Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-07 / 5. szám

Heti Jegyzetünk Baranya legjobbjai Clr.iűl; már egy évtizede, ** hogy Szerv„5iíö4>günk keztismén/e-ésére első ízben — oz országban is először! — Baranya leg'óbb sportolói át­vették tUztelqtdijoikat. Az el­telt évek alatt a legjobb spor­toló címéit országosan is és a legtöbb megyében is magren- dezik o közvélemánykuíatóst Hcgycmjny már, hogy kará­csonykor az ország legjobb sportolói vehetik át a rangot jelentő címhez járó tisztelet- dí akat, és változatlanul hagyo­mány, hogy új év első napján — idén kivételesen az ó- év utolsó napján — Baranya leg­jobb sporta'óinak portréi jelen­nek meg sportrovotunk hasáb- jain. Boranya legjobb sportolója címet elnyerni, egyik évben sem volt könnyű. Hiszen olim­piai érmeseket, világbajnoksá­got nyert válogatott csapat tág­ját, országos bajnokokat, vá­logatott sportolók sorát talál­hatjuk oz eddigi névsorban. Állíthatjuk, hogy az évente rendezett közvéleménykutatás alapján odaítélt címek viselői reprezentálják az egész megye sportéletét, így az évről évre (eltűnő nevek és sportágak ré­vén bizonyos következtetésekre is módunk nyílik. Evekkel ez­előtt például a kerékpárosok, úszók, ökölvívók jelentős meny- nyiségü szavazatot szedtek ösz- sze, több ízben is közülük ke­rült ki a megye legjobb spor­tolaja. Az idén sem úszó, sem ökölvívó nem kapott szavaza­tot. A kerékpárosokat is csu­pán Hirlb István képviseli a „szavazatot kapottak" között. A sportágak vezetőinek is ér­demes ezen elgondolkodni... (Az úszókat menti az uszoda- hiány). Viszont a labdajátékok erősen tartják magukat. Hiszen Ve bőeziné ráduplázott a ta­valyi elsőségre, mögötte Lakí­né lett a második, a férfiaknál pedig az atléta Potty István mögött o labdarúgó Ropp Im­re és a kosaras Palvölgyi Ist­ván szerezték meg a második és harmadik helyet. Az atléták — szinte természetes — min­denütt ott vannak: férfi fel­nőtt és ifjúsági első hely, a nőknél harmadik hely, férfi és női Hiúsági korcsoportban egy­aránt második hely, örvende­tes, hogy a mohácsi evezős­lányok is feliratkoztak a leg­jobbak közé. Remélhetőleg még hosszú ideig versenyben is maradnak „Baranya legjobb sps-'Olaja” címéért, ami egy­úttal a mohácsi evezőssport feiientíülését is jelentené. Na­gyon jó dolog, hogy a techni­kai sportok művelőire is gon­doltak. Soha jobbkor! Hiszen mindjárt az első „Baranya leg­jobbja" Európa-bajnoksággal iratkozott fel a listá­ra Vönöczky Endre személyé­ben. Nagyon reméljük, hogy az év végére ebben a kategóriá­ban ismét jelentős nemzetközi eredményekkel lehet csak az első helyre pályázni! Kezdetben csak a felnőttek közül kerülhettek ki a legjob­bak. Azután oz ifjúságiak, majd a serdülök számára is meghirdettük a versenyt. Ezút­tal a legjobb nevelömunkát végző edzők nevét is olvashat­tuk, megismerhettük. Méltán ke­rültek ők is az ünnepi reflek­torlénybe. Hiszen a kép így teljes. Velük együtt. Mintahogy nélkülük, az ő munkájuk néh kül nem születhetnének meg a legjobb cím eléréséhez szüksé­ges eredmények sem. A kö­vetkezőkben még tovább bő­vül majd a névsor. A csapatsportok egyre in­kább megkövetelik, hogy a „legjobb csapat” címéért is lehessen versenyezni. Vannak csapatsportok, ahol szinte lehe­tetlen egy embert kiemelni. Végeredményben a mohácsi evezösnégyes is inkább a leg- jobb csapat címet érdemelte volna. A kiírás kényszere, hogy négyen együtt lettek Baronya legjobb ifjúsági női sportolói. De valamennyi csapatsport nyeresége lesz, ha ilymódon nemcsak a kiemelkedő egyéni teljesítmény, hanem az együt­tes csapatmunka, a „szürke" emberek szorgalma, odaadása, oz -«rősi FcIHFirva közös tel­jesítménye ' erű' a közvélemény „ítélőszéke” elé. — Mi jj :ság a szövetségek ben? Reform előtt a játékszabályok Miért erőltetik a hétközi íorduókat' A VM Élelmiszer röplabdázók sikere — inda- a röpiabda téi; kupa A MEGYEI KOSÁRLABDA ES RÖPLABDA SZÖVETSÉGBEN JÁRTUNK A SZÖVETSÉGEK VEZETŐI A TÉLI HOLTIDENYBEN SEM TÉTLENKEDNEK A kosárlabdasport pillanatnyi problémáiról Szittya Imre e' i nökségi tag, a Játékvezetői Bi­zottság vezetője tájékoztatott 1 Nagy érdeklődéssel várják ezt a továbbképző sorozatot, ame­lyen o szabálymódosításokról [ lesz szó. A jelek szerint meg szigorítják a játékszabályokat és ezzel mozgalmasabbá teszik a mérkőzéseket. — Annyit máris .tudunk, hogy ezentúl nem ÍZ, hanem csak IQ j játékos neve kerülhet a jegyző­könyvekbe. Kevesebben ülnek j tehát a cserepadon, ■ aminek | nemcsak gazdasági kihatása I van, hanem nevelési leiadatok­kal és egyéb gondokkal jár. Jobban kell majd vigyázni a pályán a „faultokra", mert az egyéb szigorítások mellett ke­vesebb cserét hajthatnak végre az edzők! Ami kellemetlenül érintette a szakvezetőket, az az NB l-es bajnokság soha még nem ta­pasztalt korai rajtja. Január kö­zepétől júniusig tart majd a nagyüzem a különböző csopor­tokban, amely a sportolók mel­lett d játékvezetőket is nehéz feladatok elé állítja. Nem be­szélve arról, hogy kevés az idő az újonnan igazoltak „bedol­gozására". Érzésünk szerint el­sősorban a PVSK női csapatá­nak edzőjét keiülgetik a gon­dok. Két Igen tehetséges játé kost szereztek (Makra Magdát Debrecenből és Szabó Imrénét Diósgyőrből), de kérdés, vajon néhány nap alatt miként szok­ták meg az „újoncok” a pécsi levegőt? Az NB l-es férfi bajnokság sorsolásánál derült ki, hogy szakítottak a korábbi „hagyo­mányokkal” és nem szombat vasárnapra sűrítették a dupla lordulókat, hanem csütörtökön rendezik a hétközi mérkőzése­ket. De miért ez a nagy siet­ség?- Szerintünk az EB szereplest nemigen befolyásolja a bajnok­ság, viszont megterhelést rá mindenkire annak sűrítése. Úgy látszik, i, gazdag ország" va­gyunk ezen a téren, mert zokszó léikül kell tudomásul venni, hogy egész sereg ember két napra is kiesik a hétközi mun­kából. És az sem közömbös a sportágnak, ha történetesen üres r.?