Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-17 / 271. szám
DUNANTOLI NAPLÓ 1972. november 17. Megkezdődött a közúti járműprogram második szakasza Sajtótájékoztató a MÜOSZ-ban —• A mrjtorok, futóművek, szervokormányok és egyéb részegységek gyártásának megszervezésével befejeződött a közúti járműprogram első szakasza, s megkezdődött a második szakasz, amelynek célja most már az autóbuszok szerelésének korszerűsítése — mondotta csütörtöki sajtótájékoztatóján az újságíró szövetségben dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes. Mint mondotta, a közúti járműprogrom egészében helyesnek bizonyult, bár a piaci viszonyok változásai nyomán a gyártási koncepciókat korrigálni kellett. A világpiacon az eredetileg számítottnál kisebb az érdeklődés a dömperek, traktorok, teherautók iránt, ugyanakkor szívesen vásárolnak autóbuszokat, hátsó futóműve- i két. Ezért az új koncepció az j autóbuszok gyártásának erőteljes növelését helyezi előtérbe, ( Ehhez nagy segítséget nyújta- i nak az Ikarus gyár székesfehérvári gyárában létrehozott beruházások, s az autóbuszgyártás fokozását szolgálja az a döntés | is, hogy a Csepel Autógyár rá- i tér az autóbusz alvázak gyártására. A miniszterhelyettes kitért ar- 1 ra is, hogy a közúti járműipar } két nagy vállalata, az Ikarus és a Csepel Autógyár egy ideig pénzügyi nehézségekkel küzdött, s emiatt a tervezett termelési kapacitás is csak késve jött, illetve jön létre. A Gazdasági Bizottság a közelmúltban segített a pénzügyi problémákon, ennek ellenére a negyedik ötéves tervidőszakban a tervezett 41 800 helyett csak 33 000 autóbusz készül, s az 1975-re célul kitűzött szintet — évi csaknem 11 000 autóbusz gyártását -— csak 1976-ban érhetik el. A pénzügyi problémák megoldása nyomán az Ikarus és a Csepel Autógyár most már megköthette beruházási hitelszerződéseit, s folyamatban van a beruházási programok jóváhagyása, illetve a kivitelezői kapacitások lekötése is. A módosított program is körültekintő szervezést, az eddiginél jobb gazdálkodást kíván a vállalatok vezetőitől. Az idén egyébként várhatóan 6800 autóbusz, 3100 tehergépkocsi, 18 400 Csepel és Rába—Man típusú Diesel-motor, 37 600 hátsó futómű, 10 400 szervokormány és 8500 sebességváltó készül. 1975-ben 9500 autóbuszt bocsát ki az Ikarus, Új szerzemények a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban Új értékekkel, történelmi emlékekkel gyarapodott az elmúlt időszakban a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum. Nógrádi Sándor hagyatékából több mint 90 magyar és külföldi kitüntetés, jelvény került az illetékesek birtokába. Közöltük található a Garibaldi Emlékérem, a Szlovák Partizán Emlékérem, a Szovjet Munka Vörös Zászló Érdemrend, a Szovjet Vörös Csillag Érdemrend, a Lenin Emlékérem. Gyűjtőktől és veteránoktól került a múzeum birtokába az 1900-as és 1931-es május 1-i jelvény, a tanácáköz- társasági vörös hadíhajóraj-jel- vény, a Károlyi Mihály emlékérmék és a munkás-gyermekbarát jelvény. A külföldi anyagok közül különösen értékesek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára megjelentetett kitüntetések. A zászlógyűjtemény új szerzeményeinek sorában figyelmet érdemel a vasas szakegyleti zászlócsúcs az 1890-es évekből, a szociáldemokrata párt nőmunkás zászlócsúcsa és zászló- szalagjai, s az emlékszaiagok Welíner Jakab temetéséről. A felszabadulás utáni korszak zászlói közül egy DISZ kongresszusi zászlót és egy KISZ építőtábor zászlót a KISZ Budapesti Bizottsága adományozott a múzeumnak Gazdag a tanácsköztársasági anyag, amely ma már úgyszólván teljesnek mondható. 1918-ban a polgári demokratikus forradalom idején rajzolta Vértes Marcell a „Lu- kacsics" és az ,,őfelsége, a király nevében" című alkotásait. Szintén ezt a korszakot idézi Pajzs-Goebel Jenő „Kossuth Lajos üzenete: Éljen a köztársaság" című plakátja. Gyűjteménybe került Tábor János „Vörös katonák, előre!” című, a Tanácsköztársaság idején készült mozgósító plakátja, valamint Szántó Lajos „Proletárok előre, ti vagytok a világ megváltói” című munkája. Tegnap történt Kétnapos tájértekezfotaa gyűltek össze tegnap Siklósod Dél-Dunántúl higiénikus szak- embefei. Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Zala megyék, valamint Pécs város közegészség- ügyi-járványügyi szakemberei megvitatták — többek között — az élelmezéssel kapacsolatos közegészségügyi és munkaegészségügyi problémákat. A tanácskozáson szekciókban folytatták munkájukat a résztvevők. A tájértekezleten részt vett dr. Tóth László, az Egészség- ügyi Minisztérium képviselője, dr. Pálinkás Lajos, az Állami Közegészségügyi és Járványügyi főfelügyelő helyettese, dr. Kóbor József, Baranya megye Tanácsának osztályvezető főorvosa és dr. Szűcs Emil, a Baranya megyei KÖJÁL igazgató-főorvosa. A paksi—zádori Duna-kanyar egyik legnehezebben hajózható szakasza hazánk ! legnagyobb folyójának. Ebben az erős kanyarban a gyakori alacsony vízállás sűrűn teszi zátonyossá a Dunát. Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság vezetésével a Paks—Ordas közötti szakaszon folyam-kilométerenként 9 keresztgát épül. A terméskőből kialakított keresztgát egyenként 6 millió forintba kerül. A keresztgátak szabályozzák a kanyargó Duna mozgását, megszüntetik a jobbpart mosását, s lehetővé teszik a biztonságos hajózóút természetes kialakítását. A helyszínre uszállyal szállítják a termésköveket Óriásdaru polipmarkolóval építi a keresztgátat. MAGYAR KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG GUINEÁBAN Cseterki Lajosnak, az Elnöki Tanács titkárának vezetésével kormányküldöttség utazott a Guineái Köztársaságba. A küldöttség részt vesz az 1970. november 22-i, Guinea elleni portugál agresszió visszaverésének 2. évfordulóján rendezendő ünnepségeken. Fontos teendő szarvasmarha-tenyésztés fellendítése Tanácskozik az élelmiszeriparban dolgozó fiatalok első országos aktivaértekezlete A MEKALOR 622 B. típusú olajkályhához 200 forintos ajándékutalványt adunk BARANYAKER VALLALAT PÉCSI, KOMLÓI, MOHÁCSI, SIKLÓSI, SZÁSZVÁRI boltjai és a MECSEK ÁRUHÁZ Az ajándékutalványok a Baranyaker. V. bármely boltjában beválthatók Elutazóit a kínai kiilt erekedelmi miniszter Csütörtökön elutazott Budapestről Paj Hsziang-kuo, a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi minisztere. Magyarországi | tartózkodása során megbeszélé- j seket folytatott dr. Bíró József f külkereskedelmi miniszterrel és meglátogatott néhány ipari üzemet. Elutazásakor a Ferihegyi nej pülőtéren megjelent dr. Bíró József miniszter és Lü Csi-hszien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete. Árhullám I# ** ■■ >* I *■ a Korosokon A Körösök romániai vízgyűjtő területén a napokban 30—35 1 milliméteres csapadék hullott, s az esőzéstől általában 1—2 ) méteres árhullám keletkezett a I Körörök ágaiban. A víz legnagyobb része a Sebes-Körösben gyűlt össze, s így ez a folyó csaknem négy méterrel áradt. A Kórösvidéki Vízügyi Igazgatóság ezért csütörtökön elrendel- ! te az első, majd néhány óra ! múlva a másodfokú árvízvédelmi készültséget, s ennek megfelelően megerősített figyelő- szolgálat tartja szemmel a vizet. 1 IFJÚSÁGI PALYAZAT Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Központi Múzeumi Igazgatóság és a Népművelési Intézet országos gyermekrajz-pályázatot hirdet Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára. A pályázó 6—14 éves korú tanulók beküldhetnek bármilyen technikával készített képet, rajzot, szobrot, gyermekjátékot, bábfigurát, mely Petőfi műveihez, azoknak valamelyik témaköréhez vagy a költő életrajzához kapcsolódik. A pályamunkákat 1973. február 1—15. között várja a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tára. Részletes felvilágosítást a tanulók iskolájukban rajztanáruktól kaphatnak. Csütörtökön az ÉDOSZ Gor- kij fasori székházában megkezdődött az élelmiszeriparban dolgozó fiatalok első országos aktíva értekezlete. A kétnapos tanácskozás során az élelmiszeripar különböző területein dolgozó 60 000 fiatal képviseletében 250 küldött vitatja meg az időszerű tennivalókat, cseréli ki véleményét az ifjúsági szövetség munkájáról. Herczeg Margitnak, a KISZ mezőgazdasági ifjúsági tanácsa elnökének megnyitóját követően lllisz László, az ifjúsági szövet- ! ség központi bizottságának tit- ! kára tartott vitaindító referátumot. Rámutatott hogy az élelmiszeriparban 30 éven aluli a szocialista címért küzdő brigádtagok jó egyharmada; s kishí- ján ugyanennyien vannak fiatalok, akik mór büszkélkedhetnek a megtisztelő címmel. Fontos feladatként jelölte meg az élelmiszeriparban dolgozó fiatalok tanulásának segítését szakmai képzettségének növelését. Jelenleg az élelmiszer- iparban dolgozóknak csaknem 10 százaléka még az általános iskola Vili. osztályát sem végezte el. Égetően időszerűnek tartanánk azt is — húzta aló — ha a bejáró fiatalok gondjainak enyhítéséből nagyobb részt vállalnának az illetékes állami.- -‘T 4,. % VALASZTÉKCSEREMEGALLAPODAS A magyar—csehszlovák belkereskedelmi állandó bizottság dr. Sághy Vilmosnak, a belkereskedelmi miniszter első helyettesének elnökletével november 13—16-a között ülést tartott. A tárgyalások eredményeként csütörtökön aláírták az 1973. évi magyar—csehszlovák belkereskedelmi választékcsere meg- ; áilapodást, valamint a műszak I tudományos együttműködés jegy 1 zókönyvet. 200 Ft-os vásárlási utalványt ajándékozunk LUCZNIK típusú varrógépekhez Pfcntti Mecsek AruMt, VW Miklós M 1. Telefon: 1 Mt 12. sí. Járműbolt, Rákóczi út SO. Telefon: 14-571. 47. sz. Műszaki bolt, Kűzépmeszes, Kerrie s. L Telefess: 11-007. Komló.: 103. sí. Veqy esi par cikk bolt, OorkiJ út 1. Telelő«: 01-404. 112. sí. Műszaki bolt. Leni« fér 4. Telefon: 02-304. Mohácson t 202. sí. járműbolt, Széchenyi tér 1. Telefon: 410. Sikláson: 304. sí. Műszaki bolt. Felszabadulás útja II. Telefon: S0. PÍCS, KOMI©, MOHÁCS TERÜLETÉN DÍJTALAN HÁZHOZ szállítás. DTP ÜGYINTÉZÉS. A VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY VÁLLALATUNK MINDEN BOLTJÁBAN BEVÁLTHATÓ. társadalmi szervek. Nem problémamentes a leányok és fiatalasszonyok foglalkoztatasa sem. sok helyen még ma sem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bért elv. Dr. Lénárt Lajos mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszterhelyettes arról számolt be a tanácskozás résztvevőinek, hogy az élelmiszeripar termelése