Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-20 / 299. szám
?972. december 20, DUNANTÜLI NAPLÓ Á párthatározat nyomában A túlterhelés — közelről „Nem oldottuk meg ... o diákok túlterhelését, amely minden iskolatípusban és iskolai fokon jelenleg is nyomasztó" — (Aczél Györgynek a KB június 14-i ülésén elhangzott beszédéből). A túlterhelés élő és egyben megoldásra váró problémája a közoktatásügyünknek. Megnyilvánulási formái az általános iskola I. osztályától egészen a főiskolai és egyetemi diploma megszerzéséig közvetlenül és közvetve hatnak és mind erősebben gátolják az oktatás hatékonyságát. A tanulók és a hallgatók még ma is viszonylag magas kötelező óraszáma, az időigényes ,.ajánlott” foglalkozások a különórák —, amelyek a szülők kívánságára a gyermek jövőjét hivatottak egyengetni — mindmegannyi közvetlen forrása « tanulók megterhelésének. Ehhez járulnak még a tv mellett töltött sokszor késő éjszakába íiyúló órák, amelyek nemcsak az „információs anyag”-befogadás túlméretezettségére utalnak, hanem jelentősen befolyásolják a tanulók másnapi közérzetét és teljesítőképességét Keresik a kiutat, ebből a „nyomasztó” helyzetből az oktatásügy különböző szervei; KISZ- fórumokon és a diákparlamentek ülésein is elhangzottak szenvedélyes hangú hozzászólások. Útkeresés? Gyökeres tantervi reformok? Vagy talán a szaktárgyak óraszámában, kötelező, vagy fakultatív jellegébén lenne a megoldás? A feladat világos: a kialakult helyzeten változtatni kell. A vita tehát arról folyik: hogyan? A különböző vélemények és álláspontok ismeretében elmondható, hogy sokan ma is egy-két adminisztratív intézkedés bevezetésétől várják a „csodát”, a túlterhelés máról holnapra történő megszüntetését. Pedig a jelenség gyökerei sokkal mélyebbek, sem hogy egy-két szabályozóval megoldást lehetne találni. A. reformtankönyvek egy része nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ami a reform szellemének téves értelmezéséből és a tan- könyvírós dotálásának elavult módszeréből adódik. A régi tankönyv egyes részleteinek össze- ollózása némi képanyag bővítéssel ugyanis még nem produkál modern szemléletű tankönyvet. (Különösen akkor nem, ha a régebbi logikai felépítésben áttekinthetőségben és megtanulhatóságban felülmúlja az újabbat.) Kihasználatlanok az iskolai oktatás audiovizuális lehetőségei, az iskolai szemléltetés a televízió nyújtotta ismeretszerzés mögött kullog ma is. Ehhez persze hozzájárul az oktatásmódszertan sokhelyütt szembetűnő elavultsága, nehézkessége és formális jellege. A túlterhelés elleni küzdelem égisze alatt azonban olyan vélemények is elhangzottak, amelyek a követelményrendszer szüntelen csökkentésében látják a megoldás kulcsát „Ha szükségem van valamilyen ismeretanyagra, felnyúlok o megfelelő könyvért a polcra ...” — vallotta az egyik egyetemi hallgató. Nem hiszem, hogy az emberi teljesítőképesség annyira alacsony lenne, hogy, még az alapvető problémákra is csak „mankók" — segítségével tudjon válaszolni. Csak a csökkentések rendszere lenne az egyedüli megoldás a felvetett kérdésre? Nem valószínű. Elsősorban azért nem, mert a túlterhelés jelenségének nemcsak formai-szervezeti okai vannak, hanem tartalmi vonatkozásai is. A jelenlegi szervezeti