Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-14 / 11. szám

Kétszáznyolc kilométer halál Búcsú Baranyaiak a Donnál Lajtos Árpád vezérkari szá­zados, a 2. magyar 'hadsereg hadműveleti osztályának mun­katársa 1943. január 11-én, hét­főn, egy FK típusú repülőgép­pel végigrepülte a frontvona­lát, rendellenességet azonban nem észlelt, s így a legrövidebb úton távozott az időnként ha­talmas fehér pamacsokat böf- fenő ellenséges légvédelmi üte­gek fölül. A német felderítő repülőgépek hasonló eredmény­nyel tértek vissza, így este 22 arakor szokásos napi helyzet- megítélésében Kovács vezér­őrnagy, vezérkari főnök azt a benyomását diktálta gépbe, hogy az elkövetkezendő napon nsm kell jelentősebb támadás­tói tartani. Az éjszaka valóban csendes is volt. A Don mögött eldördült ugyan időnként egy- egy aknavető, ennek azonban senki sem tulajdonított jelen­tőséget, hisz az aknavetők min­dig szóltak. A hadseregtörzs szálláshelyén mégsem voit tel jes a nyugalom, a németek ugyanis napok óta titkolóztak, nem adtok megfelelő tájékoz­tatást sem az általános hely­zetről, sem pedig a jobb szom­széd helyzetéről. Az óvatosak a hajnaltól féltek, a hajnal azonban szép volt és esemény­telen, 1 A 2. magyar hadsereg, mely három hadtestből, egy páncélos hadosztályból és egy vegyes repüíőcspportból állt, 1942. jú­liusában érte el a Don vonalát. A hadsereg. '208. t ikijométeres fro.ntisza kaszától északra a 2. német hadsereg, délre pedig a 8, olask hadsereg védőállá- sci 'húzódtak. A magyar csapo­tok összlétszáma meghaladta a 203 ezer. főt, s közülük — becs­lések szerint —, mintegy tíz­ezren voltak pécsiek, baranyai­ak, illetve a szomszédos Tolna és Somogy megyék hői valók. A baranyai származású katonák zöme a IV. hadtest kötelékébe fertőző, 12. könnyű hadosztály ezredéinél szolgált. Ez a had­osztály, ha, lehet, még tragi luscbb sorsot élt meg, mint a többi hisz gyakorlatilag má' a tél fc-á'lta előtt. 1942. nyarán fe ne zsolódott. A Hadtörténeti Intézetben őriznek egy korabeli jelentést, mely o 12. könnyű hadosztály megalakulásának, kivonulásá­nak, hadbavezeíésének és pusz­tulásán;;'', eseményeit foglalja össze. McL a doni katasztrófa 30. év.'piá - éjén. lapozzunk be­le először ebbe a dokumen­tumba I „A végleges ' mozgósítási, in- tér ledés q haJosztály-parancs- noksóg és a hadosztály csapa­tainak első mozgósítási napjául 1942. április 29-ét, a vonat­alakulatok első mozgósítási napjául 1942. május 8-át ren­delte el. A mozgósítás végre­hajtására irá-r-slvkéht t'zte ki. hogy ans'. “ -—son h»'"1 min­denül! be kel, fejeződnie. . A hadosztály szállásszo- bályozó törzse 1942. június 1-én indult Szekszárdról vasúti szál­lítással, A hadosztály élszállít­mánya, benne a hadosztály- parancsnoksággal, 6-án indult, s 1942. június 11-én érkezett Recsicara . . Recsicaró! Kurszkig gyalog­menetben jutottak el, a napi norma 25—30 kilométer volt, különösebb események azonban ekkor még nem történtek. Az orosz nyár kegyes volt. Kurszk­tól Osztrogorszkig napi 30—35 kilométeres menetekkel halad­tak, ez az út azonban már nem volt diadalmenet. Az útcalan- utakon lerongyolódtak az ala­kulatok. A hadtáp lemaradt, ember és ló egyaránt éhezett. A menetelő alakulatokra hol itt, hol ott csaptak le a parti­zánok, mindez azonban csak a kezdet .. 2. Ösztermayer Miklós akkor 29 éves volt 1942. áprilisában kapta meg a behívót, s mint póttartalékos honvéd a 48. gya­logezred 1. zászlóaljához ke­rült. Három év alatt harmadszor mozgósították, elképzelhető hát, milyen lelkesen fogadta az újabb behívót — A feleségem nem dolgo­zott — a harmadik gyereket yártuk —, ezt azonban hiába mondogatta az. ember... A 48. gyalogezred túlnyomó- részt pécsi katonái a nyár kö­zepén már a Don közelében, jártak. Alig két-három hetes ki­képzés után indultak; volt olyan katona, aki még nem lőtt éles lőszerrel, s a többség még so­ha életében nem látott harc­kocsit — Kurszk után rettenetes sza­kasz következett, valóságos si­vatagon mentünk át, nem volt se víz, se út Hajnalban indul­tunk, mert a nagy meleg miatt napközben állni kellett Az éj­szakákat sátorban töltöttük. vagy egyszerűen a szabad eg alatt. Volt olyan hetünk, hogy 1ÓÖ ló hullott el. Sok idős em­ber volt közöttünk, őket a vé­gén már-már vinni kellett... — Korotojakot egy délután értük el, s este már ,a tűzvonal- ban voltunk. Itt még erősen tar­tották állásaikat a szovjetek. A folyó nyugati partját ekkor már végig megszállták a németek,, mindössze néhány ilyen beszö- gellés volt. Amikor bevetettek bennünket, tulajdonképpen azt se tudtuk, miről van szó. Ro­hantunk, s kezdetben elég jól ment a dolog. Benyomultunk o faluba, s ha nem jönnék mind­untalan az alacsonyan támadó repülők, nem is lettek volna komolyabb veszteségeink. De aztán megjött a hajnal. Oldal­ról és hátulról is lőttek, a szó legszorosabb értelmében tűz volt körülöttünk. Be voltunk ke­rítve gyakorlatilag, a szovjetek mindkét irányból mélyen áz ol­dalunkban voltak, s amellett rengeteg nehézfegyverük, akna­vetőjük volt, s jöttek a harc­kocsik is. Egy sebtiben ásott gödörben feküdtünk néhányon, s az volt az érzésünk, hogy még a föld is ég. Nem tudom meg­mondani, mi történt, de egy­szer csak rohannom kellett. Ki­bújtam a hátizsákból, s futni kezdtem visszafelé . . — Négy vagy öt napig tar­tott a csata, végül aztán csend lett, s megkezdték a zászlóal­jak maradványainak ' összesze- dését. A mi zászlóaljunkból egy szakasznyi ember maradt, an­nak a fele is idegroncs , . 3. Augusztus 20-án, Szeht István napján, a 12. könnyű hadosz­tály részei megkezdték a me­netet Petrovszkaja, Kolomejce vo, Ribacsino körzetébe, ahol mint hadseregtartalékot újjá­szerveztek. Innen vonultunk a scsucsjei hídfőhöz. A Donnak ez a pontja a frontvonal egyik gyújtópontja volt, itt ugyanis a magyar és német hadvezetés minden erőfeszítése elienere szovjet kézben maradt a nyu­gati part. Még égy ilyen porti­ja volt a frontnak; Uriv. A 12. hadosztály, amely a szekszárdi és pécsi gyalogezredet, vala­mint egy tüzérezredet foglalt magába, tehát a 208 kilométe­res magyar frontszakasz máso­dik legveszélyesebb helyén ren­dezkedett be védelemre, hogy aztán négy hónapon át • úgy fogyjon, morzsolódjon, mint a fagyrágta kövek. Korotojakná! a legénység 30 százalékát veszhette el a had­osztály, itt Scsucsejné! szep­tember közepétől januárig — te­hát a négy „eseménytelen” hó­nap alatt —, további 20 száza­lékot tett ki a véres veszteség, s több mint tíz százalékot a be­tegség miatt kiesettek aránya, Ösztermayer Miklós erre így emlékezik; — A tisztek 90 százaléka tar­talékos volt: tanító, ügyved, kishivatalnok. A századok élén is többnyire tartalékos tisztek álltak, minden komolyabb ve­zetési tapasztalat nélkül. Ép­pen ezért legtöbbjük szeszé­lyes volt; hol a kegyetlenségig szigorú, követelődző, hol meg elnéző, a legénység kegyeit ke­reső. A szovjetek egyébként pontosan tudtak rólunk min­dent Tudták, mikor és hol aka­runk felderítésre menni, s már várták a járőrt. De nemcsak ilyesmiről tudtak minden fontos adatot. Ha egy tiszt valami kü­lönösen kegyetlen dolgot mű­velt, másnap már hallottuk o nevét a Donon-túli hangszórók­ból. Nem értettük, hogy lehet­séges ez, de szép lassan szinte valamennyiünkön úrrá lett a tudati olyanok vagyunk, mint porszem az úton ... Nem gyű­löltünk mi senkit, legkevésbé az egyszerű, szenvedő orosz embereket Mindenki a haza- menésről, a felváltásról beszélt, s arra gondolt: csak addig húz­zuk ki, amíg megérkezik a vál­tás. A. A 48. ezred katonái úgy tud­ták, hogy november 1-én indul útnak a váltás. S valóban! No­vember 2-án, Nagyárpádor-. búcsúra sorakozott fei a pécsi 8/lll-as zászlóalj. Az egyik sza­kasz élén Lengyeltóti János mozsgói tanító állt. Háborús naplóját lapozgatom. 1942. november 2; Berako­dás, indulás. Az útvonal; Dom­bóvár, Székesfehérvár, Komá­rom, Érsekújvár, Galánta, Tren- csén, Zsolna, Oderberg. November: 4: Oderbergben va­gyunk! Nagy ipari központ, for­galmas állomással. Egymást érik a sebesültszállító vonatok. Katonáink cigarettával kínálják szegényeket, ők még nem tud­ják itt a cigaretta jegyre megy — s egy nap 3 cigaretta . .. A nálunk lévő pengőért márkát kapunk. November 5: Lengyelország. A táj hasonlít a magyar Alföld- höz. Az idő azonban rossz — megkezdődött az őszi esőzés. Szürke, sivár nap. Kiosztották az éles lőszert. November 7: Borzasztóan hi­deg a fülke. Té| generális ha­dat üzent Már orosz földön vagyunk — vonatroncsok, gró- náttölcsérek, lezuhant repülők. Egész éjszaka állunk — valakik felrobbantották a vasutat... Többet nem utazunk éjszaka. Végre elindulunk, kihúz vo­natunk az állomásról. A vasét mellett meglátjuk az első ma­gyar katonasírt. Sisak, nyírfa­kereszt. Nyugodjál békében, testvér! November 12: Megérkeztünk Kurszkba. Ez az eiső nagy orosz város, amit látunk. Messze a házak fölé magasodik a székes- egyház, s a másik négy temp­lom. Az állomáson deréknyi vastag vasak — drótként meg­hajolva. Állunk az állomáson, a mozdony azonban elhagy bennünket éjszakára. Rettene­tesen hideg van. Reklamálunk a német óllömásparancsnok- ságnál, a válasz: másra kell... Várunk, didergünk, s közben látjuk, hogy nemcsak a tisztek, de a német legénység is fűtött személykocsikban utazik... December 4: Itt vagyunk! Be­járjuk az állomásokat. Találko­zunk vitéz B. F. őrnaggyal, ő már régi frontkatond. Megle­pően őszinte. Az orosz - ellen­tétben a mi propagandánkkal —, jó katona, kitartó, nagysze­rűen