Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-08 / 6. szám

6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1?72 január 8. m „O is megfizette a jegy áráf,..!" Ma egész nap különösen jó­kedvű voltam. Sfemmi más nem történt, csupán a véletlen úgy hozta, hogy két ízben is kedvességgel, figyelemmel, ud­variassággal találkoztam. Az üzletben türelmes volt az eladónö, segített a pamut ki­választásában. adott néhány jó tanácsót, (hányas tűvel kössem, hogyan mossam majd a pulóvert), közben a keze járt, csomagolt, időt nem veszített. Milyen jó lenne, — gondoltam — ha minden boltban, áruház­ban, hivatalban ilyen udvaria­san, türelemmel beszélnének egymással az emberek! Zsúfolt autóbuszra szálltam fel, ezután egy 8—10 éves kis­lány felugrott és átadta a he­lyét. Annyira meglepődtem, hogy kétszer is megköszöntem. Ilyen semmiségnek látszó apró dolgok szebbé tehetnék az életünket. S tulajdonképpen ezért szomo.rú dolog, hogy „ünnepi" megnyilvánulásként nyugtázzuk, ha embertársaink az udvariasság legelemibb hangján, módján közelednek hozzánk. Holott énnek általá­nos és természetes emberi ma­gatartásnak kellene lennie gyermeknél, felnőttnél egy­aránt. Sajos nagyon elszoktunk et­től. Türelmetlen, tolakodó, ud­variatlan felnőttekkel és gyer­mekekkel találkozunk utcán, üzletben, mozik és színházak ruhatárában, közlekedési esz­közökön, orvosi rendelőkben, sok más helyen. Nézzünk csak jól önmag,unk- ba: milyen példát látnak' tő­lünk a sokat szidott mai fia­talok. Átadja-e a helyét a ka­rosszékben ülő édesapa a szo­bába lépő nagymamának (az anyósának!) a tv-nézéskor? Elveszi-e a degeszre tömött szatyrokat édesanya kezéből, bevásárláskor, vagy bevásá­rol-e helyette? Segít-e az idő­sebbeknek villamosra Fel- és leszálláskor? Átadja-e a helyét az idősebbeknek? Gyakran tapasztalhatunk olyasmit, ami inkább udvariat­lanságra nevelésnek nevezhe­tő, mint jó példa adásának. Ismert jelenet az, amikor a szülő nem engedi, hogy gyer­meke — más felnőtt biztatá­sára — átadja a helyét a villa­moson, vagy a vonaton utazó idősebbeknek. „Ö is kifizette a jegy árát - mondja nagy hangon a szülő — éppen olyan joga van hozzá, hogy üljön!" A minap a zsúfolt autóbu­szon utaztam. Felszállt egy édesanya 4-5 éves gyermeké­vel. Az asszonynak mindkét kezében bevásárló táska volt. Munkából jöhet, talán az óvó-' dóból hozza haza a kislányát — gondoltam —, s bár nem va­gyok már fiatal, felálltam, s átadásra kínáltam az ülőhe­lyemet. Az anya megköszönte és — leültette a gyermekét Nagyon rosszul tette! A gyer­mek nyugodtan állhatott volnál Ehelyett állnom kellett nekem és állnia kellett édesanyjának is a nehéz teherrel. Ennek a kislánynak nem fog soha az eszébe jutni, hogy átadja vala­kinek a helyét. Puhány lesz, oki áldozatvállalásra képtelen. Elvárja majd, hogy kiszolgál­ják, és csak őt szolgálják, amit természetesnek, rendjénvaló- nak tart, a családtagjaitól. De miután úgy nevelték, magától- értetödően másoktól is elvárja. Hogyan és mikor neveljünk udvariasságra, előzékenységre? Mindig és minden megnyilvá­nulásunkkal, kevés beszéddel, sok-sok jó példával! Már a tipegő, még alig beszélő gyer­mek is tanítható. Tanul is. Látnia kell, hogy a család tag­jai egymáshoz előzékenyek, nem vág egyik a másik sza­vába, szép sorjában vesznek a tálból, nem kapkodnak egymás keze elé, felsegítik egymásra a kabátot, s így tovább. Ha türelmes, szeretetteljes- légkör­ben él a gyermek, ő is olyan lesz. Sok helyen ez meg is van a családon belül, de tel­jesen megváltozik a Felnőttek viselkedése, ha átlépik az ott­hon küszöbét. Pedig a gyer­mek ott is figyel! És utánoz. Szép szobanövény A KAKTUSZ Az arcélváltoztatás művészete Kedvelt szobanövény, amelynek gazdagon virító példányait nemegy­szer láthatjuk lakásokban. Különös értéke, hogy virágszegény évszak­ban, karácsony táján virágzik. Ha­zája Brazília, aho£ az őserdők ma­gos fáijrv epifita életmódot folytat Tudományos neve (Zygocactus tru- c ius) jellegzetes tulajdonságaira vo­natkozik. Az egész növény ugyanis ellaposodott, levélszerü szárrészek­ből (trcmcus — törzs) áll, amelyek ÍTÜletesen illeszkednek egymáshoz. E levélszerü szárrészek fogas mélye- c .sei ben találjuk a tüskétien areo Iákat. A virág a szár végén lévő areolákból tör elő. A növény kissé merev tartása és leheletfinom • ró­zsaszínű, vagy biborszinű virágai kö­zött oly nagy az ellentét, hogy szép­ségben felveszi a versenyt a leg­szebb orchideákkal^ A virágból hosszan kiivelö fehér porzók és a biborszinű bibeszál két egyenlő fél­re osztja o virágot, amely igy két­oldali részarányosnak — zygomorfnak. tekinthető (erre utol Zygo-cactus tu­dományos neve, mert a legtöbb kak­tusz virága nem ilyen, hanem suga­rasan részarányos, aktinimorf). Az egyes virágok 3—4 napnál nem hosszabb életűek, de az elvirngzó- kat újak követik, $ igy a virágzás gyakran 3—4 hétig is elhúzódik. Rit­kán kivirágzónak az oldalsó areolák is és fokozzák ar esztétikai hatást. Ez ősi vonás, amely törzsfejlődés so­rán redukálódott. (A közeli rokon Rhipsalisokon mind kivirágzónak az oldalsó areolák is.) Az ilyen egyed- re ezért kell felfigyelni és érdemes szaporítani. © Ma már számos színváltozata t is­merjük, amelyek mint kultúrvoriáci- ók kerülnek piacra. A fehér és hal- ványrózsaszintől a sötét bíbor liláig minden szinváltozatot megtalálunk közöttük. A karácsonyi kaktusz 3—4 tagú dugványról könnyen szaporítható. A törzseken rendszerint fejlődnek lég­gyökerek is, ezek a földbe kerülve átalakulnak rendes, táplólékfelvevő- gyökerekké. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy o gyökerez'etett példányok általában nem jól fejlőd­nek és gyéren virágzanak. Ezért ja­nuárban, vagy júliusban inkább ha­sítékba oltják, Peireskia aculeata, P. spathulata, P. undulata alanyra. A jól sikerült oltványok már o második esztendőben formás kis fácskává fej­lődnek és dúsan virágoznak. Elvi­rágzás után nyugalmi időszak kö­vetkezik. A szártagok ekkor meg- fonnyadnak és megráncosodnak. Az öntözést ilyenkor teljesen szüntessük meg. Február végén, márciusban ho­mokos lombföldre, kellő kímélettel átültetjük és lágy (eső) vízzel per- metezgetjük. A szártagok ilyenkor , megduzzadnak. Nyáron a nedves melenházban,' de szabadban, fél­árnyékban is tarthatjuk és o hazá­jában ilyenkor mindennapos futó- zápoit permetezéssel utánozzuk. Szeptemberben üve^házban, lakás­ban helvezzük el véafeoes he'yére, és ne mozgassuk, ne fo-dítsuk, mert könnyen elrúgja bimbó1». sőt fiata­labb szártooiait is. Vi'áazás e?