Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-23 / 119. szám

23 KEDD Szeretette» köszönt/ük névnapluk alkalmából DEZSŐ nevű kedves olvasóinkat ♦ A Nap kél 3.58, nyugszik 1»-24 órakor. — A Hold kél 14.37, nyugszik 1.26 órakor. J MEGKÉRDEZTÜK: Miért kell órákig várni a vizsgálatra? Elkeseredett betegek nevében teje- fonált Zámbó István, Polláck Mihály u. 15. sz. alatti olvasónk: „A dr. Gyúró Béla orvos körzetébe tartozó betegek hetek óta „gazdátlanok”, s a több mint száz beteget hol egyik hol másik körzeti onroshoz osztják be vizsgálatra. Nagy a tülekedés, órák hosszat kell várni, türelmetlenek a be­tegek, s nyilván az orvos túlterhelt­sége miatt nem jut elég idő a vizs­gálatra.” — Mi ennek az oka, s lehet-e ezen az áldatlan állapoton változtatni? — kérdeztük dr. Telkes Józseftől, az Ujmecsekaljai Rendelőintézet igaz­gatójától. — Dr. Gyúró Béla, a körzet orvosa beteg, három hónapja táppénzen van. Helyettesítését — sajnos — máskép­pen nem tudjuk megoldani, csak úgy, hogy valamelyik orvos a saját bete­gein kívül ellátja ezeket a betegeket is. így természetesen az illető orvos betegforgalma kétszeresére nő, ez pedig óhatatlanul türelmetlenséghez, tolongáshoz vezet. Csak nagyon szo­rult helyzetben szoktunk igénybe venni nyugdíjas orvost, de az ilyen helyettesítés akkora fizikai megterhe­lést jelent, hogy nyugdíjassal nem tudjuk megoldani. S ilyenkor az a szokás, hogy egyik orvos helyettesíti a másikat, elvállalja azokat a bete­geket is. Nem tudunk mást tenni, mint türelmet kérni a betegektől. * A betegek tőreimé vistonfc fogytán tan. Mégis kellene valamilyen — önnél jobb — megoldást találni . «. • — Petöfl-problémák. A ma­gyar irodalomtörténet még szá- j mos tisztázatlan Petőfi-kérdés- ben nem fejtette ki álláspontját. A május 20-án Kecskeméten tartott országos konferencián dr. Wéber Antal kandidátus ismer­tette az irodalomkutatás jelen­legi álláspontját. A TIT Baranya megyei Szervezete irodalmi szak­osztályának képviseletében dr. Kolta Ferenc tanszékvezető fő­iskolai tanár és dr. Tóth István főiskolai docens vett részt az or­szágos előadói konferencián. — Országos ifjúsági KISZ ta- | lálkozo Szolnokon. A május 21- én, Szolnokon rendezett orszá- j gos ifjúsági találkozón sikerrel vett részt a Pécs városi Szövet­kezeti Bizottság irodalombará- tainok és alkotóinak köre is. — Sientlórincen Zeneiskolai (elvétel lesi zongora és hegedű szakra május 24-én 13—16.30-ig, az 1. sz. Általános iskolában. Jelentkezhetnek a 8. élet- | évüket betö'tött tanulók. (x) I ___# P écs-baranyai műemléki ifjúsági fotópályázat Az ICOMOS (Nemzetközi Műemléki Bizottság) III. kongresszus ülésével kapcsolatban a Megyei Műemléki és Múzeumi Albizottság és a Polláck Mihály Építőipari Szakközépiskola fotópályázatot hirdet a me­gyében élő 25 éven aluli fiatalok ré­szére. A pályázat célja Baranya megye és Pécs m. város műemlékeiről (épület, lakóház, berendezés, használati tár­gyak, ormánsági festett templomok, egyéb világi és egyházi műemlékek) készült fényképek összegyűjtése. A pályázók az épületről, vagy tárgy­ról készített fénykéoek mellékleteként rövid adatokat közöljenek az épület­re, vagy tárgyra vonatkozóan. A pályázók tetszés «zerinti számú 18x24 cm-es méretű fényképekkel, vagy sorozattal vehetnek részt a pá­lyázaton. Beküldési határidő: 1972. szeptem­ber 15. Hely: Építőipari Szakközépisk. Pécs, Székesfehérvár u. 4. Eredményhirdetés és díjkiosztás: 1972. október első hetében, a „Mú­zeumi és Műemléki Hónap” kereté­ben. A képek hátoldalán kérjük feltün­tetni a kép megnevezését, a szerző nevét, címét, életkorát (ceruzával). A képeket a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Mecseki JFotok'ub, vala­mint a KISZ Baranya megyei Bizott­ság tagjaiból álló bíráló bizottság értékeli és dönt a díjak odaítéléséről. I. díj: 1 500,— Ft II. díj: 1 000,— Ft III. díj: 500,- Ft A díjazott képek a rendező szer­vek tulajdonába kerülnek, azonban lehetőség lesz további képek vásár­lására. 1972 októberében a „Múzeumi és Műemléki Hónap” keretén belül a legjobb képekből kiállítást rendezünk! — Gép- , és anyagbeszerző egyesülést hoz létre az ország tíz legnagyobb ingatlankezelő vállalata. Az alapszabálytervezet jóváhagyásáról május 25-én és 26-án Pécsett tárgyalnak a vál­lalatok megbízottai. A tárgya­láson részt vesznek az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium kép­viselői is. — Vezess kiválóan. E cím je­gyében rendezett versenyt a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség Sik­lósi Járási vezetősége május 21-én, vasárnap a sorköteles gépjárművezetői tanfolyam hall­gatóinak részvételével. A fiata­lok a versenyen KRESZ-bői, mű­szaki ismeretekből, hibaelhárí­tásból, lövészetből és gyakorlati vezetésből bizonyították felké­szültségüket A győzelmet Púnak László szerezte meg 561 pontos összteljesítményével. — Magyarbertelenden össze­tett honvédelmi versenyt rende­zett vasárnap a KISZ Sósdi Já­rási Bizottsága és az MHSZ sás- di járási vezetősége, melyen a járás mintegy kétszáz fiatalja vett részt. időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: Vál­tozóan felhős idő, egy-két helyen előforduló záporesővel, zivatarral. A hajnali és korareggeli órákban a nyu­gati megyékben néhány helyen köd. Gyenge, a nappali órákban időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 21—25 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: ke­vés, főleg nappali felhőképződés, néhány helyen zivatar. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek eleinte 7—11, később 11—15 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérsékletek 20—23, később 24—27 fok között. Jelentős mennyi­ségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének harminc százalé­kán várható. Mélyítik a Kaposvári-forrást A Belváros vízkészletének javítására Pécsett, a Kaposvári és a Hunyadi utca kereszteződésénél — a közelmúltban — kutatófúrás­hoz kezdtek a Pécsi Víz- és Csatornamű Vállalat megbízásából a Veszprémi Mélyfúró Vállalat szakemberei. A kísérleti mélyítés célja: olyan mélyen fekvő vízgyűjtő terület feltárása, amely lehetővé tenné a szennyezettsége miatt eddig nem hasznosított Kaposvári- j forrás vizének felhasználását. A kutatók a forrás jelenlegi víznyerő helye alá történő fúrással szeretnének ivásra alkalmas vízkészletet nyerni.---------------------------A-----------------------------------------­— Falusi színjátszó napok. A hagyományos Justh Zsigmond szövetkezeti napok keretében június végén Szarvason ismét megrendezik a falusi színjátszó együttesek találkozóját. Az or­szágos rendezvényen Baranyát a szentlőrinci ÁFÉSZ irodalmi színpada képviseli. — Gyermekszinpad Meszesen. j A meszesi József Attila Művelő­dési Házban gyermekszínpqd ólakul. Május 27-én, szombaton délután 5 órakor mutatkoznak be először Fésűs Éva Kíváncsi királykisasszony című mesejáté- kával. A darabot a csoport ve­zetője, Újvári Jenőné rendezte. — Pedagógus képzőművészek. Egy hét múlva, május 28-án nyí­lik meg Pécsett, a Leöwey Klára Gimnázium és Szakközépiskola dísztermében a VI. országos pe- I dagógus képzőművészeti kiállí- j tás. A tárlaton 109 Budapesten ! és az ország különböző megyéi­ben működő pedagógus képző- j művész szerepel egy-egy alko- j tással. — A szarvasmarha- és sertés- tartás új módszereit, technoló­giáját közösen dolgozza ki a jövőben a Keszthelyi Agrártudo­I mányi Egyetem Termelésfejlesz- I tési Intézete a Mezőgazdasági I Épületelemgyárral. A közelmúlt- I ban kötött megállapodás sze- j rint elsősorban a gyár által ké­szített szerkezeti és épületele- J meiket ajánlják majd a tervek I kivitelezőinek. — Halpusztulás. A görcsőnyi i Szociális Otthon saját nevelésű halastavában szombatra kipusz- ' tűit mintegy 500 kilogramm hal. j A nagymértékű halpusztulást í feltehetőleg az okozta, hogy a helybéli Új Élet Termelőszövet­kezet sertéstelepének szennyvize a nagy esőzések következtében j belekerült a tóba. — Bővül a Carbon. Egyeme­j letés üzemrész épül Komlón, a j i Carbon Vállalat központi telep- ! I helyén. A légkondicionáló be- ; rendezéssel felszerelt üzemrész- i ben kap helyet a konfekciórész- | leg. Az épületben lesz egy or- ; vosi rendelő is, továbbá a szo- I ciális helyiségek. A műszaki át- J adás az év utolsó napjaiban I várható. — Valódi ruházati Knautsch lakk leértékelt áron kapható. ÁFÉSZ Bér- j szaküzlet, Rákóczi út 16. (x) — Lido II. elnevezéssel új j sportszállót építenek a buda­pesti Római-parton. A poliacél- , . váz-szerkezetű konyhaszárny búr- í { kolati elemeit a pécsi ponel- j üzem szállítja. — Sikeres véradónap. Hosszú- betényben véradónapot szerve­zett a Vöröskereszt. Nyolcvan­egy önkéntes 31 liter vért adott, j — Munkaszerződés a KISZ- szervezet és a tanács között. A mohácsi járás falvaiban lezaj- : lőtt kommunista műszakokon 32 községben több, mint nyolcszáz j fiatal dolgozott az elmúlt hetek­ben. Ennek kapcsán munkával- j lalási szerződést kötöttek a he- j I lyi tanácsi szervekkel. A végzett j munkáért járó bért a tanácsok folyamatosan utalják át a kisze- I seknek. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 575 gépkocsit odott ót a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 226-ot Zsiguli típus­ból adtak ki. A gépkocsik e heti elő­jegyzési sorszámai a következők: — Pécsett rendezik meg az idén a már hagyományossá vált országos pedagógus képzőmű­vészeti kiállítást. Péter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezete fő­titkára nyitja meg a sorrendben negyedik kiállítást május 28-án, vasárnap délelőtt 11-kor a Leö­wey Gimnázium dísztermében. — A Centrum Áruház munkaruházati boltja — Pécs, Saliai u. 8. (x) — Az Idegennye'vű- és Zene- műboltban június 2-án délután Feuer Mária a 88 muzsikus mű­helyében című zenei interjú-kö­tet szerzője dedikál. Utána az SZMT Hírlapolvasójában beszél­get a szerző az olvasókkal. A kötetben egyébként pécsi érde­kességek: a Breitncr Tamással. Eck Imrével és Nagy Ferenccel készült interjúk. — B 5 magnetofon 3700 Ft helyett 3400 Ft. OTP-re is. OTP ügyintézés helyben. ÁFÉSZ 53. sz. Műszaki bolt. (Jelmezkölcsönzável szemben.) (x) — Megjelent a pécsi joghall­gatók lapja, a Glosszátor leg­újabb száma, amely az első ol­dalon pályázati felhívást közöl a közelgő Petőfi-év jegyében. A pályázaton kötetlen témával (három vers, novella vagy esszé, riport, tanulmány — ez utóbbiak témája viszont kötelezően Dó­zsa vagy Petőfi) lehet részt ven­ni bármely pécsi felsőoktatási intézmény hallgatójának. A pá­lyázat jeligés. — HAJHULLÁST, Schneider fedrász kezel, Tanácsköz 2. (>) Halálos és súlyos balesetek Egy személy meghalt, ketten pedig súlyos sérülést szenvedtek ^annál a balesetnél, amely Mecsekpötöske és Mecsekjánosi között, a kisvaszari el' ágazásnál történt. Langer Zoltán 18 éves komlói lakos motorkerékpárjával elütött két gyalogost, A 61 éves Orsós József kórházba szállítás után meg­halt, Bódog László kisvaszari lakost pedig lábtörér.sel ápolják a pécsi Honvéd Kórházban. Langer Zoltán előbb a Komlói Kórház sebészeti osztályára került, majd bevérzéses koponyatörése miatt életveszélyes ál­lapotban szállították az Idegklinikára. * Petőcon, o szállítóaknánál ugyan­csak halálos baleset történt. A be­álló autóbusz körül meglehetősen nagy volt a tolongás. Miközben az utasok felszálltak, Kocsis László ak- i nász a jármű kerekei alá került és a helyszínen életét vesztette. * A sínek mellett gyalogolt a szökédi vasútállomáson Heil István nyugdíjas. Az arra haladó vonat elérte az idős férfit és az árokba taszította. Élet- veszélyes állapotban szállították a mentők a II. számú Sebészeti Kli­nikára, ahol röviddel később meg­halt. Heil István több, egyenként is halált okozó koponya, valamint belső szervi sérülést szenvedett. Kitörő siker Ezzel a címmel jelent meg kritika a romániai Kovászna megyei magyar lap vasárnapi számában a Pécsi Leöwey Klára Gimnázium énekkarának, hang­szeres és énekes szólistáinak ottani szerepléséről. „Mikor a pécsi diákok koncertjének hall­gatói kiözönlöttek a sepsiszent- györgyi színházterem ajtóin — írja a kritikus —, színes mozaik­ként vibrált bennük az elhang­zott műsor sok apró részlete. Az egyik mozzanat a leánykar rit­ka szépségű zenei élményével ragadta meg a hallgatót, a művészi kifejezés lélekbe mar­koló szépségével hóditott; a másik a bájos szólisták kelle­mesen csengő hangjával, meg­nyerő előadásmódjával aratott kitörő sikert; a klaviatúra szárnybontogatái is féltő gon­dossággal iparkodtak létrehoz­ni élményviláguk és az előadott művek szelleme közötti kapcso­latot, míg ifjú Jandó Jenő, a fiatalon befutott művész játéká­ban a meghitt vallomást, az igénnyel-biztonsággal is Impo­náló egyszerűséggel megoldott részleteket méltányolta. S e csillogó mozaik apró részecskéi, a kórusszámok, a szólók, duet­tek, zongoradarabok és szava­latok ízlésesen felsorakozva gyönyörködtető egységes képet alkottak, melyek végül meleg, baráti és bensőséges zenei ün­neppé avatták p pécsi Leöwey Klára Gimnázium sepsiszent­györgyi vendégszereplését." De nemcsak Sepsiszentgyör- gyön léptek dobogóra Jandó Jenő vezényletével a pécsi diá­kok, hanem a megye más vá­rosaiban, községeiben iä| üt si­keres hangversenyt adtak; Az elsőt a Brassó melletti Baráton. Felléptek Kisbaconban, ahoi Benedek Elek nyugszik. Megko­szorúzták sírját és elbeszélget­tek az író leányával, Flóra néni­vel. Megízlelték a székely kür­töskalácsot és borvizet is. Megható vendégfogadásban volt részük mindenütt. Érkezé­süknek a környék fiatalja és öregje egyaránt örült, Sepsi- szentgyörgyön az egyik sétáló kórustagot egy pöttömnyi fiúcs­ka szólította meg. — Te pécsi vagy? - kérdezte. Igen - hang­zott a válasz. - Akkor nyisd ki a markodat! A kisfiú egy lejt nyomott a kezébe. - Ezt neked adom - mondta és elszaladt. Kézdivásárhelyen a hangver­seny után tükrösszívvel lepték meg a lányokat. Zágonban, Mi­kes Kelemen szülőfalujában is fellépett a kórus. Megtekintet­ték a pécsiek Bálványosvárat. Brassót és környékét is. A már idézett cikkben helye­sen jegyezte meg írója azt is: „Meggyőződésünk, hogy a sep­siszentgyörgyi 1-es líceum népi együttesének pécsi vendégszék replése, s a magyarországi diá­kok viszontlátogatása szép ha­gyományt alapoz, s szorosra fű­zi a két iskola tanulóinak ba­rátságát. " • — A szabadszentkirályi KISZ- szervezet tagjai — szombaton — vendégül látták testvérklubjukat, a görcsönyi KISZ-szervezetet, A mintegy 40 fiatal szellemi vetél­kedőt rendezett, majd táncmu­latsággal folytatódott a találko­zó a korszerűen berendezett klubban. Jfo szellemét a tííz mm égé' weg..." A magyarországi forradalmi moz­galmak nagy történelmi alakjának, Dózsa György születésének ötszázadik évfordulóját ünnepeljük az időn. Tiszteletadással idézzük fel a népve- zér életútját fél évezred távolából. 1. BAJVÍV ÁS AU VEZÉRREL I A keresztény Európa és az ozmán­török birodalom határán állott Nán­dorfehérvár, ahol Hunyadi János ha­dai szétzúzták a szultán becsvágyó seregét. Ök azonban változatlan ma­kacssággal tekintettek erre a „kemény dióra"; Nándorfehérvárra. Hiszen mindaddig hiú ábránd a Duna felső szakasza felé nyomulni, amíg magya­rok uralják a Száva-part e nevezetes erődjét. Állandósult is a zaklatás. Amikor csak tehették a törökök, le-le csaptak e környékre a szomszédos Szendrő vá­róból. Az örökös hadiáilapot miatt valóságos pusztasággá változott o Szendrő és Nándorfehérvár közötti sík vidék. A számos csetepaté, kisebb-na- gyobb ütközet során gyakorta rendez­tek itt bajvívást is életre-haláira a két ellenséges vár bajnokai. Egy idő óta azonban hasztalan ki­abáltak fel a törökök Nándorfehérvár bástyáira: „Ki vív meg Ali vezérrel?!" Kihívásuk válasz nélkül maradt. Ennek pedig az volt az oka, hogy bizonyos Epeirosi Ali, o szendrői lovas szpáhik vezére számos nándorfehérvári ma­gyar várőrzőt kaszabolt le bajvívás­ban, miközben neki a haja szála sem görbült. Mihelyt kissé megenyhült az idő, 1514 februárjában, megint a vár alá érkeztek a szendrői törökök és gúnyo­san szólítottak újabb ellenfelet Ali kardja elé. Ezidáig nem nagyon avat­kozott a virtusba a nándorfehérvári lo­vasok kapitánya, Székely Dózsa György. Egyrészt csendes, tartózkodó ember volt, másrészt alig néhány hó­napja szolgált a fehérvári erődben, s gondolta — miért hivalkodjon máris olyanok előtt, akik régtől védelmezik a végvárat. Am nem a szerencse kegyeltjeként jutott a lovoskapitányi ranghoz. Az előző esztendőben, 1513 nyarán részt vett a havasalföldi hadjáratban, ahol kemény katonának bizonyult. Végig- portyázták a Déli Kárpátok és a Du­na között a szultán tartományát, a Szö­rényi bánságon ót Szerbországba vo­nultak és megostromolták Szendrő vá­rát. Bár nem sikerült kifüstölniök a védő sereget, mégis sokat ártottak a töröknek a hadjárattal. A sereg ren­geteg fogollyal és még több zsák­mánnyal megrakottan tért vissza Er­délybe, Dózsa György pedig a vége­ken maradt. Noha korábbi sorsának részleteire nincsenek pontos adatok, bizonyosra vehetjük, hogy már a ha­vasalföldi hadjárat előtt kitűnő kato­nának ismerhették szülőföldjén, a Szé­kelyföldön. Katonának nevelték, mint általában a többi határvédő székelyek gyermekeit. Dózsa György a régi Háromszék megyei Dálnokon született 1470 és 1474 között. Édesapjuk, Dózsa Tame* gyalogsági kapitány nem élt magas kort. Gyermékei még serdületlenek voltak, amikor a család Dálnolcról át­költözött a Székelyföld másik végébe, a Küküllő menti MákfalvÓFa. György gyermek- és ifjúkorának időszaka za­varos politikai és társadalmi esemé­nyektől volt terhes. A főurak vetélke­dései, zabolátlan túlkapásai szinte el­viselhetetlenné tették a kiszolgáltatott néptömegek életét. Éppen Marosszék­ben, Dózsa lakóhelyén volt legna­gyobb a forrongás. Az akkori erdé'yi vajda, Báthori István meg akarta sem­misíteni a székelyek ősi kiváltságait olymódon, hogy a „veszélyes" széke­lyeket kiirtja, a többit pedig jobbáav- sorba taszítja. Bizonyos tehát, az ifjú Dózsa székely nemes létére mindent elkövetett jogai védelmére, s e küzdel­mekben szigorú, bátor katonává ed­ződött. Nos, ez a bátor katona megelégelte a szendrői törökök kihívó szemtelensé­gét, és magát jelölte bajvívónak, ami­kor újra elhangzott a felszólítás: Ki vív meg Ali vezérrel? Helyszínül a két vár közötti síkságot jelölték ki, az idő­pontot pedig február huszonnyolcadi- kában, 1514 húshagyó keddjében ha­tározták meg. Szép idő volt az össze­csapás napján. Dózsa nem fogadko- zott, nem bizonygatta elszántságot. Komoly volt és csendes. Lovát, fegy­verét, ruházatát gondosan előkészítet­te, majd nyugodtan indult a helyszín­re. Nyomában katonái, bajtársai, akik vegyes érzelmekkel mentek küzdelem­be. Mire a megállapodás szerinti hely­re értek, a törökök már ott várakoz­tak és magabiztos derűlátással ordí­tottak át a magyarokhoz, aztán azon­nal elő is ugratott a valóban félelme­tes Ali szpáhivezér. Rövid ideig tartott a küzdelem. A mindeddig nyugodt, szinte lomha Dó­zsa György egyik pillanatról a másikra nekiszilajult és néhány attak után tő­ből levágta Epeirosi Ali páncéllal vé­dett jobb karját. Olyan hatalmas volt az ütés, hogy a levágott karral együtt a ketté szelt páncél is földre hullt. A következő vágással halálra sújtotta el­lenfelét a székely vitéz. Győzelme megfélemlítette a törökö­ket, a magyarok pedig diadalujjon- gással fogadták a sikert. Dózsa ugyan­úgy tért vissza Nándorfehérvárra, mint ahogy a viadalra indult: nyu­godtan, csendesen, a vitézi gőg min­den jele nélkül. (Folytatása következik) I

Next

/
Thumbnails
Contents