Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-11 / 109. szám
6 DUNANTŰU N API ö 1972. május 11. Arcok — közelről Egy elfelejtett pécsi építész: Jelenszky Márto ezredes Piatsek Egy hónappal ezelőtt nem írhattam volna meg ezt a ripor tot. Jelenszky Márton ezredes, o Határőrség pécsi magasabb egységének parancsnoka akárhányszor is jártam nála anyagért, mindig mást ajánlott riport-alanynak, mindig mással kapcsolatban mondta: ennek az elvtársnak szót kell adni, ő feltétlenül megérdemli . . . Most otthon ülünk Toldi utcai lakása nagyszobájában, ő civilben, &, láthatóan mindketten zavarban vagyunk. Jelenszky Márton ezredes nyugalomba vonult. Az egyenruha eztán csak ünnepnapokon kerül elő a szekrényből. S itt van ez a riport is. A Parancsnokság javo- solla, egykori munkatársai, bajtársai kérték — egyszóval: ez ellen nincs apelláta. Kezdjük talán a legelején. — Erzsébet-telepi bányászgyerek voltam, éppen olyan, mint akármelyik abban az időben. Tizenhatéves koromban már csilléztem. Pécsbányán dolgoztam 1936-tól egészen 45-igr Sose felejtem el, Cséplő nevű voit a csapatvezető. Bánki Nándor is velünk dolgozott, aki most a Szénbányák pártbizottságának helyettes titkára. Ha arra gondolok, hogyan éltünk, milyen perspektíváink voltak, azt •kell mondanom: rettenetes évek voltak. De, ha az jut eszembe, milyen valószínűtlenül fiatalok voltunk, mennyi mindent kibírtunk, s milyen szárnyaló álmaink voltak, hát azt mondom: sokat köszönhetek ennek az időnek. Sose féltem a munkától, soha semmire sem mondtam: nem, ezt nem lehet megcsinálni elvtársak — s ezt, akkor, ott tanultam, a bánya mélyén. Mindent meg lehet csinálni, az ember mindent elérhet. Halkan beszél, szerényen, s mégis magával ragad. Az egyenruhában, a csillogó arany- váll-lapok ellenére is ilyen volt: egy higgadt, türelmes, s ugyanakkor nagyon szuggesztív, nagyon határozott munkásember. Az egyszerűség, a megértés, a munka mindenek fölé helyezése a legfőbb jellemzője, s mint ilyen, a háború után felnőtt demokratikus magyar tiszti nemzedék egyik legtipikusabb képviselője. Kávét tölt, biztat, hogy igyák, ő azonban nem tart velem: rendetlenkedik a szíve. Szívpanaszok, májnagyobbodós, tüdőtáguiás. Legyint — az orvosok mindennek olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak .. . — 1945 januárjában beléptem a pártba, június 9-én be- küldtek a bányától a városi rendőrségre. Azóta mindig olyan helyeken szolgáltam, ahol nem jelezte csengő a. munka végét. Évtizedeken át úgy búcsúztam, amikor hazaindultam: otthon vagyok, megtaláltok, ha kell, s ez előbb-utóbb kikezdi az egészséget, Cigaretta cigaretta után. Az a feszültség, az az örökös készenlét, melyben eddig élt, nem oldható fel máról holnapra. — 194'5—4ó-ban, a koalíciós világ hihetetlenül kusza és ellentmondásos viszonyai között kezdtem a belügyi munkát. Próbarendőr voltam, egy az akkor még nem túl nagyszámú kommunista belügyi munkások közül. Volt csendőrök, ügyesen színváltó városi rendőrök épp úgy akadtak ekkor még az apparátusban, mint kisgazdák, jobboldali szocdemek. A harc tehát nemcsak az utcán, de bent, a kapitányság épületén belül is folyt. Olyan is volt, hogy egyszerűen kidobtok bennünket, kommunistákat. A párt. persze, nem nézte ezt tétlenül, másnap, újra a helyünkön voltunk. 1947- ben Pestre vezényeltek az első demokratikus őrsparancsnoki iskolára. Törzsőrmesterként jöttem vissza, kiváló minősítéssel. 1948-ban Dunaszekcsőre küldtek: a mohácsi sziget volt ekkor a megye közbiztonsági szempontból legsúlyosabb helyzetben levő körzete. Érzelmek és eszmék zűrzavarában kellett helytállni — képzetlen, rosszul felszerelt emberekkel. A rendőr egyszerre volt ököl, meg simogató kéz, mert segítettünk is, ahol csak lehetett. Agitálni, fe- nyíteni, vitatkozni, példát mutatni — ez volt a dolgunk. így ért az úiobb parancs: irány" Pest, a törzstiszti iskola. A hatalom kérdése eldőlt,— át kellett hát venniük a munkás- és paraszt fiataloknak a parancsnoki posztokat is. Törzsőrmesterként léptem át az iskola kapuját — s őrnagyként jöttem ki. Győrbe vezényeltek, majd ismét Pécsre. Zászlóalioarancsnok voltam egészen 1951-ig. Ekkor kiküldtek a Szovjetunióba. Rengeteget tanultunk, ekkorra ugyanis már világosan láttuk: önmagában kevés a hit, és a lelkesedés... 1953-tól 1656 tavaszáig a fővárosban voltam — iskolapa rancsnok. ötvenkét éves. Zubbonya mellét elborítják a kitüntetések — egy harcos út sikereinek fényes dokumentumai. — 1956-ban, pár héttel azután, hogy ismét visszatérhettem Pécsre, jött a jeges ár. Egy héten át éjjel-nappal mentettük a szigetieket. Hogy milyen bonyolult, ellentmondásos, sőt, esetenként ijesztő az emberi lélek, itt értettem meg. Egy vízben álló házból rocsóra tettünk egy férfit, a'feleségét, s két gyerekét. Elindultunk, de néhány méter utóin visszaparancsolt bennünket a férfi: ott maradt a _varrógép. Feltettük, kérdeztem: most már mehetünk? — Azt mondta: igen, most már mehetünk, amilyen gyorsan csak lehet. Újra elindultunk, de ekkor megpillantottam a padlás- ablakban egy fejet. — Hát az ki? - Az apám - mondta az ember, nyomorék, mi az istent kezdjek vele ... ? Váratlan helyzetek. Drámai pillanatok. A kötelességek és vágyak összeütközése. Huszonhét évi fegyveres szolgálat alatt mindig azok voltak a legnehezebb percek, amikor csalódnia kellett az emberekben. — ötvenhatban, miután bejöttek a szovjetek, városparancsnok lettem. A legszebb és a legfájdalmasabb emlékeim is ebből az időből valók. Nagyszerű elvtársakkai találkoztam, harcoltam, illetve dolgoztam együtt, de nagyon sok visszataszító élményem is volt. A Mecseken fegyveresek kószáltak, a gyárak, üzemek nagy részében állt a munka. Szovjet részről Bojcov ezredes volt a város- aarancsnok. Azt mondta: két dolog most a mi feladatunk to- varis. Az eavik: a lehető legkisebb véráldozat árán leverni a feayveres ellenséqet, s aztán meaértetni mindenkivel, hogy a sztrá'k, s a zűrzavar sehova se vezet, mert munka nélkül nincs élet. Százak ismerték meq személyesen, s ezrek tanulták meg a nevét, lelenszky Márton ezredes, a legismertebb, s legnépszerűbb pécsi parancsnokként vonult nyugalomba, s ennek a néoszerűségnek csak növeli az értékét, hogy a legnehezebb időszakban született. Ismerik és szerelik a határon túl is: mint a határőrség magas beosztású parancsnoka egyik legfontosabb feladatának tekintette a két szomszéd nép, a moqyarak és jugoszlávok közeledésének, egymás jobb megismerésének és megértésének segítését.. Szemében a Maayar Népköztársaság határa csak az ellenség számára volt áthághatatlan záróvonal. — Az országok közötti kereskedelmi, kulturális és egyéb kapcsolatok kialakítása és erősítése, te: mészetesen nem az érintett országok határőreinek feladata, de ezek az emberek rengeteget tehetnek a közeledés érdekében. Mi ezt mindig szem előtt tartottuk, s úgy érzem, meg is lett az eredménye. Vízügyi, egészségügyi, áruszállítási és egyéb megállapodások egész sora született, melyek sikeréhez a magunk eszközeivel mi is hozzájárultunk. Elmosolyodik: úgy látszik, ha nyugdíjas lesz az ember, mindjárt dicsekvővé is válik . . . Feláll, ha már a dicsekvésnél tartunk: van itt más is, indokoltabb. Kimegyünk az előszobába: a főfalon egy huszas agancs. Óriási bika lehetett, kiskoponyával 13.5 kilós a trófea. — Tagja vagyok a Megyei Tanácsnak, vadászok, van egy kis szőlőm — szó sincs tehát unatkozásról. Mindennap hatkor kelek, épp úgy mint máskor, s inkább kevés az időm, mint sok. Néha rosszalkodik ugyan a szívem, de túlságosan nem szabad ráfigyelni. Poharakat hoz, koccintsunk hát egyet. Koccintunk. A hosszú életre, kellemes pihenésre ... Békés Sándor József Nem tudunk sokat életéről, munkásságáról is keveset. A Művészeti Lexikon megfelelő helyén közölt adatok szerint a XIX. század első felében élt, a hagyomány szerint K. F. Schin- kelnek a nagy német építésznek volt a tanítványa. Ismert müve az Egyetemi Könyvtár épülete. Városházát és színházat épített Pécsett. Ezek az adatok igen hézagosak és rendkívül pontatlanok. Ez utóbbi akkor bizonyosodott be igazán, amikor Piatsek életrajzi adatai a Baranya megyei Levéltár régi anyakönyvei alapján a napvilágra kerültek. Ezek szerint Josef Piatsek 1780. január 10-én Pécsett született és 1854. május 24-én halt meg szintén Pécsett, 74 éves korában. Állítólagos tanítómesteréről K. F. Schinkeiről tudjuk, hogy 1781-től 1841-ig élt. Egy évvel még fiatalabb is volt, mint Piatsek és csak 1810-től kezdve foglalkozott intenzíven az építészettel. Piatsek viszont 1810- ben már Pécsett dolgozott és ha korábban külföldön találkoztak is, Schinkel ekkor még elsősorban csak festő volt. Semmiképp sem lehetett a nála egy évvel fiatalabb német építész mestere Piatseknek. Számos levéltári adat utal viszont arra, hogy amikor a Székesegyházat Pollack Mihály tervei szerint átalakították, a munkálatokban mint építészmester Piatsek József is résztvett, semmiképp sem vonhatta ki magát Polláck hatása alól. Mint fiatal építész elsősorban kisebb épületeket, családi házakat tervezett, épített, illetve átépített (ol. az Országh-féle házat). Nagyobb megbízatásnak számított, amikor később a város környéki kőhidak építésével bízták meg, majd amikor a Városi Tanácstól - megbízatást kapott az ún. Budai-vám megépítésére. 1819-ben az ő tervei alapján 'fejeződött be a Tettyén álló barokk papírmalom átalakítása is, Az újonnan átalakított — azóta lebontott — épületen nem nehéz felismerni az akkor uralkodó stílusnak, a klasszicizmusnak a jegyeit. A város történetében fordulópontot jelentett az új városházának a megépítése. A régi, tornyos egyemeletes épület a múlt század elején már semmiben sem felelt meg a követelményeknek, kicsinek, sötétnek bizonyult. A fejlődő, gazdagodó pécsi polgárság mindenképpen nagyobbat, díszesebbet, nagyvonalúbbat akart. A légi, még a püspöktől függő város 1780-tól kezdve azonban Pécs Szabad Királyi Város Az 1829-33 között épült városháza Erb János fehritefe lett, Mária Terézia ezzel a kiváltsággal sok évtizedes vágyát és törekvését teljesítette Pécsnek. Az új kiváltság méltó reprezentánsa lett volna az új városháza is. Csakhogy ez nem ment olyan könnyen. Valószínű pénzügyi problémák miatt húzódhatott el az építése még csaknem öt évtizedig. Először arra gondoltak, hogy a régit díszítve a ■okítják át A Városi Tanácsnak Piatsek is benyújtotta tervét. A terv egyemeletes épületet ábrázol, sarkán toronnyal. A torony második emeletén körbefutó erkély. A főbejárat a főtér felőli oldalon van, felette két dór oszloppáron kiugró erkély. A földszinti ablakok íves záródásúak, az emeleten viszont csak a nagyterem ablakai. Az épületet díszítő oszlopok a földszinten dór, az első emeleten ión, a torony két emeletén korinthoszi stílusúak. A főbejárat felett a tetőn, hatalmas városcímer hirdette volna a város új kiváltságát. A terv 1814-ben készült, kivitelezésére azonban sohasem került sor. Az új városházának a tervei 1829-ben készültek el. A közhiedelemmel ellentétben azonban ezt nem Piatsek készítette, hanem a bécsi Császári és Királyi Udvari Építészeti Hivatal tervezője. A kivitelező azonban a neves pécsi építész volt, aki többször is belenyúlt a tervekbe, és a kivitelezések során változtatásokat eszközölt rajta. Ezért ismételten kén/énnyel fordult a Városi Tanácshoz, akik heivt is adtak kérésének. Az épület 1833-ban készült el. Stílusában klasszicista volt és egészen a XX. század elejéig hirdette a tervezők és a kivitelezők mértéktartó finom ízlését. E század elején azonban a nagypolgárság hivalkodó gőgjének áldozatául esett vidéki városházaink egyik leg- szebbike. Lebontották. A vármegye sem akart elmaradni az új városháza „pompája” mögött. A meglévő kicsiny barokk épületet a kor ízlésének megfelelően, alaposan bővítve, át kívánták alakítani. Piatseket bízták meg a tervek elkészítésével, aki felmérte a meglévő épületet, és ennek átalakításával, új, hatalmas klasszicista palotát tervezett 1834-ben. Az épület elkészülése esetén kétségtelen klasszicista középületeink egyik legrangosabbja lett volna. Szigorúan klasszikus arányaival, nemes egyszerűségével a jeles építész működésének csúcsát jelentette volna. A megyeháza sajnos nem készült el, ezzel egy pompás klasszicista középülettel lett szegényebb városunk, viszont megmaradt az eredeti barokk megyeháza, amihez aztán a század végén épült kiegészítésül a mai szárnyépület. Piatsek építészeti tevékenységének a csúcsát az Egytemi Könyvtár felépítése jelentette. Szigorú, kissé hűvös mértéktartó vonalaival e korbeli épületeink között az egyik legszebb. Úgy tűnik ezek az évek alkotó tevékenységének a csúcsát jelentették. Erre az időszakra esett az új színház megépítése is. Sajnos az eredeti terv elveszett, csak a pécsi Mintarajz-iskola egy tanulmányrajza maradt meg róla Anton Piatsektől a nagy építész fiától, aki feltehetően az eredeti tervről másolta le azt. A színház a Déryné utcában állott az akkori Oertzen báró házának udvarán, a mai Megyei Bíróság épületének hátsó traktusában. A század végén, amikor a színház befogadóképessége a meg növekedett igényeknek már nem felelt meg, helyette új színházat építettek, s a régit az Oertzen-házzal együtt átalakították. A Baranya megyei Levélárban lévő átalakítási tervek szerint a színház alapfalai beépítve ma is állnak. Egyszerű, hivalkodásmentes épülete Piatseknek az. ún. Ele- fántos ház. Eredeti tervei éppúgy elvesztek, mint a szomszédságában álló ún. Piatsek-házé, mely a mai külsejét a századvég nagyzoló stílusú átalakítása során nyerte. Az Elefántos ház szép belső udvara, az épület homlokzati részének a régi Kis tér, a mai Jókai tér hangulatába való pompás illeszkedése, amely egyszersmind a tér hangulatát meghatározza, a mester finom ízlését dicsérik. Ugyanez vonatkozik a Piatsek- hózra is. Az építész elsősorban Pécsett dolgozott. Vidéki munkáiból a szenterzsébeti vadászkastély terve maradt fenn, Piatsek életének utolsó másfél évtizede már alkotó munka nélkül telik el. A 40-es évek vége és az 50-es évek eleje amúgysem alkalmas idő a nagyobb magán- és középületek emelésére. A mester megöregedett, de meg is gazdagodott Az alkotó munkától visszavonult, házak adás-vételével foglalkozott. Feltehetően vagyonát ezzel alapozta meg igazán. A 20-os években még a fizetési kötelezettségeit sem mindig tudta teljesíteni, ezért többször is perelték (1929-ben 10 700. a kőhidakra korábban felhasznált tégla kifizetése miatt). Az 50-es években már vagyonosnak számít és végrendeletében halála után vagyonának felét özvegyére, Mayer Margitra, másik felét hat gyermekére: Josefára, Annára, Magdolnára, Antalra, Józsefre és Terézre hagyta. Alkotói öröksége mindennél értékesebb lenne, azonban a bontócsókány nagyon megtépázta azt és tevékenysége az utókor feledékenysége miatt szinte teljesen elenyészett, pedig mint építészmester jelentőségében messze túlnő a város határain. Országos jelentőségű. Bezerédy Győző levéltáros Ki volt az első magyar színész? Színháztörténészeket, szakembereket egyaránt foglalkoztatja: vajon ki volt az első magyar színművész. Ezt a mai napig sem sikerült teljes pontossággal megállapítani, a feljegyzések azonban újabb eredményekre vezettek: előkerült az eddig ismert első, neve szerint is feljegyzett magyar színészre vonatkozó okirat. Eszerint 1280-ban Kun László királyunk Zyman (Zimány) nevű színészének egy egesz falut adott birtokul, mégpedig a Zólyom megyei Oszt- roluka községet. Zimány mester egyébként feltehetően a XIII. század utolsó évtizedeiben halt meg, neve ugyanis 1236-ban szerepelt utoljára. Királyi színjátszói mivoltát még egy 1286-ból származó oklevél említi.
