Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-18 / 14. szám
2 1972. január 1$. DUNAMTŰII NAPLÓ Megállta I az u etjyipoiiii ieiRidoy (Folytcíás az I. oldalról) nisztert tekintik az egyiptomi ipari forradalom építészének és itt elért sikerek nyugtázásaként értékelik miniszterelnöki kinevet zését. Szidki a kormánylista •nyilvánosságra hozatalával egyidősen bejelentette, kormányának az a feladata, hogy az országot összhangba hozza a háborús állapottal. Az AFP kairói megfigyelőket idézve úgy véli, az új kormány külpolitikailag mérsékelt, belpolitikáiig szilárd politikát fog követni. Az UPI értékelése szerint a kulcsfontosságú tárcák — a hadügy, a belügy, a tájékozta- tósügy és a gazdaságügyi minisztérium — a korábbi irányítók kezében maradtak, akik közül többen miniszterelnök-helyettessé léptek elő. Az AFP szerint az új kormány feladatának kettős célja lesz: külpolitikában „szó szerint” alkalmazni Szadat elnöknek a közel-keleti válság rendezésére vonatkozó politikáját, belpoliti- kailag az ipari és a mezőgazdasági problémák megoldása. Egyip'sai íl mfn szferenöke Az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága vasárnap egyhangúan jóváhagyta Szadat elnök jelölését, amelynek értelmében Aziz Szidki lett az Egyiptomi Arab Köztársaság új miniszterelnöke. Szidki közvetlenül kinevezése utárj megkezdte tárgyalásait a kormány megalakítására. .„.Ugyanezen az ASZÚ KB ülésen a Központi Bizottság első titkárának Szajed Maréi miniszterelnök-helyettest, földművelésügyi minisztert nevezték ki. Az eddigi első titkár, Mohammed Abdel Szalam el-Zaj- jat az új kormányban tölt majd be fontos pozíciót. Anvar Szadat köztársasági elnök vasárnap rendeletet adott ki és ebben Mahmud Favzi volt miniszterelnököt a köztársaság alelnökévé nevezte ki. : * Aziz Szidki 1920. július 1-én született. A kairói és a Har- vard-egyetemen tanult, doktorátust szerzett, majd 1953-ban a miniszterelnök termelési és tervezési tanácsadója lett Három évvel később Nasszer elnök kinevezte az ország első iparügyi miniszterének. 1963-ban miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. Ali Szabri akkori miniszterelnökkel támadt személyes nézet- eltérések miatt 1965-ben lemondott, egy évvel később Nasszer elnöki tanácsadóvá nevezte ki, majd ismét megbízta az iparügyi tárca vezetésével. Tisztségét megtartotta Nasszer halála után Favzi kormányában is, ahol első miniszterelnök-helyettessé nevezték ki, ♦ + MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn fogadta Bohuslav Chnoupek csehszlovák nagykövetet, küszöbönálló hazatérése alkalmából. — Brezsnyev szívélyes baráti beszélgetést folytatott Chnoupek- \ kel, üdvözölte őt abból az al- í kálómból, hogy a Csehszlovák ! Szocialista Köztársaság külügy- | miniszterévé nevezték ki, sikereket kívánt munkájához. 4 LONDON: A több, mint egyhetes országos bányászsztrájk frontjai megmerevedtek. A kormány, saját anyagi veszteségeivel nem törődve, a kivárás politikáját alkalmazza, így akarja térdrekényszeríteni a béremelést követelő szakszervezetet. Nehezíti a brit bányászok | helyzetét, hogy Angliában nagy széntartalékokat halmoztak fel, | emellett az utóbbi időkben j nagymértékben átalakultak az energiafogyasztási ...igények. i e LONDON: A karácsony: szünet után hétfőn üi össze az j angol alsóház és tavaszi ülésszakának uralkodó témája m;n- j den valószínűség szerint a kö- j zös piaci csatlakozással kapcsolatos törvényhozás lesz. A munkáspárti ellenzék mindent megtesz maid, hogy a csatlakozással iáró egész sor résztör- i vény vitájánál megkeserítse a i kormány életét. A közös p'ac I problémáján kívül é'énk össze- j tűzések várhatók Rhodesia és j Málta kérdésében is. 4- QUITO: Ecuadori hadiha- j jók szombaton feltartóztattok három amerikai halnszhajót amelyek a kötép-ame-''ra: állam 2C0 tengeri mérföld kiterjedésű felségvizein belül tartózkodott. Az akcióró alig egy nappal azután került sor, hóm/ magasszintű amerikai dn'egáció i távozott eredménytelenül Qui- \ tóból, mivel nem tudott men- j állaoodásra jutni a felségvi-ek I kérdésében. Az Enyesült Alla- i mok csak 12 mérföldet ismer el I a parti vizekből az illető állam ! felségterületének. 4 KCPPZNHÄGA: Tizenhárom sze- í mily tűnt el annah o írét hajólöréí- rek során, amelyet n hatalmas *i- j har okozott hétfőre virradó éjiéi a dórt partok közelében. A „Marie j Lehmann'b nyugatnémet teherhajó nyolcfőnyi személyzetéből csak négy személyt sikerült kiments nie egy NDK hajának. A másik szerencsétlenül járt I hajó, a „Maersk Tighter” dán üzem- anyagszáílitó hajó volt. Kilencfőnyi személyzetéről még nincsen hír. A dán haditengerészet parancsnoksága szerint kevés a remény az emberek { és a hajók megmentésére. 4 RÓMA: Dr. Vladimír Bakancs, a JKSZ elnöksége végrehajtó irodájának és a jugoszláv föderáció tanácsának tagja — Zvonko Graheknek, a JKSZ elnöksége nemzetközi kapcsolatok osztálya helyettes vezetőjének kíséretében — hétfőn Rómába érkezett, ahol megbeszéléseket folytat azoknak az olasz politikai pártoknak a képviselőivel, amelyekkel a JKSZ kapcsolatban áll. 4 ACCRA: Az új ghanai alkotmány kidolgozásáig a hatalmon lévő nemzeti újjászületés bizottsága törvényerejű rendeletekkel kormányoz majd - jelentették be Accrában. A katonatiszti kormány legfrissebb rendeletének értelmében zárolták Busia volt miniszterelnök, családtagjai és a volt miniszterek bankszámláit. 4 KOPPENHÁGA: A dán királyi udvar közölte, hogy az elhunyt uralkodót, IX. Frigyest január 24-én temetik. Frigyes nyughelye a Koppenhágától 35 kilométerre fekvő Roskilde-i ka- tedrális, a dán királyok hagyományos temetkezési helye lesz. 4 VARSÓ: Százkét esztendős Lengyelország legidősebb tűzoltója. Életének legnagyobb részét szűkebb hazája, Szczecin tűzvédelmének szén- t Ite. A* idős férfi még ma is megjelenik minden tűzesetnél és tanácsaival segíti a fiatalabb tűzoltó- nemzedéket. 4 BUKAREST: Vasárnap Nagyváradon, teljesen újjáépített épületben újra megnyitotta kapuit az Ady Endre emlékmúzeum. 4 NEW YORK: Kurt Waldheim ENSZ főtitkár részt vesz a Biztonsági Tanács Etiópiában tartandó ülésszakán — közölte hétfőn az ENSZ egyik szóvivőié. 4 SZÖrlA: Héttón robbanó', történt a bulgáriai Pernik egyik bányájában. A robbanás következtében hét ember életét vesztette és 12-en megsebesültek. 4- LARISZA: ügy hónapon belül másodszor csi’-.oro-tnk a féLek, lobbantak !. -yt- a vasú'.i koca:* OÖ rögorszá; b: n, ahol vasárnap este újabb súlyos vasúti szerentsá:!enség történt: az észak-eörögországi Lá fisra vérosátál mintegy IQ kilométerre nyílt pályán en'/mérja rohant két szarelvény. Az e'ső hivatalos jelentés szerint tizen J l utas életét vesztette, i mintegy hatvanan megsebesültek. A körzetben rendkívül hideg idő uralkodik és ez mo-nehezíti a mentő- csapatok mun!::"ét. A rendőrség jelentése szerint két utasokkal teli személyvagon p : tnato' k-tl ez összeütközés után k!-yullcdt. ügyeiéire nem tudni, mi okozta a katasztrófát. 4 VARSÓ: A lengyel minisztertanács határozatot hozott j arról, hogy az ország nagyüzemeinek igazgatóit a jövőben c minis'*grc'aök jóváhagyásával nevezik ki, s a tisztségükből való felír.-• 'that is miniszter- j elnöki jóv—tanyás kell. A GHÁNÁI ÁLLAMCSÍNY VEZETŐJE Accra: I. K. Achampong alezredes, akinek vezetésével január 13-án Ghánában katonákból és polgári személyekből álló teljhatalmú bizottság vette át a hatalmat. ♦ 4 ÚJ-DELHI: Otto Winzer, az NDK külügyminisztere befejezte indiai látogatását. Hétfőn még egy megbeszélést tartott Szva- ran Szingh indiai külügyminiszterrel. Az NDK külügyminisztere meghívta indiai kollégáját, látogasson el Berlinbe. 4 BECS: Bécben megjelent az Osztrák Kommunista Ifjúsági Szövetség új folyóirata, az „Explosiv". Otto Podolski, a szövetség elnöke a Volksstimmében rámutatott, hogy az „Explosiv" mindenekelőtt a munkásfiatalok életével kíván foglalkozni; abban látja feladatát, hogy a I fiatal nemzedéket a szolidaritás , és a proletár internacionaliz- ! mus szellemében nevelje.----------------------------4---------------------------Ú jabb iraki!—íré ni hntárincidens A rosszabbodó iráni-iraki j kapcsolatok jeleként vasárnap ! a bagdadi rádió — a belügy- j minisztérium képviselőjét idéz- I ve — közölte, hogy iráni alakulatok „szivárogtak be pénteken iraki területre és el akarták foglalni a Vaszef kormányzóságban lévő Rasz el-Ain határőrsöt". A rádió szerint egyórás harc zajlott le a „beszivárgók” és az iraki határőrség között, s az irakiak egy támadót foglyul ejtettek. Teherán nem közölt hírt az j incidensről. Irak, mint ismeretei, ö három j Perzsa-öbölbeli apró sziget irá- | ni megszállása ellen tiltakozásul megszakította kapcsolatait Iránnal. A teheráni sajtó vasárnap már a bagdadi kormánycsapatok és a Barzani vezette kurdok állítólagos újabb fegy- í veres összecsapásairól tudósí- : tott; ezt megelőzően Barzani „harci felhívását" közölte. Az iraki sajtó néhány héttel ezelőtt kisebb fegyveres esete- j patákról írt, de jelezte ugyanakkor, hogy a kormány kapcsolatba lépett a Kurd Demokrata ] Párttal az ügyek tisztázása vé- j gett t KAIRO: Jasszer Arafat vezetésével Kairóba érkezett a Palesztinái felszebadítási szervezet küldöttsége, amely néhány napot tölt ar egyiptomi fővárosban. 4 BUKAREST: Niccias Ceau- sescu. az RKF főtitkára a Román Államtanács elnöke héttőn fogadta Hosszan Abbasz Zaki-t, az arab fejlesztési cbp kormányzóját. A főbikáién részt vett Cornel Burtlca küíkereske- de 'mi miniszter 4 ÚJ-DELHI: A pakisztáni kó-mány úgy döntött, hogy visz- szehív'a nagykövetét Naoélból — közölte a pakisztáni rád'ó. A dön'ést ázzál in-'okc^ák. hogy Nepál elismerte Bangla Desh-t. A Himalájái királyság a nyolcadik ország. ame'y d’o'omáciai kapcsolatokat létesít az új ke- let-bengáliai állammal. 4 VARSÓ: Varsóban, a kultúra és tudomány palotájának kongresszusi térmében hétfőn este díszünnepséget és hangversenyt rendeztek a lengyel főváros hitlerista megszállás alóli felszabadításának 27 évforduló- ] ic alkalmából. i 4 RÓMA: Hétfőn Rómában megkezdődött az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma. A teljes 'ülésen A'do Tortorella, az OKP vezetőségének tagja tartott beszámolót az új kormányválsáqgal kaocsolatban Olaszországban kialakult politikai helyzetről. 4 BONN: A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöksége Willy Brandt pártelnök, sző- \ vetségi kancellár vezetésével hó'.iőn Bonnban ülésezett. Az erről kiadott közlemény hang- j súlyozza: a Szovjetunióval és I Lengyelországgal kötött szerző- I désnek a Bundesratban és a j Bundestagban való megvitató- j sóval kapcsolatban az elnökség j megállapítja, hogy a Bundesrat jogügyi bizottsága osztja a sző- [ vetségi kormánv álláspontlát és nem kételkedik e szerződések | alkotmányosságában. 4 HANOI: A Laosri Hazafias Front parfénak tájékoztató hivatala hétfőn Hanoiban sajtóértekezleten ismertette a párt központi bizottságának nyilakoza- tát, amely elítéli a thaiföldi bábkormányt amiatt, hogy a Laosz elleni agresszív háború kiszélesítésében kiszolgálja az Egyesült Államokat. A thaiföldi j bábkormány, amely főként Nixon hatalomrajutása óta fokozottabb segítséget nyújt az Egyesült Államoknak agresszív háborújában, az országot újtípusú amerikai gyarmattá és katonai támaszponttá változtatta — mutat rá a nyilatkozat. A Pa- tet Lat> hírügynökségének jelentése szerint a laoszi hazafias erők a Boloven-fennsíkon január 7-e óta szüntelenül támadják a Ban Nhik közelében bekerített ellenséges csapatokat, ötnapos harc uttán visszafoglalták Ban Nhik körzetét, az ellenség 400 katonáját harcképtelenné tették és lelőttek három amerikai repülőgépet Scheel-nyilatkozat AZ NSZK TÁMOGATJA AZ EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉRTEKEZLET ÖSSZEHÍVÁSÁT Walter Schee! nyugatnémet külügyminiszter vasárnap nyilatkozatot adott a Deutschland- j fűnk rádióállomásnak. A minisz- j tér egyebek között kijelentette, j hogy amennyiben az ellenzék a szovjet—nyugatnémet és a lengyel-nyugatnémet szerződések ügyében az alkotmánybírósághoz fordulna, az csak katasztrofális politikai és jogi vereséggel végződhet. A miniszter a továbbiakban kijelentette, hogy Nyugat-Németország támogatja az európai biztonsági értekezlet összehívását. Walter Scheel beszélt arról is, hogy Nyugat-Németország I üdvözli a Kínai Népköztársaság bejutását az ENSZ-be. Az NSZK érdekelt a kapcsolatok megja- j vitásában a Kínai Népköztársa- j sággal. „A lehető legjobb kap- j csőlátókat kívánjuk megteremteni Kínával és természetesen j fel akarjuk venni a diplomáciai ‘ viszonyt is, ha ennek ideje el- | érkezik”, ! AZ APOLLO—15 ŰRHAJÓSAI VARSÓBAN. Varsóba érkezett David Scott (baloldalt) és AI Worden, az Apolló—15 legénységének két tagja. Képünkön: a két amerikai űrhajós autog rammokat ad a repülőtéren Kormányválság ítá iábem Lemondott Colombo olasz miniszterelnök kormánya. Ez volt a harminckettedik olasz kormány a fasizmus bukása óta. 1970 augusztusától kezdve irányította Olaszország ügyeit. A 32 kormány önmagában is mutatja, hogy az olasz politika voltaképpen nagyon hosszú idő óta ingatag. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a felszabadulás után voltaképpen 1948-tól kezdődött az olasz kormányok gyors „váltási folyamata”. A politikai ingatagság alapja természetszerűen az, hogy 1948 óta az olasz munkásosztály legnagyobb pártja, s az ország szavazatok szerint is második politikai csoportosulása, az Olasz Kommunista Párt — a polgári demokrácia sokat emlegetett „játékszabályaival” ellentétben — nem vehet részt a kormányban. Miután a választási szempontból legnagyobb párt, a kereszténydemokraták több egymással versengő frakcióra bomlanak, ez a gyakorlat az ország legnagyobb egységes, szervezett politikai erejét szorítja ki az ügyek tényleges irányításából. így jóformán elkerülhetetlenné teszi, hogy labilis, ingadozó, gyakran változó kormányok alakuljanak. Az egymást követő válságok második, ehhez kapcsolódó oka, hogy a több frakcióra töredezett Kereszténydemokrata Párt kénytelen szövetségre lépni a nagytőke egyes csoportjainak érdekeit képviselő republikánusokkal, radikálisokkal, és az önmagában sem egységes Szocialista Párttal. Ez az az „alap- képlet”, amely immár hosszú esztendők óta az úgynevezett „középbal” kormányok sorozatának megalakításához vezetett Olaszországban. Ezek a kormányok