Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-03 / 129. szám

VfJég proletárjai, egyesüljetek! Ära! 88 füléi Dunántúli napló XXIX, évfolyam, 129. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. június 3., szombat Kádár János üdvözlete az Európa Fórum résztvevőihez $ Pedagógusok köszöntése L| aránkban csupán az ólta­" lános és középiskolákban nyolcvanezer pedagógus tanít! Ezen a napon országszerte őket köszöntik, tanitványok és szü­lök, munkájukat nagyon jól is­merő állami szervek és minden­ki, akinek valami köze is van az iskolához. Márpedig ki van olyan, akinek semmi köze soha az iskolához nem volt? Az is­kola olyan intézmény, amelyről soha nem lehet megfeledkezni egészen. Vagy járunk, vagy jár­tunk iskolába, vagy a gyereke­ink vagy az unokáink járnak ... Az iskola életreszóló élmények­kel ajándékoz meg, mindennek, amit tudunk, valahol mélyen ott van a gyökere az iskolában. Lehet, hogy nem tanultunk meg mindent, s amit megtanultunk, azt se jól tanultuk meg. Még­is: a világ legtöbb dolgáról, természetről, emberekről, társa­dalomról először az iskolában hallottunk. Meghatározza to­vábbi utunkat, amit az iskolá­ban útravalóul kaptunk. Amit pedig kaptunk, mind a peda­gógusokon keresztül, tőlük, ál­taluk ... ki yolcvanezer pedagógust * ’ köszönt az ország, s a mi megyénk is mintegy négyezret. S azt az egyetemes élményt is ünnepük szerte az országban, amit az iskola jelent, az első, bátortalanul megrajzolt betű, az első összefüggő ismeret, az első számtanpélda, az első bizonyítvány jelent. Ünnepeken nem illik a prob­lémákról beszélni, s ami igaz, igaz: beszélünk azokról éppen eleget az év többi napján. Az iskola, a pedagógusok munká­ja a közfigyelem középpontjá­ban van mostanában. Izgalmas kísérletek zajlanak, a reform korántsem fejeződött be, min­dennap tovább javulnak az ok­tatás formái, módszerei, s bár nagyon lassan, a feltételei is. Napról napra tanulnak, fejlőd­nek a pedagógusok is. Sok fel­adat nyomja a vállukat, talán néha úgy tűnik, túlságosan is sok, már-már megoldhatatlanul. De azért egyre sűrűbben van­nak olyan példák, amelyek azt mutatják, hogy okos beosztás­sal, jó szervezéssel, a társada­lomnak kicsit megértőbb segít­ségével csökken a pedagógu­sok túlterheltsége is, jut idejük minden gyerekre, minden egyé­ni problémára. Túlnyomó több­ségük nagyon jól tudja, mit vál­lalt, tisztában van szerepével és felelősségével, szereti szakmá­ját, vállalja az áldozatokat is. A pedagógus név kötelez, s aki nem méltó e névre, előbb-utóbb nem is viseli. A ki viszont méltó ró, azt be­** csüljük meg, sokkal job­ban, mint eddig. A pedagógus nehéz munkát végez. Az oktat- nivalója is épp elég, hisz min­den tudományág napról napra fejlődik, ezzel lépést tartani na­gyon nagy feladat. De ez csak egy kis része a munkájának, nem is a legfontosabb része. Még fontosabb, hogy gyerekek­kel dolgozik - emberekkel) -, akikhez sok türelem, sok em­berség, sok megértés, tapasz­talat, szív és kitartás kell. Ezért köszönti ma az ország minden tanítóját, tanárát, ne­velőjét, elismeréssel és hálával. H. L Tisztelt közgyűlés! Engedjék meg, hogy ezúton köszöntsem öpöket, az európai népek békéjéért, biztonságáért, sokoldalú együttműködésért küzdő társadalmi erők nagy jelentőségű nemzetközi tanácskozásának résztvevőit. A magyar nép nagy figyelemmel és várakozással tekint a béke brüsszeli fórumának munkája elé, annak tudatában, hogy jó ügy szolgálatában gyülekeztek össze földrészünk képviselői. Tudjuk, a résztvevők különböznek ugyan egymástól politikai. szem­léletükben, világnézetükben, de összekapcsolja őket az a felelős­ségtudat, amelyet kontinensünk jövőjéért, s a világnak földrészünk­től elválaszthatatlan békéjéért éreznek. Európa népei joggal kívánnak békét és együttműködést. Kon­tinensünk századunkban kétszer volt kiindulópontja az egész világot lángba borító háborúnak, ezért közvetlen érdekein túl felelősséget visel az egész földkerekség biztonságáért is. Történelmi tapasztalat, hogy a feszültség, a gyanakvás és a nyugtalanság légköre Európá­ban — megnehezíti a nyitott sebek begyógyítását a többi föld­részen. S megfordítva: a légkör enyhülése a mi kontinensünkön kedvezően hat a nemzetközi politika alakulására Európán kívül is. A szocialista országok az európai béke és biztonság követ­kezetes hívei. Kormányaink szándékait világosan kifejezte a Varsói Szerződés országainak történetesen hazánk fővárosában, Buda­pesten megfogalmazott felhívása az európai biztonsági értekezlet összehívására: legyen Európa az egyenjogú nemzetek gyümölcsöző együttműködésének kontinense. Az európai kormányok konferenciájának összehívására meg­érett minden feltétel, s a népek joggal várják, hogy e tanács­kozásra minél előbb sor kerüljön. A kormányok munkáján túl felmérhetetlenül nagy szerepe van annak a harcnak, amelyet Európa különböző társadalmi vezető* folytatnak földrészünk együtt­működése javára. A brüsszeli közgyűlés ennek fontos állomása, s egyben kiindulópontja újabb akciók sorozatának is, a kormányok konferenciájának ösztönzésére és a népek együttműködésének erősítésére. A magyar nép hazánk, kontinensünk és földünk békéjét, biz­tonságát szem előtt tartva mindent megtesz az európai enyhülés és együttműködés szolgálatában. Támogatjuk mindazokat a törek­véseket, amelyek a társadalom erejét Európa minden országában e nemes célok javára kívánják fordítani. őszinte tisztelettel köszöntöm az európai közvélemény köz­gyűlését, s egész népünk nevében eredményes munkát, sok sikert kívánok a tanácskozás résztvevőinek. Budapest, 1972. június 2. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Ma kezdődik a komiéi gyermekkórus-találkozó Hangversenyek Komlón és Pécsett Mint mór hírül adtuk: június 3-án és 4-én Kodály Zoltán szü­letése 90. évfordulója alkalmá­ból Komló város nemietközi gyermekkórus-találkozó színhe­lye. A szép és nemes kezde­ményezés résztvevője három ha­zai és három külföldi gyermek­kar: Litomerice (Csehszlovákia) város gyermekkórusa; Sostanj (Jugoszlávia) általános iskolai gyermekkara és a Weimari Út- törökórus (NDK), illetve a bu­dapesti Hernád utcai, a pécsi Mátyás király utcai, valamint a komlói Kodály Zoltán ének­zenetagozatos általános iskola gyermekkara. A találkozó előz­ményeiről annyit, hogy a ven­dégszereplő gyermekkórusok há­zigazdája, a komlói belvárosi iskola kórusa korábbi szép ha­zai és nemzetközi sikerei, ven­dégszereplései alkalmával több külföldi kórussal is kapcsolatba került. A jugoszláv gyermekkó­rus a komlóiak látogatását vi­szonozza. A program, a kétnapos talál­kozó eseményei várhatóan ked­ves és igen színvonalas zenei élményt ígérnek. Az együttesek tegnap, június 2-án érkeztek Komlóra. Programjuk ma, június 3-ón, szombaton kezdődik meg. Délelőtt háromnegyed 9-kor ün­nepélyesen felvonják nemzeti zászlóikat a Lenin téren. A ta­lálkozó ünnepélyes megnyitása után nyílik meg a Május 1. Mű­velődési Központban Kodály Zoltán emlékkiállítása. Délután fél 4-kor a pécsi Üttörőzenekar vezetésével a gyermekkórusok felvonulnak Komló utcáin, majd a Lenin téren megkezdődik a találkozó nyitóműsora. Ezen a résztvevő gyermekkarokon kívül Komló általános iskolai kórusai is fellépnek, Befejezésül az egyesített gyermekkarok s mintegy ezer tagú gyermekkórus — Kodály Zoltán Nagyszalontai köszöntő című kórusművét ének­lik el. Este 7 órakor a szabad­téri színpadon (rossz idő esetén a Május 1. Művelődési Központ­ban) szerepel a hat gyermek- kórus. Vasárnap, június 4-én délelőtt Pécsre utaznak, városnézésen vesznek részt, majd fél 11 órai kezdettel a Liszt Ferenc hang- versenyteremben adnak hang­versenyt. Délután 3 órakor a karnagyok és a karvezető szak­emberek Komlón szakmai ta­nácskozást tartanak, majd ün­nepélyes záróhangversennyel ér véget a találkozó. Augusztusban üzembe helyezés? 8500 állomással indul az új pécsi telefonközpont 15-000, Érdemes megjegyez­ni ezt az ötjegyű számot. Az új pécsi telefonközpont üzem­behelyezése után olvasóink ezen a számon hívhatják a Dunántúli Napló szerkesztőségét. Az üzem­behelyezésig azonban még na­gyon sok a tennivaló, jóllehet a munka nehézén már túl van­nak. A távközlési üzemnél befejez­ték az újonnan érkezett 4000 telefonkészülék osztályozását. A műszeres ellenőrzés során érzé­kenység szerint válogatták kü­lön a készülékeket, s eszerint helyezik el őket az előfize­tőknél is. Minél érzékenyebb egy készülék, annál távolabb kerülhet a központtól, hogy biz­tosított legyen a beszédérthető­ség. Ugyanígy osztályozásra ke­rülnek a már használatban lé­vő készülékek is, így az előfi­zetők számíthatnak arra, hogy megszokott készülékeiket — ép­pen az ő érdekükben — ki­cserélik. Elmondták a távköz­lési üzemnél, hogy az előszere­lések ugyan még folyamatban vannak, de a készülékek kihe­lyezését a közeli napokban már megkezdik. Igyekeznek munka- időótcsoportosítással végezni ezt a munkát, hogy lehetőleg az esti órákban kereshessék fel az új telefontulajdonosokat, ami­kor legnagyobb az otthontar­tózkodásuk valószínűsége. A Rákóczi úti új épület második szintjén már befejeződött a helyi központ szerelése és most naphosszat folynak az ellenőr­zések és ezzel a június első fe­lében meginduló műszaki át­vétel előkészületei. A harmadik szinten javában folyik még a távválasztó központ szerelése. Az új központ üzembehelyezése után ugyanis Pécs is belép azon városok sorába, ahonnan az előfizetők közvetlen tárcsá­zással — tehát az interurbán nélkül — hívhatják egymást. A földszinten oz úgynevezett át­terhelés munkái folynak. A vá­rosban kiépített kábelhálózat erei már az új központba fut­nak be, s a régi központot egy ideiglenes kábelköteggel kötik össze az új központtal, A rövid­életű összeköttetés megterem­tése nem megy zökkenők nél­kül, s előfordulhat, hogy az elő­fizetőknél az egy-két napos üzemkiesés bosszúságot okoz. Ezt azonban el kell viselni azért, hogy az üzembehelyezés előtti éjszakán, amikor minimális a forgalom, néhány óra alatt le tudják bonyolítani az átkapcso­lást, s ezzel végképp kiiktassák Pécs életéből a kiszolgált te­lefonközpontot. De mikorra várható az üzem­behelyezés? A kérdésre csak nagyon óvatos válaszokat kap­tunk, A budapesti lágymányosi központ esete az intő példa. Pil­lanatnyilag minden jól megy, s a harmadik negyedév folyamán bizonyosra vehető az új telefon- központ üzembehelyezése. Ha a most kezdődő műszaki átvétel során nem ugranak ki nagyobb hibák — és mi reménykedünk abban, hogy nem — akkor már augusztusban sor kerülhet az átkapcsolásra, Az új köz­pont 8500 állomással indul, s október végéig 10 000-re eme­lik a bekapcsolt állomások szá­mát. Az előfizetők számkiosztása már megtörtént, s valamennyien — közületek, magánosok egyaránt — megkapták az új ötszámjegyű hívószámot, összeállították a névsort is, ami — várhatóan — augusztus elejére elhagyja a nyomdát és a posta megkezdi kikézbesítését az előfizetőknek. A pécsi névsor 18 ezer pél­dányban készül és magában foglalja a pécsieken kívül a komlói, szentlőrinci, szászvári, kárászi, magyarszéki, vasasi és hirdi előfizetőket is. Év végére pedig megjelenik az új telefon­könyv, amelyben valamennyi baranyai, tolnai, somogyi és zalai előfizető megtalálható. Baranyában is megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák. Az 1971—72-es tanév vegéhez közeledünk, a középiskolások érettségi vizsgákon adnak számot négy esztendős munkájukról, majd egy részük tovább tanul az egyetemen vagy főiskolán. Jónéhányán szakmát tanulva bekapcsolódnak a ter­melésbe, Képünkön: a pécsi Nagy Lojos Gimnázium egyik tanulójának szóbeli érettségi vizsgája mertem a ti kő bál, Szokolai f ehr. Újabb szakcsoportok alakultak Baranyában Baromfit, tojást, hózin'yulat, zöldséget, mézet, bort és más termékeket 60 millió forint ér­tékben adtak az ellátáshoz 1971-ben Baranya mezőgazda- sági szakcsoportjai. A közös ér­tékesítésen túl, jelentős meny- nyiségű árut vittek szabadpiac­ra, s bőven jutott saját fogyasz­tásra, a családnak is. Jelenleg 112 szakcsoport működik a me­gyében, s — amint azt a minap a MÉSZÖV Elnöksége ülésén megállapították — tevékenysé­güket fellendülés, erőteljes fej­lődés jellemzi. Ez év első hónapjaiban több új szakcsoport létesült a fo­gyasztási szövetkezetek kereté­ben. Tótföldön és Pécsbányán zöldségtermelő, Egyházasha- rasztiban, valamint Kisharsány- ban és Lánycsókon nyúltenyész- tő, Nagypeterden szőlő, Sziget­váron pedig kertészeti szakcso­port kezdte meg a munkát. A vidék húsellátásának további ja­vítását tűzték célul azok a ser­téshizlaló szakcsoportok, ame­lyek szervezése most folyik Vil­lányban, Szentlőrincen és még több községben. Legnagyobb az érdeklődés a nyúltenyésztés iránt, amelyet tenyészállat kihelyezésével tá­mogatnak a fogyasztási szövet­kezetek. Az alacsony felvásár­lási ár miatt ugyanakkor vissza­esés tapasztalható a hibrid to­jástermelő szakcsoportoknál. Lényegesen kevesebb a tojás, mint a korábbi években, s a helyzet egyre romlik. Várható ugyanis néhány ilyen jellegű szakcsoport megszűnése. Szőlő- és gyümölcstermelés­sel, kerthasznosítással huszonöt szakcsoport foglalkozik Bara­nyában. Közülük Kisharsónybon, Mohácso.n, Nagytótfalun, Szaj­kón és Hidason közös telepíté­sű szőlő-gyümölcs területtel ren­delkeznek. Közösen tárolják a bort Mohácson, Villányban és Pécsett. Mindhárom helyen bor­kimérést is üzemeltet o szak- csoport és rendszerint benevez­nek a megyei és az országos borversenyekre. Boraik több al­kotómmal nyertek arany- é* ezüstérmet. 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents