Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

1973. február 23. DUN ANTOll NAPLÓ 3 Tíz százalékos béremelést kapnak a kesztyűgyári varrónők Gábor Istvánná szb- a március I A Pécsi Kesztyűgyárban be­fejeződött az a munka, mely a párt Központi Bizottsága no­vemberi állásfoglalásának je­gyében indult azzal a céllal, hogy a központi és helyi for­rásokból származó bérfejlesz­tési összegeket március 1-ig rendeltetésszerűen felhasznál­ják. Mint ismeretes, a KB úgy határozott, hogy 1973. március 1 -el fel kell emelni az ipari munkások és közvetlen termelésirányítók bérét. A hírt egyöntetű örömmel fogadta a közvélemény, a realizálás idő­szakában azonban természete­sen vitás kérdések is felmerül­tek. Ezek közül az egyik: mi lesz a bedolgozókkal —- vonat­kozik-e rájuk is az intézkedés? Ezzel a kérdéssel kezdtük teg­nap azt a beszélgetést is, me­lyet a kesztyűgyár vezetőivel folytattunk. Gulyás József: Igen, gyárunk állományából 992 bedolgozó kap március elsejével fizetés- emelést. A bedolgozók túlnyo­mó többsége kesztyűvarrónő, tehát rájuk is vonatkozik az a vállalati döntés, miszerint tíz százalékos béremelést adunk betanított munkásnőinknek. Vállalati szinten egyébként 3380 embert érint a bérintézke­dés; köztük 557 szakmunkást, 1655 betanított munkást, 96 se­gédmunkást és 52 művezetőt. A munkások egyébként átlagosan 10.4 százalékos emelésben ré­szesülnek. Gábor Istvánná: A szakmun­kások 9,5 százalékot kapnak, a betanított munkások 10 száza­lékot, a segédmunkások pedig átlag 7 százalékot. Ebből a kis felsorolásból is kitűnik, hogy a betanított munkások bérezését kiemelt kérdésként kezeltük Varrónők százairól van szó, akik alacsony átlagkeresettel rendel­keznek, s akik ugyanakkor a gyár termelése szempontjából az egyik legfontosabb munkás­réteget alkotják. A szakmun­kásokat két kategóriába sorol­tuk. A szabászok 12 százalékot kaptak, az egyéb szakmunká­sok pedig 9,5-öt. Ez a differen­ciálás megfelel gyárunk jelle­gének, s találkozott a dolgozók nagy többségének egyetértésé­vel.- Egyetértés . .. Ezzel kap­csolatos a következő kérdés: voltak-e viták, s ha igen, mi­lyen kérdések körül alakultak ki? Gábor Istvánná: Nem sok vi­ta volt, inkább azt mondanám: javaslatokat, tanácsokat kap­tunk. A bedolgozók béremelé­sével kapcsolatban a kezdeti időben mindenekelőtt kérdések hangzottak el: adunk-e, s ha igen, miből? Mint ismeretes, adtunk — vállalati erőre tá­maszkodva. A vállalat vezetése két évvel ezelőtt programot dol­gozott ki és fogadott el, me'v meghatározza azokat a tenni­valókat, melyeket a nők hely­zetének javítása érdekében kell elvégeznünk. Ebben egyebek mellett az is szerepel, hogy a mindenkori bérfejlesztések al­kalmával a nőknek az arányos­nál nagyobb részt kell juttatni. Ezt ismeri a gyár kollektívája, elfogadta, a mostani intézkedés tehát nem hatott a meglepe­tés erejével. Voltak olyan ja­vaslatok is, melyek a törzsgár- datagok fokozottabb megbe­csülését sürgették. Egy konkrét javaslat azt sürgette, hogy egész bérrendszerünket a szol­gálati időre építsük. Ezt nem tudtuk elfogadni, ehhez túl ke­vés lett volna a most rendelke­zésre álló pénz. Kisebb vitát váltott ki az is, hogy mennyit kapjanak az átképzősök, s vé­titkár és Gulyás József igazgató nyilatkozata -én életbe lépő bérintézkedésekről GYÜMÖLCSFA, ? (S2FA, DÍSZCSERJE, RÓZSA LERAKATUNKAT Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 77. szám alatt a Temető északi falánál megnyitottuk. NYITVATARTÁS : 7—16 óráig. PÉCSI KERTÉSZETI , ÉS PARKÉPÍTŐ VALLALAT. gülis négy százalékban egyez­tünk ki ... — Mekkora összegek álltak a gyár rendelkezésére, s ebből milyen arányt képvisel a saját- erős bérfejlesztés? Gulyás József: A központilag biztosított összeg 3 millió 472 ezer forint. Ezt mi 2 millió 409 ezerrel pótoltuk ki, összesen te­hát 5 millió 880 ezer forintot tudtunk bérfejlesztésre fordí­tani. Sajáterős bérfejlesztésünk idén 3 százalékot tesz ki, s eb­ből ez alkalommal 2 százalé­kot fizetünk ki alapbéresített formában. — És a maradék 1 száza lék...? Gulyás József: Ezt az össze­get azért tartalékoltuk, mert a teljesítmények várhatóan idén is növekedni fognak, s ez újabb kifizetéseket jelent. — Mennyit kapnak a közvet­len termelésirányítók? Gulyás József: 9,5 százalé­kos átlagot határoztunk meg, ez azonban nem jelent egyen- lősdit. A művezetők és a havi-, valamint órabéres munkások esetében csak az alsó határt szabtuk meg. Tehát: az órabé­res segédmunkás minimum 4, az órabéres szakmunkás és mű­vezető pedig minimum 8 száza­lékot kell, hogy kapjon. A dif­ferenciálás, tehát az ezen felül rendelkezésünkre álló összegük legcélszerűbb és legigazságo­sabb elosztását a gyáregység­vezetőkre bíztuk. Ott döntse­nek, ahol a legtöbbet tudnak az emberekről. — A Kesztyűgyárban mát mindenki tudja, mire számíthat. Milyen mindezek alapján a hangulat? Gábor Istvánná: Felelősseg­gel állítom, hogy kedvező lég­körben folytathatjuk a munkái. Nyílt kártyákkal játszottunk, menet közben is rendszeresen adtunk tájékoztatást, a dönlé sek előkészítésébe pedig nagy tömegeket vontunk be. A tes­tületi üléseken és más rendez­vényeken sok felszólalás hang­zott el, s a felszólalók nemcsak a pénzről beszéltek, hanem ar­ról is, hogy mit, hogyan kellene tennünk, hogy a jövőben még jobban menjenek a dolgaink.- Közel 6 millió forint plusz bér, amihez még komoly köz­terhek is járnak — ez nyilván nem csak öröm, de gond is. .. Gulyás József: Méghozzá ko­moly. Ekkora önköltségnöveke­dést nem lesz könnyű kigazdál­kodni, mert végülis erről van szó. Nem ingyen kapott pénz ez — hanem amolyan előleg­féle. Rendezvényeinken erről 'S őszintén beszéltünk, mert nem­csak az örömnek kell közösnek lennie, hanem a gondnak is. Az is előfordulhat, hogy jövőre nem lesz nyereségosztás — a tét tehát nem kicsi. Javult a légkör, korszerűsödnek a felté­teleink — fokozódnia kell tehát I az eredményességnek is. Békés Sándor 0 r • a" I • Száz uj fűtőolaj- árusító telep, új töltőállomások Petrák István, az ÁFOR párt- szervezetének csúcstitkára és Karádi István kereskedelmi igaz­gatóhelyettes csütörtökön sajtó- tájékoztatót tartott. Hazánkban mintegy 3 millió embert érint a fűtőolaj-ellátás, hiszen már több mint 600 ezer olajkályha üzemel. így a tava­lyi 5,5 millió tonnás forgalom várhatóan az idén 450—500 ezer tonnával növekedni fog, akár­csak az elmúlt évben, és ezért szükségessé vált az elárusító hálózat bővítése. Az idén 100 új telepet létesítenek (1972-ben már 3200 eladóhely állt a la­kosság rendelkezésére), bővíteni kívánják a házhoz szállítást is. Évente 50—60 ezerrel nő a gépkocsik száma Magyarorszá­gon és 1975-ben már félmillió gépkocsi jár majd a hazai uta­kon. Ez korszerű töltőkút-háló- zatot igényel, elsősorban a nagy­forgalmú útvonalak mentén. Az elmúlt évben a benzinfogyasztás 7 százalékkal emelkedett, s el­érte a 850 ezer tonnát. Az év végén 480 benzinkút működött, és az ÁFOR 1975-ig 150 új töltő- állomás építését tervezi. A ben- zinkút-hálózat bővítése mellett korszerűsítik a már meglevőket is. Befejezéshez közeledik az ÁFOR és az AGIP olasz cég kö­zös programja, amely tíz töltő- állomás létesítésére szól. A prog­ram utolsó két benzinkútját már építik. Nemrég szerződést kötött az ÁFOR a BP