rendszerint hosszú belső csatározások után jöttek létre, bár mindig csak árnyalatokban különböztek egymástól. Másik ellentmondásos jellegzetességük az volt, hogy a kommunista pártnak a kormánytól való távoltartásának feltételei között valóban ez volt az egyetlen reális lehetőség Olaszország kormányzására. A „középbal” kormányok hosszú hivatali ideje álatt bebizonyosodott, hogy egy ilyen típusú kabinet a jelenlegi helyzetben nem tudja megoldani az ország létfontosságú kérdéseit. Mindenekelőtt: megoldatlan maradt a megkezdett, de felemás módon kezelt nagy társadalmi reformok sorsa. Másodszor: az is bebizonyosodott, hogy e középbal kormányok léte önmagában nem jelent biztosítékot a konjunktúra fenntartására sem. Olaszország, amely majd egy évtizedig az európai gazdasági konjunkturális fellendülés élén haladt — 1971 végén igen rossz évet zárt. A nemzeti össztermék növekedése az egy százalékot sem érte el. Magyarán: Nyugat-Európa iegdinami- kusábbnak ismert tőkés gazdasága a múlt esztendőben stagnált í Miközben a felszínen a négy- parti koalíció pozícióharcai folytak — a mélyben egy másik fo- I iyamat is lezajlott. Ezt legvilágosabban talán a szakszervezeti mozgalom fejlődése jellemezte. A gyakorlati együttműködés során kialakultak ugyan- j is azok a feltételek, amelyek I alapján elképzelhető, hogy | Olaszország három nagy szak- szervezeti szövetsége 1972-ben megteremti a szakszervezeti egséget! Ez pedig óriási jelentőségű politikai esemény lenne. Hiszen a második világháború után a hidegháborús akciók szerves része volt a szakszervezeti egység szétrombolása. Az egységes olasz szakszervezetek létrejötte természetesen a politikai légkört is megváltoztathatja az országban. A baloldal erőinek a felszín alatt tapasztalható erősödését és egységtörekvéseit jelezte a közelmúltban lezajlott köztársasági elnökválasztás, amely huszonhárom fordulóban, tizenhárom napon át zajlott. Az elnök- választást kísérő taktikai harcok legfontosabb tapasztalata, hogy lényegében kialakult a baloldali egységfront, amelynek során a kommunisták, szocialisták és két kisebb baloldali párt egységesen lépett fel. A Kereszténydemokrata Párt Leone megválasztásához kénytelen volt a szélsőjobb szavazataihoz folyamodni. Az elnökválasztás ilymódon megmutatta, hogy a középbal koalíció gerincét alkotó kereszténydemokrata—szocialista szövetség egyáltaiában nem megbonthatatlan. Az elnökválasztás utón elkerülhetetlenné vált a Colombo- kormány lemondása. Saragat, volt köztársasági elnök, rki hét éven keresztül (tisztéből következően) nem avatkozhatott be nyíltan a pártpolitikai ha-cok- ba, ezúttal megtörte hallgatását. Saragat közismerten a jobboldali szociáldemokrácia kiemelkedő képviselője Olaszországban. Fellépésével ezt akarta elérni, hogy a középbal kormányt alkotó négy koalíciós párt zárt ajtók mögött jusson kompromisszumos megoldásra, s így ne kelljen az ország előtt nyíltan felfednie a válságot Ezek a zárt tárgyalások azonban kudarcot vallottak. így került sor a Colombo-kormány lemondására. A megfigyelők az utóbbi évek hasonló kormány- válságainak tapasztalatai alapján ezúttal is hosszú válságra számítanak. A jelenlegi helyzetben a válság vagy a középbul koalíció valamilyen formában történő újjáalakulásához - vagy kereszténydemokrata egypárti kormány megalakulásához vezethet. Akárcsak az eddigiek — mindkét változás csak ideiglenes lehet. Az sem lehetetlen, hogy a válság mértéktelen elhúzódása esetén előbbre hozzák az 1973-ban esedékes választásokat és urnák elé szólítják Olaszország népét.- te ■=' I * t 1