Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-10 / 108. szám

1972. mójuj 10. DUNÁNTÚLI NAPLÓ < Korán elszalasztott lehetőségek Akik nem tanulnak tovább — Iskola, hátrányos helyzetben NÉHÁNY ÉVVEL EZELŐTT A FEHERHEGYI ISKOLÁBAN JARVA EZZEL A KESERŰ KIJELENTÉSSEL TALÁLKOZTAM; Ml EGY HÁTRA NYOS HELYZETŰ ISKOLA VAGYUNK. Azóta sokminden történt, vál­tozások következtek be a társa­dalmi háttérben, a fizikai dolgo­zók gyermekei segítésében, a továbbtanulás arányaiban. Még az iskolában is: sokat korszerű­södtek, tavaly egy régi felvonu­lási épületből remek úttörőszo­bákat varázsoltak, bevezették az új matematikai oktatási mód­szert stb. Most azonban, az általános­ban végzők jelentkezéseinek és középiskolai felvételeinek idő­szakában, amikor felbolydulnak a kedélyek, és sok jogos meg kevésbé jogos indulat csapódik le az iskolákban, a fehérhe­gyieknél is az érdekelt; hogy állunk a továbbtanulással. A számok ezt mondják: tizen­öt évvel ezelőtt még száz nyol­cadikosból (ez nagyjából stabil szóm) hatvan ment tovább. A 60-as évek derekán kb. 40. Ma örülnek, hogy a 30 százalékot • tartani tudják. Miért? * Bednór Imre igazgatói szobá­ja kicsi és egyszerű. Az ajtó láthatólag mindig mindenkinek nyitva áll. Jönnek is: előbb ta­nárok, iskolai személyzet, mi le­gyen a tornaruhákkal, honnét vegyék a villanyrezsót, kettőkor próba, satöbbi. Az igazgató türelmesen vála­szodat, de mintha dühös lenne. Az iménf érkezett valahonnét, kicsit csapdos az asztalán. — Hidegvízben mosták el a csészéket! — fakad ki végül — tegnap megszűnt a fűtés, nem ég az olajkályha, erre hideg­vízben . . . A jövés-menés aztán, vala­milyen rejtélyes okból, megszű­nik. Csak a készülő padokon kopácsolnak odakint. Az iskola tanulói majdnem teljes egészében bányász szü­lők gyermekei. A környezet többféleképp is meghatározó. Roppant közeli, másutt szinte el­képzelhetetlen kapcsolat alakult ki az iskola és a környező üze­mek dolgozói között. Am a nyolcadikat végzőknek csak 30 százaléka akar tovább tanulni. * Nem akar Krizsán Éva sem a négyes bizonyítványával. Gép- és gyorsíró iskolába megy. Édesanyja neveli, ő bolti eladó. Nem akarta ő sem, hogy to­vább tanuljon? — Azt mondta, azt csinálok, amit akarok, mivelhogy... szó­val mivelhogy az én életemről van szó, így hát ■ • ■ Mosolyog, igennel-nemmel vá­laszol. Nem járt szakkörbe, nem nagyon volt kedvenc tárgya. Rendszeresen kap zsebpénzt, azt mondja, nem az önálló kere­setért akar mielőbb dolgozni, bár az sem lesz rossz ... Papp Éva — tanulmányi ered­ménye 4,5 — fodrásztanulónak megy, mivel a Radnótiba nem vették fel. Könyvelő akart len­ni. Miért? — Hát.., van egy unokabá­tyám, ó is az., és azt mondta, elég érdekes szakma. Otthon mit szóltak? — A papám mozdonyvezető a bányában. Ö azt mondta, nem akar rábeszélni semmire, de én azért észrevettem, hogy jobban szeretné, ha továbbtanulnék. Hát majd elvégzem a gimnáziu­mot estin. Mondom, hogy az azért sok­kal nehezebb lesz. Más is kibír­ta, feleli. Kérdem: nem anyagi okai vannak a döntésének? — Nem, mindent megkapok, ami kell. Máshol se kapnak a gyerekek többet, ahol hárman