bírja a nélkülözéseket. Ki­tűnő lövő, nagy benne a válla1- kozási kedv. Szinte valameny- nyien jó térképismerők, s aki középiskolát végzett, mind be­szél németül is ... December 15: Védőkőrletünk a Swoboda és Peskovatkával szemben lévő Don-parton hú­zódik. Hosszúsága kfe. A kilo- / méter. Századaink a 48/1. zászló­aljtól folyamatosan veszik át az állásokat. , f8/1.1 Álljunk meg a napló lapozgatásával, hisz a riporteri szerencse egy különös találko­zást hozott ennyi év után létté. Ösztermayer Miklós és társai annak az alakulatnak adták át állásaikat, melynek egyik al­egységét Lengyeltóti János kar- paszományos őrmester vezette. Személyesen aligha találkoztak, a helynevek, a bunkerek nevei azonban ennyi év után is élő­vé teszik az ismeretséget. Me­szes-hegy, Huszár-domb, Halál­völgy, Barabás-támpont, László- figyelő... A magyar baka azonnal elkeresztelte az isme­retlen pusztaság jellegzetes részleteit, s ezek a nevek ala­kulatról alakulatra szálltak. 48/1. zászlóalj tehát megkezd­te a kivonulást a Don menti állásokból. Az öröm leíihatat lan volt,' ez a kivonulás azon­ban nem jelentett egybe i ha­zajövetelt. Néhány kilométerre a front mögött -újra megálltak, a remény azonban, hogy haza­jönnek, tpvább tartott, Felvirradt január 12-ének haj­nala, kisütött a nap — és sem­mi sem történt. Megkezdődött az őrségek leváltása, a reggeli­osztás, amikor 9 óra 45 perc­kor megdördült az ég. Ágyúk, aknavetők, kátyú sók százai dö­rögtek Uriv térségében, tehát abbán a körzetben, ahol a IV. - hadtest csapatai álltak. Ä front órák alatt felszakadt, s miután a páncélosok tömegével támo­gatott támadás másnap, sőt harmadnap is tartott, január 1-4-ére gyakorlatilag tűzben állt, s megingott az egész magyer Don-szakasz. No, de beszéljen ismét egy szemtanú! Selymes Ferenc tenár, egykori tartalékos tiszt, alegységparancsnok, így emlékezik a rettenet napjaira; — A szovjet tüzérség pergő­tüze, az aknavetők ugatása, e bombák fülsiketítő robaja szet- tépte az emberek idegeit A reflexek különbözőképpen mű­ködtek; volt ideig-óráig tartó állóharc, rendezett hátravonu- lás, sikeres és balsikeres ellen- támadás, szuronyróham, kézi­tusa, fejetlen menekülés — min­den, amit a vak életösztőm pa­rancsolt Ahol a parancsnok együtt maradt az embereivel, ott a kisebb-nagyobb közössé­gek ereje hatott, ahol elesett, vagy cserbenhagyta csapatát, az alakulat elemeire bomlott. — A szovjet csapatok a há­borúk vastörvényei szerint, mint a hazájukra törő ellenséggel járt el velünk szemben. Ez ért­hető. De amit a „szövetsége­sek" műveltek, mindenkit meg­döbbentette kiábrándított) «Min­denkiből gyűlöletet váltott kt, Torzsalkodások régebben is elő­fordultak, ami azonban a visz- szavonulásnál játszódott im, több volt ennél. Szemléletesen igazolta, hogy a magyar had seregnek a német vezetés az ütköző közeg szerepét szánta, amelynek, akár fegyvertelenül, élő testével is, fékeznie kell a szovjet csapatok támadását. — Az állapotokra és az előz menyekre jellemzően világít rá a hadseregparancsnok. a németbarát Jány Gusztáv leve lének egy mondata. A német szárított főzelékre fogott, le soványodott embereknek a téli hónapokra füstölt szalonnát kér, de íme, hogyan: „ .. .Mi­után ezt a németek nem túr­nék, szeretetadományként kel­lene a hadosztályokhoz kikül­deni ...” — A hadtudomány törvényei szerint történt végül is minden, ami történt. Sem az erkölcsi igazság, sem a technikai fö­lény nem volt a miénk — egyet­len út lett volna tehát a tisz­tességes menekülésre, s ez e tömeges hadifogság. Az ember beleszédül, ha végig gondolja» mire jutottak volna egy ilye« — parancsnoki szintű — elhatá­rozással .. I Ha az egységek, tömegesen megadják magukat a Vörös Hadsereg oldalán - rö­videsen harcba léphettek volna a fasiszták ellen, részt vehettek volna hazánk felszabadításán ban, s akkor.., Mo, de hagyjuk bss& Mcőbfc nézzük a magytar -ÉtiO ténelem legfeketébb napjártdk kissé részletesebb krónikáját, Január 12: az urivi hídfőé® megindul a magyar hadsereg ellen a szovjet támadás. Január 13: a német badwas-- tés nem engedi bevetni a hadé seregtartalékként szereplé Crammer-hadtestet, mely táláé még meg tudná változtatni « helyzetet Január 14: a szovjet támadás a scsucsjei hídfőben felszakítj« a 12. hadosztály védelmét Január 16: a 10 k. hadosztály felmorzsolódik, a VII. magyar- hadtesthez csatlakozó 8. olass hadsereg védelmét e szovjet csapatok áttörik és a magyafr hadosztály hátába kerülitek. Január 17: ismét szovjet ké­zen Korotojak — szétverik a IX, hadosztályt. Január 18: a Crammer-had­test nem hajtja végre a be­ígért felmentő támadást — \rtsz- szavonulásukat az 1. magyar páncélos hadosztály maradván nyal fedezik ... Január 23: az öszkol-völgy- déli részének védelmére be­vetett magyar erők felett a pa­rancsnokságot a németek veszik át Január 24: a magyar had­sereg roncsai kiválnak az arc­vonalból.., Adatok, melyek sohasem lesz­nek teljesen .pontosak. 1943. március 3-án a magyar hadsereg létszáma a beérkezett jelentések szerint 2913 tiszt és 61 1Í6 fő legénység. Hiányzik tehát 139 219 fő... Már harminc éve. Vagy In­kább azt kellene mondanunk^ csak 30 éve történt... Lapozgatom a dokumentumo­kat, egykori harcparancsokat jelentéseket s újra meg újra egy protokoll-ügyben intézkedő irat másolatán áll meg a sze­mem. „Ä Magyar királyi honvéd- vezérkar főnöke. Sürgős. Vitéz Jány Gusztáv m. királyi titkos tanácsos, vezérezredes fogadá­sának rendje. ... Kivonulnak: a) egy dísz- század zászlóval... b) a hadi- rokkantak, a frontharcosok, le­kenték és cserkészek. Az aj és b) pont alattiak a pályaudva­ron kívül helyezkednek el,.„ A 2. hds. pk-ot a VKF ' 0r Onagyméltósága üdvözli és együttesen a nagycsarnokba lépnek, ahol a Miniszterelnök úr beszéddel üdvözli... Ä Ke­leti Pályaudvar érkezést oldala előtti téren őnagyméltósóg® fogadja a díszszázad parancs­nokának jelentését és a Him­nusz hangjai mellett lelépi arc- vonalát. Utána fogadja -a hadi- rokkantak, frontharcosok, leven­ték és cserkészek kivonult dí­szelgő alakulatainak üdvözlé­sét ... A fogadás befejeztével őncgyméltósága beszáll gép­kocsijába és lakására hajtat Rádióközvetítés, hangszóró a helyszínen.'' BcKÉS SANDO» Ján* Gusztáv német lisztek táisoságJ&csfc i A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents