Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-07 / 211. szám

W2. szeptember 7. » DUNÁNTÚLI NAPLÓ Tegnap történt ölest tartott tegnap délelőtt a KISZ Baranya megyei Bizott­ságának végrehajtó bizottsága. Az ülésen tájékoztató jelentés hangzott el az 1972. évi leltá­rozás tapasztalatairól, majd a KISZ Baranya megyei Bizottsága intézkedési tervét vitatták meg az MSZMP KB Titkárság 1971. november 22-i határozatának végrehajtásával kapcsolatban. A párt központi bizottsága ugyanis az elmúlt évben öt megyében — köztük Baranyában is — vizsgálatokat folytatott az épí­tőipari pártszervezetek gazdasá­gi hatékonyságáról. Az építő­ipar helyzete, feladatai ismer­tek, s ezt a KISZ-nek is segíte­nie kell sajátos eszközeivel, ter­melést segítő mozgalmaival. A végrehajtó bizottság foglalkozott még a Magyar Úttörők Szövet­sége Baranya megyei Elnöksé­gének második féléves üléster­vével és a középiskolai és a szakmunkástanuló fiatalok ré­tegtanácsa 1972/73-as tanév el­ső félévi munkaprogramjával. * A kamatmentes lakásépítési kölcsön pótlólagos összegének felosztásáról és az iizenil de­mokrácia érvényesülésének ta­pasztalatairól, valamint a to­vábbi feladatokról tanácskozott tegnap Pécsett a Vasutasok Szakszervezete Pécsi Területi Bizottsága, a Vasutas Könyv­tárban, * A belügyminiszter a tűzrendé­szet érdekében kifejtett eredmé­nyes munkája elismeréséül a Tűzrendészen érem arany foko­zatával tüntette ki dr. Bácskai Frigyest, a Baranya megyei Élel­miszerkereskedelmi Vállalat igazgatóját és dr. Szabó Lajos­áét, az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat tűzrendészét. A kitünte­téseket tegnap Pécsett, a Me­gyei Tanács épületében Koste- leczky Sándor tűzoltó ezredes nyújtotta át. Csak a fecskék siettek Otrakeltek a fővárosban is honos költöző madarak, a sar­lósfecskék. A sivítóhangú, kar­csútestű madarak, elhagyva a budai házak otthont nyújtó padláshasadékait, vagy a cita­della falának eldugott zugait, már délfelé járnak. A telet „vi­déki rokonaikkal” a füsti fecs­kékkel együtt Kongóban és Rhodesiában töltik; napi 300— 400 kilométert is repülnek, míg Afrikába érnek. Az Országos Természetvédel­mi Hivatal munkatársai szerint, az országon néhány hete átvo­nult hidegfront nem zavarja ma­daraink költözési menetrendjét Egyedül a fecskék indultak ha­marabb útnak. A fehér gólyák az évek óta megszokott időben repültek tovább, Dél-Afrikában, a Fokföld szavannáin telelnek. Fekete társaik csak később kö­vetik őket a több mint 6000 ki­lométeres úton. Énekes madaraink: a sárga­rigók, a pacsirták, a fülemülék és az erdei pintyek is enyhébb éghajlat felé igyekeznek. Leg­többjük Afrika nyugati partjai mentén várja majd a tavaszt Nagyobb költöző madaraink: a seregélyek és az alföldi puszták lakói, a bíbicek is elszálltak. A védett területeken, a Kis-Bala- tonon, a Velencei-tó és a Fehér­tó nádasaiban fészkelő kócsag, kárókatona, szürke gém és bö­lömbika néhány példánya meg­várja, míg az idő hidegebbre fordul, de legtöbbjük már odébbóllt. Ezek a madarak Ma­rokkóba, Algírba és Tuniszba költöznek télre. A nálunk honos költöző madarak közül a feke­terigó és a pintyfélékhez tarto­zó meggyvágó száll el legké­sőbb, október közepén. Fekete­rigóink a telet a baleári szige­teken töltik. — Befejezték a szüretet a Vil­lány környéki háztáji szőlőgaz­daságokban az összterület nyolcvan százalékán. Emberem­lékezet óta alig volt ilyen eset a borvidéken. A korai szüretnek, sajnos, mégsem örülhetünk, mert a fürtök hiányosak, fonnyadtak, e vártnál kisebb súlyúak voltak. Szeptember 23.: szolidaritási műszak a bányákban Vietnamért, a békéért Tegnap kora reggel, majd délután — az indokínai szolidc- ritósi hét keretében — a komlói Zobák-bánya, és a MÉV bako­nyái ll-es üzemének munkásai röpgyűlésen juttatták kifejezés­re együttérzésüket a hős viet­nami néppel és tiltakozó táv­iratot küldtek az Egyesült Ál­lamok budapesti nagykövetsé­gére. Követelték az agresszív háború haladéktalan befejezé­sét. Baranya két legnagyobb vál­lalatánál, a több mint húsi- ezer emberrel dolgozó szén- és ércbányánál — a pécsbányai, o vasasi és a Kossuth-bányai dol­gozókat követve — egymásután rendeznek gyűléseket. A me­cseki bányászok elhatározták, hogy szeptember 23-án vietna­mi műszakot tartanak és mű­szak-bérüket befizetik az Or­szágos Szolidaritási Bizottság számlájára. A vietnami nép melletti szo­lidaritásukat fejezték ki, s egy- bén tiltakoztak az Egyesült Ál­lamok agresszív, népirtó hábo­rús politikája ellen a MÁV pé­csi igazgatóságának dolgozói, a boly), a görösgali állami gaz­daságok munkásai, a KPVDSZ, a MEDOSZ, a HVDSZ és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete megyei bizott­ságaihoz tartozó szakszervezeti tagok. Több egészségügyi in­tézményben egy havi szakszer­vezeti díjnak megfelelő összeg­gel nyújtanak segítséget a vi­etnami népnek. Vietnami szolidaritási gyűlést •ártották a Szigetvári Konzerv­gyár munkásai, a Pécsi Kesz­tyűgyár központi üzemének dolgozói, a Pécsi Nemzeti Szín­ház művészei és műszaki alkal­mazottai. Az ifjúság szolidaritását és tiltakozását újszerű módon jut­tatja kifejezésre. A KISZ KB kétféle képeslapot adott ki, amit bélyeg nélkül lehet pos­tára adni és elküldeni, egyiket a VDK nagykövetségére, mási­kat az Amerikai Egyesült Álla­mok nagykövetségére. A fogyasztási szövetkezetek is csatlakoztak az Országos Béketanács kezdeményezésére meghirdetett szolidaritási akció­hoz. Az elnökség javaslatára máris számos ÁFÉSZ ajánlott fel különböző összegeket, hogy anyagi támogatásával, hozzá­járulásával segítse előteremteni egy vietnami sebesült-csoport magyarországi gyógy-, illetve utókezelésének költségeit. A szövetkezetek több mint kétmilliós táborában megnyil­vánuló együttérzésre alapozva, a SZÖVOSZ-ban úgy látják, hogy a szövetkezeti adományok várhatóan meghaladják maid a gyógykezelés költségeit. A- legutóbbi — hasonló — kezde­ményezés nyomán, az 1968-ban meghirdetett „Ezer kerékpárt Vietnamnak” akcióban ugyanis az eredetileg meghatározott összeg két és félszerese, mint­egy 2,4 millió Ft gyűlt össze. A KISZ Siklósi Járási Bizott­sága szeptember 9-én - szom­baton — 19 órai kezdettel „Vi­etnamért, a békéért" tiltakozó felvonulást és nagygyűlést szer­vez. N. I. Közgazdászok tanévnyitója Még mindig kevés a szakember — E tanévtől szakágazati oktatás Másfél ezer műszer exportőre Szovjet műszerkiállítás nyílt Pécsett Tegnap délelőtt a Tudomány és Technika Háza előtt álltak meg azok az autóbuszok, me­lyek a szovjet