formák, iskolatípusok hibáik ellenére is alapjában véve beváltak, közoktatásunk szervezetében a közel jövőben gyökeres változtatásokra nem kerül sor. A reformoknak tehát belső, tartalmi jellegűnek kell lenni, a túlterhelés csökkentését az adott szervezeti kereten belül kell megoldani. A kérdés az, hogyan? Receptek nincsenek, — egyelőre miniszteri utasítások sincsenek — lehetőségek azonban igen. így a minimális és maximális törzsanyag kiválasztása, amelyhez a követelményrendszert igazítani lehet és ezzel egyben objektívabbá válhat az értékelés is. A szülők és az iskola fokozott együttműködésével személyre lehet szabni a terhelést. Praktikus ismereteket kell tanítani, az eddiginél lényegesen korszerűbb módszerekkel. A még mindig uralkodó tanári „előadásokat" végre a tanulók önálló munkájának kell felváltania. Még akkor is, ha ennek előkészítése időigényesebb, mint a hagyományos óráé. A felsorolt ötletek nagyon régiek. Elméletben jól ismerjük az elveket. Most a gyakorlati megvalósításon lenne a sor... A túlterhelést az ésszerű „okos terhelésnek" kell felváltania. Dr. Vuics Tibor ( A tw-műsoi megörökítése és < tetszés szerinti házi visszajátszá- ) sa technikailag megoldott prob< léma, és forgalomba kerültek \ már különféle képmagnók. A S Delta Magazin most ismerteti a ) legújabb próbálkozásokat: a ^ hosszantartói, mikrobarázdás ) hanglemezek mintájára, félórás ) televíziós műsor rögzítésére kidől- k gozott „képlemezeket". Beszólj mól ez érkatasztrófák elhárítása* ? ban elért orvosi eredményekről, I a Nap kutatás új felismeréseiről, ) a számítógépek negyedik nenue- ? dákéról, valamint arról a külön< leges elektrodinamikái tapasztalatról, hogy bizonyos körülmé) nyék között szilárd áramvezető huzalok „önmaguktól” mozogni kezdenek. (Szovjet kutatók ilyen 'J irányú megállapításait buda- ) pesti KISZ-fiatalok kísérletileg, ) kézzelfoghatóan igazolták.) Ro- > varok sajátos tulajdonságairól, az ^ évezredekkel ezelőtt élt fáraók ; napjainkban felderített betegségeiről, a levegőszennyező ben- \ zin pótlására végzett kísérletekről, a „lefestett" zenéről a kor- / szerű bútorokról (könnyen átrendezhető lakásról) szóló cikkek mellett számos érdekes információ, hír, ötlet /és ta'álmány, Del ta-lexikon és száznál több — javarészt színes — fotó teszi teljessé a lap most megjelent új számát. Pécs, Siklós. Szigetvár, Mohács Korszerűsítik Baranya kórházait Rendhagyó építkezés. A Megyei Kórház felújításának első ütemét, a belgyógyászati szárny egy részét a megígért határidő előtt három hónappal adták át az építők, a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói. A kivitel nagyon szép, építők és építtetők egyaránt elégedettek. Jövőre folytatódik a belgyógyászati osztály felújítása. Elkészül a Garay utcai szárny is, utána nyomban hozzákezdenek a Rákóczi út felé eső épületrész, a sebészet felújításához. A régi, tíz-tizenkét ágyas termek helyére kettő, négy, hat ágyas kórtermek kerülnek, A korszerű gyógyítás egyik feltétele a betegek minél jobb elhelyezése. Ennek a feltételnek az újjávarázsolt belgyógyászati osztály már megfelel. S ha utoljára is említjük, nem utolsó szempont az sem, hogy az itt dolgozó ápolónők új szociális helyiségeket kapnak. Fürdőket, öltözőket. Enyhül tehát a korábbi zsúfoltság, a kedvetlen munkavégzés egyik táptalaja. Szép, új kazánház is épült a Megyei Kórházban. Olajtüzelésű, korszerű. A jövő évben fejezik be a Siklósi Kórház emeletráépítését. Az új emeleten műtőhelyiséget, intenzív terápiás kórtermet, laboratóriumi és ambuláns helyiségeket alakítanak ki. Javul a dolgozók szociális ellátottsága: további öltözőket, fürdőt építenek. A kórház felszerelése is gazdagodik, egy új röntgengéppel. Szigetvárott megkezdődik az új kórház építésének közműves A Megyei Kórház felújított belgyógyászati szárnya Fotó: Kóródi Gabor előkészítése. Szépen hangolják össze ezt oz új lakónegyed útjainak és közműveinek építésével, A jelenlegi kórház részére korszerű röntgen-berendezést vásároltak. Mohácson 1973-ban fejeződik be a Járási Kórház elmepavilonjának építése, és korszerűsítik a kazánházat is: olajtüzelésre térnek át. Végül: a jövő tavasszal beköltözhet a KÖJÁL a pécsi városközpontban épült új székházába. Szervezés budapesti módra ELHATÁROZTA, HOGY CSALÁDI HAZAT ÉPÍT? FOGLALKOZIK A NYARALOÉPITÉS GONDOLATÁVAL? LAKÁSÉPÍTŐ SZÖVETKEZET TAGJA? Első lépés tens! \é Az Építésügyi Tájékoztatási Központ Pécsi Információs Irodája korszerű, engedélyezésre kész kiviteli tervekkel és sok hasznos információs anyaggal áll rendelkezésére. KERESSE FEL IRODÁNKAT! Cimünk: PÉCS, BOSZORKÁNY U, 2. (Műszaki Főiskolán.) Telefon: 13-277/64. A z ünnepeltet nem il- ük bírálni, de hát nem is erről van szó, bizonyos budapesti módszerekről. Szervezési módszerekről, amiket „születésnap” ide, centenárium oda most már szóvá kell tenni. Ugyanis az illetékes megyei fórumokon nemegyszer okkal sóhajtanak fel keserűen: „Voltaképp hogy gondoják ezt „ott ’ fenn?” ... Hétfőn, december 18-án 50 db FELHÍVÁS című értesítőtájékoztató szöveg érkezett a Megyei Tanács művelődési osztályára. Arról van benne szó, hogy 1973-ban első ízben rendezik meg az Országos „Vándor Sándor" Munkás- és Ifjúmunkás Énekkari Szemlét, „mely módot ad minden dalolni szerető szakmunkástanulónak, ifjúmunkásnak, katonaidejét töltő fiatalnak és a felnőtt együtteseknek is a hazai és nemzetközi munkásmozgalomban gyökerező dalok avatott tolmácsolására.” vagyis: az utóbbi másfél évtizedben egyre ritkábban hallunk kórusoktól és — ami a legszomorúbb —: mai fiataloktól munkásdalokat, jó tömegdalokat Ezt a szép hagyományt, benne a forradalmi harcok em lékeit országos mozgalomban kívánják most feleleveníteni. Hogy legyenek a mun- kás-dalfolklórnak, a forradalmi daloknak mai fáklyavivői is. Ezt szeretné felkarolni ez a szép és nemes kezdeményezés, amely a munkás dalkultúra mártírjának a nevét viseli. Ehhez várják a felhívás szerint, hogy már működő együttesek jelentkezzenek, illetve „a KlSZ-alapsierveze- tekben, iskolákban, laktanyákban, üzemekben, szövetkezetekben szervezzenek énekkarokat, éneklő csoportokat, vokálegyüttesekel." De higy- gyek-e a szememnek? „Jelentkezni lehet 1973. január 1-ig a Megyei Tanácsok népművelési csoportjainál.” Ezt közük Budapestről december 18-án. A felhívást hat országos szerv küldte ki. A KISZ, a SZOT, az MSZBT, az MM, a Fővárosi Tanács és a KÓTA (Kórusok Országos Tanácsa.) Tegnap megkérdeztem ez utóbbit: mégis hogyan gondolják ezt és komolyan gondolják-e, hogy