Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
8 DUNANTŰU NAPLÖ 1972. március 26. VIETNAMI TAVASZ Késő délutánra jár az idő, nép- telen a hanoi városi tanács épülete. Egyedül a nemes egyszerűséggel berendezett elnöki szoba lakója nem ment haza még. Valaha orvos volt, később partizán, közigazgatási szakember, s nemegyszer mindhárom együttvéve. Harc a francia betolakodókkal, a légelhárítás megszervezése az amerikai bombázók ellen, kitelepítés,.. Milyen súlyos napirendek szerepeltek már e falak között! Az elnök az eredményekről beszél. Arról, hogy a néphatalom kezdete óta átalakították a fővárost. Míg korábban csak hivatalnok és kereskedő- város volt Hanoi, most termel is. A hajdani 5000 munkással és 30 000 kézművessel szemben jelenleg 200 000 ipari munkása és 60 000 kézművese van a fővárosnak. A régi nyolc helyett ma 200 gyárban folyik a termelés. A lakosság száma 1,2 millió, s noha évről évre nő a lakásépítés üteme - 1970-ben 30 000, 1971-ben 40 000 négyzetméter lakás épült, s 1972-ben 180 000 négyzetmétert építenek — a szaporulatot nem győzik sem lakóházzal, sem iskolával, s egyéb, szociális és kommunális létesítménnyel sem. Erről a problémáról, s ezzel összefüggésben a születésszabályozás szükségességéről nyíltan beszélnek, s nem is eredménytelenül, de — mint az elnök elmondja — itt sokféle, gáttal kell megküzdeni. A többi között azzal a hagyománnyal, hogy „vietnami család nem lehet meg fiú nélkül". így aztán nemegyszer előfordul, hogy már van hat lány, s következik az újabb szülés — a fiúért. A végrehajtó bizottsági és a ta nácsüíések fő napirendi pontjai: termelés, rend, harckészültség. Az utóbbinak döntő szerepe volt abban, hogy az amerikai bombatámadások idején emberéletben viszonylag kevés ká' esett. Elpusztult viszont 8000 lakóház, raktárak, közlekedési objektumok. De meglakoltak a támadók is: Hanoi légiteréből 260 repülőgép nem tért vissza támaszpontjára. Az utcákon egyébként ma mór csak kútgyűrű alakú, földbesüllyesztett egyszemélyes fedezékek, s az óvóhelyek feketén ásító nyílásai árulkodnak a háború jelenlétéről, no meg egyes kerítések tövében a homokzsák mellvédek. Nem kétséges azonban, hogy a békésen kerékpározó, mosolygó emberek — ha kell — pillanatokon belül harci osztaggá állnak össze, mint már annyiszor küzdelmes történelmük folyamán. A világ bármely városában, s főként fővárosában járva a házigazdák szívesen kalauzolják a vendégeket különböző történelmi emlékművekhez, híres középületekhez. Hanoi azok közé a városok közé tartozik, amelyeknek sok évszázados építészeti kincseit — több, mint ezer éves város — történelme folyamán rendszeresen pusztították az idegen hódítók, s még a második világháború utón is pusztultak e felbecsülhetetlen értékek. Hanoiban tehát kevés sértetlen műemlék akad, viszont annál nagyobb hatást tesz a látogatóra egy új történelmi létesítmény, a Vietnami Hősi Halottak Emlékműve. Hanoi népe 1958-ban kezdte építeni. Az emlékművet gyönyörű park veszi körül, s nagyobb évfordulókon a főváros lakossága virágcsokrokat és koszorúkat helyez el a talapzatnál. A külföldről érkező vendégek és küldöttségek szintén ennél az emlékműnél fejezik ki tiszteletüket a vietnámi nép hősei iránt. Ottjártakor koszorút helyezett el a magyar párt- és kormány- küldöttség is. Tojásgyár Trai gaban Hanoi jellegzetes épületei között feltűnő hazai hasonlatosságot mutat egy városszéli, gazdasági épület- sor. Mint hamarosan kiderül, a hasonlatosság egyáltalán nem véletlen. A VDK, sőt a trópusi vidék első iparszerű baromfitelepén vagyunk, amely maqyar szakemberek irányításával épült, és működik. Ketten közülük — Gál Béla szaktanácsadó és dr. Czá- rán György állatorvos - ma is itt dolgoznak, s a magyar párt- és kormányküldöttségnek azt jelenthették, hogy eredményesen teljesítik a megbízatást. A VDK jelenlévő gazdasági vezetői hangsúlyozták, hogy az élelmiszer- ellátásban nagyon sokat várnak a magyar segítséggel épült teleptől. A várakozás eddig messzemenően jogosnak bizonyult. Az Uraiújfaluból szállított első, 31 ezer 800 naposcsibéből álló szállítmány 1971. március 3-án érkezett meg, azóta további 41 ezer 699 tojóhibrid csirkét fogadtak a hanoi telepen. Az első „utasok” már termelnek, hat hónap alatt tojónként 120 tojást adtak, s egy éven át 200-at várnak tőlük. Kitűnően vizsgáznak az ugyancsak Magyarországról érkezett tojások és keltetőgépek is, hiszen az első keltetési arány nem kevesebb, mint 83,4 százalék. A vietnami vezetők mindenekelőtt a magyar szakemberek tudását, önzetlen segítőkészségét említik, ők pedig a helybeliek igyekezetét, felelősségtudatát dicsérik. Bemutatják a főmérnököt, aki a telep technolóoiá- jának tanulmányozása céljából Magyarországon járt, s amíg folyt a szerelés, nemcsak irányított, de egyúttal kétkezi szerelő-mindenese is volt, A keltetőgéoek egyik őréről, egy kislányról pedig azt jegyezte meg Gál Béla, hogy a keltetés ideje alatt egyszerűen nem mozdult el a berendezés mellől, ott is aludt. . . A beszélgetés során kitűnt, hogv a házigazdák igen nagy reményeket fűznek az iparszerű baromfitartáshoz. A mostani kapacitás évi tízmillió tojás termelését teszi lehetővé, de ennek rövidesen a kétszeresét akar- iák előállítani, s újabb hasonló telje- S'tményü telepeket is létre kívánnak hozni. Az irodaépület egyik helyiségében a teiep tervezett végleges képének makettje áll. A hatalmas terepasztalon a helyiek gyakran halainak a makett fölé, szívesen tervezik a jövőt, annál is inkább, mert biztosak benne — nem utolsósorban a magyar segítség révén —, hogy a tervből feltétlenül valóság lesz. Hirtelen csatornafedöknelc nézné az ember, Hanoiban azonban egyszemelyes fedezékeket tartanak az utcák mentén a betonlányérok Úton északra Ha repülőgép hasítja az eget, itthon fel sem pillant az ember. Vietnamban egészen más érzéssel hallgatja ezt a zajt, noha tudja: a harcok jelenleg délen folynak. Mi északnak indultunk, de a háború jelenléte sajnos itt is végigkísért bennünket. mek, a Honga-i bánya pedig az ország feketeszén bázisa. A régi francia adatok a szén mennyiségét 22 milliárd tonnára becsülték. A valóságban ennél még nagyobb szénva- gyonról van szó, amelynek értékét növeli, hogy a világ leqiobb szenei közé tartozik, s főként külszíh' fejtéssel bányászható. A bányavidék a vietnami munkásmozgalom bölcsője is. A bányászok már 1886-ban fegyvert fogtak hajcsáraik ellen. A sokat tapasztalt munkásemberek kü'önösen iái tudják értékelni az önzetlen baráti seg'tscget, a magyar nóp, a magyar munkástesvérek se- ottségét. Nem véletlen, hogy az egyik 'egforróbb hangulatú naggyűlésre — amelyen Fock Jenő e'v'ó's. a maavar nórt- és kormányküldöttség vezetője kétszer is szót kért - éppen n Honga-i bányászok körében került sor. A Trci-ga-i