-j: '.;ei: melleit játsszuk a mérkőzéseket. Annak viszoni nyilván őriz­nek majd a szurkolók, hogy a szabályok idén már lehetővé teszik az NB I-ben, hogy a ju­nior mérkőzéseket a nagyok előtt, vagy utánuk rendezzék, (gy kettős fordulók esetében két NB l-es mérkőzés szerepel a programon. Persze, ha ez a vendégcsapatok vezetőinek is találkozik a megértésével! A röplabda szövetség vezetői decemberben sem panaszkod­hattak az izgalmak hiányára. Ezt a PEAC női csapata okoz­ta, amely lendületes hajrával csaknem az utolsó pillanatig felcsillantotta a reményt szur­kolói előtt. Balázs Lajos, a szö­vetség elnöke is ott izgult a mérkőzéseken, az utolsón pél­dául ő fújta a sípot is. A PEAC példája tanulsá­gos lehet mindenkinek. Évköz­ben is úgy kell dolgozni, úgy kell lelkesedni, mint ahogy tő­lük a végén láttuk. Akkor egy csapatának sem kellene lélni a kieséstől. Azért némi öröm is akadt az idén, ami bizonyos fokú minő­ségi előrelépést; jelent. A VM Élelmiszer csapata, amelynek korábban hajszálon múlott csak a bentmaiadása, magabiztosan szerezte meg az ötödik helyet a női NB ll-ben és az MNK- ban is bejutott az elődöntőkig. Deutsch Péter eredményes mun­káját dicséri mindez, mintaho­gyan Csete Jenő társadalmi ed­| zőnek is sokan rázták a kezét a klubvezetők közül. A VM Élelmiszer férfi csapató ugyan­is megnyerte a megyei bajnok­ságot, majd veretlenül küzdődé fel magáL az osztályozok nehéz akadályain keresztül az NB ll-be. — Fgyre eredményesebben dolgozik a Meteor szakosztálya Pető Imréék szerelik a röo ■ahdát és biztosan jól szerepe'- nek maid 1973-ban is. Női cső \ patuk lényegesen .megerősödött j egy NB. l-es játékossal, a Ka­posvárról átigazolt Hajdúié Kovács Zsuzsával - mondta Balázs Lajos. Hamarosan kiosztják a szö­vetségben a bajnoki érmeket. j A megyei felnőtt bajnokságban ! a VM Élelmiszer férfi és a Tanárképző női, a középiskolás bajnokságban a Janus leány és a Gépipari fiú csapata győzött, de nagy elismeréssel beszélnek Szűcs Emilné munkájáról is, hi­szen az úttörőknél a Tiborc utcai iskola fiú és leány vona­lon kimagaslóan szerepelt. Megtudtuk végül Balázs La­jostól, hogy január 28-án indul a téli teremkupa sorozat. Va­sárnaponként délelőtt és dél­után az egyetemi tornacsarnok­ban rendezik a mérkőzéseket. Jelenleg legalább 9 I. osztályú éo 12 II. osztályú csapat indu­lásával számolnak. Búcsúzóul elmondotta, hogy a röplabda szövetség az „év játékosa" büszke címet Lencsés Bélának (VM Élelmiszer) és Füzes Zsu­zsának (PEAC) ítélte oda. T. Z. TÉLI VERSENYEK A PÉCSI IARASBAN. A járási általános iskolás sporttanács változatos : programot állított össze a járás j úttörő sportolói részére. Január közepén Hosszuhetényben szán- ! kóversenyt terveznek. Megren i dezik a járási általános iskolák j tornaversenyét. A legutóbb megtartott sakk és asztalitenisz versenyek azt bizonyították, te­hetséges. fiatal sportolókban nincs hiány a pécsi járásban. Minél magasabbra jutni ÚJSÁGHÍR: 1972-ben vég- zett munkájáért: a megye legjobb nevelő edzője címet kapta Farkas Györgyéé, a Pécsi Sportiskola torna szakosztályának vezető