angol olajválla­lattal tíz töltőállomás építésére — közülük ötöt szervizzel, ame­lyet előreláthatólag öt év alatt állítanak fel. Két ÁFOR—BP benzinkutat már az idén átad­nak. Egyesülni vagy együttműködni? NDK mintára kooperál a görcsönyi és a pellérdi tsz A tavalyi nyár, de főként az ősz sok termelőszövetkezeti ve­zetőt rádöbbentett arra a nyil­vánvaló tényre, hogy szeszé­lyes időjárási viszonyaink kö­zött a jelenleginél kétszer ak­kora géppark kellene egy-egy kampánymunka — nyári gabo­naaratás, őszi betakarítás és vetés — gyors elvégzéséhez Másfelől viszont egy felduz­zasztott gépparkot a csúcsidőn kívül nem tud az üzem megfe­lelően kihasználni. Az NDK ter­melőszövetkezeteiben ez a di­lemma — tekintettel arra, hogy ott sokkal gyakoribb az olyan csapadékos év, mint nálunk a tavalyi volt — már egy évtized­del korábban jelentkezett, így a megoldásban is jóval előt­tünk járnak. Berlintől jó 100 kilométerre északnyugatra fekszik Neurup­pin. Ide készül március elején a görcsönyi Üj Március és a pellérdi Új Barázda Tsz öt fős küldöttsége: Hoffmann Antal görcsönyi, Lukács József pellér­di tsz-elnök, a két főkönyvelő és Takács László agrármérnök, a pellérdi tsz főagronómusa. s a leendő kooperáció szakveze­tője. — Hogyan született meg az ötlet? — teszem fel a kérdést Hoffmann Antalnak, akinek ere­deti foglalkozása ugyanis épí­tész. — Ha az embert belső gaz­dálkodási feszültségek foglal­koztatják, kénytelen nyitott szemmel járni a világban. Egye­lőre nem kívánjuk feladni ön­állóságunkat, Pellérdnek sincs szándékában az egyesülés. Ah hoz azonban mindketten túl kis üzem vagyunk, hogy növényter­mesztésünket — ma ez feszít mindenütt a legégetőbben — korszerűen gépesítsük. Az egész úgy kezdődött,, hogy akartunk vásárolni egy önjáró lucerna­betakarító gépsort, de meghal­lottuk, hogy szomszédunk, a pellprdi Üj Barázda Tsz is vá­sárol. Tekintettel arra, hogy Pellérdnek lucernaszárító üze­me is van — sem ezt, sem a I gépsort nem tudná egymaga 100 százalékban kihasználni — azzal az ötlettel mentünk át hozzájuk, hogy mi előliünk a vásárlástól, használjuk közösen az ő gépsorukat. Mi pedig az ilymódon megtakarított pénzen olyan gépeket vásárolhatunk közös használatra, ami Pellérd­nek nincs meg. Ök ebbe azon­nal belementek, mivel látták, hogy 1973-ban igen nagy ősz- szeget: 3,7 millió forintot — gép-amortizációnk csak évi 1,3 millió — kívánunk gépbeszerzé­sekre fordítani. Sőt javasolták, hogy terjesszük ki az együttmű­ködést az egész erő- és munka géppark közös használatára mi több: összehangolt vetésszer­kezet kialakítására. Ezt persze alaposan meg kell tervezni amihez azonnal hozzá is lá­tunk, amint megjöttünk az NDK-ból. Első eset a megyében — de országos példákra sem hivat­kozhatok — hogy nem a földe­ket s a vagyont vonják össze, hanem pusztán gépi erőiket egyesítik anyagi eszközeik ra­cionálisabb működtetése érde­kében. Pellérd lucernabetaka­rító gépsort vásárol, Görcsöny cukorrépa és kukorica-termesz­tő gépsorokat. Abból, hogy Görcsöny 1973-ban belépett a bajai zárt kukoricatermesztési rendszerbe, Pellérdnek is elő­nye származik, noha ez a Hz kívül maradt. Nyilván ez év őszén egyik tsz-nek sem kell bérmunkában leszedetnie a ku­koricáját, mint Görcsönynek ta­valy ősszel, amikor 900 forintot kellett fizetni egy hold kombái- nolásáért. Erre már nem szorul­nak majd rá. Aratáskor sem mindegy, hogy öt kombájn, vagy tíz megy bele a búzatáb- | lába, s a betakarítási szántási 1 csúcsmunkákban is mennyivel [ másképp fest, ha 24—25 traktor j helyett ötvenet tudnak mozgósí­tani egy közös központból. A két tsz határa szomszédos, ösz- szesen 7700 hold földjük van s ebből kettőjük közös szántóte­rülete 5000 hold. Ha — ahogy tervezik —, az egyes növények területi elhelyezésénél a két tsz földjeit egynek tekintik, akkor érik be a kooperáció igazi gyü­mölcse. Elvileg megegyeztek, pusztán a részletek kidolgozása van hátra. Meg kell határozni, mi­ként működjön jogilag ez a kooperáció? Ügy, mint egy TO- VÁLL, vagy más formában* Ezért kell kiutazni az NDK-ba hogy ezt pontosan körvonalaz­hassák. — Rné — BELVÁROSI ÁRUHÁZUNK méteráru osztályára újabb impor szállítmány t szövet- érkezett Férfiszövet 583,- Ft helyett 280,- Ft 565,- Ft helyett 260,- Ft Női szövet 495,- Ft helyett 300,- Ft Szövetajánlatunk az Aruház kirakatában megtekinthető! yyip|R| Nagyhalak és pisztrángok E légedetlenkedünk a gyar­matokon, s sok esetben igazunk is van. Ez a tudat az­tán időnként elborítja elménket, s válogatás nélkül tagadjuk a jót, a szükségszerűt, a megmá- síthatatlant is. A teljes igazság azonban az, hogy a vidék (s ezzel együtt a fővárosi közpon­tú vállalatok, s gyáregységek is) az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetésével egyidőben megszűnt Budapest gyarmata lenni, vagy legalább is erőtel­jes ütemben megváltozott a szereposztás: bábfigurát ma már egyetlen vezető sem haj­landó játszani. A „gyarmati ér­zés" azonban ettől függetlenül megmaradt, s a kirendeltségek, gyáregységek vezetői között aligha találni olyat, aki ne tudna ma is tanulmányt írni a túlzottan központosított irányí­tásról, a nagyvállalati rendszer számos buktatójáról. Nem a harcos lokálpatrióta szerepében szeretnék ezekről a buktatókról beszélni, a vidéki szemlélet — , csakúgy mint a központi — egy lépést sem visz előre. Amiről szólni akarok csak józan fejjel, magunk körül is látva járható körül. Mert: Komlóról tekintve Pécs is „központ", Pécsre össz­pontosul Baranya gazdaságá­nak, kultúrájának, sportjának nagyobbik fele, Komló (Mohács­ról, Szigetvárról, Siklósról, s a kisebb falvakról nem is beszél­ve) a kirendeltségek és kamara javak városa... Néhány jelenséget azonban még a „vidéki szemléletű" vád­ját is vállalva (a központi szem- léletűektől) szóvá kell tennünk. Az egyik hatszáz főt foglal­koztató baranyai üzemben dol­gozik az országos nagyvállalat munkásainak több mint egy- harmada — mégis csak tizedét produkálják a nagyvállalat ezer. kétszázmilliós termelési értéké­nek. Az üzemvezető nem tartja ezt érthetetlennek: a terméket — melynek kilóját hetven fo­rintos áron számolják él a kisvárosi üzemnek — a nagy- vállalat kereskedelmi osztálya négyszázhúsz forintos áron hoz­za forgalomba. Más. Egy má­sik baranyai gyáregység 1972- ben közel húszezer óra túlórát használt fel, hogy feladatait hellyel-közzel teljesítse. A ki­esett órák száma ugyanakkor tizennégyezer óra volt. Megtör­tént, hogy vasárnap műszakot szerveztek (túlórában), kedden viszont kényszer-szünetet kellett elrendelni a termelésben, mert a budapesti központi raktárból nem érkezett meg az időről időre kiadagolt anyag. Milyen kapcsolata van ennek a gyárnak a központtal — kér­dezhetjük joggal. A központiak a szervezésre és ellenőrzésre hi­vatkozva miért járnak le hétről hétre? Egy harmadik baranyai gyáregység idős, sok mindent (jónéhány szervezeti formát is) átélt igazgatója meséli: ...nyí­lik az ajtó — megjöttünk M. bácsi. Jól van mondom. Jön­nek be, még mindig jönnek, már kicsi az iroda is. . . Hát mi járatban? — kérdem. Szét­nézünk egy kicsit. Hát csak néz­zetek. Szétnéztek, megírták a kávét, konyakot nem adtam, abból nagyon sok kellene...” Ez a gyár a vállalat nyere­ségének döntő többségét adja, részesedést azonban az itteni dolgozók is csak két-három na­pot kapnak, mint azokban a gyárakban, ahol egy fillért sem tettek a nagykalapba. Ugyanitt már harmadik esztendeje késik a negyedik ötéves tervben téte­lesen szereplő, és az államkasz- szából támogatott rekonstrukció — a fővárosi gyárban, ahol történetesen a nagyvállalat köz­pontja is székel, mór rég túl vannak rajta. Ugyanitt a szak­szervezeti tanács választott tag­jai ma már csak vonakodva, talán azt is megkockáztathatjuk: kényszeredetten mennek Buda­pestre demokratikus jogaikat érvényesíteni, néhányuk szava­zata, s akarata is tengerbe hordott víz. Jónéhány példát tudnék még említeni, ahol a központi irányítás valóságos béklyót tart a gyáregységek ve­zetőin, megölve a kezdeményező készségét, az önálló alkotási vágy felmérhetetlen hasznát, s sajnos több esetben még a felelősséget megvonják, vagy csak részben osztják meg a gyáregységek vezetőivel. Az önállóság óriási energiá­kat szabadíthat fel, a Pécsi Bőr­gyár az elmúlt esztendőben nagyszerű példáját adta ennek. A nagyvállalatok létrehozását annak idején a közgazdászok, gazdasági szakemberek alapo­san átgondolták, s bizonyára szükségszerűnek is tartották. Az is kétségtelen azonban, hogy az élet sokhelyütt beigazolta: az óriási, lassan mozduló szerve­zetek több esetben is tehetet­lenek. Ebben az esetben a nagyvállalati szervezet nem je­lentett egyebet, mint amikor a nagy hal bekapja a kicsit. De kár lenne az árral szemben úszó pisztráng szerepét vállal­nia például a Zsolnay gyárnak, amikor éppen rekonstrukció előtt áll, amelyre önmaga soha nem lenne képes a szükséges anyagi erőt előteremteni, mint ahogy talán a szigetvári kon­zervgyár is képtelen lett volna egymaga korszerű, modern gyá­rat felépíteni. Az önállóság ugyanis fabatkát sem ér kis ter­melékenységű, fejlesztési- és forgóeszköz-hiánnyal, piaci problémákkal küszködő kis üze­meknél. A MÁV, a Posta, a nagykereskedelmi vállalatok, s még jónéhány szervezet moz­dulni is képtelen lenne orszá­gos szervezet nélkül — ugyan­akkor a Sopiana talán éppen a nagyvállalat keretei miott ve­getál esztendők óta. Névleges összevonással, csupán a gyár­egységek vezetőinek felelőssé­gében történt változtatással egy lépést sem lehet előrejutni. Ma csak nagyítóval lehet találni olyan nagyvállalatot ahol a fej­lesztést, rekonstrukciót ne a vállalat központjához legköze­lebb eső helyén kezdték volna* s bár kétségtelenül dokumen­tálni tudják, hogy ott volt erre a legnagyobb szükség, az em­berben óhatatlanul is felmerül a gyanú: a nagyvállalat veze­tői sem bíznak tiszta szívvel az országos szervezet életképessé­gében, s az esetleges újbóli át­szervezés esetén jobb ha hely­ben a munkalehetőség, a nagyvállalati szervezetek létjogosultságát kétségbe­vonni általános érvénnyel osto­baság lenne. Még ma is bizo­nyára sok gyár és üzem félté­kenyen őrzi önállóságát — ta­lán nagyvállalati keretek között hatékonyabban dolgozhatnának, Ugyanqkkor több termelő egy­ség léte szinte kívánja az ön­állóságot. Említettük, hogy álta­lános érvényű igazságot leg­alább olyan mennyiségű tanul­mány elkészítése után — s csak egyedi esetekben — lehetne mondani, mint amennyi ellen­érzést ma a gyáregységek ve­zetői őriznek magukban. Egy idézetet azonban e tárnával kapcsolatban általános érvé­nyűnek is elfogadhatunk: ......a központi vezetés művé­szete az, hogy ne gátolja a ki­sebb vezetők önállóságát, bá­torítsa őket alkotási vágyaik­ban és tartsa meg felelőssé­güket .. Lo mbosi Jenő Szovjet öntöttvas KAZÁN Szerelvények boltja Zsolnát# V. u. 7.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents