Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
Mozgalmasabb, szabadabb kulturális légkör A marxista kritika helyzete és feladatai A pécsi Doktor Sándor Művelődési Házban a magyar irodalomkritika kérdéseiről szervezett előadássorozat befejező részeként Pándi Pál egyetemi tanár, a Kritika című folyóirat felelős szerkesztője tartott előadást mai irodalomkritikánkról. Ez egyben alkalom volt arra is, hogy interjút kérjünk Pándi Páltól a marxista—leninista kritika néhány aktuális problémájáról. — Nemrégiben fontos dokumentum jelent meg: az MSZMP Kulturális Munka- közösségének állásfoglalása a kritika feladatairól, művészeti, irodalmi életünk megítélésének kérdéseiről. Mi tette szükségessé, hogy a párt foglalkozzon , ezekkel a kérdésekkel, s az állásfoglalását ilyen dokumentum formájában közzétegye? — Ä kiindulópont ejz volt: nézzünk szembe a valósággal és állapítsuk meg, mi van ma Magyarországon az ideológia frontján? Lehet-e mondani, hogy nálunk már csak egy Ideológia van, vagy hogy hazánkban monopolhelyzetben van a marxizmus—leninizmus? Természetesen nem lehet ezt mondani, ha nem akarjuk önmagunkat becsapni. Hogy más példát ne is említsünk: Magyarországon létezik, rendszeresen megjelenik az egyházi sajtó. Az értelmiségi rétegek, művészek, írók körében, a köz- gondolkodásban számos nemmarxista nézet, fogalom, magatartás, jelenség él. Feltételezhető, hogy a gazdasági alapokkal rendelkező kispolgárság körében is élnek polgári nézetek ... Ezt a nézet- és jelenségtömeget. amelyről azt mondhatjuk, hogy hordozóik egy része munkájával belül van ugyan a szocializmuson, de nem marxista-leninista, a marxista-leninista kritikának is számon kell tartani, bírálni kell, korlátozni kell. Nincs feltétlenül adminisztratív eszközökre szükség egy-egy helytelen nézet, rossz vers, téves felszólalás, a marxizmustól idegen eszme ellen. Meggyőződésünk, hogy a marxizmus—leninizmusnak van annyi ereje, hogy a vita, a bírálat, az eszme fegyvereivel verje le a Jelentkező téveszméket. Csakhogy ami így elméletben világos, az ö gyakorlatban cseppet sem könnyű tevékenység. Á X kongresszus, s a párt kulturális vezetése úgy ítélte meg, hogy a szaporodó, újtípusú feladatokhoz képest a marxista kritika még nem elég hatékony, nem elég felkészült, és nem elég állhatatos. Ezért volt szükség erre az állásfoglalásra,- Miben látja a marxista kritika legfontosabb feladatait ma, és mennyiben „új- típusúak’’ ezek a feladatokT » A marxista-leninista kritika középpontjában, mint legMrtm tucpeui keraotűt ünnepi bőséggel, Mindenféle «éppel, jénai kínálta e televísié a nézők apraját, nagyját. lehetett, sőt ajánlatos veit válogatni, hiszen aligha akadt valaki, aki az ősszev mű- •őrt képes lett volna végignézni. Megfelelő válogatással viszont aprók és nagyok, a legkülönbözőbb igényűek találhattak kedvükre Valit. Általánosságban év átlagban megfelelő volt a karácsonyi program, a szerkesztők mintha okultak volna a korábbi évek tapasztalataiból. Kevesebb volt az ismétlés, mint két évvel korábban, és kevesebb a krimi, o gyilkosság, mint tavaly. Némi egyoldalúság most Is előfordult, kétségtelenül igaza van Jovőnovics Miklósnak, a Népszabadság kritikusának, hogy a karácsony) műsorokban szinte komikusán elszaporodtak az arisztokraták. Szó sincs persze semmiféle feudális nosztalgiákról, sőt még különösebb izlésnyengülésről sem. Nyí'rúnvelóan inkább csak a véletlen hozta i-v össze a műsorokét. Igaz, mindhárom napra jutott néhány arisztokrata, a SO nap alatt