Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

V DUN ANTOLI NAPLÓ 1972. március 12. Titkos tárgyalások Izrael NATOiia való felvételéről Az A1 Akhbar londoni jelen­tése szerint titkos tárgyalások folynak Izrael államnak az At­lanti Szövetségbe való felvéte­léről. A lap által Idézett körök közvetlen kapcsolatot látnak a csatlakozási terv és az izraeli megrendelésre épülő brit ten­geralattjárók között Az izraeli hadiflotta fejlesztése az Atlanti Szövetség stratégiájával össz­hangban a szovjet és az arab haditengerészeti erők ellen irá­nyul. A terv kivitelezése esetén a NATO tagállamai és Izrael kölcsönösen egymás rendelke­zésére bocsátanak haditengeré­szeti támaszpontjaikat és kikö­tőiket. Nem kétséges, hogy ez a lépés magában hordozná egy minden eddiginél nagyobb, s immár világháborúval fenyegető közel-keleti robbanás veszélyét A kairói lap tudósítója úgy értesült, hogy Franciaország élénken ellenzi a NATO ilyen irányú kibővítésének tervét 0/0. NAPID, TELEFOTO Az Egyesült Államok elnöki hivatala bejelentette, hogy a jövőben az amerikai—kínai kapcsolattartás színhelye Párizs lesz. Az időn­ként megtartandó tárgyalásokra a Kínai Népköztársaság párizsi nagykövete Huang Csen (balról) és Arthur K. Watson Amerika párizsi nagykövete kapott megbízást HÉTFŐ: Waldheim ENSZ főtitkár dél-afrikai és nomibiai útja Indiában megkezdődnek a tartományi választások KEDD: Próbaválasztások az USA New Hampshire államában Tüntetéssorozat Chilében az Allende kormány támogatására SZERDA: Szíriában megalakul a Nemzeti Haladé Front Szódat elnök Szaud-Arábiába, majd Kuwaitba utazik CSÜTÖRTÖK: Az amerikai magatartás miatt ismét elmarad a párizsi Vietnam-ártekezlet FENTEK: Izraeli légitámadások Libanon ellen Az NDK—NSZK államtitkári tárgyalások folytatása SZOMBAT: Amerikai bombázások Indokínában — beleértve a VDK-t Is „Ratifikációs ideghálsorú“ Bombán A VAD bizonyítási nehézségei ANGELA DAVIS PERÉBEN Albert Harris kaliforniai fő- éllamügyész-helyettes kijelen­tette, hogy Angela Davis „bű­nösségét” illetően a vádnak bizonyítási nehézségei vannak. Pénteken egyébként a vád képviselői tanulmányozták an­nak az ideiglenes esküdtszék­nek az összetételét, amely a néger filozófusnő perében dön­teni fog. Kiderült, hogy nem hajlan­dók a jelenlegi összetételt el­fogadni. Különösen két esküdt ellen volt kifogásuk, mivel azok Angela Davisnek az egyetem­ről való kizárását tisztesség­telen eljárásnak minősítették. ♦ ♦ MOSZKVA: Az Olasz Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának meghívására Viktor Grislnnek, az SZKP KB PB tag­jának, a Moszkvai Városi Párt- bizottság első titkárának veze­tésével szovjet pártküldöttség utazott Milánóba, hogy részje­gyen az Olasz Kommunista Párt XIII. kongresszusán, 4 KUWAIT: A kuwaW nem­zetgyűlés másfél millió kuwaiti dinár segélyt szavazott meg Szíriának, Libanonnak és a Pa­lesztinái ellenállási mozgalom­nak a legutóbbi izraeli agresz- szió anyagi kárainak helyreállí­tására. Az összegből fél millió illeti a palesztinai gerillákat 4 GENF: Genfben a tél el­múltával folytatódott az a nagy­szabású építkezési vállalkozás, amely Európában szinte egye­dülálló. A város szivéig nyúló Genfl-tó vizét egy partszakasz­ról kiszorították, nagy támfalat vertek a tóba, s most a tó­fenéken földalatti autóparkoló­hely épül 1450 személygépkocsi tárolására. Ha a munkálatokkal elkészülnek, a tó Ismét vissza­kapja az elhódított területet 4 HELSINKI: Finnország és a Német Demokratikus Köztársa­ság közötti diplomáciai kap­csolatok felvételéért szállt síkra a Finn Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának pénteken Helsinkiben tartott plénuma. ♦ MOSZKVA: Horst Bittner, az NDK moszkvai nagykövete pénteken Moszkvában az NDK kormányának nevében aláírta a légkalózkodás ellen küzdő meg­állapodást. TERMELÉSPOLITIKAI MUNKAKÖRBE FELVESZÜNK: agrárközgazdászokat, agrárszakembereket egyetem;, főiskolai végzettség, legalább 5 éves nagyüzemi termelési tapasztalat, tiszta erkölcsi bizonyítvány szükséges. FIZETÉS 4 EZER FORINT, illetve megegyezés szerint. Jelentkezés részletes önéletrajz benyújtásával március 15-ig a DUNA ÉS KA RAS ICA MENTI TSZ-EK TERÜLETI SZÖVETSÉGÉNÉL. MOHÁCS, EÖTVÖS UTCA 3. S Z. 4 PEKING: Tordal Jenő kül­kereskedelmi miniszter-helyet­tes, a magyar kereskedelmi kormányküldöttség vezetője szombaton repülőgépen Pe- kingbe érkezett 4- RÓMA: Joseph Ions, a NATO főtitkára szombaton két­napos hivatalos látogatásra Ró­mába érkezett Elutazása előtt az amszterdami repülőtéren adott nyilatkozatában kijelen­tette, hogy az olasz fővárosban Ghjlio Andreotti miniszterelnök­kel és Aldo More külügyminisz­terrel egyebek között a máltai kérdésről fog tanácskoznL 4- LAGOS: Nigéria felújította baráti kapcsolatait Sierra Leo­néval — jelentették be pénte­ken Lógósban. A két ország kapcsolatai amiatt romlottak meg, hogy a nigériai polgár- háború Idején Sierra Leone a bialral lázadók ügyét támogat­ta. ♦ MCaOSKEY VISSZALÉPETT AZ ELNOKJELOLTSEGTOL Paul McCIoskey republikánus- párti politikus, Nixon elnök li­berális ellenfele pénteken kije­lentette, hogy feladja a köz- társasági párt elnökjelöltségé­nek megszerzéséért folytatott küzdelmek McCIoskey ezt azzal indokolta, hogy „kevés az anyagi fedezete”, majd hozzá­tette, hogy az elkövetkező idő­ben inkább kongresszusi man­dátumának felújításáért kíván küzdenL McCIoskey Irodájának tagjai hangoztatták, hogy a képviselő- ház háborúellenes csoportjának tagja a jövőben is igyekszik „melegen tartani” a vietnami háború befejezésének kérdését és a polgári jogokkal kapcso­latos problémákat McCIoskey egyébként a New Hamphsire-i előválasztásokon 20.3 százalékot kapott, mégis a visszalépés mellett döntött. ílymódon a köztársasági párt elnökjelöltségéért vívott harcban Nixon elnök egyetlen ellenfele a szélsőjobboldali Ashbrook maradt. A japán rendőrség tíznapos ostrom után egy hegyi nyara­lóban elfogta az „egyesített vö­rös hadsereg" elnevezésű ult­rabaloldali ifjúsági szervezet öt tagját, köztük a csoport veze­tőjét, Cuneo Mórit A letartóz­tatott fiatalok vallomásai nyo­mán kiderült hogy a csoport amelynek létszámát harminc főre becsülik, meggyilkolt tizen­két fiatalt, a szervezet azon tagjait akik ki akartak lépni a szervezetből. A japán rendőrség Gumma prefektura hegyei között eddig három meggyilkolt fiatal holt­testét találta meg, köztük egy nőt, aki meggyilkolása idején nyolchónapos állapotos volt A japán sajtó a második vi­lágháború utáni időszak legvé­resebb drámájának nevezi a három ultrabaloldali ifjúsági csoportból alakult „egyesített vörös hadsereg” elnevezésű szervezet véres akcióját. Az egyik lap a kaliforniai Sharon Tate gyilkossághoz hasonlítja azt, ami Japánban történt s ja­pán Charles Mansonnak nevezi a csoport vezetőjét A lopok rá­4 MEXIKÓVÁROS: Csaknem három kiló tiszta kokaint talál­tak a mexikói vámosok egy amerikai diáknál, aki Limából utazott vissza oz Egyesült Álla­mokba. Az elkobzott kokain ér­téke kereken 800 000 dollár. 