Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-11 / 136. szám

1972. június 11. DUNANTOLI NAPLÓ 13 KÜLÖNFÉLE OLAJKALYHA VASARLASA ESETEN 160 literes tüzelőolaj-utalványt ajándékozunk június 30-ig OTP-hitellevélre is árusítjuk pécsi, mohácsi, komlói, siklósi és stósivóri boltjoinkbon! AJANDÉKOLAJAI A TŰZRE, JUNIUS 30-101 A Sásdi ÁFÉSZ igazgatósága értesíti kedves vevőit, hogy 1972. június 12-én, délelőtt 11 órakor nyitja Ruházati és ÁB Bőséges áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat Kirándulásra! Nyaralásra! Olimpiai játékokra! Korszerű zsebrádiók a műszaki boltokban Meglepően nagy választék — Korszerii 'icszülckek Korunk embere ma már nem mellőzheti a politikai, tudomá­nyos, kulturális, sport vagy ép­pen a világ eseményeit idéző információkat. Az értesülések­nek szinte mindennapi és gyors forrása a sajtó, a televízió és a rádió. Mindezek között egyik legsokoldalúbb a rádió, amely kora hajnaltól éjszakáig terje­dő műsorával igyekszik kielé­gíteni a hallgatók roppant vál­tozatos igényét. Nehéz lenne számbavenni azt a sokfajta, különböző típu­sú rádiókészüléket, amely ma hazánkban forgalomban van. Ezt érzékelteti némileg az árak széles skálája is, hiszen a há­rom százforintos készüléktől a hatezer forintos sztereó-rádióig valamennyi a vásárló rendel­kezésére áll. S amióta a tran­zisztor elterjedt a technika vi­lágában, sorra megszülettek a táska-, illetve a meg kisebb zebrádiók. Ezek a kis készülé­kek — már méreteiknél fogva is — alkalmazkodnak megválto­zott életformánkhoz: az embe­rek nagyon sokat utaznak, ki­rándulnak, vagy éppen hétvégi j házakban töltik el szabad Ide- I jüket. ilyen alkalomkor szinte [ nélkülözhetetlen a zsebrádió. i Nálunk a TITÁN Nagykeres­kedelmi Vállalat révén kerül­nek a készülékek a „Baranya- ker”, továbbá a Centrum Áru­ház és az ÁFÉSZ-ek műszaki boltjaiba. A zsebrádiókból is széles a választék. Ezekből be­mutatunk néhányat, a legked­veltebbeket, a 300 forintos Cos- mostól a 600 forintos Sokolig. A Cosmos alig hosszabb (70 milliméter) egy gyufásdoboz- nál. Szovjet gyártmányú készü­lék, nyomtatott kivitelű áram­körei 7 tranzisztort és egy dió­dát tartalmaznak. Az árammal való ellátásról 2—2 darab gombakkumulátor gondosko­dik. Kettőt feltöltött állapotban kell a készülékbe helyezni, míg a másik kettőt - a külön tar­tozékként meglévő töltő foglal­ja magába. A töltési idő' álta­lában 3—10 óra lehet, mindig a kimerültségtől függően. A túltöltés semmiképpen sem ajánlatos sem ennél, sem a többi készüléknél, mert az ak­kumulátorok élettartama eset­leg lerövidül. Tárolásnál nem szabad az akkumulátoroknak egymáshoz, vagy fémtárgyhoz érniök, mert rövidre záródnak és tönkremennek. Ha hosszabb ideig használaton kívül áll a készülék, vagy a töltő, szintén ajánlatos az akkumulátorok ki­vétele. A töltőt 110, vagy 220 voltos világítási hálózati kon­nektorba kell elhelyezni. A Cos­mos „testvére" az Orljonok va­lamivel nagyobb az előbbinél, egyébként mindkettő rendelke­zik fülhallgató csatlakozóval Is. A Neva típusú tranzisztoros készülék hosszú- és középhul­lámú sávok vételére alkalmas. Fonodái munkára felveszünk Fonó szakmunkásnőket és 16 évet betöltött nőhet betagolónak Betanulási idő 1 hónap. Bérezés a betanulási időre 1200,— forint Betanulási idő után jó kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Cim: PAMUTTEXTILMOVEK FONÓGYÁRA BUDAPE5T, XI., BOCSKAI U. 90. SZÁM. Munkaügyi osztály. Érettségivel rendelkező fiatalokat anyagkezelői munkakörbe alkalmaz A BARANYA MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti és oktatási osztályon. Pécs, Rákóczi út 56, AM üzemeltetését 9 voltos telep biztosítja (6 F 22 típusú). Egy darab 55 milliméteres kis hang­szórója megfelelő hangerőt ad. Az 580 forintos Selga - szintén szovjet gyártmány - már 70 milliméteres hangszóróval ren­delkezik. üzemelése elemmel, vagy akkumulátorral történik. A kimerült akkumulátort úgy kell a töltőbe elhelyezni, hogy az biztosan érintkezzen, majd a dugaszvégeket a világítási hálózat konnektorába kell il­leszteni. A töltés 12—14 órát vesz igénybe. Szintén tölthető 110 és 220 voltról is. Az Orbita készülék közép- és rövidhullámú rádiósávok véte­lére alkalmas. Nyomtatott áramkörei már 8 darab tran­zisztort és 2 darab diódát tar­talmaznak. A készülék áramel­látásához 4 darab 1,5 V-os — Ró típusú ceruzaelem szüksé­ges. A zsebrádiók közül talán a legnépszerűbb még ma is — hozzáteendő, hogy joggal - a Sokol készülék. Tetszetős kivi­telű műanyagdobozban kerül forgalomba. Közép- és hosszú­hullámú sávok vételére alkal­mas. Beépített ferrit antennája jó vételkészséget, önműködő hangerőszabályozót, áramköre pedig a különböző térerejű adóállomások egyenletes hang­erejét biztosítja. A mindössze 39 dekagramm készülék áram­ellátása történhet 9 voltos te­lepről, vagy akkumulátorról. A Sokolhoz természetesen töltő is jár. Körülbelül 3-10 óra szük­séges a töltéshez, függően a • kimerültség! foktól. A készülé- .’. két töltés alatt be lehet kap­csolni, ekkor tulajdonképpen takaréküzemben, hálózatról működik, de természetesen az akkumulátornak is a készülék­ben kell lennie. A csatlakozási lehetőségekről annyit, hogy a külső antenna elhelyezése tá­voli adók vételét segíti elő. A fülhallgató becsatlakozásakor a készülék hangszórója kikap­csolódik. Végezetül még egy készülé­ket bemutatunk, bár ez már nem „zseb”-, hanem táskará­dió: a WEF 204 típusú tran­zisztoros rádió. Ez már alkol- mas hosszú-, közép- és rövid- hullámú állomások vételére. Nyomtatott huzalozású áram­körei 10 tranzisztort tartalmaz­nak. Beépített ferrit- és kihúz­ható teleszkópantennával ren­delkezik. Az 1250 forintos ké- szülék áramszükségletét 6 da­rab 1,5 voltos R 20-as típusú „goliát"-elem biztosítja. De vi­lágítóhálózatról is lehet üze­meltetni egy 9 voltos adapter­rel, amely a hátoldali csatla­kozón keresztül látja el áram­mal. Mindenesetre a tápegy­ség elkészítését ajánlatos szak­emberre bízni. Alkalmazható fülhallgató is. De előnye a ké­szüléknek még az, hogy mag­netofonra is kapcsolható, a mellékelt utasítások szerint. Ezeknek a kis rádióknak most van a szezonja. Nyaralásra, strandra szinte nem is érdemes elindulnia az embernek ma­napság zsebrádiók nélkül. És óz Olimpiáról nem is beszél­ve... A lakás nem köt ben­nünket, ha van zsebrádiónk, hi­szen bárhol hallgathatjuk a legjobb sporteseményeket, fel- ‘éve, ha a hangerővel másokat 'em zavarunk. Merr is mai­an törvénye a zsebrádió hasz­nálatának. (-) 1 f V

Next

/
Thumbnails
Contents