edző­je­A cím odaítélése nem va! tott ki vitát, Amikor elkészült a megye legjobb sportolói­nak névsora és sor került a legjobb nevelő edzők kivá­lasztására a résztvevők vala­mennyien egyetértettek azzal, hogy Farkas Györgyné rá­szolgált a megtisztelő címre. A megye sportját ismerők különösebb indoklást sen« igényelnek, hisz az elért eredmények igazolják a dön­tést, A pécsi tornasport is­mét feljövőben van, az utób­bi években mintha megmoz­dult volna valami. A Sport­iskola lányai ismét ott van­nak a legjobbak között az utánpótlás mezőnyében. 1972-ben az. ország 18 sport­iskolájának versenyében a harmadik helyen vegeitek. A létesítmény-helyzetet figye­lembe véve ez a helyezés ki­emelkedő eredménynek szá­mít. A siker kovácsai a Sport­iskola lelkes edzői, élen Far­kas Györgyné vezető edző­vel. Gyerektornászként kezdte, 25 éve áll kapcsolatban a sportággal. Várkői Ferenc és Horváth Leona voltak a mes­terei. Mint első osztályú tor­nász az 1950-es évek elejéi Dévai Edittel együtt tagjü volt a magyar utánpótlás keretnek. Felvették o Testne­velési Főiskolára, aztán csa­ládi körülmények miatt még­sem szerezhetett ott diplomát. Munkájával nem tudta meg­felelően összeegyeztetni az aktív sportolást, így a ver­senyzőből hamarosan edző lett. Előbb Pécsbányateiepen edzősködött, majd 1957 és L963 között Komlón. 1968- tól a Sportiskola torna szak­osztályának vezető edzője. Mondják, hogy a sors időnként helyrehozza mu­lasztásait. Farkas Györgyné esetében is ez. történt. An­nak Idején a körülmények, miatt nem végezhette el o Testnevelési Főiskolát, tíz­egynéhány évvel később mégis teljesülhetett régi bí­rna, a Pécsi Tanárképző Fő­iskolán tanári képesítést ■ szerzett, * A jó edző egyik ismérve, hogy mindennél jobban sze­reti sportágát. Farkas György né , számára is minden más tevékenység hivatása aláren­deltje. Csodálatos a lelkese­dése, amikor a szakosztály­ról és tornászairól beszél Az, hogy öt év alatt 80 főre emelkedett a szakosztálv tagjainak száma, Csete Ildi­kó, Kása Ildikó, Kálmánd', Mária és Kása Anikó arany­jelvényes lett, Beke II. osz­tályban országos ifjúsági bajnokságot nyert és vala mennyi osztályban csapató indíthattak talán mindenné1 többet jelent számára Amennyire örül o szép sike­reknek, legalább annyira el­szomorodik azon, hogy kor- \ látozottak o lehetőségek. í Hiányzik a korszerű terem ) és o megfelelő felszerelés. I Mennyire más lenne a műn- ' ka, ha mindezek biztosítót- ( tok lennének. t Igazén csak egyszer nya ' ralt o 25 év alatt. A szqbad / szombat és a vasárnap is ( ritkaság számára. De az el- <! képzeléseket csak áldozat- <; vállalással lehet megvalósí- > tani. Lemondás nélkül nem lehet megismerni a sport ; szépségeit, nem lehet a < csúcsra feljutni. Egy beszél- < getés alkalmával azt mond- f ta, szeretné ha tanítványai i minél magasabbra jutnának És az csak olyan munkával érhető el, amilyent Farkas j Györgyné végez. Lázai Lajos ( Ludmilla és Gorskov Az aranyérmes páréi Az itt közölt képen látható műkorcsolyázókat nem kell bemutatnunk olvasóinknak Ennek o nagyszerű sportág­nak a rajongói /aiameinyi- en jól ismerik a többszörös világbajnok szovjet jéglán- cospar, Ludmilla Pahemovo és Aiek ranch Gorskov ne­vét. Mindig türelmetlenül várjuk megjelenésüket a jé­gen, művészetük páratlan gyönyörűséget szerez a né­zőknek. Amikor aztán feltün nek, lélegzetvisszafojtva fi­gyelünk, mert Pahomova és Gorskov nemcsak csiszolt stílusukkal örvendeztetnek meg bennünket, hanem min­dig valami újjal- is megaján­dékoznak. így volt ez akkoj is, amikor páros ütemű per sadobléjüket láttuk, vagy amikor a polkához hasonló tánc zenéjét hallottuk. Pahomova és Gorskov most új programot állít ősz sze. Mind ismeretes, az idén a kötelező gyakorlat táncául a keringőt választották. A világ legjobb táncospárjo Hacsaturjánnak az Álarcos bál című filmből ismeft re néjére táncol majd. Ludmillr és Alekszandr szabadon vá lasrtott gyakorlatát mindig érdekessé teszi az élénk rit­musú zene. amelyre a tánc- művészet legváltoratosabt elemeit alkalmazzák. Paho- movónál és Gorskovnál c Fiatalság, a tehetség szeren esésen párosul a művészi íz­léssel; ezt edzőjük, Jelene Csajkovszkaja fejlesztette ki bennük. Alkotó együttműkö­désük már hat éve tart. Az aranyérmes táncospár most új versenyekre készül. Európa bajnokság, világ­bajnokság, Újabb erőpróbá­kat jelentenek, de ahogy is­merjük a kitűnő szovjet pá ros képességeit, nem keli különös iósnak lennünk, ami­kor azt mondjuk, újabb sike­rek, újabb aranyérmek vár­nak rájuk. Baranya legjobb atlétái 1972-ben Homoki Vince és Köves Mária az elen A pontértéktáblázat segítsé­gével ismét összeállítottuk me­gyénk legjobb tíz férfi és nói atlétáinak rangsorát. Most is le kell szögeznünk, hogy c pöntértéktáblázat nem abszo­lút értékmérő, de nagyon tanul­ságos összehasonlítási alapot nyújt az előző évek teljesítőié nyéhez. A férfiaknál nagy őr­ségváltás volt az élen. A múlt évi első három helyezett „eltűnt a színről" (Lovász, Horváth G„ Salpa). A színvonal erősen vísz- szaesett, ezt mutatja az ala­csony pontszám. Tavaly az első hat helyezett 1200 pont feletti eredményt ért el és tizen vol­tak az 1000 pontnál jobb ered- ményt elérők. Jellemző, hogy Homoki kivételével — aki az idén első ízben szerepel, megérde­melten a ranglista élén — a 2—5. versenyzők lényegesen gyengébb pontszámmal előréob i kerültek. Százmétertől 10 000- q ' minden síkfutószámot megtoló- I lünk, de az ügyességiek egyet- j len képviselője az új magas- ugró csúcstartó Lantos. A rang- I lista hűen tükrözi atlétikánk egy- i I oldalúságát, az ügyességi szá- | rook elmaradottságát. A Hj eredmény összponts/ómo na­gyot esett a tavalyi csúcshoz de öt évre visszamenőleg is. így alakult a pontszóm 19ő? óta: 11 165, 11 516, 11 568. 11 483, 13 013 és 1972-ben 10 877. A női ranglista a férfiakkal szemben ellentétes — pozitív - képet mutat. Első í/.ben öten értek el 1000 pontnál jopb eredményt (tavaly ketten) és nehéz volt a „tizek" közé be­kerülni. Neducsin Mira például 12.0 mp-es 100 méterrel csak a 12-ik a ranglistán 944 ponttal. Köves Mária sok évi „dobogós'* helyezés után jó eredménnyel harcolta ki az első helyet. Fel­tűnő, hogy a tíz hely közül ötöt magasugrók töltenek be, ha to­vább rangsorolnánk a verseny­zőket, akkor a 11., 13., 14. he­lyen is magasugrónőket talál­nánk. A tíz legjobb összpoit- száma az utolsó három évbe”» így alakult: 9652, 9730, 9862. A versenyzők neve után - zárójelben — a tavalyi helyezé­si számot és pontszámot közöl­jük. \ BARANYA MEGYE FÉRFI ATLÉTÁINAK 197«. ÉVI RANGLISTÁJA 1. 1288 pont Homoki Vince (5. 1247) KBSK, 10 000 m 29:12.8 mp. 2. 1195 pont Hont* Róbert (4. 1252) PVSK, 1500 m 3:46.6 mp, 3. 1178 pont Lépőid Endre (6. 1236) Mohácsi TE, 100 m 10.4 mp. 4. 1096 pont Varga Nándor (7. 1180) KBSK, 1500 m 3:50.5 mp. 5. 1084 pont Kispál László <9. 1119) KBSK, 5000 m 14:21.2 mp, 6. 1055 pont Patt* István (--------) PEAC, 400 m 47.6 mp. 7 . 1C27 pont Lantos Zoltán (— —) Pécsi Dózsa, magasugrás, 198 cj 8. 988 pont Kiss Endre dl. (10. 1050) PVSK, 800 m, 1:51.6 mp. 9. 986 pont Németh Gyula (--------) Tanárképző, 100 m 10.8 mp. 10. 980 pont Dudás István (8. 1166) KBSK, 5000 m, 14:40.4 mp, BARANYA MEGYE NŐI ATLÉTÁINAK 1972, ÉVI RANGLISTÁJA 1* 1047 pont Köves Mária (7. 957) Tanárképző, magasugrás, 170 Cffl 2. 1015 pont Barta Júlia (3. 996) KBSK. gerelyhajitás, 50,02 m, 3. 1007 pont Takács Agnes (4, 982) Tanárképző, magasugrás, 166 cat­4. 1000 pont Mohácsi Sva (7- 957) Tanárképző. 400 m, 57.0 mp, 1000 pont Jakab Sva (5. 967) PVSK, 400 m, 57.0 mp, 6. 965 pont Kovács Ágnes (--------) Pécsi Dózsa, magasugrás, 162 effl­96 5 pont Kossá Szilvia (6. 965) PVSK, magasugrás, 162 cm, 965 pont Klekért Judit (--------) PVSK, magasugrás, 162 cm. 9. 951 pont Kustor Zsuzsa (2. 1000) PVSK, 800 m, 2:16.6 mp, 10. 947 pont Kócső Mária (10. 917) Pécsi Dózsa, 400 m, 58.6 mp. KOSÁRLABDA MEGYEBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE ifjúsági fiú csapatok; Férfi csapatok: 1. PVSK II. 2. PEAC II. 3. PVSK Ifi. 4. PEAC IV. 5. Postás II. * 6. Ércbányász II. /. Tanárképző S. Nagy Lajos * 9. Sportisk. I. * 10. Ércbány. Ili, 11. Meteor 20 19 20 16 20 16 20 12 20 13 20 20 20 8 12 7 13 7 13 ó 14 4 16 2 18 1921-1103 38 1439- 988 36 1462-1260 36 1324-1130 32 1347-1108 32 1105-1640 28 1265-1396 27 829-1055 26 1190-1272 25 1052-1390 24 8 /8-1515 21 1. Sportisk. II, 2. Széchenyi 1, 3. Komarov 4. PLAC III. 5. Sportisk. Ili. 6. VGT * 7. 500. ITSK 8. Széchenyi !!. 9. Komlói B. II. 10. 506. ITSK * 11. Mohács ** 12. Sportisk. IV. 13. Sportisk. V. 24 23 1 24 21 3 24 18 6 24 18 6 24 15 9 24 11 13 24 10 14 • 24 10 14 24 8 16 14. Siklós 24 24 24 24 8 16 7 17 5 19 2 22 visszalépett 1951- W 47 1745- 977 45 1631-1179 42 1643- 937 42 1684-1224 99 1275-1290 34 1005-1281 34 1066-1396 33 929- 1380 3? 1044-1397 31 930- 1060 29 1035-1541 28 732-1896 26 9 -** 1 büntetőpont levonva büntetőpont levon*«* i r

Next

/
Thumbnails
Contents