Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-09 / 186. szám
I DUNANTOLI NAPIÖ 1972. augusztus 9. 24 ora a nagyvilágban ♦ MOSZKVA: A szovjet— ndiai barátsági szerződés aló- rásának első évfordulója clkal- Tiából Brezsnyev, Podgornij és (oszigin táviratban üdvözölte 3iri indiai elnököl és Indira Sandhi miniszterelnököt. Gromi- <ó szintén táviratban üdvözöl- e indiai kollégáját. 4- DACCA: A Bengali Népi Köztársaság kedden hivatalosan kérte felvételét az ENSZ-be. ELLENTÉTEK AZ OLASZ KERESZTÉNYDEMOKRATA PARTBAN Róma: Hétfőn este befejezte tanácskozását az Olasz Keresztény- demokrata Párt központi bizottsága. A plénumon folytatott vi- La újból alátámasztotta, hogy ] párton belül komoly ellenté- :ek vannak a „jobbközép" kor- nánnyal kapcsolatban, főként ] liberálisokkal való szövetség térdésében, A Kereszténydemoktata Párt tárom haladóbb irányzata nem izavazta meg azt a dokumen- umot, amely jóváhagyja a .kormányrúd" jobbratolódását azaz tudomásul veszi a „jobb- cözép formulát". Az ellentétek- e utal az is, hogy a központi »izottság záróülésén lemondott oártelnöki tisztségéről a Moro iramlathoz tartozó Zaccagnini, iki lépését azzal indokolta, íogy nem ért egyet a liberálisokká | történt összefogással. Zsák a kulisszák mögött folyta- :ott megbeszélésekkel sikerült ábírni Zaccagninit, hogy visszavonja lemondását. •-f WASHINGTON: Az amerikai kongresszus hétfőn 375 szavazatra/ hét ellenében jóvá- tagyfa Nixon elnöknek azt a pygslatát, hogy a következő óénzügyi évre 38.5 millió dől- árt biztosítsanak a Szabad Eu- ópa és a Szabadság rádió énntartására. Az elnök javas- 'ata szerint a jövő év folyamán így bizottságnak kell tanulmányozni milyen lehetőségek vannak a két rádió további működtetéséhez, ■4 BONN: A nyugatnémet coaliciós pártok vezetőinek hétéi tanácskozása mintegy első aktusa volt a választási hadjá- at megkezdésének. A kormánypártok kinyilvánították óhaju- cat, hogy legkésőbb december tarmadikón, sőt esetleg még hőbb megtartsák a rend- n'vüli parlamenti választásokat. (Formailag ehhez szükséges, hogy Brandt szövetségi cancellár a Bundestag őszi jlésszakának legelején felvesse s bizalmi kérdést.) Minden arra nutat, hogy a kél szembenálló óbor képviselői a választások negtartása és előkészítése mel- ett most már nemcsak szavak- oan, hanem teltekben is el akarják magukat kötelezni. Et- :ől eltérő álláspontot csak az jltrajobboldali bajor CSU vall. /ezére Strauss újabb parlamen- i „leszámolást" sürget, azt töveteli, hogy az idei költségvetési tervezet megnyitásával a Bundestag ne várjon szeptem- perig, hanem már augusztus- pan tartson rendkívüli ülést, pokan latolgatják, vajon a ba- or politikus nem a maga pecsenyéjét akarja-e megsütni áztál, hogy legfőbb szövetségeiét és egyben riválisát, Barzel IDU elnököt belehajszolja egy jjabb „konstruktív bizalmatlan- sági indítványba", 4 ROMA: Ismét fasiszta merénylet színhelye volt hétfőn Nápoly, ahol pokolgép robbqnt Melito kerület egyik kommunista párti körzetében, A délolaszországi nagyvárosban két nap leforgása alatt immár a harmadik bomba robbant fel; mindhármat az Olasz Kommunista Párt és más haladó szer- rezetek helyiségeiben rejtették el. A robbanás súlyos károkat okozott és pánikhangulatot idézett elő az álmukból felvert lakosok között. A városi tanács rendeletére nagyszabású tömegtüntetéseket tartottak tiltás kozásul a szélsőjobboldali ter- Wrakció miatt. Terjed az egyetértés Egyiptom-Lília tervezett egyesüléséről TOVÁBBRA IS SZABAD FEGYVERVÁSÁRLAS Kairó. Egyiptom és Líbia teljes egyesítése nincs ellentétben az Egyiptomot, Líbiát és Szíriát magában foglaló arab állomszövetség létével — mondotta Hosszan El-Zajjat, az EAK tájékoztatási államminisztere az egyiptomi újságíróknak tartott sajtóértekezletén. Ez a kérdés az egyesítés bejelentése óta élénken foglalkoztatta a külföldi kommentátorokat, de mindeddig nem hangzott el hivatalos nyilatkozat a meglevő arab államszövetség jövőjéről. El-Zajjat, most kifejtette, hogy az arab köztársaságok szövetsége a jövőben is fennmarad, s a szövetségi alkotmány értelmében bármely arab állam csatlakozhat hozzá. A hármas föderációt ugyanis kezdettől fogva egy szélesebb arab egység magjának és keretének tekintik. A Rendőrattak a dokkmunkások ellen London: Az angliai országos dokkmunkássztrájk tizenkettedik napján a kivezényelt rendőrség sztrájkőröket támadott meg a kelet-angliai partvidéken, Scunthorpe város egyik magánkézben lévő rakodóállomásán. Az összetűzések először hétfőn robbantak ki, ekkor a rendőrség 17 dokkmunkást letartóztatott A helyi munkások kedden is felállították sztrájkőrségüket s a környező városok kikötői dolgozói is segítségükre siettek. A negyven-egynéhány sztrájktörőt 400 rendőr védelmezte. Záporoztak a téglák, záptojások a kikötőből elinduló teherautókra. A rendőrattak során hat rendőr megsebesült, hat munkást letartóztattak. Az angol kormány kedden újabb minisztertanácsi ülésen tárgyalt arról, hogy mikor vet be katonákat a dokkmunkássztrájk letörésére. 4- BRAZZAVILLE: A Kongói Népi Köztársaság demokratikus és hazafias erőinek hétfőn befejeződött értekezlete a nemzeti-demokratikus forradalom megvalósítását jelölte meg a fejlődés fő céljaként. A konferencia határozataiban az olvasható, hogy az ország vezető ereje a marxizmus—leniniz- mus eszméi által vezérelt kongói munkapárt, s hogy a hatalmi szerveknek a munkások és parasztok szerveivé kell lenniük. LEONARDO DA VINCI ISMERETLEN ÖNARCKÉPE A művészettörténet Leonardo da Vincinek egyetlen önarcképét tartja számon, mely 1610- ben készült, s a festőt idős korában ábrázolja. A képet jelenleg Turinban őrzik. Most — anyaggyűjtés közben- egy másik, eddig ismeretlen portréra bukkant Valentin Golovin szovjet író, aki könyvet ír a nagy festőről és tudósról. Golovin a portrét egybevetette a jólismert arcképpel, fennmaradt vázlatokkal, melyek a fej arányairól tanúskodnak, továbbá az „Utolsó vacsora” Bertalan apostolával, melyet da Vinci a milánói Szűz Mária kolostor falóra festett — s egy sor hasonlóságot fedezett fel. Feltételezését fotogrammetriai és antropológiai vizsgálatokkal be is bizonyította: az újonnan talált önarckép — mely a 40 éves da Vincit ábrázolja — és Bertalan tanulmányfeje azonos! A felfedezés nagy port vert j fel szakértők körében. A végső ! azonosítási vizsgálatok még folynak. tájékoztatási államminiszter annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a két ország teljes egyesítése nem érinti Egyiptom vezető szerepét arab és afrikai szinten, miként azt az arab népek ellenségei remélik. A kairói sajtó továbbra is vezető helyen ismerteti az egyesítést üdvözlő nyilatkozatokat, állásfoglalásokat. Valamennyi lap kiemelte, hogy Podgornij szovjet államfő üdvözölte Szádat és Kadhafi elhatározását, s annak a véleményének adott kifejezést, hogy Egyiptom és Líbia egyesítése új erőt jelent az arab nemzet törvényes harcában. Hétfőn Irak is csatlakozott azokhoz az államokhoz, amelyek üdvözlik és támogatják Egyiptom és Líbia fúzióját. * I I 4 | 4- TOKIÓ: A KDD nevű japán I telefon- és rádiótársaság hétfőn közölte, hogy közreműködést kért Kínától Tanaka japán miniszterelnök jövő hónapban esedékes pekingi látogatásának élőben való televíziós közvetítéséhez. 4- NEW YORK: Huanq Hua, a Kínai Népköztársaság állandó ENSZ-képviselője hétfőn este vacsorát adott Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár tiszteletére, aki szerdán utazik el New Yorkból, augusztus 11—15. közöttre tervezett kínai látogatására. Pekingi útjával a főtitkár azt a magaszabta munkatervét teljesíti, amely szerint a közgyűlés új ülésszakának kezdete előtt tanácskozik a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamának vezetőivel. Waldheim hétfőn megbeszélést folytatott George Bush-sal, az Egyesült Államok állandó ENSZ-megbízottjával, aki egyébként részt vett azon a vacsorán, amelyet Huang Hua adott Waldheim tiszteletére s ezen az Egyesült Államok részéről áldását adta a főtitkár kínai útjára. REFORM NINCS? A török belpolitika figyelemre méltó fejleménye: az ország vezetői elhallgattak a reformokról. Melen miniszterelnök E'a- zig városában elhangzott beszédében a kormánya előtt álló feladatokról szólva első helyen az „új anarchista tevékenység” veszélyét emlegette, ezzel indokolva a már alaposan megváltoztatott alkotmány további módosítására irányuló szándékát. A reformokról Melen semmit sem mondott. Ez már csak azért is nagyon meglepte a megfigyelőket, mert eddig a parlamenti választások megtartását is a reformok végrehajtásától tették függővé, fontosságban és sorrendben egyaránt ennek biztosítva elsőbbséget. Most az a kérdés: vajon a hadsereg be- ismerése-e ez, hogy nem tudja végrehajtatni elképzeléseit a parlamenttel, és ezért le is mond azokról, vagy pedig azoknak a nyugati újságíróknak lesz igazuk, akik a legutóbbi hónapok eseményei alapján a hadsereg ú>abb, athéni típusú beavatkozását jósolják. Whitelawnak mégis sikerült magához édesgetnie a legjelentősebb észak-ír ellenzéki párt, a katolikus irányvonalú szociális demokrata és munkáspárt (SDLP) vezetőségét. A párt hattagú képviselői delegációja hétfőn este három órát töltött a Stormont kastélyban, az északír ügyek angol miniszterének rezidenciáján. Értesülések szerint „átfogó megbeszélés" zajlott le közöttük, és ez kedden hivatalos keretek között folytatódott. Az internálások augusztus 9-i első évfordulójának közeledtével a Long Kesh-i táborban I fogvatartott 237 internált és 65 Az amerikai szenátus hétfőn tizenkétszeres szavazati többséggel 84:7 arányban, elutasította a Philip Hart Michigan állambeli demokratapárti szenátor által előterjesztett törvény- javaslatot, amely megtiltaná, hogy az Egyesült Államokban magánszemélyek lőfegyverrel rendelkezhessenek. Több mint hétszeres többséggel 78 szavazattal 11 ellenében, utasította el a szenátus Edward Kennedy törvényjavaslatát is arról, hogy a magántulajdonban lévő lőfegyvereket a hatóságok lajstromba vegyék. Az Egyesült Államokban egyébként évente 2 és fél millió kézi lőfegyvert adnak el magánosoknak. 