Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-30 / 204. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek I Ara: 80 miét napló XXIX. évfolyam, 204. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. augusztus 30., szerda A rubrikák sem élnek örökké A z ember születéséről, halá­láról a statisztikai évköny­vek „száraz” adatai is val- ■ tanok. Érdemes egyszer megvallatni a statisztikát, a benne szereplő rubrikák szüle­téséről, haláláról. Az adatok ugyanis már azzal sokat elárul­nak az érintett korról, évről, hogy bekerülnek a statisztikába vagy éppen feleslegesnek bizo­nyulnak. A születéssel kezdve szóljunk először az ifjabb rubrikákról. A statisztikai évkönyvekben 1950- ben jelent meg először a szülé­si segélyek adatait ismertető rubrika. Abban az évben kere­ken 70 millió forintot fizettek ki ilyen címen. Két figyelemre méltó év: 1962, amikor 191 mil­liót, 1963-ban pedig - annak éllenére, hogy a „demográfiai hullám", a születések száma akkor érte el a mélypontot - 305 millió forint volt a szülési segély címén kifizetett összeg. A nagy „ugrás” magyarázata: akkor emelték fel a segélyt 1968-ban már féfmilliárd forint fölött volt a kifizetett összeg. A múlt évben pedig mór milliár­dos nagyságrendű számnak kel­lett beleférnie a rubrikába: 1971-ben 1 milliárd 320 millió forint szülési segélyt vettek fel a kismamák. A statisztikai ívek még fiato- lobb rubrikájára a termelőszö­vetkezeti tagok családi pótlé­kánál találhatunk: 1966-tól ke­reken 50 ezer kétgyermekesnek járt ez a pótlék, amelyre a múlt évben 282 millió forintot fizettek ki. Talán a legfiatalabb rubrika m gyermekgondozási segélyben részesülők adatait közli. Amíg 1968 decemberében 92 ezren részesültek segélyben, három év múlva — 1971 végén — már 178 ezren élvezték a szociális segélynek ezt a módját. Az el­múlt három évben - a téma fontosságára való tekintettel — nemcsak külön rubrika, hanem külön táblázatok is születtek, melyekből — a többi között — kiderül, hogy például 1971-ben a gyermekgondozási segélyt igénybe vevők legtöbbje - pon­tosan 11 százaléka - a textil­iparban dolgozott, a legkeve­sebben pedig az élelmiszeripar­ban dolgozók közül vették igénybe ezt a juttatást Az új rubrikákat vizsgálva, találhatunk a televízióval kap­csolatos adatokra: 1958-ban kapott önálló helyet a statisz­tikában a „távolbalátás”. Ak­kor ezer főre másfél televíziót jelzett a statisztika, tíz évvel később már ugyancsak ezer emberre 114 televízió-készülék jutott hazánkban. A múlt év le­zárt statisztikai adatai szerint pedig ez a szám 187-re emel­kedett. Várható, hogy előbb- utóbb a színes televízió-tulaj­donosok számát is — ha egye­lőre még igen „keskeny” — de külön rubrika fogja jelezni. A nyár, a kánikula miatt kü­lön felfigyeltünk a hűtőgépek rubrikájának születési dátumá­ra is: a hazai statisztika 1956 óta vezeti külön az erre vonat­kozó adatokat. Eszerint 16 év­vel ezelőtt 4000 háztartási hű­tőgépet jegyeztek fel. öt évvel később már hatjegyű szám, 110 ezer bizonyította, hogy van ke­reslet és kínálat is. Méginkább kiderül a fejlődés, ha azt a rubrikát nézzük, ahol az egy háztartásra jutó hűtőgépeket tüntetik fel: amíg 1960-ban 100 közül egybe, addig a múlt év­ben már 39 háztartásban köny- nyítettek magukon hűtőgéppel a nyári melegben. A tapasztalat szerint a rub­rikák hosszú életűek: könnyeb­ben születnek, mint halnak. Nemcsak a bürokráciához való ragaszkodás okozza, hogy a statisztikusok „hűek” a hagyo­mányokhoz és mindaddig nem mondanak le egy-egy ténnyel kapcsolatos adatszolgáltatásról, ameddig maga a tény