Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-01 / 26. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1973. február 1, * Palotabozsok a történelem sodrában Ez már nem romantika örökérvényű igazság: a tör­ténelem a mához szól. Ezt érez­tem és tapasztaltam, ami-kor Palotabozsok monográfiáját ké­szítettem. A falu múltja ara figyelmezteti a kései utódokat, hogy legyenek büszkék elődck nagyszerű tetteire, okuljanak hibáikból, s tegyenek minél töb­bet iakóhelyük felvirágoztatá­sáért. Baranyában Palotabozsok a bronzkori lelőhelyek legneveze- tesebbike. Sokezer évvel ez­előtt nagy bronzöntő műhely volt a község határában. A középkorban is jelentős hely­ként tartották számon. A leg­régibb okmány 1339-ben Terra Bonok néven említi. Később Bősük, Bosog, Bozok, Palotha- Bosok néven fordult elő. A mohácsi vész előtti idő­szakban Bozsok teljesen ma­gyarlakta község volt, melyet a Macedóniai család birtokolt. A tekintélyes görög eredetű csa­lád figyelemre méltó szerepet kapott az ország történetében. Macedóniai Miklós magát II. Lajos királyt is fogadta, amikor 1526-ban a mohácsi csatatér­ré vonult. Bozsok nevét később a töiök pénzügyigazgatás iratai között találhatjuk meg. A község a Szekcsuji (szekcsöi) nahijéhoz tartozott. A nem mohamedá­nokra kivetett defterekben (adó- lajstromokban) gyakran elő­bukkan a falu neve. Várady Já­nos községi bíró 1556-ban még 13 telket vallott be a törököknek, mely után 34 fo­rintnak megfelelő összegű tö­rök pénzt (a kesét) fizettek. 1558-ra azonban 10 forintra csökkent ez a töröknek fizeten­dő adó. E tény is bizonyítja, hogy rohamosan fogyott Bozsok lakóinak száma. Sokan elpusz­tultak a török gyakori átvonu­lása következtében, néhányon védettebb területre vándoroltak családjukkal együtt. A faTu túl­zottan közel feküdt a mohácsi kazához, és nem messze a Bu­da felé vezető úttól, melyről a várháborúkba vonuló csapatok le-letértek, hogy kifosszák a községet. A török hódoltság utáni hely­zetet Verancsics a következők­ben írta le: „Óh, jó Isten, mily szomorúnak látszott nekünk mindenütt... a vidék, mily el­hagyottak, műveletlenek minde­nek. . . és mily ritka minden helyen a szántó-vető, mily ke­vés a marha és mily számos a pusztaság." I úri és vármegyei szolgáltatások j egyre növekedtek, s betegseg, [ járvány és ínség pusztította a lakosságot. Magyarok, néme­tek, „rácok" éltek Bozsokon nagy egyetértésben. Legtöbben földműveléssel foglalkoztak, de 22 kézműves is működött a köz­ségben. A XIX. század közepéig leg­nagyobb gondot, a községben állomásozó katonaság okozta. Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a katonaság a sanyargatásig igénybe vette a helybeli lakos­ságot. Bozsokon 50 lovas kato­nát, 2 tisztet, három káplárt szállásoltak el. A jobbágyok újoncállítási kötelezettsége leg­alább olyan súlyos volt, mint a katonaság eltartása. Egyetlen alkalommal küldtek szívesen ka­tonát a bozsokiak. 