4 MOSZKVA: lehia Abdel Kader, Egyiptom moszkvai nagykövete kedden hazarepült, hogy kormányával tanácskozzék. A moszkvai nagykövetség közlése szerint Kader egy hetet tölt Kairóban. 4. BRASILIA: A brazil fővárosban 15 amerikai állam képviselőinek részvételével Amerika, közi „indián kongresszus" nyílt hétfőn. Meghívott szakértők már a megnyitás napján súlyos bírálattal illették Brazília indiánpolitikáját, az őslakók gyakran előforduló fizikai megsemmisítését. „Nem vagyunk hajlandók arra, hogy gyakorló terep legyünk bizonyos ál-tudósoknak, akik a brazíliai indiánokat barbár állapotban akarják megtartani, pusztán azért, hogy később kétes értékű egyetemi dolgozatokat írjanak róluk" — jelentette k| Mario Gibson Barboza külügyminiszter. 4 WASHINGTON: Amerikai tv-nézőcsúcsidöhöz igazítva keden este, magyar idő szerint szerdán hajnalban kerül sor a szavazásra a Demokrata Párt rendkivüli „mini-konvenció jónak" ülésén, amelyen előreláthatólag túlnyomó többséggel áldásukat adják a küldöttek Sargent Shriver alelnökjelölt- ségére. McGovern vezérkara azt reméli, hogy az alelnökje- lölt válságlezárása után végre teljes lendülettel megindíthatják választási offenzivájukat a Nixon-kormány ellen, amely eddig „páholyból" figyelte az ellenzék vergődését. A demokratapárti elnökjelölt kedden Miamiba repült, ahol a húsipari dolgozók szakszervezetének értekezlete előtt „fordított Robin Hood"-ként, „az amerikai munkás főellenségeként", a „korporációk legjobb barátjaként" jellemezte Nixon elnököt, akinek kormányzása ,;még gazdagabbá teszi a gazdagokat és még szegényebbé a szegényeket". Ugyanezt a témát fejtette ki McGovern hétfőn a ruházati szakszervezet értekezletén. 4- BECS: Az osztrák központi statisztikai hivatal most kiadott jelentése szerint Ausztriában ez év júliusában ;— az elmúlt év azonos hónapjához viszonyítva — az árindex 6.1 százalékkal emelkedett, A marhahús 11.6 — 13.6 százalékkal, a sertéshús csaknem 10 százalékkal drágult. A dohánykészítmények ára 13.9 százalékkal, a villanyáram díja több mint 16 százalékkal, a városi közlekedési díjak pedig 16.5—24 százalékkal emelkedtek. „őrizetes" fogoly üzenetet juttatott el a külvilághoz. Nem értenek egyet azokkal - írták -, akik tárgyalnak Whitelawval, miközben a miniszter korlátlan hatalommal rendelkezik, valóságos diktátor. A tárgyalások csak akkor vezethetnek eredményhez, ha azokat erőszaktól, terrortól mentes légkörben tartják, a foglyok követelték az internálások megszüntetését. Nagy-Britannia Kommunista Pártja szolidaritási üzenetben fordult a Long Kesh-i internáltakhoz. A párt elítélte a White- law-adminisztráció, a brit kormány eljárását Heves bombázások, harcok a vietnami frontokon Az amerikai légierő B—52-es I óriásbombázói az elmúlt két hónap leghevesebb támadását indították keddre virradóra a Vietnami Demokratikus Köztársaság déli és a Kínai Népköz- társasággal határos területei ellen. A leghevesebb légitámadás Dong Hói kikötővárost érte, amely a demilitarizált övezettől hatvan kilométerrel északrá fekszik. A bombázók a kínai határ szomszédságában távirányított bombákkal vasúti hidat támadtak meg. Dél-Vietnamban a leghevesebb összecsapásokról továbbra is Quang Triből és térségéből érkeznek jelentések. Itt a saigoni hadsereg csaknem húszezer katonája meg-megújuló támadásokat indít a tartományi székhely kézrekerítéséért, az amerikai vadászbombázók pedig sorozatos bevetésekkel próbálják támogatni őket, de minden erőfeszítésük ellenére sem, sikerült elősegíteniük a bábhad- sereq előnyomulását. A DNFF alakulatai újabb támadást indítottak keddre virradóra Thua Thien tartományban és ágyútúz alá vették Hűé városát. Heves harcok dúlnak Que Sontól északkeletre, Da Nangtól negyven kilométerrel délnyugatra is. Johnson volt igazságügy-miniszterének nyilatkozata Stockholm : Ramsey Clark volt amerikai igazságügyminiszter a svéd televízió Hanoiban tartózkodó egyik tudósítójának nyilatkozott: „Ha az amerikai nép tudná, hány gyermek, asszony és férfi életét oltják ki a Vietnamban harcoló katonák, azonnal befejezné a háborút, a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását és kivonná a csapatokat — mondta az amerikai politikus, aki Johnson elnök idején állt az igazságügyminisztérium élén és azzal a ténymegállapító csoporttal tartózkodik Hanoiban, amely tárgyi bizonyítékokat gyűjt az Egyesült Államok háborús bűntetteiről. így történt? Bete! j esed ett a terroristák sorsa A TANJUG szűkszavú jelentést közölt a Jugoszláviába külföldről beszivárgott terroristák felszámolásáról és arról, hogy a harcokban 17 jugoszláv hazafi életét vesztette. A Spiegel e jelenté- "j! •'! Közöl. Célzatosan? Ne firtassuk. Néhány részlet az eseményekből a Spiegel alapján. Június 17—21 között gyülekezett a 19 főnyi terrorista csoport Schwanbergnél, Ausztriában. Zuhogó esőben St. Oswald és Soboth között átlépték a jugoszláv határt. Maribornál megkaparintottak egy teherautót, vezetővel együtt, melyen üres ásványvizes üvegek voltak. Ezzel utaztak az Adriai-tenger partjára, majd Bugojno felé, Boszniába. Közben, míg áthaladtak lakótelepüléseken, felhívásokat bocsátottak ki, hogy keljen fel a nép. A felhívásoknak nem volt hatása. A kétség- beesett banditák Bugojnál megtámadtak egy rendőrszobát, egy katonai őrszemet, majd bevetették magukat a boszniai hegyek közé. A terroristák zöld egyeningeket, fekete állszíjas kalapokat viseltek és modern sorozatlövő fegyverekkel, pisztolyokkal, tőrökkel voltak felszerelve. A Spiegel szerint: „Állítólag még rövidhullámú összeköttetésük is volt külfölddel." Romboltok, raboltak, robbantottak. A jugoszláv fegyveres szervek azonnal mozgósítottak. A tehergépkocsi vezetőjét a terroristák a helyszínre érkezés után elengedték, megparancsolva, hogy egy szót se szóljon arról, ami történt. Visszatérve Mariborba mindent elmondott. A Spiegel szerint összesen 30 000 katonát, rendőrt, népfölkelőt mozgósítottak és négy hétig voltak harcban a terroristák számára kedvező terepviszonyok között. Tizenhét főt a hegyekben lőttek le, egy szökés közben esett el Horvátországban, egyet pedig elfogtak és ezzé! a 19 főnyi kalandor sorsa, akik „a kubai Disznóöböl sikeres példáját lebegtették maguk előtt", megpecsételődött. A nép mindenütt a terroristák ellen lépett fel — állapítja meg a Spiegel is, — az esetleges továbbiakra is hasonló sori vár. A két térkép a terroristák útvonalát és tevékenységük színhelyét ábrázolja. (A Spiegel partizánoknak nevezi a terroristákat!) Jugoszláv fegyveres erők harcban a terroristák ellen. A k