Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-15 / 12. szám

6 DUNANTŰLIiNAPLÖ 1972. jonuAr IS PÓDIUM SMÉT AUSZTRIÁBAN. Dö­tömböző Géza és zenekara is­mét Ausztriába utazott. A bé­csi Collégium Hungaricum kö­zönségének játszanak, majd Grazba utaznak, hogy fellépje­nek az ottani hagyományos ma­gyar bálon. Velük együtt szere­pelnek Bodza Klári és Győri Szabó József énekesek is. BEUGRÁS. Vári Éva bokája kificamodott. A művésznő he­lyett négyórás felkészüléssel Sólyom Kati ugrott be a Mont­Hetven tanú Szakértői vélemények, bizonyítékok egy emberölésről Négy és hat a villanyrendőrnél Lapunkban hírül adtuk, hogy Kiss Rózsa bírósági nyug­díjast 1971. október 18-án lakásán, Pécsett a Pélmonostor u. 24. sz. alatt megölték. A tettes a holttestet feldarabolta, majd megkísérelte elégetni. A holttestre a pincében gáz­olajat öntött, majd mikor az elégetés nem sikerült, a hulla­részeket a kútba dobálta. A borzalmas tett elkövetésének gyanúja Kiss Rózsa eltartójára, Molnár Gézánéra terelődött. A vizsgálat lényegében befejeződött. martre-i ibolya Ninon szerepé­be. s megmentette a mozsqói előadást - szerdán este. (Ké­pűnk: Sáhom Katalin.) VERDI; REQUIEM-című mű­vét adják elő január 24-én a budapesti Erkel Színházban Né­meth Aliznak, a Pécsi Nemzeti Színház szopránénekesnőjének felléptével. Az előadást hat or­szág televízióállomásai veszik át * ÓIRA - TÁJ. A Pécsi Nemzeti Színház ismét tart tájelőadáso­kat. - Kálmán Imre: Mont­martre-! ibolya című operettje mellett - amely egyébként a hetvenötödik előadáshpz köze­ledik — jövő hónapban Örkény István: Macskajáték című da­rabját is elviszik a baranyai tájelőadásokra. Kegyetlen apáca 16«« : £gy római bíróság csütörtökön bör­tönbüntetésre ítélt egy apácát, ami- ért kegyetlenkedett a gondjaira bi­son árvákká!. Maria Diletta Pagüu- «•» « Kóma melletti Santa Rita intó sót alapítója és igazgatónője a vád képviselője szerint ütötte és éheztette • gyerekeket, és amikor azok már haldokoltak, nem engedélyezte, hogy ervos vizsgálja meg őket. A vizsgálat során IS gyermek holttestét exhumál­ták, végeredményben azonban a bí­róság nem tette közvetlenül felelőssé az apácát a növendékek haláláért. Az ügyész eredetileg 24 év börtön­büntetést kért, a biróság azonban még az eredetileg kiszabott 56 hó­napból is elengedett 24-et. A ‘vizsgá­lati fogság beszámításává! a brutá­lis főnöknő már jövőre szabadul. A jegyzőkönyveket, a szakér­tők véleményeit, a tanúk vallo­másait, fényképeket tartalmazó dosszié súlya több kiló. Már ez a tény is azt bizonyítja, hogy o rendőrségi vizsgálat minden részletre kiterjedt, a lehető leg­körültekintőbb volt. A vizsgálat sok ága közül most csak a leg­jelentősebbekről szólunk annak bizonyítására, hogy egy ember- ölés bűntettének egyrészt a sze­mélyazonosság megállapítása másrészt a tettest terhelő bizo­nyítékok felkutatása milyen ala­pos munkát igényel. A SZEMÉLYAZONOSSÁG A rendőrség először arra a kérdésre keresett választ, hogy valóban Kiss Rózsa holttestét találták-e meg. A személyazo nosság megállapításáért a pé­csi Igazságügyi Orvostani Inté­zetben szakértői bizottság kezd­te meg munkáját. Megállapí­tották többek között, hogy Kiss Rózsát évekkel ezelőtt az egyik pécsi klinikán gyógykezelték. A klinikától beszerezték a