Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-07 / 56. szám

6

DUNÁNTÚLI NAPLÓ

1972. március 7.

A Tüdőgyógyintézet

A nép nagy muzsikusa volf

Lidérces álmaim nehezen hagynak nyugodni. Az éjjel Hans Castorppal találkoztam, a 44-es autóbuszon zötyögctt lefelé. Egykedvűen nézett ki az autóbusz ablakán. A Jakabhegy ködbetűnő tetejét, a rőt cserfákat és a smaragdszínű fenyőket nézte. Amikor megszólítottam, csak legyintett.

•> Felismert? — kérdezte csodálkozva -, furcsa. Képzelje, megbeszéltük az egész társasággal, hogy ellátogatunk néhány évre a Mecsekre. Mondtam a többieknek, hogy félév múlva utánuk jövök, van még egy kis dolgom . . . Mire ideértem, Settembrini már haza ment, Naphtát meg, ahogy hallom, csak ambulanter kezelték. És én? Mindössze négy hónapot feküdtem itt, most zavartak haza, gyógyultan. Nem volt időm filozófiát csinálni ...

*

Noteszlap, kommentár nélkül:

Alagsor, csövek, csövek. A mennyezeten. Főgépész, akit 1963-ban neveztek ki, mondia: Rémülten néztem, hogyan ismerem én itt majd ki magam? De kilenc év alatt megszoktam.

Az alagsor végén hiányzik hét helyiség. Nem tudják megépíteni, szikla van. Gazdasági Hivatal. Pénzügyek. Élelmezésvezető. Százkilencvenkét dolgozó, háromszáz beteg. Bér: 5 millió 700 ezer, élelmezés: 2 millió 250 ezer, gyógyszer, röntgenfilm, kötszer, vegyszer: 3 millió 70 ezer forint egy évben. Fenntartási költség: 3 millió 980 ezer. Tizenötmillió.

Két lappal előbb:

Műhelyek. Asztalos, lakatos, vizvezetékszerelő, villanyszerelő. Béla, mutassa meg a ház szívét. Béla, szemüveges elektroműszerész, mutatja. Csillogó rézkapcsolók, táblák a rácsokon: RÖNTGEN, ALAGSOR, III. EMELET. Ampermérők, egyik kileng: bekapcsoltak valamit valahol, mondja Béla. Aggregét is van, végszükség esetére. A műhelyek mögött kalapálászaj. Itt örökké építünk, mondja a főgépész. Raktárhelyiség készül, a széntároló helyén. Új olajkazán van. A sarokban cementeszsák, rajta üvöltő táskarádió. Szórakozik a kőműves. Meg is találjuk: a lottószelvényt vizsgálja, péntek van. Érdeklődöm: nem nyertem, a fene egye meg . . . Odébb a filmtár: az itt megfordult betegekről készült valamennyi röntgenfelvétel. Tüdőarchívum.

Kazánház, külön oldal a noteszban :

Régi kazánok, fekete marabuk. Ketten. Hidegek. Csillogó olajkazánok, ventl'llátoros be- fúvó, szipóka, mindenféle. Zöld és piros lámpák. Csempe, tisztaság. Külön krekszni a fűtőknek, nagyon zajos. Hátul a szemétégető, ez is olajtüzeléses lesz.

*

— Az a legnagyobb baj, hogy nincs gaiázsunk. Szanaszét vannak a kocsik.

— Hány autójuk van?

— Hát ... A Moszkvics személy, Moszkvics furgon, van egy kisbusz, egy teherautó, két kicsi és egy nagy tüdőszűrő-busz.

— És hol vannak ezek „szanaszét"?

— Kérem. A Moszkvics személy itt a terasz alatt. A teherautó egy deszkcbódéban lakik, szintén itjefönt. A nagy szűrőbuszunk a Rákóczi út 78. számú üzem udvarában a szabad ég alatt, a két kisebbik a Rózsa Ferenc utcai szűrőállomás udvarán, szintén szabadban, egyedül a Moszkvics furgon áll garázsban, a Rózsa Ferenc utcában.

— Mibe kerülne a garázs megépítése.

— Hárommillióba

*

A terasz a harmadik emeleten van. Még megvannak a betonfülkék a levegőkúrának. Már nem nagyon alkalmazzák, idejétmúlt gyógymód. Odalent a város, homály burkolja, persze, köd van. Nem látni a Jakabhegy tetejét, de még a misinai’ tévétornyot sem. Szürke cafatokban bujócskáznak a felhők a smaragdsZínű fenyőfák között, az intézet mögötti erdőből ki-kivillan a rozsdaszínü avar.

A harmadikon sokminden található. Itt a hivatalos dohányzó (nagyon sokat dohányoznak a betegek, pedig nagyon ártalmas nekik), a foglalkoztató (vattát tépnek, papírt vágnak, segítenek a nővéreknek), a laboratórium (a tű, az bizony sz'ú- rós dolog, mondta is a Bernét bácsi, amikor az ujja hegyén a vattával kijött), meg aztán itt a fogászat . . .

— Megdöbbentően elhanyagoltak a fogak. De hozzánk azért eljönnek, a fogpótlás is teljesen ingyenes.

— A falusi ember foga is olyan rossz?

— Nincs sok különbség, de talán még rosszabb. Arra hivatkoznak, hogy a rendelő messze van és nem mennek el a fogorvoshoz. Nemrég jött egy bácsika, valamelyik pusztán lakik. Az ínyén rág már huszonhat esztendeje. Elrágom én a csibecsontot is, mondta, nem is azért kellene a íög. De ha

a faluban temetés vagy esküvő van, akkor feitenném . .. Hát csináljanak nekem fogat...

*

Újabb noteszlap:

Kezelő. Minden osztályon egyforma. Sterilizálók. Egy dobozban negyven fecskendő. Vastag tűk. Dárdák. Előfordult, hogy leégett, odalett az ösz- szes fecskendő. Gumilepedővel borított asztal. Millió gyógyszer. Külön dobozok mindenkinek, névvel. A kezelő mellett röntgen. Csak átvilágításra. Házi újítás: villanyőrszem a sterilizálókhoz. Nem megbízható.

A beosztás jó, a nővérek szeretnek itt dolgozni. „C" osztály. Sásdi járás, Komló, Pécs, II. kerület. Tisztaság, tisztaság, tisztaság. Öszbajuszú öreg, Jenő bácsi. Megnézi, mi lesz a moziban. Lapos micisapka a fején. Mozi? Hetente kétszer. Előadások, könyvtár, házistúdió, lemezek. A stúdió éppen rossz. Szociális nővér is van, betegek úgy hívják: szocialista nővér. Nyugdíj, segélyek, táppénzügyek elintézve, nem a betegnek kell szaladgálni. Jó.

Tisztaság, tisztaság. Takarítónők? Nincs hiány. Huszonnégyen, két műszakban. Sok a dolog. Ablakot csak úgy pucolhatnak, ha a műszak kinyitja. Billenős, le kell emelni. Minden tiszta. A folyosó, a mellékhelyiségek, a konyha, a kezelő, a dohányzó, a terasz, a lépcsőház, a lift, a bejárat, a kijárat, a kinti lépcső, az udvar ..,

*

A légcső szép piros. A bronchológián félhomály van és csönd, ünnepélyes minden, az öregember egy fehérlepedös asztalon üldögél, meggörbedt háttal, óvatosan pislog, jobb- ia-balra. Mindenki fehérben, maszkban. Légcsőtükrözéshez készülődnek.

Tulajdonképpen nem is vettem észre, mikor dugták le az ujjnyi vastag fémcsövet az öreg torkába. Hamar ment az egész, csak a hangra ocsúdtam:

— Itt nézzen bele, látja, az a jobboldali főhörgő, teljesen tiszta, szabad, jól látható. Kicsit lejjebb megyek, így. most látszik, hogy valahonnan váladék jön. Gyulladás lesz ez,..

A légcső szép piros. A fémcső végén kis lámpa: bevilágítja a levegő útját, azt a sok-sokágú fát, amely a tüdő- hólvagocskák lombjain át juttatja a vérbe az életet adó oxigént.

Talán tíz perc volt az egész. Az öreg felkelhet, beülhet a gurulószékbe, mehet fel az osztályra, lefeküdni.

*

A bronchológia melletti ajtóra kiírva: LÉGZÉSFUNKCIÓ. Csillogó szerkezetek mindenütt, csövek, pumpák, műbicikli. Kérdem, mit tudnak ezek a gépek?

— Keletnémet ez az ultrahangos aerosol, ez a gyógyszert egy mikron alatti nagyságú szemcsékre porlasztja. Belélegezve így eljut a legtávolabbi hörgőbe is. Ez itt egy magyar univerzális spirográf, méri a légzések térfogatát, a percven- tillációt. A bicikli a terheléses

vizsgálathoz szükséges, meghatározott munkamennyiség mellett vizsgáljuk a tüdő működését. Sokan szeretnének félrevezetni bennünket, de nem nagyon tudnak, többször mérünk, s kétszer ugyanazt nem képesek produkálni. Ha az eredmények eltérnek, a dolog gyanús. Ez holland gyártmányú spirográf, ezzel a tüdőben visszamaradt levegő mennyiségét mérjük elég bonyolult módszerrel. Itt a dán gyártmányú ASTRUP- készülék, nagyon okos, a folyadékok gázösszetételét, kémhatását, így a vér széndioxid és oxigéntartalmát is megmutatja. Itt egy cseh gyártmányú fo- tocellás oxigénmérő, a fülcimpára erősíthető, ez relatív értékeket ad . . .

Nemzetközi laboratórium. Gépek a világ minden tójáról — a szocializmus és kapitalizmus békés egymás mellett élése, itt minden a gyógyítás szolgálatában áll.

*

Utolsó noteszlapok:

Az épület, berendezések: 36 millió forint. Egy ágy fenntartása egy évben: ötvenezer. Fluktuáció nincs. Átlagos kereset az intézetben: 2588 forint. Középkóderek átlagos fizetése: 2757 forint. Szép. Újságárus bácsi. Nyugdíjas. Besegít a portára is. Büfé. Jakabhegy teteje, egy pillanatra. Esik. Betegek a teraszon dohányoznak. Nagy kert. Odaát a nővérotthon, szép szobák, olcsó. Kertészet. Sansavieriák, ibolya. Jó levegő, mérik. Hőerőmű nem, Fenyőillat.

*

Tüdőszanatórium? TBC gyógyintézet. Egyik sem. A hivatalos

név már Tüdőgyógyintézet. Hogy miért?

— öt esztendeje az elbocsátott betegeknek 65 százaléka j volt tuberkolózisos - mondja dr. Háber József, az intézet igazgató-főorvosa. - Tavaly ez a szám már 39 százalékra alakult. Jóval kevesebb a tüdő- í gümőkóros betegünk ma, mint valamikor.

— Ez a szám továbbra is ' csökken?

— Nem, úgy néz ki, hogy í egy időre állandósult. Néhány év múlva újból csökken majd j a frissen felismert betegségek száma.

— És a másik hatvan száza- i lék?

— A tüdő daganatos megbetegedései, másrészt egyéb, hegesedéssel járó légzőszervi betegségek: tályog, szilikózis, ' de megemlíthetjük a krónikus j tüdőgyulladást, bronchitist is. I

— A TBC még mindig sokéves gyógykezelést igényel?

— öt éve egy főre még csaknem száz nap ápolási idő ju- 1 tett, tavaly már csak hatvankettő. 1965-höz képest a be- ! tegforgalmunk 80 százalékkal nőtt. Az időben felfedezett, nem elhanyagolt TBC gyakorlatilag teljesen gyógyítható. Markáns, nagyhatású gyógyszerek vannak: Isonicid, Streptomycin, PAS, Rigenicid, Cykio- serin, Kanamycin, Etanbutol. Van egy igen drága, de nagyon hatékony gyógyszer a Rifambycin. Egy napi kezelés csak ezzel a ( gyógyszerrel száz forintba kerül. Külön bizottság dönt a fel- használás indikációja felől és ingyen bocsátják a rendelkezésünkre.

— A patyolatfehér bőr, a lázrózsák tehát. . .

— Igen, már a múlté. A be- j teg állapotában azonnal javu- I lás áll be, egy-két napon be- ! lül láztalan lesz, néhány hónap pedig esetleg meghozza a gyó- ! gyulást is. Persze, sok függ at- j tói is, hogy ürít-e bacilust az illető, vagy viszonylag enyhe lefolyású, körülírt folyamatról volt-e szó? De most is akad j olyan beteg, aki eltölt nálunk j egy évet.

— A szűrésnek milyen szere- ■ pe van a betegség visszaszorításában?

— Nagyon nagy. A világon a ! legfejlettebb nálunk a szűrő- | hálózat. A iakosság egy része i azonban nem veszi komolyon, nem jelenik meg. Pedig a gyeplőt egy pillanatra sem sza- í bad elengedni. Az megbosszul- | hatja magát.

*

Hans Castorp, Settembrini... j Trónfosztott királyok. Mihez kezdenétek most, az Isonicid, a i Rifambycin világában? Különös betegségetek azért él még, a kórházi ágyakon ószbajszú öregek, Jenő, János, Mihály bá- ; esik laknak, falusiak, munká- j sok, mérnökök, fiatalok, közép- j korúak, cigányok, „fehérembe- j rek", nők, férfiak — a betegség nem válogat.

A tüdőgyógyintézet mindig J érdekes, az emberek babonás I félelemmel emlegetik ma is . .. De nincs itt semmi babona. A szegény, fenéken-billentett műfilozófusok sincsenek már a színen. Megyei baktériumtenyésztő decentrum van, sokezer j dolláros szerkezetek vannak, ! tűk, csövek, a betegeket kívül- j belül megnézik, szúrnak, vág- ; nők, kiveszik, töltik, szívják, j fújják — meg kell gyógyulni, j nincs mese. Varázshegy. Közhely vajon? Mi c> varázslatos az alagsori csövekben, a kazánokban, hiányzó garázsokban, középkáderek fizetésében, kétszeri moziban, „szocialista”-nővér- ben, segélyekben, nyugdijakban, lottószelvényét vizslató kőművesben?

Varázslatos, mint minden kórház.

Kampís Péter

DUNÁNTÚLI NAPLÓ

Ax MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja.

Főszerkesztő: Mitzki Ervin

Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, Oü-11. Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 26-22, 20 óro után 12-80 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat.

Felelős kiadó: Braun Károly.

Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11. Telexszám: 12-320.

Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.

PÉCSI SZIKRA NYOMDA

Pécs, Munkácsy Mihály, utca 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső.

Terjeszti a Magyar Posta.

Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— forint Indexszám: 25 054

Öt éve halt meg Kodály Zoltán

OT EVE halt meg. Egy nemzet s vele együtt az egész zenei világ állt megrendültén sír jó nál. mely megfáradt, testet befogadta, de szellemi hagyatékát: alkotásait es eszmeit immár átadta azoknak a millióknak, akik a Farkasréti temető sírjánál váltak egy páratlanul gazdagon termő élet hagyatékának örököseivé. Az eltelt öt év alatt a hagyaték értékével együtt a felelősség mértéke is nőtt, s úgy vesz körül bennünket, úgy válik minden része zenei közéletünk , és gyakorlatunk vezérfonalává, hogy általa a távolodó idővel ellentétben, mindig közelebb érezzük a Mestert magunkhoz, s úgy idézzük őt ma is a nép nagy muzsikusát, nevelőjét, mintha valóban köztünk élne. Mindez olyan természetesnek tűnik. És emberinek is.

Azzal együtt, hogy jó magyar szokás szerint egyszerre őrizzük és osztjuk, magasztaljuk és vitatjuk az örökséget. Pedig Kodály az ember, a magyar, a zeneszerző, a neve'ő, a tudós, egy szilárd tömbből formált egyszerj jelenség volt és marad, aki első falujáróként hajolt le a faluhoz dallamot gyűjtve, de valójában egy nemzet szívverését hallgatva, aki bírálta nemzetének hibáit s egyszerre mutatta meg értékeit Zrínyivel, Kossuthtal hívott harcba a szabadságért és Széchenyivel együtt mondhatta: „Zenélő Magyarország nem volt, hanem lesz”. Berzsenyivel adta a nép ajkára a cselekvés jelszavát: Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csoda dolgokat! Arezzoi Guidot hívta a XI. századból segítségül, hogy a palántái iskola mezítlábas éneklő gyerekeinek utódjait, a mindenkori magyar iskolásokat olyan szilárd zenei talajra állítsa, amelyen állva az „éneklő ifjúság” megvalósíthatja az Ö zenei százéves tervét.

A múltba vezetett, hogy a jövőt formálja. A gyerekek kezét fogta, hogy a felnőtteket megnyerje. Nem ismert mást, csak közösségi ügyet. Ősi magyar alanyba oltotta az európai zenei évezrednek nemes hajtásait s ma már tőlünk kér új termőágat Japán és Amerika.

Ezért idézzük őt ma mind- any^an —, akik annyit tanultunk tőle — őt, aki annyit adott ennek a kétezeréves városnak is, amely így részese, őrzője és naponta megújítója a nagy ko- dályi örökségnek.

Pécset már régen zenei városnak nevezték. Oka és joga volt rá, hogy ezt a rangot viselje. S bár a régi hagyomány jó talaja lehetett egyszerre a konzervatívnak és az újnak is, ez a város sem váratott magára, hogy a Kodály által kijelölt útra,, a magyar zenei műveltség útjára lépjen. A keretek adva voltak, csak olyan muzsikusok kellettek, akik új tartalommal töltötték meg az adott és hagyományos formákat. Bizonyára nem ment köny- nyen. Legalábbis nem könnyebben, mint Pesten, vagy más városokban. Előbb születtek a művek, majd csatlakoztak a lelkes szakemberek s csak jóval később vert gyökeret a célhoz vezető rövid és jó magyar út, az új módszer. Pécs már kezdetben mindebből átvett valamit, s mindehhez hozzáadta a magáét.

A felszabadulás éve és ténye megpecsételi a magyar zenekultúra felépítését célzó kodályí koncepció és a fiatal demokrácia társadalmi-kulturális célkitűzéseinek szerencsés találkozását és további sorsát. Elérkezett a cselekvés ideje: Pécset éri a szerencse, hogy innen hirdeti meg a Mester zenepedagógiai elveit, mégpedig egy itt indított korszerű zenei kísérlet kapcsán.

1945 őszén három hónapot töltött Pécsett a város vendégeként, itt pihenve ki a budapesti ostrom ínséges izgalmait. A Ze- nekonzervatórium tanárai kísérletképpen megindították a zenei nevelésnek azt a módját, amely a hangszertanítás előtt zenei alapismeretekre oktatta a gyerekeket. Kodály „A magyar zenei nevelés” címen tartott előadásában értékelte a pécsi kísérlet tapasztalatait s rögzítette a zeneoktatással kapcsolatos elképzeléseit. „Csak az ének útján közeledhetünk valamely hangszer tanulásához.

Az első kötelesség tehát: a magyar zenei anyagot alkalmas módszerrel megtanítani. A hangszertanulásban is új utakra kell térni: a magyar muzsikából kell kiindulni. A magyar zenéből a nemzetközi zene megértéséhez könnyű út vezet, fordított irányban viszont nehéz, vagy semi- lyen. Máris megindult Pécsett egly olyan próbálkozás, melyhez hasonló a fővárosban nincs és amelynek döntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre. Ez az eljövendő magyar zenei műveltség.”

PÉCS következetesen tovább vitte a megvalósulás felé az itt termett gondolatot. Amikor 1953- ban a 70 éves Mestert háromnapos zenei ünnepségen köszöntöttük, már alkalmasnak találta az időt arra, hogy egy rádiónyilatkozatban összegezze tapasztalatait. „Úgy látszik most kezdik aratni, amit 7 évvel ezelőtt vetettek, mert ekkor kezdett a zeneiskola áttérni a zenei nevelés helyes útjára. Ezek a gyermekkarok is az új nevelési elv alapján alakultak s ez meghallatszik nemcsak a zenei biztonságban, hanem a hang szépségében is. Határozottan magas színvonalon vannak és a fővárossal nemcsak kibírják az összehasonlítást, hanem bizonyos tekintetben fölötte is vannak.”

Itt érdemes emlékeznünk arra, hogy ebből az alkalomból hangzott el először a felszabadulás után vidéken a Mester egyik legnagyobb alkotása a Psalmus Hungaricus. Ez az előadás egyszerre foglalta össze az addigi eredményeket, de vetette meg alapját a város zenei fejlődése további irányának is.

Amit 1945-ben a nagy nevelő vetett, azt hét évvel később a zeneszerző, műveinek megszólalása alkalmával learathatta. Az elmúlt negyedszázad zenei fejlődése városunkban is azon az úton haladt, amelyet Kodály koncepciójának és a népi állam művelődési politikájának szerves egysége jelölt ki. Az elődök munkája, a Mester útmutatásai nyomán, de főképpen egyre többször felhangzó nűvei —r, köztük a legnagyobbak hatására, az igényekhez felnövő lehetőségek s a lehetőségeket mór- mór szétfeszítő igények arról vallanak, hogy a mag jó talajba került Pécsett.

Mi elmondhatjuk, hogy Pécsett bevált a Kodály-módszer rövidebb és hosszabb távon is. Csak így valósulhattak meg a nagy közösségi és egyéni célok.

Szerencsésnek mondható ez a város, mert a Tanár úr vigyázó szeme, érdeklődő tekintete figyelte fejlődését. Látogatásai, tanácsai, kérdései, sőt nemes gesztusai nem múltak el nyomtalanul. Az emlékezés pedig számontartja azokat a momentumokat, amelyek a Mestert Pécshez és Pécset a zenéjéhez és munkájához kapcsolják.

Az öt éve eltávozott Mester koncepciója és annak beteljesítése a mi örökségünk és feladatunk. Az ehhez vezető utat, a módszert az ő szellemében — az adott feladatokhoz igazítva kell napról napra megújítva alkalmaznunk. Ha itthon élünk vele, úgy a saját céljaink érdekében kell eszközként alkalmazva, átlelkesítve korszerűen felhasználnunk, ha exportáljuk, akkor annyit mutassunk meg belőle a külföldnek, amennyi már itthon is megvalósult belőle.

Ha a Tanár Úr 100 éves tervét tekintjük, akkor még csak az út negyed részénél tartunk. Ehhez képest már nagyot léptünk előre, de itt-ott mégis keveset Pedig ha célt akarunk érni, akkor nap, mint naptönvizsgálatot kell tartanunk: hogy állunk célok és eszközök tekintetében. Mert a magyar zenei nevelés differenciált célja változatlan: a tömegeket érintkezésbe hozni az igazi, értékes zenével.

Ezért ma, amikor halálára emlékezünk, őt idézzük — bizonyára az ö akarata szerint is — tanításában, tetteiben, emberi példaadásában, de mindenekelőtt műveiben.

EZ AZ ÉV azonban nemcsak a fiaiálára, hanem születésének 90. évfordulójára való emlékezés éve is. Ezeknek az évfordulóknak jegyében indul el napjainkban az a Kodóly-hangverseny- sorozat Pécsett, amely márciustól decemberig fogia bizonyítani, hogy életműve tovább él és hat Janus Pannonius < árosának falai között. -A —