létezik, hanem a statisztika egyik fel­használási lehetősége éppen az összehasonlítás, és ezért van szükség arra, hogy „végkimerü­lésig” vezessék az adatokat. Szerencsére a legkitartóbb statisztikus is csak addig látja értelmét a rubrikának, amíg adatokat is közölhet benne. A felszabadulás után például mindjárt „kimúlt”, feleslegessé vált a felekezeti hovatartozást közlő adat és így a rubrika is eltűnt az évkönyvekből. Hosszú évtizedes „haldoklás" után szűnt meg az a rubrika, amely a faluvillamosítás ered­ményeit tüntette fel. 1962-ben ismertette utoljára a statisztikai évkönyv, hogy 3207 község vil­lamosítását befejezték, (össze­hasonlításul: 1945-ben még csak 1258 községben égett vil­lany.) O gyanesak örömet okozott egy másik rubrika halála is. Először csak üres rub­rikát fedezhettünk föl ott, ahol a járványos gyermekbénu­lásban megbetegedettek szá­mát tűntették fel. 1957-ben 2334 ilyen megbetegedést je­gyeztek fel, 1968 első negyedé­ben mór egyetlen egyet sem. Reméljük, hogy egyre több olyan népbetegség lesz, amely­nek rubrikája az elkövetkezen­dő években üresen marad, és így feleslegessé válik. P. M. Tíz esztendős a Mecseki Ércbányászati Vállalat kísér leti-kutatási és automatizálási üzeme Hat kandidátus, (most is ké­szülőben van négy disszertá­ció) két „kisdoktor", 45 kuta­tómérnök dolgozik ma már a tíz éves jubileumát ünneplő kísérleti—kutatási és automa­tizálási üzemben, mely fenn­állása alatt nemcsak a Me­cseki Ércbányászati Vállalaton belül, hanem országos viszony­latban is jelentős kutatóbázis­sá fejlődött: Pécs számára az új iparág, új tudományos te­rületet jelent. Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság néhány éve a „KISKÚT” szakembereit bíz­ta meg a ritkaföldfém terme­lés lehetőségeit célzó tervek elkészítésével — Pécsett ugyan­is az üzem megalakulása óta foglalkoznak ilyen kísérletekkel. Az üzem dolgozói a laborató­riumi, félüzemi kísérletek után, ma már felkészültek egy évi 300 tonna kapacitású, keverék rit- kaföldfémoxid előállítására al­kalmas üzem megtervezésére és az anyagi segítségtől füg­gően esetleg a megvalósításá­ra is. A ritkaföldfémprogram azon­ban nem az egyetlen és nem is az üzem legfőbb tevékeny­sége. Az alapításkor megha­tározott célnak megfelelően a vállalat műszaki fejlesztési, kí­sérleti- és kutató problémáit hivatottak megoldani. Ennek során eredményesen közreműködtek a bányákban új biztosítási módok kidolgozásá- bah: főtecsavarozás, torkréto- zás, új fejtési tárnok kialakí­tásában, csakúgy, mint az új robbanóanyag bevezetésében, új fúrási technológiák kidolgo­zásában, újtípusú robbantó­gyutacsok gyártásának szorgal­mazásában. Az üzem jubileumi ünnepén külön fejezetben kell megem­lékezni az ércdúsítónak nyúj­tott segítségről — a „KISKÚT” szakemberei ugyanis nagyon sokat tettek azért, hogy az iparágban egyedül álló gyor­sasággal fejlődött a dúsító ka­pacitása, s az ércfeldolgozás költsége 10 esztendő alatt csak­nem felére csökkent. Az érc­törésben, őrlésben, elválasztás­ban, feltárásban, elucióban ma már nincs talán egyetlen moz­zanat sem, melyen ne újítot­tak, módosítottak volna. A kísérleti-, kutatási és auto­matizálási üzem a vállalat nye­Az üzem terméke: egy csatornás amplitúdó modul számláló A tartalomból Dagad az amerikai választási botrány (2. old.) Baranya a taneszközhiány élvonalában... (3. old.) Árdrágítás, hamis mérés (5. old.) lelentés az olimpiáról (7—8. old.) reségének mintegy 10 százalé­kát termeli az alacsony urán- tartalmú ércek és meddők hasz­nosításából. 1963-ban kezdőd­tek a kísérletek, 1965-ben már nagylaboratóriumi, egy eszten­dővel később pedig már több ezer tonnás üzemi kísérletek folytak, s ma már az önálló perkolációs üzemegység éven­te több millió forint nyéreséget termel. Nagyon jelentős az üzemben dolgozó analitikusok és fiziku­sok tevékenysége: az üzemi technológiai folyamatok, s más kutató munkában is az új mód­szerek egész sorót vezették be. Ehhez kapcsolódik az üzem műszergyártása - ma a válla­lat tulajdonában alig van olyan műszer, melyet nem a „KIS- KÚT”-ban terveztek és gyár­tottak. Az osztályozó műszerek, csillemérők, bányaradiométerek egy és négycsatornás analizá­torok nemcsak a Mecsek­ben, hanem több nemzetközi bemutatón is sikert arattak. S az elmondottakkal még ko­rántsem merítettük ki az üzem tevékenységét. Évekkel ezelőtt az uránbányászathoz napi 8 ezer köbméter vizet igényeltek, ma az üzem tevékenységének köszönhetően, a hulladékvizek tisztításával, és újbóli felhasz­nálásával elérték, hogy csak 4 ezer köbméter vizet vesznek el a város ivóvízkészletéből, me­lyet korábban a dunai vezeték építésével ellensúlyozott a vál­lalat A kísérleti-, kutatási- és automatizálási üzem a Szocia­lista munka üzeme cím birto­kosaként ünnepelte tegnap 10 esztendős fennállását. Az ün­nepeltek között 82-en meg ott voltak az alapító tagok, 90 Ki­váló dolgozó és 23 miniszteri kitüntetést elért dolgozó. Az üzem kiváló munkájának elis­meréseként ennyien nyertek különös elismerést az évek so­rán. U J­KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Apró Antalnak, az MSZMP PB tagjának, az országgyűlés elnöké- Mk vezetésével (baloldalt) hazaérkezett Csehszlovákiából a magyar parlamenti delegáció. Könyörtelen és irgalmatlan harcot jelentett be óz IRÁ Belfast: Az illegális ír köztársasági hadsereg radikális „ideiglenes" szárnya keddre virradóan rend­kívül kemény hangú nyilatko­zatában leszögezte, hogy „kö­nyörtelenül” és „irgalmatlanul” folytatja a harcot a brit uralom felszámolásért Észak-lrország- ban. A nyilatkozatban a „pro- vók” bejelentik, hogy az elmúlt két hétben a szervezet tagjai megöltek kilenc brit katonát és az ulsteri védelmi különítmény két tagját. Ezekben az akciók­ban öt embert vesztettek a provók, akik ugyanakkor figyel­meztetik a polgári lakosságot, hogy ne tartózkodjék brit kato­[ nai létesítmények, járművek kö­zelében, mert ezek továbbra is az IRA támadásainak célpont­jai maradnak. Az ideiglenes szárny ezenkívül felszólította az észak-ír politikai pártokat, hogy bojkottálják a Whitelaw által szeptemberre kitűzött tárgyalá­sokat a tartomány jövőjéről. Röviddel a nyilatkozat megjele­nése után nagyszabású tűzharc bontakozott ki a belfasti Falls Road és Andersonstown kato­likus negyedek térségében az IRA fegyveresei és a brit kato­nák között. A másfél óráig tar­tott lövöldözésben két IRA- fegyveres megsebesült, de sike­rült elmenekülnie. f u elex -telex ! -telex tel BREZSNYEV KRASZNOJARSZKBAN Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára kedden beszédet mondott Krasznojarszkban, a párt és a gazdasági aktivisták értekezle­tén. Az aktívaértekezlet részt­vevői megvitatták a pártszer­vezetnek az 1972. évi népgaz­dasági terv teljesítésével kap­csolatos feladatait. Nagy figyel­met szenteltek a termés beta­karítása, a szemestermények és más mezőgazdasági termékek felvásárlása kérdéseinek. SZOCIÁLDEMOKRATA KORMÁNY FINNORSZÁGBAN A Finn Elnöki Hivatal kedden bejelentette, hogy Kalevi Sor­sát nevezték ki az újonnan megalakítandó koalíciós kor­mány kijelölt miniszterelnökévé. A középbal koalíció a szociál­demokrata kisebbségi kormányt váltja fel, amely júliusban mon­dott le a Közös Piachoz való csatlakozás és más gazdaság­politikai kérdések kapcsán. Sorsa kedden délután felkeres­te Kekkonen köztársasági elnö­köt és kijelentette, hogy a meg­bízatást elvállalja és azonnal hozzálát kormánya megalakító­sóhoz. Az új kormányt várható­an ma kinevezik. FIATALOK EURÓPÁÉRT Erkki Liikanert, az európai biztonság és együttműködés kérdéséről jelenleg Helsinkiben tanácskozó nemzetközi ifjúsági értekezlet szervező bizottságá­nak elnöke a finn fővárosban tartott sajtókonferenciáján el­mondotta, hogy a valamennyi európai országot képviselő rész­vevők között teljes egyetértés tapasztalható az európai biz­tonság alapvető kérdéseiben. A különböző európai munkás, szakszervezeti, diák, egyházi, liberális, szociáldemokrata és kommunista ifjúsági szövetsé­geket több mint 400 küldött képviselL MEGALLAPODAS INDIA ÉS PAKISZTÁN KOZOTT India és Pakisztán képviselői kedden megállapodtak, hogy a kezdeti nehézségek ellenére mindent megtesznek a szimlai egyezmény feltételeinek végre­hajtása érdekében. A pakisztá­ni szóvivő az ülés befejezése után közölte, hogy megállapo­dás született, amely „kellemes útra terelheti az egyezménye­ket a szubkontinens tartós bé­kéje szempontjából". A szimlai egyezmény — mint ismeretes — előírta, hogy a két fél szeptem­ber 15-ig bezárólag kölcsönö­sen vonja vissza csapatait a decemberi háború idején el­foglalt területekről a korábbi nemzetközi határok mögé. SZOVJET PARTKULDOTTSÉG SZÍRIÁBAN Ahmar Abdullah, a szíriai Baath párt főtitkárhelyettese kedden találkozott azzal a szovjet pártküldöttséggel, amely M. A. Prokofjev közoktatásügyi miniszternek, az SZKP KB tag­jának vezetésével tartózkodik Szíriában. Abdullah üdvözlő be­szédében hangsúlyozta, hogy a szíriai Baoth párt keresi a szí­riai—szovjet barátság és sokol. dalú együttműködés kiszélesíté­sének lehetőségeit CSOU EN-LAJ SÜRGETI TANAKÁT Csou En-laj kínai miniszter- elnök személyes üzenetét hozta Tanaka japán kormányfőnek a Pekingben járt japán ifjúsági küldöttség. Tokiói értesülések szerint Csou En-laj sürgeti Ta­nokat, hogy a lehető leghama­rabb látogasson Pekingbe a ja­pán—kínai kapcsolatok normali- zálásáról folytatandó tárgyalá­sok céljából. JOG A FÜGGETLENSÉGRE Az ENSZ 22-es dekoloniafi- zációs bizottsága hétfőn Puerto Ricát gyarmati területnek minő­sítette, amelynek joga van a függetlenséghez. A bizottság a Kuba képviselője által beter­jesztett javaslatot 12 szavazat­tal, ellenszavazat nélkül, tíz tartózkodással szavazta meg. A bizottság munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy megvizsgálja, hogyan lehet ki­terjeszteni Puerto Ricára, az Egyesült Államok úgynevezett társult államára az ENSZ-nek a gyarmatosítás megszüntetéséről szóló deklarációját CSAPATKIVONÁSOK DÉL-VIETNAMBÓL Nixon bejelentette, hogy de­cemberig újabb 12 000 ameri­kai katonát vonnak kj Dél-Viet- namból. December után még mindig 27 000 amerikai katona lesz az országban. EREDMÉNYES TÁRGYALÁS ATHÉN ÉS NICOSIA KOZOTT Xantopulosz-Palamasz görög ügyvezető külügyminiszter ked­den sajtónyilatkozatot tett a ciprusi külügyminiszterrel foly­tatott kétnapos tanácskozások befejeződése alkalmából. Mint mondotta, Görögország és Cip­rus megállapodott abban, hogy közös erőfeszítéseket tesz a cip­rusi görög és török közösség között megkezdődött tárgyalá­sok eredményes befejezése ér­dekében. Hozzáfűzte, hogy athéni látogatása jelentősen hozzájárult az Athén és Nicosia közötti szorosabb együttműkö­dés helyreállításához. 1 Országos jelentőségű

Next

/
Thumbnails
Contents