rönt­genleieteket és a gyógykezelés leírását. A röntgenfelvételeket — többek között a koponyáról készült felvételeket is — össze­fényképezték az Országos Rendőrfókapitányság központi lakcímosztályától beszerzett fényképpel. Ez teljes azonossá­got mutatott A klinikai gyógy­kezeléskor Kiss Rózsa gerinc­oszlopáról készült röntgenfelvé­telek is előkerültek. Ez a felvé­tel a gerincoszlop S alakú gör­bületét mutatta. A hulla gerinc­oszlopáról készített felvételen is jól látható ez a görbület. Az alapos vizsgálatról készült jegyzőkönyvben „teljes azonos­ságot állapítottunk meg" — ír­ják az orvosszakértők. A személyazonosság megálla­pításán kívül az orvosszakértői bizottság az emberölés elköve­tési módjára is választ adott. „Nem természetes halállal halt meg ...“ Az elhunyt magate­hetetlen, ágyba nfekvő beteg volt. Az orvosokJ szakértői véle­ményükben feltételezik, hogy Kiss Rózsát kézzel fojtották meg ... „majd 40-50 fejsze­csapással lett feldarabolva”. anyagot tunk". kimutatni nem tud­NEM MÉRGEZÉS A rendőrségi vizsgálat igény­be vette az Országos Bírósági Vegyészeti Intézet szakértőit is annak megállapításáért: vála­szoljanak a kérdésre, hogy megmérgezés lehetősége ki- zárt-e? A szakértői vizsgálat megállapítása: „Kiss Rózsa hul- j Iájában semmiféle mérgező­TOZELÉSTECHNIKAI SZAKÉRTŐK Nagyon ritkán történik, hogy egy emberölés bűntettének vi: gálatakor tüzeléstechnikai szak­értők véleményét kéri a rend­őrség. Most erre is szükség volt. Választ kértek többek között' állapítsák meg az égetés pon­tos helyét. Mennyi idő volt szük­séges, a pince falán talált kor­mozódás létrejöttéhez? A szak­értők megállapítása: „... a pince földje egy darabon bar­na színezetű, a talaj barnára színeződése az égetés helyét mutatja. A pince lejáratának felső részén a pókháló fekete, ez is égést bizonyít. .." Nyilat­koznak a szakértők arról is, hogy az égetés olajjal történt és körülbelül 2—3 órát vett igénybe, de ez a tüzelési mód nem volt alkalmas arra, hogy a holttest elégjen. Azt is meg­állapították, hogy körülbelül 15 kiló olajat használtak fel. MIT MONDANAK A VEGYÉSZEK? Az eljárásba bevont vegyész- szakértők laboratóriumi vizsgá­latot végeztek. A tetthelyről föld- és korom-mintát vettek. Ezekből ők is megállapították- az égetés gázolajjal, illetve fű­tőolajjal történt. „A talajban emberi testből származó zsira­dék nyomai fellelhetők" — írják többek között BON JELVIZSGÁLAT Kiss Rózsát a Pécsi Szülészeti Klinikán gyógykezelték évekkel ezelőtt. Az akkori gyógykezelés­kor vércsoportját is megvizsgál­ták. A vércsoportja AB. A meg­talált késen, szőnyegen a vér­csoportvizsgálat szintén AB vér­csoportot mutatott tó. Mindezek bizonyítják: Kiss Rózsáról van szó, az ő holttes­tét találták meg. Igaz, hogy ez a tény egy pillanatig sem volt kétséges, mégis a törvényesség megköveteli a különböző szak­értők hitelt érdemlő megállapí­tásait, nyilatkozatait IRASSZAKÉRTÓ A házkutatás során szerző­dést, illetve megállapodást ta- ( Iáit a rendőrség. A megállapo­dás arról szólt, hogy Molnárné megvásárolta a Pélmonostor u. 24. sz. házat Kiss Rózsától 80 ezer forintért A megállapodá­son tanúként szereplő két alá­írás: az egyik Szabó László, Budapest, RH—I. 205 764, a másik dr. Kocsis József, Buda­pest, RH—I. 646 815 személyi igazolvány számmal. A rendőr­ség megállapította, hogy nem létező személyek! Az írásszak­értő pedig azt vizsgálta, hogy kitől származnak az aláírások. Véleménye: Málnámé hamisí­totta. ÉPELMÉJŰ-E? A dosszié magában foglalja az igazságügyi elmeszakértők véleményét is: „Molnár Gézá- né nem szenved elmebetegség­ben, nem gyengeelméjű, arra sem merült fel adat, hogy a cselekmény időpontjában tudat­zavarban szenvedett volna” — írják vizsgálatuk összegezésé­ben. BIZONYÍTÉKOK, VALLOMÁSOK A rendőrség kihallgatott mintegy 70 tanút és természe­tesen Molnár Gézánét is. Egy­öntetűen vallják a tanúk, hogy az adott időszakban büdös sza­got észleltek a ház közvetlen környékén, egy 14 éves gyerek látta a lángok kicsapódását is a pincéből. Molnárné — még a bűntett felfedezése előtt — járt az SZTK-ban, a kezén keletke­zett sebet gyógyítani. Art mon­dotta, hogy szüretelni volt és az ottani munkák végzésekor ejtett kezén vágott sebet. Roko­nainak azt mondotta, hogy munkahelyén sérült meg. A bűntett elkövetésének időpont­jában hollétéről nem tud elszá­molni — egyetlen tanút sem tud megnevezni, hogy akkor talál­kozott volna vele. Az SZTK or­vosa szerint Molnárné szeme gyulladásban volt, amikor ót felkereste. Molnárné a helyszí­nen talált késről elismeri, hogy az övé. Idézet a vallomásából: „... 1971. augusztus végén, de már előbb is arra gondoltam, hogy lakásproblémámat úgy ol­dom meg, hogy Kiss Rózsát megölöm... Október 18-án ná­la jártam, nyakát mindkét ke­zemmel megragadtam és egy, másfél percig szorítottam, ahogy tudtam... Hogy hány darabra vágtam, azt nem tudom, de sokba .. A bizonyítékok halmaza, a vizsgálat során tett beismerő vallomás sok kétséget nem hagynak maguk után. Mi ter­mészetesen csak arra szorítkoz­hatunk, hogy némi bepillantást nyújtsunk egy emberölés bűn­tettének nagy körültekintést igénylő vizsgálatába. Az ítélet kimondásának joga a bíróságé. Garay Ferenc A cím randevút sejtet, pedig ez a kereszteződés — Pécs leg­forgalmasabb csomópontja - aligha alkalmas találkahelynek. Főként nem ilyen gyakori kö­dös időben, amikor az alacsony „plafon" úgy lenyomja a torok­kaparó smogot, hogy csak ful­dokol a jámbor járókelő. Dél­után négy és hat közötti csúcs- forgalom egyébként meglehető­sen érdekes látvány. Első pil­lantásra csak a megszokott kép tárul az ember elé. Ügy tűnik, mintha megesküdött volna a vá­ros valamennyi lakója, hogy márpedig négy és hat között okvetlenül érinti a keresztező­dést Nyit a lámpaszerkezet, meglódul az emberfolyam és az autók sora. Aztán zár és ugyanez megismétlődik a Rá­kóczi út irányába. Autófolyam? Tömeg? No per­sze, kis város vagyunk s egyet­len zsúfolt csomópontunk sem­miképpen sem mérhető London, Párizs, vagy Tokió idegtépő forgalmához, de az is biztos, hogy ott sem fér el több ember ilyen keskeny járdán és úttes­ten, mint itt. Megnézem az órá­mat és egy percnyi ideig szá­molom a jobbról jövő kocsikat. Pontosan! 57 autó. Ellenkező irányból bizonyára ugyanannyi. — Nem unja ezt a tolongást? — Nem. En a gépkocsikat nem számolom — feleli a közle­kedési rendőr, akit most helyet­tesít az elektromos berendezés. - Persze nem gyerekjáték rend­szeresen, órákon át szívni a benzin és olajgőzt Éjszaka ér­zem otthon a torkomban a füs­töt Ajkait — ahol már nem fedik egymást — belepte a por és a füst: szürkés, szederjés. Való­ban, erre nem is gondoltam: a tudomány már bebizonyította, hogy a városi lakosság mennyi szmogot nyel el átlagban, éven­ként És a közlekedési rend­őrök? Akik éppen a szmogfor­rás kellős közepén nyelik a port és füstöt „hivatalból”? Komolytalan royal MOTTÓ. Szervezni annyi, hogyha valamit nem tudsz másokkal megcsinál­tatni, azt hagyjad a fenébe I (Soinmerset Maugham) A Dél-dunántúli Sámán Vállalat- “ nak esedékes volt az évi je­lentése. összeült a vezérkar. Ez ki­választott magából egy albizottságot. Elnöke a bölcs, öreg, régi sámán lett, akinek már sok jelentése por­ladt jellegtelen sírban. Az új fiú, aki nem volt fiatal csak új, először került bele az öreg, ta­pasztalt sámánok fontos gyülekeze­tébe és szurkolt. Szurkolt azért is, mert a titkár felhívta magához és ezt mondotta: — Bízunk bennetek! Minden idők legjobb jelentését most készíthetitek el — és rámutatott az asztalra, ahol tíz. hatalmas, fejenként mintegy más­fél kilós dossziécsomag pihent. — Ebben vannak a konkrétumok — in­tett jelentőségteljesen. összeült az albizottság. Az öreg. tapasztalt elnök segélykérőén nézett az új fiúra és megszólclt: . — Valakinek vállalnia kellene a vezérfonal kidolgozását! Az új fiú rémülten meredt maga elé és szinte anélkül, hogy akarta volna, megszólalt: — Én utazom! De itt van Ragyogó kartárs, aki mindig példaképem volt. Legnagyobb meglepetésre Ragyogó kartárs meg se nyikkant. Csak bólin­tott. — Ez az ember nem tudja, ml vár tál — néztek a tagok egymásra eT- hűlve. Hisz akinek itt dolgozni kell a legtöbbet, az az leszr aki ezt ösz- szeállítja. A következőkben azonban kiderült, hogy Ragyogó kartársat sem ejtették » fejére. Akiket nem ringattak kőbölcsőben — Majd mindenki Összegyűjti az anyagot és én összesítem! Ez senkinek sem tetszett. Javasol­ták is: — Majd Ragyogó kartárs összeál­lítja az egészet és mi azt elmélyed- ten átgondoljuk, és amennyiben szük­séges, mindannyian kiegészítünk, hoz­záfűzünk, pótolunk. Jó ötletnek látszott mindenki ré­szére, kivéve Ragyogó kartársat. De ő erre is csak bólintott. Elmúlt két hét. A titkár felhívta az új fiút, kezébe nyomta Ragyogó kor- társ elkészített anyagát annyi pél­dányban, amennyi a bizottság tag­jainak a száma volt és jelentőség­teljesen mondta: — Bízunk bennetek / — Ezután új­fent ráveregetett a dossziékra. Az egyeztető ülés összeült. Az el­nök elosztotta a papírt, teljesen fe­leslegesen, mert Ragyogó kartárs már megküldte ezt mindenki számára amúgyis, és megkérdezte, hogy kinek van hozzáfűzni valója? Nagy csönd keletkezeit, amiből csak az derült ki, hogy senki nem erőltette meg magát a saját szem­pontjai elkészítésével. Az új fiú úgy érezte, hogy Európa szeme rajta és itt, ahol először sze­repeit egy tekintélyes bizottságban, neki kel! megszólalnia: — Én úgy gondolom, hogy mind­egyikünk neki ront egy vaskos dosz- sziénak, amit a titkárunk elkészített. Egyszerre osztatlan undor áradt fe- 1 léje. Az egyik tagiárs fel is hördült: — Nem értem a kartársat! Én az í előterjesztett remekművet befejezett i egésznek érzem! Legfeljebb a 6­ponthoz fűznék hozzá néhány kiegé­szítést. Fölvisitott a másik Is: — Nem értek egyet a közvetlen előttem szólóval sem, de az azelőtti­vel még kevésbé! Ehhez a mestermű­höz hozzátenni már semmit sem leheti Legfeljebb a titkárunk színesítheti né- hány konkrétummal. — De kartársaim — esengett az új fiú — épp erről van szól Ez egy jó vezérfonal! Ennek kellene kidom­borodni abból a rengeteg tényből, ami a dossziékban van el rejtve I Általános volt a fölzúdulás: — Ragyogó kartárs munkáját nem lehet ócsárolniI Aj: egy mester műi A dosszié-javasló védekezett ­— Én sem mondok ellent a remek­műnek. De hol a rengeteg konkré­tum? Azokban a dossziékban, amit majd a kezünkbe veszünk! — Ne emlegesse állandóan a dosz- sziét — zúgtak. A javaslattevő ősszeroskadt és ta­nácstalanná vált. Maga elé meredt, gyámoltalanul. Egyszerre mindent megértett. Azért még megkockáztatott egy óvatos mon­datot : — De akkor ki fogja a dossziékat forgatni? — A titkár — tört ki kórusszerűen mind. — O az, aki arra hivatott! A javaslattevő megnyugodott. Itt senkinek sem jut eszébe dolgozni. Ő új tag, de neki sem kell. Egy pillanatra azért fölmerült ben­ne, hogy <5 elvállalja az összes, fel­tűnően vaskos dossziét. Egyedül! De mire végig gondolta, máris úgy érezte, hogy szívinfarktust kap. Ezértt amikor megszólalt, & kővetkezőket i mondta: — Be kel! látnom, hogy tévedtem! ! Most már én is úgy látom, hogy eb­ből semmi sem hiányzik. Azt a né­hány élénkítő kis konkrétumot rakja csak bele a titkár! Egyszerre az őt eddig fojtogatóan körülvevő hideg atmoszféra megvál­tozott. Meleg és otthonos lett. Leg­feljebb még valahol a tudat alatt gomolygott a dosszié, a titkár, meg hogy vállalja-e? Á többiek is érezték ezt, mert ilyen hangok hallatszottak: — Ez a bizottság elvégezte már a dolgát! Most a titkárt kell megnyer­ni! — így az egyik. — ö jobban ért hozzá! — nyug­tatta meg magát a másik. — Egyetlen ember, aki ezt ebben a városban tökéletesen meg tudja ol­dani! — Na, na! Azért őt sem ringatták kőbölcsőben! — aggodalmaskodott az elnök. — Ez így nem jó! Meg kel! neki őszintén modaní, hogy így ha tároztatokl — Hél — sikított fő! az egyik bi­zottsági tag —, szabadjon felidéznem beszélgetésünk elejét, amikor is ép­pen Te, szeretett elnökünk javasoltad ezt és mi érett megfontolás után csatlakoztunk, ismétlem, a Te javas­latodhoz. Az elnök arcán látszott, hogy ez a fordulat nem nyerte meg a tetszé­sét. Ha ez nem tetszett, akkor a kő­vetkező még kevésbé, mikor az ol­dalánál ülő idősebb tag újabb javas­latot dobott felszínre„ Ezt mondta: i — Ezzel én is egyetértekI Sót azt is célszerűnek látnám, hogy ne va­lamennyien, hanem szeretett elnökünk egyedül menne föl ezzel az előter­jesztéssel és következetesen képvi­selje ezt az elvet! — Szóval egyedül?! — rikkantott föl az elnök. Végül kompromisszumos javaslat született. Ne egyedül az elnök men­jen, hanem kisérje el az előbbi har­cos szaktárs, a javaslattevő. A harcos szaktárs eléggé fanyal- gott, de a többség legyőzte. Hátra volt még, hogy megköszön­jék az egyetlen valódi dolgozó, Ra­gyogó kartárs példamutató munkáját. Ragyogó kartárs feje fölött meg­jelent Simon Templar glóriája, ami nem is oszlott szét mindaddig, míg a dosszié-javasló nem találkozott Ra­gyogó kartárs elégedetlen ábrázatú titkárnőjével: — Mi a hézag, Gizikéi — A főnökre vagyok mérges! Nem rám lővcsölt egy hatalmas anyagot, hogy állítsam össze. 'Összegürcölhet­tem vagy 25 oldalt. Mivel az elemzett és felmagasztali remekmű Is 25 oldal volt, semmi két­ség nem férhetett hozzá, hogy Ra­gyogó kartárs feje felett teljesen jog­talanul jelent meg a Templar szóban forgó glóriája. A dolog vége előrelátható volt. A föfterjeszteil jelentés is éppen 25 ol­dal volt A dossziékat tehát nem háborgatta senki. A titkár se. Ahogy a tanácskozás közepén ki­derült már, őt sem ringatták kőböl­csőben. SzőllŐsy Kálmán A szürke emeletes lakóhá ablakait még nyitva sosem lát tam. Talán éjjel szellőztetnél vagy mondjuk eső után. D szinte elképzelhetetlen, hogya bírják elviselni az örökös, mo noton dübörgést Egyszer eg Sallaí utcai ismerősöm at mondta, akkor nem tudott alud ni — hetekig —, amikor végle gesen megszűnt a villamosjára és a nehéz kocsik már nem re zegtették meg az ablakát Mindenki siet és lohol. Leg alábbis úgy tesznek és szitka zódva torpannak meg, amiko a piros lámpa kigyul. Példán ez a három férfi. Már a Baj csy-Zsilinszky utca felől is má sokat félrelökdösve törtettek föl fele, ami mondjuk természete is, ha éppen időben akarna! hazaérni. ZŐId fénynél is leg szívesebben átlósan vágtak vol na át az úttesten, annyira sür gős nekik. Aztán ahogy főiér nek a Napsugár elé, néhán- percig tétováznak, tanakodnak aztán szépen belépnek a presz szóba. A Hal tér felől jönnek a gép kocsik, tilosra vált a lámpa, eg; fehér kis FIAT-kocsi nyikorogvc stoppol, de úgy, hogy az else pár kerék majdnem a zebrá éri. A rendőr ráfütyül a kocs volánjánál ülő barna, bájos nő' re és int kezével, hogy toiassor csak kissé vissza. Aztán a lend­ór felémfordul, társalgunk, de én látom, hogy a FIAT-os „nacs- csága” a hátratforduló rend őrre kiölti a nyelvét Szép, ró­zsaszín nyelve van, mint a macskának. — Mit nevet? — kérdi a rend­őr. — Ja? Nevetek? Persze. Majd megmondom, ha az a fehéi FIAT elindul. Nem is az a fe­hér, hanem a másik, az a szür­ke Skoda, vagy mi ... — mon­dom zavartan. Bámulom a forgalmat. Akta­táskák, villámzáras irattáskák, j retikülök fehérben, feketében, í pirosban, nylonszatyrok köny- ’ vekkel vagy zöldséggel, kenyér­rel, tejföllel és sörökkel. Bun­dák, iódenkabátok, szürke fel­öltők, vastag télikabátok, ócs­ka, elnyűtt lebernyegek, csiz­mák, bundabéléses lábbelik, féiretaposott félcipők, tűsarkok, lópata-sarkú női cipőcsodák. Járművek: ablaksorig sáros-kor­mos csuklós buszok, tintahal­ként fekete füst-folyamot okádó nehéz teherkocsi, aztán sze­mélykocsik, márkák antennával és,anélkül, az ablakban mütyü­rökkel és anélkül, első ülésen csinos nőkkel, hátsó ülésen sen­kivel vagy anyósokkal ... És uramisten, egy biciklista. Türel­mesen vár. Mögötte egy ele­fánt nagyságú kamion üléséről úgy néz le rá a sofőr, mint a büdösbogárra. A melléje suha­nó Zsiguliból viszont még csak figyelemre sem méltatják a bi­ciklistát. Szeqénvke. Középkorú férfi, szájából lóg a cigaretta, siltes sapkát visel, hosszú so­vány lábán támaszkodva várja a zöld-utat. Aztán megkapja és megugrik a bringával és tenye­rével hátrafelé int, hogy: „Csak nyugi-nyugi apuskám, nem kell dudálni...” Megy szép komó­tosan, kissé lehúzódva az út­test szélére, bölcs nyugalom­mal. Ráér. A négykerék-tulaj- donosok is pontosan oda fog­nak eljutni egyszer, ahova ő a két kerékkel . .. Rab Ferenc I k

Next

/
Thumbnails
Contents