Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-15 / 63. szám

1972. március IS.

DUNANTŰLI NAPLÓ

Megnyílt a kölcsönző a Megyei Könyvtárban

Tizenegy óra előtt tíz perccel már jókora csoport várakozik a Megyei Könyvtár kapubejáratában. Elsősorban idősebb emberek, nyugdíjasok, de van néhány fiatal is.

Elvben több mint ötezer ember várta Pécsett a keddi napot — ennyi ugyanis a könyvtár beiratkozott olvasóinak száma. Jobban mondva ennyi volt tavaly, hiszen idén még nem volt kölcsönzés. Többhónapos szünet után ismét lehet böngészni, válogatni, üldögélni.

A Megyei Könyvtár tulajdonképpen már régóta feszegeti a régi épület falait. A kölcsönző jelenlegi, több mint 200 ezer forintos átalakítása — egy hasonlattal — olyan, mint egy gombnyit kiengedni a ruhán. Régen itt mintegy 16 ezer kötet állt. Most a galéria, és a felszerelt polcok 24 ezer kötet elhelyezését biztosítják, tehát nyolcezer könyvet, amely eddig rendezetlen állapotban, áldatlan körülmények között hevert raktáron, ki lehetett ide hozni.

Az új kölcsönző barátságos: világos falak, újra lakkozott parkett, virágok. Néhány polcon szabadon is lehet válogatni: Itt vannak a Vidám Könyvek, az Albatrosz és a Delfin kötetek, meg a legújabb anyag. De ez még nem szabadpolcos rendszer. És sajnos, szabadpolcosra ilyen szűk helyen nem is lesz lehetőség.

Ki az e/ső olvasót

— Ne haragudjék, minden mást elárulhatok, de ezt ne kérje. Egy nagyon régi olvasónk már évek óta az első beiratkozó szokott lenni, kérte, hogy ha nem érkezne ide, akkor Is tartsuk fel az első helyet — mondja e könyvtárosnő.

Az első olvasók egyike rögtön javaslatot is tesz.

— 1947 óta vagyok a Megyei Könyvtár olvasója. Szeretek ide járni. Javaslatom, hogy elsősorban a diákok érdekében az olvasóterem ne csak háromszor, hanem minden kölcsönzési napon legyen nyitva. Nyáron természetesen nem érdemes, de az őszi-téli tanulási időszakban jó lenne.

Az újságírónak „protekciója” I volt; választhatott, hányadik be- I iratkozott olvasó akar lenni. A

tizenharmadik helyet választotta. Tanúsítja az iktatókönyv,

M. L

Á múzeum kiállíf-asai a Janus-jubileum alkalmából

Három szép kiállítással tiszteleg a Janus Pannonius Múzeum névadója halálának 500. évfordulója alkalmából a nagy humanista költő előtt. Az első két kiállítás március 27-én nyílik. Martyn Ferenc rajzait — Negyven rajz Janus Pannoniusról címmel — a Modern Magyar Képtár kamaratermében állítják ki. A rajzok a költő egy- egy fontos életszakaszát elevenítik meg, a ferrarai évektől kezdve a Pécsett töltött napokon át a Mátyás udvarában töltött időszakig, végül Janus Pannonius élete utolsó szakaszáig, a Menekülés Pécsről című rajzig.

. A Janus Pannonius és kora címet viselő reneszánsz kiállítás, amely a Technika Háza nagytermében kap helyét a jubileum idejére, nemcsak a régi pécsi emlékeket mutatja be, hanem mindazokat a tárgyakat, dokumentumokat, amelyek képet adnak a korabeli civilizációról, a gazdasági és társadalmi helyzetről, irodalomról, művészetről. Külön érdekessége lesz a kiállításnak néhány térkép, amely Magyarországnak az európai, főleg az olasz reneszánsz

központjaival való kulturális kapcsolatait mutatja be. A kiállítás megrendezéséhez egész sor intézmény járult hozzá, a pécsieken kívül a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, az Országos Levéltár, a Széchenyi Könyvtár és az ELTE könyvtára. A kiállítás rendezői dr. Kardos Tibor, az ELTE olasz tanszékének professzora és dr. Gerevich Lászlóné, a Szépművészeti Múzeum munkatársa.

A csak május 21-én nyíló reneszánsz kőtár úgyszintén a Ja- nus-jubileumhoz kapcsolódik. Az elmúlt évek ásatásaiból feltárt kőanyag, a márévári épületrészek és reneszánsz kőfarag- ványok mellett Szathmáry püspök reneszánsz építkezéseinek néhány fontos emlékét és a Pécsett kialakult reneszánsz építő- és kőfaragóműhely legszebb darabjait állítják ki. A Káptalan utcai múzeumépületben kap helyet az állandó kőtár, a város egyetlen épen maradt középkori polgárházóban. A kőtárhoz, amelyen a szakemberek már hosszú ideje dolgoznak, diszkért kapcsolódik.

