Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-16 / 64. szám
A DUNÁNTÚL! NAPLÓ 1972. méretűt 14. Balaton — március A belátón! táj nyáron pompázatoson jólöltözött, de így, a korán érkező tavasz március eleji csupaszságában is szép, bár más arcát mutatja. Néhány hete, míg erős és biztos volt a jég, a nádat levágták. Most, szabályosan kévékbe kötözve, ott fekszenek az út mentén. A nádtarló mint öregember sűrű borostája mered elő; az aratók itt-ott meghagytak néhány nádszálat mutatóba, leginkább a mély felöli szélen jelezve a nádas határát. Nyáron megbújnak, nádaratás után azonban előtűnnek rejtekükböl a gólyalábaikon álló horgász-várták. Minden ilyen fatákolmány egy-egy külön vár: a néhány szál deszkán álló padot sehol sem közelítheti meg illetéktelen, mert az előrelátó tulajdonos a pádhoz vezető palló egyik tagját kiemeli és odalakatolja egy másikhoz. Tihany nyáridon is viszonylag csendes. Most egyenesen kihalt. Utam először a Regébe vezet. íratlan törvény ezen a vidéken, hogy az érdeklődő, miközben gyönyörködik a Balaton egyedülálló panorámájában, itt is igyon egy áldozati feketét. A presszó bútorzatát éppen cserélik, az ülő alkalmatosságok mustárszín huzatú- ak leitek, a kis asztalkák pedig egészen modem vonalúak, fémtalpasak. (így lesz Tihany szerelmesének a Rege kávéja, új bútora — közügy!) Az elmúlt években is sokszor jártam az apátságban és környékén. Lehet, hogy rossz megfigyelő vagyok, de csak most veszem észre, a múzeum bejárata mellett Amerigo Tot: Őfelsége a Kilowatt című alkotását, amit jeles hazánkfia az elmúlt években adományozott a múzeumnak. Nyáron bizonyára elrejtették a lombok. Igazán tisztelem a nagy művészt, de ez a szobor — itt? Bár lehet, hogy én vagyok maradi: talán csak szokatlan az ezredéves tájban, az ősi falak tövén ez az ultramodern, igazi XX. századi szimbólum? A csend elcsal a dombra, | hogy kivallassam a visszhangot. Kivárom a pillanatot, amikor teljes a csend, de így is csak a két szótagú szavak második tagját veri vissza az ősi apátsági fal — halkan. Mintha csak arra figyelmeztetne: milyen régen is volt, amikor Csokonai a visszhanghoz, „A tihanyi echó- hoz” panaszolta fel nehéz sorsát, bánatát: „Óh, Tihannak rijjadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül, lm, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenében ül.” Badacsony vulkános koporsó dombja belevész a párába. A hegy csendes, sehol egy lélek. | A Kisfaludy-ház zárva — tata- ; rozzák. A tetőn a Bormúzeum ablakszemeit lepántolt vastag falapok zárják. Csupán egy | nénivel akadok össze az egész :! hegyen. Amit kérdezek tőle, arra néhány szóval is felelhetne, de ő ráérős bőbeszédűséggel 1 válaszol. Nyilván örül, hogy va-. lakivei néhány szól válthat. Szezon idején a badacsonyi halászcsárdában csak az istenek kegyeltjei ülhetnek asztalhoz. Most csupán egy későn ebédelő társaság foglalja el az egyik sarkot. A népi bútorokkal berendezett csárda nagyon tetszetős: a nyersfa asztalok, a fonott székek, és padok, a cserépkályha mind mestermunka. A kék szín dominál: kékfestős az abrosz, kék a székek fája és a cserépkályha is. Halász- csárdához illően halászlét kérek. Nincs — hangzik az udvarias válasz. Pedig hát az újságban olvastam, hogy egy-két hete mór vízrekeltek a keszthelyi halászok. Hazafelé Füreden szakítom meg utam. Az egész veszprémi parton itt a legsűrűbb az élet, a város télutón is a szívbetegek Mekkája. Füred egyik nevezetessége a Jókai-villa, amely húsz éven át volt az író nyári otthona. A vörös posztó borítású íróasztalnál számtalan tárca, elbeszélés és regény született, többek között az Aranyember. Nem érdektelen bepillantani az íróasztal mögötti üveges könyv- szekrénybe, ez ugyanis elárulhat valami személyes dolgot a nagy romantikus íróról, nevezetesen milyen műveket használt kézikönyvként, A 16 kötetes Pallas-lexikon és két pótkötete, a magyar irodalom története németül, idegen nyelvű művészettörténeti és természet- tudományos kötetek, képes világtörténet, Kazinczy, Arany, Eötvös néhány műve, az Országgyűlési Tudósítások és az adózási törvények néhány kötete sorakozik egymás mellett. Az utóbbiak nyilván azért, mert gyakorta lehetett vitája az adóhivatallal. Az Országgyűlési Tudósítások pedig azt mutatják, hogy idős korában sem szűnt meg érdeklődni a közügyek iránt. A természettudományos művek is alátámasztják többek között a geológia és botanika iránti vonzódását. Jókai a maga módján kutató ember volt. Érdeklődése egyaránt kiterjedt a makro- és mikrovilágra. Ezt bizonyítja, hogy az ablaknál ott áll csillagászati távcsöve, egy tárlóban pedig mikroszkópja, távcsöve. A füredi kikötőben mindig megcsodálom a sirályokat. Gyönyörködöm szárnyuknak a természet nagy palettáján kikevert szürkéjében. Lábukat repüléskor teljesen elnyújtva tökéletesen áramvonalasak. Nemcsak szárnyukkal befolyásolják röptéjüket: farktollaikkal i$, amelyeket legyezőszerűen, az éppen szükséges nagyságúra terjesztenek ki, azután a manővertől függően, mozgatásukkal fékezik siklásukat! Sőt olykor mint egy helikopter, majdnem megállnak a levegőben. A sirályok a szívkórház betegeinek dédelgetett kedvencei. Az etgtők kenyeres zacskókkal felszerelkezve érkeznek a sétányra. ! Megállnak a parton, magányosan, vagy többedmagukkal, s elkezdődik a játék: a levegő akrobatái káprázatos könnyedséggel kapják el a feldobott kenyérdarabokat, s egy-egy kört leírva, járulnak újra játszótársaikhoz. Itt is az ügyesebbek, a szemfülesebbek érvényesülnek; a vesztes méltatlankodva sivít fel. Miután jóllaktak, rövid sziesztára a vízre repülnek. A sirályokkal játszók egyike-má- sika még beszél is hozzájuk. Keresik köztük a „Féllábút'’ és szúrós szemeket meresztenek a kíváncsi „civilre”, aki megzavarja az állatokat, a naponta ismétlődő tóparti szertartást. Boros Béla Épül a toronypresszó Kecskeméten gyártják a bútorokat Sirályok és emberek (A szerző felvétele] A misinai tv-adótorony. A Misina csúcsán szemünk előtt épül, alakul Pécs új televíziós adótornya, amely műszaki feladatainak teljesítésén túl az idegenforgalmat is szolgálja. A torony 72 méteres magasságában már épül a presszó, amelyet aligha hagy majd ki pécsi programjából egyetlen turista is. A presszót üzemeltető Pécsi Idegenforgalmi Hivatalnál már pontosan tudják milyen lesz az év szilveszterén megnyíló I. osztályú egység. A presszót kívülről — a városból is jól látható — barnás-fémes színű hő és hangszigetelő, hidegtűrő és szélálló üveggel borítják. A „henger", amelyben a presszót berendezik, 25 méter átmérőjű, egy-egy ablaktáblája falnagyságú lesz. Ha a látogató lifttel felmegy 72 méteres magasságba és a presszó-állomáson kiszáll, két csapóajtón juthat be a páratlan panorámájú üzletbe, amelyet egyedi tervezésű bútorokkal és szőnyegekkel rendez- j nek be. A presszó két gyűrűből j áll, A felső gyűrűben ötvennyolc | ülőhelyet és hat bárszéket tud- I nak elhelyezni. A bútorzatot Kohut Gábor belsőépítész tervei alap'án Kecskeméten gyártják. A csővázas foteleket és kanapé- j kát — egy-egy boxban két fo- j tel és egy kanapé lesz majd —- szőrös marhabőrből készítik. A boxokat egy-egy különleges virágtartó választja majd el egymástól. A presszóban ugyancsak egyedileg tervezett, szőtt és szabott szilvakék szőnyeg fut maid körül. Hasonló szőnyeget helyeznek el a presszó alsó gyűrűjében is, ahol csaknem száz vendégnek jut hely. Az alsó gyűrűbe nyolc-tíz lépcsőn át juthatnak le a vendégek. Amíg a presszó felső részének padozatát piszkei vörösmárványnyal borítják, az alsó részt homokszínű márványlapokkal fedik. Ez a rész is kék szőnyeget és különleges bútorzatot kap. A falakat törtfehérre festik, a mennyezetet csillámokkal, az oldalfalakat pécsi kerámiákkal díszítik. A vendégek kiszolgálását érdekes vonalú bárpult biztosítja. A presszó fölött lesz az új pécsi kilátó. Ezt nem fedik ablakok. A vendégek biztonságát korlátokkal védik, kényelmükre padokat helyeznek el. Akik a kilátóhoz szeretnének felmenni, vagy a presszóban akarnak eltölteni egy órát, belépőt váltanak. A misinai toronypresszó és kilátó belépőjegyeinek mintapéldánya már elkészült: színes Pécs-térkép közepén a tv-adótorony képe látható. Ha a belépőről a perforált, számozott részt letépik, képesleveiezőlapként használható. Elképzelhető, hogy a presszóban alkalmi postahivatal is működik, amely a különleges üdvözlőlapokra különleges bélyegeket és bélyegzőt biztosít. A toronypresszó akár szilveszter előtt is megnyílhatna, de a jelenlegi terepviszonyok ezt nem teszik lehetővé. A torony környékéről el kell hordani az építési törmeléket, rendezni, parkosítani kell. Pillanatnyilag azonban a parkolóhelyek szűkös volta jelent legnagyobb gondot. Legalább öt autóbusznak és 40 személygépkocsinak kellene parkolóhely. Jelenleg egyetlen busz sem tud felmenni a toronyhoz. Parkolóhelyek építésére — mivel a sziklás terep miatt ez nagyon költséges — a beruházók még nem találtak megoldást. H. M. Rókusdomb A jóég tudja hogy van ez. Az öreg utcákat, ósdi házakat, szűk kapualjakat — itt a Rókus- dombon - gyűlölni éppen úgy lehet, mint „velük” rokonszenvezni. Salétromos falak, áporodott szobák, alacsony ablakok, vízmosta udvarok — amelyek csak annyi napfényt ha kaptak, hogy néhány csene- vész fa, egy kis saláta és hagyma megéljen benne. Itt van ez a park-rész, amelynek korlátjáról rálátni a házak — játékosan egymást metsző — cseréptetőire. Füstölgő kémények, látszólag mozdulatlan udvarok, kapuban ülő kutya, a kockaköves úttesten átlopakodó, gyanakvó macska ... Éppenséggel jókezű piktor ecsetjére valók. Csakhogy ebben az óvárosrészben munkás dinasztiák születtek, boldogultak, haltak el, „igazi” külvárosi közegben, amelynek szoba-konyhás és udvari latrinás „romantikájából" - köszönöm szépen -, de a melósok éppen nem kértek. Mégis lakták. Kényszerből. Viszont az utóbbi évtizedekben épült családi hajlékok már tágasabbak, nem süppednek homlokzati falaikkal a járdák szintje alá, emberséges légkört árasztanak. De a régi házak ... És milyen érdekes. Amikor a terieszkedő sörgyár „leharap- dálta” — fokozatosan — a szomszédos épületeket, például a Tavasz utcából is jónéhányat, nem mondhatnám, hogy a lakók kivétel nélkül fene nagy lelkesedéssel költöztek volna át uránvárosi összkomfortos, távfűtéses, fürdőszobás otthonukba. H-néni — annak idején - egyre csak azt hajtogatta: — Itt van kert... Meg minden ... A „kert” — amelyben egyetlen és büdös bodzabokor árválkodott és néhány sápadt tulipán - aligha volt nagyobb, mint a Széchenyi téri dohányáruda. De kitehette a konyhaajtó elé a hokedlit, lába alá a kissámlit és hallgathatta a darazsak, méhek álmosító zümmögését. Mert a lakásban aludni lehetett, élni nem, hiszen az utcafrontra néző — vizes falú szoba és a konyha között lévő kisszobában nappal is villany égett, tekintettel arra, hogy I ablakot nem vágattak rá, nem volt hova. Leszanálták a házat. H-néni az „Uránba” költözött és — nosztalgia ide, vagy oda 1 — a modern lakás fürdőkádjá- 1 nak melegvízébe merülve — j tűnődve aligha sírja vissza Ta- j vasz utcai kis hajlékát. Nosztalgia? U. Jóska, Cs. Géza meg a többiek — régi és jelenlegi Rókusdombiak — felelevenítik a környék hajdani vi- í lágát — amelynek szépségére | megesküsznek, de én azt hiI szem, ami szép volt, az a gyer- I mekkor volt, amelytől a megál- j lííhatatlan Idő „hátán” - dere- j j sedő fejjel — egyre inkább tá- j volodnak. Emlékszel? Emlékszel . ..? Emlékszel . . .? Mire '■ I is? ‘ — A Sztipicshez jártunk táncolni Rókusdombiak... — és a Sírni? ö volt a nagymenő, a bandavezér... Néha átrándultunk a tettyeiekhez, jól megtéptük őket... — És aki ide jött udvarolni? Az is megnézhette magát... — Xavér utca, Rókusalja... Kisgyűd utca ... — A Jenőre emlékszel? Pórázon fogva legeltette a nyu- lait... — Hát, a futballmeccsek a reptéren...! Ha leszállni készült a gép, a bíró lefújta a mérkőzést, a kapukat le kellett fektetni, nehogy a repülő fönnakadjon ... — A tüzérek itt legeltették a dombon ágyúthúzó öszvéreiket... Elnyűtt, zsíros, égő kalapot dobtunk az öszvérek közé, kifutottak a világból... Beülünk az Aranykovácsba, amelynek törzsvendég-összetétele eléggé változatos —, közöttük nyugdíjasok, kerékpárjukat kapualjba támasztó vízvezetékszerelők, főiskolás fiúk — néha lányokkal — sörgyári munkások, akik itt fogyasztják a sört (?), aztán teherautó jön, hozzák a szódát, másik kocsiról alumínium söröshordókat penderítem nek be, sovány, izzadó rakodók. Emezek meg nem keverednek ki a rókusdombi történetekből, régi — már-már elmosódó — arcok sokaságából. Voltak itt szép lányok is, az Irénke, meg az Ilonka, ajaj, bolondult értük a legénynépség — némelyik még a lányok nevében szerelmes leveleket is írt saját címére, hogy aztán a szokásos esti ácsorgások színhelyén, a „hombár” épület környékén eldicsekedjen. És a kedves öreg. T. bácsi — itt lakott a Rókusalján — nyári vasárnapokon fölkelt, nadrágot, inget, zakót húzott, fejére vágta a keménykalapot és így állt ki az udvar közepére mosdani, szájából tenyerébe köpve a vizet. Aztán ebédig - mint a többi „dombi” férfi — vagy az Aranykovácsnál, vagy a „pacskerosban”, a Hufnágel-féle kocsmában ütötték agyon az időt, mondom, déli harangszóig. Mert a verklis arra már az öreg macskaköves utcákon fölkeperkedett „nehézzenei” hangszerével és a megfelelő akusztikát biztosító sarkokon megkezdte a „Jó ebédhez szép muzsikát!" — maszek-műsort Hogy mégis: mi a rokonszenves a város eme iegbójosabb, legöregebb településén? Végül is: minden. Múltja is, jelenje is. Félkaréjba ölelik a Rókus- dombot a Sörgyár modern üzemépületei, tovább az északi szőlőskertek és víkendházak, aztán a Műszaki Főiskola és kollégium. És megvan —, egész bizonyos, hogy megvan — a R0kusdomb''ak a jelenkori romantikája is, amelyet csak a jövendő idő csiszolhat majd lassan, szépséges gyöngyszemmé ... Rab Ferenc
