Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-09 / 290. szám
1971. december 9. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Augusztusban Szekszárdon: mezőgazdasági vásár Megalakult a rendezd iroda 1972. augusztusában Szekszárdon rendezik meg a négy dunántúli megye — Baranya, Fejér, Somogy és Tolna — közös mezőgazdasági és élelmi- szeripari kiállítását, amely egyben vásár is lesz. A kiállítás előkészületeiről szerdán Szekszárdon tanácskoztak az érintett négy megye, a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium és az egyéb érdekelt szervek képviselői. Az elfogadott álláspont szerint a kiállítás célja, hogy bemutassa a rendező megyék élelmiszer- és fagazdaságának eredményeit, továbbá azokat az anyagokat, eszközöket, eljárásokat, módszereket, melyek a termelékenység fokozását, az önköltség csökkentését, az eredményes gazdálkodás feltételeit elősegítik. Szekszárdon megalakult a vásár rendező irodája, a következőkben pedig még tizenkét szakmai bizottságot alakítanak az előkészítés gyakorlati lebonyolítására. Ünnepség a jubiláló Doktor Sándor Művelődési Központban Nemzetközi eszperantó szilvesztert rendeznek Pécsett Pécs érdekes nemzetközi eszperantó esemény színhelye lesz az idei év utolsó és a jövő év első napjaiban. Itt tartják az „Internacia silvestra esperantis- ta renkonto"-t, a magyar és külföldi eszperantista fiatalok nemzetközi találkozóját. A vendégek öt napot töltenek Pécsett a helybeli eszperantisták társaságában. Eötvösemlékünnepség Pécsett Ismét megkérdeztük Miért nincs g'iKŰo'ion Balról: a népművelő^, társadalmi aktívák egy csoportié, jobb'ról Baló István, átveszi Góbiét Józseftől a törzsgárdajelvényt Fotó: Erb János Két jelentős ünnepséggel zárult le tegnap délután és este a 20 éves fennállását ünneplő Doktor Sándor Művelődési Központ jubileumi éve. Délután 3 órakor az intézmény társadalmi vezetősége jubileumi ülést tartott, amelyen a Városi Pártbizottságot Antal Gyula osztályvezető, Pécs megyei város Tanácsát pedig Gábriel lózsel osztályvezető és Vá- rad y Géza népművelési csoportvezető képviselte. Részt vettek az ünnepi vezetőségi ülésen a művelődési inézményvezetők, a népművelők és a jubiláns intézmény társadalmi aktivái is. Dr. Kolta Ferenc főiskolai tanár, a társadalmi vezetőség elnöke üdvöző szavai után felolvasta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa titkárságáról érkezett levelet, amelyben Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára további sikereket kívánva, őszinte elismeréssel köszöntötte a húsz éves Doktor Sándor Művelődési Központot, s a jubileumi ünnepség résztvevőit. Elöljáróban a társadalmi vezetőség elnöke hangoztatta, hogy ünnepi esztendőre, de mégsem „ünneplésre" tekinthetünk vissza. Ez a 20 év pontosan azt bizonyítja, hogy közművelődéssel foglalkozni csak mindennapos, és áldozatkész munkával megalapozott elvi koncepcióval szabad — és lehetséges. Mi nem hagytuk abba ezt a munkát — mondotta — és ez teszi tartalmasabbá, igazán ün- I népivé a jubileumot. Ezen a napon, amely átmenet a teg- j napból a holnapba, az összegezés szándékával kíván a vezetőség visszapillantani. Baló István igazgató, a vezetőség titkára beszámolójában szólt az intézmény éveiről, annak helyiség- és szervezési gondjairól. 1953-ban már 15 szakkör és tanfolyam működik itt, ugyanakkor sokféle szerv, intézmény tart előadásokat, a városban, nemegyszer egy időpontban, ugyanabban a témában. Igyekszenek a kudarcokból is tanulni. A fejlődés folyamatában több hullámvölgy is bekövetkezett. Mindannyiszor új oldalról, a helyzet, a valóság követelte új módszerekkel és új ismeretanyaggal kellett közelíteni az emberekhez. A hatvanas évek elején a tv szinte robbanást eredményezett a népművelési rendezvényekben: látogatottságuk rohamosan csökkent. Itt is meg kellett keresni — meg is találták — a korszerű ismeretterjesztés formáit, eszközeit, és nem a tv „ellen", hanem vele, általa is, 1970-ben már ismét csaknem 150 rendezvényt tartottok átlagosan 144 résztvevővel. A húsz esztendő alatt mintegy 1500 ismeretnyújtó előadás hangzott el, 200 000 hallgató előtt. Jelenleg az intézmény szakköreiben, klubjaiban, tanfolyamain stb. másfélezer tag, többségében fiatal vesz részt, a látogatottság pedig évente átlag 220 ezer művelődni vágyó pécsi dolgozó és fiatal. Hat kiváló együttesük évente mintegy 200 alkalommal ad műsort 70 000 néző előtt. Ezután a továbbiakról, a továbblépés mai korszerű elvieszmei koncepciójáról és az üzemi kulturális munka segítéEötvős József író és politikus, a XIX. századi magyar közművelődés jelentős alakja és az első független magyar kormány kultuszminisztere halálának 100. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeztek szerdán Pécsett. A Tudományegyetem séről szólt az intézmény igazgatója. Gábriel József, a Városi Tanács nevében meleg szavakkal köszöntötte a vezetőséget s az itt levő társadalmi aktívákat, majd tanácsi dolgozók számára létesített törzsgórda jelvényeket nyújtott át Baló Istvánnak, dr. Bécsy Tamásnénak és Berényi Bélánénak, az intézmény munkatársainak. Baló István három kiváló társadalmi aktívának, dr. Kolta Ferencnek, dr. Török Gézának és Kovács Vincének emléklapot és egy-egy dísztárgyat adott át — két évtized társadalmi munkájáért. Este a Doktor Sándor nagytermében a közönség előtt foly- j tatódott a jubileumi ünnepség. A 20 éve működő intézményt és táncegyüttesét Gábriel József, a Városi Tanács osztályvezetőié köszöntötte. Ezt követően a 20 éves Mecsek Táncegyüttes és zenekara adott nagy sikerű ünnepi műsort Már nyár eleje óta hiányzott a gluckonon a pécsi üzletekből, amikor október közepén lapunkban is szóvátettük az akadozó ellátást. A cukorbetegeknek oly fontos, szénhidrátmentes édesítőszer előállításával foglalkozó Compack Kereskedelmi Vállalat illetékeséhez fordultunk válaszért, aki alap- anyaghiányra hivatkozott. Akkor j javulást ígértek és érkezett is novemberben egy kisebb szállítmány. A gluckonon árusítására kijelölt pécsi gyógynövény szaküzlet például csupán 24 kilót kapott a szükséges 160—200 helyett. Érthető, hogy órák a'att elkapkodták, az édesítőszer hiánycikké vált. Ismét megkérdeztük a Compack Kereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályvezetőjét, aki közölte: a helyzet sajnos változatlan. A probléma súlyos, forduljon a szerkesztőség a minisztériumhoz. Talán ott segítenek. A már ismertetett kérdésekre telexen kértünk választ a Bel-, kereskedelmi Minisztériumtól. Megkeresésünkre Sokorai Gyula, az Élelmiszer Főosztály helyettes vezetője az alábbi tájékoztatást adta: — Az egész országban problémát okozott az elmúlt hónapokban a hiányos ellátás. Az ok: az Országos Szeszipari Vállalat nem tudott kellő mennyiségű dextrose elnevezésű alapHonvédeimi nevelési továiképzés középiskolai osztályfőnököknek Gúlájában tartott tudományos ülésen dr. Szotáczki Mihály egyetemi tanár, a Jogi Kar dékánja méltatta Eötvösnek a politikai tudományok fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepét, míg dr. Csizmadia Andor egyetemi tanár Eötvös kultuszkormányzati és jogalkotói tevékenységéről, dr. Komlósi Sándor főiskolai tonár pedig Eötvös közoktatáspolitikaí törekvéseinek dél-dunántúli hatásáról emlékezett meg. Az 1968-69-es tanévtől kezdődően szerepel a honvédelmi nevelés az általános és középiskolák, valamint a szakmunkásképző intézetek osztályfőnöki óráinak tematikájában. A tanulóifjúság megkedvelte a sok érdekes és később kitűnően hasznosítható ismeretet nyújtó tantárgyat, amelyből vizsgázni - persze csak a fiúknak — a hadseregben, katonai szolgálatuk teljesítése során kell. A tananyag oktatásánál azonban merültek fel problémák, amelyek nagyrészt a pedagóguspálya elnőiesedéséből adódtak. Ez érthető, hiszen a tanterv nem egy esetben kifejezetten katonai előképzettségű előadók közreműködését feltételezi. E nehézség áthidalására idén első ízben rendez a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya a középiskolák és szakmunkásképző intézetek osztályfőnökei részére honvédelmi nevelési továbbképzést. A háromnapos továbbképzés tegnap délután kezdő- j dött meg a Megyei Tanács nagytermében mintegy 50 osztályfőnök részvételével, akik nagyrészt tanintézeteik osztály- főnöki munkaközösségeinek vezetői. Az ő feladatuk lesz, hogy a továbbképzésen hallottakat már januárban továbbadják kollégáiknak. i Szabadföldi ibo’ya decemberben A szokatlanul enyhe decemberi időjárásban virágzik az ibolya a szekszárd- szőlőhegyi Csötönyi-völgy- ben. Nyíló erdei ibolyákra találtak a természetjárók a szekszárdi dombvidéken emelkedő „óriáshegy" oldalában, a Haramia-forrás közelében is. Ezen a tájon olyan ibolyafajta terem, amely még télen is nyílik, ha tartósabban enyhe az Időjárás és van napsütés. Virágjának azonban nincsen tavasszal virító fajrokonáé hoz hasonló Illata. anyagot a Péti Nitrogénművek rendelkezésére bocsátani. Ennek továbbgyűrűző hatásaként Péten kevés sorbitot gyártottak, amelynek felhasználásával gluckonont állít elő a Compack Kereskedelmi Vállalat. — A vásárlók jogosan méltatlankodnak, nem jelent megnyugvást, ha ismertetjük a hibaláncolatot. Milyen megoldásra számíthatunk. — A megtett intézkedések eredményeként o szeszipar kiküszöböli a dextrose gyártását korlátozó tényezőket. 1972. január 1-től megindul a folyamatos szállítás. A szeszipar azt is megígérte, már december végén olyan mennyiséget biztosítanak a pétieknek, hogy teljes kapacitással megkezdődhessen a sorbit termelése. Ez azt jelenti — figyelemmel a gyártási, kiszerelési, áruteritési átfutásra — január első felétől elegendő gluckonon kerül folyamatosan az üzletekbe. Bízunk abban, hogy ez ügyben nem kell ma:d semmit „ismét megkérdezni" Wesztl Mártó KGZEL-KEIFTI TURNÉRA INDUt NYÁRON A PÉCSI BALETT A jövő év nyarán közel-keleti turnéra indul a Pécsi Balett A nemzetközi hírnévre szert tett művészkollektíva fellép Kairóban, a Gizehi piramis előtt szabadtéri színpadon, továbbá az alexandriai görög-római színházban, majd Tunéziában és Algériában is. ENGEDMÉNYES TÄSKA vásár FPT tanboltban — Szerdán magyar szabványügyi delegáció utazott Berlinbe, a KGST-országok szabványügyi állandó bizottságának (SZAB) egyhetes ülésére. A kilenctagú delegációt dr. Olajos József, a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke vezeti, aki egyben a magyar szabványügyi kormány- bizottság elnöke is. — Érdekes és előreláthatólag izgalmas irodalmi bemutatóra kerül sor december 11-én este 7 órai kezdettel a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Az intézmény irodalmi színpada bemutatja Isaac Asimov Sötétség című fantasztikus novellájának színpadi változatát. A darabot színpadra alkalmazta és rendezte László István. December 11-én mutatja be a Doktor Sándor Művelődési Központi Irodalmi Csoportja Georges Michel Vasárnapi séta című abszurd játékát, ugyancsak a főiskolán. Reggeltől — éjszakáig Még nem késő! Most vásároljon olajkályhát A SZENTLORINCI ÁFÉSZ 3. SZ. VAS-, EDÉNY- BOLTJABAN, SZENTLORINC, MUNKÁCSY MIHÁLY UTCA 2. SZ. TEL.: 163. 622/B MECALOR OLAJKALYHA 2210,— FT. LAMPART WALLISZ 5000/KC 2600,— FT. LAMPART WALLISZ 7500/KC 3010,— FT. 332 TIP. ALFA POTEZ (jugoszláv) 3660,— FT. Lázas munka a BCM-iben Valóban lázas. Reggeltől késő éjszakáig egymást váltva 1600 ember dolgozott tegnap a Beremendi Cement- és Mész- mű építésén. Látszólag merő sártenger a hatalmas gyár — a fő utakon azonban csak néhány centiméter vastagságú a latyak, alatta sima aszfaltrétegen gördülhet a gépkocsik és munkagépek hada. A munkások közül többen a szó legszorosabb értelmében is lázasan dolgoznak, sokan persze az ágyat nyomják. Az egyik fűtésvezetéken néhány ember kínlódik az üveggyapottal. Már rég készen keltene lennie ennek a szakasznak, hogy az útépítők aszfaltozni tudjanak, de hát, mint az emberek mondják: annyi a beteg, hogy nem győzik. Reggel még köd permetezte a sárga, kék és piros védősisakokot, az ember a ruhája alatt érezte a nyirkos hideget. Délutánra kisütött a nap, de a rámpákon tárolt szellőztetek kerekei pörögni kezdtek, mintha már üzemben lennének Délkelet felől hideg szél süvített keresztül a beremendi síkon. Az elmúlt napokban ennél sokkal örömtelibb forgást is láthattak a beremendiek. Mind a két kemencét 72 órán ót üzemeltették. Szinte az ember azt is hihetné, hogy kész a gyár. Pedig addig még jó- néhányat kell aludni, illetve — sok éjszakát nem alszunk még addig — mondja Sándor László o BCM építéséért felelős miniszteri biztos. Naphosszat kísértem: hallgattam elégedett megjegyzéseit és zsörtölódéseit amint egy-egy létesítményt megtekintett. Véleményt azonban az újságírónak nem nyilvánított. — Most, amikor borotvaélen táncol minden, amikor a BCM építői szinte kivétel nélkül erejükön felül dolgoznak, nem marasztalhatok el senkit a nagy nyilvánosság előtt, mint ahogy dicsérnem sem szabad, hiszen egyetlen váratlan esemény a fejetetejére állíthat mindent. A nyersanyag-tárolóba berepült egy galamb, kényelmesen eltipeg a csarnokban forgolódó teherautó elől. Úgy tűnik, meg- szoktá a hegesztőpisztolyok szikraesójét, a hídszerkezete-, csattanó kalapácsok zaját, a gépkocsik robaját egyaránt. A nyersanyagtárolóban egyébként az agyag és mészkő szalag elkészült, most a klinkerszállitó hídján dolgoznak. Karácsonyra ez is helyére kerül. Végigmentünk a gyártósoron: a törő kész Az átöntő úgyszintén. A nyersanyagtárolóban az említett hídon kívül még az építők is dolgoznak. Pécsi Vendel zalai ács, az egyik támfal állványzatát csinálja. Fiatal katonák dolgoznak mellette. Azt mondja: ezekkel csak bánni kell tudni, do ■ goznak, mint a gép. Pedig hát a sár itt az épületek között szin te megfagyasztja a kezet, hogy ha leveri, csak elkékül, aztán akkor vérzik, amikor tűzhöz kerül az ember. Itt is, ott is apró tüzet raknak a munkások, különösen este jól esik pár percre melengetni o kezet. Továbbmenve a gyártósoron: a malomcsarnokot lassan elhagyják az építők, a techno lógiai szerelők viszont most haj 'áznak. A hőkicserélőben má> valamennyi gépi berendezés ezüstösre mázolva, vagy alumíniummal burkolva. Ez pedig készet jelent. A kemencék már forogtak - bár még van itt is mit tenni, s a vezénylőteremben is ég a munka az emberek keze alatt. A hőkicserélő mellett most állítják fel a BCM legmagasabb létesítményét: egy két méternél is nagyobb átmérőjű szellőző kéményt. Érdekessége, hogy egészen új módszerekkel építik. Az elemeket nem felülre, hanem mindig a kémény alsó részére szerelik Két toronydaru az egész építményt megemeli, amikor új elemet szerelnek be. Hetvenhat méter magas volt tegnap a kémény. Már nem sokat nő. Késő délután egy gépkocsi vergődik az 5 ezer köbméteres olajtartályokat övező töltésen Megcsúszott az oldalban. A munkások csak egy pillanatra figyelnek oda: ha le tudja dönteni terhét, nem borul fel — mondják. Igazuk volt. Éjszakára kissé megritkul a forgalom. A cementkiadó silóknál azonban most is nagyüzem yan. A 31 -es Építőipari Vállalat munkásai most is dolgoznak. Valahol a malomcsarnok környékén a szerelők kiáltoznak egymásnak, a homogénizáló kiemelkedik az éjszaka sötétjéből, irányfények világítják körál. A lámpák elhomályosulnak, s a tűz mellett valaki azt mondja: na, csak ez kellett. Esik a hó. Lombost Jenő