Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
T972. november T8. DUNÄNTOLI NAPtö 3 Minden rendelet annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle Zákányék A Pécsi városi Tanács rendeletalkotó tevékenységének fontos állomása volt a legutóbbi tanácsülés, amelyen a város köztisztaságának fenntartásáról és az állattartásról szóló rendeletet emelték jogerőre. Ezek az első új rendeletek azóta, hogy a tavaly megválasztott tanács felülvizsgálta a megelőző 13 évben alkotott 19 rendeletet, amelyek egy része a mai követelményeknek már nem felel meg, mert vagy az élet haladta túl azokat, vagy központi jogszabállyal kerültek ellentétbe. Látszólagos ellentétek A tanácsi rendeletalkotás alapelve, hogy a helyi jogszabályok felsőbb jogszabállyal nem lehetnek ellentétben. Ez az ellentét látszólagos, hiszen amikor a helyi rendeletet megalkották — Pécs esetében legtöbbször így volt —, a helyileg szabályozott társadalmi viszonyokat valamilyen okból, például mert nem voltak még országos érdekeltségűek, központilag nem szabályozták. Jó példa erre, hogy o Pécsi Városi Tanács „korát megelőzve” 1958- ban a közterületek használatáról és a gázszolgáltatásról, 1964-ben pedig a levegő tisztaságvédelméről és a távhőellá- tásról alkotott a város területére érvényes rendeletét Időközben ezek a Pécsett szorító problémák országos méretűvé nőttek és szabályozásuk kormány — vagy minisztériumi szinten vált szükségessé. Ez meg is történt, így a helyi szabályozás — minthogy a központi intézkedésnél többet nem tehetett — már nem tölthette be az alkotása idején neki szánt rendeltetését, Ezek a példák is azt bizonyítják, hogy a tanácsnak mindig meg kell keresnie azokat a szabályozásra váró társadalmi viszonyokat, amelyek nem váltak még általánossá. Ha rendeletalkotó tevékenysége erre irányul, akkor a tanácsi Vendeletek betöltik feladatukat. A rendeletalkotás mmenetrendje“ A tavalyi felülvizsgálat meghatározta a rendeletalkotás „menetrendjét" is. A város köz- tisztaságának újbóli szabályozását az időközben megjelent országos érvényű rendelkezés tette szükségessé, az állattartást pedig azért kellett új rendelettel szabályozni, mert a városban alapvetően megváltoztak a gazdálkodási viszonyok. Az évek folyamán a város egyik legfőbb állattartó területévé nőtte ki magát a Kertváros, ahol aprójószágon kívül szinte nagyüzemi sertés- és tehéntartás is van. Tőszomszédságában pedig új városrész épül, ahol pár év múlva tízezernyi ember él majd korszerű lakásokban, korszerű körülmények között Megengedhető-e tehát, hogy ezeket a korszerű körü'- ményeket az állattartással járó „kényelmetlenségek” zavarják? Természetes, hogy nem. És mivel a kertvárosi nem az egyetlen ilyen területe a városnak, érthető, hogy szabályozni kellett: ezután a város mely területein meddig lehet elmenni az állattartás engedélyezésében. Az ilyen rendelkezések nem aratnak osztatlan sikert, de ezzel a rendelet alkotói is tisztában vannak. Viszont itt nem is az egyes emberek érdekeinek szem előtt tartásáról, hanem városi méretű érdekek biztosításáról van sző, a rendeletalkotásban pedig ez a tanács elsőrendű feladata. 1973—74-ben további tanácsi rendeletek készülnek. Jövőre válik esedékessé a fásitott és par( kosított területek védelméről szóló új rendelet megalkotása, minthogy 1962 óta — akkor kelt az előző, még érvényben lévő rendelet — jelentősen növekedett a város parkerdeje, miközben tovább csökkentek belső zöldterületei. Az új rendelet összeállításánál ez utóbbira kellene talán több figyelmet fordítani és nem ártana beleszerkeszteni egy olyan passzust, amely minden érdekelt szervet messzemenően kötelez a meglévő kevés zöldterület maximális védelmére akkor is, ha egy- egy fa, facsoport esetleg „útjában lenne” valamely építkezésnek. Ugyancsak 1973-as szabályozásra vár a gépjárművek megőrzése, minthogy a korábbi rendelet annyira nincs összhangban a mai viszonyokkal, hogy alkalmazására gondolni sem lehet. Újból kell szabályozni a lakóházak házirendjét, a házfelügyelők munkaviszonyát és munkarendjét 1974-ben a bel- és csapadékvizek kártételeinek elhárításáról, a csatornázásról, a közműves vízellátásról kell új rendeletet alkotni, hogy csak a program legfontosabb részért emeljük ki. Helyes kezdeményezések Az elmondottakból látható, hogy nem kis feladatra vállalkozott a tanács a kétéves program megvalósításával. De az új, vagy megújított rendeletekkel a dolgoknak csak az egyik oldala intéződik el, mégpedig az, hogy lesznek új ren- deleteink. Ezek azonban annyit érnek majd, amennyire alkalmazhatók lesznek a gyakorlatban. Nos, ezen a téren van még bőven tennivalónk és erről éppen most, amikor két új tanácsrendelet született, érdemes és szükséges beszélni. A rendeletek tavalyi felülvizsgálatakor a következő megállapítást tették: „A tanácsrendeletek ... széles körben nem hatályosainak, elsősorban azért, mert nem Ismeri sem a lakosság, sem azok a társadalmi szervek, amelyek hatályosuló- suknál eredményesen működhetnének közre". A nyilvánosságot biztosítani kell mór az előkészítésnél is olymódon, hpgy a tervezetet minél szélesebb körben vitára bocsássák. A rendelet jogerőre emelkedése után — többéves gyakorlat bizonyította be — nem elégséges azt csupán falragaszokon közzétenni. Annakidején a lakásügyi jogszabályokat a város füzetformában jelentette meg, s azt a lakosság megvásárolhatta. A kezdeményezés sikeres volt, a közérdekű rendeleteknél a módszert feltétlenül alkalmazni kell. Hatásos jog- propaganda lehet az is, amit a legutóbbi tanácsülésen az egyik vasasi tanácstag jelentett be a köztisztasági rendelet vitájában: a jogerős rendeletet választóival a fogadóórákon ismerteti meg. Ez is célravezető megoldásnak látszik, s hasznos volna a Hazafias Népfront segítségével és közreműködésével intézményessé is tenni. Legutóbb szóbeli megállapodás Távinterjú Ráduly János kibédi gimnáziumi tanár, népmesekutató, dr. Berze Nagy János néprajztudós életével és néprajzi munkásságával kapcsolatban a néprajz- tudós fiát, ifj. dr. Berze Nagy Jánost — hozzá intézett levelében több kérdőpontot megadva — távinterjúra kérte fel. Ifj. dr. Berze Nagy János a romániai népmesekutató által feltett kérdésekre írt válaszát a népmesekutatónak megküldte, amelyet a Romániában megjelenő Vörös Zászló című napilapnak 1972. október 29-én megjelent száma közölt. A cikk említést tesz még arról, hogy dr. Berze Nagy János ■éprajztudósnak a halála után kiadott Magyar népmesét! pusok című nemzetközi népmeseelemző műve tette lehetővé, hogy a gazdag román meseirodalom az összehasonlító folklór tudomány számára hozzáférhetővé váljék. Dr. Berze Nagy János e művében gyakran hivatkozik Saineanu román népmesekutató gyűjtéseire és munkáira is. Különös jelentőségű számunkra, hogy dr. Berze Nagy János fiatal folkloristaként Románia területén élt, gyűjtött és dolgozott. Munkája során felfigyelt a román nép gazdag hagyománykincsére, miértis gyakran érintkezett a román néppel hagyományainak megfigyelése és tanulmányozása végett. született a városi végrehajtó bizottság és a városi rendőrkapitányság vezetői között a tanácsi rendeleteknek a rendőri szervek rendelkezésére bocsátásáról is. Ez is helyes lépes, hiszen a rendeletek érvényesítésénél gyakran szükség van — szabálysértésekről lévén szó — a rendfenntartó közegek közreműködésére is, ezért jó, ha minden rendőr tisztában van azzal, hogy milyen helyi jogszabályok kívánják meg az ő intézkedését. Vizsgálat, kétévenként A tanács rendeletéi nem az örökkévalóságnak készülnek. Van, amelyik kibír egy évtizedet is, talán többet is, de van olyan, amelyiknél a társadalmi viszonyok változása már néhány év után felfrissítését sürgeti. Helyesen ismerték fel ezt a Városi Tanács szervezeti és működési szabályzatának alkotói, amikor az igazgatási és jogi bizottság feladatává tették a rendeletek érvényesülésének és időszerűségének kétévenkénti vizsgálatát. így érhető el, hogy egy-egy rendelet ne merüljön alkalmazatlanul, vagy alkalmaz- hatatlanul a feledés homályába. H.L Sematikus történet — s tolón nem is igaz, mégis leírom. Amikor a Kossuth-bányai Nagy Dezső meghallotta, hogy Zákányék 155 százalékra állnak a fejtési munkaversenyben, földhöz csapta a sapkáját. Ki tudjc* hogy történt — mindenesetre szájról-szájra jár az esemény. Csak arra gondolhatok — bármennyire húzogatjuk a szánkat a hajdani 1000 százalékos eredmények hallatán — él még a munkaversenyek iránt a nosztalgia az emberek többségében. Persze ma már forint is jár a magasabb százalékhoz — intézhetnénk el kézlegyintéssel az ügyet. Igaz. Talán igaz. Zó- kányék szeptemberi eredménye — októberben hívták versenyre a Mecseki Szénbányák valameny- nyi fejtését —, lényegesen gyengébb volt, mint a mostani. Az akkori alapkereset 107 forint körül volt, az októberi két forinttal több. Nem sok pénz. Még ha a különböző pótlékokat hozzászámoljuk, akkor is csak 170 forintra megy fel, ezt be kell szorozni 22—23 műszakkal... — Amikor kiszállás után először láttuk, hogy Pécs-Bánya- üzem elérte a 100 százalékot, az embereim hozzám rohantak: ebben nekünk is részünk van ... Persze, hogy van - mondtam —, hiszen ezért kezdtük az egész versenyt Hallottuk, hogy a vállalat bajban van, s a mi üzemünk is. Az egyesítés óta csak küszködünk a bányaépítéssel, az emberi * ** problémákkal. Kaptunk egy jó fejtést — a régiben akkora volt a por, hogy majd megfulladtunk, s ha megszakadtunk volna is, csak alig tudtunk valamit produkálni. Képzelheted, milyen érzés volt: küszködünk a kővel, meg szénnel, s mégis csak marnak bennünket. Egyszer 'S jön egy „góré”: nem ismertem meg a nagy porban. Később kiderült, bármennyire híres ember is, én még soha nem láttam, s a napon sem ismertem volna fel. Hol a csapatvezető? — kérdi. Mondom én vagyok, Zákány Pál. — Rendesen jelentettem, hogy hányán vagyunk a fejtésben, mit csinálunk... Na, jöjjön le az alapvágatra, majd ott beszélgetünk — mondja. De se a nevét, se hogy kicsoda... Mindegy mentem lefelé. Ott aztán nekem jön, mint egy vadbivaly: maguk követ bányásznak, tudja maga, hogy mennyi kórt tesznek...?! De úgy óm, mintha a szén közé én teremtettem volna a követ, meg mintha én olyan analfabéta lennék, hogy nem tudom, menynyire fontos a minőség. De ő csak mondja a magáét - nekem is kezdett a fejembe menni a vér, már azon gondolkodtam, hogy megvágom egy bordafával ... Aztán lecsillapodtam: ez is csak art szeretné, ha jobban mennének a dolgok ... ~ Szóval, meghirdettük a versenyt Október 1-től december 31-ig. A feltételek, hogy minél több műszakkal, minél több zálogosán jártam meg a felhőket a minap, . . . nem, nem! — nincs semmi bajom, bizisten ott voltam a felhők között, délután, úgy három körül, nyavalyás hideg volt, a városra zuhogott az eső, de engem a felhő áztatott a torony tövében. Észak felől — a Mecsek hegyvonulatai, völgyei fölött — szinte szemmelláthatóan kúszott a sűrű felhő, a karomat kitartottam, éreztem amint a mákszemnél is apróbb kis vízgömbök csapódnak a tenyeremhez, hogy aztán hajszálnyi patakocskákban csurogjon a kabátujjam alá. Fölnéztem a toronyra, de a körpresszó is égi tejben fürdőit, majd a felhő, koszorú szépen