1848 őszén a telepes község örömmel csat­lakozott a szabadságharchoz, pedig papjuk és a község ve­zetői igyekeztek megfélemlíteni a lakosságot. A bozsoki német­ség a szabadságharcban bizo­nyította, hogy szereti hazáját, s ha kell a vérét is ontja érte. A török magyarországi ki­űzését követően a korabeli fel­jegyzések szerint Bozsok görög­keleti rác község volt. A ki­pusztult és elvándorolt lakosság helyébe 1699-ben telepítették a németek első csoportját. A ka­landos útra először csak férfiak vállalkoztak, mert bizonytalan helyzetbe, s a pestisjárványtól tizedelt Baranyába nem szíve­sen hozták családjukat a be­települni óhajtók. A Rákóczi-féle kurucfelkeiés előtt — 1702-ben — Bozsokot is érzékenyen érintette a vándor­mozgalom. A néhány magyar Bácskába, a rácok egy része pedig Szlavóniába szökött. A helyben maradt lakosság csa- lakozott a kurucokhoz. Nagyobb arányú német tele­pítésre 1754-ben, 1776-ban és 1786-ban került sor. II. József uralkodása alatt már 1115-en laktak a községben. A telepe­sek nagyobbik része Mainz kör­nyékéről indult el „új" hazájá­ba, de Luxemburgból, Tirolból is érkeztek telepesek Bozsokra. Elsősorban a gyengébb anyagi körülmények' között élő németek vállalkoztak a nagy útra. A földesúr kapva-kapott a szor­galmas „jövevényeken”, ak;k földet kaptak, erdőt és bozótot irtottak, s kemény munkával ott­hont, hazát teremtettek maguk­nak. Kialakult a telepes község annak ellenére, hogy a földes­— Juh-vágóhíd. Az elmúlt na­pokban helyezték üzembe Ma­gyarország és Európa első juh­hús feldolgozóját Hortobágyon, a híres csárda közelében. Az évi 150 000 bárány és juh fel­dolgozására, tárolására alkal­mas kombinát megkönnyíti majd a külföldön keresett bárányhús «sportját. A XIX. század végén a falu lakóinak fele elszegényedett. A nagygazdák jövedelmét az ál­lattenyésztés oly magasra emel­te, hogy korszerűsíteni tudták gazdaságaikat. A földnélküli németség napszámból tengerte életét. Közülük jelentős szám­ban külföldön próbáltak sze­rencsét. A palotabozsoki kör­jegyzőségből 1905-ben 72-en, 1906-ban 83-an, Ruhr, Dort­mund, Hocheiden. Szilézia épít­kezésein segédmunkásként dol­goztak, vagy bányákban vállal­tak munkát. Megtakarított, s hazaküldött keresetükön az itt­honiak földet vásároltak. Az első világháború Palota­bozsok lakói közül is szedte á1- dozatait. Egyre több család siratta a fronton elpusztult hozzátartozóját. A háborút kö­vetően szerb megszállás alá került a község. A Tanácsköz­társaság népet szolgáló intéz­kedései csak „átszűrtén" érez­tették hatásukat a faluban. Két palotabozsoki tanító reagált legérzékenyebben a friss esz­mékre. Dillmann Lajos és Mül­ler Gyula a máriakéméndi es- peresi kerület tanítóinak köz­gyűlésén 1919. május 8-án —, tanítótársaikkal együtt megta­gadták az iskolák egyházi el­lenőrzését. Az iskolák szakfel­ügyelőjéül egyedül az állami tanfelügyelőt ismerték el. Ki­jelentették, hogy a jövő iskolá­jának „ . . . a világbéke és in­ternacionalizmus jegyében kell működnie". Bátor, a haladás irányát követő magatartásukra már a szerb tanfelügyelő is fél­figyelt s jelentésében törekvé­seiket így jellemezte: .......ma­g ukat és iskoláikat a szovjet kommunisztikus kormány taní­tóinak és iskoláinak nyilatkoz­tatták." Mindkettőjüket meg­hurcolták a Horthy-rendszerben. — Müller Gyulának állásába ke­rült a Tanácsköztársaság iskola- politikája melletti kiállás. Palotabozsokot 1939-ig a nyugodt, eseménymentes élet jellemezte. A német fasizmus térhódításával azonban a Né­metországból irányított