őtt csak mérsékelten ön‘ő*r”k. ezzel elő­segítjük a bimbók kifejlődését. A Zygocactus megtalálja helyét a í modern lakásban is. Bizarr külsejé­vel jól illeszkedik az új bútorok vo­nalaihoz, finom virágjainak tömegé- vei kellemesen' lazítja czok szegle­tes merevségét. Felnevelése fokozott gondosságot kivén, de ezt oazdag virágzással mindig meg is hálálja. Győry Miklós ! Sok nőnek okot problémát, hogy túl nagy vagy túl ki­csi, húsos, vagy vékony, hor­gas vagy pisze orra meg­bontja profiljának harmóniá­ját. Éppen ezért sokan kere­sik fel a sebészt, hog/ plasz­tikai műtét útján szabadulja­nak meg e kényelmetlenség­től. Nem elegendő azonban, ha valaki azt mondja: Jean­ne Moreau vagy Brigi;te Bar- dot profilja után „szabják át" orrát. A megoperált orrnak összhangban kell lennie a páciens homlokával, szemével, állóval, sőt személyiségével is. Éppen ezért sok sebész műtét előtt mélyreható teszt-vizsga la-* tot készít betegével. A svájci Charles Baud doktor olyan rendszert dolgozott ki, amely­nek alapjául a Leonardo da Vinci-képekről ellesett mérések szolgálnak. Mindenekelőtt meg kell ál­lapítani a páciens egyéniségé­nek megfelelő ».etalon-szépsé­get". Hány éves korban kerülhet sor a műtétre? 17 éves kortól. Korábban az orr még fejlődésben van, elő­fordulhat, hogy műtét után de­formálódik. Az érzéstelenítés lehet helyi vagy általános. A műtét időtartama: általá­ban fél óra. A kórházi ápolás időtarta­ma: megközelítőleg 48 óra. A kötés: körülbelül 8—10 napig kell nyomókötést alkal­mazni, mert ezzel megakadá­lyozhatjuk a dagadást és a kisebb bevérzéseket. Sebhely: egyáltalán nem marad, tekintettel arra, hogy,a műtétet belülről hajtják végre. A műtét időpontja: ez a se­bészeti beavatkozás bármikor elvégezhető, de jobb, ha a melegebb évszakokat választ­juk, mert a seb hidegben ne­hezebben gyógyu-l. Műtét utáni állapot: fájda­lomérzet nem lép fel. Kényel­metlenség viszont, hogy a mű­tétet követő két-három napon át légzési nehézségek lépnek fel. A műtét külső jele: a szem­héjak és az ornyereg környé­ke némileg megduzzad, azon­ban ez az alig észrevehető duzzanat hamarosan felszívó­dik. Tízparancsolat az operációt követő időszakra: 1. Ne szuszogj, 2. Ne tüsszents, 3. Ne fújd erőssn az orrod, 4. Vigyázz, be ne üsd az orrod, , 5. Víz alatt úszni tilos, * 6. Óvakodj az erős napsü­téstől, 7. Hajat szárítani burában tilos, 8. Ne viselj olyan szemüve­get, amely szorít, 9. Egy-két hétig háton fek­ve aludj, 10.; Egy ideig folyékony, illet­ve pépes ételeket fo gyassz, mert a rágás ha tására az orrhegy lejjebb éterül. A görög bölcs: Szókratész olyan nagyra becsülte a békés, álomtalan alvást, hogy ha­lála után is ilyet kívánt magá­nak. Nincs is jobb egy munká­val, szórakozással tölíött, boldog y nap után, mint a pihentető, erőtá- roíó, egészséges alvás. Igy van ez nemcsak az emberben, hanem sz:n*e az egész élővilágban, mert földi életünkre kitörölhetetlenül rányomta bélyegét az éjszakai sö­tétség és a nappali világosság. Nappal az élőlény és az ember mozog, fejlődik, éjjel pediq erőt tartalékol, hogy reggel pihenten újrakezdhesse. SZÉKHELYE AZ AGY Ázok af ídegélettani változá­sok, amelyek a fáradsághoz ha­sonló álmosság után az öntu­datvesztéssel járó alvást okoz­zák, az ún. agyi központokban jönnek létre. Mivel pedig az al­vás a nappali jó közérzetnek, a jó fizikai és szellemi teljesítő- képességnek elengedhetetlen feltétele, nyilvánvaló, hogy az álmatlanság, vagy az alvásza­var éppen ellenkező hatású. Hogy az emberi boldogságnak, jó közérzetnek, egészségnek ezt az alapvető feltételét egész éle­tünkre biztosithäss'uk és hogy az álmatlanságot nagy ívben min­dig elkerülhessük, érdemes megismerkedünk az álmatlan­ság okaival. Azt szokták mondani, hogy minden ember csak kettő vagy három bécsi szeletet tud. meg­enni egy ültöhelyében. De az emberi hatalom és birtoklás- vágy néha nem ismer korláto­kat. Ezért esik meg néha a fiataloknál is, hogy fontos, vagy kevésbé fontos dolgokért, pl. autóért, családi házért stb. túl­hajszolják magukat. Aki éjsza­ka csak 3—4' órát alszik, a kö­vetkező este már korán elálmo- sodik. Ha ilyenkor feketekávé­val, Kofka-toblettával, vagy más élénkítőszefrel elkergeti az ál­mot, hogy tovább dolgozhas­son, ne csodálkozzék, ha ideg- rendszeri egyensúlya kibillen a helyéből. A hetekig-hónapokig erőszakkal megkuítított alvás után akkor sem tér..már vissza- az üdítő álom, amikor készen áll a ház, vagy ott az autó, a garázsban. Mindebből az a ta­nulság,' Hogy ne éjszakai al­vásunk rendszeres megkurtítá­sával igyekezzünk célunkat el­érni, hanem ésszerű takarékos­sággal. Akik éjszakai szórako­zásukért kurtítjuk meg tartósan alvásukat, még sajnálatramél- tóbbak. Fiatalkori álmatlanság sajnos az emberek önhibáján kívül is előfordulhat, ha tartós családi torzsalkodás, állandó, indokolt félelem, vagy rettegés bolygatja fel az ember lelki­nyugalmát. Napjainkban középiskolás, egyetemista, vagy munka mel­lett tanulmányaikat végző fia talem bereknél fordul elő vi­szonylag gyakian álmatlanság, mert rosszul osztják be az ide­jüket, vagy túlterheltek és emiatt élénkítőszerekkel tanul­jak végig az éjszakát, anélkül, hogy kialudnék magukat. Aki az álmatlanságnak, en­nek a nagyon kínzó élménynek elejét akarja venni, vizsgálja felül életmódiát, tegye mérlegre azt a vélt vagy látszólagos előnyt, amit a .megkurtított al­vásért kap cserébe. Fontolja meg az álmatlanság.drága bé­rét, amit ezért fizetnie kell és máris takarékosabban bánik idegrendszerével. És ha fiatal korban már elkéstünk a meg­előzéssel, ne nyúljunk mindjárt könnyelműen altatóhoz. Orvosi utasításra átmenetileg szedhe­tünk ugyan enyhe hatású nyug­tatót, vagy altatót, de sokkal hasznosabb ha tartós pihenés­sel visszazöjrkentjük a régi ke­rékvágásba normális alvásun­kat. AZ ÖREGEKNÉL Idős embereknél áz alvás­igény eleve csökken. Míg a fia­talnak 6—8 órai alvásra feltét­lenül szüksége van, az öregek rendszerint már 5—6 órával is beérik. Igaz, van. idős ember, aki napi 10 órát is jóízűen al­szik. Az időskori alvászavar oka legtöbbször nem a hibás életnrTódban, hanem az alvást szabályozó agyi idegsejtek megváltozásában keresendő. Rendszeres sétával, esti meleg lábfürdővel, ágymelegítővel, laggyos tusolással néha jól meg lehet vetni az üdítő alvás ágyát. Máskor egyes szervi gyengesé­gek megszüntetése, pl, a szív­működés gyógyszeres helyreállí­tása, a hólyaghurut megszün­tetése, hozza meg újra a pi­hentető alvást. De ha minden kötél szakad, az idős ember ne idekenkedjen mindenáron az altatószedéstől. Gyakran nyug­tatóhatású teák is megteszik a szolgálatot, de ha ezek nem használnának, bátran menjen orvoshoz és kérjen nyugtatót, vágy altatót. Nem kell attól fél­nie, hogy az altatók mérgező hatásúak. Ha nem is teljesen közömbösek, még mindig töb­bet ér az altató által elért mély, nyugodt glvás, mint az a cse­kélyke kockázat, amit az altató szedése idős korban jelent. Egytől — igaz — ilyenkor is óvakodni kell: kerülni kell a túl­biztosítást, csakis annyit szabad bevenni az altatóból, amennyit és amit az orvos előír. És,ha az orvos jónak tartja, a sokfajta altatót lehet időnként váltogat­ni is. Közben pe feledjük, az al­vás olyan, mint a galamb. Ha erőszakosan kapkodunk utána, hirtelen elszáll és messze repül. Ha nyugodtan, félelem nélkül, csendben várjuk, letelepszik tes tünkbe, fészket rak ott és tartós vendégünk marad, süssünk ózzunk otthoni T Asztali lámpa — házilag Lakásunkban mindig akad egy jd*váza, vagy különleges 'formájú üveg, amelyet rendeltetés­szerűen már nem használunk. Mielőtt kiselej­teznénk, gondoljuk meg, alkalmas-e arra, hogy osrtali lámpát készítsünk belőle. Ha igen, ak­kor lássunk munkához. Első teendő a váza oldalának kifúrása. Ez kerámia, vagy más cserépedénynél — egy kézi fúrószerszám segítségével — viszonylag könnyen megy. A kívánt helyen egy szög, vagy a fúró hegyével megsértjük a zománcot és kb. 5-10 mm átmérőjű kör alakban lepattintjuk, A zománc alatti rétegben már könnyebben halad a fúró, de nagyon óvatosan szabad csak mozgatni, mert,, ha megreped az anyag, eldobhatjuk az egészet. üveg, vagy .finom porcelán kilyukasztásánál házilag ne kísérletezzünk, megéri, ha. ezzel a munkával üveges szakemberhez fordulunk. Ha a vázán sikerült lyukat fúrni, befűzzük a villanyzsinórt, s a váza belsejében felhúzzuk egészen a nyílásig. Rószereljük a foglalatot, lent pedig — .a legmegfelelőbb helyen — fel­erősítjük a kapcsolót. Ezek után a foglalatot rögzítjük a vázához: Hogy mivel? Ez az adott­ságoktól és a leleményes barkácsolótól függ. Ha ugyanis a váza, vagy üveg szájába éppen befér a foglalat, parafodugóból vágott darab­kákkal ékeljük be. Ha a váza szája túl nagy, vagy túl kicsi, akkor fa, drót, műanyagflakon, vagy egyéb anyag felhasználásával ügyeske­dünk. A lámpatesthez illő ernyőt vásárolhatunk, vagy saját terveink alapján magunk is készít­hetünk. A rajzunkon látható ernyőn o rojtos ha­tást úgy érhetjük el, ha a fényt áteresztó ernyő- palást szélére egymás mellé sötét, színes csí­kokat ragasztunk. (Ilyen csíkokkal eltüntethető pl. a csúnyára sikerült összeragasztás is!) Ha a berendezés régi és megszokott, egy egy új asztali, vagy hangulatlámpa beállítása frissítő változatosságot hoz a lakásba. Szabad­időnkben pedig hasznos, szórakoztató elfoglalt­ság. Tokaji seiTesoorda A Délszláv Általános -..viola kol­légiumának szakácsnője, Septe Jó- zseíné, az alábbi vasárnapi étren­det ajánlja: EBÉD: 1. Szabógallérleves 2. Tokaji sertésborda zsírban sült burgonyával, pároltkáposztával 3. Csokoládé-szelet, vagy huszár- csók VACSORA: 4. Hússal rakott burgonya vegyes salátával t. Szabógallérleves: hozzávalók: 50 deka, marhahús, 25 deka sertés­hús, 25 deka vegyes zöldség, 2 fej vöröshagyma, 1 kis karalábé, 1 ge­rezd fokhagyma, kis kelkáposztale­vél, 1 kis zeller, só, törött bors, 3 tojás, 15 deka liszt, pirospaprika. A marhahúsból a zöldségfélékkel húslevest főzünk a szokásos módon. Közben a sertéshúst ledaráljuk, ) fej vöröshagymát kevés zsíron meg- pirítjuk, hozzáöntjük a húshoz, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, kevés pi­rospaprikát szórunk rá és az egé­szet kissé megpirítjuk. A pirítás után egy egész tojást elkeverünk benne és hülni hagyjuk. Majd egy tojással tésztát készítünk, vékonyra kinyújtjuk és a tészta egyik felére a húsból kis halmokat rakunk, (mint a de elyénél) a közöket felvert to­jásba mártott kenőtollal megkenjük, a tésztát ráhajtjuk, kissé megnyom­kodjuk, ahol a tojással megkentük és derelyeváaóval kis háromszögekre vágjuk. Tálalás előtt a leszűrt le­vesbe belefözzük, A levesbe főtt húst és a zöldséget külön edénybe adjuk hozzá. 2. Tokaji sertésborda: hozzávalók: 1 kiló sertésborda, (karaj) 20 deka zsír, kevés liszt, 2 evőkanál paradi­csompüré, 1 deci tokaji bor, 30 deka vöröskáposzla, 10 deka füstölt sza­lonna, 1 közepes nagyságú alma, fél kiló burgonya, ecet, só. A bordából egyenlő nagyságú sze­leteket vágunk, kissé megsózzuk, lisztbe mártjuk és forró zsírban hir­telen pirosra sütjük, majd a szele­teket egy lábasba tesszük. A vissza­maradt zsírban paradicsompürét pi­rítunk, felöntjük kevés vizzél ‘és to­kaji borral, amit jól összeforralunk és -ráöntjük—« bordákra, majd az egészet fedő alatt puhára pároljuk-. Közben a káposztát vékonyra felsze­letel jfk, gyengén megsózzuk, 30 per­cig állni hagyjuk. Ezután a füstölt szalonnát kockára vágjuk, világosra megpirítjuk, felöntjük kevés vízzel, pár csepp ecetet öntünk hozzá, ke­vés cukrot szórunk bele és rátesszük o káposztát, majd lefödve pároljuk. Párolás közben hozzátesszük e há­mozott, cikkekre vágott almát, kevés tokaji bort és ezzel készre pároljuk. Tálaláskor a káposztát a tál egyik oldalára tesszük, mellé rakjuk a bor­dákat, a levével meglocsoljuk és külön zsírban sült burgonyát adunk hozzá. 3. Csokoládé-szelet: hozzávalók; 10 deka yaj, 15 deka liszt, 4 tojás, 25 deka cukor, 1 citrom leve, 15 deka dió. 6 deka kakaó, vagy 3 szelet cso­koládé. csepp só, A 10 deka vajat a 15 deka liszt­tel elmorzsoljuk, 2 tojás sárgáját, csepp sót, 1 evőkanál cukrot és egy cibom levét hozzáodjuk, összegyúr­juk, majd vékonyra kinyújtjuk és tep­sibe tesszük. Mérsékelt tűznél félig megsütjük. Közben 20 deka cukrot, 4 tojás fehérjét, 15 deka őrölt dió­val, 3 szelet csokoládéval a tűzön addig keverjük, míg elég sűrű lesz. Ezt a masszát rákenjük a félig meg­sült tésztára és lassú tűznél tovább sütjük, míg a teteje megszárad. Hosszúkás, keskeny szeletekre vág’ juk, Husxárcsók; hozzávalók; 14 deka vaj, 2 tojás, 9 deka cukor, 35 deka liszt, I sütőpor, 1 vaníliás cukor. # A 14 deka vajat 2 tojássárgóvei jól elkeverjük, azután 9 deka cuk­rot, 35 deka lisztet, I sütőport, 1 vaníliás cukrot adunk hozzá. Zsíró zott, lisztezett tepsibe apró göm­böket rakunk, ujjal benyomkodjuk és a közepére gyümölcsízt, vagy rumos- meggyet teszünk. Sütőben szép sár­gára sütjük, 4. Fiússal tokot! burgonya: hozzá- valók; I kiló burgonya, 40 deka ser­téshús, 2 deci tejfel, 5 deka zsír, 30 deka hagyma, só. A fiúst vékony szeletekre vágjuk, míg a burgonyát karikákra., Egy ki zsírozott tűzálló tálba egy sor bur­gonyát helyezünk, rá egy sor kari kára vágott hagymát, majd egy %of vékonyra szeleteit nyers húst teszünk, megsózzuk, esetleg egy kevés Vege- tával is megszórjuk, majd újra bur­gonyát, hagymát, húst stb. teszünk Olvasztott zsírral és 2 deci tejfellel leöntjük, lefedjük és 25 percig a tűzön pároljuk, majd levesszük a fedőt és forró sütőben pirosra süt* jük£ Vegyes salátával tálaljuk« Mi az oka az álmatlanságnak?

Next

/
Thumbnails
Contents