Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-24 / 46. szám
2 DUN ANTOLI NAPLÓ 1973. február 24. 24 ora a nagyvilágban Úton a diplomaták Párizsba Péter lános vezeti a magyar küldöttséget BONDOR JÓZSEF RÓMAI TÁRGYALÁSAI Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, aki csütörtökön befejezte olaszországi látogatásának vidéki programját, pénteken az olasz kormány képviselőivel tárgyalt. Este Mario Tanassi, az olasz kormány miniszterelnök-helyettese fogadta a magyar minisztert. A magyar építésügyi- és városfejlesztési miniszter valamennyi megbeszélése a két ország közötti gazdasági és politikai kapcsolatok egészét érintette, nem csupán az építőipari együttműködésre szorítkozott. A megbeszéléseket mind magyar, mind olasz részről rendkívül hasznosnak, új lehetőségeket nyitónak minősítettek. Bondor József az olasz kormány más képviselőivel, továbbá pénzügyi és gazdasági vezetőkkel is találkozik. ♦ 4 SAIGON: A négyoldalú katonai vegyesbizottság pénteken megtartott ülésén a DIFK és a VDK megbízottai alapos vizsgálatot kértek So Huynh kikötőváros ügyében, mert mint hangsúlyozták a saigoni csapatok február 1., vagyis jóval a tűzszünet életbe lépése után foglalták vissza a várost a hazafias erőktől, ♦ BECS: Pénteken szinte egész nap tartottak a két és többoldalú megbeszélések haderőcsökkentési tárgyalásokat előkészítő konzultáció keretében. A hétvége — a jelek szerint ismét csendes lesz — erre mutat crz is, hogy néhány delegáció szombatra nem irányzott elő „szalon-tárgyalást”. A jövő héten viszont újabb élénkséget várnak az osztrák fővárosban. 4 WASHINGTON; Az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága határozatot fogadott el, amely szerint április 30-a után beszüntetik a külföldi segély- programokra fordítandó összegek folyósítását. ♦ ÚJABB DOLLÁRSPEKULÁCIÓ Váratlanul újabb spekulációs dollárösszegek árasztották el a frankfurti pénzpiacot. A dollár árfolyama már csütörtökön csők kent és péntekén hajszálnyira megközelítette az alsó tűrési értéket. Pénteken délben a dollár árfolyama 2,845 márka volt, ami arra késztette a Deutsche Bundesbankot, hogy 13 és félmillió dollárt felvásároljon. II. Hasszán meglepő katonai lépése II. Hasszán marokkói király csütörtökön este bejelentette, hogy országa sokkal közvetlenebb módon szándékozik fellépni a közel-keleti konfliktusban, ezért katonaságot küld Szíriába. Az uralkodó rádió- és televízió-nyilatkozatában, amelyben kizárólag közel-keleti kérdésekkel foglalkozott, közölte, hogyha jövő hónaptól kezdve motorizált katonai egységeket küld az izraeli agressziónak legközvetlenebbül kitett Szíriába. Értékelése szerint a stratégiailag jeAZ AMERIKAI LÉGIERŐ FELÚJÍTOTTA A LAOSZI BOMBÁZÁST A Pentagon pénteken hivatalosan bejelentette, hogy az amerikai légierő felújította a laoszi bombázásokat. Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök kérésére az Egyesült Államok délkelet-ázsiai főparancsnoksága elrendelte a felszabadított laoszi övezetek bombázását. Jól tájékozott források szerint B—52-es óriásbombázók pénteken Paksong térségében támadtak. ♦ +PARIZS: Nguyen Thi Binh a DIFK külügyminisztere és Tran Van Lam, a saigoni rezsim külügyminisztere pénteken délután Párizsban megtartott tanácskozásán megállapodott abban, hogy a két dél-vietnami fél konzultatív konferenciája az ország politikai jövőjéről március 5. és 9. közötti ^héten kezdődik. 4 MOSZKVA: Nyikolaj Pod- gorníj, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken Moszkvában átnyújtotta Luis Carloc Prestesnek az Októberi Forradalom Érdemrendet. A Brazil Kommunista Párt főtitkárát 75. születésnapja alkalmából tüntették ki a nemzetközi kommunista mozgalomban szerzett érdemeiért, a szovjet és o brazil nép barátságának megerősítéséhez való hozzájárulásért. 4 PRÁGA: Tömpe István, oz MRT elnöke és fán Risko, a csehszlovák rádió központi igazgatója aláírta a két intézmény 973-as évi együttműködési munkatervét. Az egyezmény intézkedik munkatársak, valamint odaírni, szórakoztató és politikai műsorok cseréjéről. lentős Golan-fennsíknál várható a következő agressziós izraeli lépés, ezért az „önkéntesekből álló többszázfőnyi marokkói alakulatokat” ott fogják állomá- soztatni. Hasszán király bejelentése általános meglepetést keltett, mivel a nyugatbarát uralkodó, bár jelentős pénzügyi támogatást nyújtott a palesztinai ellenállási mozgalomnak, eddig nem volt hajlandó katonai erővel is résztvenni a közös arab front kialakításában. 4- BECS: Két és többoldalú tanácskozásokkal —, amelyekből a dr. Ustor Endre nagykövet vezette magyar delegáció is kivette részét — pénteken folytatódott Bécsben az európai haderő és fegyverzet csökkentésére kezdeményezett előzetes konzultáció. A megbeszélések, amelyek már huszonnegyedik napja tartanak, azt a célt szolgálják, hogy a plenáris ülés megtartása előtt szervezési és eljárási kérdéseket tisztázzanak. A nyugati országok merevsége miatt azonban nehezen közelíthetők egymáshoz az álláspontok. 4 WASHINGTON: A kettős izraeli agresszió nyomán fellángolt közel-keleti válság nyomta rá a bélyegét pénteken délelőtt Nixon elnök és Hafez Iszmail, Szódat egyiptomi elnök nemzet- biztonsági tanácsadója találkozójára a Fehér Házban. Isz- mailt délben Rogers külügyminiszter látta vendégül munkaebéden a külügyminisztériumban. 4 BERLIN: Közleményt adtak ki arról, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Burma! Unió nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatra lép. ♦ PORTUGAL KATONASZÖKEVÉNYEK DÁNIÁBAN Évente mintegy 14 ezer katona szökik meg a portugál hadseregből, mert nem akar részt venni az afrikai gyarmatosító háborúban — Írja a Politiken című lap, A Dániában letelepedett volt portugál katonák bizottságot alakítottak, amelynek feladata a diktárori rendszer elleni harc, valamint a portugál gyarmatok nemzeti felszabadító mozgalmai iránti szolidaritás. KOSZIGIN SVÉDORSZÁGBA LÁTOGAT Moszkvában bejelentették, ! hogy Koszigin szovjet miniszter- elnök április elején hivatalos látogatást tesz Svédországban. A szovjet kormányfő a svéd kormánytól korábban kapott meghívásnak tesz eleget. ♦ 4 GENF: Az NDK csütörtökön csatlakozott az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletéhez, az UNCTAD-hoz, ezzel 143-ra emelkedett az UNCTAD tagjainak száma. 4 ATHÉN: Bomba robbant csütörtökön este az athéni Mars-mezőn, a katonaiskola közelében. A robbanás következtében két személy súlyos sérüléseket szenvedett. 4 SZÓFIA: Darvas József, az írószövetség elnöke és Plantelej Zarev akadémikus, a Bolgár írószövetség elnöke pénteken Szófiában aláírta a két szövetség 1973—1974. évi együttműködéséről szóló megállapodást. ♦ DRÁGÁBB a MERCEDES ÉS VOLKSWAGEN AZ ÓCEÁNON TÜL A Daimler-Benz nyugatnémet autógyár amerikai leányvállalata bejelentette, hogy 5—9,3 százalékkal növeli a Mercedes gépkocsi típusok árát. — A Volkswagen Művek bejelentette, hogy az Egyesült Államokban eladásra kerülő gépkocsi típusainak árát átlagosan 7 százalékkal növeli. A Nguyen Duy Trinh, a VDK külügyminisztere vezetésével a párizsi nemzetközi Vietnam-ér- tekezletre utazó küldöttség, amely csütörtökön délután Pe- kingbe érkezett, pénteken elhagyta a kínai fővárost. Az észak-vietnami külügyminiszter találkozott Csou En-laj miniszterelnökkel. A repülőtéren a külügyminisztert és kíséretét Csi Peng- fej külügyminiszter búcsúztatta. Jelen volt Gádor Ferenc, a Magyar Népköztársaság nagykövete, továbbá a Szovjetunió és Lengyelország pekingi nagykövete. A külügyminiszter a nap folyamán Moszkvába érkezett. * Pénteken délután Péter János külügyminiszter vezetésével megérkezett Párizsba a hétfőn kezdődő nemzetközi Vietnam- konferencián résztvevő magyar küldöttség. Péter Jánost és a küldöttség tagjait Le Bourget repülőterén Mód Péter párizsi magyar nagykövet, Vo Van Sung, a VDK párizsi diplomáciai missziójának vezetője és Jean Paul Angles, a francia külügyminisztérium protokollfőnöke üdvözölte. Rolando Calderon, chilei földművelésügyi miniszter ellen merényletet követett el a szélső- jobboldali radikális demokrata párt tagjainak egy csoportja. A miniszter gépkocsijára gyújtópalackokat hajítottak és több lövést adtak le rá. A csodával határos módon a miniszter sértetlen maradt, s a hatóságok a merénylet 17 részvevőjét letar- | tóztatták. Péter János külügyminiszter a repülőtéren újságírók kérdéseire válaszolva hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít a most kezdődő értekezletnek, amely a négyes Vietnam-konferencia eredményes munkája nyomán ülhet össze. A külügyminiszter annak a reményének adott kifejezést, hogy a hétfőn kezdődő újabb Vietnam-értekezlet konstruktív módon járul majd hozzá a nemzetközi helyzet megjavításához és a Vietnam békéjét helyreállító megállapodás szavatolásával további lépést tesz az igazi enyhülés útján. * Nixon elnök pénteken William Rogers külügyminiszterrel és Henry Kissingerrel, nemzet- biztonsági főtanácsadójával tárgyalt a Párizsban hétfőn megnyíló nemzetközi Vietnam- értekezlettel kapcsolatos kérdésekről. A megbeszélésen részt vett William Sullivan távol-keleti ügyekkel megbízott külügyi államtitkár-helyettes, aki Ro- gers-szel szombaton Párizsba utazik. Jaime Faivovics, Santiago tartomány elöljárója ellen is hasonló merényletet szerveztek. A tettesek ezúttal a haza és szabadság elnevezésű jobboldali párt Rolando Matus rohamosztagának tagjai voltak. A rendőrség a merénylőket letartóztatta, a lakásukon tartott házkutatás során nagymennyiségű lőfegyvert és támadó eszközöket találtak. Merénylet a chilei földművelésügyi miniszter ellen A Sinaí-félsziget felett lelőtt líbiai polgári utasszállító repülőgép roncsai--------------------------------------------------4-------------------------------------------------------------------á francia baloldal esélye Ideges és feszült légkörben készül Franciaország a március 4-én sorrakerülő nemzetgyűlési vá:::sziásokra. Minden párt és minden választópolgár tudja; nagy tét forog kockán, nevezete;..".: a gaulle'sto párt 15 éves ura'ma Az esélyek azonban még nyitottak. Igaz ugyan, hogy a gaulle-istákból, a giscardisták- ból és a Duhamel-féle centristákba' álló kormányszövetség belpolitikájával elvesztette a választási sikert biztosító tőin :-'támogatást, de újabb centrista csoportok megnyerésével még megszerezheti a mandátumok többségét. Nem lehet pontosan kiszámítani azt sem, hogy Pompidou köztársasági elnök beavatkozásá a választási küzdelembe milyen hatossal lesz a kispolgári tömegekre. Mint ismeretes, az elnök, akitől az a'kotmány szerint a pártok felei'.is’gc: váriák el, nyíltan beavat'ózott a gaulleisták oldalán. Néhány napja tett tv-nyi- la '.ozatában közölte, hogy a baloldal koalíciós győzelme esetén azonnal feloszlatná az éppen megválasztott nemzet- gyűlést es uj választásokat írna ki. Érdekes vallomás volt ez Pompidou elnöktől. Először is, nyilatkozatával jelezte, hogy ő maga is veszélyben látja a jelenlegi kormánykoalíciót; másodszor, hogy megmentésük érdekében hajlandó fenyegetőzAz idő homokóráján lepereg a gaulleista kereszt (A Le Monde karikatúrája.) ni, vagyis az alkotmány előírásainak megszegésével beavatkozni a választási küzdelembe. Az elnök nyilván úgy véli, hogy most is kifizetődik a fenyegetés, az ijesztgetés, mint az 1968-as választások előtt. Akkor ugyanis — a májusi diákzavargások és a több hétig tartó sztrájkok után — a szélsőbaloldal egységbontó tevékenysége és a jobboldali erők provokációi jó talajt teremtettek a kispolgári tömegek megijesztésé- re. Akkor a 490 tagú parlamentben a kommunisták a szavazatok 20 százalékával csak 33 mandátumot nyertek, a baloldali szövetség (a Mitterrand- féle csoportosulás) 16,5 százalékkal 57 helyet, a gaulleisták és a giscardisták pedig a szavazatok 43 százalékával 358 helyet. Ehhez természetesen hozzájárult a választási rendszer igazságtalansága is, amely lehetővé teszi, hogy a gaulleisták 27 ezer szavazattal szerezzenek egy mandátumot, a