Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-06 / 31. szám

DUNÁNTÚLI NAPIG 1972. február 6. Í5 ^eraíOítíS^^iM^ observer MH II» é€,±%TJ\ Sü Q QUICK Harc az életért Tíznapos bolyongás a perui őserdőben Az elmúlt év karácsonyán az őserdő felett lezuhant a perui LANSA légiforgalmi vállalat Electra típusú, turbólégcsavaros utasszálitó repülőgépe. A szerencsétlenséget egyetlen utas élte túl; a 18 esztendős Juliane Koepcke. Tíz napig bolyongott a perui őserdőben, míg vég­re emberek lakta területre ért, ahol megmenekült szenvedéseitől. Felgyógyulása után több lap folytatott vele beszélgetést szörnyű útjáról. Mi most a Quick és a Paris Match alapján közlünk erről összeállítást. A korábban mosolygós gimnazista lány, aki e szerencsétlenség előtt még sohasem látott holttestet, azon a reggelen is vidám volt, ami­kor anyjával felszálltak Limában a LANSA Llectra típusú gépére, hogy Puccallpába utaz­zanak, ahol Hans Koepcke, az apa várt rájuk. A repülőgép 1971. december 24-én indult el. Az utasok többsége diák volt, karácsonyi sza­badságra utaztak. Minden jel arra mutatott, hogy az utazás kellemes lesz. A 86 utas és a 6 főnyi legénység tagjai közül senki sem gon­dolt arra, hogy az Electra típusú gépeken már számos műszaki hibát fedeztek fel. Több gép le­zuhant. Arra sem gondoltak, hogy a LANSA lé­giforgalmi vállalatnak igen rossz híre van, al'g egy éve lezuhant egy repülőgépe és 99 ember meg ha It. Az utasgép simán átrepült néhány hegycsúcs fölött és az utasok már a puccallpai leszállás­ra készülődtek. A légikisasszony felszólította őket kapcsolják be biztonsági övüket. A repülőgép yppen ekkor viharba került. — Hirtelen villám csattant — emlékszik vissza Juliane Koepcke. — Borzalmas mennydörgést hallottunk. Láttam, amint a jobb szárny lángba borult, és hallottam anyám kiáltását: — Elvesz­tünk). Elekor hallotta a leány utoljára anyja hang jót, — Olyan volt, mint a világvége... A repülő­gép zuhanni és forogni kezdett Az emberek ide-oda repültek az utastérben. Elvesztettem eszméletemet — Nem tudom mennyi ideig voltam eszmé­letlen. Amikor magamhoz tértem, még mindig az ülésemen ültem — a biztonsági övem men­tett meg. Két vagy három halott feküdt rajtam. A súlyuk az üléshez préselt. Nagyon nehezen kiszabadítottam magamat Mindenfelé roncsok, holttestek és leszakított testrészek heveitek. Se­hol senki sem mozdult Nem láttám anyámat ízólongatni kezdtem, egyre reménytelenebből. Sehonnan sem kaptam választ Juliane Koepcke karórája délután 4 órakor állt meg. A repülőgéppel három órával korábban vesztették el a rádióösszeköttetést. A sötétedés beálltáig a leány anyja után kutatott a holt­testek között A repülőgép a legsűrűbb őserdőben zuhant le, a Shebonya folyó közelében, mindössze 80 kilométerre Puccallpától. A perui favágók szerint Perunak ez a vidéke a legzordabb, a legvesze­delmesebb, az Amazon környékén. Csak bozót­vágó késekkel és fegyverekkel felszerelt erős férfiak tudnak áthatolni a sűrű bozóton, liánok szövevényén. Ebben a sűrűségben csak ragadozók élhet­nek, pumák, óriáskígyók. De talán még a raga­dozóktól is veszélyesebb az emberre a rovarok csípése. — Valami arra késztetett, hogy minél távolabb menjek a roncsoktól és a holttestektől. Magam­hoz vettem azt a tortát, amit anyám sütött, és egy doboz cukorkát. Emberekkel szerettem volna találkozni. Nem hagyott el a remény, hogy előbb-utóbb emberekre találok. Szörnyű félelem gyötört Bozótvágó kés nélkül szinte egy lépést sem lehet haladni a dzsungelben. Valóságos csoda, hogy a mindössze 158 centiméter magas és 48 kilós lánynak volt annyi ereje, hogy áttörje ma­gát ezen a sűrűségen, amelyben ledőlt fatör­zsek és kusza liánok embermagasságú akadá­lyokat alkotnak. A leány helyzete szinte kilátástalan volt. Csak egy vékony nyári ruha volt rajta, s ez nem véd­te meg a tüskéktől és a záporoktól. A perui ős­erdőben most van az esős évszak. Hogy ez mit jelent, az európaiak nem is tudják. Ilyenkor fül­siketítő zajjal órákon át zuhog az eső, mintha dézsából öntenék. A levegő annyira párás, hogy ez ember alig jut lélegzethez, s közben didereg az esőtől. Ma is talány, hogy Juliáné hogyan élte túl az első napot. Amikor besötétedett, teljesen kime~ rülten egy vastag fának dőlt. Lefeküdni a han­gyák és a kígyók miatt nem mert. Juliane tíz napot töltött ebben a vadonban. December 26-án egy kis patakra bukkant, s ez új reményt keltett benne. A patak azonban újabb halálos veszedelmeket is. jelentett Az összes dzsungelbeli folyók partját mély iszap szegé­lyezi, amely számtalan kis élősdinek ad otthont. Ezenkívül ebben az iszapban tanyáznak a vízi- patkányok, amelyek, ha éhesek, az embert is megtámadják. És soha sincsenek jóllakva. Juliane elvesztette időérzékét. Csak a rend­kívül erős élnlakarás tartotta benne a lelket Kitartóan vándoro't tovább a patak mentén. Ha átgázolhatatlan akadályokba ütközött, a víz­A háború öröksége a Bangla Deshben Kelet-Bengália lakossága visszatér a békés élethez. Fo­kozatosan eltűnnek a nemrég lezajlott tragédia nyomai. A chittagongi tengeri kikötő megtisztításával foglalkozó ak- ‘ nászok különös alakú zsáko­kat emeltek ki a folyam mélyé- : ről, amelynek torkolatában o város fekszik." Kiderült, hogy különböző értékű pakisztáni ércpénz.zel vannak tele. A to­vábbi kutatás során újabb fel­fedezést tettek- a kapituláció küszöbén és után a pakisztáni hadsereg által a folyóba do­bott pénzeszsákok száma több száz is lehet. De még ez sem minden. Megállapították, hogy ebben a kikötőben — Kelet- Bengália fő tengeri kapujában — a háború legutolsó óráiban A PARIS MATCH kö-8'te ezt a térképet annak a re­pülőgépnek az útjáról, melyen Juliane Koepcke utazott. A körön belüli terület a 10 napos bo'yongás és a megmenekülés útját jelzi Hogy takarékoskodjon erejével, csak lassan óvatosan lépkedett. — Még mindig reményked­tem, hogy emberekre bukkanok — mondja. A lány tovább vánszorgott az összevissza ka nyargó patak mentén. Ha szomjas volt, esővizet ivott. — Szörnyen megrémültem, amikor láttam hogy már csak egy szelet maradt a tortából. Azt gondoltam, hogy mindennek vége. Most meg kell halnom. Alig volt annyi erőm, hogy megállják a lábamon. Ez a harmadik vagy a negyedik napon volt. Nem számoltam a napo­kat... Ezért nem is tudni pontosan, hogy mikor érte el a Shebonya folyót, a Rio Pachitea mellék­folyóját-- Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább a vándorlást— mondja. — A sebeim elgennyesed­tek. A tüskék újabb és újabb mély sebeket ha­sítottak rajtam. De a legrosszabbak talán a le­gyek és a szúnyogok csípései voltak. A szemem gyulladásba jött Szörnyű éhség gyötört sóra áhítoztam. De nem adta fel az életért folytatott harcot. Száraz ágakat szedett össze, liánokkal összekö­tözte őket, tutajt készített. Primitív és bizony­talan tákolmány volt ez, de elbírta a lányt, és megmentette az életét — Végtelennek tűnt a folyón való utazás. Nem emlékszem már a részletekre, mert sokszor el­vesztettem az észméletemet. Az eltört kulcscson­tom kibírhatatlanul fájt Szünet nélkül zuhogott az eső. Egyszer a tutaj megakadt a part menti bozótban, és csak nagy kínnal tudtam kiszaba­dítani onnan - meséli. Január 4-én, kedden Amado Pereyra és Mar- cio Rivera Diaz favágók a Rio Pachitea men­tén lévő Ahamboya tábor közelében dolgoztak. Amado Pereyra így mondja el a történteket: — Észrevettem, hogy a folyón egy tutajféle ereszkedik lefelé. A tutajon egy lány feküdt, vagy inkább lógott róla. Azonnal odahívtam Marciét, és a vízre vittük csónakunkat Odaevez­tünk, és beemeltük a csónakba a teljesen le­gyengült lányt Amikor partot értünk, alig hall­hatóan csak ennyit mondott: „Túléltem a repüiő- szereiicsétlenséget." És sírvaftakadt... Kivégzés a céltábla mögött A halálos ítélet végrehajtásának új módja Thaiföldön A jelenet egyszerű céllövé­szetre hasonlított. A thaiföldi Sattaship városka melletti kő­fejtőben egy katonatiszt hig­gadtan figyelt öt tengerészt,, akik egy céltáblára lőttek, pe­dig a tábla mögé egy halálra ítélt gyilkost kötöttek. A tízkö­rös céltábla középső fekete köre jelezte a halálra ítélt szivét. Az öt katona — mindegyik kitűnő céllövő —■ pontosan eltalálta a középső fekete kort A különös módon kivégzett ember a 29 éves Theo Kaewna- kaá volt, az első közönséges bűnöző, akin az új katonai rendszerben halálos ítéletet haj­tottak végre. Kirabolt és meg­gyilkolt egy amerikai katona­tisztet Kivégzés előtt egy katonaor­vos megvizsgálta a fiatalembert, hogy lássa kfbírja-e a szíve e szörnyű lelki megkínoztatást. Egy buddhista szerzetes le'fci vigaszban részesítette. Thep Kaewrnakao alázatosan megcsó­kolta a lelkész kezét Ezután a vesztőhelyre vezették. A fiatalok, akik kíváncsiak voltak az újszerű kivégzésre, százával tolongtak a kőfejtő körül. A rendőrség kénytelen volt kordont vonni a kőbánya köré. A lövések után a katonaorves megvizsgálta a* elítéltet, s miután meggyőződött róla, hogy meghalt holttestét elszállítot­ták. Chittagongi felvétel az egykori pakisztáni nemzeti bankról A Pakisztán szót átragasztották, helyette ott áll: Bangla Desh a pakisztáni parancsnokság Utasítására 320 millió rúpia értékű bankjegyet égettek el. Ezt a pénzt Nyugat-Pakisztán- ba szándékoztak vinni, az ese­mények azonban megakadá­lyozták a titkos terv végrehaj­tását, amelynek célja Kelet- Bengália gazdasági életének bomlasztása lett volna. A háború idején Daccában és ^más városokban hatalmas összegű, hamis papírpénzt bo­csátottak forgalomba. Chitta- gongból az utolsó pakisztáni hadihajók Karachiba szállítot­ták az ország aranytartaléká­nak jelentős részét, valamint ékszereket is. A pakisztáni szoidateszka bomlasztó cselekményei által okozott kárt, mindent «Összevé­ve, 4—5 milliárd amerikai dol­lárra becsülik. És az óriási nehézségek elle­nére ö gazdasági helyzet mégis megszilárdul. Az új közigazgatás ellenőr­zése alá vonta a valuta- és bankműveleteket és az expor­tot. Ezáltal gátat vetettek a nemzetközi monopoltőke ■ „le­gális” aknamunkájának. Az új közigazgatás vezetői a gaz­daság megszilárdítását első­rendű, halaszthatatlan feladat­nak teikntik. Arra számítanak, hogy az új év elejétől fogva fokozatosan Ismét megkezdi te­vékenységét a hatvannyolc nagy jutagyár többsége. A közgazdászok kiszámították, hogy már 1972 végére helyre­állítják a jutatermelést. De még sok megoldatlan probléma marad, közöttük olyan is, mint a külső felvevő­piacok. Ebben az országban azonban, bár teljesen megér­tik a földjükön nemrég dúlt háború következményeinek fel­számolásával járó nehézsége­ket - mégis optimizmussal néznek az 1972-es év síébe. Hetalb casáfe (Tribune Hogyan állunk humor ügyben ? Art Buchtvaldnok az amerikai humorról megjelent írásét kSxSIjük rB- vidíts«. ben úszva folytatta útját. Juhene Koepcke - sze.ertcsés megmenekülés utón, betegagyában Amerikai honfitársaimI Örö­mömre szolgál, hogy beszámol­hatok az amerikai humor hely­zetéről, 1971. a fordulat éve volt az Egyesült Államokban a humor szempontjából. A Bruttó Nemzeti Nevetés 3,2 százalékkal növekedett Ameri­kában. Ez főleg a jó és rossz hírekről az év utolsó negyedé­ben gyártott vicceknek tudható be. Politikai vonatkozásban 1971 nem volt a Humor Nagy Eve, de egészében véve azért nem volt rossz év. A politikai humor 74,3 százalékát Spiro Agnew, Mart­ha Mitchell és Henry Kissinger szolgáltatták; Nixon elnöknek mindössze 10 százalék tulajdo­nítható. Johnson volt elnöknek, Hu­bert Humphrey volt alelnöknek és Edward Kennedy szenátor­nak a politikai kacajok alig 5 százalékát köszönhetjük. Sajnálkozással kell közölnöm, hogy az év folyamán egyetlen viccet sem sütöttek el Muskie, McGovern és Jackson szenáto­rok rovására, bár az ég tudja, miért, hiszen munkatársaik iga­zán mindent megpróbáltak. New York, mint városi to­vábbra is a legsajátosabb vicc, ez pedig főleg Lindsay polgár­mester erőfeszítéseinek köszön­hető. A második helyet Los Angeles foglalja el, Chicagón azonban a Demokrata Párt elnökjelölö kongresszusa óta senki sem ne­vetett. Az egyetem! hallgatók 1971- ben többet nevettek, mint 1970- ben, átalában azonban a fia­talok nem sokkal járultak hoz­zá a Bruttó Nemzeti Nevetés növeléséhez. Sőt, a fiatalok a felelősek a felnőttek nevetési arányának csökkenéséért, mert a felnőttek képtelenek voltak nevetni, ha egy szobában tartózkodtak gyér- mekeikkel. Mit jósolok 1972-ref Mivel elnökválasztási évről van szó, számíthatunk a politikai humor elharapózására. A jelöltek kénytelenek lesznek hallgató­ságukat jó vicékkel felmelegí­teni, gyakran a saját rovásuk­ra tréfálkozni, hogy megmutas­sák, milyen rendes fickók. Ez a fajta humor azonban lényegében fájdalmasan hat mindkét párt jelöltjeire, és olyan humor-válságot idézhet elő, amelyből 1976-ig ki se tudunk majd lábolni. Nixon elnök pekingi látoga­tása előtt és után bizonyára óriási mértékben elszaporod­nak majd a kínai viccek is, amelyek mindkét esetben főleg az elnök fehérneműjét veszik majd célba. Körülbelül a jelenlegi szintén maradnak a Jackie Onassisról, az ár- és bérbefagyasztásról, az amerikai dollárról és a papok nőtlenségéről gyártott viccek. Általában azonban rendíthe­tetlenül derülátó vagyok az 1972-es év humorára gondolva Szerintem, ha az amerikaiak nevetni tudtak azok után, amin az utóbbi 12 hónapban ke­resztülmentek, akkor már bármi­kor és bármin képesek nevet­ni. Az oldalt összeállította: Mitzki Ervin i

Next

/
Thumbnails
Contents