MASPRIBORIN- TORG külkereskedelmi egyesü­lés, a Gépimport Iroda, a MET- RIMPEX, a MIGÉRT, valamint az MTESZ által rendezett kiállítási anyagot hozták városunkba. A pécsi vállalatok közül több kép­viseltette magát az ünnepélyes megnyitón. Ott Voltak a Mecse­ki Szénbányák, a Mecseki Érc- bányászati Vállalat, a Vízmű, a Bőrgyár, az ÉPGÉP és még szá­mos vállalat szakembere. A megjelenteket Németh István, a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Baranya me­gyei Szervezetének elnöke, a DÉDÁSZ igazgatója köszöntöt­te, majd Jurij Mihalovics Kull- bin, a MASPRIBORINfORG osztályvezetője, a kiállítás igaz­gatója szólt a kiállítás céljáról, a szovjet műszeripar és keres­kedelem helyzetéről, elképzels­Szabadpolcos idegen nyelvű könyvtár Tegnap, szerdán nyílott meg a I Megyei Könyvtár a német nyel­vű irodalom regionális központ­ja lesz, s Baranya, valamint a környező megyék báziskönyvtári teendőit látja majd el. Ezért ezt az állományrészt fokozottabban kívánják fejleszteni, emellett természetesen az említett nyel­vek irodalmát *s folyamatosan bővítik. A most megnyílt idegennyelvű könyvtár minden bizonnyal nagy segítséget jelent majd az ide­gen nyelvet ismerők, s a nyel­veket tanulók számára egy­aránt. A kölcsönzési idő szerdán és pénteken délután 1 órától este ó óláig tart Székesfehérvár utca 3. szám alatt a Megyei Könyvtár idegen­nyelvű részlege. A közel 5000 kötetes állomány szabadpolcos rendszerben áll az olvasók ren­delkezésére: Az itt található könyvanyag kizárólag szépiro­dalom, — s a világnyelvek mel­lett olasz, eszperantó, valamint a délszláv nyelvek irodalmából válogathatnak majd az érdek­lődők. A szakkönyvek — köztük az igen gazdag nyelvészeti és képzőművészeti anyag — to­vábbra is a Megyei Könyvtár kölcsönzőjében, illetve olvasó­termében kaphatók meg, Az elkövetkező időszakban a selkről. Többek között o kővet­kezőket mondotta:- A vándorkiállítás elsőként az önök városába érkezett. A műszerek, melyeket bemutatunk, új szovjet keskenyprofilú műsze­rek, amelyeket széleskörűen fel­használhatnak. Ezek a miniatü­rizált mérő-ellenőrző műszerek kisebb helyigénnyel építhetők be a központi vezérlőtermek, diszpécser-központok ellenőrző pultjaiba. A már alkalmazott tőkés importból származó mű­szerek ezekkel a berendezések­kel kicserélhetők. Bemutatott műszereink a nagy euróoai sza­bályozástechnikai cégek által szállított vezérlőpultok méretei­nek megfelelnek és Így azok pótlására alkalmasak. A kiállítás egyik érdekessége a digitális, azaz számjegyes ki­jelzésű elektronikus mérőműsze­rek csoportja. E műszereknél ki­küszöbölhető a kezelőszemély­zet hibája: a műszerek számok­kal közlik a mért értékeket. A másik autóbuszban a regisztrá­ló műszereket állították ki. Ezek a berendezések a mért értékek feljegyzésére használatosak. A szovjet cég legnagyobb vá­sárlói a szocialista országok: az egyesülés külkereskedelmi forgalmának több mint nyolc­van százaléka ezekbe az orszá­gokba irányul. De szállítanak több nyugati és tengerentúli ál­lamnak is. Az exportcikkek kö­zött jelentős helyet foglalnak el a technológiai folyamatellenőr­ző és szabályozó műszerek, vil­lamos és elektronikus műsze­rek, valamint ipari és tudomá­nyos célokra alkalmas optikai műszerek. Ezen túl az exportált áruk között szerepelnek rádiók, lemezjátszók, fényképezőnépek, filmfelvevőkamerák, továbbá tv- készülékek is. A MASPRIBORIN- TORG egyik legnagyobb keres­kedelmi partnere hazánk. A ki­állítás célja, hogy elősegítse a KGST integrációs prop'amban meghatározott gyártmányszako­sítást, továbbá ismereteket kí­vánnak szerezni a oiaci igé­nyekről. o felhasználók véle­ményéről is. S. Gy. Harmadszor nyit tanévet Pé­csett a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetem kihelye­zett nappali tagozata. A tegnapi megnyitó ünnepségen részt vett dr. Nyilas József professzor az egyetem tudományos rektorhe­lyettese, Timeroj Alekszandrovics Csikováni, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének másod- titkára, dr. Mihalik István egye­temi docens, a Művelődésügyi Minisztérium marxizmus—leni- nizmus főosztályának helyettes vezetője, valamint a többi pécsi felsőoktatási intézmények veze­tői, képviselői. A tanévnyitó beszédet dr. Komjáti Zoltán tanszékvezető egyetemi docens tartotta. Han­goztatta : a közgazdászhiányt a gazdaságirányítás új rendszere még jobban észrevétette. Ezen belül is aránytalan a szakembe­rek elosztása: amíg a főváros­ban, ahol az egyetem működik, viszonylag sok, vidéken arány­talanul kevés a közgazdász. Ezért vált szükségessé a pécsi kihelyezett tagozat megnyitása. Igaz, végzett közgadászokkal most már nem tudják kielégí­teni a főváros igényeit sem, a fontosabb vidéki ipari közpon­tokban pedig kifejezett munka­erőhiány alakult ki e szakmá­ban. Elmondotta: a pécsi kihe­lyezett tagozat tanulmányi ered­ményei elérik a budapesti anya- intézmény diákjainak eredmé­nyeit. Ezek után az elsőéves hallga­tók tettek esküt. Számuk az idén egyszáznyolc, mégpedig ötvenöt fiú és ötvenhárom leány. Kö­zülük csak huszonkettő pécsi és baranyai, de java részük a Du­nántúlról való. Az elsőévesek közül hatvannyolc diákotthonra jogosultat találtak, ők a Vasas II. városrészben lévő otthonban laknak majd. A másod- és har­madévesek pedig részben a Pollack Mihály Műszaki Főisko­lában kölcsön kapott helyeken, részben pedig a tagozat Ma­dách utcai, saját épületében. Két újdonság az új tanévben: a most induló harmadik évfo­lyammal együtt megkezdődik a szakágazati elosztás is. így ipari belkereskedelmi vagy mezőgaz­dasági szakágazatok közül vá­laszthatnak a harmadévesek. Az elsődleges bontás — marketing (áruforgalmi és piacszervezési), illetve vállalati tervező-elemző szak — már másodévben meg­történt. Az első évfolyamban minden hallgató azonos képzést kap. A másik újdonság ^eveze­tik a koncentrált oktatást, vagy­is az elsőévesek például az el­ső hónapban csak két tárgyat: számítástechnikát és politikai gazdaságtant tanulnak. Még egy adat a megnyitóhoz: mos­tantól kezdve háromszázra emel­kedett a hallgatók száma. Az oktatók száma negyven. Jövőre havi 210 órára csökkentik a Volán személyforgalmi dolgozóinak munkaidejét Ot esztendő alatt 27 órával - átlagosan 226 órára - az idén pedig 206 órára csökken­tették a forgalmi utazószemély­zet havi foglalkoztatási idejét a Volán Trösztnél. Az autóbusz- vezetőknek az öt évvel ezelőtti­hez képest tavaly 38 órával, az idén . fél év alatt további 46 órával kevesebbet kellett dol- gozniok. Tetemesen csökkent a rakodógépkezelők, a szállító- munkások, és a kalauzok mun­kaideje is. A teherautóvezetők tavaly még 220 órát teljesítet­tek, az idén 202 órát dolgoztak, az autóbuszvezetők átlagos 257 órája 221 órára, a kalauzok 242 órája 219-re csökkent. Ezenkí­vül az év első felében 15 szá­zalékkal kevesebben túlóráztak, s jóval alacsonyabb a túlórák száma is. Megbotránkoztatta a járókelőket Tízhónapi legyház garázdaságért A Volánnál a túlmunkaidő csökkentéséhez szükséges több­letlétszámot saját gépjárműve­zető-képzéssel, belső átcsopor­tosítással biztosították. A Volán 1968 óta nagy anyagi terhet - egy személyre számítva 9000 fo­rintos költséget — vállalva 11 ezer főt képzett ki gépkocsive­zetésre, az autóbuszvezetői lét­számot pedig átcsoportosítással bővítették, csaknem ötezer dol­gozójuk tette le az autóbuszve­zetéshez szükséges „D”-vizsgát. A dolgozók érdekében végre­hajtott intézkedések eredményei mellett problémák is akadnak. A dolgozók egyrésze a maga­sabb keresetek érdekében mi­nél magasabb foglalkoztatási szintre törekszik, s bár a mun­kaidő csökkentésével nem vál­tozott keresetük, s a korábbival azonos számú órát szeretnének teljesíteni. Sokan mennek el a Volántól olyan vállalathoz, ahol nem igyekeznek a magas fog­lalkoztatási szint csökkentésére. A megrövidült munkaidő mel­lett a gépkocsivezetők egy ré­sze mellékfoglalkozásokra is tö­rekszik, s ha erre nem kap en­gedélyt, kilép. Súlyos teher a gépjárművezető-képzés költsé­ge, különösen azért, mert nem egy, a vál’alatnál kitanult qép- kocsivezető friss joaosítvá vyát másutt gyümölcsözted, A gendok ellenére a tólrnun- kaidő-csökkentés eddigi ered­ményei és a vállalat további intézkedései reális cdapot nyúj­tanak ahhoz, hoay a Volán Trösztnél a szeméVszállhás va­lamennyi dolaozó'át, a kalau­zokat, o buszvezetókét. 1973 iái már havi 210 órában foglalkoz­tassák. I Az úgy körülményeinek tisztázására a minap került sor a Pécsi Járás­bíróságon. Dunai Péter már több esetben tanúsított az említettel azo­nos, közösségellenes magatartást, ilyen cselekményekért korábban há­romszor volt büntetve. Akkor a Gyer­mekkórház, a szülészeti klinika, leány- kollégium, nővérszállás stb. környé­kén mászkált nyitott nadrágsliccel, szándékoson botránkoxtatva meg d nőket. A bíróság bűnösnek mondotta J ki a vádlottat visszaesőként elkövetett j norázdnságbon és 10 hónapi szabod- | ságvesztésre ítélte. A büntetést fegy- hó*b'»n kell or elítéltnek letölteni és feltételes szabadságra nem bocsát- i liGtó, Az ítélet nem jogerős, * Kínos helyzetbe került május 27-én, a Gyermekklinika előtt egy fiatal pé­csi nő. Ismeretlen férfi szólította meg, beszélgetést kezdeményezve. A lány csak pár pillanat mú.va észlelte, hogy az idegen ember nadrágja nincs begombolva . . . Érthető meg­botránkozással, futva igyekezett mi­nél messzebbre kerülni a helyszíntől, j A közelben szolgálatot teljesítő i rendőrnek feltűnt a lány pánikszerű ! menekülése, a járókelők zavart visel- j kedése, amit a gyanúsan ácsorgó férfi idézett elő. Igazoltatta Dunai Péter 44 éves, Pécs. Vak Bottyán utca 6?. szám alatti lakost, akinek alsó- teste fedetlen volt és csak többszöri j felszólítás után szedte rendbe magát, i

Next

/
Thumbnails
Contents