Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

A kétnyelvű Népi komédiák pódiuma Szentendre varázsa Az Idén tavasszal, március 27-én volt ötszáz éve, hogy a Zágráb mel­letti Medvevárbpn meghalt Janus Pannonius, a magyarországi humanis­ta Irodalom legnagyobb alakja. Mű­veit latin nyelven írta, s életében kéz­iratban terjedtek. Amikor meghalt, Mátyás király maga gondoskodott írá­sainak összegyűjtéséről és híres könyv­tárában, a Bibliotheca Corvinianában történő elhelyezéséről. NEMZETE NYELVÉN Versei nyomtatásban először külföl­dön - Bécsben, Bolognában, Bázel­ben, Krakkóban - jelentek meg. Hogy az író hajdani népszerűségéről képünk legyen, érdemes megemlíteni, hogy egyetlen évtized leforgása alatt, 1512 és 1522 között nem kevesebb, mint nyolc különféle Janus-kiadás látott napvilágot Versei legteljesebb latin nyelvű kiadósát Teleki Sámuel, a ma­rosvásárhelyi Teleki-téka alapítója gondozta. A könyv 1784-ben hagyta el a nyomdát. Nemzedékeken ót, amíg a latin volt a hivatalos nyelv, az iskolák­ban tanították, s ismerete az általános műveltség részének számított, ez a kia­dás szolgált a költő megismerése for­rásául. A XVIÍL század végén jelentkező szerény kezdeményezések után csak a XX század elején ébredt fel az igény, hogy Janus Pannoniust magyarul meg­szólaltassák. A harmincas évektől kezdve egymás után jelentek meg mű­veinek fordításai. Egy eredetileg la­tin nyelven szóló költőt kellett nemzete nyelvére visszahonosítani. Az első nagyszabású terv Janus összes művel­nek magyar tolmácsolására — Kardos Tibor kezdeményezésére - közvetlenül a második világháború utáni években született meg. A vállalkozást nem si­került tető alá hoznL Az elmúlt ne­gyedszázadban Janus művel magyar nyelven különféle antológiákban, szö­veggyűjteményekben és válogatott ki­adásokban szerepeltek. Neve az isko^ lai tankönyvekbe Is bekerült, s aki ma nálunk leérettségizik, szabatos felelet­ben tudja méltatni Janus Pannonius költészetének jelentőségét De vajon ismeri-e, olvassa-e a költőt? Hozzá­jut-e műveihez? ilyen előzmények atán — t a meg­levő hiányok pótlására — jelentette meg a Tankönyvkiadó Janus Pannonius halála ötszázadik évfordulójára a köl­tő műveinek eddigelé legteljesebb magyar nyelvű gyűjteményét Ez sem a „Janus-összes", de minden eddigi hazai kiadásnál teljesebb, gazdagabb és változatosabb. TtZENKÉT EZER SOR A munka méreteinek érzékeltetésére lássunk néhány adatot I A könyv terjedelme kereken hatszáz nagyalakú könyvoldal. A kiadó kö­szöntő szavai, valamint Csorba Győző ünnepi hangú, tömör bevezetője után műfaji csoportosításban következnek Janus Pannonius írásai. A kötet tartal­mazza csaknem valamennyi itáliai és magyarországi epigrammáját — szám szerint 386-ot —, összes elégiáját — szám szerint 3ó-ot — és hat hosszabb költeményét: ez utóbbiak közül az egyik — a leghosszabb — például 1073 sorból áll. Az epigrammákat és az elé­giákat két nyelven, latinul és magyarul közli a könyv. A versek után a költő néhány prózai műve - három beszéde és 24 levele — kapott helyet. A szinte önálló könyv-terjedelmű utószó és a függelék a kötet szerkesztőjének, V. Kovács Sándornak a munkája. A füg­gelék tájékoztat a költőre vonatkozó irodalomról, bőséges jegyzeteket fűz a versekhez, valamint az előforduló mitológiai nevek magyarázatát adja. A kötetben Janus Pannoniusnak tíz­tizenkétezer sora szólal meg magyarul. Ez csak részben másodközlés: a for­dításoknak mintegy a fele a jelen ki­advány számára készült, és itt olvas­ható elsőízben magyar nyelven. A könyv szerkesztőjén, az előszó és az utószó íróján, két lektorán kívül 33 for­dító vett részt a munkában. Bízvást ál­líthatjuk, hogy a könyv az elmúlt évek magyar fordítás-irodalmának egyik legnagyobb szabású, legeredménye­sebb teljesítménye: bár létrejötte szá­mos nehézség elhárítását kívánta: így a latin nyelvű kritikai kiadás hiánya gyakran a fordítót filológussá is tette. A FORDÍTÁS problémai Janus Pannonius verseinek foidítá- sakor valójában egy magyar költőt kellett magyarul visszaadni, Ezt érzé­kelte és éreztette meg már Berczely Anzelm Károly, amikor fordítás-köteté­nek címéül 1934-ben azt adta: Ma­gyar költő magyarul. Janus a Duna és a Dráva összefolyásánál fekvő Kesince nevű községben született. Ha apai ágon délszláv családból származott is, anyjával - Vitéz Borbálával — minden bizonnyal magyarul beszélt. Sokkal fontosabb ennél, mi tette Janust köl­tővé? Igazi költővé akkor vált, amikor Itáliából való hazatérése után Má­tyás környezetébe került, s a hazai élet vette körül. Költészete a kor ma­gyar valóságából, a magyar politiká­ból, a magyar tájból, a magya: em­berekhez fűződő kapcsolataiból táp­lálkozott. Verseit a kor szokása sze­rint latinul írta, de ez éppoly termé­szetes volt számára, mint az, hogy ma­napság nemzete nyelvén szól a ma­gyar költő. Janust tehát nem lehet ugyanúgy tolmácsolni magyarra, mint bármely idegen nyelven szóló külföldi költőt. Versei átültetésekor nemcsak arról van szó, hogy a fordítás ne lássék „ide­genből csigázottnak", hanem arról is, hogy a magyar fordítónak valamikép­pen úgy kell közelítenie a latin ere­detihez, hogy megéreztesse: egy latin nyelven író magyar költőt olvasunk magyarul. A fordítás másik problémáját a ver­sekben előforduló gazdag mitológia visszaadása okozza. Amennyire a re­neszánsz kor tanult embere számára kőzérthetőek és ismertek voltak a mi­tológiai nevek, célzások és utalások, ma épp annyira megnehezítik az ol­vasást A lábjegyzetek, a függelékben közölt szómagyarázatok csak részben oldják meg a problémát: segítik a megértést, de nem teszik élvezhetőbbé a verset. A magyarításnak ezért vala­miképp ki kell terjedni a mitológiára Is, s így lesz a fordításban Camena, Calliopea, Nympha helyett egyaránt Múzsa, Pierides helyett Múzsák, Mars helyett háború, Venus helyett szere­lem, pater Autumnus helyett atyánk, az ősz, Hesperius helyett Nyugat A kötetben most jelennek meg elő­ször nagyobb számban Janus Panno­nius korábban erotikus verseknek mondott epigrammái. Ojabb problé­ma : mit és mennyit tehet a fordító, ha e versek tolmácsolásához érkezik. A kipontozás, az elhallgatás, az álsze­mérem aligha rokonszenves megoldás. Egyébként is talán helyesebb erotikus helyett — Csorba Győző találó szavá­val — pajzán verseknek mondani e köl­teményeket Nemcsak a közízlés és a nyomdafesték .teherbírása" nőtt meg az utóbbi időben, de azt is látjuk ma már, hogy e versek szákimondása min­dig rokonszenves őszinteséggel, em- beri-élményi tartalommal párosul. Épp ezért csak helyeselhető a törekvés, ha a versek tolmácsolója a magyar nép- költészettől és a népnyelvtől kölcsönöz szavakat, képeket kifejezéseket E nyelvi rétegben sikerült megtalálni azokat az elemeket, amelyeknek fel- használása hangulatilag Is hitelessé teszi Janus e „kényes” verseinek mai visszaadását 01 MEGVILÁGÍTÁSBAN Es végül még egy kérdés: milyen az a kép — ha csak néhány vonással tud­juk is megrajzolni -, amely a költőről a legteljesebb Janus-kőtet forgatása közben az olvasóban kialakul? Mindenekelőtt Janus költészetének modernsége ragad meg. Leginkább az — ezúttal nagyobb számban publikált itáliai és hazai — epigrammák helyezik új megvilágításba a költőt Janus korai írásait eddig jobbára csak iskolás ujj­gyakorlatnak, idegen példák másolá­sának tekintette az irodalomtörténet. Most meglepődve látjuk, hogy meny­nyi finom lélektani megfigyelés, em­berismeret, gazdag személyes tapasz­talat fejeződik ki e versekben. Janus, ez a „medvetejen nevelkedett” fiú - ahogy diáktársai nevezték — valóban csodagyerek volt Korán és igen sokat tudott az emberi kapcsolatokról, visel­kedési formákról. Ismerte az uzsorást, a besúgót, az árulót, a hízelgőt, a nagyhangút, a szellemi tolvajt. Egy­aránt ismerte a korai pénzgazdálko­dás törvényeit és a szerelem „örök” útjait és útvesztőit. Villonnak nemcsak kortársa volt, hanem hozzá mérhető költői tehetség birtokosa is. A legfénylőbbek persze ebben a kö­tetben is Janus elégiái. A Búcsú Vá­radtól, a Táborozó Balázsnak írt vers, az anyja halálára szerzett siratóének, a Mikor a táborban megbetegedett című vers, az árvízről és a roskadozó gyümölcsfáról szóló gyönyörű allegó­riák. Pompásan kidolgozott, nagyszerű építmények ezek a versek. A képek és hangulatok váltakozásában szinte film­szerű látásmód érvényesül. Ha nem tudnánk, hogy ötszáz éve írták őket, s ha nem látnánk a magyar mellett a latin nyelvű eredetit, akár azt is hi­hetnénk, hogy a mozgókép látványán nevelődött, mai költő, kortárs szerző művei. ÉLŐ ÉS MAGYAR Kőszőntjük a kiadó és a fordítók nagyszabású vállalkozását, a kétnyel­vű Janust: a költő műveinek legtelje­sebb honi, latin és magyar nyelvű ki­adását. Köszönjük, hogy segítettek ha­lála után ötszáz évvel élővé tenni egy jelentős és ma is korszerű magyar köi­Az új műút karcsú ívben karolja át a városkát A belső forgalom, a szűk fő utca tehermentesítését szolgálná, de az idevaló csak legyint rá. Szentendrét ugyanis nem lehet elke­rülni. Szentendrén megáll az idegen: vagy a rácsodálkozás, az első impresz- sziók, vagy az újra fölfedezések bol­dog izgalmával. Szentendrén végig kell sétálni. Végig a szűk kis háromszegletű fő­téren, ahol a sokszínű, keskeny, fehér ablakkeretű emeletes házacskák úgy simulnak egymáshoz, hogy az ember a nyitott ablak mögött hallani véli egy csembaló zengését, vagy azt várja, most fordul be éktelen ostorpattogás­sal a sarkon Esztergomból egy deli­zsánsz. Háromfelől ide futó évszázados köz­utak fókuszában szorong ez a terecs- ke. Nagyobbik felét nyáron a Teátrum nézőtér emelvénye uralja, de azért a körös-körben sorakozó házacskákon most is ott fénylik a hazai barokk min­den szépsége. A görög templom mel­lett régi oskola, ma ez a Ferenczy-mú- zeum. Odább egy sikátor ódon lép­csője visz a régi óváros szívébe, a dal­mát templom elé. Erre öt barokk há­zacska egy fedél alatt — padlásán tí­márok szárították a bőröket — arra meg egy bájos hangulatú rokokó ven­dégfogadó. Az ember forog, nézelődik, miközben rádudálnak, hisz itt a néze­lődésre is, a közlékedésre is ez az alig 50 méternyi útkanyar, a szűk kis úttest szolgál. S ez már jelez valamit a városka igen súlyos gondjaiból. * Közel a nagyváros ... Kocsival aiig tíz percnyire Óbuda. Állandó HÉV- és buszközlekedés. Nemsokára, ha fel­avatják a Metrót, Szentendre közelebb jut a belvároshoz, mint Kispest. Hétezer az állandó nyaralók, a vf- kendezők száma, az alkalmi kiránduló­ké pedig megkétszerezi ilyenkor a kö­zel tizenkétezer-lelkes város lakossá­gát. És akkor még nem szóltunk az átmenő forgalom özönéről ... A város üzletei ugyanakkor kicsik, korszerűtle­nek. Nincs bisztró, nincs ABC-áruház, akadozik az ellátás. A kommunális gondok ennél is na­gyobbak. Száz év alatt semmi sem fej­lődött ebben a városban. 1948-ban még nem volt városfejlesztési alap­juk, ma a IV. ötéves tervben ez a 300 millió felett van. Közel 900 lakást épí­tenek fel 1975-ig, ám ez is csak injek­ciónak tűnik. Mintegy négyezernyi la­kásuk csaknem fele elavult, életveszé­lyes, vagy emberi lakásra alkalmatlan. Városszerkezetük sajátos. A belváros képét, több mint száz műemlék, mű­emlék jellegű, vagy városkép fontossá­gú épület határozza meg. Ezért a re­konstrukció, a városfejlesztés meg a műemlékvédelem itt példásan össze­kapcsolódik. Ha már így alakult, ha már ilyen kincsük van, úgy akarják modernizálni, hogy Szentendre sajátos arculata ne változzék. * A lenyűgöző panorámából nyolc templomtorony emelkedik elő a város­kép egyik legjellemzőbb vonásaként. Ez azonban már oz újabb kor, az ún. második virágkor alkotása. Első ismert lakói a szkíták, illírek. Ez utóbbiak leszármazottait találták itt a rómaiak, s uralmukkal megkezdődött o város első virágkora. A népvándor­lás porig rombolta, majd longobárdok, avarok, véglegesen pedig Árpád iva­dékai népesítették be. A középkorból nem maradt emlék. Fölégette a tatár is, a török is. Második virágkora a tö­rök után kezdődött, amikor a XVII. század végén Csernojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével mintegy 37 ezer szerbiai menekült települt le itt, a Du­nakanyarban. Szentendre akkor 800 szerbiai család otthonává lett. Külön­böző vidékekről érkezve ún. „maha- lák”-ba, kerületekbe tömörültek a szerbek, görögök, dalmátok, bosnyá- kok stb. és valamennyi csoport épített magának egy templomot. Virágzó vá­rosépítés, bőripar, híres szőlőkultúra és kereskedelem bontakozott ki a kezük nyomán. Szentendre mai arculatának, kultúrájának kialakulásában meghatá­rozó lett ez a korszak: ami itt látható, az a szerbekhez fűződik. Ma modern cementgyára, papírgyára, s kéziszer­szám és víkendház üzeme is van. Mű­vészeti élete 1928-tól indult meg, ami­kor a nogybányai Réti-tanítványok megalapították a régi művésztelepet, amely ma modern műteremlakásokkal, szoborparkkal kiegészülve nevezetessé­ge a városnak. A templomok, a házak a kor uralko­dó barokk stílusában épültek, mégis mindnek van valami egyedi vonása. Az egyik leghíresebb műemlék, a tőm­jénillatú pravoszláv püspöki székes­egyház (Belgrád templom) hűvösében órákig nézhetné az ember az ikonosz- táz - nekünk oly ritka — egyedi művé­szetét. Vagy kívül, százados gesztenyék alatt a kapu kovácsoltvas ornamenti­káját. Egy másik, a Preobrazsenszka templom az egyetlen, amelyhez még az óhazából származó népszokás fű­ződik. Augusztus 19-én, búcsúkor a kólójárás idegenforgalmi látványosság itt Akik tovább is sétálnak, föl a dal­mát „mahala" irányában, egy kis térre jutnak. Itt áll Rab Ráby háza. A tör­ténet ismert: az 1700-as évek vége felé a gazdagodással együtt lombot eresz­tett a harácsolás szelleme: a sanyar­gatás, a dézsma-túlkapások szokása. II. József Ráby Mátyást küldte kivizs­gálni a panaszokat... Hagyomány szerint letartóztatásáig ebben a ház­ban lakott. A tér másról is nevezetes: itt látható a kacsárnya: vasajtós le­járat a ház elején, ahol a szőlőt a pincebeli kádakba csúsztatták. Mellet­te áll egy ún. zadugrás ház, az öre­gek és a fiatalok külön lakóháza, kö­zös gazdasági udvarral. S akinek sok az ideje, elnézhet még a készülő skanzen völgyébe vagy a már-már le­gendás hírű Papszigetre, ahol az or­szág egyik legszebb és legnagyobb nemzetközi kempingje látható. Végül is azonban minden út visszavezet a szűk kis háromszögű főtérre. * Esténként lezárják a teret és gyüle­kezik a nép a Teátrumba. Fagylalto- zók, vattacukros, mézesbábos, török­mézes sátrak a nézőtéri emelvény tö­vében, fölötte csalogató felirat: Elő­adás előtt délután 6 ára tájt XVIII- XIX. századbeli magyar vásári komé­diák Szentendre város főterén. Minden arrajáró érdemes közönségnek i n- g Y e n eiőadattatnak. Belépődíj és kalapozás nincs!" A tömeg összeszorul, moccanni sem lehet. A kissrácok ,az apukák nyaká­ban, csakúgy, mint a felnőtt „nagyér­demű” .önfeledten kacagva figyelik a bábos, maskarás igazi vásári komé­diákat. Néhány cím a programból:. ,,Eredeti színes képek mutogatásával: GULAS MISKA ÉS KÁPOSZTA SÁRI ÉRZÉKENY HISTÓRIÁJA: A VÉRPOHA* * AVAGY A RANG ÁLDOZATJA; Néma ábrázolat 12 jelenésben kintorna kí­sérete mellett, VITÉZ LÁSZLÓ" és más hasonló játék. „A versezeteket össze- szerzetté: Békés István." Ugyanaz a Békés István író, aki a Szentendrei Te­átrum műsorát (Comico-tragoedia; Pikko hertzeg és Jutka Perzsi),^ ponto­sabban azok régi szövegét „színpadid igazította” s akinek a fia, Békés And­rás rendező művészeti vezetője immár harmadik éve ennek a kivételes játék­színnek, amely nyaranta Szentendre főterén gyönyörködteti a színművészet és az irodalom különleges értékeire vágyó közönséget. Ma mór nehéz eldönteni, hogy e helyszín ötletté vajon a gondolatot, vagy az talált-e rá erre a miliőre. Elég az hozzá, hogy e történelmi ihletésű főtéren — a népi játékokra és hajdani századok drámai alkotásainak feltá­masztására kjpálóan alkalmas keret­ben moralitások, iskoladrámák, népi bohóságok: irodalmunk elfeledett vagy könyvekbe temetett értékei nyernek új életet. A Teátrum másik különleges­sége maga a színház ősi formáihoz visszanyúló szinjátékkeret, a hazánk­ban egyedülálló, de á világon Is igen ritka környezet: élő színház, egy ele­ven város közepén. Színpadtér, ahol a környezet és a színház együtt ítélet}; zik. Hiszen a főtér ódon házacskáiban lakók, főbérlők, albérlők élnek: nap­pal önkiszolgáló boltok árusítanak és az élet — bizonyos korlátozásokkal — az előadások alatt sem szűnik meg. A házak ablakaiból lelátni a színpadrá, a vendégszerető lakók szobáikat Öltö­zőül bocsátják a művészek rendelke­zésére, a színpadi bejárók a színtér menti házak kapui. S aki részese én­nek az élménynek, az óhatatlanul O régi népi komédiák pódiumára vagy a barokk színpadnak a színhelyhez és a nézőkhöz fűződő közvetlen kapcso­lataira gondolhat. Ez az élmény — felejthetetlen. A fáklyával bevonuló deákok dala, Básti Lajos prológja, az egykorú isko­ladráma naiv bája és a csúfondáros- harsóny szatíra („Pikkó hertzeg ...") walpurgis-éje; a színészek: Psota Irén, Basilides Zoltán, Módi Szabó Gábór, Sztankai István, Szabó Gyula groteszk- ironikus hangvételű játéka, felszaba­dult komédiázása; a színek, a fények, a záró tűzijáték-„banzáj” eget haso­gató ricsaja és-ki ne hagyjuk-:Vu- jlcsics Tihamér nyelvöltögető muzsiká­ja tették örökre emlékezetessé ezt az immár hároméves műsort, amely az idei nyáron véget ér. Jövőre új program készül. Irodalom- történetünk és az ott számon nem tar­tott értékek tárháza is rendkívül gaz­dag az efajta középkori színpadi anyagokban, amelyek fölfedezésre, előadásra várnak. S akkor esténként ez a csodálatos barokk terecske újra megkezdi kettős életét. „Ágáló” teátristáival, beékelt színterével és hűséges „zugnézőivel” a muskátlis ablakokban. Wallinger Endre \ 1 Házak, fák ntacskakövek...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents