Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-14 / 294. szám

DUN ANTOt I N APIO 1972 december 14. PÉCSI ESTÉK Cserkúti csárda Többen számítják — e jó öreg csárdának korát - két­száz esztendőre, meg kell hagy­ni, szép idő, még akkor is, ha a 70—80 centis falakat már rég kikezdte az északi 'eső es o Jakab-hegyről iesurranó Ko­nok szél, amelyet az alacso­nyabb Zsebe-domb is hiába szelídít meg. Igaz, fagerendás tetőzete még masszív, azt mondják a padlásteret keresz- tül-kasul hágják a tartófák, amelyek őszi—téli szeles „kíser- tetjáráskor” riadtan recsegnek, nyüszítenek. Kétszáz esztendő... úr­isten ... mennyi és miféle nép fordult már meg itt, a cserkúti csárdában?! Helyüket kereső — örökké vándorló — .cigányok, fáradt arcú asszonyaikkal, an­gyal-fejű szutykos gyerekekkel, fedetlen keblű és bronz-vörös hajú lányaikkal. Aztán járhat­tak itt mesterlegények is, hogy mielőtt Pécsre érkezvén városi iparosnál munkára szegődje­nek, rendbe hozzák makugat a csárda kútjánál és söntéspult- jánál kívülről, belülről egy­aránt Jelesebb napokon meg­érkeztek a vándor-cirkuszosok is, persze sátor nélkül, a leg­fontosabb „rekvizitumot" — sza­kadt lópokrócot — terítették a tornác előtti térségen a csu­pasz földre, ahol a cirkusz­igazgató keresztcsíkos dressz­ben, horpadt cilinderrel a fe­jén fújta a repedt .trombitát míg a család valamennyi tag­ja, aprógyerek, serdülő lányka és vastag-combú „igazgatóné” egymás vállára hágva mutat­ták be,a nagy attrakciót: to­jásért,'néhány cső kukoricáért, ölnyí szénáért. Vásárok napján — mgr a déli órákban — a le­hajtók és a marhahajcsárok kívül ácsorogtak az istállók előtt és üvegből itták az áldo­más maradékát, bent pedig a jópénzű kereskedők, lókupecek friss pecsenye húsokat vágtak nagy bicskákkal és „ha köl­tött ha nem köllött” —, ordí­tottak. Akik hosszabb út előtt álltak, lovaikat — kevés ellen­szolgáltatás fejében — a kocs- móros lecsutakolta, pihentetne, etette, de volt itt az épület nyugati szárnyán kovácsműhely is, ahol a mester — tisztes fog­lalkozása mellett — foghúzásra is vállalkozott. Szóval ellátták itt a vendé­get mindenfélével, néha a leg­messzebbmenőkig is, mert ahogy — ma, ezen az estén hallom o korosabb törzsvendégektől — valamikor még bizonyos hölgy­személyekről is gondoskodtak, akiket a csárdás az épület ke­leti szárnyán lévő kisszobába kvártélyozott el, szintén jele­sebb napokon. Sőt, — ugye, uz „állomány felfrissítendő!’1 — a bizonyos hölgyszemélyek cseré­jét is lebonyolították a belvá­ros egyik neves, bár nem ép­pen „elit" beszálló vendéglő­jéből. Aztán — ahogy hírlik — ez a szolgáltatás megszűnt,, a későbbi csárdások mór - nem kevésbé kifizetődő — disznóhiz­laldának rendezték be a kis- szobát 75 éves Jász Dezső Ajándék a Merukertől- mindig kedves figyelmesség! Jó tanáccsal, áruajánlattal '^^^^^^jegítiJnl^*álajitoni^^^^ Na jó, bz már elég rég volt. Hiszen’azóta is eltelt egy kis idő, hogy ezt megelőzően itt jártam, valamelyik késő tava­szi délutánon sörözgettünk, az­tán jött egy alacsony, sovány kis emberke, ragyogóan fényes csizmában, a vállán pedig hosz- szú rúd, amelynek végére drót­tal erősítette fel a háborúból elkallódott német SS-sisakot. — Én merem a pöcegödrö- ket errefelé... — mondta be­mutatkozásképpen és fejével kifele biccentett a pitvarban letámasztott, — mesterségéhez eléggé stílusos — szerszáma irányába. Aztán mindjárt fel­ajánlott nekünk három rex- partit, amelyet mi könnyeden el is fogadtunk. Több liter bort nyert tőlünk, a kisembernek po­koli gömbérzéke volt és persze szerencséje