Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-13 / 86. szám
Halálozás A Eogédmindsxenti községi Tanács és az önkéntes tűzoltó testület méiy ■segrendüléssel tudatja, hogy MEGYEI JANOS tdrzottó főhadnagy, testületünk parancsnoka 47 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április t4-én 14 órakor lesz a bogád- ■«nd szenti temetőben. Méiy fájdalommal tudatjuk, hogy Szeretett férjem, édesapánk, nagyapám, HORVATH ISTVÁN Felsővnmhoz utctti vendéglős, vendéglátó vállalati nyugdíjas 62 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. 14-én, pénteken 12 órakor kísérjük utolsó útjára v központi temető kápolnájából. A gyászoló csatád. Fájdalommal tudatjuk azokkal, akik Isméitek, hogy szeretett férjem, FERENCZ SÁNDOR magyarürögi lakos 72. évében elhunyt. Temetése 13-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor lesz a magyarürögi templomból, a temetőben. Gyászoló felesége és o rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, anyósom, nagymamánk, dédikém, testvérünk és kedves rokonunk, Orv LUKACS 1STVANNÉ az. Stekl ive volt egerági lakos, 87 j éves korában hosszú seznuedés után elhunyt. Temetése április 17-én, hétfőn ?é! 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. » Szomorúan tudatjuk, hogy DR. DEAKY ANDOR | jogtanácsos, 1972. április 18-én elhunyt. Temetése április 14-én, pénteken 2 órakor a központi temetőben. Gyászoló családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy EGENSDORFER PÉTER volt göicsönytíobokai lakos, rövid szenvedés után 67 éves korábcsn elhunyt. Temetése április 17-én, hétfőn 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben, A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk a M£V Fúróüzem vezetőségének és az összes dolgozóinak, hogy szeretett férjem, HORVÁTH LÁSZLÓ temetésén koszorúkkal, megjelenésükkel fájdalmunkat enyhítették és köszönet a kövágó- szölösi Faipari Vállalat össze* dolgozóinak, valamint azoknak, akik koszorúkkal, virágokkal, megjelenésükkel nagy fájdalmunkat enyhítették. A . gyászoló családKöszönetét mondok mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, KLOPP GYULA temetésén megjelentek. A gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, OZV. BISCHOF JANOSNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat : koszorúk, virágok küldésével enyhíteni | igyekeztek. A gyászoló család. Azonnali belépéssel felveszünk pécsi munkahelyekre: ♦ VASBETONSZERELŐKET, ■f HIDEGBURKOLÓKAT, *- ASZTALOSOKAT, * SEGÉDMUNKÁSOKAT, * KUBIKOSOKAT, Siklósi és környéki munkahelyekre: ♦ KUBIKOSOKAT, Szigetvári és környéki munkahelyekre: + MŰKÖVES SZAKMUNKASOKAT. 4- BETONOZÓ KUBIKOSOKAT, Jelentkezés: BARANYA MEGYEI TANÁCSI MAGAS es mélyépítő vallalat Munkaügyi Osztyályán, , PÉCS, FÜRST SÁNDOR UTCA 5. SZÁM, valamint a szigetvári és siklósi építésvezetőségeken, SZIGETVAR, SZEKCSÖI MÁTÉ UTCA 5, SIKLÓS, VÉRTANÚK U. 7. SZÁM. Tipizálás miatt azonnal eladó j Vöcsi forgórakodó, Panther autódaru, Bagger E 302, T-174 új rakodógép Felvilágosítást nyújt: a «3. sz, allami építőipari vallalat betanító (á tanfolyamot indít BÁDOGOS, HŐSZIGETELŐ. ÜVEGES, VÍZ- ÉS GÁZSZERELŐ, KOZPONTIFÜTÉS-SZERELÖ ÉS VILLANYSZERELŐ SZAKMÁBAN 8 általánost végzett, a 18. életévüket betöltött, de 40 évesnél nem idősebb férfiak részére, ielentkezési határidő: 1972. április 20. A tanfolyam időtartama 5 hónap. Erre az időre 1700 Ft havi bért fizetünk. Üzemi étkezés van. A vidékieknek munkásszállást adunk és utazásukhoz hozzájárulás^ költséget fizetünk. Jelentkezés csak személyesen, a vállalat Szakoktatási Csoportjánál. BUDAPEST X!„ DOMBÓVÁR! UT 17-19. SZ. ALATT, Kertes házban szobát bérelnék. , Autóbej árat szükséges” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. ftagymáuyoki kétszoba. konyháa tanácsi lakásomat elcserélném pécsire' vagy Pécs környékire. ,, Szoba, konyha sra is” jeligére a Eem utcai hirdetőbe. Egyszobás garzon lakást bérbevennék május i-ei. „igényes” jeligére a Bem utcai hirdetőbe kéiein t válaszokat ármegjelöléssel. KAGYLOFOTEL, epedai ugós ágybetét, mode' n gcr-iitúra (5 db 3950 fői inttól) részletre •$ kaphatói V A J f A kárpitos Pécs, Dé' yné u 11. Telefon: 36 75. ( Kétlapos villanyressó slitő- I vei együtt és kandallónak való új cserép eladó. — I Cím: Pécs. őszirózsa U. j 17. sz. Tóth. j Bontásból mindenféle építési anyag és ajtó, ablak, I parketta is kapható. Alkotmány * u. C6. sz. Szoba, konyhás lakásomat elcserélném nagyobbra. — ,,Értékelszámolás” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Keüűszubás, távfűtéses lakásomat elcserélném egy egyszobás, központi fűtéses és egy garzon lakásért. ,,Azonnal is” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Külön bejáratú, üres albérleti szoba kiadó. Fel- sőbaiokány u. 53. Kettő szobás, szövetkezeti, hetedik emeleti lakásomat egyszobásra, vagy garzonra cserélem ráfizetéssel. ,,Piros telefon” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Jó állapotban lévő NDK kombinálható babakocsi etadó. Pécs, Hl. kér. Magyar Lajos u. 1/b. L em. 6. Hasmáit tetócserép, léc, új léc és kiszegelő pala eladó Érdeklődni: Magyarürögi Út 118. Telefon: 16-40/602. Myúiketrecek eladók. Aba- liget, Kossuth L. u. 108. Építési faanyag — lécnek is felfűrészelhető — eladó. Telefon: 33-99. Eladó Jugoszláv diószínfl hármasszekróny és egy fe- hómemüs szekrény. Har József u. 4/c. IV. em. 15. Kétszobás. komfortos + két szoba, konyhás két darab lakást cserélnénk belvárosi hároniszobás. komfortosra. Ajánlatokat „Minőségi csere” jeligére s Sallai utcai hirdetőbe. Üres albérleti szobát keresek sürgősen, 15-ére fiammal, mind kelten dolgozunk. „Józsika” Jeligére 8 Ballal utcai hlrdetőoe. Egy kis udvari szoba egy személy részére albérletbe kiadó. Pósa Lajos u. 9. Fiatal értelmiségi házaspár külön bejáratú, bútorozott szobát keres fürdőszoba, ko.uyha használattal. „Május 431 957” jeligére t Sallai u. hirdetőbe. Sürgésen elcserélném Pé£s centrumi szoba. konyha, éléskamrás íőbérie temet budapesti belvárosi szoba, konyiia íöbérleire. „Esetleg más városokban” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _____________________ H ázaspár egy gyerekkel, szoba, komfortos lakást bérelne, vagy hasonló albérletet. „Minél hamarabb” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _________ ___ F iatal házaspár egy gyermekkel szoba, konyha albérletet keres. „Lacika” jeligére a Sallai utcai hirdet öbe.___________________ E B ! EH, IN rendszámú Skoda j vagy Wartburg gépkocsit veszek. „Szerencse” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Motorkuli utánfutó eladó. Ungvár u. 32. Érdeklődni: 14 órátóL *97-es Moszkvics eladó. — Marx út 104. (49-es busz.) Wartburg de Luxe 353 el- adó. Pécs, Szigeti u. 57. Személyautó, 8 személyes luxuskivitelt!, Sirály, kifq- gástalan állapotban eladó. Pécs. Vilmos u. 43. Garázs kiadó, Petőfi u. Telefon: 15-50/558. 5 óra után. Garázs azonnal kiadó. Újvilág utca 12. sz. Moszkvics 407-es sürgősen eladó. Papp János, Bakonya, Kossuth Lajos u. 28. Érdeklődni: 17 óra után. 407-es Moszkvics eladó. — 500-as Trabant Combira cserélhető. Zsolnay V. u. 19. Érdeklődni: 7—16-lg. Külön bejáratú, bútorozott szoba, konyha használattal kiadó. Érdeklődés: 18 óra után. Bartók Béla u. 60. Vennék R—4-es Renaultot. Ajánlatokat a Sallai u. hirdetőbe kérem. „Csercl- hetünk is” jeligére. Szentiőriucen társasházbau két szoba, komfortos lakást pécsire cserélnék. — „Minden érdekel 431 903” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______ _ B elvárosi l»/2 szobás, komfortos, régi bérű, felújított .tágas, napfényes lakásomat elcserélném 2 és szobás összkomfortos lakásra. — Költégtérítéssel. „Hideg- i meleg víz van” jeligére a I Sallai u. hirdetőbe. Horex 400-as Sport motorkerékpár eladó. Színház porta. Jó karban tartott IZS oldalkocsis motorkerékpár sürgősen eladó. Pécs, Lengyel Gy. u. 2. Uránvárosi Garcban 48-as házszám alatt családi ház, hálom szoba, konyha, zárt folyosóval, mellékepíiietekkel, 1400 négyszögöl szúutóföl- dek, beköltözhetően eladó. S«oba, konyha, kertes ház- rész eladó. „Lakáscserével” jeligére a Sallai ut- ca: hirdetőbe. VOrendház eladó Harkány, víkinateiep, Hársfa u. C. szám. Érdeklődni lehet: vasárnaponként 8—12-ig, Hársfa u. 8. Hétköznap: Pécs, Kertváros, Móra Ferenc u. 48. sz. fsat. 3. a. Dudás Rezső, vagy telefon 25-10._______________________ Srőíő eladó, kb. 300 négyszögöl. Esetleg bérbe felesbe kiadó. Nagydaindol- düiő 45. Csekéné. Új, kis családi ház Szigetváron eladó. Érdeklődni: Bálint Gyulánál, Szigetvár, Halásztanya Ven- déglő, udvarban. Vennék Uránvárosbau vagy belterületen egyszobás, komfortos, vagy garzon ’akást. ..Augusztusi beköltözés” jeligére a Sallai u hirdetőbe. ______________ G azdálkodásra alkalma* gyümölcsös és szántó. lakható kétszobás házzal, Pécs területén eladó. Érdeklődni: Pécs. Lánc a. ‘s- sz. reisingernél. Kiadó Balatonbogláron, szép helyen 75 négyszögöl ikertelek építőanyaggal együtt. Érdeklődni: Pécs, Bokor utca 44.____________ K is családi ház eladó. Kökény, Kossuth Lajos u. 57. Érdeklődni: ugyanott. Dimitrov u. 8. Kétszobás házrész olcsón eladó. Eladó ház, ötven négyszögöl konyhakerttel. Kökény. József Attila u 13. Azonnal bekókozhetó. 350 négyszögöl gyümölcsös, épülő nyaralóval, Kis-dain- dolban, möút mellett eladó. Érdeklődni: Ignác utca 2,___________________ 4 91 négyszögöl forgatott terület, a 26-os buszvégállomásnál eladó. Érdeklődni: Palov István, pellérdi elágazás. HARKÁNYBAN épülő TÁRSASÜDÜLŐBEN GARZON, . EGY . KÉT- és haromszobas LAKRÉSZEK előjegyezhető!! A PÉCSI z. sz. ÜGYVÉDI MUNKAKÖZÖSSÉGNÉL, Pécs, Kossuth u. 22. Kérjen díjtalan tájékoztatét. Cserkutl Gépjavítónál 320 négyszögöl fiatal szőlő eladó. Telefon: 47-66. Családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: minden nap 4 órától, szombat, vasárnap egész nap. Pécs, Xavér utca 30. ss. Keresek Zsolnay vagy más dísztárgyat. „Esküvő” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __________________ C serkúti csárda felett 379 négyszögöl gyümölcsös, lakható vikendházzaJ, vagy 241 négyszögöl gyümölcsös épület nélkül eladó. Érdeklődni: Pécs, Uránváros, Dr. Münnich F. u. 6/a. IV. 15. Hétköznap lő—20 óra között. Szombat, vasárnap egész nap. Kétszobás családi ház eladó. Rigó u. 25. sz. (Hőerőműnél.) Érdeklődni: 17 óra után. Kisdaindol Ití. sz. ház, Szőlővel, felszereléssel eladó. Érdeklődni: Pécs. Fogaras utca 8. I KISS JÓZSEF osztályvezető, Pécs, Bolgár néphadseteg útja 33. Telefon: 51-3 0. DUNÁNTÚL! NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Mitzki Ervin Szerkesztőség. Pécs, Hunyadi út 11 Telefon: 15-32. 15-33, 21-60, 50-00, 6Ű-11 Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 2Ó-22, 20 órc után 12-80 Kiadja a Boranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Broun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon- 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11 Telexszám: 12-320. Kéziratot nem őrzőnk meg es nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály utca IC. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső , Terjeszti o Magyar Posta Előfizethető o helyi postahivataloknál és ci kézbesítőknél. Előfizetés' díj egy hónapra 20,— fonni. Indexszám: 25 054.. Jó Horizont televízió eladó ! Gombkötő, Verseny u. 2 (PVSK ucivar. » ______ . j 2 db 100 w-os Laney ének- I hangoszlop eladó. Egyetem | utca 4. Szemem___ ____ H asznált konyhaasztal, szé- I kék. egyajtós fehér szekrény eladó. Bánki D. u. I 3. I. em. 5. Érd.: 5—7-ig. Garéi tsz vaskapui fatelepén SZŐLŐKARÓ KAPHATÓ. iíNTöZŐSZIVATTYÜK MTB ! és Csonkamotorral eladók. I Kandi János, Tolnanérnedi. Egy világos hálószoba bútor eladó. Komló. Vörös- inarty u, 16. IIT. em. 2. Propán-bután gázpalackot sürgősen vennék. Andre János. Pécs. Marx út 5’3. I 35—40 kg-os sertések eladók. Nagy árpád, FotéJ i i'fca 20. sz. I £ója u. 16. Ajtó. sb’ak ! i épüietía, tégla eladó. I Építkezési lehetőséggel gyönyörű bőséges telekkel, azonnal beköltözhetően szoba. konyhás házzal, ugyanott hétvégi telkek némi készpénzzel, részletre eladók. Tettyeduló 3. í ecsszabolcs, Vörös hadsereg u. 33. kertes családi ház eladó. Érdeklődni: a szomszé db an. _________ M akár tetőn 590 négyszögöl szóiö, épülettel megosztva is eladó. Érdeklődni lehet: teiezonon 29-04, 8—lőporáig. ___________ 177 négyszögöl parti telek eladó. „Bacatonmária” jeligére a nagykanizsai hirdetőbe. _________ E ladó 2 szoba, komfortos öröklakás. Komló, Mikszáth u. 3. J.i. em. Eladó kétsioba, összkomfortos szövetkezeti lakás, lisonló lakáscserével. — „Komló” jeligére a komlói Hirdetőbe. _________________ E ladó ötszobás, vízparti nyaraló. Balaton’ellén 250 négyszögöl telekkel. Vállalatnak is alka’mas. Érdeklődni: Kaposvár: 14 926 0& teleíonszánioh. Ffamuszürke cicám vissza- hszóját jutalmazom. Tiboré u. 30. Telefon: 35-81. légfűlöberendezést kó- wit, olajkályhát javít garanciával, Friedrich. Rákóczi út 37. szám. Telefon: 23-8 7. I. kerületben 526 négyszögöl szántó felesbe kiadó. — Érdeklődni: 619-es Dohánybolt, Kórház tér. 200 m2 alapterületű, jól zárható CEMENT TÁROLÁSÁRA ALKALMAS raktárhelyiség kiadó. Új Elet Tsz, Pécs, Rernénypuszta. Dolgozókat felvesznek A VOLÁN 12. sz. Vállalat kísérleti műhelye láng- és ívhegesztő vizsgával és ötéves gyakorlattal rendelkező j általános lakatost, valamint vizsgá- j zott és betanított kazánfűtőket fel- j vesz. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg u. 6. Munkaerögazdálkodás. (3563) FELVESZÜNK érettségizett műszaki rajzolónöt, öntödei formázó szakmunkásokat, öntödei segédmunkásokat, fémcsrszaláshor betanított munkásokat, fiatalkorú segédmunkásokat. — Jelentkezés Vasa» Ipari Szövetkezet, Pécs. Zsolnav V u. 15 Munkaüay. (3485) VOLÁN 12. sz. Vállalat asztclos, autószerelő, kovács, autóvillamossági műszerész, karosszéria lakatos szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat és gará,':£.müv*zetőt felvesz. Jelentkezés Bolgár Néphadsereg u. 6. Munkaerögazdálkodás. (3527) ANYAGKÖNYVELŐT GYAKORLATTAL FELVESZÜNK. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Tímár utca 23. szám. ÚTÉPÍTÉSBEN jártas munkavezetőt keresünk. „Munkavezető’' jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (431939) TAKARÍTÓNŐT és mütőssegédet — lehet szakképzetlen is “=■ felvesz a Gyermekkórház, Nyár u, 8. (9167) MŰANYAG üzemünkbe fröccsöntőket és központi raktárunkba raktári munkást, illetve kocsikísérőt azonnal felveszünk. Jelentkezési wi. Háziipari Szövetkezet. Pécs, Déryné u. 35. (431549) KAROSSZÉRIALAKATOSOKAT, mo- torkerékpárszerelöket és segédmunkásokat azonnali belépéssel fe'veszünk, B. m. Autó- és Motorjavító Szövetkezét. Pécs, Majláth u. 8, sz. (431614) ÁRUKÍSÉRŐKET, raktári segédmunkásokat, valamint udvarost felvesz a TITÁN Kereskedelmi Vállalat. Pécs, Megyeri út 59. (431620) RAKTÁRI dolgozót gépesített anyagmozgatáshoz, őrlőüzemünkbe molnárt, vagy malomözemben már dolgozott segédmunkást felveszünk. Pécsi Villanymalom, Szigeti út 69. (431618) A II. SZ. BELKLINIKA takarítón« Keres faborctói umoa. (431*36) A PHC5I Ingatlankezelő Vállalat felvesz kőműves, ács-áílvonyozó, bádogos, tetőre .jó -szakmunkásokat és kő- művesek mellé segédmunkásokat. — Vidékieknek útiköltséget térítünk. Felvétel mindennap a vállalat munkaügyi csoportjánál 8—12 óráig. (431619) GÉPKOCSIVEZETŐKET felvételre kérésünk. Jelentkezés: Pécsi Köitiszta- sági és Útkarbantartó Vá'lbfat. Pécs» Bolgár Néphadsereg u. 90—92. sx. (431*93) A BARANYA -TOLNA menyei Téglaipari Vállalat oaksi téglagyár ja- vitómühe'ye TMK-munkárc lakatos szakmunkásokat vei;- fel. — Bérezés megegyezés sierint. Jelentkezés a* üzem vezetőjénél (paksi téglagyár). (43:621) OKASOK szövetkezete szakképzet- len dolgozót könnyű fizikai munkára felvesz. — Jelentkezés: 15—18 között, Pécs, Zsolnay V. u 44. (431617) GYAKORLATTAL rendelkező autószerelőket, gépkocsivezetőket és segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés, Postai Gépjármű Szállítási UzéR* Pécs, Diósi út 51 (432557) A PÉCSI Orvostudományi Egyeteip takarítónőket, segédnövéreket, gép- -I írót (helyettest) mütösseiejédeket, tanított munkást (férfi), napi né^'p- I és hatórás munkára fiút és hentes I szakmunkást (lehet nyugdíjas is) fölvételre keres, lelentkezés: Honvéd á= j 5. Munkaügy. (431925) ADMINISZTRÁTORT és takarító*** keres felvételre a Postai Gépjármű ! Szállítási Üzem, Pécs, Diósi út 51. (431625) OLAJAT A TŰZRE I Hőcsöves 6000 kcal-ás H-68 és „Gemenc" típusú szekszárdi olajkálf- hát változatlanul dijrtrentá- sen hazaszállítjuk pécsi vevőinknek. OTP HITELRE IS MEGVÁSÁROLHATOK! Komló, Művelődési Házal défutánes, ! 6 órás elfoglaltságra GONDNOKI MUNKAKÖRBE nyugdíjas, vcsgy mellékfoglalkozású FÉRFI MUNKAERŐT KERES Jelentkezni lehet? Komló, Művelődési Házal Igazgatóságán. „Bárány a" Kereskedelmi Vállalat 35. sz. Gázkészülékbeit. Pécs, Sallai utca ?8 Telefon; 27-4Ö. FIGYELEM ! Elakadásjelző azonnal beszerezhető 90 forintos egységáron VALLALATNAL. Pécs, Megyeri út 90. EGYESÜLETI, VÁLLALATI ÉS TöRZSGARDA-JELVÉNYEK KÉSZÍTÉSÉT, ALKALMI ES ÉVFORDULÓ ÉRMÉK és PLAKETTEK készítését, tervezését vállalja az IPARMŰVÉSZETI VALLALAT ÉREMÜZEME Rendelésfelvétel: Budapest, V., Kossuth L. u. ÍZ. Belkereskedelmi Osztály Telefon: 186-232.