Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-21 / 43. szám
DUN ANTOM NAPLÓ WT3. febrtiÄr fl, OGAMSÄQ ELET A tanácsok pénze Mennyit és mire a „nagykalapból11 ? Véletlen, de szerencsés egybeesés, a tanácsülés éppen ma tárgyalja Pécs 1973. évi költségvetését. Szerzőnk, a megyei tanácselnök tanácsadója, azokkal az új vonásokkal foglalkozik, amelyek a tanácsi gazdálkodást jellemzik. Ezzel mintegy háttér anyaggal szolgálunk a költségvetési vitához. Az országgyűlés által 1971- I ben elfogadott tanácstörvény új alapokra helyezte a tanácsok és szerveik tevékenységét. Ez a változás a jogi és gazdasági alapokat egyaránt érintette, ugyanokkor — a kettő együttes hatásaként — a szervezeti felépítést is módosította. A legfontosabb változás: a nagyobb önállóság. Mit nem szabad csinálniuk Az önkormányzati jelleg kibontakoztatása indokolttá tette a gazdasági önállóság, a gazdálkodási önállóság és a rendelkezési jog valamennyi tá- n ácsszinten történő továbbfejlesztését. Ez a lépés elkerülhetetlen volt, hiszen a tanácsok területén működő vállalatok és szövetkezetek már korábban „jogot szereztek” az önálló gazdálkodásra. A tanácsok gazdasági feladatai jelenleg kettős jellegűek: egyrészt az állami gazdaságpolitikai célok területi megvalósítói, szervezői és koordinálói, másrészt a helyi gazdálkodási koncepciók kidolgozói és végrehajtói. A tanácsok tehát központi és helyi gazdasági célokat egyaránt megvalósítanak, s ezért — gazdasági eszközeik firrásain túl — a központi előírások a felhasználás oldalára is kiterjednek. Felületesen foga Imdzva, ezt úgy is lehetne mondani, hogy a vállalatoknak meghatározzák, mit nem szabad csinálniuk (például beruházniuk), a tanácsoknak pedig részben előírják, hogy milyen feladatokat kell megoldaniuk (például a lakáskérdést). Ha még mindig ennyi a kötöttség, akkor hogyan jelentkezik az önállóság? Jogos a kérdés, bár valamennyien sejtjük a választ, hogy az önállóságot csak az adott (pénzügyi) lehetőségek között értelmezhetjük. (Félreértés ne essék, gazdasági és gazdálkodási önállóságról van szó!) Helytelen lenne például az igényekből kiindulni, s az önállóságot a fejlesztési célkitűzések megvalósulásának arányában mérni. Több pénz. nagyobb önállóság A tanácsok pénzügyi tehetőségeit a mindenkori társadalmi jövedelem alakulásával lehet csak meghatározni. Ezért a kormány, illetve az országgyűlés differenciáltan szabályozza a megyei összes bevételeket, s ennek függvényében meghatározza az állami támogatás mértékét. Megyei szinten — a községek és a városok vonatkozásában — ugyanilyen differenciált szabályozás érvényesül. A ! pénzügyi esrközök meghatározása megyei szintű fejlesztési ! célkitűzések alapul vételével történik, s ebben döntő az egyes településekkel szemben támasztott jövőbeni követelmény. A megyei szinten összehangolt fejlesztési célkitűzések függ- { vényében a saját bevételek tel- j jes egészében a helyi tanácso- ) kát illetik meg. Az állam által átengedett bevételekből (megosztott forrás) a városok és községek differenciált mértékben részesednek. A vállalati befizetések (illetményadó, eszközlekötési járulék, város-községi hozzájárulás) ugyancsak differenciált mértékben illetik meg a tanácsot, ahol a vállalat, illetve telephely működik. Mindezek mellett a tanácsok részére indokolt bankhitel nyújtása is, tekintettel a beruházások forrásai közötti időbeni eltolódásra. En- n*k feltételeit a mindenkori hitelpolitikai irányelvek határozzák meg. A tanácsok gazdasági önállóságát tehát elsődlegesen az növelte, hogy szélesedett a tanácsi bevételek köre, nőtt a saját és megosztott források aránya. A költségvetési szabályozásnál például Baranya saját és megosztott forrásainak az állami hozzájáruláshoz viszonyított aránya a IV. ötéves terv országgyűlési anyaga alapján 85 százalék. (A korábbi tervidőszakban ugyanez az arány 50—55 százalék között mozgott.) A fejlesztési alap szabályozásában hasonló tendencia érvényesül. Továbbmenve, a kötelező előirányzatok viszonylag szűkebb köre, a bérgazdálkodási jogkör decentralizálása, a felújítási összegek rendelkezésre bocsátása ugyancsak mind a gazdasági önállóságot segítették. De az önállóság kibontakoztatásának leglényegesebb feltétele, hogy a tanácsok rendelkeznek valamennyi pénzforrásukkal :— az állami szabályozás keretei között — és hogy bevételeikkel arányos költségvetést, illetve fejlesztési programot készíthetnek. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy a gazdasági önállóság növekedésének együtt kell járnia a tanácsok anyagi felelősségének fokozásával, a hatékony gazdálkodás követelményének teljesítésével. Sok vagy kevés? A tanácsi pénzalapok alakulása, azok felhasználásában a megfelelő hatáskör biztosítása szerves összefüggésben van a tanácsok társadalmi, politikai és közigazgatási szerepével. Ugyanakkor a pénzeszközök hatékony felhasználása olyan lényeges gazdaságpolitikai követelmény, melyet minden tanácsszinten teljesíteni kell. Nézzük ennek baranyai sajátosságait. A költségvetési gazdálkodás IV. ötéves tervi előirányzata Baranyában 5,5 milliárd forint. A megye fejlesztési terve 3,6 milliárd forint. Ez utóbbinál a forrósok 54 százaléka állami támogatás, 11 százaléka tanácsi értékesítésű lakásokkal kapcsolatos bankhitel és 18 százalék a saját, illetve a megosztott források aránya. Az állami támogatás viszonylag nagy súlyából következik, hogy a fejlesztési eszközök jelentős része csak meghatározott beruházásokra fordítható. A két pénzalap ösz- szegét tekintve a IV. ötéves tervi 9 milliárd forint art jelenti, hogy a tanácsok — a bevételi tervek teljesítésétől függő mértékben — évente, egy főre vetítve átlagosan 3—4 ezer forintból gazdálkodhatnak. A kötelező előirányzatok teljesítése mellett ebből kell biztosítaniuk intézményeik fenntartását, a lakossági ellátás javítását, a település- hálózatuk fejlesztését. Hogy ez a pénz sok vagy kevés, arra elegendő néhány számadat: egy kilométer bekötőút építése közel 2 millió forint; egy lakás átlagos beruházási költsége 250 ezer forint! Vagy más megközelítésben: Baranyában 50 olyan település van, ahol az összlakosság létszáma alig valamivel haladja meg a száz főt. A pénzeszközök (tanácsszintek közötti) megoszlása persze nem egyenletes. Tekintve, hogy az úgynevezett centrumtelepülések (városok és nagyközségek) nemcsak saját, hanem vonzáskörzetük ellátását is biztosítják, így beruházásaik magasabb költségigényességét is el kell ismernünk. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb arányban részesednek a fejlesztési lehetőségekből. Differenciálás és nivellálás Baranyában a IV. ötéves terv tanácsi fejlesztési eszközeinek mintegy 60 százalékát 15 kiemelt település és vonzáskörzete kapta. Ez a tényleges helyzet — el kell ismernünk — több helyütt okozhatott községpolitikai problémákat. Az igényektől elmaradó pénzügyi' lehetőségek arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben sem lehet minden településen azonos ellátottsági színvonalat biztosítani, mert a pénzügyi eszközök így széttör- gácsolódnak, s a fejlődés üteme lassúvá válik. Ugyanakkor mindenki előtt ismert alapvető politikai követélmény, hogy az azonos nagyságú és azonos szerepkörű települések ellátottságát közelíteni kell egymáshoz és meg kell szüntetni az indokolatlan különbségeket. Ez az egy- időben megvalósítandó differenciálás és nivellálás ma minden megyei tanácsnak fontos feladata, de különös súllyal jelentkezik Baranyában, ahol a lakosság jelentős része még mindig olyan településeken él, amelyek távlatban — gazdaságosan — nem fejleszthetők. A jövő lehetőségeit vizsgálva az önkormányzatok szempontjából alapvető követelmény, hogy a településhálózat fejlesztésének jobban összhangba kell kerülnie a tervszerűen befolyásolt gazdaságfejlesztési törekvésekkel, hiszen a településhálózat részben feltétele, részben pedig következménye azok tervszerű, vagy spontán alakulásának. A tanácsi gazdálkodásban ez az összehangolás szükségszerű követelménye a hatékonyság fogalmának, de egyben azt is jelenti, hogy a fejlesztési törekvések csak így oldhatók meg gazdaságosan. A pénzügyi lehetőségek korlátozottságát tekintve pedig az önkormányzatok szempontjából is alapvető követelmény a gazdaságosság kritériumainak teljesítése, különösen akkor, ha hosszú távra szóló fejlesztésekről van szó. Mindet egybevetve, a tanácsok gazdasági önállóságának növelésére, valamint a gazdálkodási kötöttségek feloldására irányuló célkitűzés ma még korlátozottan érvényesül, kialakítása csak fokozatosan történhet. Piti Zoltán Szereltesse át cserépkályháját korszerű olajtüzelésre a jól bevált ALFA” olajégővel rf Fütőképessége 7500 kcal/h. ARA: 2400,— FORINT. Kapható : KERESKEDELMI VALEAlAT 2. sz. Vas-Műszaki Szakűzletében Pécs, Lenin tér, Rét utca sarok. A német mond valamit Eddig úgy tudtuk, vállvetve könnyebb. Most bebizonyítják nekünk, hogy éppen az ellenkezője igaz. A nyugatnémet Rheinischer Merkur teszi fel a kérdést: Ha két munkásnak két napra van szüksége egy árok ásásához, mennyi időt vesz igénybe a munka, ha négy munkás végzi? Egyszerűen számítjuk ki és ra- vágjuk: természetesen egy napot. Nem ám a nyugatnémet cikkíró, aki azt állítja: a gyakorlatban a körülményeknek megfelelően ennél hosszabb időt is. Az emberi munka tudományos vizsgálati eredményei ugyanis azt az állítást támasztják alá, hogy a munkában részt vevő csoport növekedése következtében csökken az egyes közreműködők tevékenységének hatékonysága. Vagyis ha többen állunk hozzá, akkor kevesebben állunk hozzá. Van erre egy táblázat is, amely szerint, ha egy közös feladat ellátásában részt vevő munkások száma 1, akkor az egyes munkások tevékenységének hatékonysági foka 100 százalék, amennyiben ketten vesznek részt, már csak 90 százalék, és így tovább, 1? résztvevő esetén a hatékony sági fok már csak 32 százalék egyénenként. Ennek az okait a lap a következőkben látja: A csoporton belül, amelyet közös feladattal bíznak meg, csökken az egyéni impulzus a munkára. A munkatársak útjában vannak egymásnak, akadályozzák a munkát. S végül, a csoport tagjai sok időt pazarolnak el az egymás közti vitákkal. Miről ismerhető lel, hogy egy csoport sok tagból áll, és a sokat dicsért csoportmunka előnyei visszájára fordulnak? Ebben a vonatkozásban a következő szabályra támaszkodhatunk: Ha egy főnöknek ideje több mint tíz százálékát kell a csoport tagjai közötti viták lecsillapítására fordítania, akkor majdnem biztos, hogy a munka- csoport túlméretezett... Isten bizony, ez a német mond valamit. Miklósvári Zoltán Jövedelmünk alakulása tíz év tükrében A borítékról, március ürügyén Miként vastagodott a boríték, hogyan alakultak a jövedelmek az elmúlt évtizedben? Az alábbiakban röviden erről ad elemzést szerzőnk. A cikk időszerűségét az adja, hogy az MSZMP Központi Bizottságának múlt év novemberi határozata alapján jelentősen felemelik a munkásfizetéseket. * Baranya lakossága a készpénzforgalom alapján megfigyelt és a valóságot lényegében tükröző jövedelmei alapján 1960-tól az ország megyéi között mindinkább az elsők közé került. Az egy főre jutó készpénzjövedelem 1960—1970 között megduplázódott. Az elmúlt évtized jövedelemképződésében a harmadik ötéves tervben felgyorsult növekedés volt a meghatározó, ugyanis az 1960—65- ös évek 6—7 százalékos átlagos fejlődésével szemben 1966— 1970 között 11—12 százalékos növekedési ütem alakult ki. Az erőteljes jövedelemnövekedést az alábbi főbb tényezők eredményezték: 1. A gyors ütemű ipari fejlődés, amely együttjárt a foglalkoztatottság jelentős bővülésével, valamint az átlagos kereseti szint növekedésével. 2. Több ízben emelték a mezőgazdasági termékek fel- vásárlási árát, részben ehhez kapcsolódva a háztáji gazdaságokban minden korábbit meghaladó mértékben fellendült a sertéstqrtás és értékesítés. 3. A készpénzes társadalmi juttatások (családi pótlék, nyugdíj) jelentős kiterjesztése és növelése. Az évtized utolsó két évében nem kis szerepet játszott a jövedelemnövekedésben az akkori jövedelemszabályozás, amely a vállalatokat a foglalkoztatottság további bővítésére és így fokozott bérfelhasználásra ösztönözte. A jelenleg érvényesülő szabályzó rendszer a korábbiaknál lényegesen nagyobb jótékonysági követelményeket támaszt. Az 1971-ben kialakult tendenciák arra utalnak, hogy ennek hatásaként a kiáramló lakossági jövedelem jobban igazodik a gazdaságilag indokolthoz, mint a megelőző években. Ennek eredményeként a lakossági jövedelmek növekedése már 1971-ben mérsékeltebbé vált, de még azonos volt az országos átlaggal. Az eqy főre jutó reáljövedelem emelkedése — jelentős szóródások mellett — ugyancsak megfelelt a kormány által meghatározott ütemnek. A baranyai lakosság jövedelme az elmúlt 11 évi alakulásának főbb jellemzőit azért tartottuk szükségesnek előrebocsátani, mert az 1972-ben kialakult irányzatok a jövedelem- képződés ütemének számottevő mérséklődéséhez vezettek és veszélyeztetik az előirányzott jövedelemnövekedés elérését. A szokottat lényegesen meghaladó árszintemelkedés ugyanis a jövedelmek reálértékét 1—2 százalékra alakította, a reálbérek pedig alig 1 százalékkal nőttek. (Országosan a tervvel lényegében azonos fejlődés mutatkozik.) Ezekután adódik a kérdés, melyek azok a gazdasági okok, amelyek az országostól számottevően elmaradó irányzatot kialakították? A megyében foglalkoztatottak átlagkeresete — az ipar ágazati szerkezetének megfelelően — az elmúlt két ötéves terv idején számottevően meghaladta az országosat. A kedvező helyzetet döntően az átlagosnál magasabb nehézipari átlagkereset eredményezte, amely az összes ipari kereseti szintet is — a Hl. ötves terv kezdetén — körülbelül 17 százalékkal az átlag fölé emelte. Bár az egyéb ágazatokban kialakult kereseti lehetőségek ettől lényegesen elmaradtak, a megyei szintű átlaabér így is az országos átlag fölött volt. Ez az átlagtöbblet azonban a III. ötéves tervben fokozatosan mérséklődött és az időszak végére lényegében az országos szintre csökkent. 1971-ben és 1972-ben az említett irányzatok számottevően változtak. Az ipari termelés nem érte el a megelőző évit (a szénbányászat nélkül is rendkívül mérsékelt a növekedés), a jövedelmezőség szinte valameny- nyi ágazatban stagnált, illetve csak nagyon enyhén javulti A hatékonysághoz kötött bérszabályozás emiatt rendkívül alacsony ütemű átlagbérfejlesztésre adott lehetőséget. A mérsékelt kereseti szint emelkedés e mellett rendkívül differenciáltan érvényesült. Egyes kedvezményekben részesített ágazatokban (bányászat, építőanyagipar) az átlagosat meghaladó béremelkedés történt, míg a könnyűiparban, az építőiparban említésre méltó változás nem történt. Az utóbbi két évben alakult ki az a kedvezőtlen irányzat is. hogy az alkalmazottak havi' keresete jobban nőtt, mint a munkásoké. A foglalkoztatottságban folytatódott az ágazati átcsoportosulás, a nehézipar súlyának csökkenése mellett némileg bővült az élelmiszeripar és a könnyűipar, valamint a kereskedelemben foglalkoztatottak száma. Az említett irányzatok kialakulása és erősödése eredményezte a munkás-alkalmazotti lakosság jövedelmének lassú ütemű növekedését és vezetett ahhoz, hogy a reáljövedelmük és reálbérük emelkedése elmaradt az előirányzattól. Az átlagkeresetek mérsékeltebb növekedése elsősorban a foglalkoztatottság szerkezetének említett változásában keresendő. Az átlagosnál magasabb átlagkeresetű bányászlétszám súlyának csökkenése, illetve az egyéb ágazatokban alacsonyabb átlagkeresettel rendelkezők számarányának növekedése — ezek átlagosnál nagyobb fejlődése ellehére — eredményezi a korábbiaknál alacsonyabb ütemű fejlődést. Ez a III. ötéves terv első felében rendkívül alacsony, 1—2 százalékos bérfejlesztést eredményezett, amelyet csak részben emelt az utolsó két év dinamikus növekedése. Ekkor ugyanis a feszültté .vált munkaerőhelyzet, a nagymérvű fluktuáció megállítására irányuló törekvések következtében az átlagbér növelés elérte a 6—7 százalékot, jelentősen meghaladva a termelékenység javulásának ütemét. Mellesleg, a mezőgazdasági lakosság pénzbevétele — ez életkörülményeinek egyik meghatározó tényezője — az elmúlt tív évben megháromszorozódott. Ezen belül kiemelkedő ütemű — a munkás-alkalmazottit közel négyszeresen meghaladó — fejlődés történt a III. ötéves terv időszakában, így az egy főre jutó jövedelmük meghaladta a munkás-alkalmazotti lakosságét. A lakossági jövedelmek fejlődését áttekintve éles határvonal húzható az I960—1970 közötti évek és az elmúlt két, ezen belül elsősorban az 1972, év között. A jövedelemnövekedés ütemének számottevő mérséklődése, reálszintjének ez évi stagnálása két fő tényezőből ered: 1. A mezőgazdaságban elsősorban a viszonylag magas szinten stabilizálódott termékértékesítés és létszámcsökkenés miatti pénzbevétel kiesés hat mérséklőén, de egy főre vetítve továbbra is dinamikusnak mondható e réteg jövedelem- növekedése. 2. A munkás-alkalmazotti lakosságnál főként a gazdasági hatékonyság változatlansága, illetve a várttól lényegesen elmaradó javulása a jövedelemstagnálás fő oka. Az utóbbi jövedelemmérséklő hatása — miután a lakosság nagyobb rétegét érinti — véleményünk szerint fokozott figyelmet érdemel. A Központi Bizottság határozatának végrehajtása ugyan számottevően segít a jövedelempolitikai célok megvalósításában, de a gazdasági hatékonyság növelésében, az ettől függő jövedelem- képződésben a megyei gazdálkodó szerveknek kell fokozott részt vállalni. A lakossági jövedelmek múlt évi mérsékelt növekedése ugyanis már érezteti hatását: a kereskedelmi forgalom növekedési üteme régen volt ilyen alacsony, a nagykereskedelem beszerzését mindjobban mérsékli, ami viszont visszahat az ipari termelésre, a takarékbetétekben tartott megtakarítások növekedése nem éri el az előző évit. Vancsik Míklac