nacio­nalista propaganda a község kétharmad részét, megmételyez­te és a Volksbund-ba tömörí­tetté. A háború befejezésével a bűnösök a felelősségre vonást nem kerülhették el. A német „őslakosság” 66%-át kitelepí­tették Németországba. Helyükbe magyar telepések kerültek. A székelyeket sok szen­vedés közepette, Bukovinából sodorta Palotabozsokra a tör­ténelem szele. A felvidéki csa­ládok Csehszlovákiából, — Nagy- peszekről, Újborsról, Marosfal- váról települtek át. Bácskából is érkezett a faluba néhá,,y család, az isaszegi nincstelen telepesek is otthont kaptak a községben. Veszekedésen, a múltból hozott indulatok dühön­gésén, a gyűlölködés és ellen­érzés sebet osztó és sebet kapó harcában alakult ki a „falu- konglomerátból" a mostani faluközösség. A korábbi „hidegség" lassan felengedett a különböző hely­ről érkezők között. Az előítéle­tek fokozatosan eltűntek, s a nagy indulatokat kiváltó kisebo- nagyobb sérelmek feledésDe merültek, összeházasodás foly­tán rokoni kapcsolatok alakul­tak ki, baráti körök jöttek létre. A történelem megtisztító és társadalmat formáló tüzében új faluközösség alakult ki Palota- bozsokon. Az értelem, a józan politikai irnáyvonal egyenlő lo­gokat biztosít mindenki számá­ra. Palotabozsok múltja az egész községé, jelenét is közö­sen élvezik. A falutörténet a jövő érdekében arra inti a köz­ség minden tagját, hogy az egység, a megértés, a hibák elkerülése jegyében — közös erőfeszítéssel tevékenykedjenek. Bóra Ferenc Az Alsó-Balokány és a Harangöntő utca találkozásának deltája Fotó: Erb Jánot A Balokány-környé Nem kell azt szégyenleni ké- remszépen. A „balikányi” vi­dámvásár olyan volt — amilyen. A tisztelt kereskedelem kirakta a portékát, kartonszoknyát, fényes cipőt, szandált, kalapot, felöltőt és mosógépet és rádiót, sokféle pecsenyét, borokat, sö­röket bele a jeges dézsába, durrogott a céllövölde, a kör- j hintás rekedtre ordítozta magát, az alkalmi roma-zenészek a sátraknál „bazseváltak”, a pin­cérek szorgosan számoltak, a gyerekek bőgtek, a papírtrom­bitát fújták, a parkőr részeg krapekot piszkált ki a tóból, sötétedés után a vasúti töltés mögé tűntek el a mókás-lányok, a szabadtéri színpadon recse­gett a deszka a népitánc- csoport csizmái alatt, a mentő­autó bevert fejű erős-fiúkat szál­lított az ambulanciára . . , Haj­nalra lezajlott minden, már csak a vásárosok és a kereskedők iszogattak fáradtan, a lebontott sátrak mentén. Külön világ Az „előkelő" 6-os főforgalmi út ugyan szigorúan átszelte ezt a városnegyedet, de a tisztelet- len Balokány-környék mindig is élte a maga külön világát, mint egy kedves, de nagyszájú lecsú­szott kokott. Itt mindig történt valami. Ez a tó is . . . — amely alig nagyobb, mint egy közepes méretű vándorcirkusz fűrészpo­ros manézsa — mégis a nagy­képűség teteje. Ezt — kérem- szépen — még strandnak is ki­kiáltották a balokányi grund- srácok. Negyvenötben, mint a vézna békák ugráltak bele a töredezett partszegélyről a köly­kök, klott-gatyásan vagy anél­kül, csupaszságukat takarva fél­marokkal. Bele a hínárba, iszap, ba. Sőt, —! még horgásztak is — állítólagos nagyhalakra, de jó üzletet szimatolva csónak­kölcsönzés is üzemelt, bár két A termelőszövetkezet meg­alakulása siettette a „tisztulá­si" folyamatot. Az anyogi gya­rapodáson túlmenően a kollek­tív gazdálkodás közelebb hozta egymáshoz a falu lakosságát. f evezőcsapással akár ki is ugrat­hattak volna a Zsolnay utcára. Kincskeresők is megszállták a tavat egy nyári napon, mert bennfentes környékbeliek tudni vélték, hogy egy épületes nagy pécsi ékszerrablás tárgyi bizo­nyítékait az iszapba rejtették ezek a disznó rablók. Hajdani „balokányj csibé­szek" — e titulussal önmagukat ruházták fel nem kevés rótarti- sággal — ma tisztes család­apák, eltűnődve kevergetik ká­véjukat a környék egyetlen — de fölöttébb kedves — presz- szójában, a Liget-cukrászdában. — örökké vertük egymást — nevetnek bélé a pohárba. — Kiket? — A Harangöntő utcai cigá nyokkal voltunk örökké hadban De ha idegen „csibészek" lép tek be a Balokóny területére amelyet mi magunkénak vallót tunk, akkor már összefogtunk a cigányokkal és ,felvonultunk” a közös ellenség, mondjuk a le- dinaiak ellen, botokkal, kövek­kel. Micsoda hülyeség volt?! „Magukénak vallották” —, nem csak a Zsolnay út déli ré­szét, hanem az északit is, ami szigorúan beletartozik a Balo­kány-környék fogalmába, a Lánc utca, Harangöntő utca, Farkas István utca, a rövid kis Halász utca, aztán ezeket ke­resztező Alsó- és Felsőbalokány utcák. Romantika nélkül A 6-os úton szüntelenül dü­börgő forgalom repeszti, mál- lasztja az öreg utcasor falait, megrokkannak a kapuk, bolto­zatok, de a mögötte lévő kis utcák — hihetetlen módon — nagyon csendesek. Az idő per­sze itt is kikezdte a házakat, még akkor is, ha némelyiknek homlokzatát új vakolattal, szí­nekkel fogták össze, A lejtős ut­cákon lecsurgó csapadékvíz fel­szívódik a házak lábazatán és a rosszul szigetelt lakásokból az áporodott, dohos levegőt ta­lán soha nem lehet kiszellőz­tetni. És ez már nem roman­tika ... Jártam itt egy alkalommal kora reggeli órákban is, amikor sorra kivilágosodó ablakok je­lezték, hogy ébred a környék népe, A rádió a pontos időt mondja és a leszálló országos ködöt, kávéillatot érzék, hamut szórnak a járdára, felgyűrt gal- lérú férfiak mögött csapódnak a kapuk, néhány perc csak ide a Zsolnay-gyár, de akik távolabb­ra készülődnek, a buszmegálló­nál topognak. Volt olyan udvari lakás-sor, ahonnét alig negyed­óra alatt huszonnyolc férfi és nő lépett ki az utcára, aktatás­kákkal, szatyrokkal, vagy kis csomaggal hónuk alatt. Az ud­vari lakások . .. Számtalan van belőlük minden utcában. Kis­konyhák, csöpögő vízcsapokkal, hokedlira helyezett nagy lavó­rokkal, zománcozott tűzhelyek­kel, aztán a hálószobák, ezek­nek többsége azért modem bútorokkal. Mi lesz, ha szanálják ezt a környéket? — Bár az isten beszélne ma­gából I Ezt várják. A 'szanálást, hogy egyszer kimondják az ítéletet (már kimondták) a Balokóny környéke fölött. Hogy aztán hol kezdik és mikor, azt még nem tudni. — Van itt néhány nyomor­tanya. ezeket már rég be kellett volna szántani, hogy még a nyoma se maradjon. Ruháink, bútoraink tönkremennek a do­hos, vizes szobákban. — Én tavaly hozattam rend­be a házamat, három szoba van rajta, kényelmes, csendes. Nem szívesen válók meg ettől a kör­nyéktől. Itt éltem le az élete­met, megértheti. CSEHSZLOVÁK KENU EXPEDÍCIÓ A HIMALÁJÁRA. Tizenhat tagú csehszlovák expedíció indult egy hatalmas TATRA 138-as teherautóval a Himalája felé. Az expedíció résztvevői kenukon fognak végigmenni a Himalája Dudh Kosi folyója 120 km-es szakaszán, mintegy 4200 méter magasság­ban. Az érdekes kenuút márciusban kezdődik, s a tervek szerint az expedíció tagjai az összesen 40 000 km-es út megtétele után augusztusban té rnek vissza Csehszlovákiába. A hatalmas TATRA teherautó az embereken és a •■"tikon kívül öt tonna élelmiszert és hét láda gyógyszert visz magával az útra. A képen: P " "ja expedíció óriási teherautója, a tetejére erősített kenukkal indulásra készen áll. — A rosseb eszi! — mondja egy középkorú asszony, most jött a zöldségboltból. _ Én már c sak azért is mennék, hogy ne lássam egy-két ember képét it­ten. Ott vannak X-ék is, állan­dóan lesnek az ablakon, ki hova megy, mit csinál, azt mondják mindig följelentgetnek valakit, ajaj! Csak adjanak egy doku- mentet, hogy ebbe meg ebbe az új lakásba költözhetek, már is fogom a gyerekeket meg az uramat, aztán itt sem vagyunk! A Zsolnay út északi során, a 48-as tértől kifele a zöldséges boltig egymást érik a boltok, üzletek és a poros, rozsdás redőnyökkel lezárt sufnik. Az első a fodrász-üzlet, aztán divatáru-butik, az ajtó üvegén egy cédula: „Fájdalommentes szőrhúzó", vagyis szemöldök­csipesz. Ez is van. Aztán ház­tartási bolt, víz—gáz szerelvé­nyek boltja, használtbútor vé­tel és eladás, cipész, élelmiszer, órajavító, Vasas Ktsz, tatarozás alatt álló „Jó barát” italbolt, trafik, cukrászda, üveges, ostya, üzem, húsbolt, kárpitos, méhész- csoport, könyvkötészet, szoc. pol. iroda, műszaki cikkek ... stb. Mindez talán ötszáz méternyi szakaszon. Ahány bolt, annyi vállalat, szanáláskor valameny- nyj tartja a markát — joggal persze — vagy éppen csere­helyiséget kérnek és akkor hol van méq a lakosság? Felbecsül­ni a házakat, vitatkozni a tu­lajdonosokkal, új lakásokba el­helyezni a lakókat, az emberek pereskednek, követelnek, be kell vonni ügyvédeket, bírákat, végül is mindenkit ki kell elégíteni majd, hogy végre elkezdődhes­sék a bontás. Majd mindenhová besüt a nap... Bonyolult folyamot ez, így volt ez o Tavasz utca szanálá­sakor is, aztán később a Szi­geti városrészben is, ahol ma már a hajdani lakók, ha jól megerőltetik emlékezetüket, ak­kor sem tudják maguk elé idéz­ni a környék régi képét. így lesz ez itt is. Az öreg épületek, fáskamrák, udvari WC-k, raktárak, ósdi istállók, parányi kertek lassan elfogy­nak majd. Megszűnnek a görbe utcák és a toronydaruk játék- kocka-szerűen húznak majd fel öt és tíz szintes lakóépületeket, járdák, aszfaltos utak, füves parksávok, játszóterek töltik ki a távfűtéses bérházak közét. Levegő lesz és mindenhova be­süt a nap ... Rab Ferenc — A* abaligeti alagút villa­mosítása. Az új alagút villamo­sítása február közepén kezdő­dik meg. A korábban elkészí­tett tervek módosítását, és a ki­vitelezést a Baranya megyei Sze­relőipari Vállalat végzi két bri­gáddal. Az átadásra és üzembe­helyezésre — a tervek szerint — júniusban kerül sor. — Nyugatnémet Tip-Top gumira- gasrtó készleteket, legolcsóbban a pécsi ÁFÉSZ Gumiáru szaküzletében. Hat kér 5> ax. otatt vásárolhatja meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents