Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-10 / 291. szám
Ära: 80 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXVIII. évfolyam, 291. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. december 10., péntek Folytatta munkáját a KISZ Vili. kongresszusa A KISZ-kongresszus szerdai napján a beszámoló feletti vitában többen jelentkeztek szólásra. Csillik András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára hangsúlyozta, hogy a tóvárosi fiatalok tettekkel bizonyították: helyeslik pártunk politikáját, méltó utódaik az előző nemzedéknek. Dékány Csabáné, a Székes- fehérvári Könnyűfémmű KISZ- Bizottságának titkára egyebek közt arról szólt, hogy az üzemi KISZ-alapszervezetek munkájában is erősíteni kell a kommunista jelleget. Makkos Attila, Győr-Sopron megyei küldött, a Rábaköz Tsz növénytermesztője a KISZ fontos feladataként említette a fiatalok körében kifejtendő pályaválasztási agitációt, hogy megszűnjék a ma még gyakorta tapasztalható idegenkedés olyan foglalkozási ágaktól, mint például a szarvasmarhavagy a sertéstenyésztés. Forró taps köszöntötte Jevge- nyij Mihajlovics Tyazselnyikovot, a lenini Komszomol első titkárát, a szovjet küldöttség vezetőjét. aki bevezetőben a lenini Komszomol 28 milliós táborának baráti üdvözletét tolmácsolta. Elismeréssel szólt arról, milyen jelentős részt vállal a magyar ifjúság a szocializmus felépítésének munkájából. A szovjet fiatalok életéről, munkájáról szólva elmondta, hogy a lenini Komszomol, a szovjet ifjúság forradalmi, internacionalista kötelezettségének tartja, hogy minden módon előse* gítse október vívmányainak további szilárdítását, hogy segítsen a pártnak az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott történelmi határozatok valóraváltá- sában. Roberto Viezzi, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke kiemelte: a magyar kommunista fiataloknak is részük van abban, hogy a DÍVSZ leküzdötte múltbeli hbáit, megteremtette tagszervezeteinek szoros akcióegységét. A DÍVSZ minden rendezvénye konkrét bizonyíték arra — mondotta —, hogy a világ haladó ifjúsági mozgalma egységesen küzd magasztos céljaiért. Dusán Utcák, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke a 85 diákszervezetet egyesítő NDSZ nevében üdvözölte a kongresz- szust. Nguen Thi Ngoc Khanh, a Ho Si Minh nevét viselő Vietnami Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára a vietnami fiatalok üdvözletét tolmácsolta, majd az indokínai népek hősi harcáról, az imperialisták kudarcra ítélt agressziójáról beszélt. Kolláth Adrienne, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola KISZ- titkára hozzászólásában azt fejtegette: a KISZ akkor végezheti jobban munkáját, ha következetesen törekszik arra, hogy mentessé váljon mindenféle bürokratikus vonástól, „öreges” módszertől. Günther Jahn, a Szabad Német Ifjúsági Szövetség (FDJ) Központi Tanácsának első titkára hangsúlyozta: az Európában mutatkozó örvendetes enyhülési tendenciákat az imperializmus elleni következetes harccal párhuzamosan kell érvényesíteni. A Német Demokratikus Köztársaság továbbra is következetesen olyan kapcsolatot kíván kialakítani az NSZK- val, amely az NDK nemzetközi jogi elismerésén alapszik, és amely azt az alapelvet képviseli, hogy a békés egymás mellett élés politikáját kell folytatni különböző társadalmi rendszerű államok között. Felszólalása végén a kongresszusi küldöttek nagy tapsa közben az FDJ Központi Tanácsának üdvözleteként átnyújtotta az elnökségnek Artur Bek- kernek, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának mellszobrát. Russai Károly, az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok küldötte, Karl Marx Stadtban dolgozó műszerész hozzászólásában elmondotta: társaival együtt azon munkálkodnak, hogy a személyes kapcsolatok megteremtésével is erősítsék a szocialista országok közötti együttműködést, a szocialista internacionalizmust. A KISZ Vili. kongresszusa ezzel befejezte szerdai tanácskozását. A küldöttek csütörtökön reggel fél kilenckor plenáris ülésen folytatták munkájukat. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában csütörtökön a Központi Bizottság beszámolója, illetve a beterjesztett egyéb dokumentumok feletti vitával folytatta munkáját a Kommunista Ifjúsági Szövetség Vili. kongresszusának 850 küldötte. Részt vett a tanácskozáson és az elnökségben foglalt helyet Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Aczél György és Biszku Béla, a Központi Bizottság titkárai, valamint Németh Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Amint azt az elnöklő Szesz- ter Anna, a Budapesti Tanítóképző Intézet KISZ Bizottságának titkára bejelentette, a kongresszushoz az ország mln- : den részéből érkeztek üdvözlő I táviratok a KISZ alapszervezetektől, bizottságoktól és úttörő csapatoktól. A csütörtöki vitában elsőként Kákái Béla, Komárom megye küldötte, a Tatabányai Szénbányák KISZ Bizottságának titkára szólalt fel. Dr. Frank József, Tolna megyei küldött, az iregszemcsei KISZ alopszervezet titkára, a falusi fiatal értelmiség gondjairól szólt. Herczeg Margit, a tyrkevei Vörös Csillag Tsz KISZ alapszervezetének küldötte aláhúzta, hogy a nagyüzemi mezőgazda- sági termelés gyors ütemű növekedésének következtében megváltozott a falvak arculata, s maga a falusi ifjúság is. Juraj Varholik, a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke elmondta, hogy a szocializmust építő Csehszlovákiában az ifjúsági szövetség — amely 600 ezer fiatalt és 700 ezer úttörőt tömörít — a társadalom rangos tényezőjévé vált. Krum Vaszilcsev, a bolgár Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára emlékeztetett arra, hogy a magyar és a bolgár népnek, a két ország fiataljainak barátsága a felszabadulásért vívott harcok idején ková- csolódott erőssé. A felszabadító harcokban elesett bolgár hősök emlékét szeretettel ápolják Magyarországon. Közös ügy, a szocializmus építése vezérli egyazon úton Magyarországot és Bulgáriát. Ajándékként festményt nyújtott át a tanácskozás elnökségének. Dudla József, a Borsod megyei KISZ Bizottság első titkára többek között arról beszélt, hogy a munkásfiatalok gondjainak megoldását célzó párt-, állami intézkedések, kedvezmények nagy ösztönzést jelentenek az ifjú generáció tagjainak az élet minden területén. Szabadka Hajnalka, a veszprémi Lovasi László Gimnázium KISZ Bizottságának titkára arról beszélt, hogy a középiskolai KISZ-munka politikai jellegét tovább lehet és kell erősíteni. Simkó István főhadnagy az alakulata KISZ-szervezeteinek politikai nevelő munkájáról beszélt. Vladimir Sopov, a Jugoszláv Ifjúsági Szövetség (SOJ) elnökségének tagja tolmácsolta a szomszéd ország fiataljainak baráti üdvözletét. Krystina Glinka, a Lengyel Falusi Ifjúsági Szövetség (ZMW) főtanácsának titkára a többi között elmondotta, hogy a LEMP most ülésező VI. kongresszusának irányelveit korábban társadalmi vitára bo csátották. A fiatalok gyűlésein is hangot adtak a jövőért érzett mély felelősségüknek. A lengyel fiatalok nem passzív szemlélői voltak a társadalmi program megteremtésének — hanem értelmi szerzői közé tartoznak. Farkas Károly, Csongrád megyei küldött, a Tisra Bútoripari Vállalat KISZ-titkára a fiatalok termelési mozgalma kapcsán azt szorgalmazta, hogy a gazdasági vezetők legyenek az eddiginél nagyobb figyelemmel az ifjú szakemberek tudására, fel- készültségére. A vitában ezután Nemes Péter, a Heves megyei KISZ Bizottság úttörő titkára szólalt fel: a pajtások szervezeti életének szebbé tételéről, a kék- és vörösnyakkendősök érzelmi nevelésének fontosságáról beszélt. Fejes Irén, Fejér megyei küldött, a polgári általános iskola úttörőcsapatának vezetője a játékos foglalkozások pedagógiai jelentőségét húzta alá. Látványos úttörőparádé következett: száz meg száz kék és vörösnyakkendős pajtás, formaruhás úttörővasutas, vízi úttörőrajok, formaruhás fiúk, lányok vidám énekszóval vonultak be az ülésterembe. „Szóvivőik" szíves szóval és szavalattal köszöntötték a kongresz- szus elnökségét, küldötteit és vendégeit. A pajtások kedvességéért az elnöklő Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Országos Szövetségének főtitkára mondott köszönetét, majd a kongresszus résztvevői helyükről felállva ütemes tapssal „kísérték" a vidám zeneszó mellett kivonuló, színes kendőket lobogtató gyereksereget. Terhe Dezső, a Bács-Kiskun megyei KISZ Bizottság első titkára arról beszélt, hogy tovább kellene erősíteni a KISZ hazafias és internacionalista nevelő munkáját. Ilia Szilvia, a Román Kommunista Ifjúsági Szövetség Köz(F.otytatás a 3. oldalon.) Losoiiczi Pál megkezdte tárgyalásai! Brazzaville-feen Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön beszédet mondott a Kongói Dolgozók Pártja Központi Bizottságának teljes ülésén. Az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön megkezdte tárgyalásait Marien Ngouabi őrnaggyal, a Kongói Népi Köztársaság elnökével. A megbeszélések után a két államfő munkaebéden vett részt. Csütörtökön reggel megkezdődtek, majd délután folytatódtak a magyar—kongói szakértői szintű tárgyalások. A hivatalos baráti látogatáson a Kongói Népi Köztársaságban tartózkodó Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Marien Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke csütörtökön Brazzavilleben megkoszorúzta a Szabadság-téren lévő emlékművet. Losonczi Pál pénteken repülőgéppel kétnapos országjáró körútra indul. Először Jacob városát, s az Atlanti-óceán partján fekvő Point Noire-t keresi fel. Áz indiai hadsereg előtt megnyílt az út Dacca felé Giri elnök: Indiának nincsenek területi követelései Petőházi Szilveszter felszólalása a kongresszuson Nyilatkozat az európai békéről és biztonságról Petőházi Szilveszter, a Baranya megyei KISZ Bizottság első titkára hozzászólásában a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nemzetközi kapcsolataival foglalkozott. Elmondotta: a KISZ 71 ország 142 ifjúsági szervezetével tart fenn sokoldalú kapcsolatot, s az országos kontaktusok mellett mind több megye ifjúkommunistáinak vannak barátai a határokon túl. A Baranya megyei fiatalok jól ismerik például a lenini Komszomol Ivovi területéhez tartozó szovjet elvtársaik életét, s jó kapcsolatokat alakítottak ki a jugoszláv ifjúsági szövetség eszéki tagjaival. A magyar ifjúságot — hangsúlyozta — mélységes internacionalizmus jellemzi, s ez az internacionalizmus a hazaszeretetben gyökerezik. A párt és a kormány külpolitikájával összhangban - szilárd marxista—leninista eltökéltséggel — szolidárisak a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdő országok népeivel, s erejüktől telhetőén kiveszik részüket a szocializmus világméretű győzelméért folyó harcból. Továbbra is megadnak minden támogatást az igazságos harcát vívó vietnami népnek, követelik [ az izraeli agresszió mielőbbi felszámolását, s felhívják Euró- j pa ifjúságát: szorgalmazzák kormányuknál az európai biztonsági konferencia mielőbbi összehívását. Ezt követően az elnöklő dr. Gombár József bejelentette, hogy újabb üdvözlő üzenetek érkeztek a kongresszushoz. A jókívánságokat tolmácsoló táviratok között olvasta fel dr. Sik Endréét, az Országos Béketanács Lenin-békedíjas elnökéét. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el az európai békéről és biztonságról. A nyilatkozat egyebek között hangsúlyozza, hogy a KISZ Vili. kongresszusa — az egész magyar ifjúság érdekeit szolgálva — megelégedéssel állapítja meg: a Szovjetunió és a többi szocialista ország aktív békepolitikájának eredményeként figyelemre mél tóan csökkent a feszültség Európában. A KISZ Vili. kongresszusának nyilatkozata egyben aggodalmát fejezi ki a NATO legreak- ciósabb köreinek mesterkedései miatt, amelyek a sokat ígérő enyhülési folyamat zavarására, lassítására irányulnak. — A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség a maga társadalmi lehetőségeit felhasználva elősegítette és a jövőben is elősegíti az európai biztonság és együttműködés ügyét — hangsúlyozta egyebek között a nyilatkozat további része. Az indiai hadsereg csütörtökön elfoglalta Chandpur keletpakisztáni várost. „Ezzel megnyitotta az utat" Dacca felé — jelentette be az indiai rádió. A pakisztáni kormány bezáratta az iskolákat. A legújabb jelentések szerint a Karachi kikötője ellen intézett indiai légitámadás következtében elsüllyedt egy pakisztáni kereskedelmi hajó és rakéta csapódott be egy ott veszteglő angol szállítóhajóba is. A legénység hét tagja meghalt, hat megsebesült. A kelet-pakisztáni kikötőkből kitörést kísérelt meg négy ágyúnaszád, az indiai hadihajók azonban valamennyit elsüllyesztették. A kelet-pakisztáni főváros, Dacca repülőtere a bombatámadások következtében használhatatlanná vált, és így Kelet-Pakisztón területén megszűnt a pakisztáni légierő tevékenysége. A Kelet-Pakisztán területén győzelmesen előrehaladó indiai egységek a felszabadított területeken átadják a közigazgatást a kelet-pakisztáni szabadság- harcos erőknek, a Mukti Bahi- ninak. Valószínűleg nem tart soká a pakisztáni előrenyomulás a kasmiri fronton sem. Katonai források csütörtökön közölték, hogy a pakisztáni csapatoknak a Jammu felé vezető úton szembe kell majd nézniük az indiai „Maginot-vonailal”, egy 40—50 kilométer hosszúságban húzódó erődítmény- rendszerrel. Egyre élesebbb bírálat tárgya az amerikai kormánynak az indiai-pakisztáni konfliktusban követett politikája. A baloldali Hazatérnek a kelel-pakiszfinj me;.ekiil!ek A Bangla D°sh ben folyó sikeres hadműveletek hírére az Indiába menekült kelet-pakisztániak áradata megindult vissza honája felszabadított területeire. Képünkön: kelet-pakisztáni menekültek visszatérnek a felszabadított Jessore városba Daily World csütörtöki számában támadja az imperialista és a maoista propagandát, amely az indiai—pakisztáni válságot a Szovjetunió elleni támadásokra használja fel. A New York Times is elítéli az Egyesült Államok kormányának a válsággal kapcsolatos politikáját Indira Gandhi miniszterelnök az ENSZ közgyűlésének határozatával és a térségben kialakult helyzettel foglalkozva kijelentette, hogy a tűzszünetet a fronton feltétlenül össze kell kapcsolni a Bangla Desh reális létének kérdésével. „India a béke és a stabilitás mielőbbi helyreállítása mellett áll" — jelentette ki V. V. Giri indiai elnök csütörtökön Delhiben az indiai szubkontinensen kialakult helyzetről mondott beszédében. Giri hangsúlyozta, hogy a fegyveres konfliktust Indiára ráerőltették. A PTI hírügynökség jelentése szerint Giri rámutatott: — Most már teljesen nyilvánvaló, hogy a pakisztáni hatóságok nem képesek elnyomni a kelet-pakisztáni lakosság akaratát. Ez a nép harcával, nélkülözéseivel és szenvedéseivel rászolgált arra, hogy létrejöjjön a törvényes jogainak tiszteletben tartására épülő politikai rendezés. Amikor India elismerte a Bangla Desh szuverén köztársaságot — mondotta Giri — kinyilvánította, hogy nincsenek területi követelései Pakisztánnal szemben és csak a békére törekszik. * Az indiai rádió csütörtökön este bejelentette, hogy az indiai csapatok elérték Daudkan- di városát, amely mindössze húsz mérföldnyire van Daccá- tól, a keleti tartomány fővárosától és átkeltek a Meghna folyón, tehát azon az utolsó komolyabb akadályon, amely őket Daccától elválasztotta. Az indiai hadsereg szóvivője jelentette, hogy „Dacca körül bezárult a gyűrű". Dzsagzsivan Ram indiai hadügyminiszter csütörtökön beszédet mondott az indiai parlamentben. Közölte, hogy a pakisztáni csapatok nagy zűrzavarban vonulnak vissza keletpakisztáni állásaikból. A miniszter hangsúlyozta, hogy az indiai tengerészeti erők teljes ellenőrzésük alatt tart- iák a kelet-pakisztáni kikötőkhöz veze'ő útvona'akat. A pakisztáni haditénge-észet a hadműveletek során három hadihajót, kilenc ógyúnaszádot és két tengeralattjárót vesztett.