Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-29 / 177. szám
/ 1972. július 29, DUNANTOll NAPIÖ Saälcri és Fürst 1931. szeptember 12-én felrobbantották a biatorbágyi vasúti hidat. Ezt felhasználva hét nappal később gróf Károlyi Gyula kormánya kihirdeti a statáriumot az illegális Kommunista Párt tevékenységének megbénítására. A kormány a vasút- robbantó fasiszta, Matuska Szilveszter beismerő vallomása utón sem szünteti meg a statáriumot. A belügyminiszter nyíltan elismeri, nem annyira a biatorbágyi eset, mint inkább a kommunisták mozgolódása miatt. 1932. július 15-én letartóztatják Sallai Imrét és Fürst Sándort és a Kommunista Párt 32 más tagját. Sa I la it és Fürstöt rögtönítélő bíróság elé állítják és két hétig szüntelenül kínozzák. Az ellenforradalmi kormány a magyar kommunista mozgalom likvidálását tűzte célként maga elé. Ezt azonban nem érik el, mivel Budapesten, Európa és Amerika haladó köreiben tiltakozó kampány indul meg. A Károlyi-kormány tisztában van azzal, hogy a jobboldali szociáldemokrata vezetők megakadályozzák a dolgozó tömegek egységes fellépését és a készülő kettős gyilkosság elleni tömegsztrájkot. Éppen ennek tudatában a munkásosztály megfélemlítésére elhatározzák a magyar munkásosztály két kimagasló személyiségének meggyilkolását. Ma negyven esztendeje, 1932. július 29-én reggel kilenc órakor kezdték meg a bírósági tárgyalást és az ítéletet félötkor végre is hajtják. A magyar uralkodó osztálynak még ekkor is az első proletárdiktatúrától való félelemtől remeg minden porcikája. Károlyi Gyula miniszterelnök a sta- táriális eljárást éppen azzal próbálja igazolni, hogy „nem akarja a proletárdiktatúra megismétlődését". A proletárdiktatúra 133 napja óta az addig eltelt 12-13 év nem teremtett olyan körülményeket, amelyek elfeledtették volna a földbirtokosokkal és az iparbárókkal 1919 dicső napjait. Ez volt az oka annak, hogy Magyarországon még a szó korlátozott, bur- zsoá értelemben sem volt igazi jogrend, bár a kormánypárttól a szociáldemokrata jobboldalig mindenki erről papolt. A Kommunista Párt 1919 után 25 éven keresztül törvényen kívül állt. Az illegalitás súlyos feltételei között volt kénytelen harcolni, s a párt harcosai vállalták ezeket a feltételeket, mert a munkás- osztályért és a dolgozó népért vállalt felelősség ezt megkövetelte tőlük. Sallai Imre a magyar kommu- j nista mozgalom egyik nagy j egyénisége volt. Elsőízben a j Galilei körben találkozott a szocialistákkal. Sokat tanult tőlük, mindenekelőtt Szabó Ervintől. A forradalmi szocialisták csoportjának vezető tagja. Lelkes híve a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. 1918 tavaszán letartóztatják és az őszirózsás forradalom szabadítja ki börtönéből. A Kommunista Párt alapító tagja. A proletárdiktatúra idején Korvin Ottó közvetlen munkatársa. Mint ilyen nem véletlen, hogy kiérdemelte a i burzsoázia és a nagybirtokos osztály mérhetetlen gyűlöletét. A proletárdiktatúra bukása után résztvesz a párt újjáépítésében, ahol nagy szükség volt nagyszerű képességeire. Fürst elvtárs fiatalabb volt Sallainál és csak a proletárdiktatúra bukása után kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Hamar felismerte a jobboldali vezérek árulását, illetve azt, hogy hol a helye az osztályellenseg elleni harcban. Résztvett a Szociáldemokrata Párton belüli ellenzék szervezésében, majd 1925-ben a Magyar Szociali'la Munkáspárt (Vági-pórt) harcaiban, 1928-tól a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik vezetője. 1929-től 31-ig börtönben van, s azután már csak illegálisan dolgozhat. Fürst Sándornak kiemelkedő szerepe volt a szak- szervezeti ellenzék megszerveze- sében. A kommunisták és a baloldali szocialisták ezrei kerültek ki a szakszervezeti ellenzék soraiból, amely évtizedekre kihatott a kádermunkára. I A szarvasmarha-tenyésztés \ komplex fejlesztése Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter sajtótájékoztatója (Munkatársunk jelenti.) A kormány csütörtöki ülésén a szarvasmarha-tenyésztés komplex fejlesztéséről hozott határozatot, s az abból adódó feladatokat ismertette tegnap az Országház Gobelin-termében megtartott sajtó- tájékoztatóján dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A sajtótájékoztatón résztvett dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke is. Veszteséges ágazat A most megszületett kormány- határozat jelentőségét hangsúlyozva a miniszter rámutatott: a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése gazdaságpolitikánk központi kérdése, mely hatásában túlnő a mezőgazdaság keretein. Ez az ágazat adja a mezőgazda- sági termelés 13—14 százalékát, és az egész állattenyésztés termeléséből több mint 30 százalékkal részesedik. Jelentősége fogyasztói szempontból is igen nagy, hisz az egy főre eső óllati eredetű fehérjefogyasztás 40 százalékát adják az ágazat termékei. A tőkés exportban 15— 17 százalékkal részesedik az ágazat, s így nagy szerepe van a külkereskedelmi egyensúly megteremtésében. Az utóbbi két évben a hazai fogyasztás és az exportigények felfutása mellett a termelés ez ágazatban csökkent — ma 40 ezerrel kisebb az állomány, mint 1966-ban volt — ezért évente jelentős vajimportra szorulunk. A termeléscsökkenés okait taglalva a miniszter mindenekelőtt a gazdaságossági tényezőt emelte ki. 1970. január 1-ig az ágazat veszteséges volt. Ma is főként a tsz-ekben csak a ráfordításokat fedezik az árbevételek és támogatások. E gondokon csak komplex fejlesztési program végrehajtásával lehet segíteni. Kétféle típus A kormány által elfogadott komplex fejlesztési program kettős célt szolgál: a növekvő belföldi igények hazai kielégítését és az export tervek realizálását. A kormányhatározatból adódó feladatok között első helyen szerepel a fajtapolitikai módosítás. A kéthasznú magyar tarka feljavítása túl lassú és hosszú ideig tartó folyamat, ezért a nagyüzemekben határozottan szét kell »választani a tejelő és a hús hasznosítású szarvasmarha típusokat — az elképzelések szerint 1985-re. Ekkorra az ország tehénállományát 180—200 ezer darabbal kívánják növelni. Az állomány 50 százaléka tejelő típusú — ezek az üzemek főkent a városok vagy nagy tej- feldolgozó centrumok körül alakulnak majd ki — 30 százaléka húshasznosítású és 20 százaléka kettős hasznosítású lesz. Ez utóbbi állomány főként a házAz elmúlt három esztendőben Fortuna többször is meglátogatta ezt a vidéket: a pécsi körzeti irodához tartozó területen — Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyében — négy lottómilliomos is akad ebben az időszakban — ennyien értek el öt találatot. Igaz sokan is pályáztak, illetve pályáznak a „milliomosságra" — az idén közel húszmillió szelvénnyel próbálták ki szerencséjüket a négy megye lakói — amint ezt a Sportfogadási és Lottóigazga- j tóság pénteken délelőtt Pécsett, az SZMT székházában megtartott sajtótájékoztatóján megtudtuk. Kornai Tamás, a Sportfogadási és Lottóigazgatóság osztályvezetője elmondta, hogy az idei év jubileumi esztendő: a totó 25 éves, a lottószelvényeket pedig 15 éve töltik ki. A totó 1947-ben 21 ezer szelvénynyel „kezdett", ma már hetente több mint kétmillió szelvényt töltenek ki a fogadók. A lottózók az eltelt másfél évtized alatt közel négymilliárd szelvényt küldtek játékba. táji kisüzemekben található majd. A legfontosabb állategészségügyi feladatnak az állomány tbc-mentesítését jelölte meg, amely 1978-ig az egész országban befejeződik. A szálas- és tömegtakarmány bázis megteremtése érdekében iparszerűvé kell tenni a takarmánytermesztést és előkészítést és iparsze- rűen kell feldolgozni a ma még felhasználatlan növényi mellék- termékeket is. Az 50 százalékos állami támogatást a jövőben az ilyen jellegű fejlesztésre is kiterjesztik. 50%.os dotáció A nagy eszközigény és a lassú térülés miatt lanyhult a beruházási kedv, ezért 1973-tól zárt konstrukciós szarvasmarha-telepekre pályázatot hirdetnek meg, előnyös feltételekkel. Továbbá az 50 százalékos állami támogatást kiterjesztik a korszerűsítésekre is. Sőt egyedi elbírálás alapján a kedvezőtlen adottságú állami gazdaságok és tsz-ek még plusz fejlesztési támogatást is kaphatnak. Fontos feladat az ágazatban dolgozó emberek nagyobb társadalmi megbecsülése is. Túlterhelésük megszüntetésére általánossá kell tenni a kettős műszak bevezetését a tehenészetekben és fokozatosan — egy-két éven belül — biztosítani kell részükre a heti két munkaszüneti napot. A közgazdasági ösztönzőknek bíztosítaniok kell, hangsúlyozta a miniszter, hogy az ágazat elérje a sertéstenyésztésben meglévő eszközarányos nyereség- szintet; 8 százalékos nyereséget és a 15 százalékos jövedelmezőséget. Ezek azonban 2600 literes országos tejtermelési átlagot feltételeznek, ami '1—2 éven belül érhető el. Az 1973. január 1-ével életbelépő új felvásárlási árak a tej literenkénti 1,30 fo- I rinttal, a marhahús 5,70-nel történő emelése — azonban önmagukban nem biztosítják a jövedelmezőséget. A teljesen vég- ! terméken keresztül megteremtett I érdekeltség ugyanis a fogyasz- tói árak változása révén kérész- I tezné életszínvonal politikánkat. I Ezért a nyereséget realizáló ár- szint csupán a vágómarhánál i érvényesíthető, a tejnél nem. A tejtermelés jövedelmezőségét változatlanul az ár és az állami támogatás együttesen adja meg. | Az új üzemviteli állami támoga- | A szerencse számai: 15 év alatt 100 millió nyertes lottó- : szelvény akadt, melynek nyere- j ményösszege hatmilliárd forint. A legnagyobb lottónyereményt az idén áprilisban fizették ki: kétmillió 350 ezer forintot, 1960-ban a 15. játékhéten fizettek a legkevesebbet az öt- találatosra, 423 ezer forintot, mert hárman értek el akkor öt- találatost. 1957-től nemcsak forintban fizet a lottó, azóta rendszeresen tartanak tárgynyereménysorsolásokat. Azóta 150 ezer nyereménytárgyat sorsoltak ki egymilliárd forint értékben, 12 lottóház épült, 124 családi és víkendház, valamint 70 üdülőtelek talált gazdára, 500 lottón nyert autó fut ma már az országutakon. Az áprilisban megtartott tv- lottó-sorsolás sikerén felbuzdulva, ez év szeptemberében ismét kibocsátják a Tv-lottószelvénye- ket. A húzásra szeptember 24- én kerül sor egyórás tévéműsor keretében. tás formái az ágazatban is megteremtik a. gazdaságos termelés feltételeit. Ellentéte'ek Végezetül a miniszter rámutatott, hogy az új intézkedések a mezőgazdaságban olyan jövedelem kiáramlást hoznának, amely meghaladná a negyedik ötéves tervben előirányzott mértéket. Ezért az ágazat fejlesztési feladataihoz szükséges összeget — 3,5 milliárd forint — döntő mértékben a mezőgazdaságon belül teremtik elő, és csak kisebb részt állami költségvetésből. Az összeg ellensúlyozására történt jövedelemelvonások — építőanyag-, gépáremelés, biztosítási díjak felemelése — részben már korábban megvalósultak. További ellentételt jelent majd az október 1-én életbelépő takarmánytáp emelés — a sertés és baromfi átvételi ár egyidejű növelésével történik majd — és az SZTK-járulék 10 százalékra való felemelése, a földadó, a tsz jövedelemadó és a mezőgazdasági lakosság jövedelemadójának felemelése is. A tájékoztatót követően a miniszter az újságírók kérdéseire válaszolva elmondotta, hogy az állami költségvetést félmillió rd forinttal terheli meg a program végrehajtása. Dr. Csikós Nagy Béla arra a kérdésre, hogy a szarvasmarha termelői áremelése várhatóan érinti-e a fogyasztói árakat is, hangsúlyozta, a mezőgazdasági árszínvonal 5,5 százalékos emelkedése tovább növeli az élelmiszerek már eddig is tetemes fogyasztói árdotációját. Ennek kihatásai azonban csak az 1973. évi terv készítése kapcsán válnak ismeretessé. — Rné — Végig apad a Dráva Fokozatosan rendeződik a helyzet Jugoszlávia árvíz sújtotta területein, A Dráva végig apad így már teljesen bizonyos, hogy j újabb gátszakadással nem kell számolni. Az Eszék környékén elöntött területről a víz fokozatosan levonul. Ezt elősegíti, hogy Kovácsnál megnyitották az áteresztő zsilipeket és így a víz az elárasztott területről az apadó Dunába ömölhet. Az eszéki vízgazdálkodási szervek közlése szerint a Horvát Köztársaság területén a víz 88 ezer hektárnyi területet öntött el, 1414 ház került víz alá, 64 összedőlt. Pakson tegnap megkezdődött a Duna-menti fiatalok találkozójának eseménysorozata. Kora délelőtt a II. számú általános iskola hajdani kúriára emlékeztető épületében Jaksa József, a KISZ járási Bizottságának titkára köszöntötte a vendégeket, majd Szalontai János, a Járási Hivatal vezetője öt kiállítást nyitott meg a következő gondolatok kíséretében: — A házigazda meleg szere- tetével köszöntőm a találkozó minden kedves vendégét abból , az alkalomból, hogy immár ötödik éve látjuk vendégül a Duna- I menti megyék ifjú küldötteit. E j kis jubiláns Rendezvény minden 1 bizonnyal igazolja, hogy a Duna-menti fiatalok találkozójának gondolata olyan kezdeményezés volt, mely tartalmában, formájában egyaránt szolgálja pártunk ifjúsáopolitikai, valamint szocialista nevelésügyének inter, nacionalista eszméit, célkitűzéseit. Most is, mint eddig minden évben találkozónknak: béke, barátság, szolidaritás a jelmondata, S különös jelentőséget ad a mostani találkozónak az, hogy a jövőre Berlinben megrendezendő X. VIT jegyében zajlik le. A kiállítássorozaton „Az NDK, j a X, VIT hazája" című fényké- | Tájékoztató a találatokról Á szerencse kegyeltjei Eltemették Kiss Dezső elvtársat Tegnap lett volna negyven éves, s tegnap kísérték utolsó útjára Pécsett, a Központi temetőben Kiss Dezső elvtársat, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pécs városi Bizottságának tagját, a Városi Pártbizottság osztályvezetőjét. A vörös drapériával borított ravatal előtt a Megyei és a Városi Pártbizottság titkárai, osztályvezetői és munkatársai, a megyei, a városi és a járási KISZ-bizottságok vezetői és munkatársai, valamint a tömegszervezetek képviselői, az ifjúsági mozgalom egykori funkcionáriusai és aktivistái álltak díszőrséget. A 16 órakor kezdődő gyászszertartásra a barátok, harcostársak többezres serege gyűlt össze. Kiss Dezső elvtárs, a kommunista ifjúsági mozgalom neveltje, a Megyei KISZ Bizottság volt első titkára, a Városi Pártbizottság párt- es tömegszervezeti osztályának vezetője az egyik legismertebb és legnépszerűbb kommunista vezető volt megyénkben. Ezt hangsúlyozta egyebek mellett Wieder Béla, Pécs megyei Város Tanácsának elnöke is gyászbeszédében, aki megyénk kommunistái nevében búcsúzott az elhunyttól.- Példamutató vezető volt, szerény, kitartó. Mindig hűen szolgálta a közösség érdekeit, s sohasem feledkezett meg azokról, akik közül származott - az egyszerű emberekről. Élete a munka volt és a tanulás. Nagy szeretettel tanított másokat. Pártmunkás volt a szó legszorosabb értelmében; fáradhatatlan, s a legtöbbször szerényen háttérbe húzódó munkása egy nagyszerű ügynek. Kiss Dezső elvtárs élete a felszabadulás után felnőtt pártmunkásnemzedék erőfeszítéseinek, áldozatvállalásának és sikereinek nagyszerű példája. Napszámos családból származott. Már 1948-ban a parasztifjúsági szövetség egyik falusi alapszervezetének titkára, majd függetlenített diák-, illetve úttörőtitkár. Minden poszton kemény munkájával és szerénységével vívta ki magának a tiszteI letet és megbecsülést. 1958-tól 1962-ig mint a Kommunista Ifjúsági Szövetség Baranya megyei Bizottságának első titkára dolgozott s ebben a minőségében örökre beírta nevét megyénk ifjúsági- és munkásmozgalmának történetébe.- Élete, életpályája összeforrt szocialista rendszerünk gondjaival és sikereivel — mondotta beszéde befejezéséül Wieder Béla. — Nagyszerű elvtársat, barátot, példamutató férjet és apát búcsúztatunk. Az elvtársak, barátok, munkatársak és ismerősök ezrei osztják a család, a feleség, a három kis árva gyászát... Wieder Béla búcsúbeszédét követően felcsendült a Honvédhelyőrség fúvószenekarának gyászindulója, majd a Munkásőrség és az Ifjú Gárda tagjainak sorfala közt elindult a koporsó a végső nyughely felé. A nyitott sírnál az egykori ifjúsági vezetők, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Baranya megyei aktivistái és tagjai nevében Kárpáti Sándor, az egykori harcostárs, a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének titkára mondott gyászbeszédet.- Megrendültén állunk sírod előtt — mondotta. — Barátunk voltál, amióta megismertünk, s barátunk maradsz, amíg élünk. Most érezzük csak át, milyen nagyszerű ember voltál! Hogy tudtál örülni, lelkesedni - ha nem is látványos gesztusokkal, de úgy igazán, belülről —, s hogy szeretted családodat, gyér- mekeidet!- Búcsúzunk tőled, drága barátunk! Búcsúzunk a kiváló ifjúsági vezetőtől, a hűséges pártmunkástól, a példás családapától, elvtársunktól, barátunktól. Emléked kitörölhetetlenül él bennünk, ügyünkben, amire életedet tetted fel... Felcsendült az Internacionálé, s a koporsót a gyászoló ezrek mély megrendülésétől kísérve elnyelte a sír, melyet aztán percek alatt elborítottak a szeretet, a tisztelet és az elvtársi búcsú virágai. pes dokumentumkiállítás a ba- [ ráti orszáq fiataljainak életébe nyújt betekintést. A másik kiállításon kiemelkedik a konze'vipar bemutatója, s szemléltetik a járás üzemeinek, pl. a Dunaföld- vári Gumiipari és Faipari Ktsz, a Paksi Építőipari és a Háziipari Ktsz, valamint a nemrégiben létrehozott Bikácsi Ruházati Ktsz termékeit. Két művészeti kiállítást is megtekinthetnek a látogatók. Az egyik országos pályázat eredményeként szemlélteti az új ifjú népművészek legszebb munkáit: kerámiákat, szőtteseket, hímzéseket, faragásokat Sárospataktól, Debrecentől kezdve Budapestig és Dombóvárig. A másik kiállításon a paksi járás képzőművészei, sorukban a már ismert festőművészeken: Oszoli Istvánon és Staub Ferencen kívül bemutatják a fiatalok alkotásait is. Szintén felkeltette az érdeklődést ,,A hazádat véded, a békét véded” jelszavú honvédelmi kiállítás. A Kinizsi sporttelepen megkezdődött a Duna-menti megyék női ifjúsági kosórlabdatornája. Késő délután Játékos utazás a VIT-re címmel rendeztek vetélkedőt az ifjúsági klubok tagjainak. Ma a konzervipari fiatalok országos tanácskozását, valamint a X. VIT-re való felkészülés szemináriumát és o kosárlabdatorna döntőjét tartják. Vasárnap kerül sor a találkozó fénypontjára, látványos felvonulásra és nagygyűlésre a Duna parton, a folyón uszályokon felállított víziszínpadon színes parádéval, este gálaműsorral és tűzijátékkal. Erre mintegy háromezer résztvevőt várnak, S felkészültek az időjárás szeszélyeire is, bár azt remélik, hogy ezúttal kegyes lesz . .. Ballabás László Szovjet öntöttvas KAZÁN Szerdvéngek boltja Zsolreay V. u. 7, Duna menti fiatalok találkozója Pakson