a Föld körül-től a Ko'dus és Kirő'yfin. a Kiskirá'yokon, a Bob hercegen keresztül egészen főbb esztétikai kategória, ma is a realizmus áll. Ennek természetesen össze kell kapcsolódnia az értékek helyes és pontos megítélésével, a meggyőző műelemzésekkel. Utóbbi téren a marxista kritikának némi lemaradást kellett, kell behoznia. De történetiségében kell látnunk a dolgot, hogy megítélhessük: mialatt a polgári kritika nagy hozzáértéssel és műgonddal elemezte a formákat, a marxista kritika a történelmi váltőperiódusban a központi eszmei kérdésre koncentrált. Ez helyénvaló volt a szocialista fejlődés kezdeti szakaszában. Logikus, hogy a marxi világnézetből kinövő finom íor- maelernző kritikai tevékenységre akkor még nem volt erő. A kibontakozást nehezítette, elodázta a sematizmus korszaka. Ma tehát már, azt várjuk a marxista kritikától, hogy sohase veszítse szem elől: az igazi művészetben nincs forma tartalom nélkül, s nincs tartalom formátlanul! Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy a marxista kritika most a strukturalista kritikát mint „hibátlan” módszert „beolvasztja” .,. Amikor a marxista kritika abból indul ki, hogy nincs művészet a valóságon kívül, s a valóság és a művészet kapcsolatának vannak egyetemes, mindig érvényes követelményei, akkor nem könnyebbik, hanem a nehezebb utat választotta! Mert jóval könnyebb a jelzők, a nmek és a hangok típusait skatulyázni, mint föltárni egy-egy alkotás Igazi motorikus erejét, azt. ami áthatja aztán a műalkotás nyelvét, formai jegyeit is. Ha ugyanis valaki a valóság összefüggésében látja a műalkotást, az műelemzés közben óhatatlanul szembekerül az élet nehéz és komplikált kérdéseivel is ... A műfonna minden eleme jelentős tehát, de nem „önmagában”, hanem esztétikai funkciójában. Lukács György Az esztétikum sajátossága című művében, amely a marxista esztétika kimagaslóan jelentés produktuma, forrása, éppen akkor foglalt állást a realizmus, a szocialista realizmus mellett, amikor a marxista kritika nagynevű képviselői is válságba kerültek... A mai feladatát felismerő, azt teljesítő marxista kritika egyik példájaként hadd említsem meg Király István Ady-könyvét, amely már megmutatja ennek a kritikának igazi lehetőségét i xy lng-lg, «V is iga* «Kanban, hojjy ax ábrázolásban következet©- sem az Irónia, sőt ex szatíra íire'ko- dott« Az egyoldalúságot: inkább az okozta, hogy túl sok puskapor pöfögött el ugyanarra a fogatlan oroszlánra . «u Persze a karácsonyi műsorban nem csupán arisztokraták és királyok „uralkodtak"9« A vasárnap koraesti A tűz balladája gyermekeknek is, felnőtteknek is szép élményt nyújtó mesejáték volt, nagyszerű szereplőgárdával, jó rende** zésben, A három napra elosztott olimpiai kívánságműsort Is szívesen néztük. Á hasonlóképpen sorozatot alkotó Milyenek a fanciák? talán kicsit halványabbra sikerült, mint Róbert László korábbi hasonló jellegű dokumentumfilmjei, de most sem okozott csalódást. Még a hétfői Kicsoda-micsoda? is jobban sikerült a szokásosnál, noha Lator László modora mintha kissé lazult vo'na r enynéme'y megiegy- zése a játéko-ok'-a kissé é!esre, bántóra „sikerült""« A hétfői főműsorként sugárzott Bob herceg pergő ritmusává*, mindvégig hangsú’yozott iróniájával a maga műfajában sikerültnek mondható. A keddi Anatole France-elbeszélósből készült Az- Hogyan függ össze a marxista kritika mai feladata, hivatása a kultúra demokratizálódásával? — Látnunk keli, hogy a szabad idő növekedésével és a technikai eszközök gyarapodásával