BÁNYÁSZEQYUTTESEK

A DAL FAKLYAVIVÖI

— Vi-vő, vf-vá lő mu-zi-kő . ZS

Napfényes régi olasz kánon- dallam. Szólamívei öleikezve- szétválva s újra találkozva szorítanak kezet a lassúdó záróakkordban. Erőteljes, szép zengésű férfihangokon. A karnagy rátipor a harmonium fujtatójá- ra, megpöccinti a billentyűsort: „Jó, nem csúsztunk. Most csukott szájjal..."

Zeng a zümmögő kórus: „Viva la musica — Éljen a muzsika.”

Klubféle teremben ülök. A falon oklevelek sora, hátul, a szekrényben serlegek, dísztárgyak, emlékek. Fekete bársonyon bordó-vörös csillag: a „Szocialista kultúráért". Valaki albumot nyom a kezembe. Találomra kinyitom. A képen Kodályáé a névadó ünnepségen, alatta emléksorok. Fotók, bejegyzések, dokumentumok — ötven esztendő kedves, örök emlékei, „trófeái",

A Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán Férfikara Pécsbá- nyatelepen két éve ünnepelte fél évszázados jubileumát. Ez a kórus a kevesek közül való, amelyet megszakítás nélküli működés tartott össze, még a háborús időkben is.

Nézem az arcokat. Többségük tizen- és huszonéves. Köztük egy-egy deresedé hajú idősebb bányász. Nemzedékek találkozása a muzsikában. Találkozás, ahol a lassan eltávozó idősebbek helyére oldalépnek az utódok.

Az első meglepetés ez: éneklő munkásfiatalok. Férfikórusnál bizony ritka eset.

A második

Időközben Balassi verseivel egy középkori kórusmű hangzik a teremben. Szólamok szerint

először, majd együtt. A karnagy

— lendületes, magávalragadó vezénylése közben — meg- megállva elejt egy-egy gondolatot Ilyeneket hallok: „Balassi már magyar nyelven írta verseit. Janus még latinul...“ Vagy Bárdos művénél: „htincs alárendelve itt a basszus a tenornak/ Ez polifónia. Minden szólamnak megvan a maga szerepe ..." És felcsendül, feszes, lüktető ritmusával szárnyal a teremben a Huszárnóta: „Édesanyám/ ki a /huszár/, ha én nem — ...”

Tisztán és kulturált hangzással. Amikor az ember úgy érzi: ez már muzsika . .. Egységes tónusú, szép férfias a kórushang- j zás. Erőteljes munkát sejtet és nagyon erős akaratot. így koncentrálni, ilyen szívvel és akarattal énekelni csak igazi közösség tud. Szép eredmény. Zenei előképzettség nélkül, alig fél év alatt és valahányszor nehéz fizikai munka után — vagy előtt

— különösen.

És a harmadik

Bányászok. A 42 tagú együttes fele föld alatt dolgozó vájár, gépész, mozdonyvezető, segédmunkás. A többi: külszíni szakmunkás vagy tanuló. És hat nyugdíjas. Az éjszakások innen, a próbáról mennek műszakra. Egy részük idevalósi, de a többség messze lakik. Ki egy órát, ki többet is utazik haza ilyenkor. Vasasra, Meszesre és van, aki Uránban lakik. De megéri. Ezt inkább a szemük, a figyelő tekintetük mondja, ahogyan harmadszori próbálkozásra már

a dallam, a szöveg, és a ritmus tökéletes ^egységében hangzik fel a kijavított négy taktus. Hisz’ melósember nem szívesen érzeleg; nem mond választékos-szépeket, hogy „a muzsika, a dal szeretete vonzott ide” meg ilyesmit... Inkább érzi és csinálja.

S a tét nem kevés. A kórus két éve „ezüstkoszorú-diplomá- val” fokozatot szerzett az országos minősítésen. Az idén — május 14-én — szeretnék meg-, újítani — legalább megközelíteni —, ezt a fokozatot. Nyolc műsorszámuk valamennyi stílus- korszakot képviseli. Nem a legnehezebbek, de szépek, mutatósak, értékesek. Karnagyuk Iva- sivka Mátyás jól választott. A dalosok viszonylag könnyedén megtanulják, közben érzik, élvezik a harmóniák szépségét. A próba nem újabb verejtékes munka, hanem felüdülés, ahol sikerélményük van. És hát érzik persze a támogatást is. A buszköltség-térítésben, az egyenruhákban, a külföldi út lehetőségében. Ez évben összesen százezer forintot költ erre a kórusára a Mecseki Szénbányák és az SZMT.