kommunistáknak viszont több mint 100 ezer szavazat kellett egy mandátum megszerzéséhez. Most azonban lényegesen más a helyzet, mint 1968-ban: Általános az elégedetlenség a kormánypártok gazdasági szociálpolitikájával, ugyanakkor súlyos korrupciós botrányok is rontják a gaulleista vezetés erkölcsi hitelét. A baloldal helyzete is gyökeresen különbözik a korábbitól. Tavaly a Francia Kommunista Pórt és a Mitterrand vezette új szocialista pórt közös kormányprogramot dolgozott ki, amihez csatlakozott a radikálisok kis tábora is. Az új helyzetnek és a szükségleteknek megfelelően kormányprogramról van tehát szó, nem egyszerű választási szövetségről. Nyugat-Európában jelenleg egyedülálló eset, hogy a kommunisták és a szocialisták ilyen szoros és hosszú távra szóló együttműködésre léptek. Kormányprogramjuk bázisa a tömegek érdekeit szolgáló gazdasági és szociális politika, külpolitikájuk pedig Franciaország igazi helyét hivatott megteremteni Európában. Ez a program igen népszerű Franciaország ban. Ezért mutatják a legutóbbi közvéleménykutatások a kommunista és a szocialista koalíció esélyeinek határozott növekedését: a szavazatok 46 százaléka esett rójuk a megkérdezettek körében, a gaulleis- tákra pedig csak 37 százalék. Persze, felelősséggel ma még nem lehet többet mondani, minthogy a két nagy választási pártcsoportosulás esélye teljesen nyílt. Ez azonban önmagá ban is nagy változás jele, hiszen Franciaországban 15 éve a gaulleista párt van hatalmon. A francia belpolitikai helyzet ilyetén alakulása egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka annak a kommunisták által rég ismételt igazságnak, hogy a baloldali erők összefogásával olyan alternatívát lehet állítani, amelyet a tömegek támogatnak és éppen ezért esélye van a sikerre a monopoftőkés csoportokkal szemben. Megdöbbenés világszerte Immár több mint negyven- nyolc óra múlt el azóta, hogy az izraeli légierő vadászgépei lelőtték a líbiai polgári légitársaság Boeoing 727-es típusú utasszállító repülőgépét. A kilenc túlélő közül ketten belehaltak súlyos sérüléseikbe, így a halálos áldozatok száma 104- re emelkedett. Sajnos, nemcsak lehetséges, de valószínű is, hogy még ez a komor szám sem az utolsó, a végleges adat. A legutóbbi hírügynökségi jelentésekből világosan kitűnik, amit már az első megrendítő adatok után sejteni lehetett, hogy a múló órákkal és napokkal a nemzetközi közvélemény megdöbbenése, felháborodása nem csökken, hanem inkább elmélyül és szélesedik. A nyugati nagyhatalmak néhány gesztusáról már korábban értesülhettünk. Mivel a lelőtt fegyvertelen polgári gép személyzete francia volt, nem meglepő, hogy Maurice Schumann francia külügyminiszter már az eset napján magához kérette Izrael párizsi nagykövetét és a francia közvélemény megrendülésének adott hangot. A diplomácia fokozati skálája szerint ez éles tiltakozásnak felel meg. Az egész világot ért lélektani sokkra jellemző, hogy maga Nixon elnök is jónak látta, ha részvétét fejezi ki Kadhafi líbiai és Szódat egyiptomi államfőnek. A legfrissebb jelentések szerint Kadhafi részvéttáviratot kapott VI. Pál pápától, aki határozottan elitélte az ártatlan emberéletet kioltó akciót A világsajtó reagálása ezúttal meglehetősen egyértelmű. Most még a nyugati jobboldali újságok is emlékeztetnek arra, hogy a líbiai gép lelövése szerdán nem is az egyetlen fegyveres, emberéletet követelő izraeli akció volt, hiszen újra komoly támadás ért libanoni palesztin menekült-táborokat is. Nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb lap felteszi a kérdést: milyen politikai indíték húzódik meg a szomorú szerdai krónika, mögött. A választ nagyon sok más újság mellett szinte teljesen egyformán fogalmazza meg a párizsi Figaró és a londoni Financial Times: a távol-keleti konfliktus rendezése után a figyelem a közel-keleti rendezésre terelődik. Tel Aviv viszont elégedett a jelenlegi állapottal és szeretné konzerválni azt. A jelek szerint minden eszközzel.