összefüggő jelenség a kultúra nagyarányú szélesedése szerte a világon. Különösen a televízió révén az embereknek a kultúrával való érintkezési felülete példátlan módon és sok- irányúan megnő. Ez növeli a súrlódási felületeket is. S mivel minden műsor után nem lehet odaállítani valakit, hogy elmondja „a hivatalos véleményt” (ilyen „hivatdlos vélemény" nincs is!) a vélemények igen eltérőek lesznek. De joga-e mindenkinek, hogy saját véleménye legyen? Joga. Ebben, a vélemények ilyen go- molygásában már jelen van a kibontakozóban lévő demokratizmus jele is. Csakhogy sokan pánikba esnek ettől. Hiszen óriási erő lehet a közvélemény, ha több millió ember figyelme uqyanarra a dologra irányul. Ifjúsági szervektől kezdve a sajtóig mindenütt fel kell készülni arra, hoqy a vélemények ilyen kqvargását, erejét és esetleges eltéréseit demokratikusan fogadjuk. Itt már nyilvánvaló, hoqy hatalmasan meqnő a marxista kritika orientáló szerepe, a szerepe abban, hogy mozgalmasabb, szabadabb, egyre inkább marxista alapokon nyugvó kulturális légkört tudjunk kialakítani, szembefordulva az antidemokratizmus, az alantas indulatok fel-feltörő hitvány rohamaival. Haliamé Erzsébet KISS ATTILA RAJZA Ing viszont talán ircvesobbot nyújtott az eredeti mű finom irőnióÍ ából, mint várhattuk. Bajomi Lázár :ndre fordítása kifogástalan volt, az egész azonban helyenként vonta tóttá, unalmassá vált. Alighanem tfz, tizenöt perccel rövidebbro kellett volna tömöríteni. A „parádés szereposztást" ezeknél a filmeknél is csak dicsérhetjük, s nem is csuoán a befutott művészek etőszómlálását, hanem az úi felfedezéseket is. Az ünnepek játékfilm-termése is a „Mindenki kedvére . ..” je’sza- váhez igazodott. A 80 nap a'att a Föld körül megfelelt az átlag szórakozási igénynek. A Szereti Brahmsot? a szerelemmel „örökzöld” témát választott, ágy, ohoqy Francoise Sagan kisasszony e'kép- zeii, azaz a francia kisoolgárl értelmiségi szemszögéből. (Ez a szemszög nem teljesen hamis, csak egy kicsit. Ami hiányzik belőle, azt Veres Péter fogalmazta men annak Idején, amikor Sagan e'sö könyve, a Jéreqgelt bábánat, megjelent magyarul. Azt nevezetesen, hoqy Saqon kisasszony o'lghe vett valaha Is kanét e kezébe, s ez meg Is látszik vllóns-emléletén.) — A Minden lében ké» kanál ezúttal talán kissé bérnyább, s mén a mnqa műfalában is kevésbé sikerűit vo't, mint a sorozat koráb bi darabjai. Az Dnneni étlap minden fogását aersze nem tudtuk végiq lo-yosztani, és a vá'oaa'as-a sin-s mindig biztos recent. Ami mé-'i kezünk iiayébe került — foayaszthatn vo’t, íresebb vagy kevésbé Ízes ünnepi falat... SE. E. Képernyő előtt Mindenki kedvére... Vizsgaláz az egyetemeken Karácsony és újév között már teljes vizsgaláz uralkodik a pécsi egyetemeken és főiskolákon. A város legtöbb felsőoktatási intézményében ugyanis már karácsony előtt megkezdődött a vizsgaidő- szak. így a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karón december 18-tól január 31-ig tartanak a félévi vizsgák, összesen 427 nappali, 299 levelező és 107 esti tagozatos hallgató köteles bizonyítani tudását. Ezen az egyetemen, csakúgy, mint a város többi felsőoktatási intézményében, most, félévkor mindenütt hagyományos módszerrel vizsgáztatnak. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1073 tanuló vizsgázik december 27. és janu-. ár 27. között. A tanév újdonsága: mostantól kezdve az első félévben nem tanulnak a hallgatók anatómiát. Ezért most az elsőévesek számára a kémia tárgy vizsgája jelenti a legnagyobb feladatot. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett nappali tagozatán most három évfolyamon tanulnak a hallgatók, összesen 274-en vannak és a vizsgaidőszak náluk december 18-tól január 20-ig tart. Legnehezebbnek a politikai gazdaságtant, és a másodévesek számára nagy feladaT tot jelentő valószínűség-számítást tartják. A Pécsi Tanárképző Főiskolán 1400 nappali tagozatos hallgató vizsgázik december 20. és február 10. között. Ezen kívül 1500 levelező hallgató kezdi majd meg vizsgáit január 20-án, Számukra a vizsgaidőszak szeptember 30- ig tart, ők ugyanis évente egyszer, szélesre húzott időszakban vizsaáznak. A Polláck Mihály Műszaki Főiskola mintegy 950 hallgatója december 20-tól február 3-ig, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola pécsi tagozatának 68 növendéke pedig körülbelül január 30-tól kezdi el néhány napig tartó ■vizsgáját. Pécsett tehát összesen 4600 egyetemista és főiskolás tudását mérik le ezekben a hetekben. A múzsa halála A szerző 1957 tavaszán el“ ső regényének tiszteletpéldányát megküldte a NAGY KÖLTŐNEK. A költőtől nem várt választ, ám mégis saját kezűleg írt levelet kapott. Ennek a levélnek van néhány felejthetetlen mondata: „Egy 70 éves asszonyt múzsává avatni és a sematizmus annyi buktatóján oly biztosan átlépni — szép írói feladat.. Ezzel a levéllel, de talán a levelet megelőző regénnyel vált a szerző számára múzsává nagyanyja, első múzsájává, ami elég ritkaság, mert az első múzsák többnyire nem 70 évesek szoktak lenni. Azóta 20 esztendő telt el. A 70 éves asszony a 90. évébe lépett. A szerző, amikor az elmúlt esztendőben hozzákezdett darabja írásához, megállapodott a színházzal, hogy a 100, előadást szülőfalujában, Barcson fogják tartani, és akkor a 90 éves asszony — az első múzsa — ott ül majd az első sorban és életében először tanúja lesz annak, amikor unokája a füqgőny elé lép, meghajol, - ahogy ez már a színházban szokás. A darab elkészült, júniusban bemutatták. A 100. előadást el is érték és - meg is tartották Barcson. Csak éppen a múzsa nem volt ott. A múzsa akkor már egy urnában vöít, férje sírjában — négy unokát jelző négy koszorúval a síron. Pedig, hogy várta a szerző azt a pillanatot, amikor az évek óta alig látott Múzsa ott ül majd az első széksorban I 90. évében járt, és valóban csak az öregasszonyok fekete nagykendője tartotta össze. Tudta a szerző, hogy utána, ha találkozik Múzsájával, körülbelül ilyen párbeszéd hangzik eh — Póriké, Póriké, hogy lehet ilyen disznóságokat leírni? Hát erre neveltünk mi téged? De a szerző azt is tudja már, 45 éves fejjel, hogy mindenkit másra nevelnek. És csak abból lesz az, amivé akarják nevelni, aki átlagember. Iqy aztán felkészült arra, hogy Múzsájának megmagyarázza, ez a darab tulajdonképpen miről is szól, ez a darab az Ifjúság álmait keresi valamiféleképpen, és állítja színpadra. Azokat az álmokat, amelyek keretében nem a futószalag csavarja, hanem önálló alkotóember akar lenni a fiatal. Ám erre nem került sor. A Múzsa nem volt ott az első sorban. A Múzsa kint volt a temetőben és a szerző is kiment az előadás előtt, köszönteni a Múzsát Mert a Múzsák is meg szoktak halni. Néha tbc-ben (ez a múlt századbeli divat), néha szifiliszben (ez a XX. század elejének divatja), néha rákban (ez korunk divatja). És ... és ... ... néha 90 éves korukban combnyaktörésben, amikor már mentség nincs, amikor mór minden orvos pontosan tudja, hogy a halál napok, vagy órák Lérdése. U őst ott áll a kivilágított ' nézőtérrel