Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-27 / 48. szám

é DUNANTOLI N APLÖ 1973. februír 9. A telefonn Olajkút a város közepén! 10-057 Az elmúlt héten 24 olvasónk hívta fel telefonügyeletünket. Az új minőségi csúcsegyesülettel kapcsolatos kérdésekre már szóban vagy írásban megválaszoltunk. Ezúttal a más köz­érdekű kérdésekre válaszolunk olvasóinknak. A válaszok között szerepel olyan is, melyre az előző telefonügyeletek során kaptuk a kérdést. Gy. József kérdezi: Miért bün­teti a XIV es Autójavító Vállalat azokat a dogozokat, akiknek 24 nap szabadság jár azzal, hogy a szabad szombatok miatt 2 na­pot vont le, mig azoknak, akik­nek 22 nap jár, csak egyet. A kérdésre Somogyvári La jós, az AFIT 14-es számú Autó javító Vállalat munkaügyi osz­tályvezetője adta a választ: A 6/1967 (X. 7.) MŰM. sz. ren­delet kimondja: „A szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanap, o dolgozó heti pihenőnapját és c munkaszüneti napokat kivéve, függetlenül attól, hogy a dol­gozónak a vállalat munkaidő­beosztása szerint mindegyikén kell munkát végezni." Ez azt jelenti, hogy azoknál a válla­latoknál, ahol hatnaposnál rö- videbb munkaidőbeosztás van, a fizetett szabadság megálla­pításánál a rendes, rendkívüli, a jutalom- és tanulmányi sza­badságba a szabadnapokat (szabad szombatokat) be kell számítani. Vállalatunknál, ahol minden második szombat sza­bad szombat, ezekért a szom­batokért minden 12 nap után egy napát számítunk be, igy23 nap után is még csak egyet, de 24 nap után már kettőt. Pásztor László, Pécs, Endresz Gy. a. 13. sz. alatti lakos kérdcze: Mi lesz a Münnich Ferenc utca és az Endresz György utca közötti elhanyagolt terület sorsa, ahová a 6-os utat tervezték? A Városi Tanács építési osz­tályvezető helyettese dr, Bu- zánszky Béla válaszolt olvasónk kérdésére: Amíg a 6-os út meq nem épül, addig ideiglenes ját­szóteret, sportolásra alkalmas területet akarunk ott kialakítani. i A Kiss János olvasónk kérdése: Bálics dűlőben mikortól lehet építési engedélyt kapni? Pincét (földalatti) lehet-e építési enge- gély nélkül építeni? Kiss János kérdésére is dr. Buzánszky Béla adott választ: Erre a területre is van rende­zési tervünk, ezért az építeni szándékozó keresse fel minden esetben az építési osz­tályt, ahol arra vonatkozóan, hogy mit lehet építeni, pontos felvilágosítást kap. Ezen a ré­szen engedély nélkül pince sem építhető. Horváth László, Pécs, Rákóczi út 3b számban lakó olvasónk kérdezi: Mikor bontják le a Rá­kóczi út Zsolnay-szobortól a Jókai utcáig terjedő szakaszát? (Déli oldal.) Dr. Buzánszky Béla, a Városi Tanács építési osztályvezető he­lyettesének válasza: Még nincs végleges időpont, a déli vá­rosrész l/A ütemtervét az ÉVM- hez engedélyezésre felterjesz­tettük. Kőbli Ferencné kérdezi Pécs, Palahegy u. 27-bŐI: A környező utcákat már rendezték. A Pala­hegy utca elhanyagolt, sáros, nincs világítás. Mikor rendezik? A választ Horváth Gyulától, ez I. kerületi Tanácsi Hivatal műszaki osztályának vezetőjétől kaptuk: A Palahegy utca 27. számtól felfelé lakásépítési ti­lalom van, tehát a közvilágítást sem építhetjük ki. Újhegy rész­letes rendezési terve szerint a fenti rész védő, fásított terület lesz és csak a nagy kátyúkat tudjuk lesalakozni. Dr. F. K. Megyei Kórház or­vosa kérdezi: Az URH-sávban dolqozó sztereo adó miért nem működik? A kérdésre választ Sugár Gusztávtól, a Pécsi TV Állomás vezetőjétől kaptunk: A pécsi URH adó működik, a Kossuth és URH programot sugározza, azonban az adásokat monoban sugározzuk csak. Jelenleg szte- reoadást csak a budapesti URH adó ad. Incze Péter olvasónk kérdezi, Pécs, Landler Jenő út 17-ből: Meddig jár családi pótlék ipari tanu'ó u*án? Lesz-e szanálás a Lan^’er Jenő utcában? Mettől meddig? Az első kérdésre Győri Fe­rencné, a Társadalombiztosítá­si Igazgatóság családi pótlék csoportjának előadója, a má­sodik kérdésre dr. Buzánszky Béla, a Városi Tanács építési osztályvezető helyettese vála­szol: 1. A szakmunkástanuló otthonban elhelyezett első- és másodéves, valamint a harmad­éves szakmunkástanuló után családi pótlék nem jár. Ha a szakmunkástanuló nincs tanuló­otthonban, akkor a második év befejezéséig, augusztus 31-ig jár a családi pótlék. 2. A Land­ler utca szanálása előrelátha­tólag a következő ötéves terv­ben várható. Szilárd István, Pécs, Tímár utca 18. szám alatti lakos kérdése: Le- bonják-e a Tímár utcát? Ha nem, akkor miért nem tataroz a PiK? Erre a kérdésre is dr. Bu­zánszky Béla válaszolt: a Tí­már utcát nem bontják le. A tatarozással kapcsolatos kérdé­sünkre Hajdú László, a PIK fő­mérnöke adott választ: A Tímár utca 18. számú épület tataro­zását, korszerűsítés nélkül, 1974 végéig elvégezzük. Nagy László olvasónk, Pécs, Szi­geti ut 4/b-böl a következő kér­dést tette fel szerkesztőségünk­nek: Felülvizsgálja-e a PIK a központi televízió antennákat? Nagy László lakásán ugyanis egy éve nem működik. A választ Hajdú László, a PIK főmérnöke adta: A válla­latnak jól felkészült szerelőbri­gádja van. A bejelentett hibá­kat 24 órán belül kijavítják. A jelzett panaszt a bérlővel meg­beszéljük és intézkedünk. Judt Lajos, a 39-es dandár út 3/b-ből kérdezi: Miért kell a hús­üzemre milliárdokat ráfordítani, amikor nincs megfelelő mennyi­ségű hús? A választ Szabó László, a Bm. Allatforgalmi és Húsipari Válla­lat igazgatója adta: A húsüzem 1938-ban bauxit cementből épült, életveszélyes, ezért van szükség a rekonstrukcióra, de nincs szó milIiárdokról. Ezenkí­vül a nagyobb feladatokra az átépített húsüzem jobban fel­készülhet. Kunsági Józsefné harkányi ol­vasónk kérdezi: Harkányban mikor szanálják a Kossuth Lajos utca páratlan oldalát (9-től 35-ig)? Pécsett három szobás összkomfor­tos szövetkezeti lakásra van igé­nye, amelyet a terv szerint 1975- ban kap meg. Két gyermekük van, mennyi lesz a befizetési összeg két év múlva? Egyik gyermekének lábát amputálták, jelent-e ez a tény valami kedvezményt a lakás kiutalásánál? Kunsági Józsefné kérdésére dr. Palotai Ferenc, a Megyei Tanács tervosztályának vezető­je adott választ“. Útkorrekció miatt a régi gyógyszertár épü­letét szanálták. A fürdő új iro­daháza mellett 1973-ban 12 szövetkezeti lakás épült, a földszinten a Bardnya Kereske­delmi Vállalat 250 négyzetmé­ter alapterületű vegyesiparcikk és ruházati »üzletet létesített. A 12 lakásos épület miatt a ta­nács egy családi házat szanált. További szanálások a BELKER Gyógyszálló építésével függnek össze. A kormány T973 első fe­lében dönt, hogy a szálló épí­tése a IV. ötéves tervben, vagy