vidéken a szervező munkára nem egészen tíz ngp jut az ünnepeket is beleszámítva. (Ha egyáltalán megkapják pl. iskolai szünet miatt a Felhívást a címzettek.) A KÓTA főtitkárhelyettese azt válaszolta: tökéletesen igazam van, dehát a nyomda miatt csúszott az egész. . És sajnos elkövették a má sodik hibát is: a jelentkezési határidőt nem módosították. Egyébként a felhívást már szeptemberben jóváhagyták. A megyétől tegnap tovább küldték a Felhívást. Pesten is, Pécsett is most abban reménykednek, hogy „értelemszerűen”, „rugalmasan” később is, akár februárban is fognak jelentkezni fiatalok és kórusok. Mert lehet. Csak ezt elfelejtették közölni. Noha az ügy megérdemelte volna. (w. e.) ..Jönnének többen is, ha nagyobb voina a hely** Siklósi utca, csütörtök este 7 óra. Az eső ömlik, az autók házak oldaláig csapják fel a vizet. Emberek — sehol. Vajon hol vannak a község fiataljai ebben a zord ősz végi időben? Erről akartunk képet kapni az ifjúsági klubokban. * Az ifjúsági házban három klub kapott helyet, az épület csendes, zárva a pinceklub ajtaja is — pechünkre — szünnap van. Az egyik teremből hirtelen felcsattan a zene, az ajtón tábla: „Asztalos János KISZ alapszervezet klubja”. A szobában két fiú „bütyköli” a lemezjátszót, az asztalon huzalok, hangszórók, szétszerelt rádióalkatrészek. Készül a hang. fal társadalmi munkában. Boksa László és Karli József a klub megnyitása óta szinte minden nop itt vannak, szerelnek, dekorálnak még ilyen szünnapon is. Elmondják: óriási volt az örömük, amikor végre ezt a termet magukénak mondhatták. Szavaikról árulkodnak a maguk készítette polcok, tablók, a klub szépítésére összegyűjtött képek, apró tárgyak. Az ifjúsági klubnak 30 tagja van, de jönnének többen is, ha nagyobb volna a hely. * A község és a KISZ vezetőinek egyaránt sok fejtörést okozott, hogyan lehetne tartalmas programmal foglalkoztatni esténként az utcán csellengő fiatalokat. így született meq az a gondolat, hogy a művelődési ház egykori szenespincéjét rendbehozzák, egy másik, újabb klub céljára. A vizes falak, a pince elhanyagolt állapota kétségessé tette, hogy itt sikerül valamit csinálni. Az együttes munka azonban meghozta az eredményét: november 7-én a klub megnyílott. Első alkalommal azonban itt sem volt szerencsénk: a szünnap miatt itt is zárt ajtókra találtunk. Cuzsvány György igazgatóval közösen néztük meg a néma klubot. Festékszag, friss mész illat... A klubtagok négyszer festették át a falakat. A három teremben mindenütt az ő munkájuk látszik. A nagyterem végén a falat beborító festményt Kiss László, az egykori klubtag készítette. A díszítőelemek, polcok, falusi kancsók, tányérok, köcsögök azonban már közös gyűjtés eredményei. Az igazgató elismerően, sőt felsőfokokban szólt o klub tagságáról. Sokakban már eloszlott az az aggály — mondotta —, hogy itt nem sikerül összeforrott közösséget létrehozni, A tanács segítőkésznek bizonyult: magnót, rádiót, televíziót ígért « jövő év első felében... * Egy hónappal később újra ellátogattunk ide, — most már klubnapon. Szerda este, háromnegyed hét. Pingpongozok, kártyázok csoportjai: a nagyteremben, magnó szól, a terem végében sakkcsatát vívnak ketten. Úgy tudtam fél hét óta már tart a szellemi vetélkedő, — program szerint. Ügylátszik, a pontosság itt nem erény ... Egy csoport fiatallal beszél- getek. Mester Péter arról mesél lelkesen, hogy eddig három hétvégén voltak már a téglagyárban dolgozni, a kapott pénz a klubpénztárt gyarapítja. A fiatalos lendülethez persze a , muzsika sem hiányzott. Valkai István leendő „disc jockey” szólt a tervekről: — Várjuk nagyon a lemezjátszót és a magnót. Akkor hétvégeken máris indulhatna a „disco”. Ezen a hétvégen tervezem az indító, a „bemelegítő” hanglemezbemutatót (kölcsönkészülékkel) és egy beot- történeti áttekintéssel. Egy a panaszok közül: a falak vizesek, szeretnék faburkolattal eltüntetni. A tanács költségvetési üzemétől ígéretet kaptak, hogy ehhez a faanyagot megkapják. Ez tehát a jelenlegi helyzet. A klubról még annyit, hogy hattagú vezetősége van. A rendet- lenkedőkkel a fegyelmi bizottság bánik el. Mint a szervezeti szabályzat mondja: „a klub- helyiségben előforduló mindennemű rendellenes tevékenység azonnali kizárást, illetve hatásos eljárást von maga után." Csők így is legyen... Van azon. ban ami nem tetszett itt. Találkoztam általános iskolás fiókkal is a klubban, akik a nagyok kártyázásánál „gibiceltek". Megtudtam, hogy a vezetőség jövőre úgy szeretné módosítani a szervezeti szabályzatot, hogy általános iskolások is lehessenek klubtagok. Igen ám, csakhogy a 17—19, vagy még idősebb fiúk és lányok társasága nem ideális a 13—14 éves gyerekeknek .., A klub életének jövendő pezsgését jelzi a jövő évi program-terv. Határozottan szép, tartalmas tervek. Vajon megvalósulnak-e? Mi, mindenesetre remél jük... I Itiechel Ere A jubileum éve a Nagy Lajos Gimnáziumban Kettős jubileum jegyében folyik az oktatás az idei tanévben a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban. Az iskola tanulói és oktatói most ünnepük a tanintézet fennállásának 285., és államosításának 25. évfordulóját. Az évforduló méltó megünneplését, a volt diákokra való emlékezést jelentik az egész éven át tartó ünnepség- sorozatok, találkozók, kiállítások és szakmai tanácskozások. A jubileumi tanév első eseményeként avatták fel novemberben az iskola volt tanítványának, August Senoá, a nagy horvát írónak emléktábláját. Ugyancsak novemberben rendezték meg a megye közép- iskolás diákjai között a Fejér Lipót matematikai versenyeket. A jubileum jegyében emlékeznek a nagy magyar költő, Petőfi Sándor életére — az irodalmi színpad műsorával. Az ünnepi tanév központi ünnepségei a Nagy Lajos-he- tek keretében zajlanak le. Ezalatt nyitják meg, immár nyolcadik alkalommal az országos középiskolás fotókiállítást, valamint az iskola történetét szemléltető kiállítást. Április 16. és 21. között nyílt tanítási napokra és szakmai, módszertani tanácskozásokra várják az érdeklődőket. A volt tanítványok szintén áprilisban találkoznak egymással, a gimnázium jelenlegi diákjaival és oktatókkal. A kettős évforduló befejezé- jseként júniusban nyilvános sporttalálkozóval zárják az 1972—73-as tanév ünnepségsorozatát. Az eseményeket pedig az emlékkönyv formájában megjelenő évkönyv őrzi majd. Karácsonyi borvásár! ÍITÜNÖ TERMELŐI FAJBOROK, OLCSÓ ARAK A PÉCSI SZÓLÓ- ÉS GYÜMÖLCSTERMELŐ SZAKCSOPORT BORKIMÉRÉSÉBEN. PÉCS, ENGELS ÚT 42/b. Megjeleni o Delta Magazin Klubügyben — Siklóson