Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-04 / 54. szám
RÖVIDEN JUGO SZLÁVI ABA UTAZIK A PEAC. A PEAC labdarúgó csapata ma délután három mérkőzésből álló jugoszláviai portyára utazik. A PEAC az elmúlt évi főiskolás labdarúgóbajnokságon kivívott első helyéért kapta az MLSZ-től jutalomként a jugoszláviai portyát. A pécsi egyetemisták Pélmonostorcn és környékén játszanak mérkőzéseket. TÁRSADALMI TURAVEZETÖI TAN- FOLY AM. A Baranya megyei Természetbarát Szövetség szervezésében társadalmi túravezetői tanfolyam indul, melyen az alapvető túravezetői ismeretek elsajátítására nyílik lehetőségük o hallgatóknak. A tanfolyam március 14-én kezdődik, a foglalkozásokat keddi napokon az esti órákban tartják az MTS me- j gyei székházában. Jelentkezni tehet írásban a Természetbarát Szövetségnél (Megye u. 21.). MUNKAHELYI SPARTAKIÁD. Ebben ez évben is megrendezik a munkahelyi spartakiád üzemi, városi asztalitenisz és sakk versenyeit. A sakkversenyt március 12-én az AKOV székházban tartják. Az asztaliteniszezők versenye március 11-én lesz az Építők kultúrotthonóban. A versenyeken az üzemek, vállalatok, hivatalok dolgozói vehetnek részt. KOSÁRLABDA. Szombaton déiután a Műszaki Főiskola tornatermében folytatódnak a pécsi felsőoktatási intézmények férfi kosárlabda bajnokságának mérkőzései. Az első fordulóban az orvosok legyőzték a Közgazda- sági Egyetemet, a tanárképzős fiúk pedig nyertek a műszaki főiskolások ellen. Ma délután a jogászok az orvosokkal játszanak, a Közgazdasági Egyetem csapata a Műszaki Főiskolával kerül szembe. Mit hoz a tavaszi nyitány? Visszavágóra készül a Komlói Bányász - Döntetlent remélnek a pécsiek Diósgyőrben - Nehéz csatára számít a Pécsi Bányász Békéscsabán Vajon sikerül-e az őszi jó folytatás, sikerül-e a kék-fehér gárdának visszavágni a súlyos salgótarjáni vereségért. Erre kerestek választ a szurkolók és a szakvezetők. Lantos Mihály edző legénysége szorgalmasan készült és jó eredményekkel hívja fel magára a figyelmet. Legutóbbi két edzőmérkőzés más-más képet mutatott. A vasárnapi szellemes játékot szerdán vergődés követte. Nos, ha a hétvégi bányászrangadón a Nagymányok elleni teljesítménnyel rukkol elő a Komló, nem elképzelhetetlen a baranyai gárda sikere. — Bízom a győzelemben! — mondotta Lantos Mihály. — Sok múlik azon, hogy a sérültek rendbejönnek-e. Az új elképzelést megvalósító Tresch térdsérüléssel bajlódik, Juhász pedig zúzódóst szenvedett. Egy harmadik kérdőjel Orsós esete. Beszélek Sáros! edzővel és a magyar ifjúsági válogatottban mutatott játék alapján döntök afelől, hogy számításba veszem-e az összeállításnál, A lila-fehérek vasárnap Diósgyőrben kezdenek. Csütörtökön a szerdai kétkapus edzőmérkőzés után délelőtt és délután is volt edzés a Tüzér utcában. A délutáni foglalkozáson már megjelent Máté is, aki a héten mandulagyulladással ágynak dőlt. Bérezési dr. még mindig fájlalja a lábát, kérdéses, hogy vasárnapra; rendbejön-e. Tetézi a csapat összeállítási gondjait, hogy Rónai sincs rendben. Rajt a női kosárlabda NB l-ben Idegenben kezdenek a baranyai csapatok Március ötödiké a labdarúgás és a röplabda mellett a női kosárlabda NB I. rajtját is jelenti. Az első fordulóban a PVSK és a Szigetvári ÁFÉSZ is idegenben kezd. A PVSK az MTK-hoz, a Szigetvár a BSE csapatához utazik a fővárosba. A PVSK az elmúlt évben, mint oz NB I, egyik újonca kitűnően helytállt, a nyolcadik hely elérése nagyon szép eredményként könyvelhető el. Mit várhatunk 1972-ben? — Az alapozás csaknem végig zökkenőmentes volt — mondotta Mónfai Zoltán a csapat edzője — csak február végén I ikadályozta a munkát néhány Stékos betegsége, 1971-ben újoncok voltunk, de úgy tűnik, az idén nehezebb lesz a helyzetünk. Szerdahelyiné és Mol- nárné családi okok miatt rövi- debb pihenőre kényszerül, így helyükre fiatalok kerülnek a keretbe, akiknek még nincs megfelelő tapasztalatuk. Célkitűzésünk, hogy a 10, helynél ne végezzünk rosszabban. Elsősorban a hazai mérkőzéseken szeretnénk biztosítani a pontok többségét, és ehhez nagy szükség van szurkolóink biztatására. ' — Az MTK ellen milyen eredményre számít? — A kék-fehérek a negyedik helyen végeztek, nehéz dolgunk lesz. Különösebb győzelmi esélyeink nincsenek, szoros eredményt szeretnénk elérni. — Milyen összeállításban kezd a PVSK? Móróné. Presser, Russainé, dr. Csöngőmé és Verbőcziné. A játékosok közül a válogatott tagja, Verbőcziné mondta el véleményét: — Kevesen vagyunk, nagyon kell hajtani. Ha erővel bírjuk, akkor nem lesz probléma. Úgy érzem a kilencedik helyet megszerezhetjük. És mit várnak az 1972-es bajnoki évtől Szigetváron? — Szeretnénk megismételni az elmúlt évi szereplésünket — tájékoztatott bennünket Jenezer János edző, — Akkor kilencedikek voltunk, megfelelne 1972- ben is ez a helyezés. Keretünkben nem történt változás, sérültjeink közül többen meggyógyultok, akikre tavasszal már számíthatunk. Vasárnapi ellenfelünk a BSE esélyesebb a gyóVasárnap délelőtti PEAC—BVSC RÖPLABDA NB I. NŐI MÉRKŐZÉS A MŰSZAKI FŐISKOLÁN A PEAC lányok, a röplabda NB I. újoncai vasárnap mutatkoznak be a pécsi közönségnek. A BVSC ellen veszi fel a küzdelmet Pécsett az egyetemi csapat.* — A találkozót a Műszaki Főiskola új, korszerű tornatermében rendezzük — mondotta Bo- csárdi Albert, a szakosztály elnöke. — A Műszaki Főiskola készségesen adott helyet női csapatunk hazai mérkőzéseinek és heti két alkalommal edzés- lehetőséget is biztosított Reméljük, sikerül a csapat bemutatkozása. Dr. Czakó Gyula, edző a Mészáros, Kéri, Füzes, Kucsenda, Rózsa, Hegyi, Schönberger, Becker. Kari, Kovácsné, Rendek játékosokból választja ki a pá- lyáralépő csapatot Az együttes kulcsemberei, a leütök: Füzes, Mészáros, Schönberger, Kéri. Sok függ pillanatnyi formájuktól, teljesitményüktől. Az ellenfél, a BVSC az elmúlt évben az NB I. táblázatán az alsó régióban foglalt helyet A mérkőzés kimenetelét döntően befolyásolhatja, le tudják-e küzdeni a PEAC lányok az első NB I. mérkőzéssel járó izgalmakat Az NB ll-ben nem egy alkalommal kitűnő játékkal rukkolt elő a csapat. Az edző bizakodik; — A lányok becsületesen készültek, akarásukkal, lelkesedésükkel remélem, nem lesznek problémák és ha kijön a lépésük, kellemes meglepetést szolgáltathatnak. A PEAC—BVSC NB I. női mérkőzés 10 órakor kezdődik a Műszaki Főiskola tornatermében. Elómérkőzésként fél 9-kor a PEAC női utánpótlása, a serdülő és ifjúsági csapat játszik a Tecem Kupáért zelemre A fővárosi csapat ellen a következő összeállításban kezdünk: Varga, Hegedűs, Jer- szi, Jusits és Parragi. Hegedűs Mária, a többszörös junior válogatott, bizakodó: — Megfogadtuk a lányokkal, hogy a tavaszi szezonban hét győzelmet szerzünk. Lehet, hogy merésznek tűnik az elképzelésünk, de ilyen jól még nem volt együtt a csapat. L L Srígetrón remények. HegedOs: — Hél győzelemre számítok tavasszal- A védelemben és a középpályán szereplő játékosokkal nincsenek problémáink. Ropp — Hernádi. Solymosi, Konrád. Kincses I. — Kocsis, Kincses II. - játékosok alkotják majd Diósgyőrben a csapat hátsó és középső alakzatát - hallottuk Preiner Kálmán edzőtől. - A támadósort dr. Bérezési, Máté, Dóka, Tóth I. felállásban terveztem. A sérülések, a betegségek azonban közbeszóltak. A Dózsa labdarúgói szombaton reggel társasgépkocsival . indulnak Diósgyőrbe. Az ebédet Budapesten fogyasztják a játékosok, délután Gyöngyösön tévét néznek, s az esti órákban érkeznek, Diósgyőrbe. Hogy mi lesz az eredmény: — Döntetlennel már nagyon elégedettek lennénk - hallottuk a Dózsa vezetőitől. A Pécsi Bányász vasárnap Békéscsabán kezdi o tavaszi szezont. Nagy feladat vár a piros-feketékre, hisz o csabaiak hazai pályán rendkívül veszélyesek. 5-6000-es szurkolótáboruk félelmetes hangerővel buzdítja a csapatot. Az egy pont megszerzése már szép sikernek számítana a Bányász számára. Bartal, Ivanics és Appelshoffer sérülése felborította Kontha Károly elképzeléseit és változtatnia kellett az eredetileg tervezett csapaton, Békéscsabán a következő keretből állítja össze az edző a pólyára lépő 11-et: Schneider, Bogyai, Kelemen, Ta Hősi, Györkő, Palkovics II., Ficzkó, Mérei, Márton, Gerst- már, Rónai, Vessző, Makiári, Csordás. A kézilabda Dunántúli Napló Kupa mérkőzések ünnepélyes díjkiosztására pénteken este a pécsi kézilabdások hagyományos Meteor sportbálján az Olimpia étteremben került sor. Képünkön: a Dunántúli Napló főszerkesztője átadja a női I. osztályban győztes Bányász csapat kapitányának dr. Várnainé Szamos Tőréinek o szerkesztőség tiszteletdiját. Jégkorong VB 3^5 győIe|em a Csíkszeredái nyitányon MAGYAR GYŐZELEM AZ ELSŐ TALÁLKOZÓN A magyar férfi kézilabda válogatott pénteken este barátságos mérkőzést játszott. Magyarország-Hollandia 17:13 (7:7). Játékcsarnok, 400 néző, v.: Orosz, Kázmér (mindkettő csehszlovák). Góllövők: Vass S. (6, egyet hétméteresból), Harka (3), Káló, Varga. Adorján (2— 2), Simó és Takács, illetve Hiensch és Kaizer (3-3). Loef- fen (2), Cantelberg (2, egyet hétméteresből), Cras, Muyres, Kivit. A két csapat szombaton délután 16 órakor a Játékcsarnok- ban újra találkozik. A romániai Csíkszeredán pénteken délután a nemrég átadott, háromezer személyes fedett jégpalotában megkezdődtek az 1972. évi jégkorong világbajnokság C-csoportjának küzdelmei. Az 1800 négyzetméteres jégfelületen hét ország — Ausztria, Bulgária. Dánia. Hollandia, a Kínai Népköztársaság, Magyarország és Olaszország — válogatottjai mérik össze tudásukat a helyezésekért, valamint a világbajnoki középmezőnyt képező B-csoportba való jutásért. A világbajnokság megnyitó ünnepségei után a Magyarország—Dánia mérkőzéssel kezdődtek meg o 10 napos esemény küzdelmei. Válogatottunk biztosan vette az első akadályt, Magyarország-Dánia 11 :í J1:1. 4:0. 6:3). A magyar válogatott gyorsaságban és technikai tudásban egyaránt felülmúlta ellenfelét. Legközelebb március 6-án, hétfőn lép újra jégre, a kitűnő játékerőt képviselő bolgár együttes ellen. A SZÉKESFEHÉRVÁRI KÖNNYŰFÉMMŰ megvételre felajánlja KÉSZLETÉBŐL AZ ALABBI ARUKAT: 0 10 mm sodronykötél 500 kg 0 13 mm * 1500 kg 0 15 mm m 800 kg 0 18 mm n 1500 kg 0 20 mm n 2000 kg 0 20.5 mm n 563 kg 0 24 mm M 8000 kg 0 26 mm n 3145 kg 0 28 mm m 1298 kg 0 31 mm m 2112 kg 0 32 mm m 545 kg 0 33 mm » 4000 kg 0 34 mm m 1776 kg 0 37 mm m 1530 kg 0 44 mm m 5000 kg EGYÉB ADATOK: JK csupasz, MSZ 2646 6x37. Bővebb felvilágosítást 124-65 telefonon az Anyaggazdálkodási és Beszerzési Osztályon. RÁDIÓ, 7 TELEVÍZIÓ s o R SZÍNHÁZ MOZI A hét vége sportműsora SZOMBAT. MÁRCIUS 4. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Ércbányász—Helyi ipar. Ércbányász páíya, 13.00. PVSK—Steinmetz SE. PVSK pálya, 13.00. Röplabda: Terem Kupa mérkőzés: Steinmetz SE—öregfiúk, férfi csapatok, Egyetemi Tornacsarnok, 18.00. Kosárlabda: A pécsi felsőoktatási Intézmények mérkőzései. Műszaki Főiskola tornaterme. Jogászok—Orvosok, férfi csapatok, 14.00, Közg. Egyetem— Műszaki Főisk., férfi csapatok, 15.00, Komló Kupa mérkőzések: Komló, 14.00. Teke: NB I. mérkőzés: Gázmű— Pópa, Pécsi Építők pálya, 17.00. VASÁRNAP. MÁRCIUS 5. Lobdarúgás: NB I. mérkőzések: Komlói Bányász—Salgótarjáni Bányász, Komló, 15.00. Diósgyőr—Pécsi Dózsa, Diósgyőr, 15.00. NB I. tartalékmérkőzések: Komlói Bányász—Salgótarjáni Bányász Komló. 13.00, Diósgyőr—Pécsi Dózsa. Diósgyőr, 13.00. Előkészületi mérkőzés: Véménd—BTC, Véménd, 13.00. Röplabda: NB I. mérkőzés: PEAC— BVSC, női csapatok, Műszaki Főisk. 10.00. Terem Kupa mérkőzés: PEAC ifik—PEAC serdülők, lány csapatok, Műszaki Főisk. 8.30. Vörös Meteor Élelmiszer ifik—Építőipari Technikum, fiú csapatok, Egyetemi Tornacsarnok, 8.00. Cserdi—Vörös Meteor Élelmiszer ifik, fiú csapatok, Egyetemi Torna- csarnok, 8.50. Előkészületi mérkőzés: PEAC—Kaposvári Dózsa, férfi csapatok, Egyetemi Tornacsarnok, 8.40. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: MTK—PVSK, női csapatok, Budapest. 10.40, BSE—Szigetvári ÁFÉSZ, női csapatok, Budapest, 11.00. Komló Kupa mérkőzések: Komló. 9.00. Birkózás: Területi ifjúsági kötött és szabadfogású egyéni bajnokság ver- mnye, PVSK csarnok, 10.00. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bohémélet (este 7 órakor). Tímár-bérlet. Kamaraszínház: Kamarabalettek (este fél 8 órakor). HANGVERSENY Duna székesé — művelődési ház: Sopiane Kamarazenekar hangversenye, ifjúsági bérlet (reggel 8 órakor). Sellye — művelődési ház: Sopiane Kamarazenekar ifjúsági hangversenye (délután 2 órakor).. MOZI Park: Osceola (4, «7, #9). Petőfi: Mouret abbé vétke (4, 6, 8), Kossuth: Osceola (10, 12). A legszebb férfikor (f3, f5). Mouret abbé vétke (f7, f9). Fekete Gyémánt: Hűtlenség olasz módra (4, 6). Jószerencsét: Egy az ezerhez" (5, 7). Rákóczi: Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem! (5, 7). Május 1.: Alphaville (fó). Harkány: Furcsa pár (7). Mohács: Csipkerózsika (fó). Lefelé oz úton (f8). Sellye: Hahó, öcsi! (7). — Siklós: Stan és Pan, meg a hölgyek (7). Szigetvár: ördögcsapot (6). ... és hamarosan a sötétség (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! t A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 7.45: Akvaristák műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Lányok, asszonyok. — 8.45: A Filharmónia Fúvósötös Mo- zart-hangversenye. 9.49: Miért szép mesterség? Riport. 10.00: Hímek, időjárás. t0.05: Rádfószínház. Határidő- napló. Rádiójáték. — 11.03: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. — 14.00: Négy levél. Jegyzet. 14.10: A dzsessz kedvelőinek. 14.25: Új zenei új$ág. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 15.55: Reklám. 16.00: 168 ára. Közben 17.00—17.05: Hírek, időjárás. 17.30: A világirodalom humora. Gogol: A per. Jelenet. — 18.00: Népi együttesek műsorából. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: öt perc sport. 19.30: Közvetítés o Kecskeméti Katona József Színházból. A buborék. Komédia. 21.31: Székely Mihály operafelvételeiből. 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Sporthírek. 22.20: Ritmus és melódia. 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—1.58: Melódiákoktól. — Közben 0.55—1.00; Hírek, időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Nóták. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.00: Hírek. 9.03: Az elvált asz- szony. Részletek Fali operettjéből. — 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.50: .Jelképek erdején át” (ism.). 12.00: i Jelenő Obrazcova és Wieslaw Och- man énekel. 12.30: Kitágult törzsasztal Az érzelmek stratégiája. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Rossini—Respighi feldolgozása: A bűvös bolt — balettszvit. — 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 15.00: Bács-Kiskun megye bemutatkozik Budapesten. — 15.30: Közvetítés a Rába ETO—Újpesti Dózsa idénynyitó bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00; Hírek, időjárás. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Balás- házy János emlékezete. 16.30: Közvetítés a Rába ETO—Újpesti Dózsa idénynyitó bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 16.50: Gabi. Rádiójáték, L rész. 17.37: Bach: G-dúr partita. — 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Kóruspódium évadzáró hangversenye, II. rész. — Közben kb. 18.55: öt perc sport. Kb. 19.00—19.15: Jó estét, gyerekek! Kb. 20.00: Esti krónika, II. Kb. 20.25: öt perc sport. Kb. 20.30: Új könyvek. Kb. 20.33: Népdalcsokor. 21.10: A Szolnoki Szigligeti Színházban. Riport. 21.25: Louis Armstrong és a Sy Oliver kórus felvételeiből. — 21.45: A titkos fiók. Rádiójáték. — 22.25: A szegedi szimfonikus zenekar hangversenye. Közben 23.00—23.15: Hírek, időjárás. 23.41: A penzancei kalózok. Részletek Sullivan operettjéből. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 16.00: Hírek, időjárás, 16.05: Slmán- dy József énekel. 16.45: A komplex program és a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok. 16.55: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: A szovjet zongoratrió hangversenye. 19.35: A Stúdió 11 játszik. 20.10: Dalok. — 20.31: Új Bach-lemezeinkből. 21.50: Román dzsesszfelvételekből. — 22,15: Portrék az operaszínpadon. Mozart: Figaro házassága. — A grófné. 23.00 —23.15; Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor, — Egy kicsit nekem — egy kicsit neked. — Zenés összeállítás 18.10: A legújabb Petőfi-kutatásról. Dr. Takács József írása 18.15: Esti dalok 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Mario Lanza lemezeiből 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Hallgatóink kérésére. — Próza, zene, vers 19.30: Német nyelvű műsor. — A hét eseményeiről. Neue Zeitung előzetes. Szombat esti muzsika 20.00; Műsorzárás, MAGYAR TV. 9.30: Műsorismertetés 9.31: Radar. — Ifjúság! érdekvédelmi műsor (ism.) 10.00: Az utolsó mohikán (Ism.) 11.25: Jogi esetek (ism.) 12.05: Tájak, városok, emberek. Rabszolgák a 20. században (ism.) 14.48: Műsorismertetés 14.50: Reklámműsor 14.55: Rába ETO—Újpesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése 16.50: Michal úr kalandjai. 9. A nőrablás 17.20: Hírek 17.25: Hétköznapi történet Tévéfilm, I. rész (ism.) 18.15: Reklámműsor 18.25: Magyarország kisvasútjai. 3. A bugaci vasút 18.50: Hatalmasságok maszk nélkül. 4. Nehéz idők 19.15: Cicavízió 19.30: Tv-híradó 20.00: Köztünk maradjon! Tabi László ötperce 20.05: Friedrich Shiller: Stuart Mária — szomorújáték, két részben 22.25: Tv-híradó — 2, kiadás 22.35: Éjszakai előadás. — Hamu és gyémánt. Lengyel film. JUGOSZLÁV TV. 15.15: Falu parasztok nélkül. 15.45: Népi muzsika. 16.30: Jugoszláv kosárlabda-bajnokság Olimpija—Lokomotiva. 19.00: öt plusz — kvíz gyermekeknek, 19.45: Rajzfilm. 20.30: őfelsége adjutánsa — szovjet játékfilm. 22,00; Műsor külföldi produkciókból« 4 * I