4- COLOMBO: Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter és Tikirl B. Szubaszinghe ceyloni Ipar és tudományos ügyek mi­nisztere Colombóban aláírta a magyar—ceyloni gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési megállapodást. Ezt meg­előzően a magyar nehézipari miniszter vezette delegáció lá­togatást tett az Izzólámpagyár- ban, amely magyar közreműkö­déssel 1969-ben épült. Március 11-én a magyar delegáció há­romnapos vidéki körútra indult 4 NEW YORK: Az Egyesült Államok Ismét elutasította, hogy a Német Demokratikus Köztár­saság teljes jogú tagként ve­hessen részt a Stockholmban tartandó környezetvédelmi érte­kezleten. Christian Herter, az értekezletet előkészítő bizottság amerikai képviselője pénteken New Yorkban kijelentette, hogy az NDK teljes jogú részvétele „az NDK politikai felértékelé­sével lenne egyenlő”. Az ame­rikai küldött azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak ebben az álláspontjában oszto­zik Nagy-Britannia és Francia- ország rs. Mint ismeretes, a Szovjetunió és több más szocia­lista ország kilátásba helyezte, hogy nem vesz részt a júniusban tervezett értekezleten, ha Wa­shington nem változtat jogelle­nes álláspontján. mutatnak, a szervezetben tö­mörült fiatalok, szinte kivétel nélkül jómódú családokból származnak, legtöbbjük egyete­met végzett. A Yomiuri Shim- bun felteszi a kérdést: milyen társadalom az, amely ilyen fia­talokat nevel? Egyáltalán mer­re tart a japán társadalom? A kérdés lényegére a Japán Kommunista Párt lapja, az Akahata tapint rá, amikor azt írja, hogy a rémdrámában pon­tosan kiszabható felelősség ter­heli a japán kormányt és a ha­talmon lévő liberális demokra­ta pártot, amely a fiatalokból verbuvált terrorista csoportok segítségével igyekezett letörni a baloldali mozgalmakat A rendőrség képviselője nyíltan be­vallotta a japán parlamentben, hogy az „egyesített vörös had­sereg bizonyos tagjai együtt­működnek a rendőrséggel”. Japán baloldali körökben hangsúlyozzák, az ultrabalolda­li, maoista-trockista elveket valló, s egymást gyilkoló fiata­loknak semmi közük a japán forradalmi munkásmozgalom­hoz. 4- 01 DELHI: Szombaton az indiai törvényhozási választások utolsó napján Nyugat-Bengá- liában és további kilenc Indiai szövetségi államban, valamint két közigazgatási körzetben já­rulnak a szavazók az urnákhoz. Nyugat-Bengáliában, ahol az általános politikai légkör a vá­lasztásoktól függetlenül is nyug­talan, a tavalyi év első kilenc hónapjában több mint ezer po­litikai színezetű gyilkosság tör­tént. A jelenlegi választási kam­pány eddig tíz halálos áldoza­tot követelt. Az államban, ahol a Nemzeti Kongresszus Párt és a maoista irányzatú Marxista Kommunista Párt áll egymással szemben, több mint 30 ezer ka­tonát és 100 ezer rendőrt moz­gósítottak a kilengések meg­akadályozására. ♦ TŰZVÉSZ A MINSZKI RÁDIÓGYÁR KAVA MŰHELYÉBEN Súlyos katasztrófa törtéit pénteken a minszki rádiógyár káva-műhelyében. A balesetnek számos halálos és sebesült ál­dozata van. A Moszkvában szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közlemény szerint az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a szovjet minisztertanács mély részvétét fejezte ki a minszki nagyüzem egész kollektívájának és az ál­dozatok hozzátartozóinak. Az MTI moszkvai tudósítójá­nak értesülése szerint a kor­mánybizottság tagjai már meg­érkeztek a belorusz fővárosba és megkezdték a vizsgálatot. A katasztrófa részleteiről a vizsgá­lat befejezése előtt természete­sen nem hoznak nyilvánosságra jelentést. További értesülések alapján bizonyosra vehető, hogy a káva-műhelyben, ahol c minszki rádiógyár Szovjetunló- szerte ismert rádió- és televízió­készülékeinek fadobozait gyárt­ják, heves tűzvész pusztított. Javíttassa rádióját, tv-jét és háztartási gépeit a Baranya megyei Villamesipari Szövetkezet mohácsi szervizében Mohács, Tanácsház u. 1. Telefon: 419. A hét elején tetőpontjára ju­tott az az idegháború, amelyet a jobboldali ellenzék indított Bonnban. A kereszténydemokra­ták és keresztényszocialistak egyszerre több fronton támad­ták az NSZK keleti szerződése.- nek ratifikálását. Ingatag kép­viselőket próbáltak elcsábítania kormánypárti padsorokbó ; (akadt, akit sikerrel) olyan ki­jelentéseket tettek, hogy ke­leti politika szerződősek nelkú is menne a maga útján : végül pedig a rendkívüli választások gondolatát is felvetettek. (A rendes menetrend szerrnrt ugyanis jövő ősszel járna le a négyéves kormányzási időszak.) A hisztériakeltők azonban már a hét második felében bi­zonyos visszakozásra kénysze­rültek. Egy-két „lelket”, illetve mandátumot meg tudtak vásá­rolni, de saját táborukból leg­alább ennyien hajlandók támo­gatni a szerződéseket. A kőzve- leménykutatósok eredményei ar­ról tanúskodtak, hogy c nyugat­német lakosság többsége a ra­tifikálás mellett áll. Ez lehutatte az ellenzéknek az új választá­sokba vetett reményeit. A Brandt kormány tevékenységének szá­mos támadható oldala van, ele­gendő utalni a belső reformok elmaradására, az infláció foly­tatódására, számos szociálpoli­tikái kövekezetlenség re. A jobboldali oppozíció viszont ott provokálta ki oz összecsapást, ahol a kormány a iegrealisabh politikát folytatta s ezért esé­lyei viszonylag a legkedvezob- bek. a" bonni reokcié tapasztal­hatta aknamunkájának nemzet­közi visszahatását is. A szovjet és lengyel lapok egyértelműen figyelmeztették Nyugat-Nemet- országot, hogy csak az egyez­mények alapján lehetséges az eqyüttműködés. A nyugati nagy­hatalmak pedig jó! tudják, hogy a ratifikációnak meg kell előz­nie a Nvugat-Berlinrő! kötött négyoldalú megállapodás élet­belépését A nyugat-berlini egyezmény viszont érdekükben áll nekik is. A jelek szerint meg Washington is óvakodik az eu­rópai helyzet túlzott kiélezésé­től; igaz, hogy amerikai ^részről ugyanakkor mindent elkövetnek az európai biztonsági konferen­cia elodázásáért Hosszabb szünet után, a he­ten folytatódott az NDK és az NSZK államtitkári szintű eszme­cseréje is. A tanácskozásokon haladás történt s a demokra­tikus Németország sorozatos gesztussal (gondoljunk csak a húsvéti és pünkösdi _utazási kedvezményekre), jelentősen ja­vították a légkört. Természete­sen a két német állam egyez­ményei is csak a ratifikációt kö­vetően léphetnek hatályba. A helyzet alakulása megkívánja a Brandt-kormánytól, hogy földré­szünk békéje, nem utolsósorban az NSZK és saját érdekében határozottan lépjen fel a zavar­keltőkkel szemben; az ideghá­borúra csak így tud hatásosan válaszolni az értelem fegyveré- vel. Sajnos, nemcsak átvitt érte­lemben beszélhetünk háborúról a világpolitikában. Indokínában változatlan hevességgel folynak a hadműveletek, az amerikai lé­gierő kilenc napja megállás nélkül bombázza a VDK déli területeit. Közben Párizsban is­mét meddő volt a csütörtök; az amerikaiak és saigoni szövet­ségeseik távolmaradása miatt elmaradt a néqyes Vietnam konferencia esedékes ülése. A hanoi saitókommentárok joggal világíthattak rá arra a szaka­dékra, amely Nixon szavai és gyakorlati tettei között tátong. (A vietnami lapok néhány olyan elnöki idézet hazug voltára is rámutattak — a helyszín és az idő említése nélkül —, amelyek éppen a közelben, a pekingi látogatás során hangzottak el.) Washington azonban nem tud egyszerűen elsiklani az indo­kínai probléma mellett, Ameri­kában hosszú időn át ez első­számú politikai kérdés marad. Ezt a Npw Hampshlre-i próba­választások eredményei is iga­zolták. Nagy meglepetés ugyan nem történt; a várakozásoknak megfelelően a demokraták tá­borában Muskie, a köztársasá­giaknál Nixon szerezte meg o vezetést (Ha azonban együtte­sen vizsgáljuk mindkét nagy párt szavazóit, megállapíthat­juk: hatvan százalékot nyertek el azok, akik több-kevesebb ha­tározottsággal, de bírálták e vietnami kalandot.) Ha az amerikai vezető körök reményeivel ellentétben Nixon pekingi útja nem is takarta el — propaganda-, látványosság­függönyével — az Indokínában történteket, a kínai—amerikai kapcsolatfelvétel krónikája ezen a héten ismét új ténnyel gyara­podott Az Egyesült Államok el­nöki hivatala bejelentette, hogy Párizsban időnként megbeszélé­sek lesznek Huang Csen kínai és Arthur K. Watson amerikai nagykövet között Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár ezen a héten aligha tartozott g különösen irigyelt utazók kö­zé. Dél-Afrikában és Namíbiá­ban tett látogatása során — a Biztonsági Tanács és más ENSZ- szervek határozatai értelmében — fel kellett lépnie az apartheid rendszer és Dél nyugat-Afrika gyarmatosítása ellen. A preto­riai fajüldöző rendszer erre nem hajlandó s a világszervezet fő­titkárának útja elsősorban ab­ból a szempontból volt hasznos, hogy a nemzetközi közvélemény előtt méginkább leleplezte az Afrika déli részében uralkodó állapotokat Sok olyan esemény történt « héten, amely szinte nyitánya volt később következő fejlemé­nyeknek. Chilében megindult 0 népi tömegek nagy tüntetés- sorozata a haladó kormány tá­mogatására. A politikai baro­méterek viharos őszt jeleznek a dél-amerikai országban (a déli féltekén ugyanis most végződik a nyár.) Olaszországban kibon­takozóban van a választási had­járat — fontos állomása lesz a kommunista párt hétfőn kezdő­dő kongresszusa. Franciaország­ban pedig a Renault gyárban történt drámai emberrablás je­lezte a bonyolult belpolitikai harcok felélénkülését. A közel-keleti tudósítók sem panaszkodhatnak tétlenségről. Szódat egyiptomi elnök Szaud- Aróbiában és Kuwaitban — a két gazdag olajexportáló állam­ban — tett rövid látogatást, szudáni utazását viszont elha­lasztotta. Megbeszélései azon­ban előtárgyalósok voltak csu­pán a mára, vasárnapra össze­hívott hármas egyiptomi—líbiai —szíriai csúcstalálkozóra. En­nek szinte előestéjén érkezett a hír, hogy Damoszkuszban alá­írták a Szíriai Nemzeti Haladó Front alapokmányát. Szíria az első olyan arab ország, ahol az összes baloldali pártok — bele­értve a kommunista pártot — széles, szervezett egységfrontot létesítettek. 4 4 MOSZKVA: Az Izvesztyija tudósítójának értesülései szerint Finnország technikailag telje­sen felkészült az euróoai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet összehívásának előké­szítésével kapcsolatos többolda­lú konzultációk lefolytatására.-----------------------------------------* R émdráma Japánban * i

Next

/
Thumbnails
Contents