öt esztendő alatt 16 százalékkal növekedett, s ugyanez alatt az idő alatt az ágazat csaknem '5 milliárd forint értékű beruházásokkal gazdagodott. A beruházási lehetőségek azonban korlátozottak, így a termelékenység növelésének más útjait is keresni kell. A IV. ötéves terv második esztendejének (ásson ■ végén járunk — az eredmények biztatóak. A sokáig gondot okozó sertéshús-termelés például jelentősen meggyorsult, már 1971-ben elérte, s az idén várhatóan meghaladja az 1975- re tervezett szintet. Most és a következő években fontos teendő a szarvasmarha-tenyésztés gyorsabb ütemű fejlesztése, a zöldségtermelés fokozása. Bővíteni kell a hűtő-tárolók, a hűtőipar kapacitását a konzervipar választékát, növelni kell a gyártás gazdaságosságát, javítani a termékek minőségét Az előadásokat vita követte? a plenáris ülés pénteken folytatja munkáját. Befejeződött a szüret Sórdi Fülöp, a Borgazdasági Vállalatok Trösztjének kereskedelmi igazgatója az MTI munkatársának elmondotta: a borászok elégedettek a terméssel, amely az elmúlt évinél 0,7 millió hektoliterrel nagyobb, 5 millió hektoliter körül alakult es jó minőségű bort ad az idei termés. Különösen elégedettek az eredménnyel a hegyaljai, a Mátra-vidéki, a bükki és a tokaji termelők. A dél-magyarországi borvidéken a számítottnál valamivel kisebb lett a termes. A szüreti átvétel zökkenőmentes volt. A borgazdasági vállalatok az elmúlt évinél 30 százalékkal több szőlőt vettek át A termelők és az ipar jó kapcsolatára jellemző: a pincegazdaságok tekintettel voltak arra, hogy a szüret első harmadában eléggé nagy volt a rothadási veszély, s emiatt a termelőknek a megfelelő cukorfok elérése előtt le kellett szüretelniök, ai így nyert must cukorfoka azonban nem érte el az előírtat, a pincegazdaságok mégis ugyanannyit fizettek érte, mintha a szabványnak megfelelően alakult volna a minőség. A pince- gazdaságok mindent egybevetve 40 millió forinttal többet fi-, zettek a termelőknek, mint amennyi a cukorfok után járt volna. Arra a kérdésre, hogy mit várhatnak a fogyasztók az idei termésből a kereskedelmi igazgató elmondotta: azon igyekeznek, hogy ismét az üzletekbe kerüljenek azok az italok, amelyek a tavalyi gyengébb termés miatt eltűntek a polcokról. Az idén nagyobb meny- nyiségű kövidinkát és mézesfehér bort árusítanak majd. A tröszt igyekszik fellendíteni az exportot Az első idei bor karácsonyra kerül az üzletekbe. A SELLYÉI MEZOOAZDASAOf SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET gazdasági vezető munkakörbe álláshelyet hirdet A bérezés a művelődésügyi miniszter és « munkaügyi miniszter 212/1971. (Mk. 13.) MM—MŰM. sz. együttes utasítás alapján történik. A munkakör betöltéséhez egyetemi, főiskolai vagy mérlegképes könyvelői végzettség szükséges. Az érdeklődők pályázatukat korábbi munkahelyük feltüntetésével az alábbi címre küldjék: MEZŐGAZDASÁGI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET, SEUYE, TELEFON: TŐ4. Seflyei Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Igazgatéje. i ebből 7980-at a szocialista országokba, 720-at dollár-elszámolású államokba szállítanak. Ugyancsak 1975-ben a rendkívül keresett hátsó futóműből 46 ezret, szervokormányból 11 300- at gyárt a magyar ipar. A szerelés és a gyártástechnológia korszerűsítésére a közúti járműfejlesztés programjának második szakaszában —, amelynek befejezése átnyúlik az ötödik ötéves terv időszakára — 4,6 milliárd forintot költenek.