Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-09 / 33. szám
6 DUN ANTOLÍ NAPLÓ 1972. február 9, Magyar gazdaság Eg ykorsó közgazdasági háttér Gazdasági hatékonyság — vál aiati fe'adatok & iéxan éss ne A gazdasági hatékonyság a gazdasági mechanizmus bevezetése során mind jobban előtérbe került. Ez új feltételeket teremtett a gazdasági és o politikai vezetés számára is. A korábbi bevált módszerek egy részének megtartása mellett új módszerek keresését, általánossá tételét igényli. Jobb ez a mutató A gazdasági hatékonyság, mint fogalom, az 1971. évtől alkalmazott új bérszabályozási rendszer kapcsán vált a mindennapok problémájává. Tartalmában az egy tőre jutó és a vállalatnál realizált nemzeti jövedelem nagyságrendjét értjük alatta, s nagyságának növekedése jelenti a gazdasági munka hatékonyságának növekedését. E fogalom gyakorlati alkalmazása a vállalati gazdálkodás új, minőségi kritériumává vált. A vállalati és személyi érdekeltség — tegyük hozzá: a népgazdasági érdek is — egyaránt a vállalatnál kifizetett bér és realizált nyereség egy főre jutó hányadának növekedéséhez fűződik. Csökkenésének, vagy nem kieléaítő emelkedésének konzekvenciáját a vállalatnak és kollektívájának kell viselnie. Az általános megítélés és az eddiqi tapasztalatok szerint a gazdasági hatékonysági mutató az eddigi mutatóknál — fogyatékossága ellenére — jobban kifejezi a munka hatásfokában bekövetkezett változást, mint a korábbi gazdaságirányításban alkalmazott munkatermelékenységi, vagy bármely más mutató. Nem tekintjük e mutatót tökéletesnek, de mindenesetre kifejezésre jut benne a felhasznált élő- és holtmunkával valq takarékosság eredménye, s mivel közvetve a munkaerő relatív csökkentésére ösztönöz, a hagyományos termelékenységi mutató növelésére is kihat Hatása megtalálható a vállalat önköltségében is, mert a nyereségnövelés egyik elemeként az élő- és holtmunka csökkentésére irányul. Ügy véljük, hogy a jelenlegi hatékonysági értelmezés komplexebben hat a vállalati erőforrások optimális fel- használására. Erős progresszió A gazdasági hatékonyság növelésének követelménye új vállalati, vezetői és dolgozói magatartást igényel. E magatartásnak abból a felismerésből kell kiindulnia, hogy a bérek fejlesztésének alapvető feltétele a nyereség növelése. A •nemzeti jövedelem e két fontos tényezője közötti növekedés arányát pénzügyi jogszabályok határozzák meg. E szabályokhoz való alkalmazkodás azt jelenti, hogy a vállalatok csak abban az esetben emelhetik egy százalékkal dolgozóik, munkásaik átlagbérét, ha — az árak változatlan nyereségtartalmát feltételezve — az egy főre jutó termelés értékét négy százalékkal növelik, fia a bérnövekedés a fenti mértéken túli, minden további egy-egy százalékos átlag- bérnövelés pénzügyi lehetőségét csak további 4-4 szazaié kos termelékenységnövelés teremti meg. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat 1971-ben 4,5 százalékkal növelte az átlagbérét. Az említett szabályozók ehhez kereken 18 százalékos termelékenység növekedést követelnek meg. Tudjuk, hogy vállalatunk termelékenység növekedése a valóságban messze elmaradt a követelményi szinttől. A szabályozókban megfogalmazott népgazdasági követelmény természetesen nem csupán írott malaszl. A követelmény-szint figyelmen kívül ha gyása súlyos anyagi konzekvenciákat ró a vállalatokra. A hatékonyság növekedéssel arányközlekötési járulék, kamat meg takarításban, a termeléssel arányban álló bérek kifizetésé vei is felesleges improduktív bérköltségek megtakarításában mutatkozik meg. Meggyőződésünk, hogy a munkások, dolga zók döntő többsége szíveseb ben használja fel munkaidejét arra. hogy folyamatosan dolgozzon, mert ez neki és vállalatának, s a népgazdaságnak is jó, minthogy a munkaidő jelentékeny részében anyagra gépre, vagy egyéb munkafeltétel biztosítására várakozzék. A munkások, dolgozók ezt a becsületes készségét kell a vezetésnek a szervezettség javításával hasznosítani. Elvesztettük a mértéket Sok a feladatunk a költség- gazdálkodás területén is. Általános jelenség, hogy a költségek alakításában elvesztettük a mértéket, s hiányzik a megfontolt, de nem kicsinyes takarékosság. Ez sajnos nem elszige telt, s csak egy vállalatra érvényes megállapítás. Helyre kell állítani a helyes gazdálkodási elv tekintélyét e téren is, s mindenkinek, egyszerű dolgozónak éppen úgy, mint bármely vezetőnek, úgy kell a rábízott anyagi és pénzügyi eszközökkel bánnia, gazdálkodnia, mint ahogyan saját ügyeiben, saját pénzével teszi. A pénznek legalább olyan jelentőséget kell tulajdonítania mindenkinek, ha az állam, a társadalom pénzéről van szó, mintha a saját pénze hovaforditásáról kellene döntenie. Nyilvánvaló, megengedhetetlen a pénzköltést bagatellizálni akkor, ha a közpénzről, és soka’llni, ha a sajátról van szó. A dolgozók megbecsülése Is ide tartozik. Nem lehet helyes oe.poiiiika az, amely a munkáját mindig becsületesen és maradéktalanul elvégző dolgozót a munkája alapján, de a kifogásolható munkaerkölcsű dolgozót munkáján leiül fizeti. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy az a munkás, dolgozó keressen jól, aki jól, szorgalmasan dogozik, s az, aki csak a munkaidőt akarja a vállalatnál eltölteni, ne találta meg a számítását. Jó gazdaként A hatékony vállalati munka feltétele az eszköz, anyagok, gépek megbecsülése. A megbecsüléshez tartgzik az is, hogy csak olyan gépeket, termelő eszközöket vásároljunk, amelyek hasznosságáról tapasztalatok és számítások alapján meggyőződtünk. Csak olyan és annyi anyagot vásároljunk, amelyet megfelelő időben és módon lel is tudunk használni, s ne kelljen idő előtt, csak azért kiselejtezni, mert a hosszadalmas tárolásban tönkrementek. Súlyos anyagi következményei vannak a jó gazda gondosságát nélkülöző eszközgazdálkodásnak, s e követelmények a hatékonyság fontos tényezőjét, a nyereséget csökkentik, s csökkentik vele a dolgozók jövede- lemkiegészítésót jelentő részesedés, jutalom, prémium lehetőségeit is. A hatékonyság tehát megköveteli tölünk azt, hogy a vállalat minden erőforrásával észszerűen, a jó gazda gondosságával bánjunk. ܧy kell ez évben szerveznünk vállalatunk munkáját, hogy bizonyítsuk: nálunk a józan ész nem hiánycikk. Dr. Várszegi Károly egyetemi docens, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatóhelyettese Drógább lett a söi és ennek senki sem tapsolt. Milyen meggondolásokból emelte a kormány a sör árát? Ennek köz- gazdasági hátterére szeretnénk rávilágítani. „VIZET" HOZUNK ALGERIABOI. A háború előtti években Magyarországon hihetetlenül kevés sört ittak. Az évi fejadag három korsó volt. Az egy főre jutó sörfogyasztás tavaly viszont már meghaladta a 60 litert, s az idén, becslések szerint, elérheti a 100 litert. A 60 liter nem egy nagy mennyiség, a csehek, a dánok kétszer-háromszor ennyit isznak, a bajorok pedig még rajtuk is túltesznek. A gondok ott kezdődnek, hogy a kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Kevés a hazai sör — a termelés évi 5 millió hektó körüli — és még a tavalyi 1,2 millió hektós import mellett is a nyári hónapokban bővelkedtünk szomjas napokban, különösen falun, amikor nem volt sör. Magyarország világviszonylatban a legnagyobb sörimportőrök közé tartozik, ha éppen nem a legnagyobb. A behozatal 1966 és 1970 között nyolcszorosára emelkedett. „Vizet” importálunk most már nemcsak Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyel- országból, Ausztriából, az NSZK- ból, de olydri messzi országokból is, mint Algéria és Egyiptom. Egyre növekszik a tőkés hányad, a dollár elszámolású országokból behozott sör meny- nyisége, ugyanakkor a jugoszláv import sem mondható kedvezőnek, második legnagyobb szállítónk még Ausztriánál is drágábban adja a sörét. A Pénzügyminisztérium erősen dotálni kénytelen a sörimportot. Jó ez nekünk? SORT DOLLÁRÉRT? Tolaksz;k a kérdés: meddig dotáljunk? Nem érné meg jobban a hazai kapacitásokat növelni, új gyárakat létrehozni, s a sörre kiadott dollárokért más, fontosabb cikkeket vásárolni? Már csak azért is, mert az árpa- és a malátaárak évek óta nö- j vekszenek — a múlt évben Eu- ! rópa-szerte gyenge termés volt í — s a külföldi sörök beszerzési VILÁGGAZDASÁG A hús világpiaci helyzete I 1971 első hat hónapjában csők- j kent a termelőknek a vágó- | állatok után elért jövedelme — i állapítja meg a FAO tanulmá- I nya. I A húsellátás alakulása (millió tonna): 1964—66 1970 évi átlaga Világ összesen 69.26 83.54 I Ebből Marha- és borjúhús 31,16 37,35 Juh- és bárányhús 5.73 6.49 Sertéshús 22.18 26.30 Baromfihús 10.19 13.40 A négy húsárucsoport exportja 1970-ben az előző évhez képest mintegy 8 százalékkal növekedett. Különösen erősen fejlődött a sertés- és baromfihús kivitele, de 9 százalékkal növekedett egy év alatt a marha- és borjúhús kivitele is. (Ebből a húskategóriából csak Argentina exportja csökkent). Az USA és Olaszország importja marhahúsból az előző évhez képest 10—10 százalékkal nőtt, viszont Anglia importja jelentősen visszaesett. A világpiaci élőmarha és élőborjú importja túlnyomóan az Egyesült Államokra és az EGK-ra összpontosult. A Közös Piac keretében Olaszország bevitele igen jelentős, 1970-ben 1.2 millió borjút és 900 ezer marhát importáltak. A világ juh- és bárányhús exportjában 1970-ben is Ausztrália és Űj-Zéland játszotta a vezető szerepet. Mindkét ország jelentős szállításokat bonyolított le o Szovjetunióba. Sertéshúsból a legjelentősebb exDortáló 1 orszáook 1970-ben Hollandia, az USA, Dánia és Magyaror- 1 száa. A legnagyobb importot oz ' NSZK, Svájc, Anglia és keletban nem állá bérfejlesztés miatt a vállalatoknak részesedési alapjukból progresszív mértékű bérbefizetést — nevezhetjük béradónak is — kell teljesííeniök. A progresszió oly erős, hogy a valóságban kifizetett átlagbér- többlet sokszorosát, 3—4-szere- sét kell a vállalatnak adóként fizetnie. A szabályozóban foglalt gazdaságpolitikai cél nyilvánvalóan az, hogy drágább legyen hatékonyság növekedés nélkül átlagbért növelni, mint a hatékonyságnövekedéssel arányban álló átlagbér rr>e!lett a részesedési alapból kiegészíteni a dolgozók személyi jövedelmét. Érdemes megvizsgálni, milyen feltételt kell kielégítenie a hatékonysági mutató másik, nyereség-tagjának. Az árak változatlan nyereségtartalmát feltételezve azt kell mondani, hogy a képlet nyereség-tagjának- a termelékenységgel azonos mértékben, vagyis minden egy százalékos átlagbérnövekedés esetén négy százalékkal kell nőnie. A valóságban ennél nagyobb mértékben, mivel a nyereségnek a bértöbblet — mint költségnövekedés — ellenére kell a fenti mértékben emelkednie. Tartalékok a szervezettségben Az előző eszmefuttatásból is kitűnik, hogy az új szabályozók követelménye rendkívül szigorú, szokatlatnul magasra emelte a vállalatok előtt a mércét. A megoldás a hatékonyabb, szervezettebb, takarékosabb, eredményesebb munkában van. Csak vázlatosan elintve az egyes feladatokat, szólni xeH a szervezettségben rejlő hatékonysági tartalékokról. Bár építőipari vállalatunk egyes területein, üzemeiben hagyományos eszközökkel korszerű üzem- és munkaszervezés folyik, a mai hatékonysági követelmények kielégítése csak a vállalati szinten összehangolt, egymással összefüggő, folyamatos murnka- és üzemszervezési intézkedésekkel lehetséges. A vállalat döntő láncszeme kétségkívül az összehangolt termelési menetrendek következetes megvalósítása, a termelési feladatok rangsoruknak, határidős kötelezettségnek megfelelő maradéktalan végrehajtása. Ezt is meghatározott módon, jövedelmezően kell megvalósítani. Teljesen bizonyos, hpgy a jövedelmező tevékenység legdöntőbb tényezője a termelés szervezett, legfeljebb minimális időveszteséget eltűrő, a munkások folyamatos munkáját lehetővé tevő és szorgalmas munkáját megkövetelő végrehajtása. Ehhez szükség van a termelés alapos előkészítésére, korszerű irányítási eszközök alkalmazására, ezek alapjan a feladatok pontos meghatározására és a feladatok teljesítésének következetes meg követelésére. Kétségtelen, hogy e téren sok a tennivaló nálunk is, partnereinknél is. Az építőipar jellegzetessége, hogy a terméke j mindig egyedi marad, amíg a j jelenlegi technológia rneghatá- j iozó jellegű. így van ez annak j elíenére, hogy már típus-épületekről, vagy tipuselemekröl be- j szélünk. A beruházó terület elő- | készítő és iervdokumentációt készíttető munkáján egy vállalat tervszerű működése múlhat. A vállalaton belüli kooperáció eredményességére a külső kooperáció meghatározó jelentőségű. Bizonyos, hogy a kölcsönös érdektisztelet lehetővé tenné azt, hogy az építőipari vállalatok év végi hajrája megszűnjék és a termelési tevékenység, és ezzel együtt a bevételek realizálása egyenletessé váljék. Mindenesetre nekünk — a népgazdaságnak is — az az érdekünk, hogy bevételeinkhez termelésünkkel aranyban egyenletesen jussunk, mert ez az eszA FAO kormányközi tanulmányi csoportja a múlt év nyarán vizsgálatot folytatott a világ hústermelésétől, külkereskedelméről és fogyasztásáról. A húsárucsoportok, a marha- és borjú-, sertés-, a juh-,' búrány- és a baromfihús termelése 1970- ben az előző évihez képest 4 százalékkal fejlődött, ami azt jelenti, hogy a termelés növekedési üteme lassúbb volt, mint az előző évtized évenkénti átlaga. A legtöbb országban a marhahústermelés viszonylag lassú növekedésével párhuzamosan csökkent a borjúhús termelése. Országonként, illetve regionálisan a marha- és borjúhús termelésében jelentős eltérések voltak tapasztalhatók. A leggyorsabban Óceániában fejlődött a termelés, 1969-hez képest 6 százalékkal. Nyugat- Európában is figyelemre méltó volt az emelkedés, de ezen belül a Közös Piac területén a fejlődés üteme lassúbb volt az előző évek átlagánál. Kelet- Európában csak lassan növekedett a marhahús termelése. A fejlődő országokban e kategóriában csak I százalékos növekedés volt megállapítható. A sertéshús termelése 1970- ben 4 százalékkal nőtt 1969- hez képest. Az év második felében Nyugat-Európában a sertésciklus a tetőpontjára érkezett. A juh-, és bárányhús termelése eqy év alatt Nyugat- és Kelet-Európábari (beleértve a Szovjetuniót) több mint 5 százalékkal fejlődött. A baromfihús termelése elsősorban a három legfontosabb exportáló országban, Hollandiában, az USA- ban és Belgiumban feilődött. A takarmányárak emelkedése miatt 1970 második felében és európai országok bonyolították le. Baromfihúsból a világpiacon az export 1970-ben közel egyötöddel volt nagyobb az 1969. évinél. A vágómarha és a marhahús nagykereskedelmi árai általában magasabbak voltak 1970- ben az előző évieknél, de a baromfihús ára csökkent. 1971- ben, a hús iránti kereslet erősödött ezért a húsárak átlagban számítva emelkedtek. 1972-ben a marha- és borjúhús termelése világviszonylatban növekszik, de a kereslet gyorsabban fejlődik, ezért az importigény fokozódik. Nyugat-Európában q marhahústermelést fékezi az, hogy hiány lesz a hizlalásra beállítható borjúkból. Távlati szempontból tekintve a FAO prognózistanulmánya szerint 1970-től a négy húskategória terén a kereslet általában gyorsabban növekszik, mint a termelés változatlan árakat feltételezve. Főleg marha- és borjú-, valamint juh- és bárány- húsból lesz a hiány erősebben érezhető, elsősorban a következő országokban: USA, Anglia, Közös Piac, Szovjetunió. Figyelembe kell azonban venni, hogy az előre jelzés nem vette tekintetbe a sertés- és baromfihús úgynevezett helyettesítő szerepét a fogyasztásban az áralakulásra! függően. Világviszonylatban az elmúlt években az összes fogyasztás 40 százaléka