leereszkedett egészen a sziklás talajig és ismét eláztam, de, vigasztalt az az üveghangú fura zene, amelyet a viharos szél — mint egy óriási fuvolából — csalt ki a torony roppant betontestének üregeiből. A melegedő ajtaján két férfi lépett ki kissé borzongva, valami nylonterítő-félébe bugyolálták magukat, derékban szíjjal erősítve: két dunsztosüvegre emlékeztettek, Eltűntek a torony lépcsőházában, fogalmam sincs, mit kezdenek fent ebben a vigasztalan időben. A misinai bü fé kék-sárga kopott bodegája — ahol nyáron egy asszony mérte a meleg málnaszörpöt és kisfröccsöt — zárva, beszögezve árválkodik, várva a tavaszt, amely olyan valószínűt- lenül messze van még. Messze hát, hiszen még a tél is odébb van. ám az Erzsé- bet-nap annál közelebb, ami arról nevezetes, hogy a férfi- népséq fenenaqy mulatozásba kezd. mert ők tudiák, hogy mi az illeni ilyenkor. Lent az útelNOVEMBER ágazásnál két kis sráccal találkozom, csuklyás esőköpenyt viselnek, a kosárban félölnyi sárga virág és jó három-négy marokra való páfrány, mi lesz ebből? — kérdem, mondják, majd a Kossuthon eladják a krapekoknak, kis csokronként, Erzsébet-napra, ilyenkor semmi sem drága, ez a virág sem, potom bot forintért Na jó, A „Zsigában” jó meleg von, ** csak a szélvédőt seprő kis pálcikák duruzsolnak. A vidámparkig sehol egy lélek, a nyári úttörövasút kocsijai és a kurta kis mozdony „parkol” a végállomáson, egyelőre esőtől verten, de majd — feltehetően —r a télen belepi a hó, jó vas- tágon, a szél telefújja még az üléseket is és akkor az egész szerelvény olyan komikusán félrecsapott lesz, mint a mesevilág kisvonatja a gyermekrajzokon. De hát hol vannak az emberek?, ennyire hűtlenek a hegyhez, csak azért, mert elszomorító módon veri az eső e fenti világot? Persze, a naposabb, melegebb hónapokban annyira „oda volt” mindenki e nyavalyás' Mecsekért, már tavasszal is mindenki rohan föl, mintha soha nem látták volna még az erdei ösvényeket, színes cserjéket, égnek törő bükköket, meg a tenyérnyi tisztásokat, ahol szétdobálhatták a konzerves- dobozokat. Persze nyáron köny- nyű fölrobogni kocsikkal, motorokkal, „báró" kis csajokkal, de mennének most, amikor a vihar döntögeti a fákat, és a bokrok alól agyagsárga vizek bukkannak elő nagysebesen I Fehérkút előtt baloldalon egy szép fejű őz néz ki az országúira, majd felnyújtja nyakát, megszaglássza a csemetefa alsó ágát, aztán visszasomfordál a lombok alá. A turistaházhoz vezető — örökké ramatty útján — minden gödör megtelt vízzel, a „Zsiga’ kerekei kiröpítik az apróbb köveket, de kór volt idáig is eljönni, mert egyetlen vendég nincs, a különben jó „konyhás” kis hegyi csárdában. De hát tulajdonképpen kire is várok? Senkire. Ez a rendje-módja a dolgoknak. Az ősz is csak verőfényben szép a Mecseken, mondjuk mint e mellékelt képen, amely még szerencsére napsütésben készült. Se tél, se nyár. Mit is keresnének itt a kirándulók, e monoton, esős délutánon, november második felében? A cserépkólyhg ajtaja mentén vörös fényt vet a parázs. És fütyül, duruzsol is p kályha kürtője. Bágyasztó — alvásra ingerlő — idő ez, de azért mégis kellemes itt bent. A kutya kaparja az ajtót, ki is nyílik, a beáradó levegő friss fenyőillatot hoz ... Ez az... Közeleg a karácsony, nagyon szépek — főként ha havasak! — a karácsony előtti napok. Az már olyan ünnepies hangulat, ajándékok, meleg presszók, narancsillat, játékok, névnapok... A jaj! Most, már az Erzsébet nappal kezdődik a téli cécó. Aztán Katalin, Miklós meg a többi. Kérek is ismét két- deci bort tisztán. Megtehetem, a cukor ára nem emelkedett, tehát a bornál marod minden a régiben. Éljenek az Erzsébetek. Rab Ferenc szenet termeljünk, baleset kül, minimális anyagfelhasználással. Azért vettük be a több műszakot, mert nagyon sok a hiányzó. Többségük olyan fizikai állapotban van, hogy nine* az az orvos, aki néhány napra ki ne írna bennünket betegállományba, ha kérjük. Nemrégiben láttam a vasasi üzemben egy kimutatást: október 13-án 330, másnap 390 hiányzó volt a 801-es termelő létszámból. A vezetők nem is túlságosan csodálkoztak ezen. Tőlük hallottam a történetet: az egyik emberük a sörgyárba akart menni dolgozni — tankautóra. A gyári orvos azonban egészségileg nem találta alkalmasnak - így még ma is a bányában kénytelen dolgozni .. Zákány Pál sem csodálkozik: a Kisbáró, a Molnár, Oláh, a Pécsi, a Hell Jóska ma a legjobb, legerősebb embereim! Valamennyien 35 év körüliek, da közel húsz esztendeje dolgoznak a bányában, öt év múlva valószínűleg ők is sokat lesznek betegó llompnyban. Megvallom: több órás beszélgetésünkből egy kissé önkényesen ragadtam ki az elmondottakat, a fejtési csapatvezető talán sokkal többet beszélt örömeikről — az aranykoszorús szocialista brigád már elnyerte a vállalat kiváló brigádja címet is. De úgy érzem, nagyobb értékű így ez a mostani munkaverseny. Gondjaikkal, problémáikkal, betegségükkel mit sem törődve kezdeményeztek, amikor előbb már jónéhány a közönybe fulladt. S nemcsak megindították a versenyt: arra is van erejük, hogy példamutatóan jó eredményeket érjenek el. Ha nem súlyos betegek, nem mennek táppénzre — most nemcsak az kell, hogy a teljesítmények nagyok legyenek, most valamennyiükre szükség van a fejtésben. — Magunkból sokkal többet már alig-alig vagyunk képesek kiadni. Régen, amikor bementünk a fejtésbe, először megettük a kenyerünket, aztán leadtuk a fát, majd azután kezdtük a sZenelést. Később mindenki akkor evett, amikor ráért, most meg útközben eszünk. Én mondom neked, a bányában, aki csapaton „m.elózik”, az 99 százalékban kihaszná'ja a munkaidejét. A teljesítményeket azért mégis lehetne javítani: jobb gépek kellenének, de- hát arra meg nincs pénz. S miért nincs? — mert nem megy úgy a termelés, ahogy kellene. S miért nem? — öregedünk, elöregedünk, fiatalok nem jönnek. Miért? — mert nincs pénz, annyi pénz nincs, amiért érdemes lenne, ördögi kör — nem? Mit lehet csinálni? Mi segítünk ameddig lehet, hiszen annak a tröszti vezetőnek igaza volt akkor: azt mondta, hogy az igazi bányászok úgysem hagyják itt a bányát, nem árt hát keményebb hangot használni. Ml tényleg nem megyünk el, hova is mennénk? Sőt büszkék vagyunk, ha nevünk mellett magas százalékok állnak, Itt vagyok például én: 20 év alatt nem sokat foglalkoztak velem (nem tudok teljesen igazat adni: a Munkaérdemrend, a három Kiváló dolgozó kitüntetés másról tanúskodik), most pedig ezzel a munkaversennyel ismét fontossá vált csapatuhk, sokkal nagyobb értelmet nyert a munkánk ... Zákányék egy műszakra eső normája 6,5 tonna volt, a versenyben vállalták, hogy 7,5 tonnát érnek el, októberben 10 felett teljesítettek. A széncsalók kora, s dicsősége elmúlt, a szénért folyó csatákban azonban még ma is sokan találják meg önmagukat, dicsőségüket, fontosságukat. Nagy szavak, hosz- szú . ideig tűnődtem, amíq I» mertem írni, a mai bányászokra azonban miért ne alkalmazhatnánk? Lombosi Jenő HORGÁSZOK KLUBESTJE A Pécsi Horgász Egyesület első „klubestjét" rendezi meg 1972. november 23-án, csütörtökön este 6 óra! kezdettel a KPVDSZ József utca 15. sí. alatti kultúrotthonnak nagytermében. Az est kerekében Csukázási •módszerek című e'cadás hangzik el, két filmet is vetítettek. A naayobb szabású színes film a növényevő-halakat ismerteti, a másik film az ..ivadékok" aando^á^ávot foa'alkozik. A díjtalan klubesten az egyesület szívesen látia a többi horgászeaye- sület tagjait, valamint az érdeklődő item Horgászokat. 4