vannak testvérek. De minek, menjek gimnáziumba, hogy utá­na még másfél évet kelljen ta­nulnom egy szakmáért? Jgy majd elvégzem estin. Ugyanakkor le­szek kész. Még tovább is me­hetek, ha . . . Zsarkó Mihály és Orosz Lajos középiskolába mennek. Pedig rosszabb tanulók, mint a két lány. Zsarkó Mihály édesapja meghalt, anyja neveli. Erős, nagytermetű gyerek. — Megtetszett nekem az épít­kezés, el akartam menni kőmű­ves tanulónak. Aztán a pálya- választási füzetben láttuk, hogy az építőipari szakközépiskola majdnem olyan, de érettségit is ad. Az igazgató bácsi beszélt a mamámmal, és így aztán oda­megyek. » Orosz Lajos a Széchenyi szak- középiskolába kerül. — Apukám meg a tanárnéni beszéltek rá ... A bizonyítványuk lehetne jobb is. Túlzott lelkesedés sem lát­szik rajtuk a középiskola iránt. De néhány halvány célzás után — ami a délutáni focizásokra vonatkozik, o tanulási idő rová­sára — fogadkoznak, hogy ko­molyabban veszik majd a mun­kát, mint középiskolás diákok. * — Nem a bukás gond ná­lunk, hanem az alacsony telje­sítmények — mondja Bednár Imre igazgató. — Pedig most dolgozunk a napközi fejleszté­sén, a 600 gyerekből ugyanis most még csak 150 napközis. Nagy a különbség a teljesítmé­nyükben. A pályaválasztási mun­kát nagyon korán kezdjük. S aki végül középiskolába kerül tőlünk, mind megállja a helyét. Pedig olyankor is erőltetjük, já­runk utána, agitálunk, ha a ta­nulmányi eredmény önmagában kevés lenne. Mint a Miska ese­tében is. Ezt is a tanulókkal való egyé­ni foglalkozásnak hívják. Meg­van persze a csalódás lehetősé­ge is, de az az igazság, hogy egyetlen ponton nem szabod harc nélkül meghátrálni. Egyet­len gyerekről sem szabad le­mondani. — A mi iskolánk nem rossz iskola. Eszközökkel is átlagon felül el vagyunk látva, az okta­tás színvonalát is nagy erőfe- | szítésekkel emeljük. Mégis: az átlagunk 3,3, most már hosszú évek óta. Egyetlen átkozott ti­zeddel nem tudjuk emelni. Az más kérdés, hogy ebben a 3,3 átlagban millió munka van. Az iskola tanulói 95 százalék­ban bányászgyerekek. A bá­nyászgyerekek 70 százaléka már a nyolc általános után abba­hagyja a tanulást! Milyen ered­ményt hoz ez, ha egyetemi-fő­iskolai vonatkozására gondo­lunk? — Számolnunk kell azzal.— mondja az igazgató, aki ezer­szer, tízezerszer végiggondolta ezt a kérdést —, hogy a gyere­kek a szülőháztól nem kapják meg azt a lökést, amit mások. Ki kell mondani, ha kellemetlen is, hogy a szénbányászok köré­ben pár éve végbement hangu­latromlás, a szén jövőjébe vetett hit megrendülése lecsapódik itt az iskolában is„ A gyerekek munkamorálján, lelkesedésén, áldozatvállalásán lemérhető. Gimnázium? Érettségi? Mit mond ez sok gyereknek? Csak az áldozatot jelzi, a célt nem. Az iskolának kellene pótolnia mindazt, ami ilymódon hiányzik. Az iskola pedig nehéz helyzet­ben van. Például azért is, mert innen mindenki elköltözött, aki tehette, akinek nem bolt a har­madik emeletre hordani nap- mintnap a slammot, akiben megnőttek az igények. Elmentek az értelmiségi gyerekek, a tö­rekvő szülők jótanuló gyerekei. Akik húzzák magukkal az ősz- j tályt, akiknek jelenléte a peda- : gógusnak felbecsülhetetlen se- j gítséget jelent. Az iskolánk j ugyanakkor éveken át az áthe­lyezések iskolája volt. Jöttek és mentek a pedagógusok. Kérem, ide hétpercenként járnak a bu­szok, és Újmecsekaljóra félóra alatt el lehet jutni! Mégis, mint­ha a világvégén lennénk. Ho­lott az ilyen nehéz helyzetű, pe­remkerületi iskolában a leges- legjobb pedagógusoknak kelle­ne tanítani. Éppen azért, mert nehéz. Mert az iskolának pótol­nia kell a családi környezet ösztönző hatását is. * íme, egy peremkerüieti iskola, közelebbről. íme, egy csokorra- való azokból az összetevőkből, amelyeknek végén már csak a nyugtalanító továbbtanulási sta­tisztikák állnak. Nem kell mindenkinek a leg- I magasabb iskolákat elvégeznie, | persze. De azok a gyerekek, akik I ma könnyedén lemondanak az I érettségiről, vajon húsz vagy ! harminc év múlva nem bánkód- | nak-e az elszalasztott lehetősé- i gén ? Hadarna Erzsébet j Ü7 Éneklő ifjúság hangversenyei A pécsbányai általános iskola kórusának műsora A pécsi éneklő ifjúság hang­versenyei több mint két évtize­de városunk zenei életének je­lentős eseményei. A mostani négy ifjúsági hangverseny is az volt, amely szombaton este, va­sárnap délelőtt, délután és es­te hangzott el a Liszt-teremben, éspedig új formában, gazdagít­va és felélesztve a régi hagyo­mányt, mert nemcsak pécsi if­júsági kórusok, hanem megyei­ek Is felléptek, sőt a Rádió fel­hívásához kapcsolódva más me­gyebeliek is szerepeltek a rá­dió-felvételes hangversenyeken. A vasárnap délutáni hangver­seny a szakmunkásképző inté­zetek területi énekkari versenye is volt egyben, ahol a pécsi 500. sz. Szakmunkásképző Inté­zet vegyeskara, Pécsi Géza ve­zetésével első díjat, a mohácsi 502. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet leánykara (vez.: Denke Mária) második, és az 506. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet fiúkórusa (vez.: Kocsis Ferenc) harmadik díjat kapott. Az első hangverseny előtt Agócsy László megemlékezést tartott Kodály Zoltánról. Pécs úgy vonult be a magyar zene­történetbe, mint az a város, ahonnét Kodály Zoltán elindí­totta a magyar zenei nevelés új útját. „A pécsi áttörés" — a szol­fézs-oktatás, a kottából való éneklés elsajátítása — szép eredményekhez vezetett. Ennek a magvetésnek ma már lombo­kat hajió fái közé tartoznak azok a pécs—baranyai énekka­rok is, amelyek e két napon do­bogóra léptek. Mi volt a közös vonása, ál­talános tanulsága a hallott pro­dukcióknak? Mindenekelőtt az, hogy több olyan mű hangzott el, melyeknek műsorratűzését és megszólaltatását csak elismerés illetheti. (Ki gondolta volna, még néhány évvel ezelőtt is, hogy az 1972. évi pécsi éneklő ifjúság hangversenyeken — ál­talános iskolai és középiskolai kórusoktól! — négyszer hangzik fel Kodály Esti dala, háromszor Bárdos Dana-danája, kétszer a Pünkösdölő és a Villő? I) j Nagy öröm volt hallgatni azokat a kórusokat, amelyek magyar népdalcsokrokat vagy népdalfeldolgozásokat adtok elő, mert nem ,,tandalokat’' énekeltek, hanem hangulatot, légkört teremtve daloltak. Meg­állapítható volt, hogy sokat fej­lődtek intonációban is az