Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-09 / 33. szám
1973. február 9. DUNANTOLI NAPLÓ 3 Némi javulás Pénzügyi fegyelem —1972 Fejlődő vidéki ipar — ellentmondásokkal Tisztességesen könyvelt-e minden vállalat és szövetkezet? A revizorok tapasztalatai szerint tavaly némileg javult a pénzügyi fegyelem, s ennek az sem mond ellent, hogy számszerűségében a korábbinál nagyobbak az eltérések, több az adóhiány, ugyanis mindez a pénzügyi revíziók módszereinek tökéletesedésével, nagyobb hatékonyságával függ össze. (Figyelemre méltó például, hogy a vállalatoknál az előző évinél több a saját maguk által feltárt adóhiány, ami kezdeményezési készségüket jelzi.) Javult tehát a pénzügyi fegyelem. Ez a megállapítás azonban továbbra is szélsőségeket takar, mert míg a számviteli rend helyzete az állami vállalatoknál megnyugtató, addig a szövetkezetekben — elsősorban a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben — még most is sok kívánnivalót hagy maga után, a közös vállalkozásokban pedig helyenként zűrzavaros a helyzet, találkoztak olyan vállalkozással is — nem Baranyában — amely OTP betétkönyvvel bonyolította le forgalmát. Pedig a megyei hivatalok számos konzultatív értekezletet tartottak a szövetkezetek és a vállalatok embereinek, hogy az ismétlődő hibákat elkerüljék. Most lássuk a Bevételi Fó- Igazgatósáq Pécsi Területi Igazgatóságának — szokásos — közgazdasági beszámolóját a műit esztendőről. Az igazgatóság megyei hivatalai a négy dél-dunántúli megyében végeztek ellenőrzéseket. Természetesen mi csak a baranyai résszel foglalkozunk. Úsznak a költségekben Erősen emelkedett a belkereskedelmi vállalatok költségszintje — állapította meg az egyik vizsgálat, azok egyike, amikor a legkülönbözőbb témákban a közgazdasági szabályzók érvényesülését és hatásait vizsgálták, hogy javaslatokat tehessenek az esetleges módosításokra. A pécsi raktárbázisba költözött, korábban mostoha raktározási viszonyokkal rendelkező vállalatokról van szó. Az új és modernnek mondott raktárház sajnos nem csökkentette, ellenkezőleg, a nagy eszközlekötés és a fenntartás lényegesen megnövelte a költségeket, s mindez kedvezőtlenül hat a vállalatok nyereségére. Nem tudták az árumozgatást teljeskörűen gépesíteni, ahogy az az eredeti tervekben szerepelt. így oz élő munkával való takarékosság nem következett be, ugyanakkor a holt munka költsége többszörösen nőtt. A revizorok felmérték az ügyviteli munkák gépesítettségét is. A kép elszomorító, a belkereskedelmi vállalatok zöménél a kézi ügyviteli feldolgozás dominál. Egyedül a Cipó Nagykereskedelmi Vállalatnál tapasztaltak lényeges előrehaladást, ahol a forgalmi könyvelést tavaly már elektronikus számítógép segítségével végezték. Meglehetősen elöregedett a Volán 12-es Vállalat autóbuszparkja. A csuklós buszok többsége „nullára futott", értékük leíródott. Mégis mennük kell, ha üzemben tartásuk gazdaságtalan is. Ez viszont nagyon sokba kerül, emészti a vállalat nyereségét, fejlesztési alapját. Ugyanez a helyzet a MÁV-tól átvett épületekkel, értékük le- íródott, fenntartásukra viszont áldozni kell. Itt a revizorok csak jelzik a gondokat, nyilván- — Egymillióiddal több füstszűrös cigaretta. A dohányipar történetében az idei lesz az el ső év, amikor a ciqaretták több, mint fele filterrel kerül az üzletekbe. Az elmúlt évinél 1 milli- órddal több füstszűrös cigarettát hoznak forgalomba, miután 21 millió forintos költséggel két új qépet szerelnek fel a Pécsi Dohánygyárban. A füstszűrő minőségét is javítják: világszínvonalon álló kezdeményezés a Tabán cigaretta, dmely kombinált acetát-akn'v szén-filterrel került forgalomba, s máris keresett az üzletekben. | való, hogy a vállalat ebből az állapotból önerőből nem tud kilábalni. Ha már a fenntartási költségeknél tartunk, egy tipikus árnyékos terület: amikor a vállalat beruházási jellegű munkát végez vagy végeztet a portáján, és ezt nem a fejlesztési alapja terhére számolja el, hanem fenntartási költségként. Ez „fekete beruházás”, teljességgel szabálytalan'. A fejlesztési alap „kímélése" egyaránt előfordul az ipari, a mezőgazdasági és kereskedelmi vállalatoknál, a példák tömkelegét lehetne sorolni. Alkatrész, felárral A Baranya megyei Autó- és Motorjavító Szövetkezet néhány éve használt autók vételével és eladásával (s foglalkozik, s a fölösnek nyilvánított közületi gépkocsik átvételére is őket jelölték ki. A pénzügyi revízió észrevételezése szerint a szövetkezet a magánosoktól vásárolt gépkocsikat az esetek többségében az új gépkocsik áránál drágábban vették és adták tovább a vállalatoknak és a szövetkezeteknek. Az autók felhajtásában ügynökök is részt vettek, akiknek a bruttó haszon százalékában jutalékot fizettek, ám ezt nem munkabérként, hanem, mert így előnyösebb, üzemi általános költségként számolták el. Ezen felül a revizorok megállapítása szerint a szövetkezet három éven át helytelenül számolt fel húsz százalékos forgalmi adót a gépkocsik javításához adott alkatrészek után, holott ez az adókötelezettség megszűnt. Az így összejött nyolcszázezer forintot azonban nem fizették be a költségvetésbe. Az összeget most elvonják a szövetkezettől. Eléggé általános jelenség oz érdekeltségi alapok: a részesedési alap felhasználása terén uralkodó liberalizmus. Az „R" alap terhére év közben is fizetnek, mégpedig teljesítménybéreket — kiiktatva ezzel a jelenleg érvényben lévő bérszabályozás lényegét — továbbá prémiumokat és jutalmakat, anélkül, hogy ezt szabályozták volna. Rendelet van pedig, amely az alapfelhasználás részletes szabályozását a kollektív szerződés keretébe utalja. Egy rossz üzlet A mezőgazdaságban végzett pénzügyi ellenőrzések érdekes, tegyük hozzá, némileg általánosítható törekvésekre hívják fel a figyelmet. Az állami mezőgazdasági vállalatok mérlegükben sokszor a ténylegesnél alacsonyabb nyereséget számolnak el, míg a tsz-ek egy jelentős részénél ellentétes tendencia érvényesül, a nyereséget minden jogalap nélkül növelni igyekeznek, csakhogy magasabb legyen a felosztható jövedelem. Ilyenkor bújnak rrfeg aztán a mérlegekben a helytelenül elszámolt, nem egyszer fiktív árbevételek. A pénzügyi és jövedelmi helyzet „megmentésének" sajátos esete, amikor a szövet- ! kezet az év végén meglévő, vagy meg sem lévő terményeit tárolási szerződéssel eladja a felvásárló vállalatoknak. Természetesen joguk van eladniuk a szövetkezeteknek, azt azonban törvény írja elő, hogy az új termésig szükséges takarmányt biztosítani kell. Nem is szólva arról, hogy egy sor szövetkezet saját takarmánykeverővel rendelkezik, ezek kihasználtsága viszont a tapasztalatok szerint messze elmarad a kívánatostól. Mármost mi szokott történni, amikor előre eladják a terményt? A felvásárló készpénzzel fizet, mégpedig azonnal. Az ilyen ügyletekbe belemenő szövetkezet azonban legtöbbször továbbra is a sajátjaként kezeli a majorjában tárolt terményt, felhasználja, netán eladja, ilyenre is volt már példa. A következő évben viszont teljesíteni kell a szerződést, s ekkor szaladgálhatnak a szövetkezet vezetői, hogy megszerezzék a 'hiányzó mennyiséget. A legtöbbször az történik, hogy .a felvásárló vállalattól kénytelenek visszavásárolni, de persze már nem felvásárlási, hanem értékesítési áron. Ez így viszont rossz üzlet, a két ár között lényeges különbség van. A szövetkezet esetenként még súlyosabb helyzetbe kerül, a veszteség előre vetíti árnyékát. A revizorok megvizsgálták a szakosított telepek beruházási többlet költségeit és jövedelmezőségét is. Bár csak néhány baranyai szövetkezet akad a vizsgált gazdaságok között, a megállapítások nekünk is mondanak valamit. Egyrészt: a telepek jövedelmezősége messze elmarad a beruházások indokoltságát alátámasztó gazdaságossági számításoktól, másrészt: kihasználtságuk elégtelen, A betelepítés — a forgóeszközök biztosítása — igen nagy terheket ró a gazdaságokra. Remélhető, az idén érvénybe lépett új beruházási és termelési támogatási rendszer megfelelően javítja a szarvasmarha ágazat jövedelmezőségét. Sikamlós területek S végül egy-két egyedi eset, amelyek már erősen sértik az erkölcsi normákat. Név nélkül, mert nem pellengérre akarjuk állítani az egyébként jól gazdálkodó szövetkezeteket, csupán eseteiket tálaljuk, tanulságként, hogy ezt sem lehet, ezt is észreveszik a pénzügyi ellenőrök. Az egyik termelőszövetkezet épületet bérel, amelyet 155 ezer forintos költséggel átalakította borozóvá. A tulajdonost a szövetkezet üzletvezetőként alkalmazta és a szerződést úgy kötötték, hogy az átalakítási költséq 4 éves bérleti díjnak felel meg! így q szövetkezet tulajdonképpen egy borozó üzlethelyiséget ajándékozott a tulajdonosnak. Egy másik termelőszövetkezet 60 ezer forintért megvette ágazatvezetőjének Trabantját. Az adásvételi szerződést később megsemmisítették, de a vételárat nem kérték vissza. A Trabant továbbra is az ógazatvezető tulajdona, havonta 1600 forint átalányt kap, és ezzel az összeggel törleszti le három év alatt a hatvanezer forintot. Miklósvári Zoltán Az elmúlt években, különösen 1967-től, meggyorsult az elmaradott vidékek iparosítása, így 1960—1970 között 44-ről 34 százalékra csökkent az ország teljes ipari létszámából a Budapesten foglalkoztatottak részaránya. A hagyományos iparterületek — o Balaton—Budapest—Miskolc vonal és az ettől északra eső települések — részesedése is valamelyest mérséklődött. Amíg Budapesten és környékén, valamint az iparosított megyékben a termelés mintegy 75 százalékkal nőtt, a gyengén fejlett körzetekben megháromszorozódott tíz év alatt. Változások az energiahordozók miatt Az okok elemzését kezdjük azzal, amiről ritkán esik szó. A nagymúltú vidéki ipar főként a nyersanyag- és energiahordozók kitermelésére jött létre. Ezért az energiahordozók termelésének és felhasználásának erőteljes szerkezeti átalakulása érthető módon az ipar területi megoszlására is visszahatott. Csökkent az alacsony kalóriájú szén kitermelése, s ennek nyomán a szénbányászatban foglalkoztatottak száma. Az északmagyarországi szénmedencékben több, mint tízezer fővel, az Észak-Dunántúlon mintegy hatezerrel, Pécs—Komló körzetében négyezerrel csökkent a bányászlétszám 1965—70 között. A legnagyobb arányú, 36 százalékos létszámcsökkenés Nógrád megye bányáiban ment végbe. Ugyanerre az időszakra jut a hazai kőolajtermelés területi arányainak átalakulása. Amíg 1960 és 1970 között a dunántúli kőolaj termelés csaknem a felére mérséklődött, addig az alföldi több mint er tízszeresére emelkedett. A felhasználás és így az import a hazai kőolaj- termelésnél is gyorsabban növekedett. Bár a kőolaj — és hozzátehetjük a földgáz — gazdaságos távvezetékes szállítása megnövelte' a feldolgozóipar kötetlenebb telepítésének lehetőségeit, mindez mégsem vezetett új feldolgozóipari körzetek kialakulásához. Mint ismeretes, a Duna Kőolajipari Vállalatot Százhalombattán, Budapest vonzási körzetében .létesítették a legújabb kőolajfinomítót pedig a borsodi körzetben, Lenin- városba tervezik. Vagyis csupán a szén- és kőolaj-kitermelés arányváltozása és területi átalakulása hozott némi változást az ipar regionális térképen. Kényszerhelyzet: tartós munkaerőhiány Az erősen iparosított körzetekben állandósult munkaerő- hiány az elmaradott vidékek fejlesztéséhez döntő lökést adott. Jellemző, hogy a fővárosban még mintegy ezer fővel nőtt az összes foglalkoztatottak száma 1968-ban az előző évhez képest. 1970-re pedig már 24 ezerrel, négy százalékkal csökkent. A budapesti munkáslétszám azonban kétszer ilyen gyorsan, 8 százalékkal mérséklődött 1970-ig. Amíg a könnyűiparban dolgozók száma 17 ezerrel nőtt országosan 1967— 1970-ben, addig a fővárosban és környékén 16 ezerrel csökkent. így a növekvő önállóságot élvező nagyvállalatok egyre inkább arra kényszerültek, hogy a még szabad munkaerőforrások közelébe telepítsék a munkaigényes feladatokat, igénybe véve az elmaradott vidékek fejlesztésével járó központi kedvezményeket. A Központi Statisztikai Hivatal egyik legújabb kiadványa sok érdekes adatot, összehasonlítást {ehetővé tevő tényt közöl az ipar .területi fejlődéséről. Megtudhatjuk belőle például, hogy a fővárosból kitelepítésre kötelezett 225 egység közül 1971 végéig összesen 71 szűnt meg. Ezzel viszont a főváros munkaerőhelyzete csak javult, mivel a dolgozók többnyire nem követték vidékre üzemüket, hanem Budapesten helyezkedtek el. Kiderül továbbá az is, hogy a vidéki települések ipari foglalkoztatottjainak létszáma különböző mértékben növekedett 1965—1970-ben. A városokban Hústermelés—„nyúlgyárakban // A házi nyúlok húsának fogyasztása az utóbbi évtizedben vált „divattá”. Azaz pontosabban nem is divatról van szó, hanem annak felismeréséről, hogy a házinyúlnak kalóriában szegény, nagy biológiai értékű fehérjékben gazdag, könnyen emészthető húsa van. Míg a vadnyúl húsa rostos és vörös színű, addig a házinyúl húsa finom rostú, csaknem teljes egészében „fehér”. A háztartásban a házinyulat a csirkével veszik egyenértékűnek, körülbelül ugyanannyi idő szükséges a húsa elkészítéséhez. A legtöbb étkezésre szánt nyulat háromhónapos korában vágják le, ekkor 2 és fél kiló az állatok átlagsúlya. Élősúlyban közel 80 dollár-centet kapunk értük a külföldi vásárlóktól. Nem nehéz kiszámítani, hogy szép jövedelmet hoz a házinyúl-te- nyésztés, méghozzá devizában. Persze itt is érvényes az ismert tapasztalat: nagyüzemi módon sokkal gazdaságosabb a tenyésztés. Nagyon fontos feltétel a jól és gyorson növekvő, ízes és értékes húst adó fajták kitenyésztése. Hazánk legnagyobb nyúl- tenyészetében, a Bikali Állami Gazdaságban (sokan Európa, sőt a világ legnagyobb nyúlte- lepének tartják) a fehér-gyöngy hibrid házinyullal értek el jó eredményeket. Az anyaállatok évenként 35—38 utódot hoznak világra — egyszerre 7—-8 kisnyúl születik —, de remény van rá, hogy 50-re sikerül emelni az évi „hozamot”. Az optimális tartási és hizlo- lósi módszer kétségtelenül az intenzív ketreces tartás, a mikroklíma szabályozásával. A környezeti viszonyok javításával, különösen a gépi szellőztetéssel csökken az állatok oly általános náthamegbetegedése. A legkedvezőbb hőmérséklet a nyúlok számára 14—16 C fok között van. A levegő páratartalma a helyes szellőztetéssel szabályozható. Megállapították, hogy az istálló háromnapos, megszakítás nélküli világítása és az egyidejűleg adott vitaminlökés fokozza a párosodási készséget, a félhomály pedig előmozdítja a házinyulak takarmányfelvételét. A legjobb etetési módszer, a legmegfelelőbb takarmányösz- szetétel megállapítása nem egyszerű feladat. A nagyüzemi módon tenyésztett házinyulak pasztilla, pogácsa, rudacska formájában kapják a táplálékokat, a keveréktakarmányt. Lucernából, búzából, árpából, kukoricából, földi dióból és sok más nyúl- csemegéből állítják össze a takarmánykeveréket, s vitaminokat, nyomelemeket, antibiotikumokat is adnak hozzá. Nem elhanyagolható a háztájon, a kisállattenyésztők ketreceiben felnevelt nyúlok száma sem. Részint az export minőségű hús magas átvételi óra ösztönzi őket a tenyésztésre, részint az állatszeretet, a hobby. A Kisállattenyésztő Szövetség megfelelő támogatást nyújt e népgazdaságilag is hasznos időtöltéshez, munkához. Talán ellentmondásos dolog az állatszeretet fenti hangoztatása után arról is megemlékezni, hogy az orvosi-biológiai célokra szánt állatok ezreinek jelentős része éppen a háztáji tenyésztők ketreceiből kerül ki. Volt idő, amikor a házinyula- kat sokkal inkább a bundájukért tenyésztették, mintsem o húsukért (amit azért természetesen elfogyasztottak). A nyúlge- reznát házilag preparálták, vagy szűccsel dolgoztatták fel a család céljaira. Az angóranyulat kifejezetten hosszúszálú gyapjújáért tenyésztették, amikor még divatoztak a selymes, fehér szálból készült ruhadarabok. A levágott házinyulak gereznái azért ma sem vesznek kárba, o szűcsipar veszi kezelésbe őket, s készít belőlük tetszetős szőrméket. Eléggé sajnálatos, hogy a hó- | zinyúl húsa idehaza ma még | nem eléggé kelendő és nem túlzottan kedvelt. A terített asztal választékát bővítő, egészséges és korszerű táplálékká válhatna, ha szakítanánk az előítéletekkel. Blahó István például átlagosan 13 százalékkal, a községekben viszont 27 százalékkal; igaz, a kisebb százalék nagyobb létszámnövekedést, 175 ezer főt takar, míg a községekben 82 ezerre rúgott a bővülés 1965 és 1970 között. A városok közül külön figyelmet érdemel Esztergom, Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok, Jászberény, Gyöngyös és Vác, amelyek nagyobb részt Budapest közelsége és szellemi ereje alapján fejlődtek. Elsősorban az elektro- és finommechanikai, valamint más korszerű gépipari ágazatok fejlődnek gyorsan e főváros közeli területeken. A mezővárosok egy részéből viszont — ezek mind távolesnek a fejlett ipari körzetektől, — folytatódott a népesség elvándorlása, pontosabban az elköltözők száma nagyobb volt, mint az odaköltözőké. Hiába nőtt az iparban foglalkoztatottak száma öt év alatt 50—60 százalékkal, sőt néhol nagyobb arányban, az iparosítás csupán mérsékelte, de nem szüntette meg az elvándorlást. így Hajdúböszörmény lakóinak száma 1700-zal, Hajdúnánásé, Karcagé 1500— 1600-zal, Kisújszállásé 950-nel, Turkevéé 800-zal, Mezőtúré 236- tal csökkent 1965-től 1970-ig. Válasz az alapkérdésre A fejlesztés alapkérdése: o* ipart telepítsék-e közel a munkaerőhöz, avagy a munkaerőt szállítsák az iparhoz? A legutóbbi évek iparfejlesztése jobbára a munkaerőhöz igazodott. Ezzel kétségtelenül az elmaradott vidékeken is mérséklődtek a foglalkoztatási és szociális gondok, csökkent az ingázók, a naponta munkába utazók és a családjuktól távol élők száma. Enyhült, vagy legalábbis nem nőtt a nagyvárosok túlzsúfoltsága. E megoldásnak azonban vannak gazdasági hátránya?,,^ távoli vidékek iparosítása minr denekelőtt együttjár a fejlesztési eszközök szétaprózásával. Az erőteljes vidéki iparosítás anyagi, pénzügyi eszközöket vont el a meglévő nagyüzemek technikai megújításától, s egyben munkaerőhiányt okozva fékezte a koncentrált és hatékony kapacitások kihasználását is. A szállítási költségek a vidéki leányvállalatok számával együtt növekedtek, s olykor az irányítási gondok és kooperációs zavarok is. Főleg, ha , egy-egy munkaigényes műveleti szakaszt a gyártási folyamat egészéből kiragadva telepítettek vidékre. Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt évek vidéki ipartelepítésének előnyei vagy hátrányai vannak-e túlsúlyban. A tényekkel, gondokkol mindenképpen nyíltan szembe kell nézni. A céltudatos és hatékony fejlesztés napjaink követelménye az elmaradott vidékeken is. Az iparosítás csak így járulhat hozzá a helyi felemelkedéshez és az ország, a népgazdaság fejlesztéséhez. Kovács József Rendszeresen ellenőrzik a hízásra fogott tapsifülesek súlyát
