Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

Az Októberi Forradalom

és a tudomány

győzelmes orosz kardon kívül a jövőben az európai élet mérlegére helyezzük az orosz gondolatot is..

— írta 1846-ban Bjelinszkij, a Napoleon utáni idők egyik kimagasló orosz materialista filozófusa. S valóban, mint szemtanúk tehetjük a kijelentést, hogy az orosz gondolat, — tudományos és politikai gondolat — vagy ami evvel egyértelmű, a szovjet tudomány teljes súllyal fekszik nemcsak az európai, de az egész földkerekseg élet-megnyilvánulásainak mérlegén. A beteljesült jóslat önkéntelenül gondolkodóba ejt, és még nem filozófus elmék előtt is felveti a kérdést: mi adja ennek a szovjet tudománynak a súlyát, mi a magyarázata annak, hogy a szovjet tudományos élet az egész világ érdeklődésének központjába került és elvitathatatlanul, nemzetközi vonatkozásokban, is, olyan jelentőségűvé lett, mint amilyen. v

Azok előtt, akiknek felfogása szerint a tudomány, mint a szellemi életnek a társadalmi élet jelenségeitől teljesen különálló, attól elszigetelt, s mintegy azok felett lebegő megnyilvánulása tűnik fel, — mindez természetesen és teljességgel érthetetlen. Akik azonban rádöbbentek, vagy tisztában vannak avval, hogy a tudomány sem mindentől független, társadalmi adottságok és idők felett álló, azok befolyásától mentes valami, hanem igenis, mint a kulturális élet egyéb megnyilvánulásai, — a tudomány is társadalmi termék, s nagyon is magán viseli a társadalom anyagi és szerkezeti adottságaiból eredő sajátosságokat, azok tudják és megértik, hogy ez a jelentőség azoknak a társadalmi változásoknak logikus és törvényszerű következménye, melyek 1917. november 7-én a Nagy Oktobern Forradalommal vették kezdetüket

Hogy mennyire így van. mi sem igazolhatja szembetűnőbben, mint a lezajlott I. és H. világháború előtti idők tudományos válsághangulata. Egész sora jelenik meg ez időkben olyan munkáknok a legkülönbözőbb szaktudományok területén a legkiválóbb szakemberek tollából, melyekből szinte kirí a tudomány tehetetlenségét hangoztató szemlélet, az értelem — a ráció — számára hozzáférhetetlen „irracionális" állásfoglalás, nemcsak a kapitalista társadalom krízisével, de úgyszólván valamennyi tudományág nagy problémáival szemben is.

Ami nem is csodálatos, mert a tori o many gyengéi a tudománytalan elgondolásokat szinte kihívólag buzdítják térfoglalásra. Hiába adta Lenin „Materializmus és empiriokriticizmus“ című munkájában már 1908-ban megdönthetetlen cáfolatát mindannak, omit tudományos köntösben a válság- hangulat előkészítői idevágólag feltaláltak, — minden feltörekvő és érvényesülni kívánó törekvés elől a reakcióhoz menekül úgyszólván majdnem minden tudós és kutató. Miért? Mert akármennyire is hangoztatják tárgyilagosságukat és elfogulatlanságukat, az uralkodó társadalmi felfogás rabjai ők is. A tudományos kutatások eredményeiből tudattalanul is csak azt sajátítják ki, csak az tudomány előttük, ami a társadalmi rendszer zavartalan fennmaradását látszik biztosítani.

A politikai és gazdasági válságba merüít reakciós társadalom erőfeszítéseivel szinte karöltve nemcsak Nyugat- Európában, hanem úgyszólván az egész világon maga a tudomány is egyre kritikálatlanabbul bocsátkozik tisztára egyéni felfogásokat visszatükröző spekulációkba és lesz reakcióssá. A kiöregedett társadalmi és gazdasági rendszerekkel együtt, mint társadalmi termék, a tudomány is tehetetlenné, ingadozóvá válik és annak az osztálynak hangulatát tükrözi visz- sza úgyszólván valamennyi művelőjének írásaiban, melynek a rendszer fenntartása érdeke.

A múlt század annyiszor feldicsért liberalizmusának szabadsága a tudomány részére csak addig tartott, míg a polgári társadalom a gazdasági rendszerében rejlő ellentmondások következtében válságba nem jutott, s amint ez mélyült s kiélesedett, úgy merült el a válság hullámaiban, verődött bilincsekbe a tudomány is, s cserélte fel eredeti világosságát a tudománytalan elgondolások homályával.

Mindezekkel tisztában, tűnik fel csak valójában a Nagy Októberi Forradalom világtörténelmi és tudománytörténeti jelentősége. Ezek ismeretében mérhetjük csak fel teljes egészében annak a következetesen forradalmi tevékenységnek s irodalmi munkásságnak horderejét és értelmét, melyet a

reakció ellen küzdő marxista-leninista világszemlélet megalapozói kifejtettek.

Az Októberi Forradalom a társadalmi megkötöttségekkel, az elnyomással és kizsákmányolással szemben jelenteit szabadulást elsősorban és kétségtelenül, de evvel együtt szabaddá tette a tudományt is. Kivénhedt gondolatrendszerek csalóka ábrándjai helyett az új szovjet állam a tudományt tekinti az állami és politikai élet legfőbb biztosítékának, — az állam szocialista felépítésének elmélete már magában is a legszigorúbb logikával leszűrt tudományos elmélet, — és így már állambiztonsági okokból sem állít eléje olyan akadályokat, amelyek a világ valóságának megismerését lehetetlenné tennék. Marxnak és En- gelsnek, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeiről szóló tanítását továbbfejlesztve, Lenin az imperia'izmus korára nemcsak az állam és a forra- daion diadalmas elméletét dolgozza ki tudományos alapon, de a szocializmus felépítésének és megvalósításának gyakorlatát is, amiből logikusan következik, hogy a tudományban és a tudományos felvilágosodásban a szovjet rendszer nem ellenfelét, hanem leghathatósabb támaszát látja, melyet minden eszközzel istápolni, gazdag kibontakozását és fejlődését nép- és államérdekből támogatni kell. Ez a belátás határozza meg a kormányzat tudománypolitikáját, teszi érthetővé, hogy tudomány és szocializmus egymástól elválaszthatatlanok, s hogy a kultúra értékrendszerében a tudomány az első helyre került. Nem úgy, mint a kapitalista államokban, ahol a minden baloldaliság elleni harc egyben a tudomány elleni küzdelmet is jelenti. Ahol a tudománynak rendszerint a hitele is nagyon kevés, s a gondolat tudományos formáját inkább a reakciós szellemiséggel jobban megegyező teológiában, a minden kérdésben legilletékesebb tudóst pedig a teológusban látták és látják.

A tudománynak ez a kiemelése, a belső és külső reakció szellemisége alól való felszabadítás, az uralkodó és elnyomó osztályok anyagi és szellemi függőségétől való megszüntetése, lényegében tehát azt jelenti, hogy a tudomány a szovjet államban a népé lett. Amit Lenin mór a szocialista forradalom első hónapjaiban megírt, valósággá vált: „az emberi értelem és lángész korábban csak arra szolgáit, hogy egyeseknek a technika és kultúra minden áldását biztosítsa, másokat ellenben a legszükségesebbekből, a felvilágosodás és fejlődés lehetőségeitől is megfosszon. Most azonban már a technika minden csodája, a kultúra minden vívmánya népi tulajdonná válik, és mostantól kezdve az értelem és lángész nem az erőszak és kizsákmányolás eszközei lesznek. Mi tudjuk ezt - és ennek a hatalmas történelmi feladatnak tudatában nem érdemes-e dolgozni és neki szentelni minden erőnket? A dolgozók végrehajtják ezt az óriási történelmi feladatot, mert benne rejlenek a forradalom, az újjászületés és megújhodás hatalmas szunnyadó erői".

És több mint egy fél század elteltével még a rendszer legmegátalkodot- tabb ellenfelei sem tagadhatják le, hogy a szovjet tudomány és a szovjet nép ezt a feladatot valóban meg is oldotta. Már a forradalom első éveiben, a polgárháborúk, a teljes gazdasági kimerültség idején, az új elgondolások szerint megszervezett tudomány, a tudomány tekintélyébe vetett hit és a népből kiemelt tudományos kutatók serege mozgósították nagyrészt azokat qz erőket melyek az ellenforradalom megsemmisítését a gazdasági elesettségböl való felemelkedést és további fejlődést lehetővé tették. Az ágyúk különböző frontokon még úgyszólván dörögtek, mikor már tudományos intézetek, kutatóállomások egész sora dolgozott azon, gyakran csak gyorstalpaló tanfolyamokon részt vett kutatókkal, hogy talpra állítsák és megvédjék a szovjet birodalmat. Kezdték kutatni annak természeti kincseit, hozták rendbe üzemeiket, optikai eszközeiket, autókat és mozdonyokat. A puskaporszag még alig ült el, máris olyan kutatómunkába fogtak orvostudományban és biológiában, fizikában és kémiában melyeknek gyakorlati eredményei és elméleti jelentősége nemcsak pillanatnyilag, de a későbbiekben egyre inkább

emelték a szovjet nép anyagi és szellemi színvonalát és biztosították együttesen a Nagy Honvédő Háború győzedelmes befejezését.

S jelenleg is a tudományos élet, a tudományos kutatómunka szocialista megszervezése és pártszerűsége biztosítják végeredményben azokat a diadalokat, melyeket a szocializmus építésének valamennyi frontján, a termelőerők fokozásában, a mezőgazdaság, az ipar óriási arányú fejlesztésének munkájában arattak és aratnak. A tervszerűen, az erők kollektív összpontosításával munkába vett feladatokat, akár agrobiológiáról, asztronómiáról, geológiáról, gépek szerkesztéséről vagy matematikáról, vagy az atomenergia építő munkára való felhasználásáról is van szó — evvel az Októberi Forradalomban felszabadult, Marx, Lenin és tanítványaik szellemiségétől átitatott és irányított tudománnyal oldják meg sikeresen. S hozzátehetjük, nem kisebb lelkesedéssel, mint amellyel 55 évvel ezelőtt a Téli palotát ostromolták és a győzelmes forradalmat kivívták. De abban a biztos tudatban is, hogy az imperialisták minden ármánykodásával szemben éz a tudomány lesz egyben a békének, a szocializmus felépítésének, az emberiség boldogabb jövőjének is legbiztosabb záloga. Mint ahogy az 50 éves Szovjet Föderáció korábban elmaradt népeinek sorsa alakulása és felemelkedése ezt már napjainkban is kézzelfoghatóan Igazolja.

így kapcsolódik egymásba az Októberi Forradalom és a tudomány: így alakul ki mindkettőből az a gondolat, melyről Bjelinszkij beszélt, s amely az emberiség további fejlődésének és fel- emelkedésének történetében döntő es a világ sorsát meghatározó szerephez jutott.

Dr. Boros István,

a Természettudományi Múzeum

ny. főigazgatója

A távolsági buszok megállójánál, szemben a községi tanács épületévei, a Dózsa György úton áll a szobor. Siklós hetedik köztéri szobra, amely az utóbbi évek tervszerű fejlesztésének eredménye s neves hazai művész alkotása. A szóban forgó mű készítője: Vilt Tibor szobrászművész, témájc: Dózsa György emlékezete, megoldása: emléktábla, anyaga: műanyag. Szeptemberben, a Dózsa-emlékünnepségek baranyai akkordjaként került mostani helyére.

Azt hallottuk: a szobor nagy ellenkezést váltott ki a siklósiakból. Minta legtöbb ilyen sommás megállapítás, ez sem teljesen helytálló.

*

Néhányat a véleményekből:

„Miért nem vallják be, hogy nem sikerült? Selejt mindenütt előfordulhat."

„Föl kéne kötni az ilyeneket, akik ..."

„Mivelhogy nehezen olvasható, úgy kell kisillabizálni, körüljárásra és ezáltal gondolkodásra késztet."

„Nekem tetszik. Hogy miért? Csak..."

„A művész mintha ebbe nem adta volna bele a hivatástudatát és a lelkesedését. Mintha lekezelte volna a dolgot...”

„Hogy mi a véleményem? Kérdezze meg az öregasszonyokat! Háborog- nak, mert legtöbbje menetrendnek nézi, aztán rájön, hogy fenét... Aztán tanakodnak, hogy hol lehet az igazi. Mármint a menetrend.”