az V. ötéves tervben kezdhető-e meg. A szövetkezeti lakással kapcsolatos kérdésre dr. Tálján Frigyes, a Városi Tanács igaz­gatási osztályvezető helyettese válaszolt: Két évre előre nem lehet megmondani, hogy meny­nyit kell a lakásra befizetni. Az eltartottak száma és nem az egészségi állapota határozza meg a kedvezmény mértékét. Fűzi Jórtosné, Pécs, Szegfű utca 20-ból kérdezi: Ha beteg a gye­rek, az óvodában miért nem té­rítik vissza a befizetett étkezési költséget? Az ebédet ugyan kiad­ják, de a gyereket ápoló szülő­nek nincs arra lehetősége, hogy elhozza. A kérdésre Hohmann Alfréd- né, az óvodai gondnokság ve­zetőije válaszolt: Az óvodákat (főzőhelyeket). nyersanyaggal — egy hétre előre — a gyer­mekélelmezési csoport látja el a létszámjelentés szerint. Ha a szülő bejelenti a gyermek hosz- szabb ideig tartó betegségét, akkor a befizetett második he­tet már vissza tudják téríteni, az elsőt nem. Tremmel Gábomé, Pécs, Felső- gyükés 1. szám alatti lakos kér­dése: A 49-es busz végállomásá­tól a felsőgyükésieknek utat kel­lene biztosítani. A Mecseki Szén­bányák a felelősek ezért, de csak ígérgetnek. Mikor lesz végre út? A választ Rudnai László, a Mecseki Szénbányák bánya­mesterétől kaptuk: *a 49-es au­tóbusz végállomástól a Felső- gyükés 1. számú házig az utat a napokban lesalakozzuk. Pető Mátyásné, Pécs, Mikes Ke­lemen u. 15. számból kérdezi: Hogyan számlázza a posta a te­lefon-beszélgetéseket? Augusztus­ban új lakásba költöztünk és csak ez év februárjában kötötték be új lakásunkba a telefont. Érde­kes, hogy augusztustól februárig rendszeresen kaptuk a telefon- számlát, sőt mivel nem fizettük ki a nemlétező telefonunk szám­láját, a büntetést is mindenkor számlázták. Vajon miként fordul­hatott ez elő? I Péter Ferenc, a Pécsi I. Po'- tahivatal vezetőjé válaszol: A Postaigazgatóság orvosolja a problémát és az eredményről értesíti a kérdezőt. Ugyancsak Pető Mátyásné kér­dezi: Miért nem lehet zsirszalon- nát kapni? Miért kellemetlen sza­gú a csomagolt zsír? Mert, ha a zsír jó lenne, nem lenne szük­ségem zsirszalonnára. Kalamár Györgyné, a Bara­nya megyei Tanács kereskedel­mi osztályának főelőadója vá­laszol: A probléma ismert. Az Élelmiszer Ellenőrző Intézet fo­gyasztásra és árusításra alkal­masnak minősítette a jeienleg forgalmazott zsírt. Ha az Élelmi­szer Ellenőrző Intézet fogyasz­tásra alkalmatlannak minősít egy szállítmányt, kivonjuk a for­galomból. A zsírszalonna hiányt a csomagolt zsír nagy fogyasz­tói keresete okozza. A Húsipari Vállalatnak ugyanis elsőrendű feladata a csomagoltzsír előál­lítása érdekében a zsírzsalon- nát feldolgozni. A csomagoló­anyag minőségét — ez okoz­hatja ugyanis a kellemetlen szagot — ezután fokozottabban ellenőrizzük. Pintér Jánosné, Péter utca 16. szám alatt lakó olvasónk kérdé­se: Amióta a Péter utcában épít­keznek, járhatatlan* az úttest is, a járda is. A sár esős időben körülbelül 30 centiméter mély, száraz időben ugyanekkora a por. Mikorra várható, hogy rendbe­hozzák az utcát, vagy legalább járdát építsenek a gyalogosok­nak? A választ a Beruházási Vál­lalat műszaki ellenőre, Dóm­ján Róbert adta: A Péter utca teljes rekonstrukciója folyamat­ban van. A támfal építésével kezdték a munkákat, jelenleg az utolsó közmű építésénél tar­tanak. Megkezdték a magán­házaknál a víz bekötését. Ezek elkészültével kezdik az útépítést és a nyár közepére az egész utcában meglesz az aszfaltbur­kolat is. Áz első fúrás olajat adott! Acéltorony a város közepén, a közúti híd mellett, a fogadalmi templom szomszédságában Somogyi Károlyné felvételi Szeged forgalmas közúti híd­jának gyalog járója nem mu­lasztja el reggelente, hogy né­hány percig ne nézze a Tisza partján sürgölődő olajbányá­szokat; a turista, aki eredetileg a szabadtéri játékok hatalmas színpadát, a Fogadalmi temp­lom híres épületét jött megcso­dálni, — most szorgalmasan kattintgatja fényképezőgépét az acéltorony előtt. A kutatás — bár 1971-ben megkezdődött — most jutott a legizgalmasabb, legmerészebb szakqszba. Az Építési és Város- fejlesztési Minisztérium, a Sze­ged megyei városi Tanács, az Orlzágos Bányaműszaki Fel­ügyelőség, a tűzoltóság enge­délyt adott, hogy a szó leg­szorosabb értelmében Szeged belterületén is forogni kezdjen az acélfúró. Szabó Sándort, a Nagyalföldi Kutató és Feltáró özem szegedi üzemegységének vezetőjét arról kérdeztem meg, hogy is áll je­lenleg a magyar olajbányászat történetében példa nélküli munka? — Mint annak idején, 1971 végén a lapok is beszá­moltak róla, a Szeged 1. számú fúrás — amelyet a móravárosi részben mélyítettünk — sikerrel járt, olajat és gázt termelt. Mi már akkor sejtettük, hogy rend­kívül érdekes — és nem ke­vésbé igényes feladattal talál­kozunk . . . Azóta a geofizikai tapasztalatok megerősítették jóslatainkat, az eredmények pe­dig arra indították felsőbb szer­veinket, hogy gyakorlatilag el­lenőrizzék a feltételezéseket. Ezért indultak meg a kutatások. Jelenleg az újszegedi szabad strandon, a híd mellett, a Fo­nógyári út és a város közötti területen, a Bajai út szomszéd­ságában dolgozik egy-eqy be­rendezésünk. A szegedi textil­művekhez és a vágóhídhoz közel eső fúrást befejeztük, itt már a részletes vizsgálatoknál ta rtunk. Ha most gyors közvélemény­kutatást rendeznénk a százhar­mincezer lakosú nagyvárosban, az olajkutatás alighanem az el­ső helyre kerülne a közérdek­lődési listán. Ezen túl vajon milyen gondokat okoz? Takács János tanácselnök-helyettes, akit a város érdekeinek képvisele­tében mint az egyik engedé- lyezőt, talán legjobban érint a szokatlan munka — ezeket vá­laszolta : — Sajnos, felborította kész városrendezési terveinket, sőt magát a végrehajtást is. Erede­tileg lakásépítkezésre kiszemelt területünket, Móravárost — el­készítettük a főgyűjtő csatornát — nyilván el kell kerülni a fú­rások miatt. Bár itt lett volna a legkedvezőbb lebonyolítani a szanálásokat, hiszen aránylag kevés, száz bontással járt vol­na, mégis a Felsővárosi voltunk kénytelenek választani. Itt azon­ban ezer lakás felépítéséhez legalább 3 ezer régit szükséges bontani. Ám ez csak az egyik része gondjainknak, legalább ilyen mértékű az, hogy most lóhalálában hozzá kell látni az újabb közműépítéshez, — És az olajipar nem vállal­ja át a terheket? — Elvileq vállalta. De még ő sem tudja, valójában milyen szénhidrogén vagyon van Sze­ged alatt, megéri-e a befekte­tést vagy sem. Ezért még nem fizet. — És mit mondanak a sze­gediek? A Tisza partján, a mell­véd korlátjánál feketehajú fia­talember. Sípos István éppen filmet fűz fényképezőgépébe. — Nem veszélytelen munka, még emlékszem az 1968-as al­győi nagy olajkitörésre. Remé­lem, itt nem fényképezek majd ilyet. ., Meq azt is remélem, hogy nem hiába fúrnak a sisa­kosok, s tényleg találnak olajat, amit érdemes kitermelni. Talán hasznunk is lesz belőle — már­mint a városnak. Én az olajo­soknak szurkolok! És amikor ugyanezt kérdez­tem a parkban sétáló nyugdí­jastól. az autóbuszvezetőtől a Szeged—Újszeged vonalöíi. diáklányt abból a gimnázium­ból. ahonnan a toronyra látni — mindannyian hasonlóan vé­lekedtek: szurkolunk a olajbá­nyászoknak. Minek tagadjam, volt persze olyan, aki hozzá­tette: „remélem, mielőbb befe. jezik a furkálódást, mert ide­gesít". Tudom, néhány ember véle­ménye aligha tükrözheti több mint százezerét — az érzések felvillantására azonban talán elég. És ez az érzés inkább a megértés, a szimpátia. Az olaj­bányászat. az olajkutatás iránt — mégha olyan szokatlan kö­rülmények között történik, mint most Szegeden, 1973 tavaszias februárjában. Matkó István SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Három cilinder (este 7 órakor) József Atti la-bérlet. MOZI Park: Lila ákác (f4. fő, f8) Petőfi: Lila ákác (f3, f5, f7). Egye­temi filmklub (f9) Kossuth: Lila ákác (10, 12, 7, 9); A betyárkapitány kincse (f3, f5) Fekete Gyémánt: Az ellopott csata (6), Jószerencsét: Farkasvér (5, 7), Rákóczi: Santa Vittoria titka (fó) , Boly: Pygmalion XII. (7), Harkány: Koma kalandjai (7), Mohács: Az 1-es szá­mú ügynök (fő, f8), Sellye: A 22-es csapdája (7), Siklós: Fekete tollú fehér madár (7), Szigetvár: Idő a magánéletre (6), A világ szégyene (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió műsora. Közben: 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programja. 8.20: Mezők, falvak éneke. 8.40: Harson a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.15: Mozart: Szöktetés a szerájból. Háromfelvonásos opera. Közben: 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Iskola­rádió. Énekóra ált. isk 1. oszt. 10.15 —10.30: Start. Orosz nyelvlecke az ált. isk. 5. oszt. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika ti z percben. 12.35; Melódiakoktél. 13.47: Törvénykönyv. 14.02: A sza­badság csillaga. Rádiójáték. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.00: Hírek. Időjá­rás. 15.10: Operettkettősök. 15.24: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Dékány Sarolta, Hor­váth Attila és a Skladowie együttes felvételeiből. 16.32: Kóruspódium — Székesfehérvárott. 17.00: Hírek. Idő­járás. 17.05: Népdalgyűjtőúton Bar­tók Béla nyomában. XX. rész. 17.30: Tizenkét város. II. részi. Pécs. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 20.25: Az érdekről — egy moszkvai értekezlet után? 20.50: Hírek. 20.53: A Belügyminisztérium Duna Művész­együttesének népi zenekara játszik, Kürthy Éva és Bojtor Imre énekel. 21.25: Zenekari muzsika. 22.00: Hí­rek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külDolitika. 22.30: Tánczene Prágából. 22.55: A Duná­nál. Történelmi fiavelö. 23.15: Rész­letek Verdi operáiból. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Gino del Ves- covo mandollnzenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 4.27—7.59: A Petőfi rádió reageli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kamarazene. 9.00: Hírek. 9.03: Kovács Péter énekel. 9.12: A Marfer zenekar és Petula C'ark felvételei­ből. 9.40: Magyar fúvószene. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben, kb. 10.30—10.35: Babaszerviz. 11.00— 11.05: Hírek. Időjárás. 11 40: A hét­köznapok etikája. 1900: Szimfonikus zene. Közben: 1 *«.00—13.03: Hírek. Mőiárás. 13.45: Időjárás- és vízál,ás- ielentés. 14.00: Randevú — kettőtől hatia. A Petőfi rádió zenés délután- in. 14.00: Táncz^^ei kokté1. 14.45: Hírek. Körzeti időjárás. 14.50: Talál­kozás a stúdióban. Közben: 15.30 és 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismer­tetés. 16.36: Csúcsforqa'om. Körben: 17.^0—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárás. tö.TO: Olvasólámpa. 18.25: József Attila és e muzsika. 18.55: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.25: Újítók — a technikai forra­dalomban. Riport. 19.40: Rex Harri­son énekel. 19.54: Jó estét, gyere­kek. 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Új könyvek. 20.28: A vágóhidak Szent Johannája Rádiójáték. 22.32: Pa­lestrina: Marcell pápa miséje. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Nóták. 24.00 —0.10: Hírek. Időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Iskola­rádió. 18.30: Kása György: Szonáta gordonkára és zongorára. 18.50- A Tokiói Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a mün­cheni olimpián. 20.18: A dzsessz kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Operarészletek. 21.12: Liszt-raoszódia zongorára. I. rész. 22.05: Katona Klári énekel. 22.20: Zenei panoráma. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. így is tetszik^ — úgy is tetszik. — Könnyűzene. 18.00: A lakosság érdekében — ri­port. 18.10: Ernster Dezső énekel, Horváth Mihály orqonál, közreműködik a Mecsek veaveskar. 18.30: ‘Déldunántúli híradó. 18.45: Kovács Kati és a Juventus- eayüttes felvételeiből. 19.00: Szerb-horvát nve'vű műsor. — Az 'fiúján hul'ámbasszán — Zenés ifjúsáai műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. — Néqv menve krónikája. — Tudósí­tóink jelentik — Bemutatjuk a Somony megyei Tanács mos- dósi Tüdőszanatóriumát (ri­port). — Újdonságok innen- onnan. —- Kívánsághangver­seny 20.00: Műsorzárás. rádió televízió MAGYAR TV. 8.05— 8.30: Élővilág (ált. isk. oszt.) 9.55—10.30: Történelem (ált. isi oszt.) 11.05—11.25: Filmesztétika (közé I. oszt.) 13.10—13.35: Élővilág (ism.) 17.03: Műsorismertetés. 17.10. Társulások. Ripottfilm. !. 18.05: Slágerszerviz. 18.25: Helyünk a világmindenség Ismeretterjesztő sorozat. I természettudomány forrt mára. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jelenidő. Magyar film. 21.40: UNICEF-qálaest. — Az f gyermeksegélyező szerve nek hagyományos műsoré alkalommal könnyűzenei h ve rseny. 22.50: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00: A cirkusz csillagai. Fra film. Dinamit (ism.) 20.50: A maqdeburgi állatkert. rövidfilm. 21.40—22.30: A cukorkirály. — A tévéfilm. JUGOSZLÁV TV. 16.40: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Kis világ. 18.30: Harminc nao a ti dományban. 19.15: Néjji muzsikc 20.30: Szemtől szembe — tájékoztat adás. 21.15: A Forsyte Saga. 22.25 Komolyzene.

Next

/
Thumbnails
Contents