Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-11 / 292. szám
1971. december 11. DUNANTOLI NAPIO A koordinációs bizottság határozata Munkamegosztás a laboratóriumok közön Tegnap ülést tartott a Baranya megyei Egészségügyi Koordinációs Bizottság. Pécs és a megye egészségügyi intézményei ugyanis négy különböző felügyeleti szerv alá tartoznak, ezért van szükség erre a bizottságra. A tegnapi ülésen — hosszú előkészületek eredménye kép- pen — nagyon sok határozatot hoztak. Erre elsősorban az új tanácstörvény teremtette meg a szervezeti feltételeket, segítette elő az együttműködést. A részben belső szervezeti jellegű elhatározások közül kiemeltünk több olyan tervet, amely a lakosság széles rétegelt — a nem orvosokat, hanem betegeket — is érdekli. tgy nagyon közérdekű az az elhatározás, hogy ha egy fekvőbeteg intézményből — kórházból vagy klinikáról — elbocsátanak egy beteget, akkor az elbocsátást, a megfelelő információkkal együtt, hivatalból közöljék a beutaló orvossal. Eddig ugyanis akár a beteg hibájából, akár pedig azért, mert az intézet nem a kért Időpontban tudta felvenni — sok esetben a beutaló orvosok nem tudták folyamatosan figyelemmel kísérni betegük sorsát Létrehoznak egy bizottságot arra a célra is, hogy egyeztesse a különböző intézmények műszerbeszerzését, különös tekintettel a műszertiplzólásra és a cél műszer beszerzésre. Felmérték az egyetem, a város és a megye területén működő laboratóriumok helyzetét is és egyeztették a laboratóriumi igényekkel, továbbá munka- megosztás céljából bizonyos szakosítás lehetőségeiről tárgyaltak. így például valameny- nyi vírusvizsgálat a Baranya megyei KÜJÁL-nál történik, avagy a genetikai vizsgálatok a gyermekklinikán. Tárgyaltak arról is, hogy a kórházak és klinikák ügyeleti váltásrendszeréhez hasonlóan, ügyeletes laboratóriumi rendszert dolgoznak ki. Ebbe az anyagot egy ügyeletes gépkocsi szállítaná. A feladat másik megoldási formája: közös fenntartású éjszakai laboratórium. Mégegy érdekesség: lehetőség van arra, hogy 1972-ben további hat speciális szakrendelést hozzanok létre, valamint a megyei kórház keretében a szív- és fertőzőbetegségeken átesettek sajátos gondozásának megvalósítására. Ezeken a speciális szakrendeléseken keresztül a betegek nagyobb arányban kerülnek megfelelő időben kórházba vagy klinikára. Szakszervezeti funkcionáriusok és ipqászok konferenciája Véleménynyilvánítás és vétójog Marija Kamenova „tüzér“ Kiváló Határőr A konferencia témája: A szakszervezeti funkció munkajogi problémái. Rendezi a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Bizottságának Társadalomtudományi II. Szakbizottsága, tegnap és ma Pécsett a Bartók Klubban. Dr. Román László egyetemi docens mondott vitaindító előadást. Ezután korreferátumok következtek majd tanácskozás, vita, mely ma is folytatódik. A résztvevők, pécsi, dél-dunántúli elméleti és gyakorlati munkát folytató jogászok, szakszervezeti funkcionáriusok. Lehet a témában újat mondani, új felfogásra, de főleg gyakorlatra ösztönzést adni? Van, lesz mondanivaló elméleti és gyakorlati szinten, a kettőt hasonlítva, elemezve. A szakszervezetek a Vopitt- fista társadalomban születtek, fejlődtek és növekednek ma is, mint érdekképviseleti ellenpólus a kizsákmányolás ellen. A szocializmust építő társadalomban e „klasszikus ellenzéknek” hol a helye, szerepe? E helynek és szerepnek rs megvan már a történelme, pozitív, de a jogtudomány ezzel nem elégszik meg. Az elméleti és gyakorlati tisztázás miatt, mintegy önmagától fakadó kérdés: a vezetés, együttműködés, érdek- védelmi szerep mit tartalmaz? Ma elég ez, vagy már kevés? A kérdés máris vitapontot rejt. Egyik korreferens úgy véli, hogy a vezetésben való részvétel a szakszervezet részéről elsősorban a kollektív szerződések gyakorlat megvalósulásában van. A jogelmélet ezt elismerve többet mond, mert a vezetői részvételt, befolyásoló, érdekvédő feladatot, szerepet ennél lényegesen szélesebb elméleti és gyakorlati területre terjeszti. Alapvéleménye, hogy az állam és a szakszerveret egymás melletti léte magas szintű, kölcsönös, baráti, elvtársi együttműködés, de közvetlen vezető szervnek nem tekinthető, hanem a vezetés együttműködő résztvevőjének. A fogalmak jobb értése, alkalmazása vita tárgyát képezi. A vitaindító dr. Román László az előbbin túl, két „nehéz fajsúlyú" témára összpontosított, mert véleménye, hogy Ht keli elméletileg, gyakorlatilag sok mindent tisztázni. Egyik o szak- i szervezet véleményezési, a mó- | sik pedig a vétó joga. Az érvényben lévő jog és gyakorlat, az esetekben o „munkáltatót“ - tehát a szocialista tulajdont képező gazdasági, intézményi vezetést kötelezi véleménnyilvánítós kérésére. Ez helyes is, de e lehetőséggel megfelelően élnek-e a szakszervezeti bizottságok? Es önmagában a véleményezés, mint fogalom, melynek több áttétele lehetséges, milyen pontokon mutat az elméletben és gyakorlatban dést, ésszerű tömegképviseleti beavatkozást, vagy mulasztást? Vétójog. — A vétó nem kifogás, hanem megtiltom, megakadályozom, nem engedem jelentéssel bír. Ennek fogalom és jelentés különbsége is más hatású, már érvényű, ha együttműködő, közös érdekű feladat során használják. Megvan erre a szakszervezeti jog, de elméleti és gyakorlati elemzési téma, hogy miként érvényesítik. Egy korreferens is új témáról szólt, a szakszervezet jogképviseleti lehetőségéről, akár tanúként — hétköznapibb kifejezéssel érzékeltetve. Helyesen, nem sok, de fontos, vitaérett témákat gyűjtöttek a rendezők a konferenciának. A szándék, hogy az elmélet nyomán szondázzák a gyakorlatot és ebből újabb tapasztalást merítsenek. K. J. Morfja lámáié bmmM étront a (MU hatéréi HtOntotéit H Jénát fala iA Brassóba és Eszékre utazik a Pécsi Nemzeti Színház Ma reggel fél 8-kor Dél- Baranyóba utazik a Pécsi Nemzeti Színház. A Horvátországi Magyarok Szövetségének rendezésében ez a színház immár harmadik vendég- szereplése. Célja: a dél-baranyai és szerémségi magyarlakta falvak anyanyelvi színházi kultúrával való ellátása. Ezúttal is közel félszáz magyarlakta falu közönsége utazik majd be Pélmonostorra és Eszékre, hogy ne falusi kul- túrhózak körülményei között, hanem igazi színházi lehetőségek közepette nézze meg Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya című operettjét A szövetség jelentős összeggel segíti az anyanyelvi színházi kultúrát. Nemcsak fizeti a Pécsi Nemzeti Színház költségeit, hanem a faluról beutazó közönség kedvezményes áron kapja a jegyet is — az árkülönbözetet a szövetség fizeti — továbbá hazafelé külön autóbuszokat bérel a nézők hazaszállítása céljából. Ma, szombaton este Pél monostoron, holnap, vasárnap délután, valamint este pedig Eszéken — tehát összesen három előadás lesz. Hétfőn pedig a színház operatársulata adja vissza a brassói operaénekesek múlt évadbeli látogatását Breitner Tamás karmester, a színház zenei Igazgatója, valamint Mészöly Katalin és Ágoston Edit operaénekesek lépnek fel Brassó város színházában. Mészöly Katalin a Carmen címszerepét Ágoston Edit pedig Verdi: Rigolettó című operájának Gilda-ját énekli, Breitner Tamás mindkét produkciót dirigálja. Az utolsó előadás december 21-én lesz. F. D. Búcsú az éjszakai mulotóhelyektál Csekéék dzsesszkoncenfre készülnek — Búcsút mondunk az üzleti zenélésnek és most már csak a pódiumnak élünk — mondja Cseke Lajos, Pécs ismert beot- muzsikusa. Első zenekarát tíz évvel ezelőtt alapította. A zenekar azóta rengeteg átalakuláson ment keresrtül, mire olyan jó együttműkö- ' zenészek jöttek össze, akikkel A kongresszus tiszteletére V Fotókiállítás a MESZÖV-nél Ha megtekinti a látogató azt a fényképkiállítást, amelyet tegnap délelőtt nyitottak meg a MÉSZÖV tanácstermében, valóban megbizonyosodhat arról, hogy mennyire sokrétű és szerteágazó tevékenységet folytatnak Baranya megyei fogyasztási szövetkezetei. A kiállítás Rácz József munkája. aki ötletesen, találékonyan, sőt újszerűén válogatta és állította össze a mintegy ötven nagyméretű, fekete-fehér képet. A fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusa tiszteletére kiállított fotók témája szövetkezeti, mondanivalója: Baranya AFÉSZ-ei, takarékszövetkezetei, lakás- és garázsszövetkezetei, illetve mezőgazdasági társulásai ma. Életképeket láthatunk a falusi emberekről, örömeikről, gondjaikról, szórakozásukról, az újonnan alakult munkás szövetkezetekről, az ÁFÉSZ-ek kereskedelmi, vendéglátóipari, ipari ét felvásárlási tevékenységéről. Itt-ott felvillantva a múltat és a jövő perspektíváit. Egyszóval-, hasznos fotókiállítás, különösen azoknak, akik közelebbről akarják megismerni a szövetkezeti mozgalmat. már komolyabb zenei produkciót is lehet vóila-km. Most első koncertükre készülnek. Cseke Lajos szerint ennek törvényszerűen be kellett következnie. — A beat-együttesek összetételüket tekintve eljutottak ahhoz a küszöbhöz, ahol a tagok számát már nem lehet csökkenteni. Egy ilyen együttes: szóló- és basszusgitár, dob — igen képzett zenészeket, technikusok hadát feltételezi: a három zenész a technika segítségével, sok trükkel, elektromos hatással öt-hat ember szerepét játssza. A beat-zenészek elérték tehát egyéni hangszer- tudásuk maximumát, s ekkor figyelmük természetszerűen a dszessz felé irányul, ahol új lehetőség nyílik, az egyéni hangszer improvizációk lehetősége. A beat-ból átmentik azt, ami jó, a ritmust, ehhez Jön a dzsessz gazdag harmoniaviiá- ga, és merítenek a klasszikus zenéből is, hiszen a dzsessz művelői gyakran élnek a klasz- szfkusok átdolgozásával. Beat + dzsessz -f- klasszikus zene, különleges egyveleg Csekéék hétfői koncertjén valami ilyesmi szerepel. Zenekarukat (zongora, szóló- és basszusgitár, dob, ének) kibővítették fúvósokkal, két trombitással szaxofonossal, puzónossal. Ez az irányzat egyébként, amely „visszahozta" a fúvósokat, Chicagóból Indult. A Cseke zenekar a Leöwey Gimnázium nagytermében december 13-án, hétfőn délután 4—6-ig és 7-9-ig két koncertet ad, az elsőt középiskolásoknak. Jegyek elővételben a gimnázium portáján. Megtámadta a sorompákezelfit Három és fél évi börtönre ítélték Hangos segélykiáltásokra figyeltek fel szeptember 4-én délelőtt, egy személyeket Is szállító tehergépkocsi utasai. Pécsett, a Felszabadulás út és Edison utca kereszteződésében lévő vasúti átjáróhoz közeledve látták, hogy a sorompókezelő orca véres, egy fiatalemberrel dulakodik a sorompó zárószerkezete mellett A sérült férfi kétségbeesetten kiáltozott: segítség, mindjárt itt a vonat! Eressze le valaki a sorompót! Miközben az odaérkezők egyike igyekezett megfékezni a dühödten csapkodó Nyári István 19 éves üszögpusztai lakost, társa — éppen az utolsó pillanatban — leeresztette a sorompót A vonat már el is robogott oz őrház előtt miközben az érkező járművek hirtelen fékezésre kényszerültek. Az ügy körülményeinek tisztázására pénteken került sor a Pécsi Járásbíróságon. A kérdéses napon minden előzmény nélkül víz-kérés ürügyén hatolt be az átjárónál lévő vasúti őrházba a többszörösen büntetett Nyári István. A szolgálatot teljesítő Kincses Tibor távozásra szólította fel az idegent Nyári ellenállt, úgyhogy az őr kénytelen volt kilökni a helyiségből. Az erőszakoskodó, gyanúsan viselkedő fiatalember egyébként is zavarta a munkában, mivel jelzés érkezett, indulnia kellett a sorompóhoz. Már éppen megkezdte a sorompó leengedését, lehajolt a forgókarhoz, amikor Nyári István mögéje lopakodott és egy téglával fejbeverte. így kezdődött a dulakodás, amely miatt majdnem a szerelvény elé kerültek az úton haladó járművek. Nári István — fiatal kora ellenére — már többször volt büntetve. Nemrég töltötte le az emberölés kísérletéért kiszabott két évi szabadságvesztést. Szabadulása után nem vállalt munkát, csovargott, újabb erőszakos cselekményt követett el. A bíróság bűnösnek mondotta k| a vádlottat hivatalos személy elleni erőszakban, valamint közlekedés biztonsága elleni bűntettben és három év, hat hónapi szabadságvesztésre ítélte. Magyar ^ kitüntetés bolgároknak A magyar és bolgár nép barátságának megkapóan kedve* epizódjára került sor tegnap este Harkányban az Építők szállójában. A TIT Téli Egyetem résztvevői között lévő bolgár állampolgároknak a BM Határőrség Országos Parancsnoka Kiváló határőr kitüntetést adományozott. A kitüntetés átadására rendezett ünnepségen részt vettek a Megyei Pártbizottság, a siklósi Járási Pártbizottság és a Hotárörség magasabb egységének képviselői, valamint a téli egyetem résztvevői. A vendégeket Právicz Lajos, a TIT Baranya megyei szervezetének titkára köszöntötte, majd Urbán Lajos határőr-alezredes a Dráva menti harcokban résztvevő bolgár embereknek s a harcokban elesett harcosok utódainak, hozzátartozóinak — szimbolikuson a magyar nép felszabadításáért küzdő és életét áldozó bolgár katonáknak — átadta a miniszteri kitüntetést. A Kiváló határőr kitüntetést elsőként Marija Bemard Kamenova vette át, aki a Dráva menti harcok idején, mint tüzér vett részt o drámai küzdelemben. Petko Nikolov Petkov a hősi halált halt édesapja emlékére kapta a kitüntetést. Majd Gri- gor Petrov Grigorov (kapitány) Ljubomir Vaszilev Kozsuharov (alezredes) és Ivan Sztojanov Dimitrov, Plovdivban élő veteránok és /van Atanaszov, szta- ra-zagorai lakos vette át az érmét. A két nép közötti barátság • ritka szimbólumát Grigor Petrov Grigorov köszönte meg a maga és a kitüntetettek nevében. N.í; Tiszta falu kulturált fala Idén tavasszal is meghirdette a KISZ Bárány megyei Bizottsága a falusi KISZ alapszervezetek hagyományos vetélkedőjét, a „Tiszta falu — kulturált falu” mozgalmat A bolyi községi alapszervezet KISZ-klubot épített a mozgalom keretében. Több, mint 8000 órát dolgoztak a fiatalok a klub építésén: külön „bontótábort" szerveztek a nyáron. Közösen lebontottak két régi istállót, t részint az anyagból, részint a bontott anyagért kapott pénzből tető alá húzták a klubot A gerdei fiatalok több, mint tízezer óra társadalmi munkával ifjúsági parkot hoztak létre a községben, fákat ültettek, parkosítottak, rendbehozták a falu főterét A szalatnaki ki- szesek fákat ültettek a község új utcáiban, és társadalmi munkában ravatalozót építettek. A mágocsi mezőgazdasági gépjavító fiataljai betonútól építettek. A „Tiszta falu — kulturált falu” mozgalomban legjobb eredményt elért községi alap- szervezeteket tegnap megjutalmazták a KISZ Baranya megyei Bizottságán A megyei verseny első helyezettje a g erdei alapszervezet lett. Második helyet a bolyiak érték el, harmadikat a szálát- nakiak. KERESÜNK belső ellenőrt AZONNALI BELÉPÉSSEL FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT Jelentkezés: „Gyakorlott” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A kiállítást — amefy a kongresszus hetében tart nyitva — az érdeklődők a délutáni órákban tekinthetik meg december 13-tól 18-ig.