Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-07 / 132. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZAKARIÁS LÁSZLÓ aranydiplomás nyugd. főmérnök 84 éves korában elhunyt. Temetése 1972. június 9-én, pénteken 2 órakor lesz a központi temető nagy ravatalozójából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, TOLNAI DEZSŐ 70 éves korában, hosszú szenvedés után, május 16-án elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása június 12-én, hétfőn 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, KOPÁR LAJOS festőművész, 73 éves korában, hosszú szenvedés után, június 3-án elhunyt. Gyászoló felesége. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, jóbarátokn-ak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, LISZT ANTALNÉT utolsó útjára elkísérték, koszorúk, virágok és táviratok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett munkatársunk, TÓTH JÁNOS temetésén megjelentek. Gyászoló munkatársai. IPARI, MEZÖGAZDASAGi VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! Hagyjanak fel minden eddigi gyakorlattal! Rakodáshoz, anyagmozgatáshoz csakis TIR-FOR sodronyköteles vonóemelőt használjanak EGYSZERŰ, BIZTONSÁGOS, OLCSÓ! Felhasználósáról film- és gyakorlati BEMUTATÓ PÉCSETT, 1972. június 13-án 10 árakor ez AGROKER VALLALAT TELEPHELYÉN. Szeretettel várjuk az érdeklődő szakemberek szives megjelenését Francia licenc alapján gyártja a BAJAI VAS ÉS FÉM KTSZ. Forgalomba hozza: a SZERSZÁM- ÉS KISGEPÉRTÉKESITÓ VALLALAT. A DÉL-DUNANTÜLI ARAMSZOLGALTATÓ VALLALAT (Pécs, Rákóczi út 73/b.) pályázatot hirdet ELEKTRONIKUS SZAMITÓKOZPONTJABA r " tr szervezési vezető munkakör betöltésére Pályázati feltételek: közgadasági egyetemi végzettség, harmadik generációs számítógéphez elektronikus adatfeldolgozási gyakorlat A pályázatban az önéletrajz mellett kérjük feltüntetni az előző munkaköröket és munkahelyeket, valamint a pályázónak az állás betöltésével kapcsolatos igényeit is. Szükség esetén lakást biztosítunk. im Ami; ön nyaral, felügyelek fiúgyermekére. teljes ellátással. Sok gyümöcs van. Kisdalndol 30. Szak. képzett. __________ _______ S zámviteli főiskolát végzett 35 éves nő állást változtatna. ,,Perspektíva” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.______________________ Kémia, illetve biológia- komla szakos középisko.ást vagy főiskolást heti 5x4 órara kötetlen idő beosztással laboratóriumba felveszek. Juicsik, Pécs. József utca 19. Fenyvesen lakrész kiadó. „Csendes, szolid” jeligére a Saliai utcai hirdetőbe.^ Gyermektelen értelmiségi házaspár szoba, konyhás lakást keres rendes helyen. „Lehet szuterin is” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. ____________________ K ülön bejáratú bútorozott szoba, konyha használattal házaspárnak kiadó. 1 órától. Fekete Gy. tér 9. I. em. 1. a. ________ K ülön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Pécs, Damjanich u. 33. Megtekint- hetö: este 7 órától. Elcserélném házfelügyelői lakásom főbérletire, gáz, víz bent. Uránba is. Jó- I 286* Attila u. 3. szám. Külön bejáratú bútorozott szoba június tizenötödikére dolgozó nőnek kiadó. Pécs, József u. 8. Udvar- ban. Elcserélném kétszoba összkomfortos lakásom külön bejáratú szobákkal, két kisebbre. „Lehet egy garzon” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. Külön bejáratú bútorozott szoba, konyha. központi fűtéssel, gyermektelen dolgozó házaspárnak június 15., vagy július 1-re kiadó. I. kér. Pósa Lajos utca 29. Belvárosi y2 szobás, komfortos, felújított lakásomat elcserélném kétszobás, vagy nagyméretű H'a szobás, összkomfortos, távfűtéses lakásra. „KÜ- lönbözetet téritek, II. emeletig” Jeligére a Saliai utcai hirdetőbe. Külön bejáratú kis búto- i LOzüui szoua azonnal kiadó egyedülálló no részere, esetleg házimunkáért. Jelentkezés 17—19-ig, Zerge utca 25/1. szám alatt. Elcserélném nagy komfortos II. em. lakásom hasonlóra vagy tea konyhás- ra, földszint vagy I. emeletig. III. kér. Páfrány u. 23. ózdiné. _____________ E lcserélném budapesti, belvárosi 2l,2 szobás lakásomat pécsi kis családi házra, öröklakásra, esetleg tanácsi lakásra. Cím: Ti- hanyvári, Pécs Gárdonyi G. u. 41. _________________ K ertvárosi háromszobás, két családnak alkalmas kertes családi házamat elcserélném, két szoba és egy szoba összkomiortos lakásért, vagy házért. — „Belváros vagy Magaslati út előnyben” jeligére a Saliai utcai hirdetőbe. Elcserélném kétszoba összkomfortos, távfűtéses. Szigeti út, X. em. lakásomat, hasonló kertes lakásért. Pécshez közel. „Sima csere” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. ___________ K étszobás, komfortos főbérleti lakást biztosítok annak, aki építkezéshez hozzásegít. Címet „Július” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Külön bejáratú bútorozott szoba, házaspár, vagy három nő részére június 15- től kiadó. Érdeklődni: du. 5 után. Pécs Laskó u. 22. Elcserélném szigetvári fő- bér’eti, modem lakásomat vidéki egyszobáért. Címet „Express” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Uránvárosi kétszoba összkomfortos. távfűtéses I. emeleti lakásom elcserélném hasonlóra Szigeti ré- szen. Acsádi u. 2. I. em. 3. Szoba, konyhás albérletet keresek Magyarürög faluban. „Belvárosi is lehet” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. odds-vétel Egy nagy sima törő fbőrvarró) boDinos varrógépet vennék, jó használatban lévőt. (Cipőfelsőrész készítőgép) Csak azok Írjanak, akiknek ez van. Cím: Pécs, Fűzfa utca 4. Bontásból gerendák, szánnák, OiOincöO. kuikagjio, uj pa*a 350 do eiado. — Nagyvárad u. 5. KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét. m o d e *■ n garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható I V A J T A kárpitos DécSx Déryné u. 11 Telefon: 36 75. 80, 120, 200 lit. villanybojler, 90 literes olajbojler, ,,Rielló" olajégő, kazánok, radiátorok, színes fürdőszoba garnitúrák, 200 lit. hydrofor, komplett, szivattyúk, villany tűzhelyek, hűtők. Kapható a pécsúj hegyi „SZUPERETT” ÁRUHÁZBAN. Kőműves vasbakokat vennék. „Lehet selejt” jeligé- re a Bem utcai hirdetőbe. Sátor 4 személyes, ADRIA TYPUS, hálófülkével nagy terasszal komplett, Igen jó állapotban eladó. Megtekinthető: a Bizományi Áruházban. Fajtiszta, 6 hetes SPÁNIEL KUTYAKOLYKOK ELADÓK. FÜLE BÉLA, Szigetvár, Szabadság u. 66. Ajándék áron eladó sötét kombináltszekrény. József utca 9. II. em. 6. Női varrógép eladó. Nyíl utca 21. sz. Lakásába, nyaralójába heverők mór 1200-ért. Rekamiék, fotelágyak, székek BÁRÁNY kárpitostól. Pécs, Jókai u, 4. Javítást vállalok. Tel.: 36-65. Vennék 31 m- parkettát és 1000 db téglát. „Nem darab” Jeligére a Saliai u. hirdetőbe. Fajtiszta, sima szőrű foxi (szuka) eladó. Választ: „Foxi” Jeligére a Saliai utcai hirdetőbe. 4 m3 építkezéshez alkalmas príma deszka eladó. Csoronika u. 8. Szekeres. (Főiskola mellett.) Z/L 130. C. típusú tehergépkocsit közületek részére 0 kilométerrel átadunk Érdeklődni: BARANYA MEGYE! TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ V. ANYAGOSZTALYAN, PÉCS, FÜRST SÁNDOR UTCA 5. SZÁM. Dolgozókét felvesznek EGYMOSZAKOS finommechanikai részlegünkhöz segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat. Lotz Károly u. 2. (3963) ASZTALOS SZAKMUNKÁST felveszünk. Pécsi Bútorgyár. Pécs, Somogyi B. u. 6. (3965) A PÉCSI INGATLANKEZELŐ VAL- LALAT felvesz kőműves, ács-állványozó, bádogos, tetőfedő, vizvezetéksze- relő, asztalos szakmunkásokat és kőművesek mellé segédmunkásokat. Vidékieknek útiköltséget térítünk. Felvétel mindennap a vállalat munkaügyi csoportjánál 8—12 óráig. (3956) GÉPÍRNI TUDÓ adminisztrátort felveszünk. Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat- Pécs, Bajcsy-Zs. u. 35. (2384) ÉJJELIŐRT AZONNALI belépéssel felvesz o Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (2381) A PÉCSI HÖERÖMO Vállalat cinv festő, lakatos és bádogos szakmunkásokat, vízelőkészítő berendezés kezelőket, férfi és nő» segédmunkásokat keres felvételre. (439152) A DÉL-DUNANTÜLI Gázgyártó és Szolgáltató V. Felszabadulás úti és Légszeszgyár utcai telepére, változó munkakörü beosztással segédmunkásokat, nyári szünidőben középiskola valamely osztályát végzett diákokat és éjjeliőrt alkalmaz teljes napi munkaidős beosztással. Jelentkezés: Pécs. Felszabadulás u. 107. Munkaügyi osztály. (439202) Megvételre felajánljuk: Villamos anyagok: Teleszkópos kétágú 8—9,6 m csőlámpaoszlop 1x250 W AG EKA 21 863 tip. lámpa ÉSZT 125 lemezszekrény SZH 601 tok. kapcsoló 8'125 W hg. lámpa Lb szekrény 3x40 W 21 530 tip. f. cső 3x40 W armatúra 2x125 W oszloplámpa Köpenyek: 1400x24 - tömlővel 1100x20 1200x22 10 db 20 db 10 db 4 db 1 db 10 db 8 db 21 db 1 db 10 db 8 db 2 db Ügyintéző: Paksa Boldizsár Telex: 12-258 Telefon: 61-35 B. M. MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VALLALAT Pécs, Fürst Sándor u. 5. VILLAMOS telepkezelőt azonnalra felvesz a Komlói Kőbánya. (438617) FIATALOK FIGYELEM I IPARI TANULÓKAT FELVESZÜNK FONÓ ÉS SZÖVŐ SZAKMARA. — Jelentkezhet minden 14. ÉLETÉVET BETÖLTÖTT, NYOLC ALTALANOS ISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ FIATAL. Juttatások: Különélési pótlék, vidékieknek havi 300 forint. Társadalmi ösztöndíj helybeli lakosoknak havi 250 forint. Havi 90 forintért reggeli, ebéd, vacsora, munkaszüneti napokon is. — Ingyenes tankönyv és munkaruha. Elhelyezés díjmentesen a gyár munkás- szállásán. Kezdő tanulóbér 300 forint, amely az előmeneteltől függően emelkedik. Felszabadulás utáni bér havi 1300—1700 forint. Begyakorolt szakmunkásaink 1700—2500 forintot keresnek. Jelentkezni lehet bármely munkanapon 7-től fél 4 óráig. Levélre részletes tájékoztatást küldünk. — A gyár címe: PNYV MAGYAR PAMUT- IPAR, személyzeti oktatási osztály. — Budapest, IV., Erkel u. 30. (48) A DÉL-DUNANTÜLI Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat Pécs, Felszabadulás úti telepére váltóműszakos beosztással, főportára portást alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (439216) AUTÓALKATRESZ-ismeretekkel rendelkező raktárost, segédmunkást és szervizmunkást felveszünk. — Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalat. Pécs, Szigeti út 69. (439215) KŐMŰVES valamint IV- ÉS LANG- HEGESZTŐ vizsgával rendelkező szakmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat. Pécs, Tímár u. 23. (438700) A VILLANYI ÜJ ALKOTMÁNY Mg. Tsz két juhászt felvesz. (439212) NŐI ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT, valamint takarítónőt felveszünk. Pécsi Faipari Ktsz. Pécs, Rózsa F. u. 20/1. (Bejárat a Zólyom utca felől.) (439220) GÉPKOCSIVEZETŐKET KERES FELVÉTELRE — 210 órás havi kötelező órateljesítmény mellett o kereseti lehetőség változatlanul hagyásával a Postai Gépjármű Szállítási üzem. — Pécs, Diósi út 51. sz. (439221) TAKARÍTÓ MUNKÁRA DOLGOZÓKAT, továbbá gépkocsivezetőket felvételre keresünk. Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat. Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sz. (438741) FELVESZÜNK jogosítvánnyal rendelkező nehézgépkezelőt DK—660 tiousú (Skoda) légkompresszorhoz és MD— 413 típusú áramfejlesztőhöz. Jelentkezés; DÉLVIEP. Pécs, Mártírok u. 16. (439218) PLAKATRAGASZTÓT kisegítő munkára felveszünk. Lehet nyugdíjas is. Magyar Hirdető Kirendeltsége, Pécs, Saliai utca 8. (—) KÉT HÓNAPI IDŐRE árukisrállitót és kézbesítőt (lehet nyugdíjas is) felveszünk azonnali belépéssel. AMFORA V. Széchenyi tér ft. (438606) Heverők, rekamiék, konyhák, szekrények, hálok, kombinált garnitúrák eladók. Márti- rolc útja 16. _________ T eljesen hibátlan állapotú 6 személyes, régi Zsoinay étkészlet eladó. Lénárd, Bálies u. 12.______________ 75 literes Lehel hűtőszekrény eladó. Megtekinthető: du. 4 és 6 között. — Horváth, Petői! u. 43. Világvevő Orionette rádió eiácio. Harangöntö u. 1/1. Bíró. Négytől hétig megtekinthető. 30 m3 4. oszt. blokk tégla 20—30 db. 4—5 méteres szarufa, 1 új garázsajtó eladó. Móricz Péter kút- ásó. Kispostavölgy 29. sz. Német konyhabútor eladó. Pécs, Frankel Leó utca 22. fszt. 1. (Meszes.) ingatlan Pécsi Szőlészeti Kutató mellett 443 négyszögöl szőlő sürgősen eladó. Rácváros 7.Szabó.___________ L akott utcában, telkem felső felét, r.bszolút magasságban, romantikus kilátással, baromfifarmnak, nyulászatnak, víkemit eleknek alkalmas terület. 300 négyszögöl, huszonkéteze- rért eladom. Ktsdamdol 30. Eladó III. kerületben kétszobás, komfortos, központi fütéses családi ház — nagy gyümölcsössel, „őszi beköltözés” jeligére a Sal- lal u. hirdetőbe Kétszoba, összkomfortos lakásomat eladnám. „200 ezer” jeligére a Saliai utcai hirdetőbe.___________ E ladó 400 négyszögöl fiatal lugasszölő és gyümölcsös III. kér. Ürög. Alsó hegyen. Érdeklődni: du. 5 után. Uránváros, Mün- nlch F. u. 10 le. Dudás János. Harkányban, Ikerházhely fele 143 négyszög- öles, családi ház építésére, elfogadható áron eladó. Árajánlatos jelentkezést „Sürgősen” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérek. KÉTSZOBÁS ÖRÖKLAKÁS OLCSÓN ELADÓ, lakácserével vagy lakottan. Minden ajánlat érdekel. Részlet, életjáradék, készpénz. „Lebonyolítjuk** jeligére, a Saliai utcai hirdetőbe. Másfélszobáfl, elsőemeleti, távfűtéses szövetkezeti öröklakás eladó. „Azonnal beköltözhető” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Belvárosi kétszoba. összkomfortos, szövetkezeti távfűtéses lakásomat eladnám. „Ajánlatokat kérek” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 200 négyszögöl telek eladó Kozármlsleny, újtelepen. Érdeklődni: Bemlcs Ferenc, Pécs, Marx út 5/2. Ugyanitt zárt, törzskönyvezett drótszőrű magyar vizslától 10 hetes kölykök eladók. Gamm öröklakást cserélnék kettőszobás vagy nagyobb tanácsira. „Megegyezünk” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Nagypostavölgy 150 alatt 545 négyszögöl, 444 négyszögöl szoba, konyha, présház eladó, busz 1 perc. Érdeklődni: szombat, vasárnap. ___ K is szobát keresek, lehetőleg Harkányfürdő közelében. Fürtös Vilmos, Szabadszállás. Vasas T-en, % 15-ös buszmegállótól 3 percre, kb. 350 négyszögöl szóló, gyú- möcsiakkal eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Vasas I., Somogy u. 37. Családi ház beköltözhetően 270 négyszögöl szőlővel (házhely) eladó. Pécs, Bittner Alajos u. 54. sz. Érdeklődni: helyszínen 17 óra után. Házhely eladó Székely Bertalan úton. ,45 000” jeligére a Saliai utcai hirdetőbe. ___________________ H áromszobás házrész eladó, kúiön bejárattal. Üzlethelyiségnek is alkalmas. Barta, III. kér. Táoor utca 1 / 2. kapu._______' M agyariirögbcn ezer négyszögöl újtelepitésü szőlő, gyümölcsös, építési engedéllyel eladó. Gáspár, Szamuely utca 7/a._______ 300 négyszögöl barackos, kúttal, Rácváros alatt eladó. Érdeklődni: III. kér. Csend u. 8. Sarló utca 1. számú ház beköltözhetően eladó. 128 négyszögöl telek Orfün megkezdett épülettel, anyaggal, közművesítéssel sürgősen eladó. Kacsók, Pongrác u. 18. IV. 15. Délután 5-től, Átvennék egy és félszobás, összkomfortos, szövetkezeti öröklakást kp. + OTP átvállalással. „Kála” Jeligére a Sailai utcai hir- detöbe. Életjáradekot fizetnék in- gatlanért idősebb egyénnek. „Lakás nem szükséges” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. Családi ház 750 négyszögöl kerttel eladó. Németi 32/a. sz. Eladó 220 négyszögöl szőlő, gyümölcsös lakható szoba, konyha, a Magaslati út felett, ára 65 ezer. „Alkalmi vétel” jeligére a Saliai u. hirdetőbe. 600 négyszögöl szőlő eladó. Víz, villany via. Tóth István, Pécs, Kis- postavölgy, Dombtető 24. Ház eladó Olaszon, Táncsics Mihály u. 131. sz. Megtekinthető: __bármikor. E ladó 3Vz fzoba, összkomfortos szövetkezeti lakás a III. kerületben. „X. emelet” jeligére árajánlatot a Saliai utcai hirdetőbe. Eladó kettő szobás szövetkezeti lakás. III. kér. Mezöszél u. 4. IX. 35. 814 négyszögöl szőlő lakható épülettel, pince felszereléssel, megosztva is eladó. Pécs, HL kér. Bálies út 30. ________ S zép kilátással 2 összkomfortos, szuterinos, telkes villa sürgősen eladó, őszi beköltözéssel. — Halász, Szekszárd, Mimii ácsy u. 41 /a. Beköltözhetően eladó háromszobás családi ház ga- rázslehetöséggel. — Pécs, Szikla utca 8._____________ B alatonleile központjában befejezés előtt álló társasüdülő lakrész átvehető. „Kedvező feltételekkel” jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Vennék 2—4 db 640/14-es köpenyt. Móricz Zs. tél 1. I. em. 13._____________ 1 25x12 külső köpeny eladó. Telefon: 10-47/50 mellék, munkaidőben. Keresünk megvételre 3 tonnás, üzemképes légfékes pótkocsit Csepel D 450-es tehergépkocsihoz. Baran/a e- gyei Autó- és Motor- javitó Szövetkezet. — Pécs, Diósi út 49. sz. Telefon: 52*3 4. Duna oldalkocsit keresek megvételre. Tőrök András. Boly, Szegfű u. 13. IF sárga Zaporozsec 16 000 km-rei eladó. Pécsvárad, xUccsexkórnyek 22. 6ül-es Trabant eladó. — Endresz Gy. u. 9. X. 2. 17 óra után. Vennék Trabantot 5000 km-ig. Kalinin U. 22/a. Trabant Combi eladó. Érdeklődni: Ürögi út 75/1. 17 óra után. Szeneséknél. Fiat 75ű-es eladó. Pécs, Endresz Gy. u. 1/a. EL 4. 18 óra után. BMW 1800-as TI 1967-es személy- gépkocsi újszerű állapotban eladó, OTP-re is. RENAULT 4-es személygépkocsi kitűnő állapotban eladó. Megtekinthetők: Baranya megyei Autó és Motorjavító Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. Telefon: 52-34. Garázs azonnal kiadó. Lots Károly u. 17. sz. Balázs József. 250-es MZ eladó. Érdeklődni lehet: Jurisícs M. u. 16. Szente. 16 óra után, 601-es Trabant eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Dimitrov __u. 20. 2 50-es Jáwa eladó. Kossuth Lajos iL 83. Nyereményen nyert 412-es Moszkvics átadó. Mártírok u. 22. Hegedűs. ■Mm PARKETTACSISZOLÁST, LAKKOZÁST vállalok vidéken és vállalatnál is. PÁLMAI JANOS. Pécs, I., Vajda J. u. 15. (Relénél.) Menyaszonyi és koszorúslányruha különlegességek olcsó kölcsönzése felújított készletből. JANOS U. 11. (RÁDIÓNÁL.) Méhviasz olvasztást vállalok. Hetényi, Pécs, Táncsics u. 72. Kertváros. SZÉPSÉGHIBÁK ELTÜNTETÉSE, lábszőrtelenités! Alak formálás. Ideális fogyókúra Gépi masszázs és kvarcra (50 és 75 %-os) BOSSANYI—SKODA KOZMETIKA. Pécs. Kazinczy u. 1. Vízvezeték szerelést, javítást, átalakítást vidéken is vállalok. FRICK JANOS, vízvezetékszerelő mester, Pécs, 39-es dandár u. 15. Angol nyelvtanárt keresek június 20-tól. „Nyelvvizsga” jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. NDK vasaló, rezsó, kávéfőző, borotva és irodagép, varrógép javítás. Kovácsnál. Jókai u. 5. Tel.: 27-60. Kesztyűvarrónak 14 EVES KORTOL női munkaerőt felveszünk Betanulási idő: 6 hónap, melyre 700,- Ft havi bért fizetünk. Jelentkezés: KESZTYŰGYÁR, SIKLÓS, GYODI U. 1. SZ. ALATT. FELVESZÜNK 16 évet betöltött fiatal lányokat és asszonyokat újonnan létesített, korszerű üzemünkbe, kétműszakos munkahelyre. Könnyű, tiszta, ideális munkakörülmények. Fizikai dolgozók részére vidékieknek szállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: OGV Budapesti Palma Gumigyár Bp. IX., Lenhossek u. 3. Telefon: 140-860, 136-830. Lakosság és közületek részére mindennemű új és javítási vízvezeték-szerelő, valamint csőszerelő, lakatos- és bádogmunkát vállalunk rövid határidőre. PÉCS, ÁFÉSZ SZOLGÁLTATÓ ALAPEGYSÉG. PÉCS, PETŐFI UTCA 63. TELEFON 46 99.