Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-10 / 265. szám

1172. november TO. DUNANTOlt NAPIG 5 Az MSZMP Pécs városi Bizottságának ülése Tegnap délelőtt Szentirányi József titkár elnökletével ülést tartott az MSZMP Pécs városi Bizottsága. Első napirendként a Városi Pártbizottság irányító, ellenőrző és segítő tevékenységéről szó­ló jelentést vitatták meg, mely­nek előadója Ambrus Jenő, a pártbizottság első titkára volt. Antal Gyula, a pártbizottság osztályvezetője terjesztette be Pécs város felszabadulása 30. évfordulója megünnepléséről készített javaslatot. Ezt köve­tően Ambrus Jenő számolt be a végrehajtó bizottság 1972. au­gusztus 30. óta végzett munká­járól. A pártbizottság személyi kér­désekben hozott határozatokot A Városi Pártbizottság tagjai közül Novak Szilveszter és Mitzki Ervin elvtársakat vissza­hívták. Horváth Tibornét, a Pé­csi Dohánygyár dolgozóját, Lu­kács János pártmunkást, Lukács Lászlót, a KISZ Pécs városi Bi­zottságának első titkárát, Mé­száros Andrást és Szabó Nán­dort, a Pécsi városi Pártbizott­ság osztályvezetőit a Városi Pártbizottság tagjai sorába vá­lasztották. A pártbizottság Lu­kács Jánost a pártbizottság tit­kárának megválasztotta. A Városi Pártbizottság mel­lett működő munkabizottságok­ban a következő személyi vál­tozások történtek: a Gazdaság- és Szövetkezetpolitikai Munka- bizottság elnöki funkciójából Wieder Béla elvtársat, a Pro­paganda és Művelődésügyi Munkabizottság tagjai közül Mitzki En/in elvtórsat, a Párt- építési Munkabizottság tagjai közül dr. Deák János és Novák Szilveszter elvtársakat felmen­tették. A Gazdaság- és Szövet­kezetpolitikai Munkabizottság elnökének Lukács Jánost, a Pártépitési Munkabizottság tit­kárának Szabó Nándort, a Pártépítési Munkabizottság tag­jának Virág Józsefet, a MÉV ÍV. üzem PB-titkárát és Lukács Lászlót, a Propaganda és Mű­velődési Munkabizottság tagjá­nak Kászon Józsefet, a Dunán­túli Napló külpolitikai szerkesz­tőjét megválasztották. Vezetők klubja a KISZÖV-ben Időszerű szövetkezet- és gazdaságpolitikai kérdésekről tartott nyitó foglalkozást az OKISZ elnöke Az ipari szövetkezetek leg­fontosabb szövetkezet- és gaz­daságpolitikai kérdéseiről be­szélt tegnap Pécsetf a KISZÖV nemrégiben elkészült, jól be­rendezett klubhelyiségében a vezetők klubjának nyitó foglal­kozásán Rév Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az OKISZ elnöke. A megnyitón részt vett dr. Nagy József, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának tit­kára. Rév Lajos vitaindítójában egy esztendőre szóló vitaanyagot hallottunk az ipari szövetkeze­tek munkájáról. Az ipari szövetkezetek az idén várhatóan 9 százalékkal termel-. nek többet, mint 1971-ben, ugyanokkor a létszám mintegy 11 ezer fővel csökkent, az egy főre eső termelési érték ennek megfelelően 12 százalékkal nö­vekedett. A belkereskedelemnek 3—4, a külkereskedelemnek 22 —24 százalékkal több árut ad­tak az ipari szövetkezetek, mint egyesztendeje. Az építőipar bár 500 lakással többet épít mint 1971-ben, a tervezettnél és a kormány által vártnál mégis sokkal kevesebbet A szolgálta­tási tevékenység 6—8 százalék­kal nőtt, — a cipő- és ruházati javításnál csökkent — különö­sen a gépkocsi, elektromos ház­tartási gépek és elektroakusz­tikai eszközök javításában nö­vekedett meg a szövetkezetek szerepe. A beruházásokról szólva Rév Lajos elmondotta, hogy a ne­gyedik 5 éves tervben kilenc milliárdos forgó- és állóeszköz gyarapodást terveztek országo­san, ennél valószínűleg jóval kevesebb valósul meg. így 1975- re az eredetinél kevesebb, mint­egy 660—680 olyan szövetkezet lesz, mely a mai követelmé­nyeknek megfelelően a „korsze­rű” jelző birtokában lehet. Szó esett a felelőtlen beruházások­ról is, és a kihasználatlan szol­gáltató házakról. Az elmúlt év­ben 130 új szolgáltató ház ké­szült el, 30 most is építés alatt áll, az épületek drágasága, ki­vitele azonban nincs arányban a kihosználtságukkaL Az OKISZ elnöke többek kö­zött szólt az államigazgatási szervek felelősségéről: jelenleg 13 szövetkezet áll kényszer fel­számolás alatt, közülük 12 újonnan alakult — az elmúlt évben 19 új szövetkezet alakult összesen — és kilenc szövetke­zet vezetői ellen rendőrségi el­járást is kellett indítani. Na­gyobb körültekintéssel már az alakulásnál látni kellett volna, hogy az új szövetkezetek nem állanak biztos erkölcsi és gaz­dasági alapokon. Végezetül szó esett a szövet­kezeti mozgalomban is szükség- szerű üzem- és munkaszervezés­ről: 1973-at a rendcsinálás esz­tendejének szánják, amikor az alapvető gazdálkodási és ügy­viteli rendet megteremtik, addig ugyanis, míg ez meg nem va­lósul, az üzem- és munkaszer­vezés csak álom lehet. LJ. ,Kevés az olvasó pedagógus...” Egy nevelő az olvasóvá nevelésről Az iskola és a könyvtár szo­rosabb együttműködése állt a gyermekkönyvtáros tapasztalat- csere tegnapi munkájának kö­zéppontjában. Mint hírül ad­tuk, Pécsett, a Doktor Sándor Művelődési Központban talál­koztak Baranya, Fejér és Tolna gyermekkönyvtárosai, hogy a jö­vő felnőttéinek olvasóvá neve­léséről, ennek mai feladatairól véleményt és tapasztalatot cse­réljenek. Tegnapi programjuk­ban Kocsis József, Olasz község általános iskolájának igazgató­ja az iskolai könyvtárak és a közművelődési könyvtárak együttműködéséről szólt. Elő­adásának számos adata, gon­dolata és javaslata szélesebb érdeklődésre is számot tarthat. Több országos és helyi fölmé­rés eredményét is idézve arra a sajnos, eléggé ismert általá­nosításra utalt mindenekelőtt, hogy falun is — az érezhető „gyermekkultusz” ellenére — kiáltó a fogyatékosság a gyere- I kék és g felnőttek: szülők, pe­Egy fa mentette meg az életüket Tegnapi számunkban már hírt adtunk oz abaligeti út men­tén történt közúti balesetről, amelynek részleteit lapzártáig nem sikerült megtudnunk. Szerdán este Simora József, 19 éves pécsi lakos személygépkocsival Abaliget felé menet a 11-es és a 12-es kilométerkő között — egy jobbra ívelő útkanyarban — átsodródott o menetirány szerinti bal oldalra, és az úttest melletti szakadékba fordult. A lezuhanástól egy fa mentette meg a kocsiban tartózkodó négy fiatalembert, akik közül Keller Tamás pécsi lakos súlyos, de nem élet- veszélyes, Tankó Sándor, Kiss-Vörös Jenő pécsi lakosok és Simora, aki a kocsit vezette, könnyebb sérüléseket szenvedtek. A baleset következtében 15 000 forint értékű kár keletkezett a személygépkocsiban. Úi rejtvénysorozatot indítunk! Pedagógus-továbbképzés Az éjmecsekafjol autóbusz- végállomástól indultak tegnap különbusszal a biológia szakos pécsi pedagógusok érdekes kör­útjukra, amelynek lényege vol­taképpen szakmai továbbképzés volt, de kirándulásnak is te­kinthették a résztvevők. A ter­mészetjárással egybekötött to­vábbképzés úticéljo Égervölgy volt Előtte a tanárok meg­szemlélték a város fentről jól látható füstködét, geológiai. botanikai, környezetvédelmi, borászati kiselőadásokat hall­gattak a körút pihenőhelyein. Az előadásokat meghívott szak­emberek tartották. A pedagó­gus Továbbképzési Kabinet, a Városi Természetvédelmi Bizott­ság és a Városi Egészségneve­lési Csoport rendezésében meg­tartott továbbképzés tapaszta­latait elsősorban környezetvé­delmi témájú óráikon hasznosít­hatják a pedagógusok. 13+1 KRESZ-totó Dijak: táskarádió, kempingfelszerelések, biztonsági övék, autóscikkek A tudatosabb, udvariasabb, emberséges közlekedésért, a közlekedési ismeretek alapo­sabb elsajátításáért, a tavaly nagy sikert aratott KRESZ-totó folytatásaként a Dunántúli Napló Szerkesztősége, a Bara­nya megyei Közúti Balesetelhá­rítási Tanács, a Baranya megyei Rendőrfőkapitányság közleke­désrendészeti osztálya, a TIT Baranya megyei Szervezetének Közlekedéstudományi Szakcso­portja, az Autóközlekedési Tan­intézet, az Állami Biztosító Ba­ranya megyei Igazgatósága és a Magyar Autóklub Baranya Élelmiszer-újdonságok bemutatója Komlón Porított iánk és tejszín Ötszáz nő a zsűriben — Ami még hiányzik a boltokban „Végy egy tasak fánkport, keverd el vízzel, forró zsírba vagy olajba szaggass kanálnyi fánkokat, s pillanatok alatt kész az ízletes sütemény." Ilyen és hasonló hirdetéseket hallhatunk a rádióban, olvashatunk az or­szágos lapokban. Ám a leg­többre csak legyintettek eddig a komlói asszdhyok: hiszem, ho látom. Tegnap Komlón, a MÁJUS 1 Ruhagyár nagytermében rende­zett árubemutatón vagy félez­ren látták és kóstolták meg a második műszakot megkönnyítő élelmiszer újdonságokat. Rend­hagyó találkozót tartott itt az Ipar, a kis- és nagykereskede­lem, vendégül látva az üzem valamennyi dolgozóját. A ren­dezők: a Baranya-Tolna megyei FŰSZERT, az Élelmiszer Keres­kedelmi Vállalat, a Bajai Hűtő­ház, a Zamat Keksz- és Ostya­gyár, valamint konzerviparunk vállalta o találkozást o fogyasz­tóval. Meghallgatták a lányok­ból és asszonyokból álló, szo­katlan nagylétszámú zsűri véle­ményét az ellátásról, hibákról, újdonságokról. A dicséretes vá!- lalkozás megérdemelt sikert aratott. A kritikus szemmel fi­gyelő vendégek jelenlétében, a helyszínen készítették az étele­ket, sütötték a fánkot, bélszín­rolót. íme néhány a kiállítás újdon­ságaiból: svéd gyártmányú tej­színpor, kakaós süteménypor, fánkpor, turista kakaó, mélyhű­tött rakott kel, bélszínroló, fő­zelékpor bébi ételek készítésé­hez, MAGGI levesporok, húsos és sonkás levesbetét konzerv. Pufi fánkpor — bár országo­san reklámozzák — Baranyában nem kapható, az első szállít­mányt a következő hetekre ígé­ri a kereskedelem. Méltán sé­relmezik a komlóiak, hogy több nagyszerű újdonság, mélyhűtött készítmény és konzerv csak el­vétve, vagy egyáltalán nincs a vidéki üzletekben, Szóváíettek; nem gondol az ipar a nagyobb családokra. Bélszínrolóból pél­dául csak 20 dekás, vagy 2,5 kilós csomag kapható. Az ipar és kereskedelem képviselői fel­jegyezték az észrevételeket és orvoslást ígértek. Végezetül Fuchs Antalné, a gyár varrónője foglalta össze a kóstolóval egybekötött bemu­tatón elhangzott véleményeket: — örülünk a rendezvénynek, köszönjük, hogy „házhoz jöt­tek" az újdonságokkal. Kevés a szabadidőnk, valamennyien szeretnénk csökkenteni a kony­hában töltött órákat, fárado­zást. Három jóétvógyú gyere­kem van, létkérdés a házi koszt. Ez nálunk azt is jelenti, szíve­sen fogadunk minden, gyorsan készíthető, elérhető áron vásá­rolható félkész vagy készételt, konzervet. A családom vállal­kozó kedvű, nem idegenkedik a szokatlantól. Az itt látott új­donságokat sorra kipróbáljuk. Persze csak akkor, ha Komlón is kaphatók ... W. M. megyei Szervezete lapunkban november í 2-től négy forduló­ban, négy egymást kővető va­sárnapi megjelenéssel 13 -+- 1 szelvényű KRESZ-totó rejtvény­sorozatot Indít. A telitalólotos szelvényt be­küldők között 10 000 forint ér­tékben értékes díjakat sorso­lunk ki. A jutalmak sorsolásá­ban részt vesz minden telitaiá- latos szelvény. Az egyes fordu­lók megfejtőit is díjazzuk. A he­lyes megfejtők között fordulón­ként öt 250 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, melyeket a pécsi Centrum Áruházban le­het beváltani. Azok között, akik mind a négy fordulóban telitalálatős szelvényt küldtek be, a négy forduló után kisorsoljuk a tárgy- jutalmakat. Első díjként egy Camping Record típusú táska­rádiót, második díjként egy kempingfelszerelést (asztal, két szék, kempingágy), harmadik díjként egy autós hűtőtáskát és egy biztonsági övét, negyedik díjként egy Espresso típusú hat- személyes kávéfőzőt, ötödik díj­ként biztonsági övét, hatodik díjként egy gumimatracot, ne- tedik díjként pedig egy autós hűtőtáskát, valamint több ki­sebb ajándéktárgyét A tárgy­jutalmak megtekinthetők a pé­csi Centrum Aruház műszaki osztályának kirakatában. A sorsolás eredményét és a megelőző telitalólotos szelvényt vasárnapi lapjainkban közöljük. A mind a négy fordulóban teli­találatot elért szelvényeket de­cember 15-én sorsoljuk és a nyertesek nevét december 17-i számunkban közöljük, megjelöl­ve azt is, hogy mit nyertek. Kérjük megfejtőinket, hogy a szelvényeket a lapból kivág- j va, azon a név és a lakcím | pontos feltüntetésével, boríték­ban (a borítékra megfelelő ér­tékű bélyeget kérünk ragasztó- I nil), gyüretlenül küldjék be o j Dunántúli Napló Szerkesztőse- ge címére (Pécs, Hunyadi út 11.). Kérjük, hogy a borítékra ,,KRESZ-totó" megjelölést írja­nak. dagógusok olvasási arányaiban; a könyv szeretetében, az olva­sási igény fölkeltésében. Csalá­don belül a könyv alig játszik szerepet a kisgyerekek szemé­lyiség alakításában. Olaszon, ahol egyébként jó a könyvtári munka, az olvasás propagan­dája, egy fölmérés szerint a gyerekek alig negyede kap könyvet karácsonyra. 120 tanuló közül mindössze három jelezte, hogy a szülei este szoktak ol­vasni is. Mindebből a könyv­tárosok és nevelők számára a tennivalók szükségessége — és nem a reménytelensége —kell, hogy következzék. Két feltétel alapján. Lelkes, példaszerűen olvasó pedagógusokra van szükség. Igaz, ma még nem ez a jellem­ző. Eléggé gyakori még a könyv szerepének lebecsülése, a kö­zömbösség; kevés a pedagógu­sok közt az olvasó ember... A másik feltétel: jól fölszerelt is­kolai könyvtárak kellenek, azaz kellenének. Szegényes fölszerelés, alig frissülő állomány, eldugott könyvszekrények jellemzik az is­kolai könyvtárhálózatot. A pe­dagógus könyvtáros munkáját nem díjazzák és gyakori még az ..ezek a falusi gyerekek nem igénylik (!) a könyvet.. .’’-féle szemlélet. Országszerte ugyan­akkor akadnak követésre méltó jó példák is. Van, ahol a pe­dagógus irányítja a gyerekek könyvvásárlását: vannak sza­badpolcos iskolai könyvtárak is, ahol kedvükre „turkálhatnak" a kötetek között és vannak már teremben elhelyezett 20—25 kötetes osztálykönyvtárak is. Bonyolultabb ennél, de talán a legfontosabb az iskolai és a közművelődési könyvtárak kap­csolata. Ehhez saját gyakorla­tából, Olasz községből hallot­tunk néhány példát. Az iskola- vezetés év elején megköveteli a nevelők szervezett könyvtár- látogatását. Megismerik és ki­választják a tananyag szemlél­tetésére, kiegészítésére alkal­mas (ajánlható) könyveket és ifjúságj irodalmat. Ez együtt évente több mint száz kötet, amely letéti anyagként az is­kolai könyvtárba kerül egy évre. Alkalmanként az osztálycsopor­tok is szervezett könyvtórlátoga- táson vesrnek részt, hasonló „felderítő” céllal. S méq egy példa: az iskolában könyvtáros szakkör működik. Tagjai a sza­badpolcos állományt rendben tartják, ismerkednek a könyv­táros munkával. Ezeken túl is azonban az olvasóvá nevelés csak az iskolai és a közműve­lődési könyvtárak együttes esz­közeivel, törekvéseivel mutathat fel eredményeket. A tapasztalatcsere további előadásokkal és vitával folyta­tódott. ANYAK0NYV PÉCS SZÜLETTEK Márkus Mónika, Körtvélyesi Bene­dek, Tóth Lajos, Auth Krisztina« Patkó Géza, Puber Zsolt, Katonai József, Albert Attila, Tóth László, Nick Melinda, Sipos László, Szecsei Attila, Pereszlényi Zoltán, Stricid Vera, Gellén Mónika, Gálfi Zsolt, Spengler Tamás, Jászó Zoltán, Bodó István, Dragovácz Tamás, Szabó Erika, Bánusz Tímea, Osztrogonácx Erika, Petrovics Eszter, Mehlmann Zsolt, Szreda Mónika, Németh Gábor, Szamosközi István, Horváth János, Danka László, Krausz Gábor, Csóka László, Lovász Nóra, Somlai László, Szászi András, Gál Zoltán. Máté Mónika, Gárdos Cecília, Adonyi Nóra, Balogh Erzsébet, Dávid Lívia, Zsiqmond László, Csontos Róbert, Látkoczki Andrea, Molnár Bernadett Zolarek Péter, Kovács Norbert, Léhmann Rita, Berta Orsolya, Li- poczki Melinda, Roisz Patrícia, Nagy Anita. Gáspár Gábor, Vezér Sza­bolcs, Demeter Zoltán, Hergenróder Jácint. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Nagy Rudolf és Szabó Judit, dr. Farkas József és Papp Mária, Gabb József és Kocsis Katalin, Penes Hen­rik és Barta Ibolya, Oláh Sándor és Rippl Mária, Nagy Imre és Dombó­vári Veronika, Gyulai Pál és Illés Zsuzsanna, Szentgyorgyi Lajos és Halmos Magdolna, Németh József és Bencsi Kamilla, Kovács Zoltán ős Borbás Erzsébet, Kasza Márton és Szabó Ágnes, Monostori Endre és Czeglódy Márta, Dohány Pál és Pó­lyák Valéria, Török László és Novak Lívia, Hirczy Ferenc és Kintli Mária, Bátorfí József és Pásztor Erzsébet, Rónaky Károly és Csordás Mária, Orosz József és Bach Ilona, Hosszá István és Hangyái Mária, Lovász József és Nesz Ago, Kiss Géza és Horváth Rozália, Kordás József és Prim Gabriella, Késmárki Zoltán és Valkó Anna, Várnagy Péter és Uherkoyich Agnes, Hargitai János, és Laboda Gizella, Spiegler Csaba és Ózdi Etelka, Németh Ferenc és Szarka Erzsébet, Szabó Károly és Solymosi Ágnes, Várnagy Attila és Sólyom Katalin, Paczári Miklós és Szigetvári Zsuzsanna. MEGHALTAK Szakvárí Henrikné sz.: Müller A»** na, Mayer József, Horváth Rezső, Kamu János, Károly Ferencné sz.» Balogh Rozália, Gáspár István. Hor- ! váth József, Tánczos Ferenc, Téczell ! János, Szigeti Andrésné sz.: Gom­bosi Edit, Nagy Zsigmondné sz.: Törgvéki Irén, Marton István, Pohli Károly, Lukács János, Orsós Mária, Szünder József, Tokai Jánosné sz.: Horváth Margit, Bayer Jánosné sz.: Keszler Teréz, Csongár József, Gomb­kötő Sándor, Kovács Józsefné^ sz.: Batka Mária, dr. Tichy Ferencné sz.: Kindl Gizella, Balogh Sándor, Varga László, Viskey Mihály, Karácsony Fe­rencné sz.: Gotvalcz Katalin, Ste- nesi-Freund Lajosné sz.: Schmiedt Etelka, Vass György, Horváth Fe­rencné sz.: Varga Teréz, Ács István, Quaritsch Károlyné sz.: Perneker Te- Aréz, Sey József, Molnár Vendel, Gyu- ricza Józsefné sz.: Mamózsics Rozőm lia, Bátori József,^ Tavalyi Ferenc­né sz.: Kovács Zsófia, Zidarics Jó­zsef, Endre Károlyné sz.: Fata Ju­lianna, Deák Imréné sz.: Biherez Viktória, Méhn Jakab, Paoa Lajos­né sz.: Popovics Mária, Sohnhaltor Henrikné sz.: Doeshalik Franciska, Wohlschein Ferenc, őri Lásrlóné sz.» Vizler Gizella, Jankovlcs Adámné sz.: Csitmók Anna. Füredi József, Koltal Jenő, Pólya Sándor, Kolozsvári Sán­dor. Ma délután: Új könyvek premierje Három esemény keretében újszerű könybemutatókat tarta­nak ma Pécsett. A Janus Pan­nonius Gimnáziumban délelőtt Tüskés Tibor magyar óráján részt vesz Moldova György író. Délután 5 órakor a Magyar írók Könyvesboltjában Várko- nyi Nándor, Moldova György és Gera György új regényét, va­lamint Pákolitz István verskö­tetét mutatják be az olvasók­nak. A könyvpremieren a szer­zők válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Majd este 6 órakor író-olvasó találkozó lesz a Hír- lapolvasóban. SZIGETVAR SZÜLETTEK Zsebe Zsolt, Nagy Attila, Nyári Jó­zsef, Bogdán Julianna, Heisz József. Keresztúri Mária, Bakó Ferenc, Ka­rácsony Beáta, Bosnyák Attila, Hor­váth Andrea, Szolga József. HAtASSAGOT KÖTÖTTEK Biró József és Nagy Katalin, Ga­rami András és Barta Mária. MEGHALTAK Szabó Istvánné sz.: Balaton Rozá­lia, Szabó Kálmán, Németh Istváf— né sz.: Bézsenyi Rozália, Bencsib János, Románcz Mária, Kovács Gá- borné sz.: Fodor Julianna, Pataki JA- nosné sz.: Binder Erzsébet, Gelen­csér Mihály. Konfekció üzemünkbe szabászat! szakmunkásokat, vágókat. térítőkét FELVESZÜNK. PÉCSI VEGYESIPARI VALL. Lotz Károly utca 2. szám. VÁLLALATOK, KOZÜLETEK, HIVATALOK, MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE MINDENNEMŰ könyvkötőmunkát DOBOZOK, IRATTARTÓK, ÜZLETI KÖNYVEK KÉSZÍTÉSÉT RÖVID HATÁRIDŐRE VALLAUA a PÉCSI VEGYESIPARI VALLALAT Könyvkötő és Sokszorosító Üzeme, Pécs, Irányi Dániel tér 9. szám. ,)o a IJ ,áía jfJlPK

Next

/
Thumbnails
Contents