szemben a szerző, keresve a Múzsát. Tudta hogy nincs ott, mégis kereste. Kereste, mert annyit köszönhetett neki, mint kevés emberPrine, a ehrlt... A 100. előadás után a barcsi művelődési hát színpadán. nek. ő tanította meg álmodozz ni. ö tanította meg a régi népi babonákra. Ö magyarázta el, hogy nagykarácsony és kiskarácsony között nem szabad az asztalra könyökölni, mert akkor keléses lesz az ember egész esztendőn át. ö fenyegette mindig, ha domború felére fordítva helyezte az asztalra a kenyeret. — Fárike, hát azt akarod, hogy veszekedés legyen a házban? Ő intette, hogy a kést élével felfele az asztalra helyezni nem szabad. ö volt az, aki a régi betyárokról beszélt, és aki ezeken keresztül a legszebb örökséget adta. A szerző akkor még nem tudta, hogy még szebb örökség vár rá. Amikor — szokás szerint - átnézik oz elhunyt holmiját, egy vörös selyemszalaggal összekötött vasgyűrűpárt talált. Ismerve a történelmet, tudhatta, hogy az 1914—18-as világháborúban ezeket a vasgyűrűket adták a hazafias buzgalomból felajánlott hadiköl- csönök mellé az aranygyűrűk helyébe. Ott volt tehát egy pár vasgyűrű. Világosan vallott arról, hogy az egyik a nagyapjáé, a másik a nagyanyjáé volt. Ameddig éltek, sose látta, hogy gyűrűt viseltek volna. (Mint ahogy az egyetlen - 26 éve viselt jegygyűrűn kívül - ő sem viselt soha más gyűrűt.) Ujjara próbálta az egyiket, a nagyobbikat. Ez lehetett a nagyapjáé, ő ugyan városi ember volt, de nagyapja paraszti munkában vastagodott ujjaira illeszkedő gyűrű, pontosan illett az ujjara. Felhúzta. Lassan kifényesedett a gyűrű, és azóta két gyűrűt visel. Viseli az arany jegygyűrűt, amely a feleségéhez köti, és viseli a vasgyűrűt, amely ahhoz o tájhoz, vidékhez, néphez köti, amely valamikor még az aranygyűrűjét is odaadta, mert hitt abban, hogy azt a háborút, amibe belehajszolták, meg kell nyernie. A szerző kissé elkalandozott a témától, de bocsássa ezt meg néki oz olvasó. El kellett, hogy kalandozzon, mert tanúk vannak rá, hogy amikor ezeket a sorokat írta — férfi emberhez méltatlanul — elérzékenyedett, Visszakanyarodik hát a szerző a Múzsához, akihez hűtlenné vált, mint ahogy minden szerző hűtlenné válik első múzsájához. Éveken át csak a névnapi üdvözlő táviratot küldte, karácsonyra kis csomagot, amelyre vastag filctollal írta az üdvözlő szavakat, hisz 90 éves korára megromlik már a szeme az emberlányának. Két éve volt nála utoljára. Somogy megyei barátai szervezték meg ezt az utat és a Múzsa akkor sem magával törődött, akkor sem azt mondta, hogy erre lenne szükséqem, fiam, vagy arra lenne szükségem, fiam, hanem a maga egyszerű módján azt mondta: — Fárike, vigyázz magadra nagyon I Olyan korba kerültél, amikor gyorsan meghalnak az emberek. Elmúlottál 40 éves, vigyázz magadra, Fárikém! ■» Aztán kis szünet után hozzáfűzte: — azt is mondják rólad, hogy nem akarom kimondani, hiszen te is tudod, hogy szeretsz a pohár fenekére nézni. Ne csináld, Fárikém! A mikor a szerző az elmúlt esztendőben leütötte új darabjának az első betűit, már megállapodott a színházzal, hogy a 100. előadást szülőfalujában fogják tartani. Hitte, remélte, hony talán egy kicsit iává foaia tenni sok évi mú- lasztásait és odaüitetheti az első sorba a fekete nagykendőbe burkolt 90 éves Múzsát. Katalinkor temették. Nem élhette meg. És most, amikor ezzel a néhány sorral próbálja megköszönni mindazt, amit a Múzsától annyi esztendőn keresztül kapott, akkor senki se tartsa szentímentá'isnak, csak annak, ami: ember. örsi Ferenc
