Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

6

DUNÁNTÚLI NAPLÓ

1972. március 19.

Népbiztos Budapestről

MARTYN FERENC RAJZA

Janus Pannonius versei:

Guarinóról

Érdemben Guarino s Camillus: egy pár. Nincs kétség: Latiumnak ez hatalmát, az meg nyelve jogát szerezte vissza.

Barátja haláláról

0, te halál, sose voltál gyűlöltebb, s te sem eddig ennyire sirnivaló, Párka-anyók fonala.

Ciprusi Lajoshoz,

egy himnusz-fordítós kapcsán

Tiszteletedre fogalmaztam, Lajos, ezt a nehány sort, ó, te az évszázad fénye, dicső elejei Égi Homérosztól fordítottam minap őket: a szeretet biztos záloga lesz ez a vers.

Csorba Győző fordításai

Á mindentudó uhu-bagoly

r gy csillogtalan éjjel ült az uhu*—■ bagoly egy tölgyfán. Két vakond észrevétlenül el akart illani alatta.- „Hú - fe" - rivalt rájuk az uhu.

„Kicsoda?" - cövekeltek le félve és csodálkozva, mert gondolni sem mertek arra, hogy láthat valaki ebben a sötétségben.

„Huhu - te és te" - mondta újra az uhu.

A vakondok elszaladtak onnan és elmesélték az erdők-mezők állatainak, hogy az Uhu a legbölcsebb állat, mer még a sötétben is lát és minden kérdésre helyes választ ad.

„Ezt először is jó lenne megvizsgálni" - vélte a daru és egy éjszaka, amikor újra igen sötét volt, ellátogatott az uhuhoz.

„Nyitva van-e a szemem most, vagy csukva?" - kérdezte.

„Hu - csukva" - mondta az uhu és valóban Így volt — o darú éppen akkor csukta be a szemét.

„Tudja-e ön, mit latinul: „kinek" — folytatta a darú már udvariasabban a vizsgát.

„Cui" - válaszolt az uhu.

A darú a harmadik kérdésre szánta el magát.

„Hogy hivják a dél-afrikai antilopot?"

VASÁRNAPI MESE

„Hu-gnu" - felelte az uhu. Igen, ez a neve.

A darú visszasietett a többi állathoz és igazolta, hogy valóban az uhu a legbölcsebb az állatok között, mert lát a sötétben és minden kérdésére helyes választ ad.

„De lát-e nappal?" — vetette lel a kérdést egy piros róka.

„Igen" — visszhangozta a kérdést egy mókus és egy törpepincsi - „vajon lát-e a napfénynél is?"

Ez a balga kérdés hangos kacajra fakasztotta a megbeszélésen résztvevő állatkákat. Majd nekiestek a piros rókának és kikergették a mezőre. Ezután követet küldtek az Uhuhoz, azzal a kérelemmel, hogy legyen a vezérük.

Amikor az Uhu az állatoknál megjelent, éppen dél volt és a nap fényesen ragyogott. Igen lassan lépkedett, amely körülmény rendkívül méltóságteljes külsőt kölcsönözött neki és merev szemével bámult maga körül, amely hihetetlenül jelentős valakivé varázsolta, szinte megnőtt az állatok szemében.

„Ö a császár" — rikácsolt egy gyöngytyúk. A többi állat egyhangú lelkesedéssel kiáltozta: „Igen, ő a császár” és újjongott mindegyik. Követték őt, amerre csak ment, amikor megbotlott és leibukfencezett, ők is

(Részlet I. G. Tyelman—B. M. Rabicskin.

,,A csillog öt sugara” t. elbeszéléséből,)

*

Czamuely Tibor, a Magyar Ta- nácsköztársaság meghatalmazott katonai képviselője épp most lépett be Podvojszkij dolgozószobájába, s még nem ért rá levetni a bőrkabátját.

— Kijev jó hírrel várja önt... —- jelentette ki Podvojszkij, miközben üdvözölte a vendéget. — Az ellenséget visszavetették a Tisza mögé ... A Magyar Vörös Hadsereg elfoglalta Miskolcot.

Szamuely tapsolt.

— Nagyon megörvendeztetett... Nagyon nehéz májusunk volt. A magyar letette bőrkabátját, rendbeszedte zubbonyát, s megigazította nyakkendőjét.

— Nagyon nehéz volt! ... A múlt héten támadást indítottunk északon . ..

Ügy tűnik, hogy most is sikeresen folyik.

Tolmács nélkül beszélgettek.

Az alatt a három év alatt, amit a magyar újságíró Oroszországban töltött, nemcsak <j forradalom iskoláját járta ki. A hadifogolytáborban a kommunista újság szerkesztése közben, s végül egy nemzetközi osztag vezetése során Szamuely megtanult oroszul. Perfekt beszélt, de akcentussal.

— Itt mi újság van, Nyikoláj lljics?

— Nekünk is nehéz két hetünk volt.

— Mi van Grigorjevvel? ...

Podvojszkij kézen fogta Szamuelyt.

Odamentek az asrtolhoz, s két árnyék vetődött rá a nagy, szétterített térképre.

— A közeli napokban elfoglaljuk Alekszandrovszkot és Znamenkát... Itt vége is lesz Grigorjevnek... De itt, a Donyec-medencében rosszul állnak a dolgok...

Podvojszkij egy kicsit igazított a térképen.

— Tegnapelőtt Gyenyikin lovassága áttörte a frontot; egységeink vonulnak vissza. Innen jön Gyenyikin... Itt, nyugaton Petljura van .., És Kijevhez egészen közel úgy törnek ki a kulákfelke- lések, mint mocsárból a buborékok ... Zeljonijban ... Sztrukbcn és Angel- ben ... Ebben a helyzetben le kellett állítanunk a romániai támadást.

A magyar népbiztos, aki eddig le sem vette szemét a térképről, most felemelte a tekintetét. Podvojszkij egy nyugtalan kérdést olvasott ki belőle, s miután kezével a Besszarábiát, Bukovinát és Galíciát átszelő vörös nyilakra mutatott, ezt mondta:

— De mégis reméljük, hogy sikerül nyélbe ütni ezt az áttörést. Aztán elővette jegyzetfüzetét, lapozott benne, és sorolta azokat a csapatokat, a mefelbukfenceztek. Mikor a széles műútra értek, azon mendegélt tovább, alattvalói követték. A gólya, aki átvette az őrszolgálatot, észrevette, hogy egy tehergépkocsi közeleg nagy sebességgel. Jelentette a darának, az tovább adta az Uhunak.

„Veszély közeledik" - vijjogta a darú.

„Cui?" — kérdezte az uhu.

A darú közölte vele a tényállást és hozzáfűzte:

„Hát ön nem fél?”- „Uh" - válaszolta az uhu nyugodtan, mert ő nem láthatta a tehergépkocsit.

Nagy csikorgás. A teherautó lefékezett a társaság előtt.

„Ő a nagy király" — ünnepelték az állatok az uhut. „Lám, még a nagy autót is megállította”.

Kiszólt a gépkocsivezető és így szólt az állatokhoz.

„Lehet, hogy ö a király közietek, talán mert ő a legbutább. Annyit már illene tudni, hogy gyalogos nem járhat az autópályán."

„Ohüm, ühüm" - huhogott az uhu.

„Bizony - ühüm" - mondta a sofőr „és különösen nem kanyarog az út egyik oludaláról a másikra."

Sényi Imre

lyeknek részt kell venniök a hadműveletben. Az ukrán front nemzetközi egységei is szóba kerültek.

— Új ezredet szerveztünk — a kijevi internacionalista ezredet. Ebben' sok honfitársuk is megtalálható — mondta az ukrán komisszár.

— Nyikoláj lljics, Budapesten nekünk is vannak nemzetközi egységeink. Van köztük egy orosz és ukrán hadifoglyokból toborzott zászlóalj is. Nemrég kísértem ki őket a frontra. Megesküdtek, hogy a magyar forradalomért ugyanolyan hősiesen harcolnak, mint ahogy Münchenben a Bajorországi Tanácsköztársaságért küzdött és pusztult el az orosz zászlóalj.

— Dehát jó kis házigazda vagyok én! — kapott észbe hirtelen Podvojszkij. — Elfelejtettem, hogy a- vendég hosszú repülőutat tett meg és ki kell pihennie magát.

— És enni valamit!... — tette hozzá Szamuely.

Mindketten elnevették magukat.

— Holnap reggel munkához látunk. De most vacsorázzunk! — javasolta Podvojszkij.

— Nyikoláj lljics!... Még valamit!... Budapesten a nemzetközi zászlóaljból megkért egy kijevi arra, hogy keressem fel az édesanyját.

Szamuely noteszt vett elő a zsebéből.

— A címe: Keroszinnaja 9. Anna Mihajlovna Osztapenko.

— Megkeressük, csak életben legyen még.

*

...A magyar népbiztos Kíjevből Moszkvába repült, ahol Lenin várta.

Szamuely Tibornak többször sikerült találkoznia Vlagyimir lljiccsel. A múlt év tavaszán, amikor véget ért a Hadifoglyok I. összoroszországi Kongresz- szusa, Lenin őt hívta meg magához Kun Bélával együtt. Később meg, Közöny elfoglalása utánő ő tett jelentést Leninnek a fehérek oldalán harcoló csehekkel vívott harcokról, amelyekben nemzetközi egységek is részt vettek. És amikor olyan ember kellett, aki el mer indulni Svájcon keresztül Berlinbe, hogy találkozzék a német spartakisták vezéreivel, Liebknechttel és Luxenburggal, Lenin választása Szamuelyre esett.

De a mostani találkozás különösen izgatta Tibort. Ügy érkezett Leninhez, mint az Oroszország utáni második tanácsköztársaság meghatalmazott képviselője. A magyar tanácskormánynak hat olyan egykori hadifogolyból lett népbiztos tagja volt, akik a forradalmi Oroszországban járták ki a bolseviz- mus iskoláját. Itt, Moszkvában is komolyan érezte Szamuely azt a felelősséget, amely rajtuk, Lenin tanítványain nyugodott

Ezen utazás alkalmával Tibor jó néhány órát töltött el Leninnel.

| angyos, tavaszi délidő volt, amikor *" Lenin és Szamuely kilépett azon az ajtón, ami a Népbiztosok Tanácsa épületének a sarkánál volt, s amelyhez sok-sok alacsony házikó és templomocska simult. Vlagyimir lljics egyik kezével a vállára vetett bársonygalléros felöltőjét fogta, a másikkal pedig a sapkáját szorongatta. Szamuely ellenzős katonasapkában volt, s a sapkaellenző fölött védőszemüveget viselt. Bőrkabát volt rajta és orosz nadrág. Sokkal idősebbnek nézett ki huszonkilenc événél.

Ahogy elhagyták o „Cár-ágyú”-t, lassan haladtak a Kreml utcája macskakövein.

— Ezt mondta az az asszony? — kérdezte nevetve Lenin. — „A fiamról beszélj nekem, a forradalomról én is tudok!”

— Szó szerint ezt mondta az asz- szony, Vlagyimir lljics.

— Az öregasszony bizonyára íróstu- dqtlan lehet...

— És istenben is hisz — tette hozzá Szamuely.

— Bármit is mondanak a sötét és koldus Oroszországról, mégis ez a mi forradalmunk erejének a legfőbb titka . .. Hogy ennek az öregasszonynak a szívébe is beférkőzött... Milliók szívét hódította meg ...

— Sőt, az antant katonáinak a szivét is — kapta el Szamuely.

— Pontosan így von, Tibor. Elhódítjuk az qntant katonáit. A kapitalista uraknak most egyetlen gondjuk van; az, hogy a mi tűzvészünk szikrái nehogy a háztetőikre hulljanak...

Lenin és Szamuely kiért a térra, amely útburkoló fakockákkal volt kirakva. A Nagy Palota előtt farakások heverlek összevissza.

— Elfáradtam egy kicsit!... öljünk le! — javasolta Lenin.

A szálfákra telepedtek le. Tibor maga mellé tette tányérsapkáját, s kezével végigsimította simára fésült hajót.

— Nem a legmegfelelőbb hely ez egy szövetséges hatalom képviselőjének a fogadására... — tréfálkozott Lenin.

Tibor még az első találkozásuk alkalmával észrevette, hogy lljics szereti a tréfát, s sokszor hallotta az egyszer vidám és meghitt, máskor meg félelmetes és metszőén gúnyos nevetését. De Lenin arca most azonnal egészen más kifejezést öltött. Elkomorult

Hogy mi várható az elkövetkezendő hónapokban? ... — mondta ki Lenin elgondolkozva. — A front tízezer versztányira húzódott szét. Én nem táplálok illúziókat; nagyon-na- gyon nehéz nyárnak nézünk elébe, Természetesen a Galícián és Bukovinán való áttörés, amelyet maguk Podvojszkijjal kigondoltak, nagyon is csábító perspektíva. De mi realisták vagyunk. Tegnap megmutattam Magának a frontról kapott táviratokat. Kol- csak támad és délről is rossz híreink vannak. Frontáttörés Millerovótól délre... Gyenyikin ellen nemcsak azokat a csapatokat vetettük harcba, amelyek Grigorjevet szétverték, de sok tiszti tanfolyamunkat is. Dehát így teljesen parancsnokok nélkül maradhatunk ...

Lenin elhallgatott. Tibor sem szólt. Már Kijev felé a repülőgépen, amikor a misszióját latolgatta, felmérte az orosz frontokon uralkodó helyzet rendkívüli bonyolultságát, de nem adta fel a reményt, hogy itt, Moszkvában vagy Kijevben adódik olyan lehetőség, mely szerint hidat lehet verni Oroszország és Magyarország között. De már Ukrajna hadügyi népbiztosa dolgozószobájában, amikor a vörös és kék vonalakkal kidekorólt, vérzőnek tűnő térkép fölé hajolt, Szamuely gondolta, hogy a hadművelet, amelyet Podvojszkijjal kiterveztek, e jelenlegi helyzetben szinte lehetetlennek tűnik. S ez a gondolata nem is hagyta nyugodni.

És most Vlagyimir lljicsnek a meztelen feltáró szavai után Szamuely maga fogalmazta meg azt a mondatot, amit Lenin még nem mondott ki:

— Tehát, a közeljövőben nem lehet arra gondolni, hogy hadseregeinket Kelet-Galíciában egyesítsük?

— így van, Tibor. Ellenállásra kényszerülünk. Szétverjük Kolcsakot és Gye- nyikint, és akkor hatalmas erőket indíthatunk Magyarország megsegítésére. Ha Szovjet-Oroszország életben marad, okkor a Magyar Tanácsköztársaság is élni fog... — mondotta Lenin, miközben felemelkedett a szálfákról. A kezében szorongatott sapkájával hirtelen legyintett egyet, majd felemelte a hangját: — A történelem bármilyen feladatokat rójon is ránkl...

És az, ahogy Lenin az utóbbi szavakat kimondta, meg az, hogy nem is próbált semmiféle vigasztaló szavakat mondani, Tibort méginkább ennek az embernek az igazába és hitébe vetett érzése töltötte el.

^hogy folytatták a beszélgetést, elértek a Nagy Iván horong- toronyhoz, aztán elfordultak és egy tágas téren találták magukot. A katonai kiképzés folyt itt Megálltak egy katonaiskolás egységnél, amelyik távolságmérő készülékkel foglalatoskodott. Vlagyimir lljics köszönt nekik, s néhány percig némán szemlélte őket Aztán engedélyt kért arra, hogy belenézhessen a lencsébe. A harangtornyot látta, meg épületeket de fordítva ,..

— Hogy mit csináltak maguk! — Lenin rémületet varázsolt az arcára.

— Egész Oroszországot fejtetőre állították!

Szamuely belenézett a lencsébe, s miután megértette, mi a helyzet, elkezdte forgatni a tóvolságmérő beál- lítójának a korongját.

— Semmi baj!... Hamarosan talpra állítjuk Oroszországot!... — szólalt meg újra Lenin.

(Oroszból fordította: Hojczer Lajos)

9

t