Kétkezi munkások, egytől egyig. A papíron nevek sorakoznak előttem. Az ő neveik. Réai és új kórustagoké. Jó lenne ide írni valahányat. De nyilván nem ezért énekelnek, nem ezért tagjai a pécsbányatplepi Kodály kórusnak. Munkósdalosok. Eay régi, széo tradíció fáklyavivői, akik tudiäk, átérzik, hogy ez a bánvászfáklva nem hunyhat ki. Kodály nevével a dalnak, a hagyománynak mindig élnie kell.

W.E

i Petőfi Emlékbizottság felhívása!

Petőfi Sándor emléke előtt tiszteleg a magyar nép, a halhatatlan költő születésének százötvenedik évfordulóján.

Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek szerte a világon azok a magyarok is, akik a haza határain kívül élnek, de őrzik a magyar néphez tartozás érzéseit, és őrzik nemzeti értékeinket.

Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek a világ népei, a már felszabadultak és szabad hazát építők, s azok közül is egyre többen, amelyek szabadságukért küzdve, erőt meríthetnek a szabadságharcos költő művéből.

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Hazafias Népfront által létrehívott Petőfi Emlékbizottság ünnepre hívja a haza és a világ, a „népek hazája" népeit, polgárait, a szabadság és a költészet tisztelőit.

ünnepelni hívjuk mindazokat, akik adósai a költőnek, mindazokat, akiknek sorsába beleszólt valamikor Petőfi műve, Petőfi [ áldozata, ünnepelni hívjuk a fiatalságot, „Petőfi nemzedékét", ünnepelni hívjuk mindazokat,1 akik felelősnek érezvén magukat a haza, a nép, a népek sorsáért, felelősséget vállalnak az emberi gondolat, a művészet, az irodalom sorsáért.

*

Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a magyar nép történelmi mélységekből fakadó törekvéseit és legmagasabb érdekeit kifejezve emelt halhatatlan költői szót az elnyomás, a feudalizmus ellen. Azt a költőt ünnepeljük, aki költői érdelemben már akkor felszabadította a magyar népet, az elnyomott jobbbágyot, a megalázott értelmiségiket, a kisemberek tömegeit, amikor hazánkban még hűbériség uralkodott, amikor botozták a parasztot, és a nemesi kutyabőrnek • nagyobb volt a becsülete, mint a szellem emberének.

Petőfi Sándort ünnepeljük, aki népe társadalmi szabadságáért küzdve, az elsők közé emelkedett a magyar nemzeti függetlenségért harcolók sorában. A plebejus demokratát ünnepeljük, a népi forradalmárt, aki nem kérte, de messzehangzó költői szóval követelte a kizsákmányolás megszüntetését; aki már akkor hitet tett Magyarország önállósága és függetlensége mellett, amikor még a haladó szellemű középnemesi politika képviselői sem tették meg az elhatározó lépést ebben az irányban.

Petőfi Sándort ünnepeljük, aki az egész emberiség szabadságában jelölte meg az emberhez és a költészethez méltó küzdelem végső célját. A magyar plebejus a világ népeit ölelte át forradalmas szabadságszeretetével, Heine, Victor Hugo, Dickens, az orosz forradalmi demokraták kortársaként, a korai szocialista és kommunista eszmék európai és amerikai széthullám- zásának időszakában, a nemzeti lét öntudatára ébredő kelet-európai népek feleszmélésének, Marx és Engels első küzdelmeinek éveiben. Következetesség a társadalom dolgainak elrendezésében, következetesség az igazi nemzeti érdekek kimondásában és következetesség a forradalmi demokratizmus programjának nemzetközivé, világméretűvé tételében; e közös gyökerű törekvések egységét példázza elmúlhatatla- nul Petőfi élete és műve.

Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a népet, a nemzetet, az egész emberiséget ölelte át verseivel, bizonyságot téve a költészet hatalmáról. A költők — hirdette Petőfi — „világot — alkotnak az ember elé", a költészet ezért „olyan épület, — mely nyitva van boldog-boldogtalannak, — mindenkinek, ki imádkozni vágy, — szóval: szentegyház, ahová belépni, — bocskorban sőt mezítláb is szabad". Ezért a költői parancs: „előre hát mind, aki költő, — a néppel tpzön-vizen át!" Az ekként értelmezett költészet magaslatáról látta és ítélte el Petőfi az ország nemes urait, Pató Páljait és óhitű táblabíráit, akik saját kiváltságaikat féltették a szellem napvilágától, az irodalomtól is.

A népért, nemzetért, emberiségért felelős költészet eszménye és gyakorlata Petőfi számára az élet gazdagságának irodalomba emelését jelentette. Annak a világnak a költészetbe fogadását, amelynek középpontjában a szabadsághoz, az igazi élethez méltó, a teljes életre vágyó ember áll: a népet megtestesítő ember, a nép fia. Petőfi a plebejus fellépés költői feszültségével telíti a tájat, a Magyar Alföld képét.

Népdalaiban, szülőket ölelő költeményeiben és szerelmes verseiben a nép érzelmi világának gazdagsága, lelki kincseinek szépsége, emberségének meleg fénye tükröződik, emelkedik egyetemes érvényre.

Petőfit ünnepeljük, aki a nép világát emelte a költészetbe, s a népi jellem mértéke szerint kívánt új természetet adni a nemzet jobbik felének, mindenkinek, aki részt vállalt a haza felemelésének nagy munkájában. Petőfi mandátum nélkül is a magyar falu népének küldötte volt a közéletben, s a városi forradalmas rétegek szószólója a parasztság előtt. Otthona volt a falu és a város, mert tudta, hogy nem a falu és a város állanak egymással szemben a magyar társadalom történelmi útján, hanem a falusi szegények az elnyomóikkal, s a városi szegények a kizsákmányolóikkal. A nép: Petőfi számára a falu és a város szegényeit jelentette, s a feléjük közeledő, velük szövetségre lépő kisembereket, értelmiségiket, honoráciorokat. Petőfinek nem voltak illúziói afelől, mintha a nép- fiak, a János vitézek és a maradi-nemes Pató Pálok együtt menetelhetnének a népi és nemzeti felszabadulás útján. Petőfi jól tudta, hogy a János vitézek és Szilveszterek csak a Pató Pólókkal szembefordulva teljesíthetik történelmi küldetésüket. De tudta azt is, hogy az elkerülhetetlen harc nem cél, hanem elháríthatatlan eszköz, feladat a nép boldogulása, a nemzet függetlensége, a világszabadság felé vezető úton.

Petőfit ünnepeljük, akinek tett volt a szava is, de aki — ha ezt követelte a népszabadság ügye — vállalta a szavak folytatását: a közéleti, a politikai, a katonai cselekvést. Hősi halálát a következetesség erkölcsi fénye ragyogja be.

*

ünnepeljük Petőfit Petőfihez méltón! Ne csak a nevét, hanem a szellemét idézzük meg ezen az évfordulón. Azzal a nem hivalkodó, ám jogos öntudattal, hogy nemcsak emléknapokon idézzük. Annyi görögtüzes ünneplés, annyi úri Petőfi-hamisítás után, a költő igazáért küzdő valamennyi gondolkodó értékes hagyományát folytatva, most a nép ügyét történelmi győzelemre vivő népi rendszer ünnepli a halhatatlan költőt.

ünnepeljük Petőfit a magyar irodalom nt*«y hagyományaihoz méltón! Tudatosítsuk a felrKH" vő új nemzedékben, hogy Petőfi műve nem véletlen csoda, hanem sok évszázados népi küzdelem, s egy nagyszerű irodalmi fejlődés meg- koronázásq. E Petőfi nem állott egyedü1 az irodalomban — Vörösmarty, Eötvös, Arany János kortársi és elvbaráti körében nőtt naggyá a lírája. S halálával nem szakadt meg művének hatása a magyar irodalomra. Szellemének folytatói a legnagyobbak: Vajda János, Ady Endre, József Attiia. Petőfit ünnepelve állítsuk műveit az emlékezés fénysugarába, jusson el minél többekhez, százezrekhez, milliókhoz Petőfi szava, a haza határain belül és a nagyvilágban. Műveit terjesztve eszméit terjesztjük, s ettől a nagyszerű feladattól tartsuk távol az ünneprontó frázisokat, a hangoskodást és a tartalmatlan tisztelgést.

ünnepeljük Petőfit a szocializmust építő magyar nép történél met-fordító negyedszázados küzdelmeihez méltón! Azok ünnepük most a minden elnyomás ellen szót emelő, a szabadságért életét áldozó költőt, akik megteremtették a független, szabad Magyarországot, akik megszüntettek minden osztályelnyomást, elvették a földet a földbirtokosoktól, a gyárakat a gyárosoktól, a bankokat a bankároktól, s mindezt a nóp tulajdonává tették. Azok ünnepük most Petőfit, akik megküzdöttek az úri osztályok ellenállásával, a reakció különféle osztagaival, akik megnyitották a felemelkedés útját a dolgozó emberek előtt az élet minden területén. Azok ünnepük most Petőfit — munkások, parasztok, értelmiségiek milliói —, akik történelmi lépéseket tettek és tesznek a kultúra, a művészet, az irodalom meghódításáért, a kultúra és a nép közé vágott szakadék megszüntetéséért. Azok ünnepük most Petőfit, akik jelenüket vállalva, jövőjükben bízva a szocialista népek testvéri szövetségében fáradoznak a Petőfi megálmodta világszabadság megvalósításáért.

A magyar nép emlékezik halhatatlan költőjére.

Budapest, 1972. március 15,

Zeng a zümmögő kórus