Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-18 / 14. szám

DUNÄNTOll NÄPlö

ivn. január Tf.

Az olyan nagy vizek, mint a Duna, lisza, Maios, Oil, Te- mes stb. nevét a Kárpát-medencében megszálló, átmeneti pihenőt, vagy hazát kereső, egymást váltó népek évszázadokon át elődeiktől örökölték s e folyók nevének eredete többnyire a tá óiméit ködébe vész

Nem így áll a helyzet a V- s.bb fo /óvlzok, erei: esetében, ma', l.nsít nevét többnyire hon- fon’alóink adták s ebben a névadásban bizonyos törvényszerűségek figyelhetők meg.

Nézzük először a Séd (Síd, Zsid, Sit) folyónevet.

Számos kisebb folyóvizünk neve. így pl. a veszprémi var olatt kanyargó vadregényes völgy vize: Séd. Ez alsóbb fővárán Papkeszi, Sári, Ladány, Kiskeszi határát is átszeli.

rgyancsak Séd nevű patak rö,yik az immár várossá érett lapolca határában, Gyu'akeszi Közelében. Vele párhuzamoson folyik a Viszló és Almád patak.

Általában számos Séd nevű patakot találunk a Balaton- felvidéken ott, ahol történé- sze;nk szerint egykor Kál s a tragikus augsburgi történelmi eseményekből jól ismert fia Bulcsú, vagy Verbulcs, illetőleg o tőle leszármazó Verbulcs, vagy Léd nemzetség települt egykor.

A Bakony nyugati és északi lejtőjén is ismerünk pár Séd folyócska nevet, sőt a mai Bakony-Koppány falu XI. századi határleírásábon, 1086-ban említik már Tühüt sédjét (Tuhut Sedu), mely Tühüt révjéhez foiyott le.

Annál meglepőbb, hogy a XIII. században Baranyában is létező Koppány falu szomszédságában, Tühütüm fia Harka téli szállásának (Harkány) mai határában is ismer a nép Zsid nevű földrajzi helyet.

Amellett magán Tühütüm egykori téli szálláshelyén, Nagy- harsánytól délre is volt egy Síd nevő patakmeder, melynek vize, akárcsak a balotonfelvidékí Séd, szintén Tapolcán folyt keresztül.

Tovább vizsgálódva: a Jakob- hegy déli lejtőjén s még délebbre, tehát ott, hol korábbi írásaimban Tühütüm és nemzetsége , nyári szállásait sorra bemutattam, ugyancsak számos „Sid" és „Séd" nevű erecskét és forrásfőt találunk. így: Cser- kúttól délre a Süte-tumpa dűlőnév annyit jelent, mint a Séd szigete, Cserkút és Szőllős között ma is ismert a Sit, vagy Zsid patak, odébb Szőliős és Töttös között a Fenyősid nevű víz, míg Pázdány határában a Sid (felette Sid-oldal), Szentkirály határában a Sitfő, mely mai nyelven vízforrás. Ennek vize is egy Tapolca nevű helyen át folyt le. Nyugatabbra, Bőgőd határában is van: Sitfő.

Az érdekes itt az a párhuzam, hogy a Balatontól ' északra is azon a földön találunk számos Sid folyócska nevet, ahol Tühüt (Tühütüm) és nemzetsége, valamint Bulcsú népe szállásolt s itt Baranyában is ott tűnnek fel ezek a víznevek, ahol Tühüt és Bulcsú leszól mazói szállásaikat berendezték.

Ott ugyan Kál fia Bulcsúról tettünk említést, ki 950 körül élt, s kiről a kortárs görög császár: Bíborbanszüleíett

Konstantin is megemlékezd emlékirataiban, s ki végül is 955-ben nyugati kalandozása során ért szomorú véget, míg itt orról a Bulcsúról van szó, ki a honfoglalás korában élt s kinek atyja: Bogát 920 körül Berengár király szövetségében Itáliában vívott sikeres csatát. Ugyanerrröl a Bogairól (Bugá*) és fiáról Bulcsúról (Bulsuu) Anonymus is megemlékezik.

Baranyában a Bulcsú és Bogát puszta nevével foglalt szálláshely szorosan kapcsolódd ahhoz a földhöz, melyet Tühüt és nemzetsége szállt meg. Ugyanis a Keszi törzsi településtől (Keszü) nyugatra Tárcsa, Csúcsa, Zombor, Erdő, Boknya (Bakonya), Tühüt-fs (Töttös), Gyala (űyalún), Bója, Luka, Szentkirály nevű Tühüt nemzetségbeli szállásföldektől körülvéve találunk rá a XIII. században Bulchew (azaz Bulcsó, v. Bu:cs?u) és Bngat(a) nevű földre. mV ma C'csérd és Bogota, s melye'.-.f mindenek szerint az Anonymusnál is említett Bulcsú, fiiius Bugát tél (= Bulcsú, Bogát Fia) kell származtatnunk,

Százötven éves a magyar Himnusz

Minden okunk megvan arc, hogy ezt a honfoglalás idején is szereplő Bogótot a X. század közepén élő Kál fia Bulcsú ősének, (nagyatyjának?) is véljük.

Erre annál is inkább gondolhatunk, mivel az erdélyi bethleni Bethlen család által őrzött ősi hagyomány szerint a nemzetség ősatyja, ki a Tühütüm nemzetségből származott Sarolta unokája, szintén Bulcsú.

A Bethlen család pedig oklevelesen is bizonyíthatóan, attól a Becse-Gergely nemzetségtől származik le, mely, akárcsak a Tühütümtől leszármazó Te- tény nemzetség, szájában almát (országalma?) tartó kígyót hordoz címerképében. Sa Bethlen család clmerképe is azonos.

Ennek felel meg azután az a kép, hogy a Duna—Tisza közi, középkori Harka falutól déle Kigyós és Almás helynevek szerepelnek s tovább délre az egyaránt kígyó totemképet feltüntető Becse-Gergely és Do- rozsma nemzetség az ősi birtokos.

Bogát fia Bulcsú és Kál *ia Bulcsú azonos nemzetségtől való származására utal az is, hogy a középkori Erdélyben a Tühütümtől leszármazó Zsombor nemzetségi és a Keszi törzsi település két oldalán elterülő téli-nyári szállásoktól északra, a Bethlen család szállásaitól nyugatra Bogáta és Kálna tőszomszédosak.

Az ugyancsak erdélyi Torda megyében pedig Szentkirály, Koppány, Bulcsú és a honfoglaláskori megszállásra utaló, tipikus téli-nyári szállással ren- j delkező Bogát tőszomszédosak, míg Kál, ha kissé keletebbre is, de szintén feltűnik.

Dunántúlon, a ma is Zala megyének megmaradt területen Tüttös, Kál, Boknya (Pako- nya) és Bogát (Bogota) egymás közelében szállásolt s a Kál mellett fekvő Aracsa nemzetségi birtokon a XIII. században Bulcsú, Bogát és Szőgyén nevű nemesek élnek.

Hasonló a kép Vas megyében, ahol Bogát, Kál és Bulcsú a települési sorrend, végül Sopron megyében Harkától délkeletre Kál és két tádony egymással tőszomszédos.

Tovább menve vizsgálódásainkban a Maros és Tisza szögletében fekvő Zombor és Gyala Tühütüm fia Harka fiaira utaló, X. század eleji helynevek.

Míg a Zombor mellett közvet- j lenül feltűnő Ladány, a Tisza mellett feltűnő Bulcsú a X. j század közepére, még délebb- j re a Becse s tőszomszédjában az Aracsa helynév a XI. szazadra utaló Tühüt nemzetségi j helynevek.

Somogy megyében Gyalán és Bulcsú helynevek, kissé távolabbra két Bogát szerepe pontosan kianalizálható az előzmények alapján.

A Duna menti Téténytől délkeletre a fejedelmi birtokot képező Csppei sziget déli végén található Gyala helynév, miután a kissé északabbra található Becse településnév a Becse-Gergely nemzetség ősi, öröklött birtoka, nyilvánvalóan ismét Tühüt nemzetségre utol.

Mjndezek a megfigyelések arra mutatnak, hogy Tühüt szerepe hallatlan fontosságú volt a honfoglalásban s hogy késői leszármazottjai nem ok nélkül töltöttek be szinte szakadatlanul főméltóságokat.

De még. nem merítettük ki a Séd1 helynevek útmutatását. A Sédtöve (ma Süttő!) helynév figyelmeztet arra, hogy Komárom megyére is felfigyeljünK s nem ok nélkül tesszük ezt. A ! Zsitva ‘ toroktól északra három i Keszi helynév tűnik fel egymás mellett s azoktól nyugatra Gya- i la (Ógyalla!) és Bogota, keiet- | re pedig Bulcsú és Sződény bizonyítja a korábban mondottak igazát.

Ugyancsak a Séd helynév kalauzol el bennünket Gömör- be is, ahol Uruhvány határában tűnik fel a Sajóba ömlő Séd pataka s ettől délre Keszi,

; északra pedig Harka bizonyit|a ' a Keszi törzs és nemzetség it- j teni megszállását.

Végül már csak Beregbe tó- ! togassunk el, ahol újból a Sid helynév az útmutatónk. Sid (Zsid)-tői nyugatra Bethlen, keletre Bulcsú, pár kilométerrel odébb Bogota, majd északabbra Kigyós, délebbre Gulács tűnik fel.

Szinte a Balaton ' partján érezzük magunkat, de ugyanakkor Komárom és Baranya megyében is.

A Tühütümtől leszármazó nemzetség szálláshelyeinek vizsgálatában tehát ismét előbbre léptünk,

A nemzetség szállásföldjeire most már jellemzőnek ismerjük i el: 1

2. a nemzetségre jellemző személynevek településnevekben való feltűnését: Tét, Tétény, Harka, Gyala, Z(s)ombor, Bója, Boknyo, (Bakonya, Bonyha), Bogát (Bogota, Bogota), Bulcsú, Kál, Erdő. Becse, Bethlen, Luka stb.

3. a nemzetség közös totemképe és címere alapján a Kígyós, Almás hely és folyóneveket;

4. a nemzetségben használt nyelv jellegzetessége révén: a Sid, Séd folyóneveket s az ebből képzett helység- és földrajzi-neveket. Sid, Zsid, Sitfő, Sittő, Sidal, Sid oldal, Sitva torok stb.

Nehogy art higgyük egyébként, hogy a Sid, Séd folyáne- vek túl gyakoriak az országban. Zala megye 30 000 földrajzi nevet' tartalmazó helynévgyűjteményében pl. egyetlen egyszer sem fordul elő. Hasonló a helyzet más hatalmas névgyűjteményekben is (Heves megye, Pété rvá sári járás, Rétköz több ezer helyneve stb.)

Ezzel szemben bizonyos, körülírt településterületeken sűrűn előfordul.

Mindig azt hittem, hogy a „sid", mint közszavunk kihalt s a szó már csak földrajzi helyneveinkben él tovább.

Múlt nyáron azután Arányoson (ma Aranyosgadóny) egy barnabőrű, kilenc éves fiúcskával járva a határt, ismételten feltettem neki a kérdést: „Hogy hívják ezt a patakot, mely a falut átszeli?"

„Nincs ennek neve!" —mondta meggyőződéssel. De, amikor tovább faggattam, kiderült, hogy egymás között így mondják a gyerekek: „lemegyek játszani a sídre!”

Azaz az ő nyelvükön ez az erecske nem patak, nem árok, nem is gát, hanem síd, vagy séd.

így lesz azután érthető az is, hogy az a regényes völgyecske, ahol a víz ered: Süt-völgy!

Azóta rájöttem, hogy a „síd" közszó él Töttös és Szőllős régi ■népe ajkán is, mert a ma élők emlékei szerint nagyanyáik így szóltak még a lányokhoz: „Menjetek le mosni a Fehérek siójára I"

Azaz az a névtelen vízerecs- ke, mely Töttös és Kistöttös között, az űn. Kígyósban fakad, nem patak, hanem „síd”, mert erre vonatkozott a mondás: Fehérek sidja. (Tulajdonképpen: Fehérék sldje.)

Dr. Zsolt Zsigmond

Irodalmi hagyományainkat tekintve gazdag év volt 1823. Január elsején született Petőfi Sándor, majd 1823. január 22- én a magyar nép Himnusza. Nemcsak Petőfit, hanem Himnuszunkat is ismerik szerte a világon, sőt az európai népek azt vallják róla, hogy a miénk a legszebb.

Valahányszor felcsendül dallama, magam előtt látom költőjét is, Kölcsey Ferencet, akinek színtelen arcán ezernyi virrasztóit éjnek tikkadtsága ül; egyetlen szeméből pedig nemzetének minden bánata tükröződik.

1790-ben született Sződeme- teren. Szüleinek birtoka Almos- don volt, ahol méq ma is látható az a kemence, amely megpecsételte a költő sorsát. Ebbe a felfűtött kemencébe mászott be a dada a kis Ferenccel, hogy az akkori kezdetleges gyógymód szerint megmentse a hirnlos gyerek életét. Az édesanya a kemence előtt térdelve imádkozott, hogy a kockázat szerencsével járjon. A kemencében lévők nyugtalanító csöndje türelmetlenné tette az aggódó anyát, aki hirtelen mozdulattal kirántotta az ajtót. Egy borzalmas gyermeksikoly jelezte a bekövetkezett tragédiát. A hideg levegő hirtelen beáramlása magával ragadta a méq tüzes szikrákét, amelyek egyike kiégette a gyermek bal szemét. (Nem a jobb szemére volt vak, mint azt a róla fennmaradt képek mutatják.)

Gyönge, vézna, sápadt fiú volt, és szigorú, érzékeny férfi lett belőle. Érzékenységét mások előtt titkolta, s önmagával szemben volt a legszigorúbb.

A debreceni kollégiumban tanult, majd Pestre ment jog- gyakorlatra. Az ügyvédi pályához nem érzett hivatást, ezért visszavonult szatmárcsekei birtokára. Napokig ki sem mozdult házából. A jó könyvek biztosították számára a társaságot. Egyre közelebb kerjilt a meginduló tudományos és irodalmi élethez.

Levelezés útján szoros kapcsolatot tartott iróbarátaival, Szemere és Kazinczy révén lelkes híve lett a nyelvújításnak, öt nyelven írt és beszélt, de a magyar nyelv mindvégig szívügye volt.

írt, levelezett, bírált, érdeklődéssel figyelte a politikai eseményeket, s e távoli vidéken sokkal többet meglátott egy szemmel, mint mások Bécsben vagy Pozsonyban kettővel.'

Látja a magyar nemesség ellentétes irányú törekvéseit, s azt is, hogy jelentékeny része egyéni érdekét fölébe helyezve az országénak csak akkor hajlandó megmozdulni, ha saját jólétét látja veszélyeztetettnek.

A nemességben tehát nem bízhat, és nem is lát maga körül olyan társadalmi erőt, amely kivívhatná a magyar nemzet függetlenségét.

Ilyen gyötrődés, lelki vívódás közepette ragadja meg tollát 1823. január 22-én, s írja meg fohászát.

Isten, áldd meg a magyart

ló kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel!

Nem vallásos vers a Himnusz. Nem is keserű átok, hanem fájdalmas önbírálat. Az alcím: „A magyar nép zivataros századaiból" csupán a cenzúrát kívánja megtéveszteni.

Szokotai fcfv

I A költemény a kor hangulatát

fejezi ki. A múltba tekintve szól a jelen magyarjaihoz. Azért idézi a dicső múltat, Bendegúz, Árpád, Mátyás korára, utalva, hoay nevüktől megdobbanjon a kor magyarjainak szíve.

A mohácsi csatát tekinti a magyar nemzet sorsfordulójának, hisz utána egyre inkább szolgaságba süllyedtünk. Hosz- szasan utal a tragikus múltra, feltárva a nemesség mulasztásait. vétkeit:

Hajh, de bűneink miatt Cyú/t harag kebledben,

S elsújtád villámidat , Dörgő teliegedben:

Keserűen állapítja meg, hogy mennyi bajt hozott a belső egyenetlenséq és árulás:

Hányszor támadt tenfiod Szép hazám, kebledre,

S lettél magzatod miatt Magzatod hamwedre I

A történelmi képsor ezzel o megállapítással zárul:

S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!

Az ország még nem vívta kf szabadságát, függetlenségét — ez fáj olyan nagyon a költőnek, s bízik abban, hogy egyszer majd bekövetkezik.

A himnuszi követelményeket elégíti ki, amikor az utolsó versszakban újra Istenhez fordul fohászkodva a víg esztendő j eljövetelének reményével:

Balsors akit régen tép,

\ Hozz .rá víg esztendőt, j Megbünhödte már e nép A múltat, s jövendőt!

A költeményből elhatározást érlelő érzések és hazafiul tettvágy fakad.

Kölcseyt 1829-ben megválasztják Szatmár megye aljegyzőjének, később főjegyzőjének, így közvetlenül szolgálja a közügyeket. Az 1832—36-os országgyűlésen vármegyéje országgyűlési követe. Felszólal a magyar nyelv ügyéért, a jobbágyfelszabadításért, a polgári átalakulásért és a magyar nép függetlenségéért.

„Szenvedélyből és bölcsességből ötvözött szónoki remekeit lenyűgözve hallgatták a karok és rendek" — írja rólo Kossuth. A haladás harcosát azonban veszélyesnek tartják, s az ellene uszított nemesurakkal vissza- hívatjá'k az országgyűlésről.

De az ellenzék vezetője ismét hallat magáról. A bebörtönzött országgyűlési ifjak és Kossuth érdekében forgatja tovább tollát, majd elvállalja a perbefogott Wesselényi védelmét.

író, költő, politikus, ügyvéd egyszemélyben. A magyar nép tántoríthatatlan harcosa. Mégis amikor 1838. augusztus 23- án 48 éves korában „bélgyul- ladásba esvén" meghalt, teme tését az urak és a rokonság által félrevezetett nép tette gyalázatossá. Megdobálta koporsóját. A pap elnémult, a gyászének elhallgatott. Helyette o koporsóra pergő kövek dobpergése következett, A Himnusz költőjét gyorsan és lapulva kellett eltemetni.

Kesztyűs Jenőm?