Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

* DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. december 1. BÉLYEC} Bélyegújdonságok 6-án, hétfőn kerül forgalom­ba a hét címletből álló 15 fo­rint névértékű ,,KÉPES KRÓNI­KA” bélyegsor és a 10 forint névértékű blokk. A 40 filléres Koppány vezér lefejezését, a 60 filléres Péter király Aba Sámuel és serege által történt elijzeté- sét, az 1 forintos Bazarádnak Károly Róbert seregei feletti győzelmét, az 1,50 forintos Sa­lamon király és Géza herceg viszályát, a 2,50 forintos István wmmmim. király és felesége Gizella óbu­dai monostor alapítását, a 4 forintos Kálmán király és öccse Álmos közötti kibékülést, az 5 forintos pedig I. László által el­rendelt nagyváradi templom építését, a 10 forintos blokk pedig Imre herceg temetését és Vazul megvakíttatásót ábrázol­ja a miniatúrák eredeti színei­ben. A sorozat és blokk grafi­káját Zombory Éva grafikusmű­vész készítette. ■MMI AUTÖ-MOTOR Felemelt tagdíj — újabb szolgáltatások Az egyre magasabb igények, a magosabb színvonal elérése szükségessé teszi, hogy a Ma­gyar Autóklub az eddiginél töb­bet nyújtson tagjainak, bővítse szolgáltatásait. A szinte az egész ország területére kiterje­dő országúti segélyszolgálat, a műszaki állomások, a távlati 'Mx .- • ■ ó . (Képünkön a sorból muta­tunk be négy bélyeget.) 30-án a XI. Téli Olimpiai Já­tékok tiszteletére jelenik meg a fejlesztési program keretében építendő egységes országúi­mé llelti Autóklub-szervizállomá­sok óriási terheket rónak a klubra. A tagsági díjakból be­folyt összeg ennek csak kis há­nyadát fedezi. Ezért, tehát a tcbb és jobb szolgáltatásért, 1972. január 1-től az évi tag­Wynn's: dup!a é’ettartam, növekvő teljesítmény Sapporo ’72 elnevezésű bélyeg­sor és blokk. Ezek részletesebb ismertetésére még visszatérünk. Csipesz és nagyító Minden igazi és nemes érte­lemben vett belyeggyűjtönek szüksége van e két segédesz­közre. A csipeszre azért, hogy ezzel fogja meg a bélyeget, a nagyítóra pedig azért, hogy a szabad szemmel már alig kive­hető részleteket is alaposabban megvizsgálhassa. Rovatunk ke­retében — éppen a gyűjtők ér­dekében — a jövőben helyet kívánunk biztosítani mindazok­nak a kellő megalapozottság­gal történő hozzászólásoknak, észrevételeknek — netán pana­szoknak is —, amelyek véle­ményük szerint érintik vagy éppen sértik a bélyeggyűj­tők érdekeit. Vegyék tehát ,,na­gyító" alá az észlelteket és ha kell „csíp”-jenek is! Mi is megragadjuk az alkal­mat, hogy egyetértsünk Péntek Gyulának, a Fi latéi ia i Szemle volt szerkesztőjének egyik Ma­gyar Nemzet-beli cikkével, mi­szerint „ .a Magyar Fi lafél ia Vállalatnak is felül kellene vizs­gálnia saját belföldi üzleti, ár­politikáját. Rosszízű volt holla- I ni, amikor a Budapest ’71 előtt 1 nagy garral, hirdetéssel beha­rangozott magyar bélyegvételi akcióra a jelentkező becsületes gyűjtő sokszor úgy érezhette — nem a mi dolgunk megállapí­tani, joggal-e, jognélkül, hogy azzal, hogy legfeljebb a név­értéket kapta vissza a sok esz­tendővel ezelőtt kiadott pénzé­nek, nem a legegyenesebben jártak el vele.” Innen-onnan Az ifjúsági bélyeggyűjtő szakkörök az új tanévben tartalmasabb mun­kára törekednek. Ezt tanúsítják a MABÉOSZ Dél-dunántúli Területi Iro dójához folyamatosan beérkező mun k- tervek. A pedagógusok egyre na­gyobb mértékben isméi ik fel. hogy o bélyegszakkörnek nem elsődleges célja a tanulók bélyegújdonsággal történő ellátása. Emellett sokkal na gyobb a béiyeggyűjtés szerepe az o tató-nevelőmunkában, a/ ismeret­terjesztésben, a szabadidő-program ban. Ezt a szerepét kívánják kihasz­nálni a szakkörvezetők egyie nagyobb