Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-13 / 86. szám
é DUN ANTOLI NAPLÓ 1975. Április 13. Kertváros Mindennap elmegyünk mellette... L/ A Hunyadi út felől zömók alapúnak tűnik, amit a lefelé szélesedő támpillér csak bizo nyit. Enyhén vöröses színű külső falfelülete, a Káptalan ut- | ca felőli homlokzatán levő, laikus szemlélődőnek érthetetlen, keskeny lyukak, az emeleti szélesebb, a földszinti szőkébb ablakok, az ívelt bejárat, a falfelületen látható kisebb- nagyobb foltok, festményma- , radványok - felkeltik az érdeklődést. Valóban olyan erdekes ház lenne? Felfedezésének története, a helyreólításakor előbukkant szép emlékek teszik azzá. És — ami méltán izgat- I hatja a -kutatókat, művészet - ; történészeket, - tulaidonkéa- Den senki nem tudja, hány esztendős ez a ház. * Van egy városi térképem, amelynek déli - tehát alsó széle - metszi már a Vig utca, Lőtér utca, Tolsztoj út végét, a Keszüi út is lefut a nagy semmibe . . . Nincs tovább. Itt a város széle, — legalábbis a térkép készültekor — mert ezen túl már szántóföld húzódott déli irányba. De | erre a szántóra neves pécsi I tervezők már évekkel ezelőtt megálmodtak a város harmadik nagy lakótelepét — Üjme- j csekaljá . és a Steinmetz tér ! után - és az „álom" életre kelve már látható a Keszüi utat torlaszoló terelőtábla mentén. Néhány panelháznól már elérték a negyedik emeletet, de a tízemeletesek is nyújtózkodnak már fölfele, a sárga toronydaruk alatt. Négy daru, egy cölöpverő, aztán panelt szállító trélerek, dömperek, teherkocsik járják keresz- tüi-kasul a hepehupás poros környéket. A felvonulási épületekben ideiglenes irodák, kopott asztalokkal, nyikorgó székekkel, falra rajzszögezett tervrajzok, aztán szerszám és anyagraktárak, öltözők, keskeny szekrényekkel, kecskelábú asztalokkal, durva padokkal, kubikusok, ácsok dolgoznak az alapozásnál, fiatal legény piros „ceglédi kannával" ivóvizet hord körül . . . kopácsolás, gépek zúgása, autók dübörgése ... A nagyépítkezések szokásos látványa . . . A jövendő lakóknak szép kilátás nyílik a városra, amely az utóbbi években — és ez innét legjobban érzékelhető — egyre inkább „kúszik" föl a Mecsek déli lejtőjére, meg- megrabolva a természetes környezetet . . . Minden bizonynyal kényelmes — „összkomfortos" —. életük lesz a modern* otthonok lakóinak. Bár... a jó ég tudja. Lehet, hogy a tavasz teszi, de ahogy most nézegetem itt a Tolsztoj utca, Berzsenyi út, Erdély utca, de Kertváros akár valamennyi hagyományos családi házait, már' bizonytalanság fog el: az elragadó báj, amely árad a csendes kis kertekből, a virágzó gyümölcsfák közül, a tisztes és pedáns hajlékok homlokzatáról, a kovácsoltvas kiskapuk, szelíd előkertek mögül —, megadatik-e a betonházak népének? Aligha. Pedig az „öreg" Kertváros sem öreg, patinája-történelme kevés. Ahogy mondják, a harmincas évek első felében kezdtek itt építkezni részben az akkori Takarékpénztár és a j Bőrgyár -finanszírozása mel- i lett, de a nagyobb és gyorsabb arányú terjeszkedés is inkább csak az utóbbi tizenöt esztendőre vonatkozhat. Van- j nak is itt olyan házak, ame- 1 lyeknek láttán elámul az ember. Nem egy családi ház emeletes, aztán garázsok, beton-feljáróval, sőt, egyik garázs tetőzetét — jó ötlettel kihasználandó — zuhanyozóval, napozóval, kerti ernyővel is ellátta gazdáia. Ez is egy véglet. Az épületek zöme szolidabb, de mégis mindent megadnak, a csendre és nyugalomra vágyóknak. Még a KISZ-házak is, amelyeknek j „szépségéről" jobb ha hallgat az ember, akár testvérek között a • logcsúnyácskábbról... Ami lényeg: viszonylag olcsó volt és ami a KISZ-lakás alaprajzát illeti, — homlokzati sivárságát meghazudtolva — belül kényelmes és jól megosztott. Kertváros lélekszáma 8 ezerre tehető, és ha hozzávesszük az épülendő — 1975-re készen álló — ötezer lakásos városrészt, akkor az összlétszám 23—25 ezer lesz, amennyiben egy-egy új lakásra átlagosan három főt számítunk. Ha emlékezetem nem csal, a tervezők elképzelései szerint a lakótelep központjában egybefüggő kirakatsor, afféle „üzleti-negyed" lenne, ami feloldja a kissé merev utcafrontot. Ilyen „city"-hangulatot áraszt például Urónváros közepén kialakult kereskedelmi góc is, a Mecsek Áruház és a szomszédos U-ház fényes üzletsora. Ezért tódul esténként a sétálók tömege erre a környékre, mert a „város” fogalma — többek között — ösz- szefügg a neon*ények, sokszínű reklámok, változatos kirakatok közegével. így lesz Kertvárosban is: az új lakótelepen. Az „őslakókat" ez nem érdekli. Hiszen éppen az ilyen belváros-hangulatú mozgalmasságtól menekültek ki ide, hogy egy csendes telekre felépítsék házaikat, bekerítsék kertjeiket, ültessenek fákat, konyha-veteményeket. És erre rátartiak is. Némi iróniával ,,otépés"-rétegnek nevezik a háztulajdonosok zömét. Való igaz, hogy OTP-kölcsönök milliói realizálódtak itt telekben, cementben, téglában. Hogyan is építkezzen másként a kisember? Azt mondja Kertváros egyik tanácstagja: — Ismerek itt olyan embert, aki hat éven keresztül építette egymaga a házát, mert annyi pénze nem volt, hogy szakmunkást fogadjon. De végül is felépítette. A többieknek sem ment sokkal köny- nyebben. Ezért nem is csoda, hogy fogadóórán észrevételeiket örökké így kezdik: „Mi, akik az állam válláról levettük a terhet és házat építettünk, elvárjuk, hogy a járdát csinálják meg, 'mert... stb". És nincs igazuk? Nézzük csak, hogyan nyilatkoznak szűkebb kis „hazájukról” a kertvárosiak: — Apám itt épített, én is itt élek. Megszoktam. A világon mindenütt létesülnek kertvárosok, az emberek nyugalom után vágyódnak . . . — A házat én építettem, meg a feleségem. Felnőtt fejjel a múltkor olyan sárkányt készítettem, hogy a fél kertváros gyerekhada megbolondult érte. Kint a vásártéren röppentettük föl. — Minden hónap első vasárnapján vásár van. Kész cirkusz! Akár egy búcsú. Lacikonyhák, poharazók, vásári kikiáltók . . . Minden alkalommal kimegyek, Ez a mániám. — Kár, hogy elmentünk innét lakni — mondja egy tizenéves fiúcska. — Jókat hülyéskedtünk a kukoricásban a srácokkal, a bakter meg idegeskedett . . . — Én nem kedvelem ezt a | környezetet. A lármás, forgalmas helyeket szeretem ... hangzik egy ellenvélemény. — A bérházi lakó legföljebb a szobanövényeit bámulhatja. } Főleg, ha emeleten lakik. Még ha park veszi is körül a betonházakat, ha egyszer hazamegy, le nem jön onnét. Én I meg reggel vagy . hajnalban j kilépek az ajtón és már a kertben vagyok. Újhagyma, retek, saláta, néhány gyümölcsfa . . . Szidhatom az eget, j ha nincs eső. Ha meg sok esik, akkor azért. Tudja mi- I lyen kellemesek a májusi éjszakák, amikor csendesen pergeti az eső a fák leveleit? Tudom, persze. De azért ne ' vegyük el az épülő új város- : rész jövendő lakóinak kedvét, a „beton-óriásoktól”. Csak kapják meg egyszer a kulcsokat: ők is megtalálják majd új környezetük szépségét, miliőjét ... Bízzuk csak rájuk . . . Rab Ferenc A ház középkori eredetére már 1929-ben utal dr. Szőnyi Ottó, a Magyar Művészet című folyóirat hasábjain. „A Káptalan utca 2. számú kano- noki ház” ina, „nemcsak a gyönyörű barokk Mária-szobróról nevezetes, melynek mesterét még nem sikerült kideríteni, hanem a középkori részleteiről is, amit bizonyára kevesen sejtenek. Kőből faraqott kapukerete és a kapu aljában levő konzolos, íves falfülkék a XV. századból erednek. Egy 1702- ben felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv bizonyítja, hoqy ez a naqvpréposti ház a török hódoltság alatt megvolt és a kapuzata felett volt feliratos tábla betűi az úgynevezett barátírás, vagyis a tört gótikus írás típusa szerint voltak kialakítva. Budán, az Orszáqház utcában találunk hasonló kapualjakat Zsigmond vagy Mátyás király korából.” * Hogyan kerülnek elő tulajdonképpen emlékeink? Legtöbbször a véletlen bukkantia fel azokat az ismeretlenségből. (Ékes bizonvsága ennek, hogy a közelmúltban az Országos Műemléki Felügyelőség volt székházának kapualjában, a ; kiköltözés utáni átalakítás során került elő két románkori ülőfülke, amelyről nem is tudtak) A Káptalan utcában a Zsolnay-kiállításhoz némi belső átalakítás vált szükségessé, ezért leverték a belső vakolatot. Minden várakozást felülmúló eredmény született. Gótikus és reneszánsz ablaknyílások, falfestmények jelentős töredékei kerültek elő. Bizonyítást nyert, hogy a ház középső része a gótika idején, tehát a XIV-XV. században épült. A maradványok azt is bizonyították, hogy az épületet a XVI. század elején - reneszánsz stílusban — átalakították. Végül a XVIII. században megtoldották a házat a nyugati szárnnyal, s az, hogy valóban toldásról van szó, szintén bizonyítást nyert, hiszen előkerült a gótikus zárófal egy ülőfülkés, kétosztású ablakkal együtt. A külső vaMűvészei h Mielőtt bárki is összevonná szemöldökét riportunk címének ellentmondásosságán, előbb vegye szemügyre a mellékelt tablókép bal felső sarkában elhelyezett domborműfotó feliratát. Vig József vájár a dombormű készítője (az ő kérésére mellőztük az „alkotó" jelzőt) ekképpen szabadkozott. — Eredetileg ezzel a felirattal akartuk meghirdetni a kiállításunkat, de még időben beláttam, hogy eltúloztuk a dolgot. Mert más a művészet, és megint más a hobbi, tehát semmiképpen sem férhetnek meg egymás mellett. Mezőfi János az Ércbányász Szálló gondnoka, — a kiállítás szervezője és rendezője, — másként vélekedett. — Annak előrebocsátásával, hogy a kiállított munkákat nem zsűrizték szakemberek, szerintem mégis megérdemlik a tablón látható módosított címet, vagy inkább rangot. Hiszen kétkezi munkások, javarészt huszonéves bányászfiatalok, szabadidős foglalatoskodásának eredménye minden ami itt látható és ez már lényegesen több a gyűjtés vagy a barkácsolás fogalmát takaró hobbinál. Talán nem is kellett volna ilyen részletesen bizonygatnia, védelmeznie, mert a látottak után mi is elmondhatjuk, hogy szemet, szívet melengetőén szép volt Vig József domborműve, a Molnár fivérek faintarziái, Varga József grafikái, Nagy Zoltán festményei és velük együtt mind a 21 fiatal bányászkiállító, ahány annyiféle műfajú munkája. Szép volt, mint ahogy ösztönösen szépnek mondjuk, látjuk mindazt, ami valamiért megfogja, el- l gyönyörködteti az embert. Nem I több, de nem is kevesebb en- ! nél. Azaz valami többletet mégis í csak adott ez a kis házikiállítás, és ez elsősorban a gondnok érdeme. Mezőfi Jánosé, aki alig fél évvel ezelőtt egy általános tisztasági ellenőrzés során szembetűnő „rendetlenséget" talált a munkásszálló néhány szobájában. Az asztalokon, székeken, de még az ágyakon is különös szerszámok, félig kész fa- és csont- faragványok, befejezetlen rajzok, festmények árulkodtak a szobarend írott szabályainak „megsértéséről”. S amikor másnap egyenként raport- ra hívta őket, szemmel látható „bűntudattal" várták a korho- lását. De miután a „következmények" már ismeretesek, folytassuk azzal, hogy a raportot követő hetekben már meg is szervezték az első „folyosó kiállításukat”. — Hát ami a nívót illeti, volt némi vitánk a vállalat kul- túrfelelőseivelj de cizótg éppen ők a leglelkesebb pártfogóink . .. Olyannyira, hogy még alkotószobát is biztosítottak számukra és Horváth Olivér festőművész jóvoltából, ma már szakköii foglalkozásokon ismerkednek a fiatalok a festészet, szobrászat szakmai alapműveleteivel. S ami az eddig elmondottak- j ban talán a legszebb, legne- ! mesebb, még csak nem is ál- | modoznak valamiféle „kitörés- j ről". — Egyetlen célunk az, hogy e kezdeményezéssel az eddigieknél családiasabb, kulturáltabb légkört honosítsunk meg a szállóban, s ha ez sikerül, akkor nagyon megérte a fá radságot. Méltán hozzátehetjük, hogy a legjobb úton haladnak e példás, korántsem könnyű céljuk felé. — i — gy — kólát leverésekor bukkantak B külső festés maradványaira is, amelyek aránylag nagy felületeken ma is láthatók. Természetesen felkelt az érdeklődés az írott emlékek kutatása után is. A műemléki kutatások sikerei azonban nagyobbaknak bizonyultak. A püspöki és káptalani levéltár gondos vizsgálata után kiderült, hogy a mohácsi vész idejéig nagyon kevés támpont akad az épületre vonatkozólag, az eredeti rendeltetését viszont egy 1324-ből fennmaradt oklevél bizonyítja: ebben az idő-, ben ez a ház a pécsi préposté volt A ház tehát 1324-ben, ha ismeretlen formában is, de már állt. Alapfalai, egyes részletei valószínűleg még az Anjou- korban keletkeztek. A földszinti ablaksor, a kapu, a kapualji ülőfülkék, a kapu feletti kémlelőablak és az egyik helyiség ajtaja Zsigmond korából származnak, a gótika szép emlékei. A XVI. század elején átépült az egész emelet. A gótikus ablakok helyét keresztrácsos, széles, finomprofilú ablakok foglalták el. Egyedülállóan szép emlék maradt az emeleten, a kapualj feletti szobánál, amelynek szélső ablakához kapcsolódik egy íves fülke töredéke. Ennek felületén festett dísz látható. Igen szép minták, levelek sárga és barna színekben. Ezeknek a belső freskóknak keletkezési ideje a XVI. század első fele, hiszen 1543-ban Pécset elfoglalta a török, s nem valószínű, hogy ez idő utón ilyen mérvű művészi munkát végeztek volna e házban. A barokk szárny Gívovich f^iklós kanonok idején az 1740- es években épült. Ebből az időből származik a bejárat feletti szép Madonna-szobor, amelynek alján Givovích címere található. Ki tudja, mire szolgált az a négyes osztású pici ablak, amelyben fakeieszt látható? Ki tudja, kik kémleltek a bejárat feletti kémlelőnyíláson? Ki tudja, hogy tulajdonképpen hány esztendős ez a lakóház? A kutatásnak korlátlan lehetőségeket ad, a feltevéseknek szintén. 1955-ben állították helyre, ma a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti és művészettörténeti osztályai, raktárak és a Zsolnay-kerámiakiál- lítás „lakják". A kapu alatt megtalálható a szűkszavú „na- cionálé”, csak egyetlen mondat hiányzik: Itt, Pécsett, a Káptalan utca 2. szám alatt található Magyarország legjelentősebb és legszebb középkori eredetű lakóépülete. Mert ez nem hivalkodás, ez tény. Kompís Péter Káptalan utca 2.