baromfitelep t Az út menten végig a francia gyarmatosítók itt maradt beton erődjei meredeznek, Flaiphong városában és a Honga-i bányavidék területén pedig lebombázott üzemek, szétron- csolt vasutak, szétlőtt vasúti kocsik árulkodnak az amerikai agresszorok tetteiről. A települések adatai közé itt úgy beletartozik az amerikai berepülések és a lelőtt gépek száma, mint a világ más területein a lakosságra, vagy a kommunális ellátott- sóara vonatkozó adatok. Haiphong fölé például 6300 berepülés történt eddia. s 1964 augusztusától 1971 áprilisáig 261 gépet semmisítettek meg. Ez a vidék a VDK ipari centruma, itt találhatók a legjelentősebb üzeA bányavidéktől nem messze kezdődik a világ egyik csodájaként szá- montartott Ha Long-i öböl. Természeti szépsége leírhatatlan. Mintegy háromezer szikla emelkedik ki a vízből, köztük kisebb-nagyobb kapuk a tengeren, körül a partokon pálmaerdők, örök nyár, csend, nyugalom. Azt persze nem lehet elfelejteni, hogy ezt az öblöt is amerikai bombák fröcskölték, hogy e tartomány fölött T72 qépet lőttek le a vietnami légelhárítók, de most, a nyugalom perceiben mindennél erősebben hajlik a képzelet arra, hogy a pálmaerdők közé üdülőket, fürdőhelyeket álmodjon, a légvédelmi ágyúkkal és géppuskákkal felszerelt naszádok helyére békésen ringatózó vitorlásokat, odaálmodja a béke, a ritka természeti szépség, a pihenés szigeteit.- Ezek nem álmok hanem tervek — mondták vietnami barátaink, — Tisztában vagyunk a vidék páratlan adottságaival, s felépülnek itt az üdülők, lesz még ebből világhírű pihenő, kiiándulóhely. Hihetetlen következetességükre, körültekintésükre utal, hogy amennyire a lehetőségeikből futja, máris tesznek ezért a jövőért. Az öbölben van például egy sziqet, amelyen rengeteg majom él. Amellett, hogy gyógyászati célokra hasznosítják őket, idegenforgalmi látványosságnak sem utolsó ez a természetes óllatkert. S hogy ez megmaradjon, noha az élelemnek nem állnak bőviben, komoly költséggel óvják gz állományt, ide még akkor is biztosítottak takarmányt, amikor az árvíz a termés nagy részét tönkretette az országban, s főleg ez“n a vidéken S hogy mikor készül el az üdülőtelep? Ezt pillanatnyilag senki sem határozza meg, annyi azonban bizonyos1, mondták a vietnamiak, hogy az első " meghívottak között feltétlenül lesznek magyarok. A többi között azért is, mert a tervező munkában naav szerep vár a manvar szakemberekre. Megtisztelő, méltó feladat lesz. Magyarok között Hanoi szállodánk halijában mar az e'ső este nem kis meglepetéssel és örömmel hallottuk innen is, onnan is a magyar szavakat. Mint kiderült, az épületben valóságos kis magyar kolónia lakik, azok a maqyar szakemberek, akik, tanácsadóként, szakértőként hosszabb-rövidebb időt Víet namban töltenek. Különösen egy hatalmas termetű, jókedélyő, ötvenöt év körüli férfit nem volt nehéz észrevenni. Béla bácsinak híviák a pincérek, a gyerekek, de iái ismerik a főváros, sőt, a VDK legfőbb vezetői is. Teljes nevén Gál Bélának hívják, s mielőtt a Trai-gai-í toiásovár szaktanácsadója lett, a gödöllői agrártudományi egyetem tangazdaságán volt osztályvezető. — 1963-ban jöttem először Vietnamba — mondia. — Az volt a feladatom. hogy előkészítsem az ipar- szerű baromfinevelés meghonosítását. Előadások sora következett, a tartományok vezetői foglaltak helyet a halloatóság soraiban. Nemeqyszer megtörtént, hogy kora reggeltől hajnali négy óráiq faggatták a magyarországi tapasztalatokról, módszerekről. A leszdftó sárkány öblének egy csodálatos részlet« — Nehéz napok voltak — emlékezik — de a hihetetlenül nagyfokú érdeklődés, a mindenütt megnyilvánuló barátság, szeretet elűzte a fáradtságot. S volt egyéb is... Még ma is megbicsaklik a hangja, amikor az első hanoi bombázás emlékét idézi. Az utcán jártak, amikor megszólaltak a szirénák, de már a fejük felett is voltak az amerikai légi kalózok. A falhoz lapult, s mikor elhalkult a robbanás döreje és felnézett, a szeme könnybelábadt a látványtól: kísérői, s ismeretlen ha- noiak a testükkel alkottak körülötte fedezéket, . . Elutazása llőtt megkérdezték: — Miután megismertette velük a nagyüzemi baromfitenyésztést, s igen eredményes előadónak és agitátornak bizonyult, vállalja-e, hogy mindannak a megvalósításában is részt- vesz, amiről előadásaiban beszélt? A válasz 1970. évi, újabb vietnami küldetése volt, ami máig is tart. Azóta létrejött az. első nagy teljesítményű tojásgyár, s már újabb telepek létesítését tervezik. Időközben kiutazott a felesége is. Egyelőre két és fél év további vietnami tartózkodás szerepel tervében, de — mint mondja — járt már nála a DNFF képviselőié is, érdeklődött a baromfitelepek felől, s megjeavezte, hogy hamarosan náluk is szükség lesz ilyenekre .., * Vékonytermetű, energikus fiatalember Bánvölgyi István, a Vízgépészeti Vállalat mérnöke. Szemlátomást szerelmese a szakmajának. Lelkesen magyarázza, hogy hány hidroglóbuszt építenek, s ennek mekkora a jelentősége Hanoiban. A vizek ugyanis fertőzöttek s különösen az új lakótelepeken jelent majd óriási előrehaladást, ha elegendő mennyiségű és jó minőségű ivóvízhez jutnak majd. Nem is nyugszik, amíg el nem csal a Kim-lien-ről elnevezett új lakótelepre, ahol vietnami munkások betonozzák a 31 méter magas, 200 köbméteres hidroqlóbusz alapját. A vállalattól egyelőre csak ő tartózkodik kint, s bizony, mondja, az egyedüllét nem könnyű. Főleg családos embernek. A feladat szépsége, nagysága azonban feledteti a nehézségeket. S nem kevésbé ösztönző az az igyekezet, amivel a vietnami munkások végzik a kitűzött programok végrehajtását. Mint mondja, a toronynak március közepére állnia kell, s egy- ízben megjegyezte, hogy milyen szép is volna, ha április 4-re, Magyarország felszabadulásának ünnepére megindulhatna a vízszolgáltatás. ♦ Néhány nap múlva azt már megszoktuk, hogy itt-ott magyar szót hallunk, ekkor azonban egy huszonöt év körüli, mosolygós fiú azzal lepett meg bennünket, hogy remekül megérteti magát a vietnamiakkal. — Szász Dénes vagyok — mutatkozott be. — A hanoi egyetemen tanulom a vietnami nyelvet. Közqazdáságtudományi egyetemet végzett Budapesten, s utána jött — . három évre - Vietnamba. A csere nem mindenkit hozna lázba: otthon |ó áhás, jó fizetés, remek szórakozási lehetőségek, kint pedig — diplomával a zsebben — munka es tanulás, több, mint bármikor. Főként a nyelvet tanulja, de mint közqazdász is gyakran szerepet kap, főként üzemszervezési kérdésekben kérik a tanácsát. — Igazán eredményesen segíteni akkor lehet — mondja — ha minél alaposabban ismerjük annak helyzetét, akinek segíteni akarunk. Magyar- ország eddiq is nagyon iól választotta meg a segítés módjait, s nyilvánvalóan ennek is nagy szerepe van abban, honv a magyaroknak itt nagy a becsületük. Kovács Ferenc
