Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-29 / 203. szám

Két érem az első napon A XX. nyári olimpiai játéko­kon szép sikerrel zárták az első napot sportolóink. A lepkesúlyú súlyemelőink mindketten dobo­góra kerültek. Szűcs Lajos ezüst­érmet, Holczreiter Sándor pedig bronzérmet szerzett. Holczreiter Sándor Pécsi sikerek az országos kajak-keim vidékbajnokságon Az Orfűn augusztus 25—26— 27-én megrendezett országos kajak és kenu vidékbajnokságon a pécsi Sportiskola tanulói szép helyezéseket értek el. Bajnoksá­got nyert: Váradi Csaba a mini, II. korcsoport 2000 méter ver­senyszámban; Kőszegi—Pejk pá­ros az ifjúsági női K-kettes 2000 méteren. II. helyezettek: Gyura- sics Erika, a mini II. korcsoport 2000 méteren; Farkas Rita a mini I. korcsoport 2000 méteren. III. helyezettek: Kőszegi—Pejk— Szabó—Nagyfoludi négyes, az ifjúsági női K-négyes 1000 mé­teren; Erb Zsolt a mini II. kor­csoport 2000 méteren. ATLÉTIKA Debrecenben a vidéki ifjú­sági atléták bajnokságán a mohácsi Lépőid két számban nyert aranyérmet. A 100 m-es síkfutásban 10.5, a 200 m- esben 21.8-cal nyert bajnok­ságot. A kalapácsvetésben a komlói Hervai győzött 49,08 m eredménnyel. OLIMPIAI Híradó Ez történt vasárnap Súlyemelés Lepkesúly. Olimpiai bajnok: Zygmund, Smalcerz (Lengyel- ország) 337.5 kg (112.5, 100, 125). 2. Szűcs Lajos (Magyar- ország) 330 kg (107.5, 95, 127.5). 3. Holczreiter Sándor (Magyarország) 327.5 kg (112.5, 92.5, 122.5), 4, Sasaki (Japán) 322.5 kg (105, 97.5, 120). 5. Aung (Burma) 320 kg (95, 105, 120). 6. Pák Dong (KNDK) 317.5 kg (97.5, 90, 130), Torna Női kötelező gyakorlatok. Csapatban: 1. Szovjetunió 189.15 p. 2. NDK 187.30 p. 3—4. Magyarország és Cseh­szlovákia 182.15—182.15 p. 5. Egyesült Államok 182.10 p. 6. Japán 179.10 p. Férfi kötelező gyakorlatok. Csapatban: 1. Japán 285.05 p. 2. Szovjetunió 282.20 p. 3. NDK 278.40 p. 4. NSZK 272.40 p. 5. Lengyelország 272.10 p. 6. Magyarország 268.05 p. Öttusa A lovaglás végeredménye: Egyéni: 1. M. Gueguen (fran­cia) 1100 p. 2, Fox (angol) 1100 p., 3. Sztojanov (bolgár) 1100 p, 4, Ferm (svéd) 1100 p 5. Wach (lengyel) 1100 p. 6 Toledónó (mexikói) 1090 p 7. Fitzgeráld (amerikai) 1090 p 8. Leu (osztrák) 1085 p ........17 Bal czó (magyar) 1060 p. ...34 Villányi (magyar) 975 p. ... 43 Bakó (magyar) 940 pont. Csapatverseny: 1. Anglia 3125 p. 2. Svédország 3125 p. 3, Egyesült Államok 3115 p. 4. Svájc 3Q70 p. 5. Olaszország 3015 p. 6. Finnország 3010 p. ...10, Magyarország 2975 p. Labdarúgás Magyarország—Irán 5:0 (1:0) Nürnberg 3000 néző. V.: Vales- quez (Kolumbia). Magyarország: Géczi — Rothermel a 70. percben), — Vépi, Páncsics, Vidáts, Juhász P. — Kovács, Kocsis (Branikovits 85. perc), Szűcs — Kozma, Dunai II., Vá­radi B. Góllövők: Dunai II. (3), Váradi és Kozma. További eredmények: Dánia —Brazília 3:2 (1:0), NSZK— Malaysia 3:0 (0:0), Egyesült Államok—Marokkó 0:0. Röplabda Női mérkőzés: Magyarország j —NSZK 3:0 (8, 11, 9). SAKK fl 19. játszma: döntetlen Vasárnap magyar idő szerint 18.00 órakor az izlandi Reyk- javikban megkezdődött a Szpasszkij-FIscher sakkvilág­bajnoki döntő páros mérkőzés 19. játszmája. Mindkét játékos pontos volt. A világos bábukat ezúttal Szpasszkij mozgatta. Szpasszkij a királygyalog megnyitást választotta (e2— e4), Fischer Aljechim-védelem- be terelte a játékot. Szpasszkij (világos) 1. e2-e4 2. e4—e5 3. d2-d4 4. g 1 —f3 5. e1~e2 6. 0-0 7. h2-h3 8. c2—c4 9. b1—c3 10. cl—c3 11. c4-c5 12. e2xf3 13. b2—b3 14. f2xé3 15. e3—e4 16. b3—b4 17. b4xc5 Fischer (sötét) g8-f6 f6-d5 d7-d6 c8—g4 e7—e6 f8-e7 g4-h5 ' d5—bó 0-0 d6—d5 h5xf3 b6-c4 c4xe3 b7—b6 c7—c6 b6xc5 d3-a5 18. c3xd5 19. f3—h5 20. h5xf7 sakk 21. f1xf7 22. d1xd2 23. a 1—f 1 24. e4xd5 25. f7—d7 26. g 1—hl 27. e5—e6 28. d7xd5 29. f1—el 30. d5—dó 31. dóxcó 32. e1xe5 33. e5—d5 34. d5—h5 35. hl—h2 36. c5—c6 37. h5—a5 38. h2—g3 39. q3—f3 40. f3-f2 d2­c7-g5 c6xa5 f8xf7 a5-d2 g5xd2 b8-c6 e6xd5 -e3 sakk e3xd4 d4 -e5 a8-e8 e8xe6 g8-f7 eőxcó f7—f6 f6—e6 h7—hó- c6—a6 a6xc6 a7-a6 e6-f6 c6-c3 sakk c3—c2 sakk Világos felajánlotta a dön­tetlent, amit sötét elfogadott. Ezzel a páros mérkőzés állá­sa: Fischer—Szpasszkij 11:3. A világbajnoki döntő páros mérkőzés 20. játszmájára a program szerint kedden kerül sor. Fischer játszik a világos bábukkal. Vízilabda Magyarország—Hollandia 3:0 München. V.: Félix (Egyesült Államok). Magyarország: Mol­nár — dr. Bodnár, Görgényi — Kásás — Faragó, Sárosl, Szí­vós. Csere: dr. Konrád III., Pécsik, Góldobók: Bodnár dr„ Sárost és Konrád III. dr. További eredmények: Jugo­szlávia—Kanada 12:4, Kuba— Mexikó 6:4, USA'—Románia 4:3, Görögország—Ausztrália 7:7, Spanyolország—Japán 6:4, Szov­jetunió—Olaszország 4:1. Ökölvívás Pehelysúly: Botos pontozással győz a thaiföldi Preecha ellen. Könnyüsúly: Orbán pontozással győz a marokkói Sourou ellen. Sportlövészet zásos vereséget szenvedett az NDK-s Stotmeistertől. 90 kg-os súlycsoportban: Bajkó kétvállra fektette a jopán Kamadát. 100 kg-os súlycsoportban: Csatári pontozással győzött az amerikai Schenke ellen. Nehézsúlyban: Maróthy kétvállas vereséget szenvedett a nyugatnémet Dietrich-től, Gyeplabda A csoport: NSZK—Belgium 5:1 (3:1). A B-csoportban meg­született az első forduló nagy meglepetése. A többszörös olimpiai bajnok India csak dön­tetlent tudott kiharcolni Hol­landiával szemben. B-csoport: India—Hollandia 1:1 (1:1), Lengyelország—Ke­nya 1 :0 (1 :0), Nagy-Britannia— Mexikó 6:0 (1:0), Ausztrália— Üj-Zéland 0:0. Sportpisztoly: olimpiai bajnok Skanaker (svéd) 567 kör. 2. luga (román) 562. 3. Dollinger (osztrák) 560. ... 7. Marosvári 555, ... 20. Katkó 548. Evezés Kétpárevezős: A Balogh— : Sarlós kettős a reményfutamban j indulhat. Kormányos nélküli j négyes: A Czakó—Csermely— i Kormos—Melis A. összetételű i magyar csapat a reményfutom- > ban indulhat. Kormányos nyol­cas: a Bányai—--Dávid—Gelley —Kokas—Melis Z.—Pályi—Rom­vári—Zsitnik, kormányos: öl- chléger összetételű magyar csapat bejutott a középdöntő­be. Birkózás 48 kg-os súlycsoportban: Laták pontozással győz Zobari (izrael) ellen. 52 kg-os súly­csoportban: Gál kétvállra fek­tette Booc-ot (NDK). 57 kg-os súlycsoportban: Kiinga kétváll­ra fektette a fülöp-szigeti Tana- qint. 62 kg súlycsoportban: Szabó kétvállas vereséget szen­vedett. 74 kg-os súlycsoportban: Urbanovics pontozással győzött az iráni Yaoub ellen. 82 kg-os súlycsoportban: Kovács ponto­A Marúp-vezeiik Szakodnak lilovszky: szünet után jól játszottunk Sárosi: nem kell fé ni a braziloktól Az Irán ellen fölényes győ­zelmet aratott labdarúgók hét­főn délelőtt már edzést tartot­tak. Jó volt a hangulat. Egyedül Kocsison látszott, hogy nem tel­jesen egészséges. Vasárnap este lázas volt, bizonytalan a brazi­lok elleni játéka. — Ha minden rendben lesz, az Irán elleni csapat veszi fel a küzdelmet a brazilokkal — mondotta lilovszky Rudolf. — Kocsis helyettese Kü lehet. A csapat vasárnapi teljesítményé­vel elégedett vagyok. Sárosi László vasárnap Pas- sauban a hátralévő két ellenfél küzdelmét tekintette meg. Vé­leménye: — A dán és a brazil csapat nagyszerű, eseménydús mérkő­zést vívott. A dán győzelem csak azoknak meglepetés, akik nem látták a találkozót. Brazília lab­dazsonglőröket vonultat fel, de ez nem csapat, hanem csak jó és tapasztalat nélküli játékosok gyülekezete. — Brqzíliától nem kell félni, bár bizonyos, hogy a vasárnapi vereség után kedden ellenünk mindent egy lapra tesznek fel. A dánok szoros, kemény véde­kezése nem ízlik majd a mieink­nek. De ezért r.áluk is esélye­sebbnek tartom a mieinket. Ha győzünk a brazilok ellen, akkor a Dánia e'lenl találkozónák a továbbjutás szempontjából már nem lesz tétje. A magyar játékosok lilovszky Rudolffal és dr Lakat Károllyal együtt hétfőn megtekintették az NDK—Ghana találkozót, Sárosi László pedig Regensburgba uta­zott a Szovjetunió—Burma mér­kőzésre. Bojoti, az iráni válogatott ed­zője a magyarok elleni 0:5-ről ezt mondotta: — A magyarok lényegesen jobban játszottak a vártnál. Hiá­ba, a magyar labdarúgásnak még mindig tekintélye van, a máskor magabiztos játékosaim annyira idegesek voltak, hogy képességeik felét sem mutatták. A magyar válogatott az első hely nagy esélyese. Mindenféle az olimpiáról VILÁGCSÚCS — MŰSORON KÍ­VÜL — A súlyemelés lepkesúly csoportjában — műsoron kívül — az indonéz Depthios 132.5 kilogrammal új világcsúcsot ál­lított fel lökésben KÖVÉR SÜLYLOKÖ AI Feuerbach, a kitűnő ame­rikai súlylökő az elmúlt hetek­ben mintegy 6 kilót hízott, azon­ban továbbra is kiváló formá­ban van. A jelenleg 115 kilós verseny­ző, aki 21.52 méteres dobásá­val súlylökésben a világ idei leg­jobb eredményét érte el, most kiegészítő sportként súlyemelés­sel foglalkozik, hogy javítsa for­máját. OLIMPIAI VETERAN Münchenben tartózkodik a 89 éves norvég Conrad Carlsrud is, : aki az 1906-os athéni nemhiva­talos olimpián tagja volt a győz­tes norvég tornászcsapatnak, 1908-ban Londonban ezüstérmet szerzett és az 1912-es olimpiára induló csapatba is beválogat- tók, azonban felhagyott a spor­tolással és inkább tanulmányait foltyatta. SUT A NAP MÜNCHENBEN Ragyogó napsütésben indul­tak hétfőn reggel az olimpián résztvevő sportolók a versenyek­re. A napsugarak hamar szét­oszlatták o városra ereszkedett gyenge ködöt. Az időjárásjelentés szerint Münchenben reggel 22 fok volt a hőmérséklet. AZ ELSŐ NÉZÖCSÜCS Az olimpia eseményeit az el­ső napon 138 000 néző tekintet­te meg. Az első nézőcsúcs az olimpiai stadionban született, 60 000-en tekintették meg az NSZK—Malaysia labdarúgó­mérkőzést. TILTAKOZNAK AZ EURÓPAI RÚDUGRÓK A Nemzetközi Atlétikai Szö­vetség tanácsa több mint há­romórás vita után hozta azt a döntést, hogy az ötkarikás játé­kokon a rúdugrók közül minden­ki olyan „szerszámmal dolgozik", amilyennel akar, tehát azok a i versenyzők, akik már rendelkez­nek az új — a réginél még ru­ganyosabb — rúddal, használ­hatják majd azt az ötkarikás versenyeken. Chrisztosz Papanícolau volt világrekorder, amikor tudomá­sára jutott a döntés, így nyilat­kozott: „Mi, európaiak — a svéd Isokssont kivéve — jelentős hát­rányba kerülünk az amerikaiak­kal szemben”. Mérkőzésről mérkőzésre Labdarúgó NB l. B. Egri Dózsa—Kecskeméti Dó­zsa 1:1, Ganz-MÁVAG—Szom­bathelyi Haladás 2:2, Miskolc— Debrecen 2:2, Győri MÁV DAC —Várpalota 4:2, Szolnok— Szekszárd 3:0, Dorog—Bp. Spartacus 1:1, Pénzügyőr— Oroszlány 2:1, Volán SC—BKV Előre 2:0. Az NB 1. B. állása 1. Pénzügyőr 3 3 — — 6:3 6 2. Dunaújv. 3 2 1 — 6:0 5 3. Szolnok 3 2 — 1 6:4 4 4—5. Haladás 3 1 2 — 5:4 4 4—5. MÁV DAC 3 2 — 1 6:5 4 6. MAVAG 3 1 1 1 8:4 3 7—9. Debrecen 3 1 1 1 6:5 3 Dorog 3 1 1 1 5:4 3 Oroszlány 3 1 1 1 5:4 3 >—12. Békéscsaba 3 1 1 1 2:2 3 Kecskemét 3 — 3 — 3:3 3 Bp. Sp. 3 — 3 — 2:2 3 13. Miskolc 3 1 1 1 4:8 3 14. Volán 3 1 — 2 4:5 2 15. Eger 3 — 2 1 2:5 2 i—17. Várpalota 3 — 1 2 3:6 1 BKV Előre 3 — 1 2 1 :4 1 18. Szekszárd 3 — 1 2 1:7 1 Labdarugó NB II. PVSK—Pécsi Bányász 0:0, PV- SK-pálya, 300 néző, vezette: Víz­hányó. PVSK: Sólyom — Ka­nyar, Szabó, Hamar, Balázs I., Nagy, Varga, Mihály, Radics, Szobics, Somogyvári (Márton). Edző: Horváth László. Pécsi Bá­nyász: Bánk — Kelemen, Nagy, Györkő, Mérei, Ficzkó, Zsolt (Makiári), Palkovics, Bartal, Csordás, Peres. Edző: Konta Ká­roly. Olajbányász (Nagykanizsa)— Pécsi Ércbányász 1:0 (0:0) Üj- mecsekalja, 200 néző, vezette: I Vincze dr. Olajbányász: Tóth j — Takács, Doszpoth, Müller, Bokán, Németh A., Pávlicz, Ko- manovics, Hullmann, Józsi (Fá­bián), Sulyok. Edző: Németh La­jos. Ércbányász: Doszpod — Tüske, Udvarácz, Farkas I., Bo- rovácz, Fekete, Fodor, Csőre (Lubasnyik), Farkas II., Egri (Gyürke), Szabó. Edző: dr. Du­nai János. Kaposvári Rákóczi—Zalaeg. Dózsa 3:1, Körmend—Bakony Vegyész 1:0, Fűzfő—Savaria 3:0, Pápa—Táncsics SE 0:2, KO- MÉP—Győri Elektromos 1:0, Győri Dózsa—Székesf. MÁV 3:0. NB tt. állása 1. Táncsics 2. Győri Dózsa 3. Nagykanizsa 4. P. Bányász 5. Fűzfő 6. Kaposvár 7. PVSK 8. Z. Dózsa 9. Szf. MÁV Körmend 11. KOMÉP 12. Bakony V. 13. Savaria 14. Pécsi Ércb, 15. Gy. Elektromos 16. Pápa 2----­2----­2----­1 1 — 1 1 — 1 — 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 — 1 2 — 1 2-------­2----­2----­1 — 1 — 1 — 1 — 7:0 5:0 4:0 5:0 5:2 4:3 0:0 4:5 2:4 1:3 1:5 2:3 0:3 2:4 — 0:3 *t* 0:7 — Labdarúgó NB III. (2:0), Ló bőd—Pécsi BTC 2:3 Lobod, Szekszárd—Naqymónyok 2:1 (0:), Szekszárd. Volán 12-es (Szigetvár)—PEAC 4:0 (3:0), Szi­getvár. Móza-Szászvári Bá­nyász—Paksi Kinizsi 1:1 (1:0), Szászvár. Mohács—Nagyatád 5:0 (2:0), Mohács. Mezőfalva— Steinmetz SE 1:0 (1:0), Mező­falva. NB III. állása 1. Pécsi BTC 2. Szekszárd 3. Volán 12. 2 2----­2 2---­2 1 t — 6:2 4 4:2 4 6:2 3 4. Szászvár 2 1 1 — 4:2 3 5. Mezőfalva 2 1 1 3:2 3 6. Steinmetz 2 1 — 1 5:1 2 7. Mohács 2 1 — 1 5:2 2 8. PEAC 2 1 — 1 2:4 2 9. Nagyatád 2 1 — 1 2:5 2 10. Fornád 1 — 1 — 2:2 1 11. Paks 1 — 1 — 1:1 1 12. Nagymányok 2 — 1 1 3:4 1 13. Helyiipar 2 — 1 1 2:3 1 14 Kaposvár 2 — 1 1 2:4 1 15. Porcelán 2 — 1 1 1 :3 1 16. Vasas II. B. 2 — 1 1 1:4 1 17. Lábod 2 — — 2 2:8 — Megyebdjnokság Szentegát—István-akna 1:1 (1 :0), Szentegát. Szederkény— Kesztyűgyár 0:3 (0:2), Szeder­kény, Pécsi Vasas—Töttös 3:0 (1:0), Ifjúsági stadion. Boly— Sátorhely 2:2 (0:1), Véménd— Szigetvári Kinizsi 3:1 (2:0), Vé­ménd. Beremend—Sellye 4:0 (2:0), Beremend. Mágocs—Sásd 1:2 (0:1), Mágocs. Pécsi Kinizsi —Siklós 4:1 (1:0), Kovácstelep. Megyebajnokság állása 1. Pécsi Kinizsi 2. Véménd 3. Pécsi Vasas Kesztyűgyár 5. István-akna 6. Báty 7. Pécsi Gázmű 8. Siklós 9. Szigetvári K. Sásd Beremend 12. Sátorhely 13. Szentegát 14. Mágocs 15. Sellye Töttös 17. Szederkény 2---­2---­1 1 — 1 1 — 1 1 — 1 1 — 1 — 1 1 — 1 1 — 1 — 2 — 1 2 — ~1 2---­5 :1 4.1 4:1 4:1 3:1 3:2 3:0 7:6 4:4 2:2 6:6 2:3 1:4 2:5 0:4 2--------2 0:4 — 2--------2 0:5 — Előkészületi mérkőzés Pécsi Dózsa—ZTE 2:0 (0:0) Tüzér utca, 1500 néző V.: Ve- csera. Dózsa: Kollár—Hernádi, Kincses II., Kincses f.. Kocsis, Konrád (Cserneczki), Bérezési dr. (Daka), Máté, Daka (Kö­ves), Jánosi. Edző: dr. CzibuL- ka Mihály. ZTE: Déri—Molnár, Fapp il., Filó (Prokisch), Tóth Gy., Mihalecz, Márkus (Szina- csek), Józsi, Szabó (Sós), Ko­csis, Bita. Edző: Szőcs János. Góllövők: Zomboii, Köves. Kézilabda: Szegedi Volán—Komló' Bá­nyász 12:12 (8:7), NB. I. 6. férfi mérkőzés, Szeged. Pécsi Ércbányász—Szarvas 14:13 (8:7), NB. I. B. férfi mé-kőz^s, Szarvas. Testvériség—Pécsi Por­celángyár 11:7 (4:3), NB. II. női mérkőzés, Pécs. Dunaújvá­ros—Pécsi Vörös Meteor 18:5 (7:2), NB. II. női mérkőzés, Du­naújváros. / 35, HETI TOTÓ EREDMÉNYEK 1. Eger—Kecskemét 1:1 * 2. Dunaújváros—Békéscsaba 0:0 * 3. Bp, Spartacus—Dorog 1:1 * 4. Haladás—Ganz-MAVAG 2:2 i 5. BKV Előre—Volán 0:2 2 6. Szolnoki MTE—Szekszárd 3:0 1 7. Miskolc—Debrecen 2:2 8. Pénzügyőr—Oioszlány 2:1, 1 9. MÁV DAC—Várpalota 4:2 .1 10. Békéscsaba—Szállítók 2:2 i 11. Gyula—Budafok 1:2 2 12. Ili. kér.—Csegléd 4:3 1 13. Pécsi VSK-—Pécsi Bányász Pótmérkőrós: 14. Kazincbarcika—3VSC 4:3 0:0 T:1 A 35. heti totón/eremények az ille­ték ^ levonása után a következők: 13 találatos szelvény 5 darab, a nyere­ményük egyenként 122 410 forint, 13 plusz 1 tafá'atos 2 darab, a nyere­mény és a jutalom enyü*»esen 328 776 forint, 1? ta!áic*osgk sráma Ml da­rab, nyereményük ?<'r5 forint, 1.1 ta- í lólatosok száma IMS dór a h, a nye- J reményük 335 forint. 1# tará' ifos sz^f- j vény 9010 darab van. ezekre e:jyen- I ként 68 forintot fizetnek. A nyere­mé«v-r»lc jAll«n|je|(.

Next

/
Thumbnails
Contents