marha- és borjúhúsból állt, 33 százaléka pedig sertéshúsból. A hús világpiaci helyzetének távlati alakulását természetesen döntően befolyásolja az, hogy az importra szoruló országok mennyi devizát lesznek hajlandók, illetve képesek a húsbevitelre fordítani. ára várhatóan még magasabb lesz. Ugyanakkor a szakemberek kiszámították: 3 hektoliter importsör árából 1 hektoliter gyártókapacitást lehet létrehozni. Miért nem fejlesztik hát a söripart? Helyben vagyunk. Említettük, a hazai termelés — miután az elmúlt években a gyárak, köztük a pécsi gyár is, nagyszabású rekonstrukción estek át — 5 millió hektoliternyi. Ez messze nem elég a hazai szükségletek fedezésére. A söriparnak azonban, miután bevételeinek tetemes részét befizeti a költség- vetésbe, nem marad pénze a fejlesztésre, új kapacitások létrehozására. Igaz, az idén termelni kezd a pécsinél kétszer nagyobb Borsodi Sörgyár, kezdetben évi 300 ezer, 1973-tól évi egymillió hektoliter kapacitással, de a sörhiány ezzel sem szűnik meg. NEM VOLT MAS VÁLASZTÁS Jó, jó — mondhatná a fogyasztó —, de ne az árakat emelje fel az állam, hanem hozzon be több sört külföldről, egyre több dotáció árán is, vagy építsen új sörgyárakat. Hiszen a költségvetésnek évente több mint kétmilliárd forint bevétele van a söripar befizetéseiből, vagyis népgazdasági szinten egyenesen kifizetődő a hazai sör termelésének növelése. Ez igaz, csakhogy, ismeretes, a költségvetés évek óta hiánnyal küzd, rendkívül nagy terheket vállal magára. Új sörgyár vagy sörgyárak építése nem jószán- délT kérdése. Cementben is szűkölködik az ország. Mármost vessük fel úgy a kérdést: az új cementgyárat építsék meg Fie- jócsabán, vagy ejtsék el a tervet, és új sörgyárat építsenek helyette? Nos, melyik a fontosabb? Akkor, amikor száz és százezer lakást kell megépítenie az országnak, emellett igazán eltörpül a sörkérdés. A költség- vetés adott, abból kell kijönni, ami .van, egy-egy új, terven felüli beruházást csak egy másik beruházás elvetésével vehetnek programba. Kevés a sör? Új sörgyár kellene? Akkor ezt valaki fizesse meg. A kormány nyilván tisztában volt a fogyasztók áremelés utáni rossz hangulatával, bizonyára nem szívesen folyamodott ehhez a lépéshez, de a fent vázolt helyzetben nem volt más választása. Az áremelésből származó többlet bevételek a fejlesztés alapjait teremtik meg. Az elképzelés is megszületett: a borsodi után a következő új sörgyárat Szentesen kívánják felépíteni. Kooperációs ügyletről lenne szó, ígéretes tárgyalások folynak egy NSZK-beli konszernnel, ez a cég szállítaná a gépi berendezéseket, ezen kívül az épületeket is tető alá hozná. A kooperáció eredményeként az évi egymillió hektoliter kapacitású alföldi sörgyár egy év alatt felállhatna, s már ebben a tervciklusban termelhetne. Belépővel az import csökkenésére lehet számítani. JOBB LESZ AZ ELLÁTÁS Végezetül még néhány, talán nem is mellékes körülmény. Az árarányok. Egy liter csapolt világos sör ára a sörivók által mondott „régi szép idők”-ben 7 forint volt, a palackos sör litere 8,60. Most 8)40 és 10 forint 40 fillér. A jaffa litere 9,60, a Pepsi-Coláé pedig kerekén 12 forint. A sör végülis élvezeti cikknek számít és még mindig olcsóbb az üdítőitaloknál. Ilyen árarányok mellett miképpen ösztönözzük az üdítőitalok fogyasztását? Egyébként, ha jól szétnézünk, a környező országokban sem olcsóbb a sör, mint idehaza. S még egy, ha ez nem is vigasz a sörivóknak. Lement a mosószerek ára. A háziasszonyok ezt bizony örömmel nyugtázták, mégis csak megtakarítás a családi költségvetésben. A sör drágulását a közgazdász is, mint ember, csendes iróniával figyelte, s a közgazda- sági háttér megértésétől ugyan bizony nem lett ismét olcsóbb a sör. Az áremeléstől azonban joggal várhatjuk, hogy jobb lesz a hazai sörellátás, anélkül, hogy ezt más árucikkek vonalán meg- sinylenénk. Miklosvan Zoltán i OGAZMSO ELET