„Egy Petőfi-verset igazán illene pontosan idézni..." ,

S most egy szakmai vélemény:

„Az eredeti terv szerint a táblát alkotó műanyagkockákat egyenként kellett volna kidolgozni, megcsiszoini, majd összeállítani. A hasábokból és kockákból, köztük azokból, amelyeken a feliratot alkotó betűk vannak, érdekes és szép plasztikát adó felületté álltak volna össze. Azonban nem ez történt, hanem egybeöntötték az egész táblát, ezáltal a szobor .alap- gondolata", ez a mozaik-jelleg elveszett, a felületek több helyen kívánnivalót hagynak maguk után. Kár, mert az elgondolás jó és újszerű, s maga az a tény is, hogy műanyagszoborról van szó, izgalmas, újszerű..."

*

De mindezen vélemények ismerete nélkül, tiszta lappal megyek szobornézőbe, szerencsére még én se láttam. A sarokra érvén előbb egy MA- VAUT-buszt látok, a beszögeliesber» parkol, előtte a háromszögű KRESZ- tóbla. Hopp, megvan a szobor! Gyepes buckából nő ki a lába, sötét acélkékes színű, körüljárható, nagy emléktábla. Most utólag — szégyen ide vagy oda — némiképp meg tudom érteni az öregasszonyokat, akik örömmel iramodnak feléje, gondolván, hogy innen megtudják majd, mikor indul a harkányi vagy pécsi busz. A tábla azonban másról tudósít.

Kidomborodó, szögletes betűk — tényleg nem könnyen olvasható — sora adja az utókor tudtára Dózsa György harcainak színhelyét, dátumokat. S két idézetet, egy Adyt és egy Petőfit

„Nem hallottátok Dósa György hirétí izzó vastrónon őt megégeték, de szellemét a tűz nem égeté meg, mert az maga a tűz” ...

így szól a táblán az idézet. Hát bizony, minden általános iskolás gyerek utánanézhet a tankönyvben is, hogy se a „Dósa”, se a „megégeték" (hisz Petőfi itt éppen a nagyurakat fenyegeti, hozzájuk szólva), se a „vastro- non” nem stimmel s nem „maga a tűz” — de hát úgyis tudják ...

A tábla sötét, a környezet is általában sötét tónusú, kissé zavaros, rendezetlen, a tábla ezért nem hívja fel magára eléggé a figyelmet, beleolvad a hétk^znapiságba, aminek — azt hiszem — éjjy távolsági buszmegállóhely igazánTtökéletes képviselője.

S arra való-e a köztéri alkotás, hogy beleolvadjon egy ilyen környezetbe, vagy inkább arra, hogy a lótó-futó, ásítozó, éhes és sietős embereket egy pillanat megállásra, meghökkenésre, megilletődésre vagy gondolkodásra késztessen?

Dr. Sárosi Mátyás községi tanácselnök tartotta a védőbeszédet a szobor mellett:

— Mivel Dózsa-kapcsolatokkal nem dicsekedhetünk, de egy átgondolt es vállalt művészet-patronálással ige i, örültünk, hogy megkapjuk ezt a Dó- zsa-emléktáblát, s logikus, hogy a Dó- «M György utcára akartuk tenni. Azonban ufcnii „;nci még egy

olyan épület sem, amelynek talon egy emléktáblát el lehetne helyezni. Ez a hely az egyetlen szóbajöhetó térség. Később majd szebbé rendezzük a terepet, piros virágokkal beültetjük ezt az apró teret, esetleg falfestések is szóba jöhetnek, s akkor más lesz az összhatás. Maga a szobor számomra elfogadható. Alapgondolata, hogy a köztudatban legáltalánosabb Dózsa- képet követi, hogy puritán, hogy sötét tónusával Dózsa tragikumát is sejteti, hogy a szöveggel magával operái, és hogy körüljárható emléktábla — ez mind pozitív vonása. Lehetséges, hogy a kivitelezés sokkal jobb lehetne. A felirat hibái vitathatatlanok, de ezeket a szobrász ki fogja javítani...

S a védőbeszéd így, ezzel a zárómondattal teljesen meggyőző.

Bár az továbbra is nyitott kérdés marad, hogy kisebb-nagyobb rendetlenségekkel és pongyolaságokkal miért kell lerontani egy különben ötletes és érdekes, és művészi szándékú gondolatot? ' H. E.

Frischtet Ferenc rajza

Tetszik vagy nem tetszik?