Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-26 / 201. szám
é DUNANTOLI NAPLÓ 1972 augusztus 26, Az utolsó percig Megjelent o Hétfői Hírek Értelmiségi zsargon Taxis könyököl bóbiskolva o volánra, a túlsó sarkon rendőr áll a villany alatt, emitt egy parkoló kocsi poros karosszériájára bakfis lányok Ujjúkkal rajzolnak fura ábrákat, aztán vihogva menekülnek el a Kihalt piac irányába. Eléggé csendes a városka szive ezen a szeles-borús estén. A téren lévő L-alokú szálloda-étterem kávéházi méretű magas abrakai két utcára néznek, meleg, sárgás fény szűrődik a függönyök mögül. Egy összetolt asztalsort népes társaság ü1 körül, Pécsről érkezeit bányászok. Az étterem rövidebb szárnyán sport-evezős lányok, fiúk, azion egy külföldi társaság. Innét nyílik egy kisebb helyiség, azt ni- szem ez inkább o Béke törzsvendégeié, többnyire férfiak, kártya- és vita-partik zajlanak le, meg előzetes tippelések az olimpiára. Túl a falon aztán a harmad (vagy* negyed?) osztályú söntés, amely már zajosabb, rikítóan elevenebb. Külön világ az is és külön világ ez is, mármint az étterem. Itt minden szolidabb, a pincérek járása, a konyhából hallható edénycsór- gés és a forró zsír-nyershús sistergés találkozása. És a zene is. Szolid és szép. Ez a több asztalnyi ifjú lánykák és fiúk áhítatosan figyelő arcáról is lemérhető. — Józsi bácsi, miért hunyja le a szemét? Kiemeli hegedűjét az álla alól. megigazítja a zsebkendőt, aztán hozzám hajol: — Akkor vagyok igazán ! „együtt” a muzsikával. így jobbon hallom, belülről . . . — Most mi lesz? — Amit kér. Ami tetszik. — Az tetszik, ami Józs’ bácsi legkedvesebb nótája. A magáé! Hátrafordul a dobogóhoz: — Vigyázz, zenész! Arcát ráhajtja a hegedűre, szemhéját leereszti: „Szeretek egy asszonyt, majd meghalok érte. . Ö a legfiatalabb tagja a zenekarnak. Hatvannégy esztendős. Aztán a kontrás Kovács Kakas Lajos 66, a bőgős Kovács Báró Sándor 69, a terc- prímás Bogárdi Jenő 71 és a cimbalmos Kovács Geja János 74 éves. Koruk jó egyharmada egy évezrednek . . . — És Jenő bácsi? Berkes József prímás felhúzza a vállát: — Ma nem jött. Figyelmesen vizsgálgatjo a hegedűjét, megkopogtatja a hátát, pedig igazán semmi, az égvilágon semmi nem történt vele. Olyan, mint tegnap, meg tegnapelőtt. Mint a többi hétköznapon és a hétköznapi éveken. — Mindig attól félünk, hogy i valamelyikünk egyszer egy este nem jelenik meg . . . Kovács Geja remegted ujjai között a cimbalom-verőket, ele nem ereszti rá a húrokra. A Báró elnéz az asztalok fölött, a Kovács Kakas pedig nem néz sehova, vagy ha néz is, legföljebb „befelé", latolgatja a ;zomorú lehetőségeket, nyugta- anítja a gondolat, hogy ki esz az, aki „egyszer egy es- | :e nem . . .” Ez a rövid csend j nyomasztó és nehezen elviselhető és feloldani is kéne . . . Ismételten felajánlunk megvásárlásra: Vállalatoknak, Közületeknek, Magánosoknak, mélyen leértékelt áron (üdülőkbe, nyaralókba, szőlőbe alkalmas) 200 darab vaságyat 1200 darab matracot 450 darab fejék matracot Érdeklődési cim: Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat Kér. és Száll. O. Telefon: 10-444 169 mellék j ügyintéző: Kopáry Lásrlóné Budapest, Somogyi Béla utca. Szerkesztőségek, Szikra Lapnyomda. Vasárnap délután 2 óra. Befutottak a kocsik, a taxik, egymás hegyen-hátán a fiatalok. Feibúgott, már csattog a ro'ációsgép, ezrével, tízezrével ontja az újságot, megjelent a Hétfői hírei; első kiadjsa. Megpakolják a tavikat, az úisógxötegekkel, irány az e'.áru- si.ó standok, pályaudvarok. A Hírlapkiadó Vállalat kocsija egy fiatal férfi parancsnoksága alatt o Balatont körözi, fél négy! or már az üdülök ezrei értesülhetnek a lapból a nagyvilág és hazánk je.entös eseményeiről. Es a fővuios utcái, terei, stianJjai? Es a presszók,-a kávé- hátak, a fulballoályák? Üt éve kezdték az amatőr rikkancsok — középiskolások és egveiemisták — az ú'ságúrusí- tóst. Akkor mindössze harmincai vo’tak. Szórakoztató volt és :ó pénzt is liozo'E Ma mór két- s' z fiatal tolong vasárnaponként o terjesztési expedícióban. Fe'mt Elázva, hoívan kilós cso- | magokban cipelik az újságot, ! két-három helyen lerakják. Az- | után fejükre teszik a kedvesen i csibészes sapkájukat és: — Mep:e!ent a Hétfői Hírek | legújabb kiadósa! — Azt mondta Józsi bácsi, hogy éjszaka nehezen alszanak, napközben örökké láradtak ... — Igaz is. — És azt is, hogy amikor estére bekocognak a Békébe, és fogják a hangszert . . . — Már nem vagyunk fáradtak. Akkor már nem. — Folytatni kellene. Most Jani bácsin lenne a sor. A fehér arcú, ritkuló hajú cimbalmos kezdi, hogy „Alacsony ház, füstös kémény, ott lakik o cigánylegény . . Felélénkül o zenekar, o pincér kihozza o söröket, szünetben összeülünk. — Hát ez az én nótám — mondja Jani bácsi —, de ebben van egy kis akasztófa-humor is, mert éppen tíz éve ígérnek lakást, de eredménytelenül. Amiben lakunk, az valóban alacsony is, füstös is, vizes is. A bőgős Kovács Sándor — ki Báró ragadványnevét még ma is pedáns eleganciájával tanúsítja — egy komornyik hűvös, kimért fejbiccentésével igazolja az öreg cimbalmos panaszát. Aztán ki, hol, mikor és milyen bandában játszott? Budapest .. . Pilvax, Kulacs. Mátyás-pince, Kéményseprő . . . megannyi nevezetes, — mondjam így? — „előkelő" helyek, aztán a híres Toki Horváth cigányzenekor, aki tulajdonképpen Tóki volt, de hát így röviden ejtik, annak idején a rádióban is így konferálták be műsor előtt. Hát ez o Toki- Horváth is Párizsba került és — ahogy hírlik — meg is halt. PÓDIUM BÉCS. Németh Aliz szóló énekesnő az Új Zene Nemzetközi Társaság idei ausztriai fesztiválján vesz részt, s ott Kurtág György egy új müvét adja elő, versenyszámképpen. (Képünk: Németh Aliz.) ♦ BÁRZENE. Révész János trió'a hazatért Norvégiából, s szeptember elsejétől Pécsett az üdülőtáborban játszik majd. BUDAPEST. A budapesti művészeti heteken a Pécsi Nemzeti Színház négy alkalommal szerepel, egyszer Hernádi Gyula: Falanszter című drámáiét adják fetö, háromszor pedig a balettegyüttes lép majd fel. A hírlapárus (Kotroczó István felvétele) Hetvenezer lapot adnak el a fiúk és lányok minden vasárnap. Cservény Mariann tizenhétéves, gimnazista. A Margit-híd- nál dolgozik, a pesti hídfőnél. Az utca kedves embere, lakója, színfoltja. Emberek, autók között siklik, mozog. És közben tapasztal, embereket, szokásokat ismer meg. És jól keres. Néhány óra alatt százötven forintot, rendszeresen, évek óta már. De Mátyás Sándor másodéves egyetemista és öccse, Károly minden vasárnap délután családi szocialista brigádban többezer lapot ad el és hivatalosan, bér- I számfejtve is hat-hétszáz forintot keresnek. Az otthagyott ötven fillérekről nem is szólva . .. ! És kellemes a munka, a fia- 1 tolok varázsa mindenkit levesz j a lábáról, az emberek szeretik j őket, kedvesek és iák, sőt gaval- I lérok hozzájuk. Sokszor az is vá- j sóról újságot, aki egyébként | j nem venne. 1 Valamelyik nap o nagy viharban oz újságárus gimnazistaleány egy fa alá menekült. A fa se védte őt a nyári záportól, vele együtt ázott az újság is. Négyen mentek érte esernyővel, és bekísérték, o csomagját bevitték a kapu alá. A srácok és lányok gyűjtik a pénzt, azt mondják, széoen gyű- I lik. Becsülik és szeretik ezt a munkát. Amikor elkészítem ve- ! lük ezt a rövid kis interjút, vásárolok én is tőlük egy Hétfői i Híreket. Mosolyognak, értik o ! tréfát. (suha) | Bizony, nemcsak jassznyelv, diáknyelv, gazdasági zsargon létezik. A szellemi élet képviselői' tudósok, orvosok tanárok, 'ók, jogászok, hivatalnokok között is kialakulnak bizonyos szavak, nyelvi iordulotok, amelyek divatossá, általánossá válnak, és részben konformízálják a stílus gazdagságát, szinessé- géf. Ilyen pl. az „oda kell Ügyelni" valakire vagy egy jelenségre. Ez már közel áll az .izgalmas" jelzőhöz. Mert kérem, az a jó, ami izgalmas: művészi vagy tudományos kérdés, irodalmi alkotás (akkor is, ha nem kalandos vagy bűnügyi a témája). Általában, ha valamilyen közömbös dologra fel akarják hívni a figyelmet, csak azt kell mondani rá: izgalmas — és a szakemberek el is hiszik. Karinthy Frigyes a 20-as években az „érdekes" használatának elburjánzására figyelmeztetett Ma az izgalmas számít egyben igaznak és jónak is. (A fiatalok így mondják: izgi.) Vaion mit szólnánk, ha gyermekünket megkérdeznénk, hogy kér-e kelkáposztát, és ő így válaszolna: „pontosan". Nyilván nem értenénk, miért használia ezt a szót az igen helyett. Ugyanakkor irodalomkritikusok párbeszédében is nemegyszer volt alkalmam hallani ezt az ízetlenséget. A régi Budapest hagyománya (de már vidéken is egyre jobban terjed) az „egy"-ezés: Nem egy rossz ötlet. Természetesen van a nyelvünkben határozatlan névelő is, de gyakran német mintára fölöslegesen tesszük ki, amint a fenti mondat is mutatja. Egy irodalomtörténész ismertetésében hallottam ezt a megállapítást: „Valahol” a költő is ember. Ez a zsargonkifejezés is elterjedt, méghozzá főként a magukat intelligenseknek tartók között. Hogy miért üres ez a szó? Próbáljuk feltenni a kérdést: vajon hol ember a költő? Talán ott, hogy neki is van vakbele, vagy hogy bánat éri időnként, mint mást is? Nem tudom, de a magam részéről az igazi költőt minden ízében teljes embernek szeretem képzelni, nemcsak „valahol”. Ezt a néhány példát nem azért hoztam fel, mintha súlyosabb hibákat nem vétenének kicsik és nagyok anyanyelvűnk ellen. De az értelmiségtől joggal elvárhatjuk, hogy példát mutasson a társadalom más rétegeinek ebben a vonatkozásban. Bán Valér * 1 2 * 1 2 — Mindenkire rákerül a sor... — kezdi valamelyik ismét. — Mit csinálnak egész nap? — kérdem. — Sétálok kint a Duna-par- ton, figyelem a hajókat meg ezeket a kurta szoknyás csirkéket . . . — Kevés nyugdíj, valami pénz kell, o délutáni előadások előtt szotyolát árulok a mozinál, aztán hét-nyolc fele jövök muzsikálni . . . — Én sajnos . . . lábaim rosz- szak. . . késő délutánig fekszem, csak akkor hagyom el a lakást, amikor este elindulok ide a Békébe . . . — Nem lenne jobb otthon maradni? Fejüket rázzák. A lakatos öregebb éveiben is dolgozhat, az asztalos is, a paraszt is, de ók hat-nyolc éves koruk óla egy életet végigmuzsikáltak, semmihez nem értenek, csak a muzsikához, népdalokhoz, mogyor nótákhoz, de azokhoz aztán nagyon. Itt o mohácsi Békeszállóban semmi fizetséget nem kapnak, „teljesen ingyenesen bazseválunk", ho a vendég fizet valamit, hát rendben van, de például katonáktól el sem igen fogadják, a múltkor is egyikük egy húszast nyújtogatott, „Fiam, majd ha leszereltél és keresel! Addig tedd csak el!” — mondták neki. Munka ez is. És ha végzik, rendszeresen, talán kitolják, hátrébb marasztalhatják majd az utolsó, o legutolsó percet. Rab Ferenc A sors és a Baranya megyei Horgász Intéző Bizottság jóvoltából többekkel együtt rám várt az a tisztesség, hogy o Herman Ottó horgászversenyen, mint halászlé kóstolósi zsűritag tevékenykedhettem. Persze nem egyedül. Nagy emberek társaságában állapítottuk meg azt a sorrendet, ' amelyik hivatva volt eldönteni, 1 hogy hazánk egyik legfontosabb kérdésében kik azok, akik elsők és kik azok, akik a tizedikek? Súlyos felelősség! Tíz csoport indult az ország minden vidékéről és halat, paprikát, paszi- j rozógépet, krumplit, sárgarépát I nem kímélve másfél órai büty- kölés után ott állt a zsűri előtt ■ tíz pompásan gőzölgő kondér, mi pedig dilettánsak és szak- j emberek kanállal valamennyi ; kondérból kóstolva állapítottuk meg o sorrendet. Mi a iá halászlé? Ami nekünk ízlik! Egyéb szempontot nem tudok felsorolni. A verseny vegén 0 versenyzők o zsűriről nyilván a következőket állapították meg: A tizedik helyezett: A zsűri le van.,.! Egy csomó ló ösz- szejött I A kilencedik: Ennyi marhát egy rakáson még nem láttak! A nyolcadik: ludja-e az a szekérderék hülye, hogy mi o jó halászlé? Ezeket a krumpli- : paprikáshoz kellett volna zsü- I rinek tenni I Halászléfőzési verseny zsűritagja volt-am A hetedik: Hogy itt mik vannak! A hatodik: Pofátlan részrehajlás! Az ötödik: Úgyis előre ki volt csinálva I A negyedik: Egy csomó süketnémát idehoztak! A harmadik: Minket harmadiknak? Van ezeknek lelkiismeretük?! A második: Biztosan megvesztegették a disznókat. Az elsők. Az első: Részrehajlás nélküli igazságos zsűri. Bár minden versenyen ilyen zsűrivel 'találkoznánk! Amint tetszenek látni, ez a rendkívül megtisztelő szerep közel sem olyan hálás, mint ahogy ezt az ember elvárná. A jövőben azonban ha valaki zsűritaggá keveredik, háromféle módszert ajánlhatok a számára. Mindhárom zseniális, csak az nem, amit mi alkalmaztunk. Mi egy kanállal — amin' már mondtam — nieregettünk, nyalogattunk, kóstolgattunk, előbo megkevertük a bográcsban levő levet, mindig más-más helyről merítettünk és egyetlen szempontunk saját laza lelkiismeretünk volt. A módszerek, amiket ajánlok, jók. Lehet, hogy nem tökéletesek, de az előbbi J nél sokkal tisztábbak. Nézzük 1 őket: j Az evéses módszer: A kanál marad. Ezt nem áli- j va keli csinálni, hanem nekikö- j nyökölni a kondérnak és ami- j kor az ember már evett tisztességesen, akkor nekikönyököl a I másiknak. Ebben az esetben az [ előbb felsorolt vélemény ugyan j tökéletesen ugyanaz lesz, de tele hassal nyugodtan szidhatják az embert és sokkal opli- I mistább zsűri áll így össze. Az ivó sós módszer: Ez valamivel többe kerül. Itt előtte becsületesen beebédel ! az ember és utána megy a 1 kondérokhoz. Vesz egy kanállal, ott már várja a deci ko- j nyak, cseresznye, vagy barack- j pálinka, hogy az előző íz ne 1 zavarja és minden egyes kon- I dórnál ezt a decit becsületesen benyakalja. Előfordul, hogy a tizedik kon- dérnál már egészen eredetien viselkedik és felrikkant: — Hol ván az a marha kon- dér? — kérdi, amit az előbb felrúgott. Az igazságos ponlodogatás. A zsűri a jelen esetben adhatott 0—5 pontig. Ebből származnak a bajok, ] Ha mindenki csak öt pontot adhatna, akkor máris minden- I ki jól járna. Minden halászléfőző versengő kapna 50 pontot és hihetné, hogy ő az első, vagy az utolsó. Meg vagyok róla győződve, hogy mindenki azt hinné, hogy ő oz első. Szóval ez a három módszer ez, ami jónak látszik. A miáltalunk összeállt zsűri azonban elvi meggondolások alapján került kijelölésre és ez a lehető legrosszabb. Először is kétfajta emberből állt össze. 1. Dilettánsok: újságírók, színészek, futballisták, humoristák, szóval csupa komoly ember. Nem is velük volt a baj, hanem a zsűri másik részével. 2. Szakemberek. Ezek csupa vendéglátóipari nacsalnikok, főnökök és alkalmazottak voltak és ez a rosszabb zsűri fajta. Ezek ugyanis árulják a halászlét és így fogalmuk sincs, hogy halból is lehet csinálni. Szóval nehéz dolog egy zsűrinek igazságosnak lenni. De végülis mi a helyzet? Minden halászlé jó volt, különbséget nem is volt érdemes tenni és hadd legyek szerénytelen. Egy tanulságot én is merítettem ebből a halászlé főzési versenyből. Én is megnyerhettem volna a versenyt! (Vendéget szívesen látok bármikor, de zsűrit azért mégsem kérek!) Szőllősy Kálmán 1 It Q m n1 Vt a I a n royni