mértékben. Ez lenne tulajdonképpen minden szakkör célja és ezért kíván ehhez segítséget adni a Területi Iroda is. Különböző diafilmeket, elő­adás- és vetélkedő anyagokat, sőt előadókat is biztosítanak a szak körvezetők kívánsága szerint. * Közeledik az év vége, a társadal­mi tulajdont kezelő bélyeggyűjtő kö­rök számot adnak az 1971 év mun­kájáról, megkezdik a jövő évi mun­kák és költségvetések tervezését. Ja­nuár 1-től februáf végéig bezárólag kell megtartaniok zárszámadó tag­gyűlésüket és ahol szükséges, a két­éves mandátum lejártával új vezető­séget választanak­Újfajta, a jelek szerint min­den eddiginél hatásosabb olaj­adalékot hozott forgalomba az AFIT XIV-es Autójavító Vállalat Munkácsy utcai alkatrészüzlete. Az amerikai eredetű, belga gyártmányú adalék, a Wynn’s, rendkívül megnöveli a motor élettartamát és teljesítményét Az országban kiskereskedelmi forgalomban elsőként Pécsett kapható adalékanyaggal a XIV-es Autójavító Vállalat-szak­emberei különböző kísérleteket végeztek, melynek tapasztala­taira íme egyetlen adat: két kí­sérleti motort járattak próba- padon. Az egyikben adalék nélküli motorolaj volt, a másik­ban Wynn’s-t használtak. Mind­két motorból leengedték az ola­jat, s olaj nélkül tovább járat­ták. Amelyikben - közönséges motorolaj volt, olaj nélkül járat­va néhány pillanat múlva be­sült, lefulladt. Az adalékkal já­ratott motor, olaj nélkül is húsz percig járt még, minden zörgés, furcsa hang nélkül. A kísérletek egyértelműen bi­zonyítottak. A Winn’s haszná­lata — mivel az adalékanyag vékony, filmszerű réteget alkot a henger falán — lényegesen megnöveli a motor élettarta­mát, s a kisebb súrlódás miatt a teljesítményét is. Pécsett a Wynn’s-nek négy fajtáját lehet kapni: kopáscsökkentó adalékot négyütemű belsőégésű moto­rokhoz, motortisrtítót, gázolaj égéstökéletesítő adalékot és kétütemű motorokhoz való ada­lékot. (T) A négyütemű motorokhoz való adalék használati utasítá­sa: az adalék csökkenti a mo­Müszaki újdonság A TEST ALKATÁNAK MEGFEIO ÜLÉS Egy fiatal stuttgarti munkacsoport szerkesztette meg a felvételünkön látható biztonságos autóülést a jövő gépkocsija számára. A több eszten­dei kutató* és fejlesztési munka ered­ményét most a Majna-frankfurti ,,auto- mechanika"-!! mutatták be. A fejve- dök lökést csökkentő anyagból áll­nak, melyek az oldo'karamboloknál is hatásosak. További előnyük, hogy a sofőr nagyságának megfelelően lehet őket beállítani, így a rendkívül zavartalan tolatást egy visszapillantó- rés teszi lehetővé. A stabil szerkezet három tonnás nyomásnak is ellen tud állni. Az autóvezető a legmo­dernebb biztonsági övvel csatolhatja hozzá magát ehhez az anatómiai szempontok figyelembevételével meg­szerkesztett üléshez, ami nemcsak biztonságot nyújt, hanem elfáradás- mentes vezetést is. tor kopását, üzemanyagmegta- ka’rítást, élettartam növelést se­gít elő. Belső égésű motorok kenőolajához, mint olajadalé­kot kell keverni. Használható hajtóművek kenésének tökélete­sítéséhez is. Lényegesen csök­kenti a motorok üzemi zaját, tökéletes kenést biztosít, még akkor is, ha műszaki hiba mi­att a motor viszonylag hosszú ideiq nem kap kenést. A fém­felületeken jól tapadó, sikló hártyát képez, 'mely a motor megállítása után is a fémfelü­leten marad és a következő in­dításnál azonnal biztosítja az olajfilmet. Alkalmazásával nö­vekszik a motor effektiv teljesít­ménye, csökken az üzemanyag­fogyasztás, gátolja a korróziót, csökkenti az üzemi hőmérsék­letet, megkönnyíti a téli hidegin­dítást. összekeveredő tulajdon­ságú, az olajban külön elke­verni nem kell, csak összeönteni vele. Belsőégésű négyütemű motoroknál első alkalommal a motorolajhoz 4 százalékot, ké­sőbb minden olajcserénél 2 százalékot kell hozzáönteni. Differenciálműhöz és sebesség- váltóhoz 6 százalék a keverési arány. Rendszeres használatá­val gépjárműmotoroknál az olajcserék közötti futási teljesit- mény 80—100 százalékkal meg­növelhető, minden káros követ­kezmény nélkül. Azaz, minden második olajcserét ki lehet hagyni. (5) A motortisrtító-adalék olaj­csere előtt, a fáradt olajhoz öntve az olajteret és a motor belső falait megtisztítja. Fel­oldja az olajsarat és a korom­lerakódásokat és oldatban vi- szi a kenőanyagba. Használa­takor az olajszűrőt ajánlatos el­távolítani. Olajcsere előtt, a szennyeződéstől függően 10—20 százalék tisztító anyagot kell tölteni az olajteknőbe, 10-15 perc járatás, vagy 50—60 kilo­méter út megtétele alatt a mo­tor belsejét teljesen megtisztít­ja. (3) A gázolaj égéstökéletesitő adalék Diesel-motoroknál az üzemanyaghoz kévéivé tökélete­síti az. égést és ezáltal csökken­ti a motorok füstölését, gátolja a káros égéstermékek lerakó­dását. csökkenti a koksz és a korom lerakódását a motorban. ® A kétütemű motorokhoz való adalékot 6 ezrelékes arányban az üzemanyagba kell önteni, összekeveredő adalék, javítja az olajégést, ezáltol je­lentősen csökkenti a motor füs­tölését. díjat az eddigi 100-ről 200 fo­rintra emelték fel. Az újonnan belépők 250 forintot fizetnek. Mit ad a többletdíjért az Autó­klub Baranya megyei Szerve­zete? A felemelt tagdíj ellenében — amelyet az autósok külön­böző formákban „visszakap­nak” — január 1-től a pécsi Citrom utcai klubiroda nyitva­tartási idejét meghosszabbít­ják: munkanapokon 8-tól 12-ig és 14-től 18 óráig, szombaton 8-tól 17 óráig . tartanak nyitva. A pécsi szervezet klubnapokat nem tart, helyettük negyedéven­ként rendezvények formájában összejövetelt hirdet. Ezeken töb­bek között olyan témák szere­pelnek, mint műszaki újdonsá­gok bemutatása, közlekedési kérdések a város és a megye területén, utazási programok, úti élmények, az Autósélet és az Autó-Motor szerkesztőségé­nek közös ankétja. A vidéki és a vállalati csoportok kéthavon­ta tartanak összejöveteleket. A díjtalan fényszóróbeáilítást a sikeres tapasztalatok alapján jövőre is folytatják. Ezt a szol­gáltatást nem klubtagok is igénybe vehetik. A Közúti Bal­esetelhárítási Tanáccsal közö­sen ősszel és tavasszal fény­szóróbeállítási napokat, „fé­nyes hetet" rendeznek. Nagy az érdeklődés a gyakor­lati műszaki tanfolyamok, a „Csináld magad!” iránt, ezért ezeket a tanfolyamokat idén to­vább bővítik. A budapestiek után Pécsett is bevezetik a téli indítószolgálatot. A klubiroda telefonszámán reggel 7-től le­het majd hívni az indítószolgá­latot. Továbbfejlesztik a közle­kedésbiztonsági diagnosztikai vizsgálatokat. Ehhez a munká­hoz újabb műszerek állnak majd rendelkezésre, Tavasszal két gépkocsival az Autóklub is megindítja a gépjárművezető képzést. 1972-től o pécsi szer­vezet egy Barkas típusú autó­mentővel áll a bajbajutott au­tósok szolgálatára. Bővítik o pécsi műszaki álló-, más szolgáltatásait is. Az eddi­giek mellett foglalkoznak olajcse­rével, glicerines ajtózár-kezelés­sel, téli indítószolgálattal, akku- töltéssel és ellenőrzéssel, kilo­méteróra hitelesítéssel és be­állítással, márka-szaktanács­adással, kárpittisztítással, poli- rozással, gumiszereléssel. Az Autóklub volt klubirodájá­ban, a Teréz utca 15-ben a pécsi ÁFÉSZ és az Autóklub 1972 tavaszán közös autóalkat­részüzletet kíván nyitani. A már hagyományos túrák, külföldi utazások szervezésével még ki- terjedtebben foglalkozik a klub, s a szervezés mellett megad mindenféle információt az egyé­nileg utazóknak is. Havonta egy alkalommal, rendszeres jogi szaktanácsadással, jogi fogadó­órával állnak az autósok rendel­kezésére. 5 végül, a sportbizottság 1972-ben is megszervezi és le­bonyolítja a Mecsek Rallyet, a Pécs—Kaposvár—Eszék Rallyet és a Ki a legügyesebb gép­kocsivezető? területi döntőit. Pánié* György TERMÉSZETJÁRÁS Motoron kirándulnak Sokan vannak, akik nemcsak munkába-járásra, ügyes-bajos dolgaik intézésére használják a motorkerékpárt, hanem rend­szeres túrázásra, kirándulásra Is. Mégis kevesen tudják, hogy a túramotorosok szervezett ke­retek között, rendszeresen dol­goznak a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület túra­motoros szakosztályában. A szakosztály 75 taggal működik, s külön csopotbon túráznak a rendszám nélküli segédmotoros kerékpárral rendelkezők. A szakosztály programja, te­vékenysége igen változatos. Rendszeresen kirándulnak a hét végeken a Balatonra, Szegedre, Mohácsra, Harkányba, Győrbe s az ország valamennyi neve- zetés városábaT, vidékére. Ezen­kívül minden évben részt vesz­nek az országos motoros talál­kozókon. Idén is voltak Nógrád- verócén, Abaligeten, Szigetvá­ron, s szinte minden találkozó­ról első, második helyezéssel térnek haza. A túrákat szakkép­zett túravezető irányítja, így az úton sok hasznos tudnivalóval, az idegenforgalmi nevezetessé­gekkel is megismerkednek a résztvevők. Az országos és a megyei motoros találkozókon ügyességi versenyeket, csillag­túrákat, motoros szellemi vetél­kedőket, s más hasonló színes programokat is szerveznek. Ilyenkor télen, elméleti fog­lalkozásokat tartanak, KRESZ és orvosi előadásokat hallgatnak, dolgoznak a jövő évi túrater­ven. Baranyában nemcsak Pé­csett, hanem Komlón, Mohá­cson és Siklóson is működik túramotoros klub. A vidéki cso­portok is o motorokat készítik fel a következő túraidényre, ter­vezik a jövő évi programot. A következő évi tervek között szerepel egy önálló klubterem és szerelőműhely létrehozása, melyet társadalmi munkában építenek majd fel. 1972-ben is megrendezik a nemzetközi esz­perantó természetbarát talál­kozót Abaligeten, melyen a pé-, esi túramotorosok Is részt vész­nek. Az idei nagysikerű talál­kozó nyomán a következő esz­tendőben is megrendezik a pé­csiek a bélatelepi nemzetközi motoros találkozót. Tovább szé­lesítik kapcsolatukat a szabad­kai motoros klubbal, s 1972- ben újra ellátogatnak Jugoszlá­viába, a szabadkaiak pedig Magyarországra. Az eredmények és a tervek szépek. Szeretnék továbbfejlesz­teni a motoros túramozgalmat, s bárkit szívesen fogadnak akár motorosként, akár utasként. A Magyar Természetbarát Szövetség Sí Bizottsága 1972. január 7-től január 9-ig Sop­ronban rendezi a Sítúrázók Or­szágos Találkozóját. Szombaton szabad sízés, tréfás síversenyek és sítúra szerepel a program­ban, este a Bizottság beszá­molója után sifilmeket vetítenek le. Vasárnap kerül sor a ha­gyományos óriásműlesikló ver­senyre és a „Radnóti Miklós” sí­túraverseny első fordulójára. HORQÁSZAT HÍREK Ülésezett az Intéző Bizottság November 28-án tartotta meg a Baranya megyei IB. ez évi utolsó ülését. Tárgysorozati pontjai között a legfontosabb helyet foglalja el az 1972. év­től új szervezeti szabályzat sze­rinti működéssel kapcsolatos új alapszabály tervezettel össze­függő kérdések megvitatása. Az egyesületek 1971. évi decem­ber 3—31-e közötti időben rendkívüli közgyűlést kell össze- hívniok, melyen tagságukkal is­mertetik az új alapszabályter- vezetet. Megválasztják a MO- HOSZ januári és májusi köz­gyűléseire egyesületi külötttei- ket. A rendkívüli közgyűlésen választják meg azt az 5 tagú jelölőbizottságot is, melynek fel­adata lesz, hogy az egyesüle­tek 1972. február 12—március 31-e között megtartandó tiszt­újító rendes közgyűlésen meg­tegye javaslatait az új alap szabály szerinti vezetőségi tag­jaira. Felhívjuk a horgászok figyelmét, saját egyéni érdekük­ben is, hogy ezeken a közgyű­léseken* feltétlenül jelenjenek meg, mivel meg nem jelenésük­kel az egyesület tagjai közüli törlésüket érhetik el. Elatározatot hozott az ülés az Orfűi- és Pécsi-tó 1972. évi te­rületi engedélyeinek árairól. Az eddigi becslések szerint a tóból ezidén 200 mázsa halat fogtak ki a horgászok. így a horgászok az általuk befizetett 216 ezer forintból 184 ezer forint értékű halat vittek el. Az emelkedő halárak mellett nem lehet így gazdálkodni a két tavon. Indo­kolt tehát, hogy az IB a két tóra szóló engedélyek árát a következők szerint állapítsa meg. Felnőtt éves területi en­gedély ára: 320.— Ft. Napi­jegy ára: 30.— Ft. Ifi éves jegy ára: 50.— Ft. Ifik részére napi jegyeket nem adnak ki. November 19-én a József At­tila Művelődési Házban dr. Pénzes Bethlen, a Fővárosi Ál- latkert osztályvezetője filmvetí­téssel is összekötött előadást tartott a „Vizek élővilága" cí­men. A tudományos szintű, mégis közérthető előadásában szemléltetve is megmagyarázta a modern polikultúrás, „comp­lex" halasítás elvén alapuló halgazdólkodás mibenlétét. Kár, hogy a jelenlévő nagyobb létszámú serdülő ifjúság között 4—5 felnőtt horgásznál többet nem sikerült felfedeznünk. 1972. januar 5-e a határideje az 1971. évi fogási eredmény­naplók leadásának. Ugyanekkor ajánlatos a „Határvízi enge­délyiek leadása it. Itt hívjuk fel a horgászok figyelmét arra is, hogy egyszerre két. vagy több fogási eredménynaplója senkinek sem lehet. Az ilyen eseteket a jövőben is a sza bálysértéseknél súlyosbító körül­ménynek fogják tekinteni. November 29-én elköltözött az IB irodája a Perczel utcából. Az új iroda a Rákóczi út 39/b. sz. alatt található meg. Telefon­ja az új irodának egyelőre még nincs. A postafiók száma to­vábbra is 58. * Kötelezően írják elő oz Orfűl- és Pécsi-tavon o kiemelőszák mindenkori használatát. A leg­kisebb retúrhalaknál is kötelező a szák használata. * Az IB Pécsi-tavi tanyáját az IB hoz tartozó horgászok napi 10 Ft-ért, az idegen IB-hoz tar­tozók pedig napi 20 forintért vehetik igénybe. Beutalót az IB irodájában lehet kérni. * Az IB olyan határozatot ho- | zott, hogy a Pécsi-tavon 1971. december hó 1-től kezdődően betiltja a léki horgászatot A tó vize szeszélyesen fagy be. A j vékonyabb, alulról kásósodó je­get, különösen hó esetén nem lehet észrevenni, a horgászra j 1 életveszélyt jelenthet Elmarasztalt szabálysértők IPM-ben a kővetkező horgászok el­lő« folytattak te fegyelmi eljárásokat és hoztak ellenük elmarasztaló Ítéle­teket a Pécsi-tónál elkövetett sza­bálysértések miatt, az egyesületek fe­gyelmi bizottságai. * A PÉCSI K E.-nél; if). Tóth Lajos, ifj. Vajda János, Horváth József, Mé­száros Gyula, Molnár István, Patkó Lajos, Szabó Béla, Szabó István, Szó kety Antal, Treits István. Összesen? 1« fő. Ércbányászati Dolgosét H. l*-né! J Bézse János, Gang! Ferenc, Jóé Já­nos, Miuei Lajos, Szabó István. Tischler József, Tischler László. Ott ttesen: 7 M. Pécsi Bányász He f.-né!: Bálázz Mihály, Gerber Sándor, Jakab Jé* zsef, Krajczár György. Összesen: 4 fő. Komiéi Bányász H. E-nél: ifj. Imre Zoltán, ifj. Pető Imre, Szűcs Lajos, Bédí István és Pólffi László. Össze­sen : 3 , fő. Összesítve: 26 szabáfyto» tankodé horgászt zártak ki a Pécsi- tó horgászai közül. Az Ormánsági Dolgozók H. E.-nei tagja: Raknics Ferenc s Majlátív pusztal tavon elkövetett szabálysé^ tése miatt került fegyelmi elé és kapta meg e megfelelő büntetést.

Next

/
Thumbnails
Contents