is, ami meg — mondani sem kell — ritka, de fölöttébb tisztes munkaköréből adódott... — és most hol a rex-asztal? — kérdeztem Gyuszitól, az új üzletvezetőtől, miután elődje, a jó öreg Bandi bácsi jó egy esztendeje már nyugdíjba ment. — Kidobtuk, ott áll a raktár­ban, azon tárolom a trafik­árut. Ez volt a világ legrosz- szobb játékasztala. A pénzt már be sem vette, a zöldposztó le­kopott, golyókból is csak négy darab maradt, a dákókat is ta­lán széttörték valakinek a há­tán. Két faragott bottal ját­szottak a vendégek... Kicsit megváltozott a csár­da — már amennyire változhat ez az öreg épület. A kút még mindig vagy ötven méterre ta­lálható, naponta 25—30 vödör víz, — ez a legkevesebb, amit be kell hordani, pedig hát a vízvezeték-hálózat itt van a szomszédban. „Strapás” egy munka ez, hajnaltól estig, meg akkor is, ha Gyula a feleségé­vel dolgozik, kettesben. Mert igényesek a vendégek is, épí­tőmunkások, mezőgépesek, vasutasok, aknamélyítők, átme­nő fogyasztók, vagy a környék kert- és szőlőtulajdonosai. A jó borok mellé enni is akar­nak, szeptember óta főznek is, a törzsvendégek mindig nyilat­koznak elébb, mi a kívánságuk, így aztán hol egy halászlé, hol egy pincepörkölt, töltöttkaposz- ta, vagy éppen kocsonya kerül az asztalra, de közös vacsora- kot is rendel egy-egy urános brigád. És abban sincs semmi túlzás, hogy jó bora van- a csárdának. A pécsi ÁFÉSZ — nagyon helyesen — mellőzi azt a rossz tévhitet, miszerint a külvárosi „kricsnikbe” elég egy­két fajta tatár-rizling. Itt ké- remszépen megtalálható a Ten- kes-hegyi, a Pannónia-gyön- gye, a Villányi Oportó, vagy burgundi, aztán Mecseki Riz- ling, több féle soproni és szek­szárdi bor. ) ...És uramisten! Mit meg nem kellett érnie kétszáz esz­tendő múltán a vendégnek! Még whisky is van — a többi, I mintegy tíz rangos ital mellett. El is fogyott vagy tizenkét üveggel — igaz, májustól idá­ig — mindenesetre e tények jel­zik, hogy a vendégek — min­den bizonnyal szintén jelesebb napokon — már erre is rákap­tak. Miért is ne? Elvégre a Nádor alig hét kilométerre van innét, légvonalban még any­Decemberi „tavasz" A szokatlanul enyhe decemberi időjárás hatására — a ** Mecsek védettebb helyein, völgyeiben a napokban — kivirágzott a mogyoró, virit az ibolya, a kankalin és a gyermek­láncfű. Hasonló jelenségeket észleltek Komló térségében is. A decemberi „tavasz" alaposan megtréfálta a méheket. A szorgalom megtestesítői ugyanis „igazi" tavaszkezdetet sej­tettek. A családokban megindult a Hasítás. Kirepültek a méhek, gyűjtötték a mogyoró friss virágporát, hordták- az ibolya illatos nektárát. A ritka érdekességet a méhészek fájlalják a legjobban. Az új nemzedék kikeléséhez 35 fokos tartós meleg szükséges, amelyet a méhek saját testük melegével igyekeznek biztosítani. A fokozott hőenergia termelés pedig nagymennyiségű méz­fogyasztással jár. Az életmód egyensúlyának megbillenése pusztulással fenyegeti a méheket. —mt — Imperiál és imperial Kossuth Lajos lapjónak, a Pesti Hírlapnak egyik, 1841-ben megjelent vezércikkében idézi egy angol képviselő szavait, amelyek szerint „Nagy-Britan­niának imperial parliamentje nagyszerű hatással működik..." Természetesen a cikk mondani­valója egészen más célzatú, Ezúttal azonban inkább az „im­perial” jelzőre figyeljünk fel, amelyet itt „birodalmi" érte­lemben kell venni. Az imperium mint birodalom a rómaiak alkotása, az impera- tor pedig ugyancsak náluk csá­szárt jelentett. (A szó töve: im- perare = parancsolni.) A nyu­gatrómai birodalom bukása után, a középkorban két vo­nalon is tovább futott a büszke gondolat: Bizánc és a német császárság tekintették magukat jogos örökösöknek. Amikor pe­dig már mindkettő lehanyatlott, i akkor a franciáknál jelent meg az „empereur”, a császár: Na- i póleon. Mai értékelői (és a vi- : lágosfejűek annak idején is) lát­ták, hogy a hiúság, a „gloire" bűvölete vált végzetévé a rend­kívüli tehetségnek. De sajátsá­gos módon a francia írók és művészek között alig akad, aki elítélné őt ezért Node Franciaországban is már a harmadik köztársaság ko­rát élik. Az imperium gondolata mégsem hagyja nyugodni né­hány országban az uralkodni vágyókat — meg az elnyomot­takat sem. Hiszen az imperia­lizmus (amelynek egyik csíráját a Kossuth-idézetben figyelhettük meg), már több, mint száz éve a gyarmati kizsákmányolás esz­köze. Igaz, hogy napjainkban egyre humánusabb köntöst kell öltenie. Lassan már csak az Imperiál becenév maradt népszerű az ókori hagyományból. És ha sok küzdelemben ínszakító erőfeszí­téssel sikerült is győznie a vi­lághírű magyar versenylónak, ennek fejében népszerűség, nagy díjak és gondos ápolás jutott osztályrészéül. Bán Valér nyira sem. Rab Ferenc 100 ÉVES HAIÖHARANG. Budapest centenáriumának tiszteletére a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat kedves ajándékkal lepte meg a Közlekedési Múzeumot. Irma nevű folyami vontatójá­nak harangja, amely bizonyított adatok alapján 100 éves, akárcsak a hajó, — most múzeumba kerül. A Hajó, mint a legöregebb dunai vontató továbbra is szolgálatot teljesít a Dunán. Képünk: A hajó harangja és az adományozó levél. Részese száza­dunk legnagyobb csatájának, a ha- T("\ * zai, s a nemzetközi forradalmi mun­kásmozgalom küz­delmeinek. Meg­alakulása után egy hónappal már tagja a Kommu­nisták Magyaror­szági Pártjának. Münnich Ferenc nevezi ki o békés­csabai 101. Vörös Gyalogezred poli­tikai biztosává. Szerkeszti a Kassai Munkást, a romá­niai Előrét, neve ott szerepel a ro­mán, osztrák, né­met. holland, spa­nyol, Francia Kom­munista Párt név­sorában. Harcol a spanyol polgárháborúban, az Északi, majd az Andalúziái Hadsereg hadműveleti osztályá­nak vezetője, a külföldi önkén­tesek közül egyedül ő kapja meg a Katonai Vitézségi Ér­demrendet, a legmagasabb köztársasági kitüntetést. Ki­emelkedő olakja a francia el­lenállásnak. Újságíró, író, had­történész, de mindenkor — mint maga vallja — elsősorban hi­vatásos forradalmár. 1897. de­cember 14-én született Nagy­károlyban. Ma hetvenöt eszten­dős, — Mrf mondana ezen a szü­letésnapon? — Illés Béla úgy fogalmazta meg, hogy aki azért él, amiben hisz, az haláláig fiatal marad. Ötvenhárom év alatt jó tapasz­talatokat szereztem ennek igaz­ságáról. Mindenkinek a maga dolgát kell tennie, ennyi az egész. — Most megjelent könyvé­ben, a „Hispániában“ Tacitust idézi. „Kevesen maradtunk és — hogy úgy mondjam — nem­csak másokat éltünk túl, hanem szinte magunkat is." Nincs eb­ben némi kesernyésség? — Nincsen. Csupán a ma­gam nemzedékére gondoltam, a tizenkilencesekre, a „spanyo­losokra", de a negyvenötösökre is, a kommunistáknak arra a vo­nulatára, amely lassan — és természetszerűen — átadja a stafétabotot. Jó érzés, hogy van kinek, s elégtétel is: amit kezd­tünk, omit tettünk, az ma egye­nesben van. — Brecht szerint „Wer die Macht hat, hat die Sorgen", azaz a hatalom gondokat szül. ön, életében sűrűn küzdött a hatalom ellen, egy másik s a leg­főbb hatalom, a proletariátus seregének sokféle parancsnoki í posztján. Nyilván hozott fájdal- { más döntéseket is. Mi ad erőt ezekhez? — A tudat, hogy minden a hatalmon, a ki kit győz le elvén múlik. A hit, hogy amiért cse­lekszünk, az a legigazibb ügy. A meggyőződés, hogy Landler Jenőt idézve, csatát, háborút el lehet veszíteni, de forradal­mat soha. Ma úgy mondom: könnyebb harcolni a szocializ­musért, mint megvalósítani azt. A fegyveres frontok arcvonala mindig világosabb, mint az ideológiai küzdelmeké, a békés építőmunkáé. Ezért, amikor problémákról hallok, soha nem i azokra, hanem a megoldásra teszem a hangsúlyt, az a fon­tos. Aki úgy hiszi, hogy egy csatát kell megvívnia, az keve­set vállal. A szocializmushoz ve­zető út ellentmondásokkal van kikövezve. S csaták nemcsak akkor zajlanak, amikor dörög­nek a fegyverek. — Azaz nincs, nem lehet elé­gedett forradalmár? — Igen is, nem is. Minden eredmény elégtétel, de hogy katonai hasonlattal éjek, a si­kerek továbbfejlesztése a győ­zelemhez elengedhetetlen. A szocializmus építése, megint- csak katonai kifejezéssel, nem állóháború, hanem dialektikus folyamat. Örökös mozgás, de nem egyetlen irányban! Jó len­ne nyílegyenesen haladni, de vannak kitérők, kátyúk is. Nem­egyszer rész-kudarcok. Am vég­ső soron az a fontos, hogy tud­juk, mit akarunk, — A kommunistákra ellenfe­leik évtizedek óta szeretnék rá­sütni a bélyegzőt: fanatikusok. Az ön élete nem szűkölködik olyan tettekben, amelyek mint­ha igazolnák ezt.,, —- Ha ellenfeleink elkötele­zettségünket vélik fanatizmus­nak, igazuk van, A kommunis­ták „fanatizmusa” az optimiz­mus, ami az ügy igazságáról való meggyőződéssel egyenlő. E „fanatizmus” a történelmi perspektíva maga, a társadal­mi mozgás iránya. S ez a „fa­natikusokat” igazolja. — ön harcolt tizenkilencben az intervenciósok ellen, Spa­nyolországban Franco csapatai­val nézett szembe, Franciaor­szágban az SS géppisztolyaival. Félt? — Olyan hősök, akik nem félnek, csak a népmesékben vannak. A való világ küzdelmei­ben emberek vesznek részt, akik természetes önfenntartó, sí ösztöne a félelem. Leküzdeni a félelmet erkölcsi tartalékok kérdése. Jónéhányszor már úgy nézett ki: otthagyom a fogam. S mégis, nyílt kiút. A vak re­ménykedés nem ér semmit, an­nál többet a kollektíva esze, összefogása, bátorsága. Minden nehéz helyzetből a közösség lelt megoldást. S még valamit eh­hez: mind katonaként, mind ci­vilként megtanultam, hogy pa­rancsnokolni, bármilyen kis vagy nagy poszton, csak elmé­lyült ismeretekkel lehet. — Harcolt, s irt; golyókkal, betűkkel küzdve. „Budapesttől Budapestig" című kötetének mottója egy Cervantes-idézet. „A toll nem csorbítja a lándzsa hegyét, sem a lándzsa a tol­iét." Tanulmányokat publikált német, francia, spanyol, svájci, holland lapokban, társa volt Landler Jenőnek, Zalka Máté­nak, kiváló forradalmárok sere­gének. Mit jelent önnek az a szó: őröm? — Azt, ha olyasmit tehettem, tehetek, aminek eredményét megoszthatom másokkal, ami-, nek gyümölcse nemcsak az enyém. Azt, hogy becsülni tu­dom a kis eredményeket is. Azt, hogy fel nevelődött egy olyan nemzedék, amely megta­nult gondolkozni, mely hitet és tudatosságot ötvöz, s így cse­lekszik. Azt, hogy bárhol legyek is az országban, mindent úgy nézhetek: közöm van hozzá. Ma hetvenöt esztendős. 1918 óta katonája a világméretű küzdelemnek. Egyik cikkének mottója Federico Garcia Lorca hitvallása: „Amíg élek, a sze­gények pártján fogok állni.” Jász Dezső sem tett másként, s erejének forrgsa kommunista hite. A Pravda írta róla: „Ha olyan emberekkel találkozunk, mint Jász Dezső, az internacio­nalizmus szó valósággal látha­tó tartalmat nyer.” Mészáros Ötté

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents