Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
Pesti Színház, 1913. január 18. Csütörtökön — Á TV galériája Fürtös György kerámiái a Műcsarnokban A holtok száma száznegyven- ezernél is több, a Pesti Színház színfalain négyezer nevet olvashatunk, s ők tucatnyian — közöttük Darvas Iván, Somogyvári Rudolf, Tordi Géza, Bitskey Tibor, Benkő Gyula, Bilícsi Tivadar — életre keltik valamennyiü- ket — az áldozatokat, a gyilkosokat is. Az Örkény—Nemeskürthy dráma — dokumentumdráma — Várkonyi Zoltán rendezésében cselekmény nélkül tárja elénk a harminc év előtti eseményeket. A színészek azonban a három évtizedes dokumentumok és dokumentum erejű emlékek elmondásával filmszerűen vetítik elénk a 2. magyar hadsereg pusztulását; negyvenfokos dermesztő hideget teremtenek a színpadon; s félünk az ágyúk földet perzselő össztüzében. Darvas Iván, a pécsi kadét, néhány percre forró nyarat, rajongó szerelmet, lányhűséget ébreszt, aztán ő és mindannyian életre keltik Horthyt, Hitlert, Bárdossyt, Telekyt, magyar és német tiszteket, magyar bakákat, édesanyákat. Egyetlen jelkép nélküli színpadon: magyarföld s a Don, az urivi hídfő s Hitler főhadiszállása. Illetve egy pillanatra az elsötétülő színpadon a nevekre vetítenek sok- száz keresztet, ennyi mindössze, ami az 1943-as januári tragikus napokat képileg is megfogalmazza. Ügy tűnik, a holtak szelleme, a magyar történelem egyik legtragikusabb szakaszának valamennyi szereplője jelen van, S így igaz. Még nincs a színpadon - talán harminc percet is várat magára, de érezzük jelenlétét, néha elhangzik a név is: .lány, Jány, Jány... Hangosan; becsmérlőleg, gyűlölettel, félelemmel, gunyorosan, szánalommal a színpadon . . . Tömőnek, Tomanek . . . — suttogva: végtelen szeretettel o nézőtéren. — Tökéletesen testre szabott szerep: vitéz Jány Gusztáv m. királyi titkos tanácsos, vezérezredes — Tomanek Nándor. Amikor színpadra lépett, fel- rémlett egy pécsi alakítása, talán az utolsó; Anna Karenina férjének bürokrata, kispolgár, megalkuvó, megalázott figurája az ő alakításában rokonszenvet ébresztett, s azóta is így él ben- r-m . . Most féltem. A németbarát, kegyetlen, nagyratörő, szűklátókörű, virtuskodó s önfejű Jányt miként formázza? Színrelépésé-' ' tői ó kerül a dráma középpontjába, bár mindig csak percekig van színpadon ... A mély férfihang most egyforma, a parancsoláshoz szokott katona egyetlen, ellentmondást nem tűrő hangsúlyával tölti be a színházat, arca kifejezéstelen, egyáltalán nem gesztikulál, s csak alig mozdul. Mégis megeleveníti a horthysta hadseregpor rancsnok tökéletes portréját, s még azt is elhiteti velünk, hogy ő maga becsületesnek, esküjéhez, hazájához a végsőkig hű tisztnek hiszi magát. — Kikből áll a II. magyar hadsereg? — kérdi önmagától — a katonák nincstelen parasztok, veszélyes értelmiségiek, nemzetiségiek, kommunistagyanúsak, zsidók ... A parancsnokok a legjobbak? — Nem a legjobbak, csak o közepesek, vagy egy kicsit a közepesnél rosszabbak. Ilyen hadsereg élére azt jelölik ki, akit a .legjobbnak hisznek otthon? — Nem. Azt jelölik, akit maguk között megvetnek, akit lenéznek. De most majd én megmutatom! Egy tapodtat sem hátrálunk . . . Kikötni! Felkoncolni! Titokban próbáljuk fotózni, megörökíteni a pillanatot, az életre keltett Jányt, a kitűnően játszó Tomaneket. Várkonyi Zoltán odajön — megkér, ne zavarjuk a koncentrációban, a fényképezőgép kattanása most puskalövésnyi dörej a színész idegeinek. .. A főpróba előtt felhívtam telefonon, szerettem volna vele néhány percig beszélgetni: a Holtak hallgatásáról, Pécsről. — Szerkesztő úr — mondta -, iszonyatos koncentrációmba került felkészülni a szerepre, most .nem tudnék még beszélni róla... Pécsről? Azt ugye tudja, hoay én most is és mindig pécsinek vallom magam, tolón túlzottan is sok bennem a lokál-, patriotizmus . . . A Vígszínházban kerestem először — telefonon. Nem mutatkozott be a hölgy, akivel beszéltem. Azt mondta, Tomanek feleségének a kolleganője. — Pécsről keresem, az újságtól. — Nagyon kedvesek, a Tomanek művész úr is mindig Pécset emlegeti. írja meg, milyen ember. Tudja, ő olyan szerény . . . Várkonyi Zoltánnak megígértem, hogy nem fényképezünk tovább, a színpadon már a háborúban való részvételünk, s nevetséges szerepünk példabeszéde hangzik. A magyar követ amerikai nagykövetnek adta át hadüzenetünket. így zajlott le: — önök ugye köztársaság? — Nem, mi királyság vagyunk. — Akkor önöknek királyuk van? — Nem, nekünk ellentengernagyunk van. — Akkor önöknek nagy flottájuk van? — Nem, nekünk még tengerünk sincs. — Akkor önöknek követeléseik vannok tőlünk? — Nem önöktől, Romániától. — Akkor önök hadban állnak Romániával? — Nem, exeelíenciás uram. velük szövetségesek vagyunk. Tomanek — valamennyi színész utcai ruhában játszik, illetve „él” a színpadon, Tomanek hajánál egy árnyalattal sö- tétebb öltönyt visel, valahogy katonai uniformis érzetét kelti bennem — jelentéseket olvas: Katonáim éheznek . , . Katonáim lerongyolódott ruhában járnak . . . Katonáim ... A főparancsnoknak! ... A Führer- . nek!... Sürgős segítséget kérek .. . Követelem, hogy ózonnak vessék be a Crammer-had- testet! . . . Haja egy kissé szétzilálódik, most nem a szobormozdulatlan, indulat nélküli katona, az arcnélküli militarista. Megmozdul az arca, a tehetetlenség s önigazolás jelei kétségtelenül némi sajnálatot ébresztenek. Nem úgy az 1947-es bírósági tárgyaláson: — Elismerem, hogy 60 ezer magyar katona haláláért vagyok felelős (kiigazítják: száznegyvenezer), tudomásom volt a kikötésekről, ismerem a . . . Tetteimért vállalom a felelősséget. A dokumentumdráma mozaik- szerűen tárja fel a második magyar hadsereq pusztulásának történetét, előzményeit — a romlás logikáját, mint azt az írók hangsúlyozzák. Várkonyi Zoltán az értelemre alapozta rendezői elképzeléseit, mégis döbbenetes erővel hatott érzelmeinkre. Vagy éppen ezért? Tomanek Nándor kulcsszereplője a drámának. Amikor színre lép, képtelenség másra figyelni, minden reidülésére kíváncsian ügyelünk: érteni okarjuk azt az embert, akit a kivégzőosztag valamennyi katonája halálosan megsebesített. — S Tomanek megformázza, életre kelti Jányt. Magyar színpadon ritkaság, hogy tucatnyi neves férfiszínész egyszerre szerepeljen. Játékukat egyetlen mondattál jellemezhetném: száz és száz szellemként jöttek a színpadra - száz és száz hús-vér-értelem emberrel töltötték meg a színházat. . . Lombosi Jenő A pótkocsis teherautó ezúttal kissé szokatlan terhet szállított: egy kétméteres ivókutat, egy kandallót, kerti agyagkakast, majmot. . . Fürtös György kerámiáit vitték a Zsolnay-gyárból Pestre, a Műcsarnokba, ahol jövő szombaton nyílik a kiállítása. (S még előbb, csütörtökön lesz a TV galériája.) A pótkocsis teherautó azért is okozott annyi izgalmat, mert a kerámia törékeny holmi, az Autó, a Pipogya házaspár, a Belvárosi lány egyszer mór ösz- sze is törött, amikor Faenzába szállították. Még egyszer meg kellett csinálni, ami egyedi kerámiánál meglehetősen bonyolult dolog. Fürtös Györgynek 1971-ben Pécsett már volt önálló gyűjteményes kiállítása, s most ez, a Műcsarnok-beli csak mégjob- ban aláhúzza a fiatal művész megbecsülését. Fiatal és „vidéki", hiszen Pécsett született, itt tanult, s a főiskola óta itt él, itt dolgozik, méghozzá kenyérkereső munkája ma is a nagyhírű porcelángyárhoz kapcsolja. Vajon hogyan viszonylik egymáshoz a gyári tervező, a kerámiaműhely vezetője és a művész? — A gyár nagyon fontos az életemben. Ottani munkám a tervezés, a nyersgyártás és a festés ellenőrzése. A műhelyben hét ember készíti a 2-300 darabos szériákat a pirogránit tárgyakból, amelyek kertplasztikák, berendezési tárgyak, dísztárgyak lehetnek. Néha egy-egy reprezentatív épület belső teljes elkészítése. Szép munka a gyári, de sokszorosan kötött. A gyártási lehetőségek és a kereskedelmi igények is behatárolják. Ugyanakkor éppen ez ad arra alkalmat, hogy az anyag sokféle lehetőségét kipróbáljuk. A gyári feladatok megoldása, biztosra veszem, nagyon sokat használ egyéni munkáimnak. A Szalai András utcai magasházak egyikériek tizenegyedik emeletén kapott nemrégiben Fürtös György is műtermet, A műterem már műterem - tervez, rajzol ott, de még nem műhely. Ahhoz be kell szerelni a kisméretű villanykemencét, üzembe kell helyezni a korongot. A ter- /ek ugyanakkor néha elérik a plasztika szintjét... Mint például az a radar, amely üres tejfölöspoharakból készült, vöröshagyma és elszáradt szegfűszálak „közreműködésével", s amelyet a tv-stáb is annyira megcsodált. ■ Igen, mindenből tehet műal-. kotás, még a tejfölöspoharak is elindíthatják a művész fantáziáját. Az egyik legkedvesebb Fürtös-kerámia, a Mozdony, pl, a centenáriumát ünneplő MÁV ihletésére született. Az, amit lépten-nyomon hallani lehetett, hogy a magyar vasút száz éves, valamelyes meghatottságot váltott ki a művészből, s a jó öreg vasút kapcsán gyermekkori képek, mesebeli gőzös, elképzelt mozdonyok jutottak az eszébe. Az emlékezés rózsás köntöst akasztott a furcsa kis mozdony nyakába . . . Fürtösről az otóbbi években úgy beszélnek, mint aki humorral, szellemmel telített groteszk műveivel tűnik ki. Vajon ő hogy vélekedik erről?- Nem bánt, de ellenkezésre késztet, mert némi skatulyázást érzek benne. Még nagyon sok mindent szeretnék csinálni... Tervei nem egykönnyen megfogalmazhatók, csak általánosságban: hogy jó kerámiákat szeretne készíteni. A gyárban is, saját műtermében is és Siklóson is. Siklós sokat jelent az ő életében is, hiszen így szinte „helybe jön" a szakma, nyaranként mindig új és új lendületet adva a munkájához, amely korántsem elszigetelt, szűkkörű, hanem éppenhogy a művészeti ág legmaibb és legsűrűbb áramlataiban halad, Szakemberek szerint Fürtös György a magyar kerámia harmadik nemzedékének fővonalához tartozik. S ez nem kevés, hiszen a magyar kerámia egyre tiszteltebb és megbecsültebb a világban. H. E. Pécs zenei élete Egész estét betöltő tv-közvetítés „Rövidfilm készül Pécs zenei életéről" — olvasható a Dunántúli Napló pénteki számának hangversenykritikájában egy zárójeles mondatként. A hír nem egészen pontos; a Magyar Televízió ugyanis szeptemberben egy nagyszabású, filmbejátszásokkal színesített élő koncertet közvetít Pécsről, amikor is a két tévé-híradó közötti főműsoridőben Pécs zenei életével ismerkedhetnek majd országszerte a nézők. Fellner Andrea szerkesztő, Sándor Pál rendező és Szabados Tamás operatőr irányításával most három napig forgatott városunkban a televízió stábja. Munkájukról Sándor Pál így nyilatkozott: — Tavaly év elején a televízió megbízásából elkezdtünk egy sorozatot. A sorozat célja a vidéki városok zenei életének a feltérképezése. E munkát Szegeden kezdtük cl és most Pécsett folytatjuk. Hét hónapon keresztül a szeptemberi egyenes közvetítéshez filmbejátszásokat, dokumen- tumfilm-részleteket veszünk fel. Munkánk tartalmi részéhez tartozik, hogy Szeged, Pécs, illetve a vidéki városok zenei életének apropóján megpróbálunk egy kicsit arra a kérdésre választ adni, milyen messze esik a vidék Pesttől, illetve Pesttől a vidék. Megközelítésünk, a szegedi tapasztalatok alapján, egyre inkább szociográfikus jellegű, ami azt jelenti, hogy szeretnénk betekintést nyerni a város kulturális, illetve teljes, mindent érintő életébe. Szeretnénk megmutatni a felmerült problémákat, abban a hitben, hogy ha e problémákra rögtön nem is tudunk segítséget nyújtani, de talán a figyelemfelkeltés, az odafigyeltetés folytán bizonyos kérdések megoldásában segíteni tudunk Pécsnek és minden vidéki városnak, ahonnan majd televíziós adást közvetítünk. — Hol készült most, az első alkalommal felvétel?- Szerdán Bánky József koncertjén voltunk. A Muzsikában megjelent nyilatkozata t alapján mentünk el hozzá, Felvettük koncertjének néhány részletét és egy interjút készítettünk vele. Azt hiszem, jól indult az egész, mert nagyon tetszett mindannyiunknak. Jó anyagot vettünk fel a zongoraestből és nagyon érdekes dolgokat mondott el nekünk Bánky József. Forgattunk a Ij’écsí Balett próbáján is, abban a meggyőződésben, hogy a városhoz hozzátartozik, hozzánőtt és elválaszthatatlan a Pécsi Balett, úgyhogy ezt is megörökítettük, és erről is hírt szeretnénk adni szeptemberben a tévé nagy nyilvánosságának. Dr, Nádor Tamás Eltűnt egy könyv • *• Tizennyolc forintos jogszabály Eltűnt egy könyv a pécsi Egyetemi Könyvtárból. A kikölcsönzö elvesztette, megfizette a 96 forint büntetéspénzt, s a dolog annak rendje és módja szerint lezárult,’ A könyv címe; Euklídes elemei, 1865-ben adták ki, Brossai Sámuel forditotta magyarra. E 625 oldalas könyv ritkaság, még akkor is az, ha a Központi Antikvárium tájékoztatása szerint viszonylag könnyen pótolható. Értéke? Mintegy 300 forint, mondták ugyanitt. A szankciók azt mondják, hogy az elvesztett könyvek értékének ötszörösét kell megfizetni a kölcsönző könyvtáraknak. Itt valami nem stimmel. 1952-ből datálódik az a ma is érvényes jogszabály, amely a költségvetési előirányzat alapján gazdálkodó szervek alapleltárait érinti. Idézet a 8. §-ból: „Az üzemi és népkönyvtárak könyv- állományának értékét az alapleltárba darabonként 4 forinttal, a szakkönyvtárak könyvállományának értékét pedig darabonként 18 forinttal kell felvenni," Ezért hát, — tájékoztatásul közlöm — a pécsi Egyetemi Könyvtárban fellelhető, 1950 előtt kiadott könyvek darabonkénti értéke irt s mond: 18, azaz tizennyolc forint, (Az 1950 után kiadott müvek mellett már ott áll a forgalmi érték is!) Tizennyolc forintba kerül tehát Petőfi János vitézének, vagy a Helység kalapácsának első, 1845, illetve 1844- es kiadásai, vagy Vesalius 1508-ban kiadott Anatómiai Atlasza. Igaz, hogy elvesztése, vagy eltulajdonítása — de facto, vissza nem hozása esetén az ötszörösét kel! fizetni, tehát 96 forintot, de „értéke", amely az alapleltárban szerepel, az tizennyolc forint. Megéri, Még mondja valaki, hogy rossz a forint. — kampis — A holtak hallgatása
