Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-24 / 71. szám

Halálozás Megrendüléssel tudatjuk mindazok­kal* akik ismerték és szerették, hogy SZEMZŐ MARTON ny* gépszedő 1972. március 22-én j hosszú betegség után csendesen el- | hunyt. Temetése f. hó 27-én, hétfőn j délután 1 órakor lesz a központi ! temető Szt. Mihály kápolnájából. A j gyászoló család. A Pécsi Szikra Nyomda vezetősége, párt-alapszervezete, szakszervezeti \ bizottsága és dolgozói megrendült ; szívvel tudatják, hogy SZEMZŐ MÁRTON B?y. gépszedő elvtársuk és munka­társuk 1972. március 22-én 59 éves korában csendesen elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A vállalat vezetősége, társadalmi szervezetei és dolgozói. Fájdalommal tudatjuk, hogy FERENCI JÓZSEFNÉ Hofbauer Julianna csendesen elhunyt. Temetése március 27-én du. 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett férj, édesapa, após, nagyapa és vő* DR. BOKOR IMRE mohácsi lakos, hosszú szenvedés után 68 éves korában elhunyt. Temetése 24-én, pénteken du. 15 órakor lesz a mohácsi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tuda­tom, hogy drága já férjem, testvér, sógor, nagybácsi és kedves rokon, ADAMIK ANTAL villanyszerelő mester, 64 éves korá­ban, hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 27-én, hétfőn du. fél 2 órakor lesz a központi temető­ben. Gyászoló felesége és a rokon­ság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett kisfiúnk, CSIZMADIA GABORKA 10 hónapos korában, rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése 1972. március 27-én 2 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Gyászoló szülei, nagyszülei és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám és nagy­apám, GÁSPÁR GYÖRGY MÁV nyugdíjas, életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése március 27-én fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik szeretett fér­jem, édesapáin, apósom, nagyapánk, STEIBLER KAROLY temetésén részt vettek. Külön köszö- netünket fejezzük ki a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vezetőségének, szak- szervezeti bizottságának, a gépészet dolgozóinak, a vállalati dolgozóknak, a IV. sz. Bölcsőde vezetőjének, dol­gozóinak, a HVDSZ megyebizottsá- gánck, a Vll/a. oszt osztályfőnöké­nek, osztálytársaknak, a Szövetség u. lakóinak, akik megjelenésükkel, ko­szorúk, virágok küldésével fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen férjemet és édesapánkat, IFJ. SZEDELI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték. Külön köszö­netét mondunk a KBSK vezetőségé­nek, dolgozóinak, rokonoknak, isme­rősöknek és szomszédoknak, akik ko­szorúval és virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Gyakorlott géptervező ál­lást változtatna. Válaszo­kat: „Pécs és környéké” jeligére a Bem utcai hir­detőbe. _____________ __ F érfi adminisztratív mun- Kát vállalna. „Gépírni uidó” jeligére a Hunyadi úti hirdetöou. Pénztárkönyvem vezetésére nyugdíjas főkönyvelőt vagy adótisztet keresek. „Tele­fonnal rende.kezök előny­ben” jeligére a Sallai ut- cai hirdetőbe. Lakatos művezető állást változtatna. „Gyakorlat” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. _________________________ B etegség miatt asztalos­segédet azonnal felveszek. F'setés megegyezés srer'nt. Piriii g a • talos l éc idvar^ Dózsa Gyó.gi Uoca ö«. s~. Elcserélném másfélszobás, uránvárosi lakásomat táv- tütéses másfelesre, vagy ugyancsak távfűtéses egy- szoba étkezősre. „Prima kandalló” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. _______ K AGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kaphatói V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. A belvárosban üres albér­leti szoba, konyhát keresek április 1-el. házaspár. — ..Kereskedelmi dolgozó” jeligére a Sallai u. hir­detőbe.____________________ Házaspárt vagy egyedülálló személyt lakásért eltarta­nék + készpénz. „Ven­déglátóipari dolgozó” jel- gére a Sallai utcai hirde­tőbe. —­Fiatal 1 gyermekes házas­pár üres külön bejáratú szoba, konyhás albérletet keres. Egy év előre fize­téssel is lehet. „Nyugalmas otthon” 'jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ___ _ D olgozó házaspár kettő kislánnyal külön bejáratú albérleti szoba, konyhát keres a III. kerületben. ..Andrea” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Bontásból három szobára parketta, 500 nagyméretű cserép. I. kei-. Tégiaház dűlő 2. Panelgyár mellett. Fuvaros.______________________ j Kombinált szobabútor ol- I csőn e;auó. Ugyanott kis­gyermek gondozását vál- 1 iálom. Citrom utca 2. Érdeklődni: egész nap. üzemképes AT 403 tele­vízió és Porex porszívó ol­csón eladó. Pécs, III. kér. Dr. Berze Nagy János u. 9/A. I. em. 3. Kosa. Ebédlő (Chippendale) típus i2 db-os eladó. „Igényes G3384” jeligére a Buda­pest, Felszabadulás téri hirdetőbe.____________________ E ladó jó állapotban lévő használt parketta és tégla. Pécs, Hl. Tiborc u. 78. 28 levelű Oliver tárcsa eladó. Szigetvár. Temes­vári u. 10, Varga. Eladó vemhes üsző (8 hó­napos). Szabadszentkiráiy, Fő u. 56. Eladó két pár boxkesztyü. Marx út 26.Kovác.s. üj, kétkerekű gyermek- bicikli eladó. Vak Bottyán u. 21.. felső csengő. 17— 18 óráig. Tesla B 4-es magnó jó állapotban eladó. „Jó vé­tel” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Hordozható cserépkandallö eladó. „700” jeligére a .-ru'ai utcai hirdetőbe, 2 db szárnyas, használt ablak eladó. Pécs, Ady Endre utca 19. Jó állapotban lévő háló­bútor ágybetéttel eladó. Kertváros, Pannónia u. 20% f Kertes, kettő aeobáa es*­látii ház beköltözhetően i eladó. Pécs, Torda u. 46. * Orffin, hétvégi telek eladó. | Érdeklődni: szombat, va- j sámap Komló, Hársfa utca 13. I 800 négyszögöl szőlőnek való főid a harkányi he­gyen megosztva is eladó. Érdeklődni: Harkány. Kos­suth U. 43. Mezöszél utcai I. emeleti, IVa szobás, ultramodern, szövetkezeti lakásom, azon- na* beköltözhetően eladó. Ajánlatot kérek „Márciusi megbeszélés” jeligére 8 Hunyadi úti hirdetőbe. Szoba, konyhás lakást vennék. „Lehet komfortos is” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ____________ E ladó Zók (Bicsérd) Nyak­vágó dúló 848 négyszögöl szőlő és 1000 négyszögöl szántó terület. Egyszobás, teraszos pince, mely gom­batenyésztésre is alkalmas. Érdeklődni: Baksa, Rákó­czi Ferenc. Tel. 0. de. 8—11 óráig. Két útról megközelíthető szőlő és víkendtelék 658 négyszögöl egyben vagy két részben alkalmi áron eladó. Megtekinthető va­sárnap, kedd, csütörtök du. 3—6-ig. Bállcs út 30. sz. — Előszobafal készítésére alkalmas műbőr (lakk) 280 Ft/m helyett 100 Ft/m. Pécsi ÁFÉSZ borboltja, Rákóczi út 16. (*> —* Megérkeztek! A Trevira puló­verek, kötöttruha és kosztüm külön­legességek, valamint színekben a modem női divattáskák. Marcsi Di- vatboit* Kossuth Lajos u. 65. sz. (x) Födém-, hang-, hő- és előszigetelő munkákat rövid határidőre vállal A B. M. TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VALL Telefon: 12-28; 25-72. — Károlyi építésvezető. Nagy csillárvásár a Centrum r\ ,-t Áruház műszaki osztályán HANGULATLAMPAK ALLÖLÄMPÄK CSILLÁROK (2—5 ógúak) 130—300,— Ft ig 400—800,— Ft-ig 300—920,— Ft-ig Fiatal gyermektelen orvos- házaspár üres albérleti ■ szobát keres, szabad kony­ha és fürdőszoba haszná­lattal. „1938” jeligére vá­laszokat a Sallai utcai hir­detőbe kérjük. Elcserélnénk belvárosi, I. emeletes, modern, két szo- | ba, lakókonyhás, gázfűté- I ses lakásunkat hasonló v. nagyobb Magaslati úton lévő garázsos lakásért. „Nyár” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe'. Kettő szobás, távfűtéses lakásom elcserélném há- romszobásra. „Földszintes” jeligére a Sallai utcai hir- detöbe. Budapest, Pozsonyi úti la­kótelepen lévő iVz szobás, távfűtéses lakásomat elcse­rélném hasonló pécsire, r- „Nyári csere” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném ledinai PIK komfortos, nagy lakásom PIK egy szoba, konyha, éléskamrás lakásért. Nem hegyen. Endre u. 13/1., alagsor 1. ajtó. Szorréék. adásvétel Vennék fekete külföldi műszőrme bundát 50—52 méret. „Bunda” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Üzemképes Pannónia var­rógép eladó. Márton utca 16. sz. Varga. EGY LÓ ELADÓ. Érdeklődni : Fajtakísérlet! Állomás Eszterág. Telefon; Szalánta 4. 120 LITERES VILLANYBOJLER március 30.-i szállí­tásra előjegyezhető. Pécsúj hegyi „Szuperéit’" ABC-ben. Eladó b literes hálózat) gázbojler. Érdeklődni: 17 óra után. Madách I. tL 1/c. fszt. 2. 14 db 40 kg-os kereszte­zett süldő eladó. Bcda, Kakas János. Mező_ I.__12. Világos keményía írógép­asztal eladó. Toldi Miklós ulca 6. Üj, német, mély gyermek- kocsi olcsón eladó. Szigeti út 50. Előnevelt piros csirke el- adó. Pécs Tolbuhin út 4< Eladó 15 db 3 ajtós új vasszekrény, 150 db új, nyári takaró, 100 db új lepedő. Érdeklődni: Pécs, Ignác. U. __6.__Tel.]__34-23. E gy vattacukorgép, felsze­reléssel együtt eladó. Cím: Felsöbalokány u, 18. ... Egy db 80 kg-os süldő és 1 db 7 hónapos foxi el- adó. Regenye 49. sz. Kit íinö állapotban lévő „Kékes” televízió olcsón eladó. Szigeti út 50. Üriszobabútor — szép, fa­ragott — darabonként is e:adó. Dohány u. 7. II. 6. Menyasszonyi ruha; gyö­nyörű, külföldi nylon — eladó. Dohány u. 7. ez. IL em. 6. Orfűn. Vadász u. 29. sz. nyaraló 110 000-ért eladó. Tel.: 20-84, 8—1 '.,4-lg. Balaíonmárián 150 négy­szögöl telek olcsón eladó. Horváth, Zetkin . Klára utcául 2. 600 négyszögöl szőlő be­költözhető lakással eladó. Pécsújhegy,_ Fátyol u. 9. Felsőgyükésben 758 négy­szögöl gyümölcsös, szőlő e’adó. A telken forrás van. Dr. Molnár, Szigeti út 7. Tek: 38-57. 14 óra után. Nem beköltözhetően, Me­csek környékén, vagy egyéb .szép helyen eltartásra há­zat vennék. Cím: Egervári Józsefné, Barcs. Dózsa I’1 ca 1. Házhelyet vagy kis házat vennék építési lehetőség­gel. „Kovácstelep” jeügé- re Sallai u. hirdetőbe. Kettő szoba, összkomfor­tos családi ház, azonnal beköltözhető résszel a bel­városban betegség miatt eladó. „Kedvezmény” jel­igére a ‘ Sallai utcai hir­detőbe . A Magaslati út melle 400 négyszögöl házhelynek i alka'mas szőlő, gyümölcsös áron alul eladó. „Szép ki­látás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. i Eladó ház, 1600 négyszög- I ö1 kerttel, azonnal beköl­tözhető, 40 ezerért. Né- met.i u. 35. Családi ház, azonnal be­költözhetően eladó. Pécs, István utca 35. 400 négyszögöl szőlő ol­csón eladó. Víz, villany van. Kisdaindol 90. Nagyszkókó elején 252 négyszögöl szőlő, gyümöl­csös sürgősen eladó. Ér­deklődni: Atléta 1L 4. sz. Délután. Ncgyszobás családi ház, a Tettye utcában olcsón el­adó. „Megosztva is” jel- Igére a Sal’ai u. hirdetőbe. Öröklakás, háromszobás + személyzetis, beköltözhető­en eladó. Bíró, Semmel­weis u. 2. Huszonnegyediké­től huszonhatodikéig, du. 1—6-ig. Víkendtelkek tetszés szerin­ti nagyságban, gyümölcs­fákkal, szőlővel eladó. Ti­zenöt forint négyszögöle. Megye utca 15/2. Felújított 900-as Wart­burg eladó. Pécs, Kossuth L. u. 58. Megtekinthető: minden nap 17 óra után. Veszek IM—IN Traban­tot vagy Zastavát húszezer kilométer alatt. „Húsvéi" jel­igére a Bem u.-i hirdetőbe. Garázs t 48-as tér kör­nyékén, vállalat részére is kiadó. „Autó” jeligére a báliul utcai hirdetőbe. Garázsbérletet keresek sür- gösen, lehetőleg a Józseí utca közelében. „Rapid” jeligére a Sailai utcai hir­detőbe, vagv 49-91 teie- iönon. Ford Taunus 12 M-es új­szerű állapotban eladó. Fees, Szigeti út 57. _______ Ü jszerű Wartburg de Luxe személygépkocsit veszek. Megyeri_út 60._____________ N agyméretű garázs Kovács- telepen eladó. Pécs, III. k. Radnóti M. u. 1/a. IL em. 6. 601-es Trabant jó álla­potban eladó. Pécs, Páf­rány u. 4/A. Pótlék. 750-es CF-es Zastawa el­adó. Pécs, Ady E. u. 26. Volkswagen 1300-as sürgő­sen eladó. Dr. Szabó Gyu­la. Somogy vlszló. 1500-as Opel Rekord al­katrész eladó. Pécs, Ger­gely utca 3. 1 darab 5 személyes motorcsónak-test 1970- ben épült 500 kem-es Moszkva 25/A új motorra! eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Felsövámház utca 26. szám. M a y e r n é. WEM CH. 81-59 forgalmi enge­délyt elvesztettem. A be­csületes megtalálót 100 Ft jutalomban részesítem. —- Herezeg, Vasas II. C. m. 23. íjz. ______________ Dr. Búzás! Ernő, sebésa szakorvos 1872. április 1- től rendelőjét megnyitja. Rpndei -naponta 14-töl 15 óráig lakásán: Mohács, jüv-z, a György út 13. 65 éves férfi 50—60 év közö l i özvegy asszony isme­ret.': egét keresi házasság cé.iából. Házam, egy hold fő" dem van. Leveleket: „Kék ibolya” jeligére » kapor.vári kiadóba. _____ Kőművesmunkát vállalok. Vidéken is. Frankel Led u. 6. fszt. 3. Andrási. Gépjármű. Villamos­ság és elektromos tar­goncák, javítását vál­lalom. ,,Szakmunkás" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Fiat Cupét (CP) cserél­nék megegyezéssel Limou- sinra. Fehér, József A. utca 45/c. Ezres Wartburg motor ket­tőezerért eladó. Doktor S. u. 7. Kárpitos. ________ T rabant 600-as, műszaki vizsgázott, felújított mo­torral eladó. Neményí, Aíhinal u. 1.______________ M 12-es Ford Taunus ol­csón e’adó. Endresz György utca 17. V. 1. Mezőgazdaság? üzemek, figyelem I ÜZEMANYAGTAROLÓ BERENDEZÉSEK SZERELÉSÉT, .JAVÍTÁSÁT, HITELESÍTÉSÉT AZONNAUA VÁLLALOM. Kereső György kisiparos. Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 13. digozókaf felvesznek Kitűnő Kékes tv eladó. Tanácsház köz 2. féleme­let jobbra, első ajtó. Kis. Ipari és mezőgazdasági célokra alkalmas, különböző méretű acélvázas barakkok olcsón eladók 31. SZÁMÚ A ÉV. 15. SZÁMÚ FÖÉPITÉSVEZETŐSÉG Sshadt András. Telefons Beremend: 138. Beköltözhető kettőszobás, összkomfortos szövetkezet] öröklakás eladó. ,,Távfűté­ses” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 296 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsfákkal eladó. Vasas II.. Szövetkezet u. 45. Érdeklődni: vasárnap egész j - íú>. Részletre is. Elcserélném haláleset miatt Siklós mellett levő faluban háromszobás családi (gaz­dasági) házamat, nagy te­rülettel, ipari árammal, stb.-vel pécsi másfélszo­bás szövetkezeti öröklakás­ra. „Biztos megélhetés” jeligére a Bem utcai hir­detőbe. ________________________ E ladó beköltözhető kétszo­bás, fürdőszobás családi ház szőlővel. Megtekinthe­tő: szombaton 9-től, va­sárnap fél 3 óráig. 37-es busz végállomástól. Kis­dér? dőli; öz 5. sz. Fonyó. Vennék kétszobás szövet­kezeti lakást ,,KP.” jel­igére a Bem utcai hirde­tőbe. HARKÁNYBAN épülő TÁRSASÜDÜLŐBEN GARZON, EGY-. KÉT- és HAROMSZOBAS LAKRÉSZEK elöjegyezheiők A PÉCS! 2. SZ. ÜGYVÉD! MUNKA­KÖZÖSSÉGNÉL, Pécs, Kossuth u. 22. Kérjen díjtalan tájékoztatót. Elcserélném, eladnám har­kányi. orfüi nyaralómat kertes házért. Pécs, Úttörő utca 24. sz. 600 négyszögöl termő gyü­mölcsfák, szőlő, szántó Bu­dai vámhoz 10 perc, eladó. „Jó kilátás” jeligére & Sallal utcai hirdetőbe. ____ H arkányt ürdöhöz 1 fcm-n házhely lakható kisebb épülettel, ugyanott 500 négyszögöl szőlő, 500 négy­szögöl szántó eladó. Érdek­lődni: Kovács Terehegy, u. 4. sz. István, György Kettő szobás, központi fű- téses családi ház, gyümöl­csössel és melléképületekkel eladó, patacsi buszmegálló 33-as szám. Egy kis ház. 375 négy­szögöl szőlő költözés miatt sürgősen eladó. Pécsújhegy, Koksz utca 63, A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ szín- | padi munkásokat alkalmaz azonnali belépéssel. (1S44) j URH-műszerészt, aki antenna sze- | relésben is jártas, felvesz a KPM Közúti igazgatóság. Pécs, Köztársa­ság tér 5. (3435) PÉCSI VÁLLALAT «elvesz közgaz­dászt, építészmérnököt és építész- technikust, nagy gyakorlattal. „Veze­tő beosztás” jeligére a Bem utcai hirdetőbe« (3436) VÁSÁR- ÉS ÜNNEPNAPRA játék- kezelőket felveszünk. 14 éven felüli diákokat is. Jelentkezni a vidámparki irodában 8—16 óráig. (3437) „D”-VIZSGÁVAL és vontatóvezetői képesítéssel rendelkező, váltó gép­kocsivezetőt keresünk. PARKFENN­TARTÁSHOZ, kertész munkára női dolgozókat és RAKODÓKAT kere­sünk. Pécsi Kertészeti Vállalat park­építő üzeme. Pécs, Bolgár Néphad­sereg u. 104. A temető főbejáratá­val szemben. Jelentkezés a bérelszá­moláson. (3438) A VOLÁN 12. sz. Vállalat autóvil­lamossági műszerészt felvesz és nyug­díjas munkavállalót adminisztratív munkakörbe alkalmaz. Jelentkezés: Bacsó Béla u. 4. Munkaügyi iroda. (3440) GYAKORLATTAL rendelkező, kato­naidőt letöltött gépésztechnikust al­kalmaz a Pannónia Sörgyár (Pécs, Alkotmány u. 94.) TMK-munkakörbe. (3422) RAKODÓMUNKÁSOKAT- felveszünk. MEH-telep, Pécs, Gomba u. 4. szám. (>530) ASZTALOS szak- betanított és se­gédmunkásokat, takarítónőket felve­szünk. — Pécsi Vegyesipari Vállalat, Lotz Károly u. 2. (3409) SZÁLLODÁI LONDINERT vesz fel a Nádor Szálloda. (3411) KONFEKCIÓ üzemünkbe 18 éven felüli dolgozókat varrni betanítunk. A betanítás idejére biztosított bért fizetünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat. Lotz Károly u. 2. (3410) FONODÁI MUNKÁRA FELVESZÜNK fonó szakmunkásnőket, női betanuló- kát. 14—16 éves korig kétmüszakba, I 16. év betöltése után háromműszak- I ba. Betanulási idő egy hónap. Be- j rezés a betanulási időre 1200 forint, | betanulási idő után 1900—2500 forint ! fizetéssel. Vidéki nödolgozók részére szállást biztosítunk. — Kéthetenként ] szabad szombat. Férfi munkásokat | is keresünk betanított és segédmun­kára. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. — Cím: Pamuttextilmüvek j Fonógyára, Budapest, XI., Bocskai u. 90, Munkaügyi osztály. (3009) A MAGYAR PAMUTIPAR - Buda­pest, IV. kerület (Újpest), Erkel u, 30. — felvesz 15. életévüket betöltött lányokat SZÖVŐ, FONÓ, CERN ÁZÓ, CSÉVÉLŐ BETANUIÓNAK. - Szállás» biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osz­tályán. (4078) ÉRETTSÉGIZETT adminisztrátort feV veszünk. Lehet kezdő is. MEH-telep, Pécs, Gomba u. 4. (1531) GYORS- és gépirónőt gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Lyceum u. 4. (432028) FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT, vala­mint gépkocsirakodókat felveszünk. Pécsi Faipari Ktsz. Pécs, Rózsa F. u. 20/1. (Bejárat a Zólyom utca felől.) (432027) ANYAGKÖNYVELŐT egykét éves gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Lyceum u. 4. (432029) AUTÓV1LLANYSZERELÖT gyakorlat­tal felvesz a Szövetkezeti Szállítási Vállalat. Pécs, III.. Jászai M. u. 2— 4. szám. (206498) SZEMÉLYGÉPKOCSIVEZETÖT GAZ/ 69-es gépkocsira felveszünk. B. m. Tanácsi Tervező Vállalat. Zrínyi u. II. sz. (431169) BÉRELSZÁMOLÓI munkakörbe dol­gozót felveszünk. Jelentkezés a Pé­csi Postaigazgatóság munkaügyi osz­tályán. (206497) A II. SZ. BELKLINIKA takarítónőt és diétásnővért felvesz. (431157) A SZŐLÉSZETI Kutatóintézet férfi és női munkaerőt, fizikai munkára, valamint két éjjeliőrt alkalmaz — nyugdíjasokat is. Jelentkezés: Pécs, III. , Úttörő u. 4. sz. alatt. (431067) A PÉCSI HŐERŐMŰ Vállalat laka­tos, hegesztő, ács, férfi és női beta­nított munkásokat, valamint segéd­munkásokat keres felvételre. (206489) MECHANIKAI szövőgép kezeléséhez értő bedolgozókat keresünk Pécs, Boly és Mohács területén. Jelentke­zés: B. m= Háziipari Szövetkezet. —- Pécs, Déryné u. 35. (206486) GARAZSVEZETŐT keres felvételre e Postai Gépjármű Szállítási Üzem. —• Jelentkezés személyesen; Pécs, Diós* út 51- (407996) A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁL­LALAT felvételre keres VIL­LAMOS KOCSI VEZETŐKET ES AU.O- BUSZVEZETOKET. - Jelentkezhetnek: nyolc általános iskolai végzettségű, 20. életévet betö.tött, szakképzettség nélküli, férfi és női dolgozok, mert vállalaton belül kiképezzük VIL­LAMOS KOCSSVEZETÖNEX. 21. élet­évet betöltött férfi gépkocsivezetők, akik egyéves — 3,5 tonnás — teher- gépjármü-vezetŐi gyakorlattal rende.- keznek és vállalaton belül kiképez­zük AUTÓBUSZVEZETŐNEK. - Autó- buszvezetők részére TÍZEZER FO­RINT EVES rORGALMI JUT­TATÁS. A Budapesti Közlekedési Vállalattal munkaviszonyban álló j á r- művezetők részére 1973. január 1-től OT ÉV NYUGDÍJ KORKEDVEZ MÉNY8 Bérezés a kiképzési idő alatt 5$ a kollektív szerződés szerint. Min­den dolgozó és családtagja részér® autóbuszra, villamosra, KÉV-re és Metróra szóló díjmentes utazási iga- zolványt biztosítunk. Fe!véte>: Buda­pest, V!!., Kertész u. 16. és a váS a- !at valamennyi telephelyén. (1796) értesítés MEGYEI GÉPJÁRMŰ ÜZEMELTETŐKNEK Az Országos Gumiipari Vállalat értesíti t. Vásárlóit, hogy 1972. április 1-től a megyében jelentkező gumiabroncsigények kiszolgálása v PÉCS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 26. SZ. GUMIÄRUSZAKUZLET PÉC$, HAL TÉR 5. SZ. ALATT TÖRTÉNIK (Tel.: Sí-62) Kérjük, hogy jövőbeni igényeikkel a megjelölt ,zaküzletet szíveskedjenek felkeresni. SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEKET TAKARÍT MEG! ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁSBAN RÉSZESÜL!

Next

/
Thumbnails
Contents