ifjú­sági énekkaraink. Az is öröm­mel tölthet el bennünket, hogy az elmondottak egyaránt érvé­nyesek a pécsi és a vidéki (fa­lusi) iskolák kórusaira is. Tovább kell viszont munkál­kodni azon, hogy az ifjúság éneklését nagyobb izzás hassa át, mert anélkül kifejező ének­lés nem képzelhető el. Fel sze­retném hívni a figyelmet arra az észlelt negatívumra is, amely a preklasszikus művek egyre gyorsuló tempójára vonatkozik. A hangversenyeken fellépett kórusokról nem áll módunkban részletesen szólni. Hadd emel­jem ki mégis először — szerep­lési sorrendben azokat az ének­karokat, amelyek összteljesítmé­nyükkel első ízben, vagy ismé­telten magukra vonták a figyel­met: a Petőfi utcai és a Székely Bertalan úti általános iskola egyesített kórusát (vez.: Forray Gézáné, Rozgonyi Miklósné), a Tanárképző Főiskola gyakorló iskolájának énekkarát (vezé­nyeltek: Pillinger Béla, Tihanyi József tanárok, Vas Dóra és Nagy Ernő főiskolai hallgatók), a Komarov Gimnázium és Szak- középiskola vegyeskarát (vez.: Ligeti Andor), a Leöwey Klára Gimnázium és Szakközépiskola leánykarát (vez.: Jandó Jenő), az 500-as pécsi Szakmunkás- képző Intézet vegyeskarát (vez.: Pécsi Géza), a görcsényi álta­lános iskola kamarakórusát (vez.: Madari Antalné), a szi­getvári ált. isk. énekkarát (vez.: Hergenrőder József és Csery Ju­dit), a Széchenyi Gimnázium és Szakközépisk. vegyeskarát (vez.: Kertész Attila), a Komló Gesz- tenyési ált. isk. énekkarát (vez.: j Horváth Tamásné), a siklósi j Táncsics Gimnázium kamarakó- j rusát (vez.: Dede Ilona), vége- 1 zetül, de nem utolsó sorban | a pécsi Janus Pannonius Gim­názium zenei tagozatának ka­marakórusát (vez.: Ivasivka Má- : tyás) és a pécsi Művészeti [ Szakközépisk. leánykarát (vez.: j Vönöczky Endréné). Várnai Ferenc A kiscica meg az oroszlán ——— A Bóbita új műsora A darab két szereplője: Cica mama és a kiscica Hagyományai szerint az idei tavaszon is új műsorral lép a legifjabb — és egyben a leg­őszintébb és leghálásabb — közönségréteg elé a pécsi Bó­bita Bábegyüttes. Ennek az ér­demeit szeretném elsorolni itt, azon túl is, hogy ez a va­sárnap délelőtti bemutató mű­sor többszörösen is újat jelent az együttes életében, törekvé­seiben. Mégsem ezzel kezdem —, legyünk túl a nehezén . . . Fonák helyzetben vagyok. Meg kell ítélnem, amit láttam és hallottam, ám ezt néhány körülmény megnehezíti. Nem mindent hallottam tisztán (a zenés részletek kivételével) és talán nem is elsősorban a sze­replők szövegmondása miatt. Az előadást — úgy értesültem, technikai okokból — nem a bábszínházban, hanem a nagy­teremben tartották meg, zsúfolt nézőtér előtt. Emiatt a közön­ség (jobbára apróságok) na­gyobb része csak itt-ott és csak keveset látott a játékból, miért is okkal háborqott ezen mindvégig. Ez a körülmény so­kat elvett az élményszerzés örö­méből, amely — megmaradó ré­széből ítélve —, más feltételek közepette, alighanem egyértel­mű, tökéletes lehetett volna. Miért? Akik ismerik a TV esti műsorának szovjet báb- és rajzfilmjeit, azokat nem kell meggyőznünk G. Szapgir—G. Ciferov „Nagy akarok lenn:" című mesejátékénak elbűvölő kedvességéről. Egy kiscica min­denáron nagy, egy oroszlánbé­bi pedig kicsi akar lenni. Eb­ből megannyi bonyodalom szár­mazik, a mesék törvényei sze­rint és nem kevés tanulsággal az embergyerekek számára. Itt elsősorban Marek Vera gyer­mekíró szövegkönyvét, dalszö­vegeit, azaz a mesejáték átdol­gozását dicsérhetjük. Az írónő a pedagógiai tanulságot olyön természetes közvetlenséggel ágyazza bele a jól egymásba kapcsolódó, érdekes és mind­végig újat adó cselekményszá­lakba, hogy azt a néző élmény­ként örökítheti meg, s ezzel a bábdarab céljához is ért: szó­rakoztató, gyönyörködtető és személyiségformáló élményt adott. Minden ennyiben közös érde­me az írónak és- a zeneszerző Károly Róbertnek, aki kedves, hangulatos, könnyen énekelhe­tő, mégis modern muzsikát komponált a meséhez, amely­ből végül is musical-szerű ze­nés bábjáték kerekedett ki. A megvalósítás a rendezőt, Cz/n- gelly Imrénét és a Mátyás ki­rály úti általános iskola kilenc tanulóját dicséri. Czingeiiy Im- réné remekbe formált bábjai (egy kiscica, egy nagy cica, egy oroszlánkölyök, két zebra és két nyuszi fióka meg egy zsiráf) marionettfigurák. A szín­pad körben forgatható, „lapoz­ható” díszletei előtt játsszák és éneklik el kedves, bohókás moz­dulatokkal a történetet, ame­lyet elmondani, megjeleníteni is hálás feladat. Ezzel a mu­zsikával, és ezekkel a bábok­kal különösen az. Tudták ezt a bábok mozgatói is, mert a kez­deti lámpaláz és az apróbb memóriazavarok szorítását le­küzdve, sikerrel azonosultak bábuik érzéseivel, vágyaival: sikerült önfeledten játszaniok. A rendező egységes játékstí­lust teremtett, ahol eovetlen ki­rívó, más hangvételű vagy disszonáns szólam se csendült - ami a produkció egészét ille­ti, Kór azonban, hogy a beik­tatott szünet megtörte a mű dramaturgiai egységét. A ze­nei betétek biztosabb, határo­zottabb megszólaltatásában he­lyenként van még tennivaló (pl. a nagyobbik macskánál). Az oroszlángyerek és a kis zebrák mozgatójának szép hangja, stílusérzéke, muzikalitása az egészében jó produkcióból is kiemelkedett. A zsinóron, felülről mozga­tott ún. marionett-bábozásban és a modern hangvételű zenés játékban is most először lépett közönség elé a Bóbita Báb­együttes. Hátrányos technikai körülményei ellenére is . úgy érezzük, mindkét területen si­keres ez a bemutatkozás. Meg­felelő érleléssel, csiszolással bi­zonyára figyelemre számíthcí majd a csabai nemzetközi gyer­mekbábfesztivál is. (w, e,J Önerőből — , saját kezdeményixés A márigkéménd kiBÉunyviár A falun élók érdekében, sze mélyes és közösségi ambicióii igényeik kielégítéséért kell min dent megtennünk, nekünk, műveltség terjesztőinek, irány tóinak, hogy lehetőségek terem tődjenek, hogy a már létrehc zott falusi kulturális intézmé nyék valóban az adott közsé közösségi-szellemi központjc legyenek. Ehhez — így önmagában - az országos, megyei, járási szei vek, intézmények, támogatás nem elég, ha a község vezető főként a lakossága nem igény e korszerű társadalmi, kultúrái légkört. Ha a helybeliek tőre) vése, akarata adott, előbfc utóbb a közművelődési feltété lek megteremthetők, tartalom mai színvonalasan kitölthető! Erre, mint példát, Máriakémér det szeretném említeni. A mohácsi járás kisközsége múlt év közepéig eddigi törte netének során soha nem rer delkezett olyan intézménnyé amely a megnövekedett kulti rális elvárásokat kielégítheti volna. Ezt az egyoldalú állt potot szüntették meg tavaly ol tóberben, amikor átadták a kö: séq klubkönyvtárát. Hogy meni nyire a község egységes akart tát tükrözi létrehozása, muta jq az, hogy csaknem önerőbe egy régi, düledező épület hr lyén építették fel a tágas köny tári és klubhelyiséget, sok-sc ezer társadalmi munkaórávc ötlettel,szervezői és alkot' készséggel. ízléses a fal- és mennyezetburkolat, kényelmr sek a bőrbevonatú székek < fotelok, rendelkezésre áll a t rádió, lemezjátszó, ' magm mindkét egymásba nyíló hely ség jól fűthető, világítható, könyvtár szabadpolcos, helybe olvasásra alkalmas, könyválk mánya változatosabb, színeseb bővebb a hasonló lélekszám községekénél. A klubkönyvtc tárgyi felszerelésének biztosítc sóban, a könyvállomány kialak fásában segített a Megyei Te nács művelődésüavi osztálya, megyei könyvtár, a járási könyv tár a szederkényi tanács mellet a folyamatos könyvellátást pe dig a szederkényi körzeti könyv tár biztosítja letéti könyvéivé Tehát a működési feltételek ne gyón kedvezően, nagyon has; nálhatóan megteremtődtek. Te valy október óta eltelt idősza bizonyítja, hogy nem ok nélki megyénk egyik legszebb, léc jobb munkát végző klubkönyv tára a máriakéméndi. Az intézmény felépítése utó megalakult az ifjúságig kiül majd a fiatalok — önaTfóT- kezdeményezésére létrehozta ez év januárjában a „Mozai 72” elnevezésű klubot. Tagjc lehetnek azok, akiknek érdek lődése széles körű, akiket ke runk változatos összetételű, ha tósú és erejű problémái elgon dolkoztatnak és foglalkoztatna! éppen úgy mint a múlt jelentő sebb hagyományai, eredménye akik nem csak a természettudo mányok és a politika, hanem j művészetek szférájában is bő víteni akarják ismereteiket, aki megfelelő erkölcsi és közösséc fegyelemmel rendelkeznek, aki képesek társaiknak és a falu ko zösségének újat mondani. Ezé szerint a követelmények és igé nyék szerint állítjuk össze prog romjukat, pl. Radnóti-est, Mo zart-ismertetés zenehallgatás sal, a farsang eredete és < farsangi népszokások. Képző művészetről rendeztek szellem vetélkedőt a Megyei Könyvtá részvételével 1972. február 10 én. Programjuk még nem ki alakult, nem végleges, de szán dékuk, hogy negyedévre élőn tervezzenek és a szerdai napo kon tartott — egyelőre — zárt körű foglalkozásaikra felkészül hessenek. Tervük, hogy az idő sebb korosztálynak időnkén foglalkozásaik alapján rendez vényeket szerveznek. S móri kevésnek, szűknek érzik sajtó ellátottságukat, a könyvtár kézi könyvtári, szépirodalmi állomá nyának összetételét, ugyani szinte minden rendezvényük é. felkészülésük kaDcsolntban vai a könyvvel, a sajtóval. Mindennek a szellemi és kö zösségi mozaásnak szó szerin is fáradhatatlan irá.nvítójn, szer vezőie, kezdeményezőin Nagy milílósi Ferenc pedagógus. Fegó Lajos Z---------------------------

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents