Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-28 / 280. szám

1 t9T2. november 28. OUNANTOll NAPIO Sokrétű, nagy szakértelmet igénylő feladatok A pályaválasztási tanácsadás Baranyában Egy évtizede szervezik Ma­gyarországon a pályaválasztási tanácsadást, de például Fran­ciaországban ennél is régeb­ben létezik, sőt, ott olyan ál­lampolgári ellátás, szinte jog a pályaválasztáshoz szükséges személyiségvizsgálat, mint mutá­lunk a tüdőszűrés. Svéd, japán példákat is sorolhatnánk, de a nem mindiq jóízű példálódzás helyett inkább a magunk fel­adatairól kell gondolkodni. A pályaválasztási tanácsadók mellett szóló legkomolyabb tár­sadalmi tény: a munkaerőután­pótlást az ifjúság adja. S nem mindegy, hogy melyik pályára hány és mennyire alkalmas fia­tal megy. Itt máris látszik a legnagyobb qát, amit a pálya- irányításnak át kell ugornia: a most kiegyenlítődő demográfiai hullámzás. Az ezidáig jellemző népesedési hullámhegy, majd hullámvölgy után most már ará­nyosnak tűnik a népszaporulat. De amíg a mai bölcsődések és óvodások úgynevezett pálya­érettek lesznek, — addig is a pályaválasztási tanácsadó inté­zetek feladata, hogy a ma még kevés fiatalt oda irányítsák, ahol szükséq van rájuk, s meg­felelően válogassák ki. Hol tart ebben a munkában a Baranya megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet? — A megyék között szép, talán a legszebb eredményeket érte el. Erről szólt a legutóbbi harkányi országos értékelés is. Elsősor­ban az alapnál, az iskolákban szervezték meg. Kialakították a pályaválasztási felelősök rend­szerét, igaz, nem minden isko­lában, mégis kiindulási alapot teremtve a további munkához. Ezek a felelősök már rendsze­res képzésben is részesülnek. Néhány éve működik egy köz­ponti intézet a Megyei Tanács épületébe«! többféle szakember­rel, hasonlóképpen működik Pécs városban is. Csakhogy a két intézet, amelyet nagyon he­lyesen egyesíteni akarnak, most már több tárgyi, elhelye­zési feltételt igényel. Nincs megfelelő épülete, felszerelése pedig a megye és Pécs város között kétfelé forgácsolódik. Igaz, működik már a megyében sajátosan pályaválasztási cé­lokat szolgáló autóbusz, de ez méq nem minden. A szép he­lyen álló baranyai eredménye­ket most már nehéz lesz to­vább fejleszteni megfelelő do­logi-pénzügyi támogatás nél­kül. A kérdésnél kissé el kell Időzni. A baranyainál kedve­zőbb eredményt elért megyék­ben ugyanis már eddig több pénzt szántak a pályaválasz­tásra. Csak a központ számára, vagyis az intézet elhelyezésére a Pécsnél jóval kisebb Zala­egerszegen külön épületet vá­sároltak. Debrecenben új inté­zetet építettek fel, hasonlóan gondoskodtak a tatabányai in­tézetről is. Szegeden és Mis­kolcon közel egymillió forint a megyei intézet ellátmánya, jó­val nagyobb mint a baranyaié, amelynek lényegében csak a bérkiadásait fedezik. Köztudott, hogy az állami oktatásra szánt pénznek igen sok helye van. De ezek sorában nem kerülhet há­túira a pályaválasztás sem. De mik a tennivalói ennek az intézetnek? — Először is a már jól megalapozott iskolai pályaválasztási hálózat teljes kiépítése. Minden általános és középiskolában szükség van olyan pedagógusokra, akiket megfelelően képeznek ki erre a célra és megfelelően díjaznak. Dicséretes dolog, hogy a bara­nyai Intézet már most felvette a kapcsolatot a Pécsi Tanár­képző Főiskolával, s megfelelő jogszabályok alapján együtt­működik majd abban, hogy a leendő pedagógusok bármilyen szakon is tanuljanak, megfelelő oktatásban részesüljenek a pá­lyaválasztási, pályairónyítási tudnivalók körében is. Ennél azonban sokkal na­gyobb feladatok is vannak. Elsősorban a munkahelyi pá­lyaválasztás, illetve pályairányí­tás. Hiszen ez nemcsak iskolai munka, mert a pólyakorrekció is élő valóság. így hívják azt az esetet, amikor a legkülön­bözőbb élethelyzetekben több­kevesebb ember 20, 30, netán 40 éves korában pályát változ­tat. Hiszen egy kiválasztott élet­pályát el lehet cserélni másik­kal, s általános jelenség volt és lesz, hogy ezzel a lehető­séggel sokan élnek. A pálya- választás és irányítás tehát az egyének szempontjából nem le­zárt, egyszeri intézkedés, hanem folyamatos munka, s ilyen ese­tekben Is szükség van a mun­kahelyeket és az egyes embe­reket szakértelemmel segítő­irányító pályaválasztási tanács­adó intézetre. Igen nagy fel­adat tehát a munkahelyi pá­lyairányítás és ebben a pálya- választási felelősök hálózatának létrehozásától kezdve a korsze­rű szociálpszichológia eredmé­nyeinek felhasználásáiq sok­minden benne van. S nem is könnyű feladat, hiszen ez az említett tudományág viszonylag fiatal, sajnos Magyarországon csak most kezdik felfedezni, s nem is túl gyorsan. Mindezek a qondolatok csak érintették a pályaválasztás igen gazdag, nagyon sokrétű tárgy­körét. Éppen ezért a jövőben gyakrabban szeretnénk beszót- ni a pályaválasztási tanácsadó szervezetek — tetteiről. Földessy Dénes Jól sikerült szakmai vetélkedő Vasárnap bonyolították le a „Ki minek mestere" szakmai ve­télkedő komlói döntőjét. A fia­tal szakmunkások öt szakmá­ban „álltak rajthoz”. A győzte­sek: konfekció szakmában Wun­derlich Éva, a Május 1. Ruha­gyár komlói telepének dolgozó­ja, a cipőfelsőrész-készítők kö­zül Semeczki Erzsébet, a cipő­gyártók közül pedig Óvári Im­re - mindketten a Carbon dol­gozói — bizonyultak a legjobb­nak. Az esztergályosok vetélke­dőjét Luqosi László, a MOM komlói részlegének dolgozója, az autószerelőkét pedig Tékus László, a 12-es Volán komlói telepének fiatal szakmunkása nyerte meg. Politikai felelősséggel így készül a Esténként milliók ülnek a kép­ernyő elé. Nézik, hogy Kissin­ger beszámol vietnami útjáról Nixon elnöknek, hogy megme­nekültek a szófiai géprablás áldozatai, hogy új óvodát avat­tak Újpesten, hogy Győrben megkezdték az újtípusú kamio­nok gyártását... A tévé-híradó körülvisz a vi­lágban — „papucsban”, kielé­gíti információ-éhségünket, szo­bánkba hozza a világ esemé­nyeit, nemzetközi forgalmat bo­nyolít le hétköznapjainkban. Ez a naponta megjelenő élő új­ság, a legnagyobb példányszá­mú magyar napilap segít el­igazodni a világban, s mind­ezt a legnagyszerűbb eszköz­zel teszi: mindent a saját sze­münkkel látunk ... Vajon hogyan készül a Tv-hí- radó? Kik állítják elő, milyen technikával? A híradó a Politikai Adások Főszerkesztőségéhez tartozik, de önálló egység. Naponta háromszor jelentkezik: a hírek­kel, a híradó első és második kiadásával. Ök állítják elő a té­vé legbonyolultabb élő adásait, ahol még az utolsó másodper­cekért, az utolsó filmcentiméte­rekért is harc folyik. Főként az idővel, hisz az „újság” annál jobb, minél frissebb. Azt hinné az ember, hogy a híradó afféle szerkesztőségi bolondokháza, ahol szájukban lógó, örökxé égő csikkel, hónuk alatt szét­hulló papirkötegekkel rohan- gásznak a riporterek a folyo­són, s a szobákból mindenféle szakkifejezések hangzanak. Eb­ből legfeljebb annyi igaz, hogy sietni kell, hisz az adást fél nyolckor akkor is meg kellene kezdeni, ha csak a fővilágositó lenne benn. De a híradó má­sodperc pontossággal működő, nagyon jól szervezett gépezet, ahol a váratlan esemény sem éri váratlanul a munkatársakat. A napi munka reggel fél ki­lenckor kezdődik, amikor is az' ügyeletes szerkesztő megissza az első kávét, s ettől kezdve a második kiadás végéig ő a mű­sor „főnöke”, ő felel mindenért. A két felelős szerkesztő Hor­váth J. Ferenc és Szép Zsig- mond felváltva dolgozik, de időnként Matuz Józsefné > fő- szerkesztő és a rovatvezetők 'S szerkesztenek napi műsort. Ki­lenckor együtt az aznapi szer­kesztő-stáb. A felelős szerkesz­tő már a saját ízlése szerint alakítja, komponálja a műsort. Mert a híradót szigorú elvek alapján szerkesztik. A 15 perc külpolitikát és a 15 perc belpo­litikát úgy kell összeállítani, hogy politikai jelentőségük sze­rint álljanak sorban az anya­gok, s az ország aznapi életé­nek keresztmetszetét adják. Egy-egy anyag legfeljebb 2—2,5 perces lehet, az átlag 1—1,5 perc körül mozog. így a har­mincperces műsorba körülbelül 24—26 anyag fér. Ez pedig nem kevés, s mindezt úgy kell szer­keszteni, hogy a néző az utol­sóra is odafigyeljen. Egyébként sok vita előzte meg a félórás híradó bevezetését, de az élet igazolta ezt a formát: a nézők bírják, sőt igénylik a 30 percet. Tizenegy órakor telexen meg­érkezik az Intervízió, egy óra­kor az Euróvízió aznapi műsor- ajánlatá. így a szerkesztő mind­járt kiválaszthatja a magyar né­zőket érdeklő eseményekéi. Emellett szinte állandóan ér­keznek a filmhírügynökségek, az amerikai UPI, az angol Wees News és a nyugatnémet Ifargen anyagai. Ebéd után már nagy­jából tudni, hogy alakul az esti műsor. A kül- és belpolitikai új­ságírók megkapják a feladatot, s délután elkészítik az esti kom­mentárokat, széljegyzeteket. A cél: a belpolitikai anyagok le­hetőleg négy—öt óráig készen legyenek. A néző nem is gondolná, hogy miből áll össze egy-egy esemény az esti műsorba. Hála az Euróvízió és az Intervízió na­pi híradóanyagainak . . . Négy órakor Prágából érkezett a filmtudósítás: Ceausescu indul a bukaresti repülőtérről Brüsz- szelbe. Fél ötkor már a brüsz- szeli film a megérkezést mutat­ta ... Este pedig egy esemény: a román államfő brüsszeli útja. A filmek a laboratórium, vagy a képmagnó, a telereccr- ding után a vágókhoz kerülnek. Ők a szerkesztő elképzelései­nek megfelelően megvágják az anyagot, összeállítják, majd kü­lön tekercsbe vágják a külpoli­tikai és külön tekercsbe a bel­politikai témájú anyagokat. így a vetítőben felváltva dolgozhat a két vetítőgép. Az előző esti anyagok másnap reggel a film­archívumba kerülnek, gondos megőrzésre. A híradó archívu­ma 1957 óta, az első műser óta minden filmet és szöveget őriz, s o katalógus alapján bár­mely pillanatban ismét rendel­kezésre bocsátja. Az archívur**- ba évente mintegy 12—15 ezt#' külföldi esemény érkezik, s ugyanennyi hazai. A filmek szö­vegeit a gépelt papírról mikro­filmre veszik. Hét kis doboz mik­rofilm 5 év híradójának a szö­veganyaga. A filmekről pedig kópiát készítenek, s később csak azt szabad használni. Az archívum egyébként már ké­szül a színesre. Gondosan őr­zik a színes anyagokat - a bu­dapesti vágóhíd — hűtőháza- ban, ezeket a filmeket ugyanis csak igen alacsony hőmérsék­leten lehet tárolni. Délután már nagyüzem van a stúdióban is. Itt veszik fel a bemondók által felolvasott szö­veget, valamint a kísérőzenét a filmekre. Innen is a vágószoba a filmek útja, ahol „rávágják" a belpolitikai tekercsre. Este fél hétkor a híradó egész munkatársi gárdája a 3-as stú­dióban táborozik. Ez a híradó j főhadiszállása. A riportok mór pontosan megvágva, a hírszö­vegek legépelve, a címfeliratok, fotókópiák összegyűjtve. Egy gyors száraz próba, de a há­rom élő kamera már lövésre kész. Aztán . .. felharsan a Tv- híradó közismert szignálja. Ahhoz, hogy á szignál fel­hangozzék, több száz ember munkájára van szükség. A hír­adónak közel 100 állandó mun­katársa van. 25 szerkesztő, 16 operatőr, 10 gyártásvezető, 10 világosító, 10 vágó, gépkocsi- vezetők, gépírónők, s ki tudna mindenkit felsorolni. A győri, a pécsi és a miskolci állandó bel­ső tudósítón kívül közel 30 kül­ső tudósító is dolgozik a hír­adónak. Vidéki kultúrházigaz- gatók, pedagógusok, amatőr­filmesek, akik állandóan ott vannak az eseményeken, s szin­te az utolsó autóbusszal, vaqy autóstoppal küldik fel a fil­met, hogy időben megérkezzék az esti adáshoz. A Tv-híradó állandó moszkvai tudósítói* Farkas József szerkesztő és Butskó György operatőr Chochol Károly felvételt Külön kell szólni az operatő­rökről. Valamennyien szakmá­juk mesterei. Jártak már a par­lament vörös csillagán és a Balaton fenekén egy elsüllyedt repülőgépet fényképezve. A ha- limbai vízbetörésnél a derékig érő vízben vitték a kamerát, elektromos távvezetéken „átko- csiztak” a Duna felett, szágul­dó mentőautó alá kötve forgat­tak, s — büszkén mondják — kipróbálták a világ szinte vala­mennyi repülőgép-típusát Kalauzom, Sényi Imre szer­kesztő mesélte, hogy a kezdeti időkben szinte könyörögni kel­lett az információkért, esemé­nyekért. Ma nem tudnak ele­get tenni a meghívásoknak. „A nagykövet nem is adja át a megbízólevelét, ha nincs ott a híradó” — mondta tréfásan. Ha ez kis túlzás is, de egy biztos. ' Tv híradónak közéleti súlya Pánics György A gazdasási reform.ereá­—2------------— menyei es p roblémáinak megoldása gyak­ran elvonják figyelmünket attól az egyszerű ténytől és folya­mattól, hogy a szocializmus építése gazdasági téren is az emberért, a fejlettebb társada­lomért folyik. A Központi Bizott­ság legutóbbi ülése most ismét ráterelte gondolatainkat arra, hogy a legfontosabb az a po­litika, mely a társadalmi hala­dásért munkálkodik. Nem kétsé­ges, valamennyi nagy beruhá­zásunk, a modern és szép gyá­rak, a közlekedésfejlesztés, a mezőgazdasági munka fellendí­tése, amelyek anyagi körülmé­nyeinket alakítják, egész gyara­podásunk, népünk gazdagodása erkölcsi és szellemi értékekben végső soron a párt helyes, el­vileg világos politikájának kö­szönhető. Még nem állhat rendelkezé­sünkre országos felmérés arra vonatkozóan, hogy a Központi Bizottság határozatait s helyze­tünk elemzéseit miként fogad­ták. De az máris világosan lát­szik, hogy az emberek bíznak a pártban, a munkásosztály, a parasztság és az alkotó értel­miség erejében s ami ezzel egyet jelent - a határozatot, mint saját további munkaprog­ramjuknak tekintik. Érdekes a párhuzam, amelyet a kifejezetten gazdasági ered­mények és a politikai fejlődés eredményei között vonhatunk. Befejeztük a mezőgazdaság szo­cialista átépítésit —1 felsorol­hatnánk a mezőgazdasági üze­mek termelési eredményeit. Az érvek között szerepel a kenyér- gabona-, a takarmánytermesz­tés és gyártás országos meg­oldása, az, hogy raktárainkban nem kis élelmiszer tartalékokkal rendelkezünk. A nagy természeti csapásokat, az árvizeket és ál­talában az időjárástól függő termelési ingadozásokat, kiesé­seket szinte meg sem érezte a fogyasztó lakosság, sem pedig azok, akiknek fejük fölül az ár elvitte a tetőt, falujukat elmosta az ár. Az iparban történt fejlődés eredményei ugyahesak hosszú listát tesznek ki, de elég fella­pozni az újságokat, figyelemmel kísérni a tévé, a rádió híradá­sait és tudósításait: nincs nap, új ipari esemény nélkül, s csak­nem mind, az ipar erősödését, a termelőerők növekedését do­kumentálja. De, mi van a villákkal, a szemmelláthatóan meggazdago­dott emberek jövedelem forrá­saival, amelyekhez — a reform cégére mögé bújva — nem is kevesen, aránytalanul kis mun­kabefektetésekkel jutottak? — teszik fel itt is, ott is a „kényes kérdéseket". Nos, a Központi Bizottság, so­kak ellenkező várakozása elle­nére, az úgynevezett kényes kérdésekre is kellően megala­pozott válasszal szolgált. Az ef­féle kérdések mögött tulajdon­képpen ki nem mondott politi­kai kérdőjel — kérdőjelek so­kasága — is meghúzódott. A kérdések és kérdőjelek egy ré­sze a munkásosztály helyzetére vonatkozott a reform utáni idő­szakban. Tudtuk, és most a Központi Bizottság határozatában illetve értékelésében olvashatjuk is, hogy a munkásosztály legfonto­sabb része, a nagyüzemi mun­kásság vállalta a reform beve­zetésének legnagyobb történel­mi feladatát és terhét. Az ipari nagyüzemek dolgozói vállalták a szigorúbb, jövedelmezőbb, ta­karékosabb és sokoldalúbb gaz­dálkodás legfőbb feltételeinek megteremtését A munkásosztály vállalta mjnd- ennek terhét s bár igaz, hogy ehhez igen sokoldalú közgazda- sági, mérnöki segítséget kapott s az üzemekben sok új termelő- eszköz jelent meg, javultak a szociális ellátottság körülményei — bére viszonylag elmaradt, s ebből sokféle probléma, sőt bo­nyodalom származott, elég ha­csak a munkásvándorlásra és annak következményeire gondo­lunk. Ezekről sokat cikkezett és ma is ír a sajtó, foglalkozik vele a szakirodalom, s igaz az, hogy sok részlet jelenségére sokkal előbb is felfigyelhettünk volna. Az sem meglepő, hogy a kérdés politikai „öltözetben" is felmerült: egyesek mindjárt a’ munkásosztály vezető szerepét látják veszélyeztetve, mások egyenesen a szocializmust kér­dőjelezték meg. Sokan azt gondolhatták, akik látták ezeket a jelenségeket, hogy a pártvezetés „elmegy” ezek mellett a jelenségek mel­lett és nem veti fel a politikai felelősség kérdéseit, A Központi Bizottság munkájából azonban kitűnik, hogy már jóideje, tudo­mányos alapossággal gyűjtöttek, rendszereztek és elemeztek min­den apró információt is, de leg­főképpen a döntő tényeket és jelenségeket elsősorban a prob­lémák és eredmények forrása, a gazdasági élet területéről. A nagy és kiterjedt munka ered­ményeiből, így a Központi Bi­zottság határozataiból azonban kitűnik, hogy a következtetések és útmutatások túlnőnek a gaz­dasági élet szféráin, azaz egész társadalmi fejlődésünkre vonat­koznak. Nem is lehet a bajokat sem orvosolni másként, amelyeknek csak kisebb részlete a termelői és fogyasztói árak egyensúlyá­nak s további fejlesztési pénz­alapok megteremtésének kérdé­se. De, ebben a „részletkérdés­ben” is fontos az általános módszer, amellyel a párt, a maga politikai felelősségének tudatában a vitás kérdéseket megközelítette. Vegyük például a tej árának növelését. Sokan vitatják, hogy miért éppen a tej árát növelik, s miért nem in­kább az ajakrúzst drágítják meg. Valószínű azért nyúltak egyebek között a tej árához. mert az lényeges fejlesztési programhoz, a szarvasmarha­tenyésztés programjához csat­lakozik. Mi a módszer ebben? Közgazdaságilag az, hogy a tej dotált termék, vagyis ol­csóbban kapjuk a tejboltban, mint amennyit az állami tejbe­gyűjtő fizet érte a termelőnek. A termelő elvben megtehetné, hogy a tejet eladja drágán az államnak és olcsón visszavásá­rolja a boltokban, majd újra eladja s a végén meggazdag­szik belőle. Pártunk egész programjával ellenkezne, ha ezt a problémát úgy számolná fel, hogy vakon, pusztán államrezonból felemel­né az árakat Nem ezt az utat követjük, hanem egy másikat, azt, hogy a. -legfelsőbb -pártve­zetés szintjein, ahol pedig or­szágos számvetések készítése a főfeladat számoltak az egyes csalódok mérlegével is. Kiszá­mították a tej és tejtermék fo­gyasztási adataiból az egy csa­ládra jutó részt, kiszámították az áremelésből adódó többlet kiadásokat és megvizsgálták ugyanakkor, hogy milyen mó­don egyenlíthetik ki a családi kasszák ebből származó hiá­nyát. Ezáltal tehát egyensúlyba jut a tejtermelő a felvásárló ál­lami kereskedelemmel, a fo­gyasztó az állammal és meg­szűnik a dotáció. Folytathatnánk a sort, de nem közgazdasági értekezés a cé­lunk. A párt, a Központi Bízott- ' ság tehát nagy politikai felelős­séggel járt el, szembenézett minden egyes, valamennyiünket foglalkoztató problémával. Gaz­dagította a szocializmus politi­kájának egész fegyvertárát s ú], tudományos módszert vezetett be a helyzet felmérésénél, elem­zésénél és a határozat formá­jában meqieient válaszaiban is. Ezt nevezhetjük ma politikai fe­lelősségnek, amellyel természe­tesen nem férhet össze a poli­tikai „vélekedés”, a könnyű és könnyelmű vélemény adás, a gondolati pangás, mégkevés- bé a rosszindulatú fecsegés és álviták. A határozat 0 ,--------------------- vetkező mun­kánk feladatai persze nem ked­veznek azoknak, akik csak ok­kor örvendeznek, ha a maguk pecsenyéit tarthatják a tűzbe és elsősorban a saját egyéni boldogulásukat tartják szem előtt. Azoknak nem kedvez, akik ezt mondják: „először én, majd egy sor szemeteskocsi, utána az állam, a nép dolgai”. A határozat, miként a párt egész politikája a népért van, azt szolgálja és vezeti. Úgy van, miként a televízióban hallottuk a rádiógyári munkásnőtől: „Méq nem foghattam át a ha tározatot, de tudom és meg­szoktam, hoqy a párt határoza­tai a munkásokat, valamennyi­ünk boldogulását szolgálják és tudom, ez utóbbi is azt szolgál­ja". Mondta és miután szólt, nyugodtan folytatta munkáját a szerelőasztalnál. Mintha csak a Központi Bizottsáq intenciója testesült volna meg: a cselek­vés órája. Sztuka Emil t

Next

/
Thumbnails
Contents